Você está na página 1de 17

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani.

Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed


magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de
kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel
lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek
a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a
hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik,
miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb.
Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”  

Egyszer egy kicsit, egy igazán kicsit

Szeretnék boldog lenni nem csak úgy tenni

Tükörbe nézni s közben nevetni

Szeretném feledni, múltam feladni

Minden mi történt, darabokra tört szét

Emberek elhagytak, barátok átbasztak

Bennük pedig bíztam, de miattuk szívtam

Bízhattam bátran, hittem rátaláltam

Kire számíthattam, mégis rosszul jártam


Félek,mert élek

Minden sötét itt, eltűnt már a hit

Nincs bennem élet, érzem a véget

Nem találom az utat

Irányt ki mutat?

~ Az élet nem könnyű. A szerelem fáj, a pasik hazudnak, a barátok hátba szúrnak, az
emberek meghalnak, a szülők kiabálnak.. te mindig próbálkozol, de sosem vagy 'elég
jó'.. és nem érted miért :/

39. When you try your best but you don't succeed, when you get what you want but not
what you need.. when you lose something you can't replace, when you love someone but
it goes to waste- could it be worse? (Coldplay dalszöveg részlet)

~ Mikor a legjobbat próbálod kihozni magadból, de nem sikerül; mikor megkapod amit
akartál, de nem azt amire szükséged lenne; mikor elveszítesz valamit, amit nem lehet
pótolni; mikor szeretsz, de hiába teszed - lehet ennél rosszabb?

30. Every day I get up, live, breathe and smile - like a robot. I just hope that maybe one
day I'll have a reason to do it

~ Minden nap felébredek, élek, lélegzem, mosolygok, mint egy robot. Csak remélni
tudom, hogy egy nap okom is lesz arra, hogy ezt tegyem..

17. When I realized he was a swindler, he had already broken my heart ...

~Mire észrevettem, hogy ő egy szélhámos, addigra már összetörte a szívem..

11. We grow old by moments and not by years.

~ A pillanatok öregítenek, nem az évek.

4. You asked me what's wrong , I smiled and answered nothing.Then I turn around and
wispered everything!
~ Megkérdezted mi baj van. Mosolyogtam és mondtam, h semmi. Ezután megfordultam
és azt suttogtam minden.

3. I'm human and I need to be loved...just like everybody else does...

~ Ember vagyok, szükségem van szeretetre...mint bárki másnak...

78. Someone once said that stupid conversations make sense only when you're talking to
someone special.. I hope you know that I could talking to you for a lifetime even if the
big thing is nothing
~ Valaki egyszer azt mondta, a bugyuta beszélgetés maximum akkor nyerhet értelmet,
ha valaki különlegessel osztod meg. Remélem tudod, hogy veled akár a semmiről is
tudnék beszélni amíg csak élünk :D

77. I don't need a friend who changes when I change, who nods when I nod.. my shadow
can do that for me
~ Nincs szükségem olyan barátra, aki változik, amikor én változok, aki bólint, mikor én is
bólintok.. ezt az árnyékom is meg tudja csinálni..

76. Two may talk together for many years yet never really meet, and two others at first
speech are old friends
~ Vannak, akik beszélgethetnek sok-sok éven át, mégis ismeretlenek maradnak egymás
számára; és vannak, akik már az első pár mondat után régi barátokként kezelik egymást
^^

75. Another month, another years, another smiles and tears, another winter and another
summer too, but there will never be another you
~ Újabb hónap, újabb évek, újabb mosolyok és könnyek, jön majd új tél, s lesz még új
nyár, de olyan barát, mint te, sosem lesz más!

74. Hugs were invented to let people know that you love them without saying anything :)
~ Az ölelés arra jó, hogy tudasd másokkal: szereted őket, anélkül, hogy egyetlen szót is
mondanál

73. There are some angels who lift us to our feet when our wings have problems
remembering how to fly - they called friends in the ordinary life
~ Van néhány angyal, aki segít minket talpra állítani, ha a szárnyaink elfelejtik, hogyan is
kell repülni. A hétköznapi életben ezeket az angyalokat barátoknak hívjuk :)

72. Friendship is the only cure for hatred, the only guarantee of peace
~ A gyűlölet egyetlen ellenszere a barátság, ez az egyedüli garancia a békére

70. No matter who broke your heart ot how long it takes to heal, you'll never get through
it without your friends
~ Nem fontos, ki törte össze a szíved, vagy hogy mennyi ideig tart míg kilábalsz belőle, a
barátaid azok, akik segítenek hogy túljuss rajta

69. A friend can tell you things that you don't even want to tell yourself
~ Egy barát kimondja azt is, amit magadnak mindig féltél bevallani

68. True friendship isn't being inseperable ; it's being separated & nothing changes
~ Nem az az igaz barátság, mikor elválaszthatatlanok vagytok egymástól, hanem az,
hogy amikor külön váltok, akkor sem változik semmi! :)

67. Friends are those people who ask how you are and then wait to hear your answer
~ A barát olyan valaki, aki megkérdezi "Hogy vagy?" aztán várja, hogy meghallgassa a
választ

66. If conversation is the lyrics, laughter is the music, making time spent together a
melody that could be replayed over and over again without getting stale
~ Ha a beszélgetést dalszövegnek tekintjük, a nevetést pedig zenének, akkor az együtt
töltött időből sláger lesz, olyan, amit bármikor szívesen meghallgatunk anélkül hogy
megunnánk :)

65. There are some people who you don't have to talk every day, who listen even when
they've heard your story a thousand times, and whether you're dancing like an idiot or
laughing til you cry, they'll say: that's my bff
~ Van néhány olyan ember, akikkel nem kell minden nap beszélned, akik ezredszerre is
végighallgatják tőled ugyanazt a történetet.. és ha te idiótaként táncolsz, vagy addig
nevetsz, amíg már sírnod kell, akkor is azt mondják: igen, ő a legjobb barátom

64. It's better to walk with a friend in the dark than walk alone in the light
~ Jobb egy séta a sötétben egy baráttal, mint egyedül a fényben

63. If you've got a real friend, you can't lie to each other. You two stay too close.. it's like
you lie to yourself
~ Az igaz barátjának senki sem tud hazudni, hisz olyan közel álltok egymáshoz, hogy ha
hazudnál, olyan lenne, mintha saját magadat csapnád be

62. Friendship is like a rainbow; if tears and happiness combine in a right rate the result
is a colorful bridge between two hearts
~ A barátság olyan, mint a szivárvány: ha a megfelelő arányban vegyül a boldogság és a
könny, az eredmény egy színes híd lesz két szív között

61. There's 3 things in life every girl needs: love - to make hear weak; alcohol - to make
her strong; and best friends when both things make her hit the floor
~ Íme három dolog, amire az életben szükséged lehet: szerelem, amitől elgyengülsz, egy
kis pia, amitől erőssé válsz, de leginkább jó barátok, akik ott lesznek, mikor az első két
dolog miatt a padlóra kerülsz

58. We meet a lot of people along life's road, but the ones who help us make this journey
called life unforgettable are the real friends
~ Sok emberrel találkozunk életünk során, de barátoknak azokat hívjuk, akik segítenek
abban, hogy ez az élet nevű utazás felejthetetlen legyen

53. Friendship isn't how you forget, but how you forgive; and not how you listen, but
how you understand..
~ A barátság a megbocsátásról szól, nem a felejtésről; nem a meghallgatásról, hanem a
megértésről..

52. No man is useless until it's got a friend


~ Akinek barátai vannak, az nem lehet felesleges ember.. :)

49. Best friends are the ones who understand you when you say nothing, wait an hour
when you say 'just a minute',  stay when you say 'leave me alone'
~ A legjobb barátaid azok, akik megértenek akkor is, ha nem mondasz semmit, akik egy
órát is várnak mikor te annyit mondtál: 'várj egy percet' és azok, akik melletted
maradnak mikor azt mondod: hagyjatok egyedül..

48. Best friend is a sibling destiny forgot to give to you


~ A legjobb barát tulajdonképpen egy testvér, akit a sors elfelejtett neked adni

44. Being friends isn't always about stopping each other from making mistakes but it's
always about being there after the mistakes
~ Barátnak lenni nem azt jelenti, hogy megállítjuk egymást, mikor hibát követnénk el -
barátság az, hogy egymás mellett állunk, miután elkövettük a hibát

41. A friend isn't who you've known the longest, it's about who came and never left
~ Nem az a barát, akit a legrégebb óta ismersz, hanem az, aki megjelent, és sosem hagy
el :)

38. Friends are the most important ingredients of the recipe of life
~ Az élet receptjéhez a barátok a legfontosabb hozzávalók :)

36. Friendships are like candles: some burn quickly, dying out with a simple blow, some
burn for a while but then disappear.. but others can last forever and relight everything :)
~ A barátság olyan, mint a gyertyák: van ami gyorsan kialszik, egyetlen kis széllökéstől;
van olyan, ami egy darabig ég, de aztán a lángja elillan.. és van, ami örökké tart, és
megvilágít mindent

6. Life isn't easy, it will never be, but you have got friends, and 1 of them is me! So if
you need a hand, just call my number, coz you are my friend and i like you :)
~ Az élet nem könnyű, és sose lesz az, de vannak barátaid, és én is egy vagyok ezek
közül! Szóval ha szükséged van egy kézre, csak hívj fel, mert a barátod vagyok.. és
szeretlek ^^

. A true friend sees your tears and fixes your heart


~ Az igazi barát látja a könnyeidet, és meggyógyítja a szívedet :)

. My friends mean a lot to me! I wish I mean a lot to them :)


~ A barátaim nagyon sokat jelentenek nekem; azt kívánom, hogy én is ilyen fontos legyek
nekik :)

. I was pretty lost. But in the past few years, I've been forced to grow up. I stopped
letting boys define me & I started to believe in myself. Somewhere along the way, that
lost little party girl finally grew up.
~ Elveszett voltam, de az utóbbi pár évben kénytelen voltam felnőni. Már nem engedem,
hogy a fiúk mondják meg, milyen lány vagyok, és hinni kezdtem magamban. Valahol,
útközben, az elveszett, bulizós kiscsaj végleg felnőtt..

160. Sure, we all get lonely sometimes and that's hard, but I guess that's the price you
pay for figuring out who we really are
~ Néha mindannyiunkkal előfordul, hogy magányosak vagyunk, és ez nem könnyű, de ez
az ára annak, hogy kitaláld, mit akarsz kezdeni magaddal

152. There's no such thing as destiny. There are only different choices. Some choices are
easy, some aren't. Those are the really important ones, the ones that define us as people
[the number 23 movie]
~ Olyan, hogy végzet, nincs - választásunk van. Az egyik választás könnyű, a másik
nem. Mégis, ez utóbbiak az igazán fontos döntések, hiszen ezek tesznek emberré.

118. Often in life we forget the things we should remember, and remember the things we
should forget
~ Gyakran megesik az életben, hogy elfelejtjük azokat a dolgokat, amikre emlékeznünk
kellene, és olyan dolgokra emlékszünk, amiket el kellene feleljtenünk..

110. Yesterday is history, tomorrow is mistery, today is a gift

~ A tegnap történelem, a holnap rejtély, a ma ajándék

109. The only reason anyone would ever hate you is because they want to be just like
you!

~ Az egyetlen ok, amiért valaki gyűlölhet, az az, hogy olyan akar lenni mint te!

They laugh at me because I'm different. But I laugh at them because they're all the
same!
~Nevetnek rajtam, mert más vagyok, mint ők, de én is nevetek rajtuk mert ők mind
egyformák!

Sometimes when I say "oh, I'm fine", I want someone to look into my eyes and say: "tell
the truth!"

~Néha, mikor azt mondom "jól vagyok", azt akarom hogy valaki nézzen a szemembe és
mondja azt: "mondd az igazat" ...

Anyone can make you smile, some people can make you cry, but it takes someone really
special to make you smile with tears in your eyes :)

~ Akárki képes megmosolyogtatni, sokan tudnak sírásra késztetni, de igazán


különlegessé az tesz valakit, ha megmosolyogtat - könnyekkel a szemedben :)

I may not be perfect,but it's always me!

~ Lehet h nem vagyok tökéletes de legalább mindig önmagam vagyok

. So many people out there who will simply tell you: you can't. You've got to do turn
around, take a deep breath and say: then just watch me & learn ;)
~Annyi ember van az életben, akik egyszerűen kijelentik: te ezt úgy sem tudod
megcsinálni. Ha ilyen történne, csak vegyél egy nagy levegőt, fordulj meg, és mondd:
akkor most figyelj & tanul
Maybe it seems like I'm absolutely okay, but you have no idea how much fortitude it
takes to pretend it
~ Talán úgy látszik semmi bajom nincs, de el sem tudod képzelni mennyi lelkierő kell
nekem ehhez..

There's a type of girl whose favourite song will say more about her than her mouth ever
will
~ Vannak olyan lányok, akikről többet elárul a kedvenc daluk, mint a kimondott szavai

People who don't know me think I'm quiet.. but those who know me wish I would shut up

~ Az emberek, akik nem ismernek, azt hiszik valójában csendes vagyok.. de akik
ismernek, azt kívánják: bárcsak néha csendben maradnék :D

As the dictionary says: Girls before Guys, Partying before Studing, Friends before Love..

~ Ahogy a szótár mondja: legyenek a Csajok a Pasik előtt, a Bulizás a Suli előtt, és a
Barátok a Szerelem előtt...

"Hogy miért nem reagálok a csúfolódásokra? Ez egyszerű. Láttam meghalni a


szeretteimet, láttam unottan elfordulni a szerelmemet, láttam kárörvendően nevetni a
barátaimat... Ezután akadjak ki azon, hogy valaki szénaboglyának titulálja a hajamat?
Fájdalmat kellene okoznia, hogy valakinek nem tetszik a táskám? Ugyan már..."

Egy embert elengedtem. Már nem tartom a barátomnak, és nem is vágyom rá, hogy az
legyen. Már nincs gyomorgörcs mikor meglátom, csak egy gúnyos kis mosoly a szám sarkán
és egy kis szomorúság mélyen bent a szívemben..

Oltsd el a lámpát, kicsit tedd takarékra az agyad, lassíts le egy percre ember, leelőzted
magad ! De tudod hogy nem tart örökké, hiszen volt már annyi jel, hogy ami egyszer
volt, újra nem jön el.

És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, aki megtanít
egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel, hogy léteznek csodák. Aki bármikor
odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak
rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg
szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle
sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy
nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy
átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok."

"Igazán attól fáj az ütés, kitől simogatást várnál, s nem adhatod vissza, mert rögtön
belehalnál..."

Az igazán jó dolgok mindig csak rövid ideig tartanak. Ez az egész boldogság ilyen rohadtul
van kitalálva. De nem szabad azon gondolkodni, hogy miért kaptunk ilyen keveset a jóból -
hálásnak kell lennünk azért, hogy egyáltalán jutott belőle valami!

Az egyik legnagyobb boldogság, ha tudjuk, hogy szeretnek olyannak, amilyenek vagyunk -


vagy még inkább, szeretnek annak ellenére, amilyenek vagyunk..!
Amikor úgy érzem, hogy semmi sem sikerül, a kőtörők munkájára gondolok, akik százszor is
ráütnek a nagy kődarabra, s azon még csak egy repedés sem látszik. A százegyedik
kalapácsütésnél azonban a kő kettéválik, és én
tudom, hogy nem az utolsó csapástól, hanem attól a száztól, amit előtte
mértek rá..

I'd never given much thought how I would die.. but dying in a place of someone I love, seems
like a good way to go.
~ Sosem tűnődtem azon hogyan fogok meghalni.. de jó halálnak tűnik, hogy olyan valaki
helyett haljak meg, akit szeretek [

„Akkor szeress, amikor a legkevésbé érdemlem meg, mert akkor van a legnagyobb szükségem rá.”

Egy ember, ki érted él


Egy ember, ki téged félt
Egy ember, ki megbízik benned
Egy ember, kinek a lelke a te lelked
Egy ember, kit nem hagysz bajban
Egy ember, ki segít rajtad

Egy ember, ki önzetlenül szeret


Egy ember, ki veled együtt sír, és nevet
Egy ember, ki megvéd téged
Egy ember, ki ölne érted
Egy ember akiért meghalnál
Egy ember, úgy hívják igaz barát

  A BARÁTSÁG

Mit jelent egy barát? Túlságosan sokat,


Van kivel megosztanod gondolatodat.
Úgy kell ez a jó neked, mint a levegő,
Mert benne rejlik minden éltető erő.
Lehet életedben bármi, ha nincs barát,
Élheted életed legsivárabb korát.
Ha barátra teszel szert, rá nagyon vigyázz!
Gondold át, hogy mit teszel, soha ne hibázz!
Ha rég hallottál róla, minden bajod van,
Nincs vágyad csak egy, hogy azonnal tudd, hol van.
Mi van vele, mit csinál, nem beteg talán?
Eszed megannyi rossz gondolatot talál.
Kínoz, minden bajod van, nem kapsz levegőt,
Meg kell keresned, fel kell hívnod bárhol Őt.
Olyan vagy nélküle, mint mozdulatlan kő,
Mihelyst tudsz róla, az életkedved nő.
Vigyázz nagyon barátodra kincs Ő neked,
Mert életét együtt élheti le veled.
Olyan Ő, mint egy házastárs másik fele,
Szíve csak meleg szeretettel van tele.
Ő nem hagy el soha, rá mindig számíthatsz,
Bút, bajt, örömet, vele mindent megoszthatsz.
Melletted áll nem hagy el, mint sok szerető,
Ezért jól gondold meg, mit jelent neked Ő.

Harcoltál valamiért, sebet szereztél,


Úgy érezted, csak meghalni szeretnél.
De van, aki újra képes ápolni téged,
Akár a halálig is elmenne, kizárólag érted.

Barátság? Ez annál sokkal több!


Egy földöntúli viszony,
Amelyet az angyalok támogatnak.
Egy tiszta, mély, őszinte és önzetlen lelki társi kapcsolat.
Összeköt két embert egy láthatatlan szál,
Melyet senki nem szakíthat szét.
Nincs magyarázkodás, nincs felelősségre vonás, csak a hit.
Úgy szeretik és fogadják el egymást, ahogy van,
És bármit megtennének a másik boldogságáért.
Az ilyen kapcsolat az Isten ajándéka,
És boldog lehet az, aki ezt megélheti.
Én boldog vagyok...
''Az élet nem könnyű, és sose lesz az, de vannak barátaid, és én is egy vagyok ezek közül! Szóval ha
szükséged van egy kézre, csak hívj fel, mert a barátod vagyok.''

'Nem az a barát, akit a legrégebb óta ismersz, hanem az, aki megjelent, és sosem hagy el''

,,az igazi szerelemnél, csak az igaz barát ritkább".

,,Legjobb barát" : az életünkben az az ember kapja ezt a címet , akíről azt hisszük hogy egész
élteünkben vagy életünk egyik nagyon fontos szakaszában mindig mellettünk áll.

Az egyszerű barát, mikor meglátogat, úgy viselkedik, mint egy vendég.


Az igaz barát kinyitja a frigót és kiszolgálja magát, és egy cseppet sem érzi különösnek, hogy a
végén a lábával csapja be az ajtaját.

Az egyszerű barát sohasem lát sírni téged.


Az igaz barát válla nedves a könnyeidtől.

Az egyszerű barát nem tudja a szüleid kereszt nevét.


Az igaz barát tudja a telefonszámukat is.

Az egyszerű barát egy üveg bort hoz a bulidra.


Az igaz barát korábban jön, hogy segítsen főzni és tovább marad, hogy segítsen takarítani.

Az egyszerű barát gyűlöli, ha álmából fölköltöd.


Az igaz barát azt kérdi, miért vártál ilyen sokáig a hívással?

Az egyszerű barát azért keres, hogy beszéljen veled a gondjaidról.


Az igaz barát azért keres, hogy segítsen megoldani azokat.

Az egyszerű barát csodálkozik a romantikus múltadon. (történeteiden vagy történelmeden)


Az igaz barát zsarol velük!

Az egyszerű barát azt gondolja, hogy a barátság véget ér egy vitával.


Az igaz barát fölhív a bunyó után.
Múló barátság... 

Elkezdődött valami, lassan egy éve,


Érzéseim szerint talán ennek most vége.
Nem szerelemről s fiúkról írok most,
Egy barátság az ami széthullott.
Az elején csak félénken ismerkedtünk,
Majd az idő egyre növelte szeretetünk.
Nyár végére már mindent tudtunk egymásról,
Hittük, hogy senki sem választhat el minket egymástól.
Legjobb barátnőmnek hittelek, bíztam benned,
Az életemet sikerült valamivel szebbé tenned.
Aztán jött az ősz s vele a bánat,
Úgy hagytuk el egymást mint levelek a fa ágat.
Egyre többet veszekedtünk, nem értettünk egyet,
Próbáltuk elviselni a ránk nehezedő terhet.
Egymásnak estünk apróságok miatt,
Nem vettük észre mi van a felszíni dolgok alatt.
Másokat hibáztattunk s megsértődtünk dolgokon,
Pedig együtt kellett volna túllépnünk a gondokon.
Ahelyett, hogy megoldottuk volna,
Egymást marjuk most félholtra.
Hisz az én lelkem nélküled már félig halott,
Bár nem tudom a te szíved milyen érzést vallott.
Olyan mintha életem egy részét vesztettem volna el,
Hiába hívom s várom, nem felel.
Hová tűnt ilyenkor az "örök barátok" fogalom?
Sírásba torkollik minden leírt mondatom.
Szeretsz? Szeretlek. Hiányzok? Hiányzol.
Szavak melyeket sokszor mondtál már,
S akkor talán még komolyan is gondoltál.
Most már üres szavaknak tűnnek,
Pedig mögöttük erős érzelmek ülnek.
"Egyszer minden véget ér" - mondják ezt sokan,
De sosem gondolunk bele, hogy miért és hogyan.
Akkor érezzük a hiányt mikor már elvesztettünk valakit,
Ilyenkor szinte nem önmagunk vagyunk, minket csak egy bábu alakít.
Szeretném ha újra barátok lennénk,
Ha egymásért sok mindent megtennénk.
De te azt mondod feladod?
A barátságom magadtól eldobod?
Nem mondom, hogy ez nem fáj mert akkor hazudnék,
Tudd, hogy veled ilyet soha az életben nem tennék.
Elfogadom a döntésed, nem harcolok én sem,
De neved a szívembe mélyen bele véstem.
"Lesz ami lesz" - a te szavaiddal élve,
Más a történet a te szemszögedből nézve.
Hagyom a dolgokat hadd haladjanak az élettel,
Azt tudnod kell, hogy sohasem felejtelek el.
Szeretlek s szeretni is foglak,
S az érzéseimmel harcolni nem tudnak:
Se te, se én, se senki más,
Megismertelek s ezért vagyok most hálás.

Ahogy mindent szép sorjában végiggondoltam, rájöttem, hogy életemben először van egy barátom,
aki tökéletesen megért. És akinek valaha is volt kapcsolata valakivel, akár csak öt percre is, annak
ez fontos. Mert egyszerre csak nem éreztem úgy, mintha más világban élnék, hanem azt éreztem,
hogy van egy személy, akit szeretek és tisztelek, aki megkapta a szívem egy darabját, és aki
ugyanúgy érez, mint én. Nem érezem már olyan egyedül magam.
♥♥♥♥♥♥ :)

„Amikor megismertem, nem tudtam, hogy valaha ennyire fogom szeretni. 


Azt az embert: 
Ki bajban is fogja kezem, 
Ha szomorú vagyok együtt sír-ha boldog vagyok együtt nevet velem, 
Olyan mintha Ő lenne a másik felem, úgyhogy nélküle el sem tudnám képzelni az életem!” 

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.


Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

“Ha kérhetnék valamit, csak azt szeretném, 


Hogy mindig mellettem legyél. 
Minden percem kísérd szemeddel, 
És ha egyedül vagyok, ölelj szeretettel. 

Hogy amikor feladnám az életem, 


Akkor is legyél ott mellettem, 
És mondd azt, hogy ne tedd ezt, 
Fogd meg két kezem, és el ne engedd. 

Hogy amikor boldog vagyok, 


Azt megoszthassam veled, 
Amikor vidám vagyok, 
És minden rendben. 

Hogy amikor a szerelmem elhagy, 


Tudjak kire támaszkodni, 
Hogy a lelkem ne érje fagy, 
Ne hagyd a szívem kihűlni. 

Amikor már nem érzek magamban életet, 


Világíts rá, hogy nincs így ez. 
Hogy amikor már senkire nincs szükségem, 
Pofozz fel, és megjavulok, megígérem. 

Hogy ha már nem kívánok senkit szeretni, 


Mondd azt, hogy engem kell szeretni. 
Mondd nekem, kérlek, hogy szeretlek, 
És megígérem neked, soha nem feledlek. 

Hogy egy buli utáni reggelen, 


Ébredj velem és mondd azt, fáj a fejem. 
Amikor átbulizzuk ketten az éjszakát, 
Aminek soha nem feledjük napját. 

Amikor az esküvőmön eldobom a csokrom, 


Akkor is légy mellettem, és légy velem boldog. 
Táncolj velem egy gyönyörű ruhába, 
És mondd azt, semmi nem volt hiába. 

Légy mellettem akkor is, mikor eltöröm a karom, 


Ülj velem órákat egy hideg padon. 
Nézzünk együtt fel az égre, 
Azt szeretném, ha soha nem lenne vége. 
Ne hagyj elveszni, mikor szenvedek, 
Találd meg bennem a szépet. 
Élj velem, és szeress igazán, 
Csak azt kívánom, hogy mindig Te vigyázz rám!”

"Barátod vagyok, nevetésed vidámmá tesz, bánatod megkönnyeztet, haragodat csitítanám,


fájdalmadat simítanám. Ha akarod, meghallgatlak. Ha szeretnéd békén, hagylak. De ha már kevés
vagyok, s nem kellek, add tudtomra, s én szó nélkül elmegyek...mert a barátod vagyok!"

"A tökéletes Barát... 


Kitalálja a gondolataimat, és mindig örül, ha lát. Figyel rám, ha kérem rá, és megosztja velem titkait.
Vállát nyújtja, hogy megpihenjek és kezét, ha szükségem lenne rá. Mellettem áll a bajban is! Szíve
felém mindig nyitva áll… -és ez nekem, mind TE vagy!" 

A barát az,aki megérti a múltad,hisz a jövődben,és elfogad annak,


aki vagy! 

Azt kérdezed ki az igazi, ki a valódi barát? 


Az akinek megérted minden kimondottés hang nélküli szavát. 
Kinek szemébe nézve, meglátod minden apró baját, 
kit csendesen megvigasztalsz, 
ha könny borítja arcát, ha ok nélkül bezárkózik, 
te átmászod hallgatása falát. 
Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát. 
Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod, s köztetek nincs olyan, 
hogy alul múlod őt, vagy túlszárnyalod. 
Kinek látvány szívedet és lelkedet melengeti, 
kivel jó a csend szavát hallgatni, 
s együtt merengeni. 
Kinek nem számít mit vétesz, kis-e vagy nagy hibát, 
kivel ha beszélhetsz könnyebbé válik ez a nehéz világ. 
Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz, 
s ha válsztásra kerül a sor, 
te szó nélkül mellé állsz. 
Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér, 
a világ összes, minden kincsénél. 
Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod, 
kinek barátságát minden körülmény közt vállalod!"

Az igaz barát érzi mikor a szükség hívja. 

Megérteni egymást örömben, szenvedésben, 


Segíteni, ha csak egy szóval, egy gondolattal is, 
Nagyobb művészet, mint végigbarangolni a világot, 
Gazdagnak lenni és szórni a pénzt. 
Mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék 
És legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk 
S amiért nem tudjuk elégszer mondani, hogy: KÖSZÖNÖM!"

A barátom csendes angyal, újra megtanít repülni, ha a szárnyaim már nem emlékeznének hogyan
kell...

"Néha az életben, te találsz egy különleges barátot.


Valaki, aki megváltoztatja az életedet azáltal, hogy csak része annak.
Valaki, aki megnevettet addig, amíg nem tudod abbahagyni.
Valaki, aki meggyõz téged, hogy valóban van egy bezárt ajtó,
Ami csak arra vár, hogy kinyisd.
Ez az örök barátság.."

A barát egy mosoly, mely bátorít, ha félsz;


a barát a taps, mely ujjong, ha célba érsz.
A barát egy kéz, mely felhúz, ha elestél;
a barát az álom, mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp, mely érted hull, ha baj van;
a barát gyémántpáncél, óv téged a harcban.
A barát egy nevetés, mely felharsan, ha meglát;
a barát egy rózsakert, mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag, mit az éj varázsol;
a barát egy dallam, mit meghallasz bárhol.
A barát a láng, mely kitáncol a tűzből;
a barát az emlék, mit szívedben őrzöl.
A barát is csak ember,s néha tán hibázik, de szeret, s ha nincs veled, érzed, hogy hiányzik...

Szegények. Talán ők is úgy voltak ezzel, mint ő… Nem is tudták, hogy mibe fogtak bele. Az ember
elkövet valamit, valami kis apróságot, aztán már sodorja az élet. De talán jó is lenne mindenkinek, ha
elsodornák. Ha elszakítanák attól, ami megszokott. Annyian próbálnak az élet partján élni, pedig az
igazi élet ott van az árban. S az ember nem lehet egyszerre a parton is, meg az árban is. Eljön a
pillanat, amikor az ember igazán elengedi magát. Végtelenül pontos és meghatározott pillanat,
amelyikben az ember átengedi magát, és megkezdi a küzdelmet az árban. (...) Egyetlen pillanat
csupán, s már el is ragadta az embert az ár. Benne van nyakig, és megpróbál lélegzethez jutni. És
aztán máris egyike lettél azoknak, akik olyan nevetségesnek látszottak, amíg a biztonságos parton
ülve, lábad a vízbe lógatva nézted őket. De érdekes, hogy amikor már benne voltál az árban, akkor
meg azok látszottak nevetségeseknek, akik a parton ültek, akik játsszák, de nem élik az életet.
Nagy bajban nincs jobb társ az erős szívnél; ha gyöngeség fogná el, pótolják a közelébe eső szervek.
Kisebb a vesződség, ha segíteni tudunk magunkon. Ne adjuk be derekunkat a sorsnak, mert ettől
egészen elviselhetetlen lesz. Némelyek keveset tesznek bajaik ellen, és megkétszerezik azokat, mert
nem képesek elviselni. Aki már ismeri magát, meggondolással pótolja gyöngeségét: az okos mindent
legyőz, még a csillagokat is.

Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni. Niccolo Machiavelli

Ha szorult helyzetben vagy, minden összeesküdött ellened és úgy tűnik, már egy percig sem bírod
tovább, akkor tarts ki, akkor ne add fel, mert ez az a pillanat, amikor megfordul az ár.

Van nekem egy barátom, nem akárki.


Lenn maradt a földön, pedig láttam szárnyalni.
Nem rontja őt a pénz és hatalom.
Sose adta el a lelkét állítom.
Megküzdi a hétköznapjait.
Megfesti mások, és saját álmait.
Ha vászon elé leül, száguld az ecsetje
Nagy hatást téve a nézők lelkére.
Eleme a levegő.
Benne rejlik az őserő.
Fény űző élete,
A szívekbe lát bele.
Látatja a jelent, múltat és jövendőt.
Megtestesíti a fény őrzőt.
Álmodért, a vásznon mindent megtesz
Bármit kérhetsz tőle, akármit lefest.
Közelről, távolról tisztelem
Boldog vagyok, hogy Ő a barátom nekem.

Szívedet fojtóan mardossa a fájdalom,


Könnycsepp csordul végig bánatos arcodon.
Úgy érzed, egyedül vagy e barátságtalan világon,
súlyos lelki terhet cipelsz törékeny válladon.
Ajkad képtelen mosolyra görbülni,
szemed kékje elfelejtett vidámságot tükrözni.
Nehéz perceket gördített eléd az élet,
de hidd el, ezek csak erősítenek téged.
Minden probléma, melyen felülkerekedsz,
egyszer az életben előnyöddé lesz.
Jövődet oly zavarosan látod, mint a ködfátylat,
de meglátod, ezt idővel minden újabb nap eloszlat.
Nap követ majd napot, hét követ hetet,
szinte észrevétlenül enyhíti bánatos lelkedet.
De ha mindezek ellenére csüggedni támadna kedved,
legyen szívedben helye az én szívemnek.
Érezd, hogy ott vagyok veled még akkor is, ha fáj,
mert a barátság nem csak pipacsokkal teli táj.
Melletted leszek, ha szükséged van rám,
hisz azt szeretném, mindig légy vidám.
Sziklává teszlek, ha apró kavicsnak érzed magad,
tűzbe borítalak, ha szíved lángjai kialszanak.
Tengerré varázsollak, ha cseppecske vagy,
segítek neked, csak reményeidet el ne hagyd.

A legjobb barátomnak
Egy ember kire számíthatok,
Ez Te vagy drága Barátom.
Köszönöm, hogy mindig meghallgatsz engem,
Köszönöm, hogy Neked kiönthetem a szívem.
Tudom, hogy a bajban is mellettem állsz,
S vigasztalsz ha szívem fáj.
Csak előtted merek sírni,
Mert tudom: könnyem nem neveted ki.
Nem tudom ezt a sok jót hogyan háláljam meg,
De az biztos, hogy én is mindig melletted leszek.
Te is számíthatsz rám, ha sírnod kell,
Vagy ha senki nincs aki átölel.
Nálam megleled a vigaszt, a segítő kezet,
Mely a mélyből is kiránt ha kell.
Remélem ezzel a verssel megérted,
Hogy a legjobb barátom Te vagy nekem.

Você também pode gostar