Szerző: MaraNoel

ÁLMATLANUL

Minden hajnalban, verejtékben úszva ébredek. Sötét éjszakán, rémálmok gyötörnek.

Várom a reggelt, mikor pirkad már? Rossz álmaim, végre elhagyhatnám!

Hosszú az éjszaka, messze a hajnal. Ó álom, vigyél már magaddal!

Az éj hangjai, tombolnak fejembe. Csitulna szívem, ha lelkem engedne.

Jönne már a fény, a virradat! Rémálmok, ó csak egy pillanat!

Csendesül szívem dobogása. Illan az éj, sok suttogása.

Álomba nehezül már a fejem. Halk nesz, vesz körül engem.

Húz az ágy, csendes magánya. Ó gyötrelem, mi vár rám, még ma?

Csak egy pillanat, míg álomba szenderültem! Nagy ég, már a reggellel szembesültem!
Kezdődik a nap, egy másik morajlás. Testemnek, lelkemnek, nincs megnyugvás!

Visszahúz a testem, még az ágyba. Talán a reggel, új napért kiált ma?

Kóválygó fejem, oly nehezen vállalja! Véget ért, rémálmaim éjszakája?

Kezdődik egy vidám, új nap! Sötét éjszakák, ó majd holnap!

Gondolnom kellene, az új napra! Feledés homálya, a tegnapra!

Újult erővel, kezdem –e napot. Elhagyom a sok, rossz gondolatot!

Telik a nap, hamar múlik az idő. Délután van, s az este is hamar eljő.

Lecsendült a napnak, minden zaja. Vár az ágy, s a sötétség maga!

Álomba hajtom a fejem, mára. Talán véget ért, a rémálmok éjszakája!