21a - A reneszánsz irodalmából.

Shakespeare szabadon választott drámájának

elemzése.

Shakespeare fellépésekor már kialakult a dráma anyaga és nyelve, amelyet ő alkotó módon műveiben
felhasznált. Az angol és világirodalom kiemelkedő egyénisége 1564-ben született Stratfordban. Fiatalon, 18 éves
korában megnősült, négy gyermekük született. Szülővárosát elhagyja és Londonba megy, ahol fokról fokra lett
színésszé, rendezővé, íróvá. Később ünnepelt szerző lett, meggazdagodott, megvásárolta a Globe színház
részvényeinek nagy részét, az összegyűjtött pénzből földet vásárolt Stratfordban. 1610-ben elhagyta Londont és
visszavonult szülővárosába, ahol 1616-ban halt meg. Írói munkásságának korai szakaszában keletkeztek az ún.
királydrámái. Ugyanebből a korszakból való a Szentivánéji álom és a Rómeó és Júlia. Pályájának második
felében világszemlélete komorabbá vált, művészete ekkor lett teljessé, s talán ekkor születtek legjobb alkotásai.
Ennek a korszaknak kiemelkedő darabjai a Julius Caesar, Hamlet, Macbeth, Lear király stb. A Téli rege és A
vihar című műveivel új drámatípust teremtett. A tragikus hangvétel megmarad, de a katasztrófa elhárul, a
konfliktus feloldódik a megbocsátásban és a kiengesztelődésben. A XVI. századi Angliában már hivatásos színi
társulatok jöttek létre, Londonban több színház is épült. Ezek közül a legnevezetesebb a Globe színház, amely
1595-ben épült. A többemeletes, fából készült színházépület felül nyitott volt, s nappal, természetes világosság
mellett tartották az előadásokat. A színpad hármas beosztása lehetővé tette a színterek gyors váltását. Az
előszínpadon a szabadban játszódó, sok szereplőt felvonultató jeleneteket mutatták be, a hátsó színpad az
épületekben, szobákban játszódó események színtere volt. A színpad fölött, az erkélyen vagy felső színpadon
mutatták be, ami a hegyen, várfokon vagy az égben történt. Ez volt a helye a Rómeó és Júlia erkélyjelenetének
is. A shakespeare-i színpadon nem voltak díszletek, illetve csak jelzésszerűek voltak. A korabeli szerzők sok
mindent a nézők fantáziájára bíztak. A közönség az érdekfeszítő látványosságot, díszes ruhákat, hátborzongató
jeleneteket kedvelte, illetve a kacagtató mulatságot még a tragédiákban is. A női szerepeket is a férfiszínészek
játszották, a történeteket egymás után adták elő, a drámák színekre-jelenetekre tagolódtak. A színpadon
"megjelent" a valódi drámai küzdelem és a sokoldalú, árnyalt jellemrajz. Ennek szép példája a Rómeó és Júlia, a
szerelmi tragédia, amely 1594-96 között keletkezett. Ez a mű az angol reneszánsz első olyan tragédiája,
amelynek középpontjában a szerelem áll: az új típusú, a reneszánsz által felfedezett és hirdetett testi-lelki
viszony, melynek alapja a kölcsönös vonzalmon alapuló párválasztás. A Rómeó és Júliában nem csak a mese
érdekes és fontos, hanem a költőnek az a megdöbbentő élménye, hogy a jóság, a szépség, a lelki finomság
elpusztul a környező világ durva közönségességében. Rómeó és Júlia boldogságukat, fiatal szívük természetes
vonzalmát védik, s ezt semmisíti meg a társadalmi környezet. A fiatalok akaratlanul is szembekerülnek a régi,
feudális erkölcsökkel, s önkéntelenül is a reneszánsz szabadságvágy hordozói és hősei lesznek. A főszereplők
nem olyan értelemben hősök, mint mondjuk Antigoné, nem rendkívüli emberek, akik egy eszméért, elveikhez a
végsőkig ragaszkodva buknak el. Az egyik ábrándos kamasz, lobbanékony fiatalember, a másik házasságról
álmodozó, az életet nem ismerő, tizennégy éves csitri. A rendkívüli, hirtelen támadt szenvedély emeli őket
tragikus hőssé. A balsejtelmek atmoszféráját már a prológus szonett előlegezi, s a katasztrófát a szerző a mű
egész motívumrendszerével, képeivel előkészíti. A mű egészén végigvonul a halál és a szerelem összefonódása.
A két meggondolatlan gyerek a villámfényként fellobbanó szenvedély gyors beteljesülésére törekszik, mert
számukra a szerelem az egyetlen és legfőbb érték, drágább az életnél is. A szerelmesek maguk rohannak a
pusztulásba, a halálba, nem menekülnek előle. Nemigen akadhatunk fel azon, hogy a végső katasztrófát egy
fatális véletlen okozza - az egészségügyi vesztegzár, amiért Lőrinc barát levele nem jut el Rómeóhoz. A
végzetszerűség nem is annyira a szerencsétlen véletlenekben, sokkal inkább a családok közötti ádáz
gyűlölködésben ölt testet. Két egymással szemben álló világ, erkölcsi rend együtt létezése teremt tragikus
szituációt a drámában. Az egyik oldalon a feudális anarchia sötétlik, a másikon ott ragyog már az új erkölcs, a
reneszánsz rend a szerelem megható szépségével s az érzelmek szabadságával. A régi világ erkölcsi rendje már
kihunyóban van, de még elég erős ahhoz, hogy az egyes ember lelkében jelentkező újat alkalomadtán elsöpörje,
s mások életét, boldogságát összetörje. A másik oldalon áll a két fiatal szerelmes: ők az új, reneszánsz erkölcsi
rend és szabadságvágy hordozói. Jellemző és jelképes erejű is egyben, hogy a cselekményt indító utcai
csetepatéban Rómeó nem vesz részt, nem is akar hallani róla, magányosan bolyong. Kifinomult s éppen ezért
sérülékeny lélek: nincs helye ebben a világban. A báli éjszakán kezdődik a két fiatal csodálatosan szép,
megrendítő szerelme, s ettől kezdve kettőjük minden gondolata, tette akarva-akaratlanul a régi rend, a régi
erkölcs tagadása, a másik világ terveinek keresztezése. Ismeretlenül, előítéletek nélkül ismerik meg egymást, s
így egyszerre mérhetetlen távolságra kerülnek gyűlölködő családjuktól. Mikor rájönnek, hogy az ellentétes
család tagjai, egy pillanatra megdöbbennek az eléjük tornyosuló akadálytól, az éjszakai szerelmi vallomásban
azonban már megtagadják származásukat, házukat, nevüket, mert mindezek szerelmük útjában állnak. Másnapi
titkos esküvőjük végleg megsemmisítette - legalábbis számukra - a családok ősi viszályát. Érzelmi lázadásuk
azonban titokban marad: sem Júliának, sem Rómeónak eszébe sem jut, hogy a szülők engedélyét kérjék
házasságukhoz. A dráma fordulópontját hozza Mercutio és Tybalt halála. Rómeó nemcsak felesége közeli
rokonát ölte meg, hanem szembekerült a szigorú hercegi paranccsal is. Ha eddig volt is valami távoli remény,
hogy Capulet valamikor beleegyezését adja a házasságba, most ez a remény az újra felizzó bosszúban
szertefoszlik. A szerencsétlen Júlia is ellentétes érzelmek közt vergődik, de a belső vívódás csak rövid ideig tart.
Mikor a dajka megtetézi a szidalmakat, Júlia azonnal szembefordul vele és előbbi önmagával is. A fiatal
szerelmesek hajnali búcsúzása után megkezdődik a félreértések és tévedések tragédiához vezető sorozata, s
felgyorsulnak az események is. Rómeó Mantovába menekülése után Júlia kerül a dráma középpontjába. A
rázuhanó teher alatt a 14 éves kislány hirtelen felnőtté érik, s kételyei, félelmei ellenére is vállalja tette -
házassága - következményeit. Két szálon fut tovább a cselekmény a két világ közötti áthidalhatatlan távolságot
kiemelve. Júliát apja megtagadja, apja sem érti, a dajka, titkának tudója is hátat fordít neki. Ő száműzött férjét
siratja, a többiek azt hiszik, Tybaltért zokog. Azt színleli, hogy beleegyezik Párissal kötendő házasságba, s a
szülők ezt őszinte engedelmességnek vélik, közben ő a 42 órás tetszhalálra készül. Terve sikerül, családja
halottnak véli, s a kriptasírba zárják. Halottnak hiszi a visszatért Rómeó is, és végez magával: Júlia nélkül nincs
számára élet, s az álomból ébredő Júlia sem tud már létezni ifjú férje nélkül. A családok közötti ősi gyűlölködést
a fiatal szerelmesek hősi lázadása s tragikus halála szünteti meg. A végső jelenetben helyreáll a rend, a harmónia,
de borzalmas árat kellett fizetni érte. Az egymásért vállalt halálban tragikus hőssé emelkedett fiatalok erkölcsi
fölénye, önfeláldozása a dráma végén harmóniát, rendet teremtő erőként diadalmaskodik, ezért a tragédia hatása
megrendítő és felemelő, megerősíti bennünk azoknak az értékeknek a tiszteletét, amelyeket Rómeó és Júlia
képvisel.