Você está na página 1de 1

GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET

1055 Budapest, Alkotmány u. 12.

Tel.: (36)-30-680-4172
Drótposta: segelyszervezet@unitarius.hu

Tisztelt címzettek! Kedves hölgyek és urak!

Erdélyi testvérszervezetünk mintájára a múlt év novemberében Magyarországon is


megalakult a Gondviselés Segélyszervezet. Első segélyezési megnyilvánulásunkként tavaly
karácsonykor élelmiszercsomagokat juttattunk el rászoruló családokhoz.

Tevékenységi terveink között szerepel – egyebek mellett – a természeti csapásokra való


felkészülés. Az erdélyi Gondviselés Segélyszervezet irányításával tavaly széleskörű Kárpát-
medencei szervezetközi együttműködés bontakozott ki, amely keretében 19 szervezet és
intézmény közösen igyekezett segítséget nyújtani az anyaországi, majd később az erdélyi
árvízkárosultaknak. (Minderről a www.gondviseles.org honlapon részletes beszámolók
olvashatók.)

A szóban forgó segélyezési együttműködéshez csatlakozva a magyarországi Gondviselés


Segélyszervezet részéről kettős felhívással fordulunk Önökhöz. A mellékelt űrlap segítségével
szeretnénk nyilvántartásba venni azokat a személyeket – felekezettől és más szervezeti
tagságtól függetlenül –, akik jövendőbeli természeti katasztrófák esetében néhány napos
önkéntes munkát tudnak vállalni a veszélybe kerülő, illetve károkat szenvedő emberek és
közösségek mentésében, védelmében és segélyezésében.
Felmérésünknek tárgyát képezik azok az eszközök is, amelyeket a fent említett
esetekben önkéntes munkatársaink magukkal tudnak hozni a kárhelyszínre, illetve
alkalmilag a Gondviselés Segélyszervezet rendelkezésére tudnak bocsátani e célból.

A felajánlásokat és az érdeklődő visszajelzéseket folyamatosan várjuk, de március végéig


célszerű lenne tudnunk, hogy – pl. a tavaszi vagy a nyári árvizek alkalmával – kikre és
milyen eszközökre számíthatunk.

Levelünkhöz mellékeltük a szóban forgó felmérő űrlapot, valamint az említett segélyezési


együttműködési megállapodást.

A felmerülő szakmai, szervezési és más kérdések egyeztetése érdekében a fejlécbeli címen


állunk rendelkezésükre.

Budapest, 2011. február 1.

Köszönettel és tisztelettel:

Zoltán Csaba Léta Sándor Fekete Réka


elnök alelnök ügyvezető elnök

Você também pode gostar