P. 1
Flow

Flow

5.0

|Views: 10.816|Likes:
Publicado porhirokin
A flow azt a fo1yamatot fogja vizsgálni, hogy miképpen érhetjük el a boldogságot a saját belső életünk feletti uralom segítségével. Ezt annak áttekintésével kezdjük, hogyan működik és milyen eszközök kel kontrollálható a tudat (2. fejezet), mert csak akkor tudunk uralkodni a lelkiállapotunkon, ha már ismerjük a szubjektív lelkiállapot jellemző tulajdonságait. Minden, amit tapasztalunk – legyen az öröm vagy fájdalom, érdeklődés vagy unalom –, információként jelenik meg az agyban. Ha képesek vagyunk irányításunk alá vonni és kontrollálni ezt az információt, eldönthetjük, milyen legyen az életünk.
A flow azt a fo1yamatot fogja vizsgálni, hogy miképpen érhetjük el a boldogságot a saját belső életünk feletti uralom segítségével. Ezt annak áttekintésével kezdjük, hogyan működik és milyen eszközök kel kontrollálható a tudat (2. fejezet), mert csak akkor tudunk uralkodni a lelkiállapotunkon, ha már ismerjük a szubjektív lelkiállapot jellemző tulajdonságait. Minden, amit tapasztalunk – legyen az öröm vagy fájdalom, érdeklődés vagy unalom –, információként jelenik meg az agyban. Ha képesek vagyunk irányításunk alá vonni és kontrollálni ezt az információt, eldönthetjük, milyen legyen az életünk.

More info:

Published by: hirokin on Dec 12, 2008
Direitos Autorais:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

12/29/2014

pdf

text

original

Könnyebb megérteni, hogyan befolyásolja a munka az élet minőségét, ha az áttekintés nagyobb ívű,
mert így más korokban és kultúrákban élő emberekkel is összehasonlíthatjuk magunkat, azonban a
jelenrő1 sem szabad elfeledkeznünk. A kínai szakács, az alpesi paraszt, a hegesztő és a sebész
segíthetnek megvilágítani a munkában rejlő hatalmas lehetőségeket, de ezek egyike sem mondható
olyan tipikus foglalkozásnak, amit a mai emberek legtöbbje űz. Milyen a munka a mai átlagos amerikai
felnőtt számára?

99

Kutatásaink során gyakran bukkantunk nyomára egy sajátos belső konfliktusnak abban, ahogy az
emberek kenyérkeresetükről vélekedtek. Interjúalanyaink egyfelől azt jelezték, hogy legpozitívabb
tapasztalataik a foglalkozásukkal kapcsolatosak, amiből logikusan az következne, hogy erősen
motiváltak munkájukban. Ehelyett azonban még ha jól érzik is magukat, akkor is általában azt
mondják, hogy jobb szeretnének nem dolgozni, hogy nem igazán lelkesek. Az ellenkezője is igaz: azt
hinnénk, hogy élvezik jól megérdemelt szabadidejüket, ők pedig azt mondják, meglepően rossz a
kedvük – és mégis még több szórakozásra vágynak.
Egyik tanulmányunk alapjául a már említett empirikus kutatás szolgált, hogy kiderítsük, az emberek
vajon munkájuk vagy a szabadidejük során jeleznek-e többször áramlat-élményt. A száznál több
válaszadó – különböző munkakörökben és teljes munkaidőben dolgozó férfi és nő – egy hétig
jelzőkészüléket viselt, és amikor a készülék – naponta nyolcszor, találomra kiválasztott időközönként –
csipogott, akkor kitöltött egy kétoldalas kérdőívet és feljegyezte, mit csinált a jelzés pillanatában és
hogyan érezte magát. Több más dolog között egy tízpontos skálán az előttük álló feladatok nehézségét
is értékelték, és azt, hogy mennyit hasznosítottak képességeikből a feladat megoldása közben.
Elemzésünk szerint akkor volt valaki áramlat-élményben, ha mind a feladatok, mind a képességek
szintjét tekintve adott pillanatban a heti átlagszint felett volt. Több mint 4800 választ gyűjtöttünk be -
személyenként átlagosan 44 darabot. A felállított kritériumoknak megfelelően ezeknek a válaszadóknak
a 33 százaléka volt "áramlatban" – vagyis a feladatok és képességek személyenként kiszámított heti
átlagszintje fölött. Az áramlat kiszámításának ez a módszere persze meglehetősen liberális. Ha valaki
csak a kifejezetten összetett áramlat-élményeket akarná tekintetbe venni – mondjuk azokat, ahol a
feladatok és a képességek szintje a legmagasabb –, akkor talán a válaszadóknak kevesebb mint egy
százaléka számítana áramlatnak. Az áramlat-élmény meghatározására általunk használt módszertani
eljárások leginkább egy mikroszkóphoz hasonlíthatók, amely a nagyítás mértékétől függően igen
különböző részleteket tesz láthatóvá.
Ahogy számítottuk, minél több időt töltött valaki áramlatban a hét során, annál jobbnak találta
tapasztalatai általános minőségét. Azok, akik gyakran éltek át áramlat-élményt, nagy valószínűséggel
"erősnek", "aktívnak", "kreatívnak", "összpontosításra képesnek" és "motiváltnak" érezték magukat.
Azon viszont meglepődtünk, hogy milyen gyakran számoltak be az emberek áramlat-helyzetekről a
munkájuk során, és milyen kevés alkalommal a szabadidejükben.
A tényleges munkavégzés közben (amely a munkaidőnek körülbelül csak háromnegyed részét jelenti,
mert a maradék egynegyed rész általában álmodozással, pletykálkodással vagy személyes ügyek
intézésével telik el), az áramlat-válaszok aránya igen magas, 54 százalékos volt. Más szavakkal: az
emberek a munkaidejüknek több mint a felében átlagon felüli kihívásokkal találkoznak és átlagon felüli
mértékben használják a képességeiket. Ezzel ellentétben szabadidős tevékenységek - mint példáu1
olvasás, tévénézés, baráti beszélgetés vagy vendéglőbe járás – közben csak a válaszok 18 százaléka utalt
áramlatra. A szabadidős válaszok tipikusan abba a kategóriába estek, amelyet mi apátiának neveznénk,
és amelyre a kihívások és a képességek alacsony szintje jellemző. Ilyen állapotban az emberek általában
azt mondják, hogy passzívnak, gyengének, unalmasnak és elégedetlennek érzik magukat. Munka
közben csak a válaszok 16 százaléka esett az apátia zónájába; a szabadidő töltése közben több mint a
fele (52 százalék).
Ahogy az várható volt, a menedzserek, igazgatók és vezető beosztásúak jelentősen gyakrabban voltak
áramlatban munkájuk során (64 százalék), mint az irodai dolgozók (51 százalék) és a gyári munkások
(4'7 százalék). A gyári munkások több áramlatélményről számoltak be a szabadidő eltöltése közben (20
százalék), mint az irodai dolgozók (16 százalék) és a menedzserek (15 százalék). De még a
szerelőszalagon dolgozó munkások is kétszer olyan gyakran voltak áramlatban munkájuk során, mint a
szabadidejükben (47 százalék és 20 százalék). Apátia munka közben gyakrabban fordult elő gyári
munkásoknál, mint a menedzsereknél (23 százalék 11 százalékkal szemben), a szabadidő eltöltése
közben viszont gyakrabban következett be a menedzsereknél, mint a gyári munkásoknál (61 és 46
százalék).
Amikor az emberek áramlatban voltak akár munkájuk során, akár szabadidejükben, sokkal jobban
érezték magukat, mint mikor nem voltak áramlatban. Ha a feladatok és a képességek szintje egyaránt
magas volt, akkor boldogabbnak, vidámabbnak, aktívabbnak, erősebbnek érezték magukat, jobban
tudtak összpontosítani, kreatívabbak és elégedettebbek voltak. Az élmények minőségében mutatkozó

100

különbségek statisztikailag szignifikánsak voltak, és többé-kevésbé ugyanolyanok minden típusú
dolgozó esetében.
Az általános trend alól mégis volt kivétel. A kérdőíven szerepelt egy olyan kérdés, amelyben arra kértük
a válaszadót, jelölje meg egy, az igentől a nemig terjedő tízpontos skálán, hogy az adott időpontban
mennyire szeretett volna valami mással foglalkozni. Az, hogy valaki milyen határozott nemmel
válaszol, általában megbízhatóan jelzi, hogy az adott időpontban mennyire volt motivált. Az
eredmények azt mutatták, hogy az emberek sokkal inkább szerettek volna valami mást csinálni a
munkaidejükben, mint a szabadidejükben, függetlenül attól, hogy áramlatban voltak-e. Más szavakkal,
a munkájuk során még akkor is alacsony volt a motivációjuk, ha egyébként áramlatban voltak, a
szabadidejükben pedig magas, még akkor is, ha élményük minőségének szintje alacsonyabb volt.
Az a paradox helyzet áll elő, hogy munka közben az emberek ügyesnek és fontosnak, ezért boldognak,
erősnek, kreatívnak és elégedettnek érzik magukat. A szabadidejükben, amikor úgy gondolják, nincs
sok tennivalójuk és képességeiket sem tudják kihasználni, szomorúnak, gyengének, lehangoltnak és
elégedetlennek érzik magukat. Ennek ellenére szeretnének kevesebbet dolgozni és több szabadidőre
vágynak.
Mit jelent ez az ellentmondásos viselkedésminta? Több lehetséges magyarázat is van, melyek közül a
következő látszik a legkézenfekvőbbnek: amikor munkáról van szó, az emberek nem hisznek az
érzékeik bizonyságának. A közvetlen élmények helyett motivációjukat az az erősen beléjük gyökerezett
kulturális sztereotípia irányítja, hogy milyennek kell lennie a munkának. Úgy gondolnak rá, mint
teherre, akadályra, a szabadságuk korlátozására, amit éppen ezért nagy ívben kerülni kellene.
Lehetne azzal érvelni, hogy noha a munka során bekövetkező áramlat élvezetes, az emberek nehezen
bírják, ha folyamatosan magas szintű elvárásokkal találják szembe magukat. Szükségük van arra, hogy
kipihenjék magukat otthon, hogy néhány órára akkor is a fotelba rogyjanak, ha ez nem is olyan jó érzés
a számukra. Összehasonlító példáink azonban ellentmondanak ennek az érvelésnek. A Pont Trentaz-i
farmerek sokka1 többet és keményebben dolgoznak, mint az átlagos amerikai, és azok a feladatok,
melyekkel a mindennapi munkájuk során szembe találják magukat, legalább ugyanakkora
összpontosítást és odafigyelést kívánnak meg tőlük. Mégsem vágynak arra, hogy munka helyett mással
foglalkozhassanak, utána pedig szintén összetett tevékenységekkel töltik szabadidejüket is, nem pedig
passzív pihenéssel.
A kutatási eredmények azt sugallják, hogy az apátia a legtöbb ember esetében nem annak a
következménye, hogy szellemileg vagy fizikailag ki van fáradva. A probléma inkább a modern dolgozó
munkához való viszonyában rejlik, abban, ahogy céljait megpróbálja összeegyeztetni vele.
Amikor azt érezzük, hogy akaratunk ellenére kell valamire odafigyelnünk, az olyan, mintha
elvesztegetnénk a pszichikai energiánkat. Ahelyett, hogy a saját céljaink elérésében segítene,
valaki másnak a vágyait testesíti meg. Ekkor úgy érezzük, mintha az ilyen feladatokra fordított időt
elrabolnák az életünkből. Sokan úgy fogják fel munkájukat, mint kötelező penzumot, amelyet kívülről
kényszerítenek ránk, s amely a valódi léttől szívja el az energiát. Így, noha a pillanatnyi munkaélmény
pozitív, mégis lekicsinylik, mert nem járul hozzá saját hosszú távú céljaik beteljesedéséhez.
Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az "elégedetlenség" viszonylagos fogalom. Az 1972 és 1978 között
végzett országos felmérések szerint csak az amerikai munkások 3 százaléka állította azt, hogy
elégedetlen a munkájával, míg 52 százalékuk azt mondta, hogy nagyon elégedett vele – ez a fejlett
országok között egyike a legmagasabb számoknak. Az ember szeretheti akkor is a munkáját, ha
elégedetlen vele bizonyos szempontból, és változtatni szeretne rajta. Kutatásaink során azt találtuk,
hogy az amerikai munkások általában három fő okát említik annak, hogy miért elégedetlenek a
munkájukkal, és ezek mindegyike a számukra elérhető munkahelyi élmények minőségével van
kapcsolatban, noha - mint láttuk - a munka során szerzett élmények általában jobbak, mint az
otthoniak. (Ellentétben a közhiedelemmel, a fizetés és más anyagi megfontolások nem tartoznak a
legfontosabb problémák közé.) Az első és talán legsúlyosabb panasz a változatosság és az igazi
feladatok hiánya. Ez mindenki számára jelenthet problémát, de a legsúlyosabb az alacsonyabb szintű
foglalkozásokban, ahol a rutin nagy szerepet játszik. A második probléma a munkahelyen dolgozó
többi emberrel, elsősorban a főnökkel való konfliktusból adódik. A harmadik ok a kiégés: túl nagy
nyomás, túl nagy stressz, túl kevés idő saját magára és családjára. Ez a probléma főleg a felsőbb
rétegeket érinti: a menedzsereket és az igazgatókat.

101

Az efféle panaszok elég valósak, mivel objektív feltételekre utalnak, mégis befolyásolhatóak szubjektív
tudatváltozással. A változatosság és a feladat nehézsége bizonyos értelemben a munkából adódó
tényezők, de attól is függnek, mennyire vagyunk képesek felismerni a lehetőségeket. Ting, Serafina és
Joe még azokat a feladatokat is komolyan tudták venni, melyeket a legtöbb ember unalmasnak és
értelmetlennek talál. Hogy egy munka változatos-e vagy sem, az végső soron inkább a mi
hozzáállásunktól függ, mint az igazi munkakörülményektől.
Ugyanez igaz az elégedetlenség más okaira is. Lehet, hogy nehéz kijönni a munkatársakkal és a
főnökökkel, de ha akarjuk, akkor általában azért sikerül. A munka során felbukkanó konfliktusok
gyakran abból adódnak, hogy az illető védekező álláspontra helyezkedik másokkal szemben, mert fél;
hogy felsül. Hogy bizonyítson, eldönti magában, másoknak hogyan kellene viselkedniük vele szemben,
és mereven ragaszkodik is ehhez. Ez azonban ritkán valósul meg, hiszen a többiek is ugyanolyan
mereven ragaszkodnak saját elvárásaikhoz. Talán a legjobb módszer arra, hogy ezt a zsákutcát
elkerüljük, ha úgy tűzzük ki a céljainkat, hogy egyúttal a főnökünket és a munkatársainkat is segítjük a
saját céljaik elérésében. Igaz, ez nem olyan közvetlen módszer, és több időt vesz igénybe, mintha
hanyatt-homlok igyekeznénk érvényesíteni az érdekeinket másokkal szemben, viszont hosszú távon
ritkán mond csődöt.
Legvégül, ami a stressz és a ránk nehezedő nyomás érzetét illeti, ezek nyilvánvalóan a legszubjektívebb
elemek a munkában, és ezeknek kell leginkább a tudat irányítása alatt 1enniük. Stressz csak akkor van,
ha átéljük; igen kirívó, objektív külső körülményekre van szükség, hogy közvetlen okok kiválthassák.
Ugyanaz a nyomás, amely az egyik embert szétforgácsolja, a másiknak örvendetes feladat. Több száz
módja van a stressz enyhítésének, melyek között vannak a jobb szervezésen, a felelősség megosztásán, a
főnökökkel és munkatársakkal való jobb kommunikáción alapulók; és vannak munkán kívüli
tényezőkből, a jobb családi életből, a szabadidő gyümölcsözőbb eltöltéséből vagy belső tanokból,
például a transzcendentális meditációból kiindulók.
Ezek a részleges megoldások is jelenthetnek segítséget, de a munka hatására bekövetkező stresszre az
egyetlen valódi válasz az, ha általános stratégiaként az élmények minőségén javítunk. Ezt persze
könnyebb mondani, mint megtenni. Ahhoz, hogy a stressz kezelését összekapcsoljuk céljaink elérésével,
mozgósítanunk kell pszichikai energiánkat, és saját személyes céljainkra összpontosítanunk az
elkerülhetetlen akadályok ellenére is. A külső stressz kezelésére szolgáló különböző technikákról ejtünk
majd még néhány szót a 9. fejezetben, most azonban talán hasznosabb lenne annak áttekintése, hogyan
járul - vagy nem járul - hozzá a szabadidő eltöltése az élet általános minőségének javításához.

You're Reading a Free Preview

Descarregar
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->