P. 1
Flow

Flow

5.0

|Views: 10.816|Likes:
Publicado porhirokin
A flow azt a fo1yamatot fogja vizsgálni, hogy miképpen érhetjük el a boldogságot a saját belső életünk feletti uralom segítségével. Ezt annak áttekintésével kezdjük, hogyan működik és milyen eszközök kel kontrollálható a tudat (2. fejezet), mert csak akkor tudunk uralkodni a lelkiállapotunkon, ha már ismerjük a szubjektív lelkiállapot jellemző tulajdonságait. Minden, amit tapasztalunk – legyen az öröm vagy fájdalom, érdeklődés vagy unalom –, információként jelenik meg az agyban. Ha képesek vagyunk irányításunk alá vonni és kontrollálni ezt az információt, eldönthetjük, milyen legyen az életünk.
A flow azt a fo1yamatot fogja vizsgálni, hogy miképpen érhetjük el a boldogságot a saját belső életünk feletti uralom segítségével. Ezt annak áttekintésével kezdjük, hogyan működik és milyen eszközök kel kontrollálható a tudat (2. fejezet), mert csak akkor tudunk uralkodni a lelkiállapotunkon, ha már ismerjük a szubjektív lelkiállapot jellemző tulajdonságait. Minden, amit tapasztalunk – legyen az öröm vagy fájdalom, érdeklődés vagy unalom –, információként jelenik meg az agyban. Ha képesek vagyunk irányításunk alá vonni és kontrollálni ezt az információt, eldönthetjük, milyen legyen az életünk.

More info:

Published by: hirokin on Dec 12, 2008
Direitos Autorais:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

12/29/2014

pdf

text

original

Minden szabály alól vannak kivételek, és noha a legtöbb ember retteg a magánytól, sokan önszántukból
élnek egyedül. Ahogy a Francis Bacon által szeretettel idézett régi mondás tartja: "Aki örömét leli a
magányosságban, az vagy vadon élő állat, vagy isten". Ha nem is kell feltétlenül istennek lennünk, de
ahhoz, hogy élvezni tudjuk a magányt, ki kell építenünk egy olyan szellemi gyakorlatot, hogy a civilizált
élet figyelemirányító segédeszközei – a többi ember, tévé, színház, vendéglő és könyvtár – nélkül is
elérhessük az áramlatot. Ilyen ember például Dorothy, aki Észak Minnesota egyik tavas-erdős,
elhagyatott részén él egy kis szigeten, közel a kanadai határhoz. Dorothy eredetileg ápolónő volt egy
nagyvárosban, és azután költözött ki a vadonba, hogy a férje meghalt és a gyerekei felnőttek. A három
nyári hónap alatt a tavat kenujukon átszelő halászok kikötnek a szigeten, hogy beszélgessenek vele, de a
hosszú teleken hónapokig teljesen egyedül van. Dorothy vastag függönyöket akasztott az ablakaira,
mert nem bírta elviselni, hogy amikor reggelente fölébredt, az ablak mögül egy csapat farkas bámulta
vágyakozva, orrukat az ablaküveghez nyomva.
Más vadonlakókhoz hasonlóan Dorothy is megpróbálta egészen személyessé tenni környezetét. Vannak
virágágyak, kerti törpék, mindenhol szétszórt kerti szerszámok hevernek. A fatörzsekre a csűrökhöz és
a melléképületekhez vezető utakat jelző táblák vannak szögezve, versikékkel, viccekkel és rajzokkal.
Egy városi látogató számára a sziget maga a giccsparádé, de mint Dorothy ízlésének kiterjesztése, ez a

108

sok "limlom" otthonos környezetet teremt számára, ahol a lelke megnyugodhat. A vad természet kellős
közepén Dorothy megteremtette saját civilizációját a neki tetsző stílusban, odabent pedig kedvenc
tárgyai idézik fel a számára fontos dolgokat. Így nyomja rá egyéniségének bélyegét a káoszra.
A tér strukturálásánál talán még fontosabb az idő strukturálása. Dorothy az év minden napján szigorú
időbeosztással él: ötkor felkel, megnézi, tojtak-e a tyúkok, megfeji a kecskét, hasogat egy kis fát,
megreggelizik, mos, varr, halászik és így tovább. Mint a gyarmatokon élő angolok, akik minden este
megborotválkoztak és kifogástalanul felöltöztek magányos állomáshelyükön, Dorothy szintén
megtanulta, hogyha idegen környezetben uralma alatt akarja tartani a helyzetet, akkor a saját rendjét
kell rákényszerítenie a vadonra. A hosszú estéket írással és olvasással tölti ki, faházának két kis szobáját
minden elképzelhető helyen könyvek fedik be. Aztán ott vannak a készletbeszerző körutak, nyáron
pedig az jelenti a változatosságot, hogy meglátogatják a halászok. Úgy tűnik, Dorothy kedveli az
embereket, de még jobban szereti azt az érzést, hogy ura saját világának.
Az ember kibírja a magányt, de csak akkor, ha figyelme állandó rendben tartásával meg tudja
akadályozni azt, hogy az entrópia szétzilálja elméjét. Susan Butcher kutyatenyésztő, aki kiképzéssel is
foglalkozik, néha tizenegy napon át hajtja a szánját egyfolytában az északi-sarki jégmezőkön, miközben
megpróbálja elkerülni a vadon élő rénszarvasok és farkasok támadását. Tizenkét éve költözött el
Massachusettsből egy faházba, amely huszonöt mér földre van a legközelebbi alaszkai falutól, a
hatvankét lakosú Manley-től. Házassága előtt teljesen egyedül élt százötven husky kutyájával. Nincs
ideje arra, hogy magányosnak érezze magát: élelemre kell vadásznia és gondoskodnia kell a kutyáiról,
akik napi tizenhat órán és heti hét napon át igényt tartanak a figyelmére. Susan minden kutyát név
szerint ismer, és tudja a nevét a kutyák szüleinek és nagyszüleinek is. Ismeri a vérmérsékletüket,
ízlésüket, evési szokásaikat és egészségi állapotukat. Susan azt állítja, hogy jobban szeret így élni, mint
bármi más módon. A maga körül kiépített szokások megkövetelik, hogy tudatát minden egyes
pillanatban konkrét és véghezvihető tennivalók foglalják le – így az élete folyamatos áramlat-élménnyé
válik.
Egyik barátom, aki vitorlás hajókon szokta átszelni az óceánt, egyszer mesélt nekem egy anekdotát,
amely jól szemlélteti, milyen mesterkedésekre kényszerülnek időnként a hajósok, hogy elméjükben
valamelyes rendet tudjanak tartani. Mikor az Atlanti-óceán egyik áthajózásakor az Azori-szigetek
közelébe ért, körülbelül nyolcszáz mérföldre a portugál partoktól, meglátott egy másik kis vitorlást,
amely vele ellentétes irányba igyekezett. Mivel már hosszú ideje nem látott senkit, örült, hogy
találkozhat valakivel, és a két hajó úgy változtatott irányt, hogy egymás mellé lavírozhasson a nyílt
tenger közepén. A másik hajós éppen valami ragacsos, nyúlós, büdös masszát súrolt le a fedélzetről.
– Hogy lett ilyen piszkos a hajód? – kérdezte a barátom, hogy valahogy elindítsa a társalgást.
– Hát, ez csak a záptojásoktól van – vont vállat a másik. A barátom bevallotta, nehezen tudja elképzelni,
hogyan folyhatott szét ennyi záptojás egy hajó fedélzetén az óceán közepén.
– Az a helyzet – mondta a másik ember -, hogy a hűtőm elromlott, a tojások megromlottak, napokig
nem volt egy lebbenésnyi szél sem, és már kezdtem piszkosul unatkozni. Úgyhogy ahelyett, hogy
egyszerűen bedobáltam volna őket a tengerbe, a fedélzethez vágtam, hogy aztán takarítanom kelljen.
Hagytam, hadd száradjanak egy kicsit oda, hogy nehezebb legyen a dolog, de arra nem számítottam,
hogy ilyen pocsék szaguk lesz.
Közönséges körülmények között az egyedül hajózó tengerészeknek éppen elég tennivalójuk van, hogy a
figyelmüket lekössék. életben maradásuk attól függ, hogy éberen figyelik-e a hajó és a tenger állapotát.
A vitorlázást éppen az a folyamatos összpontosítás teszi élvezetessé, amely megvalósítható célra irányul.
Amikor azonban beáll a szélcsend, a hajósoknak hősies küzdelmet kell folytatniuk, hogy valami
feladatra leljenek.
Van-e különbség aközött, hogy a magánnyal szembeni küzdelemben narkotikumokat fogyasztunk, tévét
nézünk vagy pedig szükségtelen, de mégis figyelmet igénylő rituálékkal tartjuk keretek között
gondolatainkat? Lehetne azzal érvelni, hogy Dorothy meg a többi remete épp olyan hatásosan menekü1
e1 a "valóság" elől, mint a kábítószer-élvezők. Mindkét esetben azzal kerülik el a pszichikai entrópiát,
hogy elvonják elméjüket a kellemetlen gondolatoktól és érzésektől. A különbség abban rejlik, hogy
hogyan birkózik meg az ember a magánnyal. Ha az egyedüllétet úgy tekintjük, mint egy lehetőséget arra,
hogy mások társaságában meg nem valósítható célokat érjünk el, akkor ahelyett, hogy magányosnak
éreznénk magunkat, élvezni fogjuk az egyedüllétet, és talán új képességeket is elsajátítunk a folyamat

109

során. Azonban ha a magányt mindenáron elkerülendőnek tekintjük, akkor pánikba esünk, és olyan
álmegoldásokhoz folyamodunk, melyek nem vezetnek lelki fejlődéshez. Lehet, hogy első látásra
primitívnek tűnik szőrmók kutyákat tenyészteni és szánon vágtatni a sarki erdőkön keresztül, főleg ha
egy playboy vagy kokainfogyasztó csillogó környezetével hasonlítjuk össze. A pszichikus szervezettség
szempontjából azonban az előbbi tevékenység összehasonlíthatatlanul magasabb rendű az utóbbinál. A
gyönyörre épített életstílus csak olyan komplex kultúrákkal képes szimbiózisban együtt élni, melyek a
kemény munka és az élvezet váltakozására épülnek. Amikor azonban az adott kultúra többé nem tud
vagy nem akar teljesítményre képtelen hedonistákat eltartani, akkor a gyönyörből élők, akik nem
értenek semmihez és önfegyelmük sincs, képtelenek lesznek magukról gondoskodni, s tehetetlennek és
elveszettnek érzik magukat.
Nem azt akarom mondani, hogy az egyetlen módszer a tudat feletti uralom megszerzésére, ha
Alaszkába költözünk és elkezdünk rénszarvasra vadászni. Az ember bármilyen környezetben el
sajátíthat áramlat-tevékenységeket. Kevés ember érzi szükségét annak, hogy kiköltözzön a vadonba
vagy hosszú utakat tegyen egyedül a tengeren. A legtöbb ember jobban szereti, ha körülveszi az emberi
környezet megnyugtató nyüzsgése. A magány azonban olyan probléma, amellyel számolni kell, akár
Manhattanben él valaki, akár Észak-Alaszkában. Hacsak az ember meg nem tanulja élvezni az
egyedüllétet, élete nagy része azzal fog telni, hogy kétségbeesetten próbálja elkerülni kellemetlenségeit.

You're Reading a Free Preview

Descarregar
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->