4.

ESETTANULMÁNYOK ÉS PÉLDÁK
Ebben a fejezetben egyrészt olyan esettanulmányokat mutatunk be, amelyek eredendô-
en alapkutatás céllal születtek, de eredményeik és következtetéseik a monitorozó prog-
ramok koncepcionálásához, sôt gyakorlati tervezéséhez is útmutatással szolgálnak.
Másrészt két áttekintést is közreadunk, amelyekben nemzetközi és hazai monitorozó
rendszerek és programok tapasztalatait tekintjük át.
A 4.1. fejezetben sorra kerülô esettanulmányok szerves kiegészítését jelentik a 2. feje-
zetben leírt tudományos elméleteknek, mert az általános jelenségek egy-egy konkrét meg-
valósulására adnak példát. Közös bennük, hogy a vegetációdinamikai folyamatok egy-egy
típusát járják körül, de többféle növényközösségben eltérô beavatkozások hatásait vizs-
gálják (12. táblázat). A 4.2. fejezet elsô áttekintése az eddigi hazai természetvédelmi célú
kezelések hipotézistesztelô monitorozási tapasztalatairól ad egy rövid összegzést. A másik
áttekintés nemzetközi monitorozási rendszerek, illetve az agrárterületeken elvégzett külön-
féle beavatkozások növényzetre vonatkozó tapasztalatai közül mutat be néhányat.
A 12. táblázat értelmezi az egyes vegetációdinamikai esettanulmányokat a hatás-
monitorozás metodológiai vázának elemei (tényezôi) szerint (lásd 3.1.1. fejezet, 50. ábra).
Az esettanulmányok kísérleti protokolljának egyes tényezôi megfeleltethetôk a
monitorozási protokoll tényezôinek, sok esetben az elnevezésük is megegyezik. Ez az
áttekintés segíthet abban, hogy az esettanulmányok közül megtaláljuk azt, amelyik a
legjobb példát jelenti a saját monitorozási programunk protokolljának felépítéséhez. Bár
a példák még hosszasan sorolhatók lennének, már önmagában e néhány esettanulmány
is fontos tanulságokkal szolgál arra, hogy a különbözô növényközösségekben az adott
módszerekkel adott idô alatt mely vegetációdinamikai folyamatok voltak megfigyelhetôk.

12. táblázat. A bemutatott esettanulmányok áttekintése a kísérleti protokoll tényezôi és a

megfigyelt vegetációdinamikai folyamatok szempontjából.

fejezetszám
4.1.1. 4.1.2. 4.1.3. 4.1.4. 4.1.5. 4.1.6.
kezelt és fajgazdag, mészkedvelô mészkedvelô természetes szálkaperjés „parlag”,
célobjektum természetes nyílt homoki nyílt homoki és degradált félszáraz rajta
löszgyep gyep gyep löszgyep lösz erdôs- mészkedvelô
állomány foltok sztyepprét nyílt homoki
mozaikja gyep
kezelés szelektív és nincs vágáskezelés, legeltetés enyhén szántó
teljes irtás, avarkezelés, felhagyása leromlott felhagyása a
legeltetés- legeltetés, állományok vizsgálat
kizárás égetés kiválasztása elôtt 24
évvel
referencia nem kezelt alapállapot nem kezelt alapállapot intakt a 25. éves
négyzetek parcellák állományok stádium
indikátor- dominancia egyedi és összborítás, foltmozaik, strukturális dominancia
változó struktúra, kompozíciós NDVI, tûz ki- fajkészlet, komplexitás, típusok
cönológiai mintázati terjedése, fajkompozí- términtázati mintázatai,
hasonlóság változók avarmennyi- ciós hason- rendezettség átmenetei
ség lóság

175
 12. táblázat folytatása

fejezetszám
4.1.1. 4.1.2. 4.1.3. 4.1.4. 4.1.5. 4.1.6.
megfigyelés 10 év alatt 8 év alatt 3 év alatt 20 év alatt 3 év alatt 9 év alatt
idôtartama évente hatszor évente négyszer évente négyszer
kísérleti random egy adott kezelésen- egy adott 18 intakt és egy adott
elrendezés blokk, 5–5 állomány ként 10 terület 14 zavart folt állomány
ismétlés ismétlés
mintavétel 20×20 cm- 1 kvázi 1×1 méteres folttípusok foltonként állandósított,
módszere es, 1 m2-es, állandó linea kvadrátban térképezése 1–1 linea 40×100 m-es
és 5 m2-es (1040 db borítás- (1:1200), (1040 db rács, 160 db
kvadrátok- 5×5 cm-es becslés és 2×2 m-es 5×5 cm-es 5×5 m-es
ban borítás- mikrokvadrá- terepi spekt- cönol. mikrokvadrá- kvadrátból
becslés tot tartalmaz) roszkópia felvételek tot tartalmaz) áll
kiértékelési hasonlósági információ- variancia- átmeneti információ- átmeneti
eljárások indexek, statisztikai analízis mátrixok, statisztikai valószínû-
többváltozós függvények (GLM) predikciós függvények ség, GIS
módszerek modellek módszerek
megfigyelt fluktuáció, fluktuáció, lék-dina- táji léptékû eltérô másodlagos
vegetáció- degradáció, regeneráció mika, rege- foltdinamikai mértékû szukcesszió
dinamika regeneráció neráció változások degradáltság
detektálása

4.1. Hazai élôhelyek vegetációdinamikája

4.1.1. Kísérletes sztyepprétdinamikai vizsgálatok
VIRÁGH KLÁRA

Egy idôs, fajgazdag, természetes állapotú lösz sztyepprét állományban kontrollált körül-
mények között végzett, kísérletes beavatkozásokkal (szelektív fajeltávolítással, a növény-
zet teljes kiirtásával, a talaj tápanyagellátottságának változtatásával és legeltetés kizárá-
sával) arra kerestünk választ, hogy hogyan mérhetjük a zavarások mértékét, és hogyan
befolyásolja a beavatkozások módja és intenzitása a generált dinamikákat. A kezelések
hatására milyen irányú és sebességû folyamatok játszódnak le, milyen a gyep regenerá-
ciójának és ellenállóképességének a mértéke. A kísérleteket randomizált blokk-elrende-
zésben (5 db), kezelésenként 5 ismétlésben végeztük a fajgazdag, uniform sztyepprét
állomány 40×40 m-es területén. A 10 éves, állandó négyzetekben folytatott vizsgálatok
fôbb eredményei és tanulságai a következôk:

A kontroll állapot dinamikája ismeretének fontossága

A viszonylag háborítatlan löszsztyepprétben (Pulsatillo – Festucetum rupicolae)
erôteljes volt a nyári-ôszi szezonális dinamika és az évek közötti populációdinamikai
fluktuáció (56. ábra). A változásokat döntô mértékben a klímaév heterogenitás befolyá-
solta (VIRÁGH 1989a, 1992). A növényzet összborítása, a fajdiverzitás és a fajok közötti

176
dominancia struktúra a 10 év alatt kis mértékben változott, a társulás extrém aszállyal
szemben is ellenállónak bizonyult. Az egyre szárazabbá váló évek és a kezelések miatt
a kísérleti terület kényszerû bekerítése 7–8 év elteltével azonban már kedvezôtlen hatást
fejtett ki a löszgyep fajösszetételére és szerkezetére. A kontroll négyzetekben egy foko-
zódó kiritkulási és elfüvesedési tendencia volt tapasztalható. A sûrû, zárt állományban
kisebb-nagyobb szabad földfelszínek keletkeztek, ahol egyes gyomfajok sikeresen meg-
telepedtek, illetve a felhalmozódó avar gátolta a gyep természetes megújulását, a mag-
ról történô szaporodást (VIRÁGH – GERENCSÉR 1988). Mindezek következtében a gyep el-
öregedett, a fajösszetétel leromlását jelzô mennyiségi (néhány faj lokális elszaporodása)
és minôségi változások (gyomfajok megjelenése) egyaránt regisztrálhatók voltak.
Az eredmények felhívják a figyelmet arra, hogy a gyepekre alapvetôen jellemzô igen
erôs éven belüli és évek közötti dinamika miatt a beavatkozások közvetlen hatásának és
hosszú távú következményeinek monitorozásánál elengedhetetlen a kontroll állapot
dinamizmusának ismerete, illetve annak vonatkoztatási alapként (referencia) való hasz-
nálata. Másrészt utalnak arra is, hogy a gyepdinamikai változások állományszinten gyak-
ran csak évtizedes léptékben észlelhetôk.

56. ábra. Néhány faj relatív borításának idôbeli változása 9 év alatt a háborítatlan lösz-
sztyepprét állományban. Az idôbeli mintázatok típusai: 1: csökkenô tendencia, 2: növekvô
tendencia, 3-4: állandóság, 3: stabil típus, 4a: fluktuáló típus, 4b: oszcilláló típus, 5: parabola
forma, 6: bimodalitás. A cönológiai felvételek 1979 és 1987 között készültek, minden évben
június elején és szeptember közepén. Kifejezett az éven belüli nyári-ôszi szezonális dinamika
és az évek közötti erôteljes fluktuáció.

177
A beavatkozások módja és a dinamikai folyamatok közötti kölcsönhatások
Az eltérô beavatkozások hatására a gyeptársulás regenerációjának módja, sebes-
sége és mértéke, valamint az aszállyal szembeni rezisztencia-viselkedése jelentôsen
különbözött (VIRÁGH 1989b). Így pl. a tömegességükben alárendelt kétszikû fajok kiirtása
után a sûrû állományban viszonylag kicsi szabad földterületek keletkeztek, amelyeket
vegetatív szaporodással az egyszikûek gyorsan betöltöttek, akadályozva ezzel a kétszi-
kûek gyors visszatelepedését. A domináns egyszikûek eltávolítását követôen nagy föld-
felszínek váltak szabaddá, amelyeket elôször a túlélô kétszikûek közül néhány gyors
vegetatív terjeszkedésû, fôleg ruderális faj foglalt el. A zavarás hatása számos kétszikû
faj csírázását is segítette, jelentôsen megnövelve ezzel a fajszámot. Késôbb a kicsi ver-
senyképességû és toleranciájú kétszikû fajok visszaszorultak, és az évelô füvek lassan
visszatelepedtek. Az egyszikûek dominanciájával jellemezhetô négyzetek sokkal ellen-
állóbbak voltak a klimatikus zavarásokkal (aszályos periódus) szemben, és kisebb volt a
regenerációs képességük, mint a kétszikûek uralta négyzeteké. A vegetációváltozás me-
netét és az eltérô társulásregenerációs tulajdonságokat döntôen a beavatkozások hatá-
sára létrejött fajkompozíciós állapotokat alkotó fajok populációbiológiai jellemvonásai és
életmenet stratégiái határozták meg.
A gyeptársulásban az eredeti (a beavatkozás elôtti) és a kontroll négyzetekéhez hasonló
fajösszetétel és társulásszervezettség eléréséhez egyszeri alkalommal történô kísérletes
beavatkozás után is legalább 9–10 évre volt szükség. Ez a viszonylag gyors helyreállás a
rendkívül gazdag belsô gyepdinamika révén valósult meg, amelyet nagymértékben elô-
segített a kezelt négyzetek kis mérete és egymáshoz való közelsége, illetve a bôséges
elérhetô propagulumkészlet.
Fontos megjegyezni, hogy ugyanilyen típusú és ugyanazon idôpontban (májusban)
történô kezeléseknek egy hasonló fajkészletû, de nagyobb, heterogénebb és eltérô kör-
nyezetû (nem természetes társulásokkal, hanem pl. szántóföldi kultúrákkal határos) állo-
mányban is más lett volna a következménye, tekintettel a regenerációs-degradációs
dinamikák módjára és sebességére.

A dinamikai állapot hatása a beavatkozásokat követô válaszreakciókra

A növénytársulások dinamikai viselkedésükben és a zavarásokra adott válaszreak-
cióikban igen nagy változatosságot mutatnak a múltbeli történések, tájhasználat és más
emberi beavatkozások függvényében.
Kísérletekkel bizonyítottuk (VIRÁGH – BARTHA 1996), hogy egy korábbi folyamatos in-
tenzív legeltetés következtében enyhén degradált löszgyep a birkalegelés kizárása után
három évvel már drasztikusan megváltozott, összborítása, diverzitása és produkciója is
jelentôsen lecsökkent, valószínûleg a felhalmozódó, lebomlatlan fûavar gátló hatása
miatt (57. és 58. ábra). Ugyanakkor egy szomszédos, fajgazdag, dinamikusan stabil
állapotú gyepállomány még tíz évvel a legeltetés kizárása után is megtartotta szép, ter-
mészetes állapotát (57. ábra). A zavarásra (bekerítés: legeltetés hiánya) adott válasz, a
regenerációs képesség tehát erôsen függött a társulás dinamikai állapotától, degradált-
ságától.
Az újralegeltetéses kísérletek alapján világossá vált az is, hogy a társulások fajgaz-
dagságának és fajösszetételének hosszú távú fenntartásához és folytonos megújuló
képességének biztosításához a korábban alig legelt, viszonylag érintetlen, cönológiailag
dinamikusan stabil állapotú állományban a normális természetes zavarások, míg a folya-

178
matosan, szabályos intenzitással legeltetett állományban a további mérsékelt legeltetés
fenntartása szükséges. A nem megfelelô számú birkával való igen erôs legeltetés azon-
ban fokozza a gyep állapotának leromlását.

57. ábra. A kezelések (bekerítés és újralegeltetés) hatása a florisztikai és a strukturális válto-

zásokra a dinamikusan stabil állapotú (A) és az enyhén degradált állományokban (B). Az
azonos betûvel jelölt értékek jelzik a nem szignifikáns eltéréseket (t-teszt, p<0,05). Az eredmé-
nyek azt mutatják, hogy a bekerítés hatása (1987–1990) eltérô mértékû a dinamikusan stabil
állapotú és a degradált állományokban. A bekerítés szignifikáns csökkenést okozott a degra-
dált állományok fajszámában, diverzitásában, a vegetáció összborításában és cönológiai
állapotában már a kezeléseket követô 3. évben. Ezzel szemben a háborítatlan állomány
fajösszetétele gyakorlatilag 9 év alatt (1979–1987) is változatlan maradt.

A kezelések közvetlen hatásának és állományszintû következményeinek mérése

A populáció szintû beavatkozások (fajkiirtások, a növényzet foltokban történô teljes
elpusztítása, a legeltetés és az újralegeltetés) közvetlen hatása állomány szinten jól
detektálható a fajszám és a növényzet borításának (produkciójának) megváltozása és a
fajösszetétel eredeti állapotához (kezelés elôtti) viszonyított eltérésének mértéke révén.
Ez utóbbi jellemzô hasonlósági indexekkel fejezhetô ki.
A zavarásokra adott idôbeli válaszreakciók leírására, a regeneráció sebességének és
mértékének becslésére alkalmas módszernek bizonyultak a fajkompozíciós változásokat
leíró florisztikai és cönológiai hasonlósági analízisek és többváltozós módszerek (59.
ábra). A változás sebessége megadható a hasonlósági indexek évrôl évre történô válto-
zásával, míg az egyes felvételezési idôpontok és a kiindulási idôpont közötti hasonlósá-
gok a fajkompozíciós változás irányát, trendjét mutatják (VIRÁGH 1987). Megállapítottuk,
hogy az eredeti vagy a kontroll állapothoz való visszaállás jellemzésére sem az összes
fajszám, sem pedig a gyakran használt diverzitás értékek nem alkalmasak (V IRÁGH

179
1989a,b, VIRÁGH 1991). A kezelések okozta drasztikus fajszámcsökkenés után a gyorsan
megjelenô gyomfajok és a nagy tûrôképességû, igénytelen, vegetatíven jól szaporodó
kétszikû fajok számának és tömegességének erôteljes növekedésével az állomány faj-
száma jelentôsen megnôhet, ez azonban a gyep eredeti fajösszetételének regenerációja
helyett a fajkompozíció leromlását jelenti. Hasonlóan nem bizonyultak informatívnak a
beavatkozások hatásának kiheverésére a fajok abundancia-dominancia viszonyainak
megváltozását tükrözô eloszlásgörbék sem, hiszen egyes fajok átvették a kiirtottak vagy
sérültek társulásban betöltött szerepét, s bár a fajok közötti relatív fontossági arányok
jelentôsen megváltoztak, az eloszlások alakja mit sem változott a regeneráció-degradá-
ció során. Viszont a társulás zavarásokat követô visszaállásának megfelelô indikátorai
voltak a fajdiverzitás és egyenletesség értékek egyidejû változásai a diverzitás fázis-sík-
ban (60. ábra, VIRÁGH 2002).

58. ábra. A kezelések (elkerítés és újralegeltetés) hatása 3 év alatt az enyhén degradált

löszgyep állomány fitomassza frakcióinak megoszlására. Legelés hiányában a 3 év alatt felsza-
porodott nagytömegû avar szignifikáns fitomassza csökkenést idézett elô. A felhalmozódott
avar mennyisége 4,5-szer nagyobb az élô fitomasszánál a bekerített négyzetekben (legeltetés
kizárása), míg a legeltetett négyzetekben ez az arány csak kétszeres. A bekerítés hatására
jelentôsen megnôtt az egyszikûek tömege is a kétszikûekhez képest.

180
59. ábra. A herbicidkezelések hatása. A társulás regenerációja a kísérletes beavatkozásokat
követô 5 és 9 év elteltével. Az idôpontok fôkoordináta analízise, borítási adatok, Czekanowski-
hasonlóság, mintavételi négyzet 5 m2. Jelölések: narancssárga: kontroll, a kétszikûek kiirtása
Gabonil levélherbiciddel: kék: 4 l/ha, rózsaszín: 7 l/ha, az egyszikûek kiirtása Dalapon levél-
herbiciddel: zöld: 12 kg/ha, sárga: 20 kg/ha. Idôpontok: 1: 1979. jún., 2: 1979. szept., 3: 1980.
jún., 4: 1980. szept., 5: 1981. jún., 6: 1981. szept., 7: 1982. jún., 8: 1982. szept., 9: 1983. jún.,
10: 1983. szept., 11: 1987. jún., 12: 1987. szept. A kezelt négyzetek az elsô 5 évben még nem
voltak képesek a beavatkozások hatását kiheverni, a kezelés elôtti cönológiai állapot elérésé-
hez legalább 9 év volt szükséges. Az 1979 júniusi és az 1987 júniusi és szeptemberi állapotok
fajkompozíciós hasonlósága meggyôzôen tükrözôdik az ordinációs térben.

181
 60. ábra. A regeneráció detektálása: diverzitás fázisgörbék. A fajszám 5 m2-re vonatkozik.
A: kontroll, B-C: a kétszikûek kiirtása Gabonil levélherbiciddel, B: 4 l/ha dózis (optimális dózis),
C. 7 l/ha dózis (optimális dózis fölött), D–E: az egyszikûek kiirtása Dalapon levélherbiciddel,
D: 12 kg/ha (optimális dózis), E: 20 kg/ha (optimális dózis fölött). Bordó színû jelek: nyári
idôpontok, kék jelek: ôszi idôpontok; háromszög: a vizsgálat kezdete, 1979. június, kör: 1983.
aszályos év utáni idôpont, négyszög: a vizsgálat ’befejezése’, 1987.

Megállapítottuk, hogy az eredeti cönológiai struktúra és mûködés (rezisztencia és

spontán regenerációs képesség) visszaállásának jelzésére a gyepben az egyszikû és két-
szikû fajok tömegességének aránya, illetve a fajok dominancia sorrendjének a kiindulási
állapottal való minél nagyobb megegyezése bizonyult a legmegfelelôbb és legérzéke-
nyebb mutatónak. Jól tükrözte a regeneráció mértékét az egyes populációk relatív abun-
dancia viszonyainak idôbeli változása is. Mindezeknek a változóknak a meghatározá-
sához csak az állandó kvadrátokban mért fajok borításának becslésére volt szükség.

A mintavételi egységek méretének hatása az állapotváltozások detektálására

A beavatkozások és a természetes zavarások általában nagymértékben megnövelik a
vegetáció mikroheterogenitását. Ezért a hatások és következményeik monitorozásánál
nagyon fontos, hogy megfelelô számú és méretû mintavételi egységgel mintázzuk meg
a növényzetet.
Terepvizsgálataink eredményei alapján megállapítottuk, hogy az alkalmazott állandó
négyzetek nagysága és a felvételezések idôbeli gyakorisága és hossza nagymértékben
befolyásolta, hogy a térbeli és idôbeli jelenségeknek mely típusát észlelhettük a vizsgált
állományban. Az évelô fûfajok dominanciájával jellemzett gyeptársulásban a fajok borítá-
sának becslését az 1 m2-es kvadrátok 400 cm2-es érintkezô négyzeteiben végeztük,
hogy minél pontosabban jellemezzük a fajok tömegességének változását. A fajössze-
tétel változását azután 1 m2-es és 5 m2-es kvadrátokra vonatkoztatva is megvizsgáltuk.
A 400 cm2-es kvadrátnagyság sok szempontból alkalmas léptéknek bizonyult a
társulás fajkompozíciós viszonyainak tanulmányozásában: érzékenyen jelezte a fajok
tömegességi viszonyainak megváltozását és a fajok finom léptékû együttélésének fel-
bomlását, valamint a fajcserék intenzitását. Az érintkezô négyzetek vizsgálata lehetôvé

182
tette a szomszédos négyzetekbôl való kolonizáció nyomon követését is. Az 1 m2-es
mintavételi egységeknél az állományra jellemzô lokális térbeli heterogenitásbeli különb-
ségeket észlelhettük, míg az 5 m2-es kvadrátnagyságnál ezek az eltérések már jóval
kisebbek voltak, mutatva az egész állomány fajösszetételének átlagos változását.
Az 5 m2-es egységek jelentôsen csökkentették a fajkompozíció idôbeli variációját és
a változások észlelhetô sebességét. A kifejezôdô szezonális dinamika (júniusi és szep-
temberi felvételek) is erôsen csökkent a térbeli lépték növelésével. A beavatkozások
mértéke és a szárazságra adott válaszreakciók is igen eltérôek voltak a mintavételi egy-
ségek nagyságának függvényében (VIRÁGH 1994). Sôt, míg a kontroll négyzetekben mind
a három térbeli lépték hasonló eredményeket adott a kompozíciós változások idôbeli
trendjérôl, addig jelentôs különbségek jelentkeztek az egyes kezelések esetében a rege-
nerációs tendencia észlelésénél.
Mindezek alapján tanulságként levonható az a következtetés, hogy csak a vizsgált
növényzet térbeli heterogenitásának és az alkalmazott kezelések közvetlen hatásának
ismeretében dönthetünk a térbeli és idôbeli változások detektálására alkalmas, megfelelô
számú és méretû mintavételi egységek mellett.

A monitorozás idôtartamának hatása a vegetációdinamikai folyamatok

detektálására
Állományszinten végzett vizsgálataink nyilvánvalóvá tették azt is, hogy az eltérô
kezeléseknél különbözött a változások módja és sebessége. Az egyszeri beavatkozáso-
kat követô elsô években a kezdeti állapothoz viszonyított fajösszetételbeli különbségek
növekedése (divergencia), majd 5 év után „viszonylag lassú” regeneráció volt tapasz-
talható (VIRÁGH 1987, 1992). Ha csak 5 évig végezzük a vizsgálatokat, akkor még egyértel-
mûen a kezelések okozta hatások eltérô mértékét és a visszaállás hiányát detektáltuk vol-
na a gyepben (lásd 59. és 60. ábra), ahol csak 7 év elteltével játszódtak le olyan populá-
ció- és vegetációdinamikai folyamatok, amelyek a kiindulási állapothoz való konvergen-
ciát lehetôvé tették. A gyep regenerációjához az adott területen 10 év kellett a rendelke-
zésre álló gazdag propagulumforrás mellett is.
A visszaállást segítette a szomszédos vegetációtípusok fajgazdagsága és természe-
tessége. Ha a vizsgált állomány pl. szántóföldek közé lett volna ékelôdve, vagy a beavat-
kozások mértéke és gyakorisága sokkal nagyobb lett volna, a gyep regenerálódása meg
sem történhetett volna. Mindez annak fontosságát jelzi, hogy (1) az egyes állományok
változása környezetükbôl kiszakítva, a közvetlen szomszédságban lévô növényzettôl
függetlenül nem vizsgálható, illetve (2) egyes beavatkozások állományszintû drasztikus
következményei a szomszédos vegetáció állapotváltozásán, leromlásán is mérhetôk.

4.1.2. Homoki gyepek spontán dinamikai folyamatai

BARTHA SÁNDOR

A gyepek állapotának értékelésekor a szerkezetet is figyelembe vesszük. Terepi

tapasztalatai alapján a szakember felismeri a „természetes, jó szerkezetû” beállt gyepe-
ket. Az ettôl lényegesen eltérô, túlzottan foltos mintázat általában valamilyen zavarásra,
állapotváltozásra, degradációs vagy szukcessziós folyamatra utal. A szokatlanul homo-

183
gén mintázat is jelzés értékû, általában valamilyen szélsôségesen leegyszerûsödött, le-
romlott esetet jelent. A gyepkezelésekkel változásokat indukálunk, amelyek a gyepek
szerkezetének a megváltozásában is megnyilvánulnak. A finom térléptékû szerkezeti
vizsgálatokkal más módszereknél érzékenyebben és korábban kimutathatók a kezelések
hatásai (BARTHA et al. 2004). A módszer alkalmazása – éppen nagyfokú érzékenysége
miatt – nagy körültekintést és óvatosságot kíván, mivel nem könnyû az eredmények
értékelésekor elválasztani a kezelések hatására létrejött változást a gyepek saját belsô
dinamikájából következô változásoktól, fluktuációktól. A természetes fluktuáció mértéke
gyeptípusonként különbözô. Ezt a jelenséget egy nem kezelt nyílt homokpusztagyep
nyolc éven át történô monitorozásának tapasztalataival illusztráljuk (61. ábra).

61. ábra. A monitorozott nyílt homokpusztagyep állomány fiziognómiai képének változásai

Csévharaszton.

Vizsgálati terület, mintavétel és adatfeldolgozás

A vizsgálatokat a csévharaszti homokbuckás nyáras-borókás állományában végez-
tük. A mintavételre az évelô nyílt homokpusztagyep (Festucetum vaginatae) egy szép,
természetes, fajgazdag állományát választottuk ki a nyáras-borókás egy jellegzetes kb.
30×30 m-es tisztásán. A tisztáson 5×5 cm nagyságú érintkezô négyzetekbôl (mikrokvad-
rátokból) álló, 52 m hosszú, ellipszis alakú transzszektet jelöltünk ki (BARTHA – HORVÁTH
1987, BARTHA et al. 2006c). A mintavétel évente egy alkalommal május közepén történt,
amikor is a transzszekt mikrokvadrátjaiban (1040 mikrokvadrátban) meghatároztuk a
jelenlévô növényfajokat. A felvételezés során jelöltük még a csíranövényeket, halott
töveket, avart, mikro-zavarásokat (pl. hangyalesô és hangyaboly hatását), megkülönböz-
tettük a mikrokvadrátban gyökerezô és a csak belógó egyedeket, illetve jelöltük az
5×5cm-nél nagyobb egyedméreteket. 1999 és 2006 között hat alkalommal történt minta-
vétel. A transzszektet nem állandósítottuk, de azt minden alkalommal körülbelül ugyan-
azon a nyomvonalon (kb. fél méteres szórással) vezettük. Tapasztalataink szerint ebben
a gyeptípusban (ha nagyon vigyázunk) az évente egy alkalommal történô mintavétel
jelentéktelen taposással jár, és még nem okoz kimutatható zavarást.

184
 A bináris (prezencia/abszencia) adatokat tartalmazó alaptranszszektekbôl, mint spe-
ciális „egydimenziós” térképekbôl számítógéppel vettünk további mintákat, amelyeket
JUHÁSZ-NAGY PÁL információstatisztikai modelljeivel elemeztünk (JUHÁSZ-NAGY 1980a,
HORVÁTH 1998b, BARTHA 2001). A fajok finom léptékû térbeli asszociáltságainak meghatá-
rozásánál randomizációs tesztet alkalmaztunk (BARTHA – KERTÉSZ 1998, HORVÁTH 1998b).

Eredmények
A gyepben a Stipa borysthenica és a Festuca vaginata keverten fordult elô. A vizsgá-
latok megkezdésekor, egy viszonylag száraz idôszakban a Stipa uralkodott, amely azon-
ban tömegességében csak kissé haladta meg a Festuca mennyiségét (62A. ábra). 2001-
ben (amely Csévharaszton különösen száraz volt) mindkét domináns fû populációmérete
lecsökkent. Az egyedek tömegesen pusztultak, a Festuca populációja szinte teljesen
eltûnt, míg a Stipa csomóiban néhány túlélô fûszál (ramet) helyenként még felismerhetô
volt. A kipusztuló fûcsomók helyén egyévesek szaporodtak fel, fôként Arenaria
serpyllifolia, Erophila verna és a Myosotis stricta. Az évelôk közül azoknak a kistermetû
fajoknak a mennyisége nôtt meg, amelyek korábban a fûcsomók közötti lékekben éltek
(Poa bulbosa, Minuartia verna). Jellemzôen a téli egyévesek és a kora tavaszi évelô fajok
mennyisége nôtt meg. Valószínû, hogy ezek a fajcsoportok még aszályos években is ele-
gendô nedvességhez jutnak. Bár a Stipa és a Festuca visszatelepülése 2002-tôl már
megfigyelhetô volt, csak 2005-tôl váltak tömegessé, amikor ismét csapadékos évek kez-
dôdtek. Korábbi tapasztalataink szerint száraz idôszakokban a két domináns fûfaj közül
a Stipa kerül elônyösebb helyzetbe a homokpusztagyepekben. Jelen esetben érdekes
módon ennek éppen az ellenkezôje történt, az igen erôs aszály hatására a Stipa által
dominált gyep, Festuca által domináltra cserélôdött. Valószínûleg azért, mert míg eny-
hébb szárazság esetén a Stipa jobb szárazságtûrô képessége érvényesül, addig extrém
aszály után, az üres helyekre való visszatelepülési képesség a döntô, és ilyenkor a
Festuca kerül elônybe. Fontos megemlíteni a táji léptékû mintázat szerepét. A rendkívüli
aszály után azért tudott a gyep gyorsan regenerálódni, mert a tömeges pusztulás csak
a tisztást érintette, míg a fák, bokrok tövében a Poa angustifolia gyepjébe behúzódott a
Stipa és a Festuca, majd az aszály elmúltával innen telepedtek vissza a tisztásra.
Az aszály idején a fajsûrûség is lecsökkent (62B. ábra). A részletesebb mintázat-
elemzés ugyanakkor azt mutatja, hogy mindeközben a fajkombinációk száma megnôtt
(62C. ábra), a térbeli asszociáltságok relatív száma viszont lecsökkent (62D. ábra). Ezek
az eredmények azt jelzik, hogy az aszály elôtti gyepben érvényes társulási kényszerek,
szabályok a domináns füvek pusztulása után kevésbé érvényesültek. Az aszály idején
kevesebb faj, kevesebb egyede alkot közösséget, ezek azonban szabadabban kombi-
nálódhatnak, ami a megvalósult fajkombinációk megnövekedett számából érzékelhetô.
A mintavétel során a csíranövényeket is felírtuk (63. ábra). Látható, hogy mindkét
domináns fûfaj jól csírázik. Csíranövényeik gyakorisága évrôl évre erôsen ingadozott, és
felváltva hol a Stipa, hol a Festuca csírázott jobban. A csíranövények átlagos gyakorisága
a felnôtt tövek százalékában kifejezve 59 % volt a Stipa esetében, míg 187 % a Festuca
esetében. A nyolc évig tartó monitorozás eredményei szerint az évelô nyílt homok-
pusztagyep egy igen dinamikus rendszer, ahol alkalmanként tömeges pusztulásnak

185
vannak kitéve a domináns fajok egyedei, majd e fajok gyorsan, fôként csírázással rege-
nerálódnak. Az évelô kétszikûekbôl nagyon kevés csíranövényt találtunk a vizsgálat ide-
je alatt. Mennyiségük csak 2006-ban, egy csapadékosabb évben növekedett.

62. ábra. (A) A felnôtt Stipa borysthenica és Festuca vaginata tövek mikrokvadrátos módsze-
rekkel becsült gyakoriságainak változásai 1999 és 2006 között Csévharaszton. A monitorozott
idôszak elején bekövetkezô aszály hatására megfordultak a dominancia-viszonyok. (B) Az
5x5 cm-es mikrokvadrátokban talált átlagos fajszám változása 1999 és 2006 között. (C) A faj-
kombinációk számának változása a vizsgált idôszakban. (D) A térbeli asszociáltságok számá-
nak visszaesése 2001-ben és 2002-ben jelzi, hogy aszály hatására a társulás szervezettsége
csökkent, a fajok közötti kapcsolatok egy része átmenetileg „felbomlott”.

A gyep típusának és természetességének fluktuációi

Tapasztalataink szerint az itt bemutatott mikrocönológiai mintavétel segítségével
igen pontosan megbecsülhetô az egyes fajok relatív gyakorisága. Ez módot ad arra,
hogy a fajok rangsorát, dominancia sorrendjét is monitorozzuk (64. ábra). Az egyszerû-
ségés jobb áttekinthetôség céljából nem a fajok, hanem a funkciós csoportok szintjén
végeztük el ezt az összehasonlítást. A dominancia rangsort azért hasznos megvizsgálni,

186
 63. ábra. A Stipa borysthenica, Festuca vaginata és az évelô kétszikû fajok
csíranövényeinek gyakoriság változásai 1999 és 2006 között Csévharaszton.

mert az idôjárás és más környezeti tényezôk fluktuációja hatására a gyepek összborítása

és összegyedszáma évrôl-évre erôsen fluktuálhat, miközben például a beállt, egyensúlyi
gyepekben a fajok (funkciós csoportok) rangsora viszonylag változatlan. Egy jelentôsebb
környezeti változás, vagy egy természetvédelmi kezelés hatását ugyanakkor jól lemér-
hetjük a dominancia rangsor esetleges átrendezôdésén. A 64. ábrán látható, hogy a vizs-
gált évelô homokpusztagyep ebbôl az aspektusból nézve is igen dinamikus képet mutat.
A két domináns fûfaj rangja a vizsgált nyolc év során felcserélôdött. Egyes funkciós cso-
portok rangja viszonylag változatlan (a dominánsokon kívüli évelô graminoid fajok cso-
portja, kriptogámok, nyári egyévesek), míg másoké (téli egyévesek, évelô kétszikûek) so-
kat változott. A leggyakoribb csoport mindig a kriptogámok közül került ki. A vizsgálat
elején a zuzmók, majd a nedvesebb idôszak beálltával a gyorsabban elszaporodó
mohák domináltak. Az aszály idején az évelô kétszikûek és a téli egyévesek jelentôsége
átmenetileg megnôtt.
Az itt bemutatott monitorozás talán legfontosabb tapasztalata, hogy ebben a dina-
mikus rendszerben egyetlen vizsgálat nem elegendô a társulás állapotának minôsítésé-
hez. Ha például a NÉMETH-SEREGÉLYES-féle természetességi mérôszámokat alkalmaztuk
volna, a vizsgált gyep 1999-ben 5-ös, 2001-ben 2-es vagy 3-as, 2005-ben ismét 5-ös,
majd 2006-ban 4-es minôsítést kapott volna. Fiziognómiai szempontból 1999-ben egy
gazdag, tipikus nyílt évelô homokpusztagyepet láthattunk. Ugyanez az állomány 2001-
ben egy elszegényedett, leromlott egyéves gyepnek látszott. 2005-ben ismét nagyon
szép volt, majd a csapadékos évek hatására a Festuca állománya záródott, a fûavar fel-
szaporodott, és ennek hatására a gyep kissé már ismét elszegényedett.

187
 64. ábra. A nyílt homokpusztagyepet alkotó funkciós csoportok dominancia rangsorának
változásai 1999 és 2006 között Csévharaszton.

Módszertani megjegyzések
Az itt bemutatott mintavételi módszer elônye, hogy nagy pontossággal és objektivi-
tással becsüli a domináns és közepesen gyakori fajok mennyiségét, arányait és domi-
nancia rangsoruk átrendezôdéseit. Értékes információ-többlettel jár, ha a mikrokvad-
rátokban a fajlistán túl további jellemzôket (mikro-zavarásokat, avarosodást, egyedmé-
reteket, csíranövényeket, virágzó egyedeket) is rögzítünk. Az itt bemutatott példában
egy állomány felvételének ideje kb. 6 óra volt. Az így nyert 52 m hosszú minta elég nagy
volt ahhoz, hogy belôle a társulásszervezôdési állapot térbeli aspektusait is meghatároz-
hattuk. Ha ennél kisebb (pl. csak 4–5 m hosszú) mintákat veszünk, az így nyert minta
információstatisztikai elemzésre már csak igen korlátozottan alkalmas, ugyanakkor a
domináns és közepesen gyakori fajok arányairól a hagyományos nagy kvadrátokon
alapuló mintavételnél így is pontosabb adatokat szolgáltat.

4.1.3. Legelésvizsgálatok mészkedvelô nyílt homoki gyepekben

ÓNODI GÁBOR

A legelés és a tûz a félszáraz és száraz gyepek legfontosabb természetes zavarási

tényezôi, melyeknek eltérô a gyepek kompozíciójára és struktúrájára kifejtett hatása.
A tûz az erdôssztyepp élôhelyeken elsôsorban a fás vegetációt és a kriptogámokat káro-
sítja, továbbá eltünteti a felhalmozódott avart. A fás vegetáció regenerációjának idôszük-
séglete a gyephez képest általában sokkal nagyobb, a tûzérzékeny fajok (pl. a Juni-
perus nemzetségbôl) pedig a tûz után nem is regenerálódnak, újbóli betelepedésük év-
tizedek alatt zajlik le.
A legelô állat szelektíven fogyasztja a növényzetet, így közvetlenül alakítja a gyep
összetételét, alacsony szinten tartja az avar mennyiségét, a talajfelszín bolygatásával

188
üres élôhelyfoltokat alakít ki. Az elmúlt évtizedben országszerte lecsökkent a legelô állat-
állomány. A Homokhátságban helyenként még mindig a túllegeltetés okoz problémákat,
azonban több homokbuckás területen megszûnt a birkával, illetve marhával való legel-
tetés. Ezeken a területeken tovább csökkentette a legelési nyomást az üregi nyúl kipusz-
tulása 1994–95 telén.
Észak-Amerikai prérivizsgálatok alapján az alacsony legelési nyomás kedvez a tûz-
esetek kialakulásának és a tûz terjedésének. Az erdôs-sztyepp vegetációban a fás foltok
között jelentôs szerepe van a gyep biomasszájának a tûz közvetítésében. Az elmúlt évti-
zedekben kiterjedt tûzesetek pusztítottak a Homokhátság több területén. A tüzek kiter-
jedése és hevessége a jövôben várhatóan fokozódni fog a klímaváltozás következtében,
a felmelegedés és a csapadék eloszlásának szélsôségesebbé válása miatt. A több száz,
illetve több ezer hektáros egybefüggô égések veszélyeztetik a szigetszerûen elhelyez-
kedô, endemizmusokban gazdag homokbuckás területek fajgazdagságát, mert utat
nyithatnak az inváziós és egyéb generalista fajok terjedésének, illetve nagy területekrôl
eltüntetik a borókásokat, megváltoztatva ezzel a nyáras-borókások és a nyílt, mészked-
velô homoki gyepek alkotta mozaikos élôhelyek mikrohabitat szerkezetét.
ALTBÄCKER VILMOS és KERTÉSZ MIKLÓS vezetésével terepi kísérletek sorát indítottuk el a
90-es években a legelés és a tûz hatásainak megértése érdekében nyílt mészkedvelô
homoki gyepekben. Vizsgáljuk a különbözô intenzitású, idôzítésû, illetve a különbözô
állatfajokkal végzett legeltetés hatásait a gyep kompozíciójára, struktúrájára és a föld
feletti fitomassza mennyiségére, illetve a tûz utáni szukcesszióra és a tûz terjedésére a
gyepben. Az alábbiakban két kísérletünk eredményeit mutatjuk be röviden.

Szimulált legelés hatásainak vizsgálata

Évtizedek óta nem legeltetett homokpusztagyepen (Festucetum vaginatae) végez-
tünk szimulált legeltetéses terepkísérletet 2000 és 2003 között, a vácrátóti Tece-legelôn
(ÓNODI et al. 2006). A felhagyott legelôn az avar felhalmozódását figyeltük meg. Az elôre-
haladott avarosodás az ültetett erdôk által erôsen fragmentált nyílt homoki élôhelyeken
a fajkészletre nézve veszélyeztetô tényezô, mert humusz-felhalmozódáshoz vezet, ami
elôsegíti a nyílt homoki gyepfajok kiszorulását és a generalista fajok terjedését. Mikro-
kvadrátos léptékben vizsgáltuk a különbözô legelési nyomási szinteknek a vegetáció
kompozíciójára és a föld feletti élô fitomassza mennyiségére kifejtett hatásait.
Kezeléseket végeztünk a felhagyott legelôn, melyekkel egyes direkt legelési hatá-
sokat szimuláltunk. A növényi részek lerágását az élô biomassza eltávolításával (vágás-
kezelés), az avar-felhalmozódási folyamat különbözô stádiumainak megfelelô állapotot
az avarmennyiség megváltoztatásával (avarkezelés) állítottuk elô. A vágáskezelést fél-
évente, ôsz és tavasz elején, kézi ollóval végeztük, ezzel az alapmátrixot alkotó domi-
náns füveket (Festuca vaginata, Stipa borysthenica) kezeltük három erôsségi fokozatban
(kontroll, gyenge vágás, erôs vágás). Az avarkezelésnek négy szintje volt (avar kontroll,
avarmozgatás, avarelvétel és avarrárakás), ezt a kezelést 2000 ôszén, egyszeri alkalom-
mal végeztük. Az avar- és vágáskezelések 12-féle kezeléskombinációban, nyolc ismét-
léssel, összesen 96 darab 80×80 centiméteres kvadrátban végeztük. A növényzet töme-
gességi adatait vizuális borításbecsléssel és terepi spektroszkópiás eljárással gyûjtöttük.
Kísérletünkben az erôs vágás megváltoztatta a gyep lék-struktúráját. A Festuca vagi-
nata (65. ábra) a kezelés erôs szintje hatására elvesztette dominanciáját, az így kezelt
kvadrátokban kodominánssá vált a korábban szubordinált Poa bulbosa és virágzásuk

189
idején a tömegesebb kétszikû egyévesek (pl. Arenaria serpyllifolia, Cerastium semi-
decandrum, Plantago indica) borítása is jelentôssé vált. A lecsökkent méretû Festuca
tövek között elhelyezkedô lékek kiterjeszkedtek, az efemerek által elfoglalt terület jelen-
tôsen meghaladta a korábban domináns évelô fûfajok borítását. Ezt a folyamatot fokozta,
hogy az erôs vágás pozitívan befolyásolta a lék-fajok borítását. A Festuca vaginata borí-
tásának csökkenése ellenére az összes föld feletti élô fitomassza mennyiségét tekintve
a vágáskezelések hatását a gyep kompenzálta, sôt gyenge vágásnál túlkompenzáció
történt, a föld feletti, élô növényi részek mennyisége a kontrollhoz képest megnôtt, ami
egy ilyen kis produktivitású szemiarid élôhelyen meglepô eredmény. A gyenge vágás a
Festuca vaginata borítását ugyan csökkentette, de ez csak a lábon álló holt részek
mennyiségének csökkenését jelentette, a Festuca-tövek tömöttebbek és zöldebbek
voltak gyenge vágás esetén, mint a kontrollban. Az erôs vágás esetén, a terepi spektrosz-
kópiai adatok alapján, a lék-fajok tömegességnövekedése kompenzálta a domináns
fûfajok mennyiségének csökkenését, illetve pusztulását. A kvadrátokban mért fajszám
mindkét vágási szint esetén nôtt a vágás kontrollhoz képest a második vegetációs perió-
dustól kezdve. A kísérleti területünk fajkészletében nem történt változás a vizsgált három
vegetációs periódusban, ugyanakkor a vágáskezelt kvadrátok egységnyi területe több
fajt tudott befogadni, tehát nôtt a fajsûrûség. Várakozásainkkal ellentétben az avarkeze-
lés a gyep kompozíciós összetételét kezdetben csak kis mértékben, késôbb pedig egy-
általán nem befolyásolta.

65. ábra. A Festuca vaginata borítása (átlag +/- SE) az egyes felvételezési idôpontokban a
vágáskezelés három szintje szerint. A különbözô betûjelzések a kezelések hatására létrejött,
az adott idôponton belüli szignifikáns különbségeket jelölik.

Az általunk tanulmányozott évelô nyílt, mészkedvelô homokpusztagyep a vágás-

kezelésekkel szemben nagyon érzékenyen reagált, az erôs vágás, mely 5 birka/hektár/év
legelési nyomásnak felelt meg, a gyep struktúrájának gyors megváltozásához, a domi-
náns fûfaj tömegességének erôs csökkenéséhez vezetett. Eredményeink alapján ez a
gyeptípus képes kompenzálni a nagyon enyhe, kontrollált legelési nyomás hatását, mely

190
2,5 birka/hektár/év legelési nyomásnak felelt meg, miközben az avarmennyiség csökke-
nése és a fajsûrûség növekedése már ilyen kis legelési nyomás esetén is megvalósul.

Birka- és nyúllegelés hatásai a tûz terjedésére és a növényzet kompozíciójára

A fentiekben ismertetett terepi kísérlet tanulságait felhasználva kontrollált legeltetési
vizsgálatot végeztünk alacsony legelési nyomással a Kiskunsági Nemzeti Park orgoványi
területén 2003-ban (ÓNODI et al. 2007). Vizsgáltuk a legelés idôzítésének, illetve a legelô
állatfajnak a gyep kompozíciójára és a tûz terjedésére kifejtett hatását. Arra kívántunk
választ kapni, hogy csökkenthetô-e mérsékelt legeltetéssel a tûz kiterjedése és terjedési
sebessége a nyílt homoki gyepben, és vizsgáltuk a gyep rövid távú, legeltetésre és ége-
tésre adott válaszát is.
A területen egy hozzávetôlegesen egy hektárnyi részt villanypásztorral körbekerí-
tettünk a kezelésektôl független legelési hatások minimalizálása érdekében. Ezen belül
nyolc méter átmérôjû elkerítésekben vizsgáltuk birka (66. ábra) és üregi nyúl legelésének
hatását a késôbbi, általunk indított égésre a gyepben. Összesen 40 elkerítést jelöltünk ki
az egyhektáros terület fátlan részein. Az elkerítéseket tíz blokkba rendeztük, minden
blokkba négy különbözôen kezelt elkerítés került, a legeltetéses kezelés négy fajtájának
megfelelôen, melyek az áprilisi birkalegeltetés, a májusi birkalegeltetés, a májusi nyúl-
legelés és a legelésmentes kontroll voltak. A kontroll elkerítésbe nem került legelô állat,
a kezelés többi fajtája esetében a legeltetést a föld feletti cönológiai borítás felének eltá-
volításáig végeztük. Minden elkerítésen belül négy darab 1×1 méteres mintavételi kvad-

66. ábra. A kísérlet egyik blokkja a legeltetés és az égetés után, 2003 júliusában az orgoványi
vizsgálati területen. A képen a blokkhoz tartozó négy, különbözôen legeltetett, majd részben
égetett „elkerítés” látszik, a karók az 1×1 méteres mintavételi kvadrátokat határolják.

191
rátot helyeztünk el, ezekben a kvadrátokban követtük nyomon a kezeléseknek a vegetá-
cióra gyakorolt hatásait. Július elején minden tisztás felén, mely a négybôl kettô minta-
vételi kvadrátot tartalmazott, elvégeztük az égetéses kezelést. Vizuális borításbecslést
és terepi spektroszkópiai módszereket alkalmaztunk a növényzet tömegességének meg-
határozására és a tûz kiterjedésének mérésére, illetve mértük a mintavételi kvadrátok
égésének idôtartamát és a vegetáció magasságát is.
A május végén végzett legeltetések csökkentették a tûz kiterjedését és terjedési
sebességét az április közepén végzett legeltetéshez és a kontrollhoz képest, az eltérés
azonban a tûz kiterjedése esetén (67. ábra) csak a májusi birkalegeltetés, míg a tûz
terjedési sebessége esetén csak a májusi nyúllegelés esetén volt szignifikáns. A tûz
terjedési paraméterei erôs összefüggést mutattak az élô és holt fitomassza mennyiségén
túl a növényzet magasságával is, amit a birka és a nyúl eltérô legelési szokásaik követ-
keztében eltérôen befolyásoltak. Az üregi nyúl jellemzôen a vegetáció belsejében legel,
több kis termetû növényt vesz ki a gyepbôl, mint a birka, ami fölülrôl legel, és többségé-
ben a könnyen hozzáférhetô, a gyep mátrixát alkotó évelô fûfajokat fogyasztja. A gyep
fajgazdagságát ugyanakkor egyik legelô állatfaj sem csökkentette jelentôsen, ami nem
meglepô eredmény, hiszen a korábbi évtizedekbôl ismert fajgazdag nyílt homoki gyepek
nagy számú üregi nyulat tartottak el, illetve a mérsékelt birkalegeltetésnek megfelelô
gyenge vágáskezelés korábbi kísérletünkben hosszabb távon a fajsûrûség növekedését
eredményezte (ÓNODI et al. 2006).

67. ábra. A tûz kiterjedése a mintavételi kvadrátok területének arányában (átlag +/- SE) a legelési
kezelés típusai szerint az égetés után. A betûjelzések a szignifikáns különbségeket jelölik.

A legelés idôzítésének eltérô hatása a tûz terjedésére azzal magyarázható, hogy a

vegetációs idôszak elején, áprilisban birkával legeltetett parcellák növényzetének borí-
tása júliusig regenerálódott (68. ábra), így az aszályos idôszakot követô égetés idején az
ottani növényzet borítása a kontroll parcellákhoz hasonló volt. A vegetációs periódus
késôbbi szakaszában, májusban legelt területek borítása nem regenerálódott júliusig,

192
akár üregi nyúl legelte, akár birkával történt a legeltetés. Vizsgálatunk szerint az áprilisi
birkalegelésnek az összesített edényes borítás tekintetében serkentô hatása volt a
vegetációs periódus második felében, az ekkor legelt elkerítésekben szeptemberben a
kontrollnál nagyobb volt az edényes növények összesített borítása. A májusi legelések
esetében túlkompenzációt nem tapasztaltunk, a gyep regenerálódott szeptemberre.

68. ábra. Az edényes növényfajok összesített borítása (átlag +/- SE) a legelési kezelés típusai
szerint az egyes felvételi idôpontokban, áprilisban a legeltetés elôtt, júliusban az égetés elôtt
és szeptemberben, az égetés után 2 hónappal. A különbözô betûjelzések az adott idôponton
belüli szignifikáns különbségeket jelölik.

A júliusi égetés után a nyílt homoki gyep két hónap alatt majdnem teljesen regenerá-
lódott, szeptemberben a fajszám még alacsonyabb volt, mint a nem égett területeken,
ami néhány egyéves faj rövid távú hiányát mutatja az égetés után. Az égett helyeken erô-
sen lecsökkent az avarborítás. A gyepben tapasztalt gyors regenerációs folyamatok a
tûz után megfeleltek a várakozásainknak, a kiterjedt kiskunsági tûzesetek területén vég-
zett hosszú távú vizsgálataink alapján a nyílt homoki gyepek változatosságának csökke-
nése csak akkor következik be, ha a fás vegetáció károsodik, az árnyékos és humuszban
gazdagabb mikrohabitatok eltûnnek.
Vizsgálatunk eredményei alapján a mészkedvelô, nyílt homoki gyepben már a rövid
távú és mérsékelt legelési nyomás is csökkenti a tûz terjedését, ugyanakkor nem befolyá-
solja a gyep fajgazdagságát. A nyúllegelés, illetve a birkával történô kontrollált, mérsékelt
legeltetés a tûzveszély szempontjából ajánlható kezelések a nyáras-borókás erdôs-
sztyepp vegetációban. A tûzveszély csökkentése és a természetvédelmi értékek fenn-
maradása érdekében az üregi nyúl esetleges újbóli elterjedése a Homokhátságban hasz-
nos lenne, ugyanakkor a birkával történô, természetvédelmi szempontból optimális le-
geltetési gyakorlat kialakítása érdekében további, hosszabb távú és nagyobb léptékû
vizsgálatokat tartunk szükségesnek.

193
4.1.4. A legeltetés felhagyásának táji szintû következményei

VIRÁGH KLÁRA és SOMODI IMELDA

A vegetációt állandóan érik kisebb-nagyobb zavaró hatások. Ilyenek pl. a legeltetés, az

égetés, az állatok túrása és taposása. Egyes növénytársulások evolúciójuk során adap-
tálódnak az ismétlôdô természetes zavarásokhoz, sôt éppen ezek a hatások akadályoz-
zák meg, hogy a domináns kompetítorok kiszorítsák a szubordinált fajokat, s ezáltal
biztosítják fajgazdagságuk fennmaradását. Ilyenek az erdôirtást követôen kialakult, nagy
fajdiverzitású, vertikálisan szintezett, térben strukturált, bonyolult szerkezetû löszgyepek
is, amelyek állományszinten hosszú ideig képesek fajösszetételüket megôrizni, rezisz-
tensek a külsô stresszhatásokkal szemben, és a zavarásokat követôen gyors regenerá-
cióra képesek. Ha a zavarások nagyon erôsek és gyakoriak, vagy nagy kiterjedésû terü-
leten hatnak, akkor gyakran felbomlik a cönológiai szerkezet, átrendezôdik a fajok
közötti dominanciastruktúra. Ekkor egy-egy korábban kicsi tömegességû, illetve ritka faj
elszaporodik (pl. Bothriochloa ischaemum, Festuca pseudovina, Leontodon hispidus,
Plantago lanceolata), kiszorítva számos fajt a gyepbôl és utat enged a gyorsan terjedô
agresszív fajok megtelepedésének (Elymus repens, Calamagrostis epigeios). A gyep
degradálódik, a regeneráció lassú vagy megreked, és a természetes vegetáció helyét
más növényzet veszi át. Hasonló következményekkel jár a korábbi rendszeres zavarások,
pl. a legelés, legeltetés megszûnése is. Általában elmondható, hogy a sok száz éven
keresztül, kíméletesen kezelt gyepek jó állapotúak, fajgazdagok lehetnek. A használat
elmaradása viszont ezeknél gyakran elszegényedéshez, homogenizálódáshoz, sôt pusz-
tuláshoz is vezethet. Mindezeket az alábbiakban egy sztyeppterület felhagyásának
példáján illusztráljuk.

A Bükk déli lábánál, Tard község határában tanulmányoztuk a legeltetés felhagyását

követô vegetációdinamikai folyamatokat a természeteshez közeli, viszonylag háborítat-
lan, és a múltban évtizedeken keresztül eltérô intenzitású és gyakoriságú legeltetés hatá-
sára létrejött, különbözô mértékben degradálódott gyepállományok mozaikjában. Vizs-
gáltuk, hogy a legeltetés megszûnését követô 20–25 év alatt milyen mértékû és irányú
változások következtek be, s a vegetációs foltok közötti átalakulások szabályszerûségei
alapján milyen jövôbeli változások jelezhetôk elôre (SOMODI 2004, SOMODI et al. 2004).
A foltmozaik szintû változások detektálásához az egyes vegetációtípusok állomá-
nyaiban (foltjaiban) 2×2 m-es cönológiai felvételeket és három, különbözô években ké-
szült digitalizált vegetációtérképet (1:1200) használtunk. A cönológiai felvételek segítsé-
gével összehasonlítottuk a vegetációtípusok egykori és jelenlegi fajkészletét, dominan-
ciaviszonyait, valamint többváltozós módszerekkel vizsgáltuk a folttípusok fajkompo-
zíciós hasonlóságát. A vegetációtérképek segítségével értékeltük a folttípusok terület-
változásait, átmeneti mátrixok képzésével megállapítottuk a típusok közötti átmenetek
szabályosságait és predikáltuk a jövôben várható változásokat.

Megállapítottuk, hogy a gyep használatának megszûnése után eltelt közel 25 év

drasztikus változásokat hozott, hiszen mind a foltok fajösszetételében, mind a foltmo-
zaik szintjén feltûnôek voltak a különbségek. A folttípusokon belül a degradációs folya-
matok túlsúlya volt jellemzô, amit a fajszámcsökkenés, ritka fajok eltûnése és fôként

194
néhány domináns fûfaj (Elymus repens, Chrysopogon gryllus, Calamagrostis epigeios)
elôretörése, s ezáltal a fajok közötti tömegességi viszonyok jelentôs átrendezôdése jel-
zett. A foltmozaik szintjén tapasztalt változásokban, a foltok egymásba alakulása során,
regeneráció és degradáció egyaránt megnyilvánult. Az 1988 és 2002 között eltelt idô-
szakban jelentôsen megváltozott növényzeti foltok területi arányait a 69. ábra mutatja be.
A három vegetációtérkép alapján szembetûnô, hogy a legeltetés megszûnése után nem
csak a sztyepprét vegetáció szabadult fel a legelési nyomás alól, hanem közvetve az
olyan gyors terjedésû fajok is, mint pl. a C. epigeios. Degradációra utal az agresszív
terjedésû C. epigeios és a nitrogénigényes E. repens dominálta típusok térnyerése,
illetve a természetközeli Festuca rupicola és Sieglingia decumbens vegetációtípusok
térvesztése. Regenerációt jelez a Bothriochloa-s és Leontodon-os degradált típusok
eltûnése, valamint a fajgazdag Danthonia alpina sztyepprét térnyerése. Megnôtt a
cserjésedés mértéke is, amely erdôklímában természetes regenerációs folyamat, és
hosszú távon a területen az eredeti tatárjuharos lösztölgyes kialakulásához is vezethet,
ha ezt a klíma és a megfelelô propagulumforrás lehetôvé teszi. A cserjék védelmében jól
fejlôdnek a tölgyek és a tatárjuhar is, de 20–25 év elteltével a cserjésedés szerepét még
nem lehetett egyértelmûen megítélni. Szintén kérdéses a C. gryllus dominálta foltok
terjedésének a szerepe, hiszen ezek a Festuca-s sztyepprét egyik degradációs szár-
mazékának tekinthetôk, mégis foltmozaik szintjén térnyerésük regenerációt jelez, hiszen
új állományai a fajszegény, gyomos Bothriochloa-s típusok helyén jöttek létre.

69. ábra. A sztyeppnövényzet húszéves változása a Bükk déli lábánál, Tard község határában.
Folttípusok. A Danthonia alpina (D) típus, a Festuca rupicola (F) típus, és a Sieglingia
decumbens (S) típus természetközeli állapotokat ôriz, a Crysopogon gryllus (H) típus és
Crataegus monogyna (R) típus átmeneti karakterû. A Bothriochloa ischaemum (B) típus, a
Calamagrostis epigeios (C) típus, az Elymus repens (E) típus, és a 2002-re már eltûnt
Leontodon hispidus (L) típus a degradáció eredménye. A legelés hatása az elsô 5 évben még
nem látható (az elsô két térkép alig különbözik), késôbb azonban annál markánsabb.

195
 A növényzeti folttípusok egymásba való átalakulásának valószínûségeit tartalmazó
mátrixok (átmeneti mátrixok) segítségévek becsülni tudtuk a vegetációs típusok hely-
megtartó képességét, valamint „forrás” és „nyelô” jellegét (SOMODI 2004). Megfogalmaz-
tuk az elmúlt 20 évben érvényes átalakulási szabályokat (70. ábra), és rámutattunk az
átmenetek súlypontjának jövôben bekövetkezô eltolódására, amelyek alapján a gyep-
dinamika várható kimenetele a vegetációs típusok többségének további degradáció-
jával, a degradált típusok (Calamagrostis foltok és cserjék) térnyerésével és a foltdiverzi-
tás jelentôs csökkenésével jellemezhetô majd (71. ábra). A legeltetés felhagyását követô
5 év magas önhelyettesítési valószínûségeit a késôbbi nagy átmeneti valószínûségekkel
összehasonlítva megállapítottuk, hogy a gyephasználat hatása táji szinten csak évtizedes
léptékben válik felismerhetôvé, értékelhetôvé.

70. ábra. A növényzeti folttípusok átalakulását leíró átmeneti valószínûségi gráfok. Bal oldalon
az 1983 és 1988 közötti átmeneti mátrix szabályai, jobb oldalon az 1988–2002 és az
1983–2002 mátrixok 30 %-nál (piros nyíl), illetve 15 %-nál (kék nyilak) valószínûbb átmenetei.
A növényzeti típusok jelölése: lásd 69. ábra.

Ez az esettanulmány módszertani példa lehet a monitorozás számára is, hiszen be-

mutatja, hogy egyes tájak, tájrészletek állapotváltozásainak jellemzésére, illetve a kezelé-
sek regionális hatásának becslésére a növényállományok cönológiai újrafelvételezései és
az ismételt folttérképek együttesen igen hatékony eljárások lehetnek. Ezen túl a térképek
alapján számolt átmeneti valószínûségekkel (mátrix modellel) a foltdinamikai változások
és pl. a gyephasználati módok következtében kialakuló fenntartó és megszûntetô táj-
struktúrák elôre jelezhetôk. Hangsúlyozandó, hogy a tájszintû változások mértéke és
sebessége mindig a szomszédos állományok fajösszetételétôl, korától és dinamikai
állapotától, valamint a tájhasználat módjától függ. Így, ha egy adott területen eltérô, de
idôs, nem zavart állományok vannak többségben, akkor az átalakulási folyamatok sokkal
lassúbbak lesznek, mint az erôsen degradált, kezelt és kultúr állományok alkotta tájban.

196
 71. ábra. Az 1983–2002 mátrix segítségével a 2002-es eloszlásból kiindulva elôre jelzett
változások. A növényzeti típusok jelölése: lásd 69. ábra. A megfogalmazható jövôbeli válto-
zások a területen egyértelmûen a degradálódás felé mutatnak. Várható a Calamagrostis
epigeios foltok töretlen terjedése, a cserjésedés fokozódása, valamint a Danthonia-s és
Crysopogon-os típusok visszaszorulása. Ezek mellett hosszabb távon számolnunk kell az
Elymus és a Sieglingia-s foltok területének csökkenésével, valamint akár a Festuca-s
állományok eltûnésével.

4.1.5. A degradálódás detektálása a cönológiai állapottérben

VIRÁGH KLÁRA

A degradáció mindig romló környezetet és a normális természetes zavarásoknál erôsebb

diszturbanciákra bekövetkezô termôhelyi leromlást, valamint strukturális változásokat és
mûködési zavarokat jelent. Növényállományok esetében az utóbbiak egyaránt jelentik a
fiziognómiai struktúra megváltozását, fajszegényedést, majd a fajkompozíció jelentôs
átalakulását és a koegzisztenciális szerkezet esetenkénti teljes összeomlását, ezáltal a
környezeti stresszel és inváziós fajokkal szembeni ellenállóképesség csökkenését. A
gyakorlott szakember a leromlás tényét gyakran könnyen megállapíthatja, hiszen a fajok
számának csökkenése, az özönnövények vagy a gyomfajok drasztikus elszaporodása,
egy-egy faj tömegessé válása, vagy éppen a gyep jelentôs avarosodása és mikrofoltos-
sá válása önmagáért beszél. De hogyan dönthetô el, hogy milyen mértékû a leromlás,
van-e még egyáltalán esélyünk a kedvezôtlen folyamatok megfordítására, milyen kezelé-
seket alkalmazzunk, és hogyan vizsgáljuk beavatkozásaink eredményességét?
A leromlást mindig csak valamihez képest tudjuk definiálni. Ezért megkerülhetetlen,
hogy megfelelô viszonyítással, referencia állapottal rendelkezzünk. Szükségünk van a
degradáció korai felismerésére és a degradáltság kvantitatív mérésére alkalmas releváns

197
változókra, annak érdekében, hogy beavatkozásainkat még idôben megkezdhessük, és
értékelni tudjuk azok hatását a növényzet kedvezôbb állapotának elérése szempontjá-
ból. Míg a vegetáció állapotának minôsítése viszonylag egyszerû feladat, addig a
növényközösségek viselkedésének, a zavarásokra vagy a kezelésekre adott válaszreak-
cióinak mérése és elôrejelzése már sokkal nehezebb, amely csak vegetációdinamikai
ismeretek birtokában sikerülhet. Az állományok dinamikai (degradálódó versus regene-
rálódó) állapotát kell jellemeznünk, állapotváltozásokat kell nyomon követnünk, s a dina-
mikai folyamatokat közvetlenül a szerkezetekkel, illetve a mintázati jellemzôk változá-
sával kell összekötnünk. Ennek a problémának a megoldására JUHÁSZ-NAGY PÁL modell-
jei kiválóan alkalmasak (JUHÁSZ-NAGY 1980, JUHÁSZ-NAGY – PODANI 1983, BARTHA 2001,
részletesen lásd 2.3. fejezet). Ha a términtázati jellemzôket (florális diverzitás és asszo-
ciátum, 2.3.2. fejezet) közvetlenül folyamatokkal (regeneráció-degradáció) kötjük össze,
akkor lehetôvé válhat a növényállományok térbeli mintázatából azok dinamikai állapo-
tára való következtetés (cönológiai állapotteres megközelítés, vö. BARTHA 2000, 2002,
2004, BARTHA et al. 1998, 2004, CAMPETELLA et al. 2004, 46. és 47. ábra). E módszerek
alkalmazásának elônyeit mutatjuk be az alábbi példán.

Vizsgálatainkban eltérô ökológiai körülmények között létrejött, változatos diverzitású

és vegetációdinamikai státuszú szálkaperjés erdôssztyepprét (Euphorbio pannonicae –
Brachypodietum) állományok cönológiai szerkezetét hasonlítottuk össze, illetve tártuk fel
a mikrocönológiailag detektálható mintázataik és dinamikai állapotaik közötti kapcsola-
tokat (VIRÁGH et al. 2006). Ehhez eltérô használatú és táji beágyazottságú, ismert elôtör-
ténetû, viszonylag nagyszámú (32 db) állomány términtázati szervezôdését vetettük össze.
Vizsgáltuk a természetes táji környezetben élô, hosszú évtizedeken keresztül háborítat-
lan, ún. intakt állományokat (Gödöllôi dombvidék: Isaszeg, Keleti-Gerecse: Máriahalom,
Mezôföld: Belsôbáránd), és az ember által erôsen átalakított kultúrtájban, a közelmúltig
tartó intenzív használatnak vagy más zavarásoknak kitett, enyhén degradálódott állo-
mányokat (Küdôi-hegy, Rácvölgy, Illancs).
Az alábbi kérdésekre kerestük a válaszokat:
• Különbözik-e az eltérô dinamikai állapotú (háborítatlan versus zavart) erdôssztyepp-
rét állományok fajkombinációs diverzitása (strukturális komplexitása) és rendezett-
sége?
• Milyen variációs tartományt jelölnek ki a természetközeli állományokra jellemzô
finomléptékû términtázati szervezôdést leíró függvények értékei és skálaparaméterei
a cönológiai állapottérben?
• Az állományok állapottérbeli pozíciója indikálja-e az aktuális dinamikai állapotukat,
tapasztalható-e elválás a zavarási rezsim különbözôsége szerint?

Az állományok terepi felvételezése egységesen 52 m hosszú cirkuláris transzszekt

mentén történt, 5×5 cm-es érintkezô négyzetekben. A komplexitást és a finomléptékû
términtázati rendezettséget információstatisztikai függvényekkel (florális diverzitás – FD,
asszociátum – AS) elemeztük (vö. 2.3. fejezet). A cönológiai állapotokat jellemzô állapot-
tér tengelyeit a FD és az AS értékek maximuma jelöli ki (vö. 2.3.4. fejezet, 46. ábra).

198
A Brachypodium pinnatum erdôssztyepprét leromlásának términtázati indikációja
Eredményeink azt mutatták, hogy a finomléptékû szerkezetváltozások érzékenyen
jelzik a Brachypodium-os erdôssztyepprétek leromlását (72. és 73. ábra). Példaként egy
intakt és két enyhén leromlott, egymáshoz közeli mezôföldi állomány florális diverzitás
(FD) és asszociátum (AS) görbéinek változását mutatjuk be a térskála függvényében.
Degradációra egyik esetben a Brachypodium pinnatum gyakoriságának igen magas ér-
téke („belsô degradáció”, B állomány), a másik esetben pedig a közeli szántóföld felôl
érkezô számos gyomfaj elszaporodása, az állomány felnyílása és heterogenitásának
növekedése utal (C állomány). Jól látszik (72. ábra), hogy a terepi FD-nek kisebb a maxi-
mális értéke a leromlott állományoknál, és ezek a maximumok nagyobb térléptékeknél
jelentkeznek. Ez azt jelenti, hogy a degradált sztyeppréteknél csökken az együttélési
módok sokfélesége, a populációk finom térléptékben kevésbé képesek együtt élni.
Az asszociátum értékek változásában feltûnô (72. ábra), hogy a 40–60 cm-es térlépték-
nél nagyobb skálatartományban mindkét degradált állomány erôsebb mintázati szerve-
zôdést mutat, az asszociátum értékek jóval nagyobb léptéknél érik el maximumukat.
Ebbôl arra következtethetünk, hogy a fajösszetételében leromlott gyepekben nagyobb a
finomléptékû térbeli rendezettség mértéke, erôsebbek a fajok közötti asszociáltságok. S
hogy ezt a trendet valóban a mintázat és nem módszertani mûtermék okozza, megerôsíti
a függvények random mintázattól való eltéréseinek mértéke és iránya (73. ábra). Meg-
állapítható tehát, hogy a degradált állományok mintázatilag jobban szervezôdnek, fôként
durvább térléptékeknél, ahol erôsebb a térbeli függôség mértéke, és nagyobb a términ-
tázati heterogenitás. Feltételezhetô, hogy a degradáció során megnô a domináns mintá-
zatképzô fajok relatív mintázatképzô szerepe.
Kiemelendô, hogy a térléptékeknek az enyhe leromlási folyamat detektálása szem-
pontjából nagyobb a jelentôsége, mint a maximum értékeknek, hiszen a zavart állomá-
nyokban minden esetben a mintázati jellemzôk térléptékének a nagyobb értékek felé tar-
tó elmozdulását tapasztaltuk. (A függvényértékek maximuma nagyobb kvadrátméretnél
jelentkezett.) Ez a jelenség olyan robusztus cönológiai törvényszerûség, amely számos
növényi közösségben alkalmas a degradáció indikálására (vö. BARTHA 2004, 45. ábra).

72. ábra. Egy intakt (A) és két, különbözô mértékben leromlott (B, C) erdôssztyepprét
állomány florális diverzitás és asszociátum görbéi a térskála függvényében.

199
 73. ábra. Egy intakt (A) és két, különbözô mértékben leromlott (B, C) erdôssztyepprét
állomány random referenciákhoz viszonyított asszociátum-differencia görbéi a térskála
függvényében.

A természetközeli és a degradált állományok a cönológiai állapottérben

Annak érdekében, hogy képet kapjunk a háborítatlan, intakt dinamikai állapotú
sztyepprétek belsô, inherens variációjáról, illetve feltárhassuk a háborítatlan és a degra-
dált állományok cönológiai állapota közötti relációkat, vizsgálatainkat térben jelentôsen
kiterjesztve négy földrajzi régió 18 intakt és 14 zavart állományának términtázati jellem-
zôit hasonlítottuk össze a cönológiai állapottérben. Az állapottérben a pontok egy-egy
állományt jelenítenek meg, amelyek cönológiai állapotát a fajkombinációk diverzitásának
és rendezettségének maximumértékei reprezentálják.
A 74. ábrán megfigyelhetô, hogy a természetes, nem zavart táji környezetben az
intakt állományok az FD-maximum és az AS-maximum által kijelölt állapottérben viszony-
lag szûk tartományrészt jelölnek ki, függetlenül attól, hogy mely földrajzi régióból szár-
maznak, és milyen fajkészlettel rendelkeznek. A három régió intakt rétjei sem az együtt-
élési módok sokféleségében, sem a térbeli rendezettség erôsségében nem térnek el
szignifikánsan egymástól (vö. VIRÁGH et al. 2006). Ez azt is jelenti, hogy a természetközeli
sztyepprétek strukturális komplexitása (FD) és términtázati rendezettsége (AS) olyan
mértékben konzisztens, hogy a florisztikai eltérések nem befolyásolják lényegesen a
társulás mikroszerkezeti és mintázati sajátságait (HORVÁTH et al. 2006). Mivel a pontok
szórása az állapottérben kicsi, így az is elmondható, hogy az erdôssztyepprétek koordi-
náltak és szabályozottak: térben nagy hûséggel ismétlik meg önmaguk términtázati szer-
vezôdését.
A korábbi zavarásokat elszenvedett és erôsen degradált vegetációs szomszédossági
viszonyok között élô állományok tartománya a cönológiai állapottérben szignifikánsan
eltér a szép, intakt sztyepprétekétôl. Ezek a zavart állományok a kisebb FD és a hasonló
vagy nagyobb AS értékekkel kijelölt állapottérben helyezkednek el (74. ábra). Más
térrészben jelenik meg a korábban példaként bemutatott Brachypodium pinnatum
által erôsen dominált állomány (B) és a zavarások hatására heterogénné és gyomoso-

200
dottá váló leromlott állomány (C), jelezve ezzel azt is, hogy a kompozíciós komplexitás
és a rendezettség közötti összefüggések jellege különbözik a degradáció mechanizmu-
sától függôen. Feltûnô, hogy a zavart állományokat reprezentáló pontok szórása az intakt
gyepekhez képest láthatóan jóval nagyobb. Kisebb koordináltságuk közvetve utal a
szabályozási, önreprodukáló mechanizmusok gyengülésére.
Dinamikai szempontból kitüntetett figyelmet érdemel azoknak az állományoknak a
késôbbi sorsa, amelyeknek komplexitása az intakt állományokéhoz hasonló, csak térbeli
rendezettségükben, heterogenitásukban különböznek (2 állomány, a 74. ábrán nyilakkal
jelölve). Ezek azok az állományok, amelyeket felvételezésükkor táji környezetük és
zavartságuk, valamint lokális fajkészletük és makrocönológiai szerkezetük alapján aktu-
álisan rosszabb állapotúnak ítéltünk, mint amit mikrocönológiai szerkezetük mutat. A
kérdés az, hogy vajon az adott lokális feltételek mellett ezek az állományok képesek
lesznek-e a természetközeli gyepekhez hasonló szervezôdést elérni, vagy tovább fognak
degradálódni. Erre természetesen csak az állapotuk idôbeli változásának nyomon
követésével derülhet fény. Dinamikai állapotukat az állapottérben való elmozdulásuk
iránya és mértéke alapján is értelmezhetjük majd.
Korábban hangsúlyoztuk a térléptékek fontosságát a degradáltság detektálásában.
Ha az állományokat a maximális florális diverzitás és asszociátum léptékének függvé-
nyében ábrázoljuk (74. ábra), egyértelmûen látszik az a trend, hogy a zavart állományok
komplexitásának és rendezettségének léptéke nagyobb az intakt gyepekhez képest.
Kutatási tapasztalataink bizonyítják, hogy a regeneráció során a degradációval éppen
ellentétes irányú folyamatok zajlanak le, amikor is az FD abszolút értéke nô, a maximu-
mának a térbeli léptéke pedig csökken.

74. ábra. A lösz erdôssztyepprét 18 intakt (zöld) és 14 degradált (kék) állományának elhelyez-
kedése a florális diverzitás és az asszociátum, illetve azok térléptékének állapotterében.
Az intakt és a degradált állományok elválása a feltüntetett vonalak két oldalán szignifikáns.
Az A, B és C állományok egyéni görbéi a 72. és 73. ábrán láthatók.

201
Összegzés és kitekintés
Az alkalmazott mikrocönológiai módszer és cönológiai állapotteres reprezentáció
alkalmasnak bizonyult a növényállományok enyhe degradációjának detektálására és
objektív mérésére. Megállapítottuk, hogy a términtázati szervezôdést leíró karakteriszti-
kus függvények értékei és skálaparaméterei egy adott fajkészleten belül és megfelelô
referencia állapot mellett jelzik a közösségek dinamikai állapotát, azaz az egészséges és
a zavarások hatására leromlott állapot eltérését.
A cönológiai állapotok értelmezéséhez és az állapotváltozások kimutatásához mindig
jól definiált referenciára van szükség. Összehasonlító elemzéseinkben alkalmas referen-
ciának a propagulumgazdag, évtizedek óta természetközeli állapotú (intakt) gyepállomá-
nyok bizonyultak, amelyek makro- és mikrocönológiai szerkezetérôl és azok idôbeli
változásáról korábbi 10 éves kutatási eredmények álltak rendelkezésünkre.
A cönológiai állapottérben a természetközeli és az enyhén leromlott állományok kö-
zött statisztikusan szignifikáns eltérést mutattunk ki, így feltételezhetjük, hogy újabb állo-
mányokat elhelyezve az állapottérben feltevéseket tehetünk azok aktuális dinamikai álla-
potára, és az állapottérben való elmozdulásuk irányával és mértékével további sorsuk is
nyomon követhetô, illetve értékelhetô a fokozódó leromlásuk vagy regenerálódásuk
szempontjából. A cönológiai állapotok közötti relációk és az állapotváltozások korrekt
interpretációjához elengedhetetlen azonban, hogy ne csak térbeli mintázatokat, hanem
folyamatokat, pl. fajcseréket, állapot-transzformációkat is detektáljunk.
Eredményeink alapján az állapotteres reprezentáció hatékony módszerként javasol-
ható a gyeptársulások dinamikájának, dinamikai állapotának monitorozásához. Haszno-
sak annak felismerésében, hogy egy növényállomány hol helyezhetô el a természetkö-
zeli, egészséges, jól szervezett állapotokhoz képest, valamint idôbeli változásuk során
milyen leromlási vagy regenerációs utat járnak be.
A monitorozás gyakorlatában az állományok belsô állapotának és folyamatainak e
módszerrel történô indikációja – munka- és idôigényessége miatt – elsôsorban akkor
tanácsolt, ha a leromlás kezdeti fázisainak kimutatására törekszünk annak érdekében,
hogy meg tudjuk ôrizni védendô társulásainkat, megfelelô kezeléssel fennmaradásukat
szeretnénk biztosítani, illetve ha bármilyen beavatkozásunk hatékonyságát érzékeny,
pontos módszerrel kívánjuk értékelni.

4.1.6. Másodlagos szukcesszió felhagyott homoki szántókon

BARTHA SÁNDOR

A szukcessziós folyamatok leírásának jelentôsége és nehézségei

A tájtörténeti vizsgálatok egyre több, korábban háborítatlannak hitt „ôsgyeprôl” bizo-
nyítják be, hogy azok parlag eredetûek. A parlag eredet ellenére mégis komoly termé-
szetvédelmi értéket képviselnek, mert a szántóföldi mûvelés felhagyása után állapotuk
nyilvánvalóan jól regenerálódott. A hagyományos extenzív tájhasználat fontos, értékes
sajátsága, hogy fenntartja a táji léptékû regenerációs képességet. Az extenzíven mûvelt
területek hosszabb idôléptékben tapasztalt átrendezôdései közben mindig megmarad

202
annyi természetes, illetve féltermészetes állapotú terület, ami a folyamatos regenerációt
biztosítja. Azonban nem megfelelô kezelés esetén a mezôgazdasági mûvelésbôl kivont
területek káros, inváziós gyomfajok megtelepedését és terjedését is elôsegíthetik. Meg-
felelô kezelés mellett viszont természetes vagy természetközeli gyepek, illetve erdôk
regenerálódnak rajtuk. Ezáltal javul a táj egészének az ökoszisztéma szolgáltatása, és nô
a táj természetvédelmi, esztétikai és turisztikai értéke.
Fontos, hogy megismerjük, és kezelésekkel befolyásolni tudjuk a felhagyott területe-
ken végbemenô másodlagos szukcessziós folyamatokat. Az ide vonatkozó ismereteket
gyakran ún. szukcessziós gráfok formájában foglaljuk össze. Egy ilyen gráf a területen
eddig megfigyelt vegetációs állapotokat és azok átmeneteit írja le (75. ábra). Ennek a
megközelítésnek a fontosságát és hazai bevezetését FEKETE GÁBOR már az 1980-as
években javasolta (FEKETE 1985), alkalmazása azonban csak az utóbbi években került
elôtérbe. Kezdetben a szukcessziós gráfok csak a növénytársulások szintjén írták le a
regenerációs folyamatokat. Késôbb kiderült, hogy a gyakorlat szempontjából lényeges
5–10–20 éves idôléptékekben ennél részletesebb felbontásra van szükség. A társulás
állományait ezért tovább bontjuk jellegzetes fajkombinációkra, és ezek átmeneteit is
vizsgáljuk.
Gyepek kezeléséhez világviszonylatban is jól bevált a vegetáció foltdinamikáján ala-
puló szukcessziós megközelítés. A „foltok” az állományon belül szabad szemmel is felis-
merhetô fiziognómiai egységek. A munka során ezeknek a társulás-állapotoknak (cöno-
státusoknak) a dinamikai relációit (állapot-átmeneteit és az ezeket mozgató tényezôket)
keressük. Tapasztalataink szerint a száraz-félnedves homoki vegetáció regenerációs
dinamikája már 20–25 állapottal jól leírható. Ezek a foltok a terepen felismerhetôk és
térképezhetôk. Az itt ismertetett vizsgálatban arra voltunk kíváncsiak, hogy az idôbeli
változások részletes regisztrálása mennyiben igazolja, illetve mennyiben kérdôjelezi meg
az általunk korábban rekonstrukciós módszerekkel (a térbeliségbôl az idôbeliségre való
következtetéssel) készített szukcessziós gráfot (vö. BARTHA et al. 1999/2000, BARTHA
2000).

Szukcessziós gráf a térbôl az idôbeliségre való következtetés módszerével

Korábbi munkánk során a társulásokon belüli folttípusokat (dominancia-típusokat) a
Fülöpháza környéki parlagok bejárása során fiziognómiai módszerekkel definiáltuk, majd
ezeket cönológiai felvételek és klaszter-analízisek segítségével ellenôriztük. A folttípusok
átmeneteire vonatkozó hipotetikus szukcessziós gráfot (75. ábra) a térbeliségbôl az idô-
beliségre való következtetéssel, a cönológiai felvételek hasonlósága alapján és a domi-
náns fajok populációi demográfiai állapotainak figyelembevételével határoztuk meg,
majd az eredményeket táji léptékû, de szintén Fülöpháza és Orgovány térségére vonat-
kozó további terepi megfigyelésekkel ellenôriztük, illetve egészítettük ki.

203
 75. ábra. Szukcessziós gráf a száraz homoki gyepek primer és szekunder szukcessziós folt-
dinamikájának jellemzésére (rekonstrukciós módszerekkel készült spekulatív gráf BARTHA et al.
1999/2000 alapján).

A hipotetikus szukcessziós gráfon (75. ábra) látható, hogy a magasabb és alacso-

nyabb térszínek szukcessziós dinamikája elkülönül, a szárazabb élôhelyen hálózatosabb
a gráf (több állapottal és több átmenettel). A szukcessziós gráfon 21, a domináns fajok
kombinációin alapuló folttípust különítettünk el. Ezek a jobb termôhelyû, humuszosabb
talajon egyéves gyepet, valamint a Cynodon dactylon, Agropyron repens, Poa angusti-
folia, Festuca wagneri, Calamagrostis epigeios, Holoschoenus romanus és a Salix ros-
marinifolia kombinációit foglalják magukba. Szárazabb, humuszban szegényebb termô-
helyeken egyéves gyepet, moha-zuzmó dominálta foltot, illetve a Festuca vaginata és
Stipa borysthenica kombinációit különítettük el. Jobb termôhelyen a szukcesszió egy
többé-kevésbé lineáris sorozat: az egyévesek – tarackos füvek – csomós füvek – bokrok
irányban. Szárazabb termôhelyen a primer szukcesszió fô átalakulásai a domináns fajok
(Festuca vaginata, Stipa borysthenica) cönopopulációs dinamikája, regenerációs ciklusa
(FEKETE 2005) által vezéreltek. Ennek során a domináns faj klonális architektúrája jelleg-
zetesen változik, meghatározva az alárendelt fajok (egyévesek, kriptogámok, évelôk)
életlehetôségeit. A betelepülô füvek egyedei ritkásan állnak, méretük nagy, köztük erôs
a kompetíció, az állomány fajszegény. Késôbb méretük csökken, közéjük más fajok egye-
dei csatlakoznak, és fajgazdag típusok alakulnak ki. A szekunder szukcesszió szárazabb
termôhelyen is egyéves gyeppel indul, ebbe kriptogámok telepednek, majd ez az állapot
„becsatlakozik” a primer szukcesszió gráfjába. Monitorozási munkánkban ezt a hipote-
tikus gráfot teszteltük, megismételt vegetációtérképek segítségével.

204
Vizsgálati terület és módszer
Vizsgálatainkat a Duna-Tisza közén, a Kiskunsági Nemzeti Park területén, Fülöpháza
térségében végeztük 1998 és 2006 között. Korábbi vizsgálatokból ismert volt az évelô
nyílt homokpusztagyep nagy belsô változatossága (alacsony koordináltsága) (FEKETE
1992, BARTHA 2000). Ez különösen a fülöpházi homokbuckás területen szembetûnô, ahol
a homokpusztagyep populációkra, koalíciókra esik szét (FEKETE 2005). Az így keletkezett
(fiziognómiai módszerekkel is megragadható) dominancia-típusok viszonylag könnyû
térképezhetôsége, ugyanakkor nagy térbeli és idôbeli változatossága motivált minket
arra, hogy szukcessziós vizsgálatainkhoz ezt a területet válasszuk. A vegetáció dinami-
kus jellegét fokozza, hogy a területet korábban erôs zavarások érték, egyes részeit fel-
szántották, másokat katonai célokra használtak, illetve legeltettek (BIRÓ – MOLNÁR 1998).
Munkánk során egy 40×100 m-es területrôl készítettünk 5×5 m felbontású idôben meg-
ismételhetô vegetációs raszter-térképeket (vö. FEKETE et al. 2002). Egy, a buckás szélén
(a Somodi tanya közvetlen közelében) elhelyezkedô, a vizsgálat kezdetekor 24 éve felha-
gyott szántóföldet mintavételeztünk, amely a szekunder szukcesszió egy közbensô álla-
potát reprezentálja. A térképezést 1998 és 2006 között 4 alkalommal megismételtük.
Ez alatt az idôszak alatt az idôjárás (a sokéves átlaghoz viszonyítva) inkább száraz volt,
két jelentôs aszállyal 2000-ben és 2003-ban.

A szekunder szukcessziós foltdinamika monitorozásának tapasztalatai

A monitorozás során kapott térképek (kissé leegyszerûsítve) a 76. ábrán láthatók.
A viszonylag idôsnek mondható parlag vegetációja igen heterogén. Érdekes, hogy a
korai szukcessziós stádiumot jellemzô állapotok (pl. az egyévesek vagy a Cynodon folt-
jai) még a 32 éves parlagon is elôfordulnak. A térképsorozat összevetésébôl megállapít-
ható, hogy egyes mozaikfoltok gyorsabban, mások lassabban fejlôdnek, eközben a fej-
lôdési irányok nagy változatossága tapasztalható. A foltátmenetek elemzésekor, egy
kivételével (Cynodon → Calamagrostis átmenet) valamennyi, a hipotetikus gráfon feltün-
tetett átalakulás beigazolódott (77A. ábra). Vizsgálatunk bizonyította, hogy a parlagon az
életformák döntôen a szukcessziós elmélet által feltételezett sorrendben (egyévesek –
rövid életû évelôk – hosszú életû évelôk) váltották, követték egymást. Egy általános „be-
gyepesedés” érzékelhetô, ahol az egyévesek foltjait lassan benövik az évelô füvek.
Eközben a rövid életû évelôk foltjai (a beállt gyephez hasonlóan részben ide-oda vándo-
rolva) folyamatosan jelen vannak. A Fumana procumbens a parlagon nem alkotott önálló
dominancia típust, azonban a gazdag Festuca-típus egy meghatározó elemeként végig
jelen volt. A fentieken túl, a parlagon még három további folttípust lehetett elkülöníteni:
egy egyévesek által dominált, kriptogámokban szegény típust, a Cynodon dactylon,
valamint a Calamagrostis epigeios dominálta típusokat. Emellett a zavarások nyomán
nagyobb felületû önálló típusként alkalmanként megjelent az üres homokfelület is.

205
 76. ábra. Szekunder szukcessziós foltdinamika a fülöpházi homokbuckásokban. Egyszerû-
sített vegetációtérképek (térképezett terület: 40x100 m, felbontás: 5x5 m). A fehér cellák üres
homokfelszínt jelölnek.

A monitorozás során új, általunk nem várt (vagy elhanyagolhatónak tartott) átalaku-
lási utakat is találtunk (77B. ábra). Például az üres homokfelület – itt a vizsgált parlag-
szukcesszió középsô szakaszában – a várakozással szemben nem a kriptogám és edé-
nyes fajokban egyaránt szegény egyévesek dominálta típussá alakult, hanem közvet-
lenül Cynodon-típussá, rövid-életû évelô kétszikûek dominálta típussá, vagy „fekete
folttá”. A fajszegény, egyéves dominálta típus fôleg az edényesekben és kriptogámok-
ban is gazdagabb „fekete folttá” alakult (bár ez a típus eleinte még fôleg csak Tortula
ruralis-t tartalmaz és emiatt nem teljesen azonos az idôsebb gyepek hasonló típusával).
Ez az állapot körülbelül azonos arányban fejlôdik tovább Festuca-, Stipa-, illetve rövid-
életû évelô típusokká. A betelepülô Stipa-típus sokkal nagyobb részben alakult „fekete
folttá” (ami a sikertelen kolonizációt jelzi), mint a másik domináns fû, a Festuca folttípusa.
Összességében elmondható, hogy a 77B. ábra sokkal több állapot-átmenetet és sokkal
bonyolultabb szukcessziós utakat tartalmaz, mint a hipotetikus gráf. Megállapítható
tehát, hogy a korábbi, a térbôl az idôbeliségre való következtetéssel dolgozó módsze-
rünkkel a valós átmeneteknek csak egy töredékét sikerült rekonstruálni.

206
 77. ábra. A megismételt vegetációtérképek alapján készült szekunder szukcessziós gráf a száraz
gyepek foltdinamikájának jellemzésére a fülöpházi homokbuckásban. A: a beigazolódott (fekete
nyilak), és a még hiányzó (piros nyíl) átalakulások. B: nem várt, új vegetációs átalakulások (kék nyilak).

Módszertani megjegyzések
A megismételt térképezés elônye (a terepbejárások fiziognómiai szerkezetekre vonat-
kozó élményeibôl leszûrhetô spekulatív szukcessziós rekonstrukciókkal szemben), hogy
közvetlen, bizonyító erejû adatokat szolgáltat az átalakulásokról. Hátránya viszont a
kisebb befogott „téridô-szelet” (túl kis terület, túl rövid idô). Tehát miközben az élô-mozgó
vegetációt viselkedésében sikerül megragadni, a megragadott viselkedés rendszerint
igen töredékes. Esetünkben is elmondható, hogy a vizsgálatok 8 éve alatt az érdek-
lôdésünk tárgyát képezô folyamatoknak csak bizonyos aspektusait láthattuk. A széle-
sebb körû terepi tapasztalatok alapján szintetizált, hipotetikus folyamatgráf (vö. 75. ábra)
bizonyos állapotait és átalakulási lépéseit most nem sikerült megfigyelni (pl. az Agro-
pyron által dominált állapotot vagy a Cynodon → Calamagrostis átalakulást). De ez nem
feltétlenül jelenti azt, hogy ezek nem is létezhetnek. Ugyanakkor, a korábbi szintézisünk
által feltüntetett átalakulásokon kívül a jelen vizsgálat sok új átalakulási lépést is feltárt.
Korábban számos kutató megkérdôjelezte a klasszikus Zürich-Montpellier cönológiai
módszer alkalmasságát a vegetáció térképezésére, illetve ajánlott alternatív megoldá-
sokat (SEREGÉLYES – CSOMÓS 1995, BAGI 1998, MOLNÁR et al. 1998). Vizsgálataink igazol-
ták, hogy a jelentôs egyszerûsítéseket alkalmazó mintavételünk (5×5 m felbontású
40×100 m-es rasztertérkép, csak dominancia-típusok rögzítése) a vizsgált objektumok
esetében megfelelô volt a lényeges folyamatok megragadásához, és a Zürich-Mont-
pellier módszernél lényegesen részletesebb és pontosabb eredményt adott. Ez azért
fontos, mert az itt alkalmazott térképezés rendkívül gyors és viszonylag könnyen meg-
valósítható. Ezért lehetôséget nyújt arra, hogy párhuzamosan sok területen alkalmazzuk,
és ezáltal az agrár-környezetgazdálkodás és a természetvédelem számára is értékesít-
hetô regionális érvényességû adatokhoz jussunk. A módszer elônye a gyorsaság. Hátrá-
nya viszont a nagymértékû szubjektivitás és az átmenetek kezelésének nehézsége. Ezért
csak gyakorlott, a területet jól ismerô botanikus számára ajánljuk. A szubjektivitásból
eredô hiba csökkentése céljából pedig ugyanannak a személynek kell megismételni
valamennyi térképezést. A munkát, a térképezett folttípusok dokumentálása érdekében,
állandó kvadrátos mintavétellel is ki kell egészíteni.

207
4.2. Hipotézistesztelô monitorozási rendszerek
4.2.1. Természetvédelmi célú beavatkozások monitorozása
hazánkban

SZITÁR KATALIN

A hazai természetvédelmi beavatkozások többségérôl nem jelenik meg a széles

közönség számára is elérhetô publikáció, ezért ebben a fejezetben csak részleges átte-
kintést nyújthatunk errôl a témáról, és elsôdleges célunknak tekintjük ezek hiányára fel-
hívni a figyelmet.
A természetvédelmi beavatkozásoknak számos típusa van. A közösségek megfelelô
aktuális állapotát fenntartó, általános kezelésektôl (pl. kaszálás, legeltetés és égetés)
kezdve a rehabilitációs (részlegesen sérült közösségek helyreállítása), rekonstrukciós (az
adott helyen korábban létezett közösség visszaállítása) és kreációs tevékenységekig (az
adott területen addig nem létezô, új közösség kialakítása). E beavatkozások legnagyobb
részét hazánkban nemzeti parkok végzik. Mellettük, fôként a nem védett, de természeti
értékekben gazdag területek kezelésében és helyreállításában egyre nagyobb szerepet
vállalnak a civil szervezetek is.
A beavatkozások hatásait többnyire intuitív módon értékelik. Tudományos szempont-
ból kielégítô monitorozásuk – legalábbis a növényzetre gyakorolt hatásokat tekintve –
ritkán valósul meg. Ezzel a témával kapcsolatban a nehézségekrôl írhatunk a legtöbbet.
A beavatkozások jelentôs részében nem állnak rendelkezésre olyan hosszú távú adat-
sorok, amelyekbôl a közösségek dinamikájára és ebbôl a kezelések egyértelmû hatá-
saira lehet következtetni. Általában – többnyire kapacitáshiány miatt – még a beavatko-
zásokat közvetlenül megelôzô állapotfelmérésre sem kerül sor. Bár a természetvédelmi
kezelési tervek felhasználják a területekrôl elôzetesen fellelhetô adatokat, sajnálatos
módon nem kell kötelezôen tartalmazniuk a jövôbeni monitorozásra vonatkozó elôírásokat.
A kezelések eredményeirôl elenyészô arányban készülnek közlemények, azokat
többnyire csak nehezen hozzáférhetô jelentésekben dokumentálják. Bár egyre gyakrab-
ban kerül sor természetvédelmi beavatkozások témában konferenciákra és szemináriu-
mokra, ezek anyagaiból nem készülnek összegzô, szintetizáló munkák.
A kezelési tevékenység nem mindig sikeres, de a jövôre nézve mindig nagyon tanul-
ságos. A jövôben több sikert érhetnénk el, ha a lezajlott beavatkozások sokrétû tapasz-
talatait is felhasználnánk. Emellett a megszerzett ismeretek segítik a hazai természetvé-
delmi biológia fejlôdését, illetve felhasználhatóak a további kutatásban és a természet-
védelmi oktatásban is. Ezért a módszerek és az eredmények publikációja – a sikereseké
és a sikerteleneké egyaránt – nagyon fontos. Ehhez megfelelô fórumot biztosítana egy
bulletin jellegû folyóirat útjára indítása, amely révén mindenki számára könnyen hozzá-
férhetôvé válnának a különbözô élôhelyeken végzett beavatkozások és kezelések céljai-
ról, módszereirôl és tapasztalatairól szóló beszámolók.
A gyepek kezelésérôl a nemzeti parki szakemberek és a különbözô élôlény-csopor-
tok szakértôi közremûködésével készült, KELEMEN (1997) által szerkesztett „Irányelvek
a füves területek természetvédelmi kezeléséhez” címû tanulmánykötet nyújtja a legát-

208
fogóbb összegzést. A kötet részletesen taglalja a gyepek megfelelô kezelésében alkal-
mazandó szempontokat és módszereket, esettanulmányok formájában számos konkrét
beavatkozásról számol be, azonban nem érinti a monitorozás témakörét, így nem pótolja
a beavatkozások hatásainak nyomon követésrôl szóló publikációk hiányát.
A természetvédelmi beavatkozások speciális területe az inváziós növényfajok elleni
védekezés. MIHÁLY és BOTTA-DUKÁT (2004, 2006) két kötetben mutatják be hazánk legna-
gyobb természetvédelmi problémákat okozó özönnövényeit. Egyebek mellett hazai és
nemzetközi irodalmi adatok és nemzeti parki tapasztalatok alapján mérlegelik az egyes
fajok elleni védekezési lehetôségeket. Az ilyen jellegû beavatkozások sikerének értéke-
lése általában kevéssé problematikus, a monitorozás nem túl forrás- és munkaerô-igé-
nyes, valószínûleg ennek köszönhetô a kötetekben felsorolt, örvendetesen nagyszámú
példa a hazai tapasztalatokkal kapcsolatban.
Hazánkban az elmúlt évtizedben számos kisebb-nagyobb élôhely-rekonstrukció
megvalósítására került sor. Sajnálatos módon ezekrôl is nagyon kevés közlemény jelent
meg. MARGÓCZI és munkatársainak (2006) felmérése a vizes élôhelyekhez kötôdô élô-
hely-rekonstrukciós beavatkozások számbavételével hiánypótló munkának számít (lásd
13., 14. és 15. táblázat). Szükség lenne hasonló információgyûjtésre a száraz gyepek és
az erdôk esetében is.

MARGÓCZI et al. (2006) a hazai vizes élôhelyek rekonstrukciós beavatkozásairól gyûjtöttek adatokat a nem-
zeti parkokhoz eljuttatott kérdôívek segítségével. A felmérés a különbözô szervezetek által kivitelezett vizes
élôhely-rekonstrukciók céljára, jellegére és tapasztalataira irányult.
Hét nemzeti park 54 projektjének leírását összegezve megállapították, hogy a beavatkozások túlnyomó
részében vízpótlási, vízvisszatartási munkálatokat végeztek a természetes vízjárás biztosítására. A projek-
tek harmadában semmiféle monitorozás nem történt (13. táblázat). A többi esetben a leggyakrabban vizs-
gált élôlény-csoport a madarak voltak, míg a vegetációs változásokat mindössze az esetek 15 százaléká-
ban követték nyomon. A rekonstrukciók eredményeként az esetek 39 százalékában sikerült teljesen vagy
részlegesen visszaállítani az élôhelyek fennmaradását biztosító, természetes vízjárást (14. táblázat). Az
eredményekrôl 54 projekt közül 31 esetében semmiféle publikáció sem született (15. táblázat). A projektek
13 százalékát jelentés vagy dolgozat formájában tették közzé, és mindössze 21 százalékáról jelent meg
valamilyen, a szélesebb közönség által is hozzáférhetô tudományos vagy népszerûsítô publikáció.

13. táblázat. A vizes élôhely rekonstrukciók monitorozása során indikátorként felhasznált élô-
lény-csoportok felhasználásának megoszlása 54 projekt adatai alapján (MARGÓCZI et al. 2006).

monitorozott élôlénycsoport élôlénycsoport felhasználása

nincs monitorozás 18
madarak 17
vegetáció 8
egyéb gerincesek 6
abiotikus faktorok 4
gerinctelenek 3
nincs adat 1

209
 14. táblázat. A vizes élôhely rekonstrukciók eredményessége a különbözô indikátor csopor-
tokat tekintve 54 projekt adatai alapján (MARGÓCZI et al. 2006).

rekonstrukció eredménye eredmény megoszlása

a természetes vízjárás helyreállítása (teljes vagy részleges) 21
a vegetáció természetessége és/vagy diverzitása növekedett 13
a madárközösségek természetessége és/vagy diverzitása
növekedett, egyéb állattani eredmény 10
nincs (még) eredmény 8
nincs adat 6

15. táblázat. A vizes élôhely rekonstrukciók eredményeinek publikációs aránya 54 rekonst-

rukciós beavatkozás alapján (MARGÓCZI et al. 2006).

publikáció típusa publikációtípus megoszlása

nincs publikáció 31
van publikáció (tudományos vagy népszerûsítô) 11
nem publikált jelentés, dolgozat van 7
nincs adat 4

A legjobban dokumentált beavatkozások kétségkívül az Európai Unió által támoga-

tott LIFE-Nature pályázatok keretein belül zajlanak, ahol a programok szerves részét ké-
pezi a kezelések monitorozása és a tapasztalatok terjesztése. 2000 és 2006 között 17
program indult el hazánkban. A gyepekre irányuló projektek többségében nagy költség-
vetésû és nagy (száz vagy ezer hektáros) léptékû élôhely-rekonstrukciót és kezeléseket
folytatnak. Többségükben a természetes vízjárás és a hagyományos gyepkezelési rezsim
visszaállításával a meglévô élôhelyek állapotának javítása és gyeptelepítéssel új élôhe-
lyek kialakítása a cél. A beavatkozások hatásait általában táji (tájszerkezeti elemzések
térinformatika alkalmazásával) és lokális léptékben (populációdinamikai és cönológiai
vizsgálatokkal) egyaránt felmérik, eredményeiket különbözô rendezvényeken, kiadvá-
nyokban és a világhálón is közzé teszik.
Az Európai Uniós szabályozások elôírják az agrár-környezetgazdálkodási programok
hatásainak monitorozását. Bár a programok szakmai alapjait már 1999-ben kidolgozták
(ÁNGYÁN et al. 1999), nagy részük 2002-ben el is indult, és 2005-ben elkészült egy, a
monitorozás elvi alapjait megteremtô módszertani jelentés (HORVÁTH – SZITÁR 2005),
átfogó természetvédelmi szempontú monitorozásuk azonban még 2006-ban sem való-
sult meg, az országos célprogramok hatásainak nyomon követése nem indult el. A zoná-
lis célprogramokkal kapcsolatban valamivel kedvezôbb a helyzet. A térségi agrár-kör-
nyezetvédelmi programok indulását követôen az Érzékeny Természeti Területeken (ÉTT)
a támogatott gazdálkodási módszerek természetvédelmi vonatkozásait vizsgáló kutatá-
sok indultak meg: 11 ÉTT-bôl két mintaterületen, a Hevesi-síkon és a Marcali-meden-
cében. 2003-ban elkészültek az átfogó állapotfelmérések (BORBÁTH et al. 2003, KENYERES
– BAUER 2003). A felmérések botanikai, zoológiai és tájszerkezeti vizsgálatokat egyaránt
felöleltek.

210
 Részben ezek szolgáltak alapul a TÓTH és BALCZÓ (2006) szerkesztésében 29 szak-
ember közremûködésével elkészült jelentésnek, amely részletes módszertani ajánláso-
kat tartalmaz a 15 mûködô ÉTT természetvédelmi szempontú alapállapot-felméréséhez
és monitorozásához. Mivel az ÉTT-k többsége kialakításának elsôdleges szempontja
egyes kiemelt, fokozottan védett madárfajok állományainak védelme, a tervezett vizsgá-
latok jelentôs része e célok megvalósulását, azaz állománynagyságuk és élôhely-hasz-
nálatuk alakulását tanulmányozza. Általában a madarak indikátorként való felhasználása
jóval nagyobb hangsúlyt kap az ajánlásokban, mint a többi élôlénycsoporté. Ez nem
meglepô, ha arra gondolunk, hogy az ornitológusok rendelkeznek a legtöbb, a madár-
fajok többségére és az ország teljes területére kiterjedô, hosszú távú adatsorral.
A vegetációs változásokat a különbözô mintaterületeken eltérô intenzitással, nem
egységesen tervezik vizsgálni. Extenzív példának hozható a Mosoni-sík ÉTT, ahol
csupán a táji léptékû változásokat kívánják követni térinformatikai alapú, élôhely-szerke-
zeti vizsgálatokkal. Az intenzívebb változatra példa a Dunavölgyi-sík ÉTT, ahol populá-
ciódinamikai (kiemelt növényfajok állományainak változása), cönológiai (különbözô
gyeptípusok különbözô célprogramok hatására történô változása, vegyszermentes
szántószegélyek vizsgálata) és táji léptékû (élôhely-szerkezeti változásokat kimutató)
vizsgálatokat egyaránt terveznek. Remélhetôleg az agrár-környezetgazdálkodási progra-
mok átfogó monitorozása a közeli jövôben elindulhat, a monitorozási terveket sikerül
kivitelezni, lesz lehetôség arra, hogy helyenként a tervezettnél alaposabb vegetáció
monitorozást hajtsanak végre, és lehetôvé válik a tapasztalatok minél szélesebb közön-
séggel való megismertetése.

4.2.2. Nemzetközi tapasztalatok az agrártevékenységek hatásának

monitorozásában

HORVÁTH ANDRÁS

Ez a fejezet egy rövid áttekintést ad a monitorozásra vonatkozó, vagy a monitorozási

módszertanhoz kapcsolódó nemzetközi tudományos tapasztalatok körébôl. A bemuta-
tott esettanulmányok az agrár területeket érô különféle tevékenységek biodiverzitásra
gyakorolt hatását elemzik. Az eredeti tanulmányok általában nemcsak a növényzet moni-
torozásáról szólnak, de ehelyütt csak a vegetációra vonatkozó megállapításaikat tekint-
jük át. Hangsúlyosan foglalkozunk az európai agrár-környezetgazdálkodási rendszerek
monitorozásának tanulságaival.

Európai agrár-környezetgazdálkodási rendszerek monitorozása és értékelése

KLEIJN et al. (2001) a madarak és a növények diverzitásának megôrzését és növelését
elôsegíteni hivatott holland agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programok hatékonysá-
gát elemezték. A programok egyik típusa a gyepek fajgazdag vegetációjának megôrzé-
sét célozza meg. Az AKG egyezmény alá esô és a hasonló háttértényezôkkel rendelkezô,
de hagyományos módon használt kontroll területekbôl összesen 39 vizsgálati párt hoz-
tak létre. A területeken (a többféle állatcsoporton kívül) a növények abundanciáit és faj-
gazdagságát mérték fel egyetlen évben. A kutatók megállapították, hogy az egyezmé-

211
nyeknek nem volt pozitív hatása az edényes növények fajgazdagságára. Sem a minta-
vételi egységekre, sem a teljes parcellákra számolt átlagos fajszámban nem volt különb-
ség az egyezmény alá tartozó és a hagyományosan kezelt területek között. A pozitív
hatás hiánya független volt a vizsgált térbeli léptéktôl.
KRUESS – TSCHARNTKE (2002) gyepekkel és erdôkkel mozaikos észak-német tájban
hasonlította össze intenzíven és extenzíven legelt, illetve rövidebb vagy hosszabb ideje
nem legeltetett rétek növény- és rovar-diverzitását. A vegetációt 1996 három idôszaká-
ban (május, június, július) háromféle mintavétellel tanulmányozták:
– az összes edényes növény fajszáma mintaterületenként;
– az 50 m2-nél nagyobb, elkülöníthetô növényzeti foltok száma és relatív aránya az
egyes mintaterületeken (ez képviselte a vegetáció heterogenitását);
– minden edényes növény százalékos borítása 25 m2-es mintavételi egységben.
A kapott eredmények szerint nem volt szignifikáns különbség az extenzíven és inten-
zíven legeltetett területek növényzete között. A vegetáció komplexitása (fajgazdagság,
vegetáció heterogenitása, növényzet magassága) csak a már nem legeltetett gyepekben
volt szignifikánsan nagyobb a legelt gyepekhez képest.
CAREY et al. (2002) az angol agrár-környezetgazdálkodási rendszer hatékonyságát a
vegetáció felmérésével elemezték. Az ún. „Countryside Stewardship Scheme” (CSS)
programba 1991 és 1997 között belépô összesen 5203 terület közül random módon
választották ki a mintavételezett 451-et. A 20 m2-nél nagyobb parcellák vegetációját élô-
helykategóriák szerint térképezték. A területeken szintén véletlenszerûen jelölték ki a
felvételezendô kvadrátot, amely további, egyre kisebb egymásba ágyazott kvadrátokat
foglalt magába (összesen 5 méret, 4 m2-tôl 200 m2-ig); a kvadrátokban a növényfajok
abundanciáját becsülték. Ugyanezzel a módszerrel 1998-ban egy általános felmérést
végeztek az angliai vidéki tájban – szintén random módon kijelölve a mintavételi helye-
ket. A kétféle minta összehasonlításából kitûnt, hogy a CSS-be tartozó területek vegetá-
ciójának természetessége jobb, mint a vidéki táj átlaga. Mindebbôl – ismételt felmérés
hiányában – ugyanakkor nem következik, hogy a CSS megôrzi, vagy növeli a területek
minôségét, pusztán arra utal, hogy a CSS programba az eredendôen jobb növényzeti
állapotú területeket vonták be.

KLEIJN és SUTHERLAND (2003) tekintették át az európai országok egyes AKG rendsze-

reinek hatékonyságáról beszámoló tanulmányokat és publikációkat. A széleskörû kere-
sés eredményeképp összesen 62, az egyes kezeléseknek a biodiverzitásra gyakorolt
hatását értékelô, mindössze hat országból származó munkát találtak. Az AKG programok
eredményességének értékeléséhez a vegetációt vizsgáló munkákban indikátorként leg-
többször a fajszámot használták. Vegetációs indikátorként szolgált még a diverzitás, a
borítás, a vegetációs osztályba sorolás (a jobbak felé való elmozdulás), a területek szélén
az ún. „Nature Value Index”, vagy bizonyos fajok (pl. a Fritillaria meleagris) abundanciája.
A szerzôk megállapították, hogy a munkák többségében a kutatási terv inadekvát volt
ahhoz, hogy megbízhatóan felmérje a rendszerek hatékonyságát (31 % nem tartalmazott
statisztikai analízist, a tervezés rendszerint gyenge volt és elfogult az elvárt eredmények
irányában). A leggyakoribb kísérleti elrendezés az AKG által támogatott és a kontroll
területek biodiverzitásának összehasonlítását jelentette. Ez az elrendezés azonban hibás
következtetések levonására hajlamosít, mert az AKG programok számára kiválasztott
területek várhatóan magasabb biodiverzitással rendelkeznek a kontrollokhoz képest.

212
 Fajgazdagságban vagy abundanciában a vizsgált taxonómiai csoportok 54 %-a muta-
tott növekedést és 6 % csökkenést a kontrollhoz képest. A növényekrôl szóló 14 tanul-
mány közül hatban mutattak ki fajszám vagy abundancia növekedést, kettôben csök-
kenést. A szerzôk szerint a robusztus kiértékelô munkák hiánya miatt nem lehetett meg-
bízhatóan véleményezni az európai AKG rendszerek hatékonyságát. Másik fontos meg-
állapításuk, hogy azokban az országokban vagy régiókban, ahol a mezôgazdasági mû-
velés intenzitása alacsonyabb, az AKG programok hatására megvalósuló relatíve kisebb
mértékû termelés-visszafogás a biodiverzitás nagyobb mértékû növekedéséhez vezet-
het. Elvi modelljük szerint ennek az az oka, hogy a biodiverzitás a mezôgazdasági mûve-
lés intenzitásával fordítottan arányos, mégpedig kezdetben erôsen, majd egyre lassab-
ban csökkenô trend szerint (78. ábra).

78. ábra. A biodiverzitás és mezôgazdasági mûvelés intenzitásának lehetséges összefüggése.

Az AKG1 és AKG2 két, egymástól az agrármûvelés intenzitásában különbözô régió hasonló
mértékû agrár-környezetgazdálkodási tevékenységére utal (KLEIJN – SUTHERLAND 2003 alapján).

A brit Érzékeny Természeti Területek monitorozási rendszere

Nagy-Britanniában az Érzékeny Természeti Területek (Environmentally Sensitive
Areas, ESA) Program 1987-ben indult azzal a céllal, hogy elôsegítse a táji, természeti és
történelmi értékek állapotát fenntartó, illetve javító mezôgazdálkodási formák terjedését.
1994-ig négy lépcsôben 22 ESA területet jelöltek ki. A kijelölés az ország mezôgazdasági
területeinek tíz százalékát érinti (1,1 millió hektár). Az ESA területeken a program során
elérendô célokat és a megvalósítást szolgáló elôírásokat mindig az egyes területek
sajátosságait figyelembe véve határozták meg.
Az ESA területek monitorozásának nemzeti stratégiáját 1995-ben dolgozták ki.
Az élôhely alapú monitorozási módszergyûjtemény az általános alkalmazhatóság mellett
figyelembe vette a lokális körülmények speciális hatásait is. A monitorozás kezdetét a
program indításával egy idôben végzett alapállapot-felmérés jelentette, s ezt követôen
öt évente terveztek újrafelvételezést. Az alkalmazott indikátorok többsége a programba
való belépési arányt, valamint az elôírások teljesítési arányát mutatja, míg az indikátorok
kisebb része hivatott a környezeti hatásokat detektálni. A környezet állapotát közvetlenül

213
jelzô indikátorok vizsgálata azonban sok esetben hiányzott vagy a rövid idô miatt érté-
kelhetetlen volt, ezért a monitorozást 1998-ban felülvizsgálták és leállították. Mivel a
monitorozás során néhány kivételtôl eltekintve nem jelöltek ki kontroll területeket a támo-
gatott területeken kívül, nem lehet biztonsággal kijelenteni, hogy a kimutatott javulást a
program elôírásainak alkalmazásával érték el. (A program korai fázisában használtak
nem támogatott területeket kontrollként, ezek nagy részén azonban késôbb beléptek az
ESA programba.)
Az ESA terület botanikai monitorozási módszereit CRITCHLEY et al. (2002) értékelte
részletesen, egyben ajánlásokat és javaslatokat fogalmaztak meg a késôbbi monitorozási
gyakorlat számára. Az elsô két lépcsôben beindított ESA területek monitorozásánál a
mintaterületek kiválasztása gyakran szubjektív volt, ezért ezek a minták gyakran nem
tekinthetôk reprezentatívnak a teljes ESA terület hasonló élôhelyeire nézve. Ezekben az
esetekben a mintákat esettanulmányoknak tekintik. A késôbbiekben beindított területe-
ken a mintákat random vagy rétegezett random módon, megfelelô számban és minta-
elemszámmal választották ki, ezért az adatok statisztikailag értékelhetôek és reprezen-
tatívak az adott élôhely-típusokra nézve. A rétegezett mintavétel rétegeit különbözô
tényezôk (az alkalmazott program nehézségi foka, a geográfiai elhelyezkedés, a talajtí-
pus, a gazdálkodás intenzitása) figyelembevételével jelölték ki. A kivitelezésnél gyakori
problémát okozott, hogy esetenként túl kevés volt az egy típusba tartozó vizsgálható
terület, a vizsgált területen váltottak a programok között, vagy kiléptek a programból.
A változások kimutatásához szükséges minimális monitorozási idôtartamot és a
felvételezés optimális gyakoriságát nehezen lehetett elôre megállapítani. A síkvidéki
gyepterületeken 8 éven belül tudtak kimutatni pozitív változásokat, ez az idôtartam a
fenyérek esetében 3 és 6 év között változott (CRITCHLEY et al. 2002). A környezeti állapot
indikátorainak többsége a növényzet és madárfajok populációinak állapotára vonatko-
zott. A hiányos adatszerzést mutatja, hogy a vegetáció állapotát detektáló 58 indikátor-
ból 27-et nem vizsgáltak az utolsó monitorozáskor. Ahol a monitorozás értékelhetô volt,
az eredmények alapján az ESA területek többségén fennmaradt és a területek egy
részén javult a környezeti állapot. 2005-tôl korábbi programok – így pl. az ESA – ered-
ményeire és tapasztalataira építve Environmental Stewardship néven új agrár-környezet-
gazdálkodási program indult be.

A mûvelés felhagyásának hatása a biodiverzitásra Észak-Amerikában és

Európában
VAN BUSKIRK és WILLI (2004) vizsgálatának célja az volt, hogy tanulmányozzák a mezô-
gazdasági mûvelés felhagyásának a területek biodiverzitására gyakorolt hatását. Meta-
analízis segítségével elemezték 127 észak-amerikai és európai publikált tanulmány ered-
ményeit. Munkájukat négy taxonra fókuszálva végezték el: madarak, rovarok, pókok és
növények. A metaanalízis elsô lépésében minden egyes adathalmazra kiszámolták az
ún. torzítatlan hatáserôsséget (unbiased effect size), ami a felhagyás következményét
mutatta meg a taxoncsoportokon belüli fajszámra, illetve a populációk denzitására.
A szerzôk megállapították, hogy a mûvelés felhagyása egyértelmûen növelte a bio-
diverzitást a vizsgált észak-amerikai és európai területeken. A felhagyás következtében
az elemzésbe bevont mind a négy élôlénycsoporton belül növekedett a fajszám és a
populációsûrûség a kontroll területekhez képest. Kitûnt az is, hogy a nagyobb és a

214
mûvelés alól régebben kivont területek több fajt és népesebb populációkat tartanak el.
Azt is kimutatták, hogy a felhagyás a biodiverzitás megôrzésére nézve azokban az orszá-
gokban hatékonyabb, amelyekben a mezôgazdasági mûvelés általában kevésbé inten-
zív, és a területek nagyobb arányát vonták ki a termelésbôl. Ez a tapasztalat megerôsíti
a 78. ábra grafikonján bemutatott, a mezôgazdasági mûvelés intenzitása és a biodiver-
zitás között fennálló potenciális kapcsolatot.

Az organikus gazdálkodás hatása a biodiverzitásra

TÓTH és BÁLDI (2006) tanulmányukban az organikus (ökológiai, bio-) gazdálkodásról
adnak áttekintést. Az organikus gazdálkodás biodiverzitásra gyakorolt hatását több kül-
földi munka is vizsgálta, és jelentôs részben igazolta is a pozitív hatást. E vizsgálatokat
HOLE et al. (2005) munkája foglalja össze, amelyben összesen 76, az ökológiai és a
hagyományos kezelés alatt álló területek biodiverzitását összehasonlító munkát tekin-
tenek át. A flórával foglalkozó tanulmányokat elemezve megállapítják, hogy egy kivé-
telével azok mindegyike a gyomok magasabb abundanciájáról és nagyobb fajszámról
számol be az organikusan mûvelt területek kapcsán. Ez a különbség elsôsorban a széles-
levelû gyomok esetén jelentôs, és kisebb mértékû a fûfajok körében. Néhány tanulmány-
ban pedig a regionálisan ritka vagy csökkenô növényfajok nagyobb számát mutatták ki
az organikusan mûvelt területeken. Mivel az organikus gazdálkodás kisebb mértékû zava-
rást jelent a szegélyek vegetációjára, ezért ott szignifikánsan magasabb a fajdiverzitás a
hagyományosan mûvelt táblák szegélyeihez képest.
HOLE és munkatársai (2005) felhívják a figyelmet öt általános problémára, amelyek az
egyes vizsgálatokat terhelték, vagy azok összevetését nehezítették:
– az organikus gazdálkodás elôírásai az egyes országok között különböznek;
– a külsô hatótényezôket a vizsgálatok végzôi különbözôképpen vették figyelembe (pl.
nem alkottak megfelelô párokat az organikusan és a hagyományosan mûvelt terüle-
tekbôl, így valójában az eltérô tájszerkezet hatását mutatták ki);
– a vizsgálatok egy része csak egyetlen évre vagy évszakra terjedt ki, emiatt az életkö-
zösség eredendô variabilitása erôsen befolyásolhatta az eredményeket;
– különbözô térbeli léptékekben készültek a felmérések;
– a biodiverzitás kifejezésére többféle mérôszám használatos (abundancia, denzitás,
fajgazdagság stb.).

Az organikus gazdálkodás kapcsán éppúgy (vö. TÓTH – BÁLDI 2006), mint más agrár-
környezetgazdálkodási vagy természetvédelmi tevékenység esetén fontos hang-
súlyozni, hogy egyrészt adott kezelés hatása, másrészt annak monitorozási módszere is
igen eltérô lehet a különbözô országok között. Ezért a kezeléseket is és a monitorozási
protokollokat is csak körültekintô módon, a hazai viszonyok messzemenô figyelembe-
vételével lehet alkalmazni a hazai agrártájak természetközeli élôhelyein és mûvelt terü-
letein egyaránt.

215
216
5. ZÁRÓ GONDOLATOK

E könyv elsô fejezetében – a korábbi figyelmeztetésekhez csatlakozva (vö. ÁNGYÁN et al.

1999) – mi is megfogalmaztuk, hogy a mezôgazdálkodásnak hazánkban is csak azok a
formái tarthatók fenn hosszú távon, amelyek az agrártájak természetes és természetkö-
zeli élôvilágának ökológiai állapotát kedvezô irányban befolyásolják. Ehhez azt is hozzá
kell tenni (vö. KOVÁCSNÉ-LÁNG – FEKETE 2002), hogy a beavatkozások ökológiai rendsze-
rekre gyakorolt hatásainak megbízható monitorozása elengedhetetlen ahhoz, hogy
ellenôrizni tudjuk: vajon a megvalósított kezelések valóban a kitûzött cél, a fenntartható-
ság irányába mutatnak-e. A természetvédelmi célú kezelések, beavatkozások monitoro-
zása ezért nem egyszerûen csak egy szokásos (és adott esetben – pl. az agrár-környe-
zetgazdálkodási programok esetén, vagy a Natura 2000 területeken – formailag meg-
követelt) velejárója a természeti erôforrás menedzsment rendszereknek, hanem lényegi
összetevôje a jobbító szándékú törekvéseknek (vö. pl. NYBERG – TAYLOR 1995). Az ökoló-
giai rendszerek ugyanis jóval összetettebbek annál, minthogy determinisztikus folyama-
tokra épülô, egyszerû szervezési tevékenységekkel irányítani lehetne ôket. Ezért a tevé-
kenységek következményeinek monitorozása és ennek révén a tapasztalatok visszacsa-
tolása nemcsak egyike a hatékonyságot növelô eljárásoknak, hanem a rendszeresen felül-
vizsgálandó és szükség esetén megváltoztatandó beavatkozások tervezésének elma-
radhatatlan, elsô lépése.
Az ökológiai rendszereket ért konkrét kezelések következményeinek hipotézistesz-
telô (vagy hatás-)monitorozása ugyanakkor nem egyszerû, de legalábbis nem mindig
magától értetôdô módon történik. Ennek legfôbb oka éppen a monitorozandó ökológiai
rendszerek alapvetôen komplex, nem egyensúlyi mivoltából (vö. pl. GALLÉ 1998, BARTHA
2000), a lehetséges dinamikák nagy számából, a rendszerek hierarchikus skálázottságá-
ból fakad (lásd 2. fejezet). Míg a drasztikus beavatkozások következménye rövid távon
elég jól kiszámítható, a kezelések többségének hatása igen nagy mértékben függ a ke-
zelt objektum aktuális állapotától, elôéletétôl, a szomszédos objektumoktól stb., és ezért
következményeik csak bizonyos valószínûséggel jósolhatók meg. Mindezt a monitoro-
zás tervezésekor is figyelembe kell venni ahhoz, hogy a kezelések tényleges hatását ki-
mutatni képes indikátorváltozókat válasszunk ki. A hatás-monitorozás hatékonnyá téte-
léhez ezért szükség van arra, hogy jól felépített monitorozási protokollokat készítsünk,
amelyek – közelítve a kísérletes tudományos kutatások megbízhatóságát (vö. pl. SIT –
TAYLOR 1998) – lehetôvé teszik a kezelések hatásának elkülönítését az egyéb, nem kont-
rollált hatásoktól (3. fejezet).
Az ökológiai rendszerek hatás-monitorozásával kapcsolatos problémák a fentieken
kívül abból erednek, hogy csak az utóbbi években kezdôdtek nagyobb arányban ilyen
programok, és a trend-monitorozás mûködô rendszerei is csak néhány évtizedes múltra
tekinthetnek vissza (vö. LÁNG 1996). Emellett, a növényzet hatás-monitorozásának terve-
zéséhez elengedhetetlen vegetációdinamikai kutatások is csak korlátozott múlttal ren-
delkeznek, igen ritkák a néhány évtizednél hosszabb megfigyelések. Hazánkban ebben

217
a tekintetben különösen nagy az elmaradás (bár szerencsére vannak kivételek, lásd pl.
4.1. fejezet), ezért is fontos, hogy kiszélesedjen a hosszú távú ökológiai kutatásokat
lehetôvé tevô mintaterület hálózat (vö. KERTÉSZ 2002) és a vizsgálatok folyamatossága
biztosított legyen.
Az agrártájak természetes és természetközeli vegetációját érintô beavatkozásokra
nézve kevés a példa az eredményes hipotézistesztelô monitorozásra (vö. 4.2. fejezet).
Hazai példa alig van és/vagy nem publikált (vö. MARGÓCZI et al. 2006). Külföldi példa már
lényegesen több van, ám közülük sok a sikertelen. Ezek sikertelensége többnyire az in-
adekvát kutatási tervbôl, a hiányzó statisztikai elemzésekbôl, a megfelelô referenciák (pl.
kontroll területek) hiányából fakadt (vö. pl. KLEIJN – SUTHERLAND 2003, CRITCHLEY et al.
2002). Ezekben az esetekben tehát nem feltétlenül a beavatkozás, hanem a monitorozás
volt sikertelen, de emiatt a beavatkozások sikerességét nem lehetett értékelni. Márpedig
a hosszú távú fenntarthatóságot célul kitûzô menedzsment tervek (így pl. az agrár-
környezetgazdálkodási programok) sikerességét már rövid távon is vissza kellene tudni
jelezni. Fontosságuk általánosságban nem kérdôjelezhetô meg, de a gyakorlati megvaló-
sítást éppen a sikeres monitorozási eredmények tükrében folyamatosan szabályozni kell.
A külföldi hatás-monitorozó rendszereket már csak a fenti megfontolások miatt sem
lehet vakon átvenni. Van azonban ennél mélyebb érve is annak, hogy a hazai agrártájak
természetközeli vegetációjára saját monitorozási rendszereket dolgozzunk ki. Mivel
hazánk egy önálló biogeográfiai régión (a Pannon régión) belül helyezkedik el, ezért mind
a természetföldrajzi és tájökológiai adottságok, mind maguk az élôhelyek és azok hasz-
nálatának története lényegileg eltér Európa más területeinek adottságaitól (lásd FEKETE –
VARGA 2006). Ezt mind a kezelések, mind pedig a monitorozási protokollok tervezésekor
figyelembe kell venni – nemcsak a hazai agrártájak természetközeli élôhelyein, hanem a
mûvelt területeken és a nem agrártájakon egyaránt. Ráadásul Magyarország átmeneti
klímája, valamint az igen változatos geológiai, geográfiai, vízrajzi tényezôk miatt elôfor-
dulhat, hogy egy adott kezelés akár ellentétes hatással is járhat a különbözô tájegységek
hasonló típusú és hasznosítású, ám a fentiek miatt dinamikájukban és szomszédsági
viszonyaikban jelentôsen eltérô gyepjeiben. Mindez a kezelések és a monitorozási proto-
kollok rendszeres térbeli és idôbeli aktualizálását követeli meg.
Ha a vegetációra vonatkozó hatás-monitorozás szerepét vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy
nagy igény van már most is erre a tevékenységre, és még nagyobb várható a közeljövôben.
A természetvédelemben egyre több rehabilitációs, rekonstrukciós és más kezelési tervet
készítenek és hajtanak végre; az agrár-környezetgazdálkodási programok Európa-szerte
zajlanak, és a közeljövôben talán hazánkban is újabb – kedvezôbb – fordulatot vesznek; a
Natura 2000 hálózathoz tartozó hazai területeken is megkezdôdtek, és a késôbbiekben
várhatóan megszaporodnak a támogatott beavatkozások. Ezeknek a részben országos
körben zajló, részben kisebb lokalitásokat érintô, az agrártájak természetközeli élôhelyeire
hatással bíró tevékenységeknek a monitorozása számos feladatot vet fel. A monitorozási
protokollokat meg kell tervezni, a monitorozási folyamatot hosszú távon menedzselni kell,
rendszeresen megismétlendôk az extenzív és intenzív terepi adatgyûjtések, az adatminôség
folyamatos ellenôrzésre szorul, az adatokat rendszeresen és korrekt módon kell kiértékelni,
az eredmények alapján újabb beavatkozásokat kell tervezni, és nem utolsósorban a hatás-

218
monitorozási programokat rendszeres felül kell vizsgálni. Ezeket a feladatokat csak megfelelô
számú és végzettségû szakember képes eredményesen ellátni. A vegetációt érintô hatás-
monitorozásra hazánkban már jelenleg is legalább 150–200, a közeljövôben pedig még ennél
is több, jól képzett szakemberre van szükség. E szakemberek képzését ma már több hazai
egyetemen is meghirdetett, az ökológiai rendszerek monitorozásával kapcsolatos kurzus
teszi lehetôvé, emellett szükségesek a rendszeres továbbképzések. A képzések sikeréhez a
már létezô hazai tankönyvek és kézikönyvek mellett e kötettel szeretnénk hozzájárulni.

219
220