A ragozó nyelvek ®shazája

 ... az eddig valókból tökélletesen meg vagyok gy®z®dve,

hogy a' mi Elejink ezen vidékekr®l szállottak le ...
Syrián, Assyrián, Armenián, Georgián és Russián keresztül
Európába kénteleníttettek menni ... 
(K®rösi Csoma Sándor levele Teheránból
a Nagyenyedi Református Kollégium professzoraihoz,
1821. március 1-jén)

A magyarság illetve a magyar nyelv eredetér®l az utóbbi id®ben nagyon

sokféle elmélet kapott lábra. Ezek többsége  a hivatalos verziót is beleértve
 annyira kizárólagos felépítés¶, hogy egymással nemcsakhogy nem egyeztet-
het®k, de még egymással összevethet® ütköz®pontok sincsenek rajtuk. Persze
nem akarjuk azt mondani, hogy ezen elméletek egyike sem volna helytálló.
Csupán arról van szó, hogy a nyelvészetben és a forráskutatásban nagyon
kevesen jártasak; ezért a laikus természetszer¶leg azoknak hisz, akik a köz-
vélemény el®tt nagyobb tekintéllyel bírnak  származzon bár e tekintély
terhes és összetett történelmi örökségb®l.
Ehhez képest meglep®nek t¶nhet, hogy mi most azt mondjuk: sok alap-
vet® történelmi kérdésre adhatunk egyszer¶ választ, ha nem mindent egy
falatra akarunk lenyelni, hanem egy konkrét kérdésre adandó válasz gyanánt
mindig megelégszünk a biztos minimummal. Ilyen a szumir-szkíta-magyar
kérdés is. Vannak, akik e kontinuitást tiszta nyelvészeti úton igyekeznek iga-
zolni, míg mások ugyanezen a módon cáfolni; s mindkét oldal legf®bb érve
egy olyan kikerekített elmélet, amelyek egymással egy ponton sem ütköztet-
het®k, vagy ha ütköztethet®k is volnának, akkor sem válhatna nyilvánvalóvá,
hogy kinek van igaza. Tudniillik még a nyelvészek világában is több a szu-
merológia szemszögéb®l laikusnak mondható ember, mint az igazi szakért®.

1
Célunk ehelyütt éppen az, hogy kimutassuk: nem szükséges a nyelvészet leg-
bizonytalanabb és legsikamlósabb területére tévednünk ahhoz, hogy a szkíták
eredetér®l világos képet rajzolhassunk. A történelmi kútf®k  mint mind-
járt látni fogjuk  a nyelvészet közismertebb és kipróbáltabb eredményeivel
együtt önmagukban is elegend®k a szkíták irániságának a tagadására. Per-
sze ennek okán nem hozakodunk el® szumir-magyar nyelvrokonsággal (vagy
éppen nyelvazonossággal), mert ez már tényleg sikamlós területre vezetne, s
az ellenkez® oldalon állóknak nagy támadási felületet adhatna. Mindezekre
e helyen egészen egyszer¶en nincs szükségünk. Más kérdés az, hogy amikor
kés®bb már sok más kérdésben világosan látunk, akkor esetleg ez a kérdés is
néminem¶ megválaszolást nyerhet.

0.1. Szumir-szkíta kontinuitás

A régi kútf®k alapján nyilvánvaló, hogy a szkíták  vagy legalábbis a szkí-

tának nevezett népek többsége  a szumirok közvetlen utódai. Ugyanakkor
a szumir nyelvet megfejt® XIX. századi kutatók többsége (pl. Rawlinson
[13], Oppert [12], Sayce [15], Lenormant [10], stb.) is a megfejtett nyelvet
szkítának, turáninak ill. se nem árjának se nem séminek nevezi a kiásott
k®táblákon szerepl® szavak és a Hérodotosz által följegyzett szkíta szavak
egyezése alapján. Nézzük a kútf®ket:
Megasthenes (Kr. e. 300-247):
Idanthros szkíta (király) kiindulva Szkítiából Ázsia számos népét leigázta
s gy®zelmesen hatolt be Egyiptom földjére is.
Iustinus Világkrónikája:
... a szkítákat mindig a legrégibb népnek tartották, bár a szkíták és az
egyiptomiak között hosszú id®n át folyt a vetélkedés eredetük régisége fel®l.
Trogus Pompeius (a szintén Iustinusnál fönnmaradt töredékben):
A szkíták ezerötszáz éven át minden más nép el®tt birtokolták Káldeát
(Mezopotámiát) s ®k a világ leg®sibb nemzete, régiségben még az egyiptomia-
kat is felülmúlják.
Hérodotosz (Historiarum IV. 11.) a szkíták eredetér®l:
Van még egy hagyomány, a legtöbben azt mesélik, és magam is azzal
értek egyet. Az Ázsiában lakó nomád szkíták háborúba keveredtek a massza-
gétákkal, ennek folytán kénytelenek voltak átkelni az Araksz folyón és a
kimmerek földjére vonulni. A hagyomány szerint ugyanis az a föld, amelyen
most a szkíták laknak (a Kaukázustól északra es® teljes térség), egykor a
kimmereké volt.

2
 Choeril (Kr. e. 472-399) III. töredék:
A juhlegeltet® szákok, származásra nézve szkíták lakták a búzaterm® Ázsiát
...
Plinius római történetíró (Kr.u. I. század):
A perzsák által szakának nevezett szkíta népet általában a hajdani ara-
meusokhoz legközelebbi nemzetnek tartják. (Plinius: Historiae naturalis, VI.
könyv.)
A kora ókorban Asszíria lakosait szokták arameus névvel illetni. Bár
nem tudjuk, hogy a hatalmas asszír birodalomnak konkrétan melyik etni-
kumára gondolt Plinius (valószín¶leg a káldeusokra), de mindenképpen el®-
ázsiai nemzetr®l van szó. Azaz Plinius szerint is a szkíták el®-ázsiai eredet¶ek.
A szicíliai Diodórosz (Kr. e. 40 körül) írja: Mert nagyon megsokasodott
az a nép (a szkíta), s nevezetes királyai voltak, kikt®l némelyek a SZAKA,
mások a MASSZAGÉTA, ismét mások az ARIMASP nevet kapták. Egy má-
sikat, amely Médiá ból a Don vidékére települt, szarmatáknak hívnak. (Di-
odórosz II. 45.)
Diodórosz szerint tehát a Don vidéki szarmaták  akiket a többi felso-
rolt szkítákkal közös eredet¶eknek tart  eredetileg Médiában, azaz El®-
Ázsiában éltek.
Egyébként egy egész sereg antik kútf® (Iustinus, Strabo, Curtius, Arri-
anus, Stephanus Byzantinus) nyíltan szkíta eredet¶nek vallja azon párthu-
sokat, akik ®sid®k óta mindvégig jóval a Kaukázus vonalától délre laktak;
tehát közvetve ezen kútf®k is egyértelm¶en a szkíták déli  azaz el®-ázsiai 
eredetét er®sítik meg.
Tehát a kútf®k egybecseng® tanúsága alapján a szkíták ®shazája El®-
Ázsia, s a szkíták kultúrája annyira ®si, hogy a régi egyiptomiakkal is kap-
csolataik voltak, s®t a szkíták kultúrája megel®zte az egyiptomiakét és egy-
általán mindenkiét! Trogus Pompeius szerint a szkíták ezerötszáz éven
át minden más nép el®tt birtokolták Mezopotámiát . Hérodotosz korában vi-
szont a szkíták már teljességgel El®-Ázsiától északra laktak, ami azt jelenti,
hogy a Trogus Pompeius közlésében szerepl® szkíták hosszú mezopotámiai
uralma mindenképpen Kr. e. 2000 el®tt kezd®dött. Innen már kényszerít®
következtetés, hogy a szkíta illetve a Mezopotámiában leg®sibbként beazo-
nosított szumir kultúra egy és azonos.
(Ha valaki ellentmondást érezne feszülni a nomád ként címkézett szkíták
és a városépít® szumirok között, az vegye gyelembe Arrianus közlését a Kr.
u. I. századból: A szkíták ... hajdan gabonaev®k és szántóvet®k voltak,
házakban laktak és városokat bírtak ... [52. töredék].) A Kr.e. 350 körül élt

3
Clearch szerint ugyanakkor (Az életek könyve, 8. töredék) a szkíták népe
volt az els®, amely közös törvények alatt élt; azután ismét a legnyomorultabbak
lettek minden halandók közül . Magyarra lefordítva: a népek közül legel®ször
a szkíták éltek civilizált társadalomban, de civilizációjuk már a kora ókorban
elpusztult.
De az alábbi tudósítások is a szkíta kultúra és a leg®sibb el®-ázsiai civili-
záció azonos voltára utalnak. Alexandriai Kelemen írja, hogy Delas, egy más
ídiai ember találta fel a rézöntést; Hesiodus szerint egy szkíta. (Stromata,
I. 75., 132. old.) Sztrabón viszont a Kr. e. IV. században élt Ephorusra
hivatkozva írja, hogy Anacharsis, a szkíta bölcs találta fel a fújtatót, a két-
ágú horgonyt és a fazekaskorongot. Aiszkhülosz (Kr.e. 525-456) szerint az ®
világukban az acél szkíta jövevény ; Higinusz (Kr. e. 31 - Kr. u. 14) szerint
pedig az ezüst felfedez®je is szkíta volt . Magyarán: a szkíták nemcsakhogy
minden más nép el®tt birtokolták Mezopotámiát, nemcsakhogy nekik volt
legkorábban szervezett államuk, de kézm¶ves- és ipari kultúrájuk is minden
más ókori civilizációt megel®zött.
Ennyi közlés után már teljesen nyugodtak lehetünk a szumirok és az antik
írók által szkítának nevezett nép azonossága fel®l.

0.2. A szumir nyelv ragozó volta

A szkítákat a hivatalos történetírás a XIX. század óta az indogermán (s®t

sz¶kebben az iráni) nyelvcsaládba sorozza, s teszi ezt anélkül, hogy erre nézve
bármilyen meggy®z® érvet tudna felmutatni. Érvrendszere a szokásos: nagy
súlyú, ám megalapozatlan feltételezéseket borít be az ezekre épített cs¶rt-
csavart következtetések erdejével; körülbelül úgy, mint amikor valaki egy
fövenyre épített díszes palotával magát a fövenyt akarná eltakarni. Mert
ragyogjanak bár annak tornyain a világ legszebb rubintkövei is, el®bb-utóbb
azokat is elnyeli az a mocsár, amelyre az egész alkotmány épült.
Már tudjuk, hogy a szkíták a szumirok leszármazottai (bár mindkét el-
nevezés önkényes és nem a szóbanforgó nép önmegnevezése; s®t lehet, hogy
a kés®bbi szkíta korban is e nép ugyanazt az általunk nem ismert önmeg-
nevezést használta, mint a szumir korban). Ha tehát a következ®kben
sikerül csupán annyit kimutatnunk, hogy a szumir nyelv nem in-
dogermán, akkor azzal az egész szkíta-indogermán kérdés egyszer s
mindenkorra el lesz intézve. Más kérdés az, hogy ezeknek a nem indo-
germán szkítáknak a nyelve hova t¶nt, ha a szkíták még Krisztus születése
idején is fél kontinensnyi területet birtokoltak Kelet-Európától a Párthus Bi-

4
rodalmon keresztül az Aral-tóig?
Amióta csak Henry Creswicke Rawlinson angol kutató a XIX. század
közepén megfejtette a behisztuni sziklafal feliratait, minden, a témával szo-
rosabban foglalkozó nyelvész a szumirok nyelvét tisztán ragozó nak (agglu-
tináló nak) ismeri föl, s közülük is mindenki, aki csak szóba hozza az ural-
altáji nyelvekhez való viszonyt, a közeli nyelvrokonság tényét er®síti meg.
(Az indoeurópai nyelvek nem ragozó, hanem ún. hajtogató vagy ektáló
nyelvek. Pontosabban fogalmazva: a klasszikus indoeurópai nyelvek mind-
egyike tisztán ektáló, a modernek egy része viszont csak alapjában véve
ektáló, ugyanakkor mutat izoláló és agglutináló vonásokat is. Tisztán ra-
gozó nyelv azonban természetszer¶leg a modern indoeurópai nyelvek között
sincs, nem is lehet.) Például maga Rawlinson a k®táblák megfejtett nyelvét
szkítá nak nevezi, amely nem indoeurópai és nem szemita [13]. A megfej-
tésre az szolgáltatott alapot, hogy a behisztuni sziklafalon található, Darius
Hystaspes t®l ered® híres felirat három különböz® nyelv¶ közlést tartalmaz:
óperzsa, elamita és egy akkád nak elnevezett nyelv¶t, amelyet azonban Raw-
linson még évekig egyszer¶en csak szkíta ként aposztrofál. Az óperzsa szöveg
mintegy szótárul szolgált az elámi és akkád szöveg megfejtéséhez. 1853-ra
Rawlinson már mindhárom fajta ékírást megfejtette. Azóta róla az egész
tudományos világ mint az asszirológia atyjáról emlékezik meg. Rawlinson
egyébként 1862-t®l a Royal Asiatic Society örökös igazgatója, 1878 és 1881
között elnöke is. 1876-tól haláláig, 1895-ig pedig a British Museum nak is
igazgatója.
A sommás szkíta megjelölésen túl, Rawlinson direkt módon is véleményt
nyilvánít a szóbanforgó nyelv közvetlenebb rokonításáról. 1854-ben már arról
ír, hogy a bibliai Nimród és leszármazottai bizonyos, hogy Babilónia eredeti,
szemitákat megel®z® ®slakóit jelentik. ... Nem készülök követni a szkíták út-
ját túl a Kaukázuson, de elterjedésük b®ségesen megnyilvánul a ma Európában
beszélt nyelvekben, így a lappban, nnben, észtben és magyarban, valamint az
ázsiai ogurok számos csoportjában. ...  ... a sumir és az akkád, a szkíták
két nagy csoportja volt ismert magából Babilóniából. [14]
A szumirológia egy másik nagy úttör®je, Jules Oppert 1855-ben a kö-
vetkez®ket írja: Az ékírást nem a szemiták, tehát nem is az asszírok találták
fel. Egy szemita nyelv kifejezésére az ékírás  szótagoló jellege folytán  nem
igazán megfelel®. Az asszír jelek hangértékei egyébként sincsenek a legcse-
kélyebb vonatkozással sem a jelek képi jelentéseire. Az írásfeltalálók népe a
nagy urali (szkíta, tatár vagy turáni) nyelvcsoporthoz tartozik. [12] Oppert
1869. január 17-én a Francia Numizmatikusok és Archeológusok Társasága

5
(la Societé Française de Numismatique et d'Archéologique) el®tt tartott el®a-
dásában jelentette ki el®ször, hogy a szemita akkádokat megel®z® írásfeltaláló
népet és nyelvet sumer nek (su-me-er ) kell nevezni. Ebben az el®adásban arra
is rámutatott, hogy e nyelv közeli rokonságban áll a magyar, a nn és
a török nyelvvel.
Egy másik nagy francia asszirológus, François C. Lenormant viszont
ezt az Oppert által sumer nek hívott nemszemita nyelvet nevezi akkád nak, s
publikálja is ennek a ragozó nyelvnek teljes grammatikáját, a nyelvtani pa-
radigmák gy¶jteményét és ötszáznegyvennyolc ékírásjel jegyzékét a fonetikus
olvasatukkal és képi jelentésükkel együtt [10]. Lenormant egyúttal feltárta
az urali, észak-ázsiai és altáji népek mitológiájának, sámánkultuszának és
hiedelemvilágának el®-ázsiai párhuzamait is [11].
Az észt Karl August Hermann 1896-ban Rigában az Orosz Régészek X.
kongresszusán tartott el®adást A sumer nyelvr®l és annak ugro-altáji nyel-
vekkel való rokonságáról (O szumirszkom jazüke i ego otnoszenyii k ugro-
altajszkim jazükam) címmel, amelyben többek között a következ®ket mondta:
A szumir és az ural-altáji nyelvek közti rokonság alátámasztására bemutatott
mindezen példák után arra a véleményre jutottam , hogy a szumir nyelv ro-
kona az ural-altáji nyelveknek, és a szumir nép eredetében közel áll a mongol-
nn népcsaládhoz. E rokonság sokkal több bizonyítékával fogunk rendelkezni,
ha az ékiratos irodalom alaposabban fel lesz tárva. E rokonságot illet®en azon-
ban már eddigi tudásunk is elegend® a pozitív vélemény formálásához. Ama
tény, miszerint egy nyelv törvényei teljesen megegyeznek más nyelvek megfe-
lel® törvényeivel, nem lehet véletlen. Az ural-altáji nyelveknek, de különösen
a nnugor nyelveknek a nagyapja, vagy legalábbis id®sebb testvére a szumir
nyelv. [1]
A szumirológia egy következ® úttör® szaktekintélye, Archibald H. Sayce
szintén állást foglal a szumir nyelv rokonításának kérdésében: ,,A Tigris és az
Eufrátesz melléki civilizáció egy olyan nép körében keletkezett, amely aggluti-
náló nyelvet beszélt, tehát sem árja, sem szemita nem volt. Következésképp a
szemita babiloniak és asszírok ebb®l a régebbi civilizációból merítették kultú-
rájukat, ékírásos rendszer¶ írásbeliségükkel együtt. [15] Ugyan® más helyen:
A Szumertól keletre es® térségben ragozó nyelven beszéltek, aminthogy úgy
beszéltek magában Szumerban is. Abból az id®b®l, amelyben el®ször alakult ki
civilizáció ezen a területen, semmiféle jele vagy nyoma nincs az úgynevezett
hajtogató nyelveknek ... A babiloni kultúra olyan emberfajtától ered, amely-
nek nyelvtípusa ugyanaz volt, mint a nneké, a magyaroké vagy a japánoké.
[16]

6
 A XX. század legnagyobb francia szumirológusa, Raymond Jestin, a pá-
rizsi Sorbonne Egyetem Kutató F®iskolájának professzora szerint is ezek a
szumir nyelvi problémák sem a szemita, sem az idoeurópai nyelvek segítségé-
vel nem oldhatók meg. ([5], 36. old.) Jestin professzor egyébként közvetve
szintén állást foglal a szumir-ural-altáji rokonság kérdésében: például a ma-
gyar múlt id® -t ragját a szumir tu igésít® segédige származékának tartja
[4].
A XX. század talán legelismertebb amerikai szumirológusa, Samuel Noah
Kramer professzor is állást foglal a szumir nyelv ragozó volta mellett, és ®
is a magyarhoz közelálló nyelvek között vizsgálódik: A szumir egy ragozó
nyelv, nem hajtogató (ektáló), mint az indoeurópai vagy a szemita nyelvek.
Gyökei jórészt állandóak. Az alap nyelvtani egysége az összetett szó, nem az
alapszó. A nyelvtani részek inkább igyekeznek meg®rizni független szerkeze-
tüket, mintsem bonyolultan kapcsolódnának a szótövekhez. A szumir tehát
szerkezetében hasonlít az olyan ragozó nyelvekhez, mint a török, a magyar és
néhány kaukázusi nyelv. ([8], 306. old.)
Tehát a szumerológia bármelyik szakért®jéhez forduljunk is, az a szumi-
rok, következésképpen a szkíták ragozó nyelv¶ voltát er®síti meg, tehát az
indoeurópaiság ki van zárva. S®t ugyanezen kutatók határozott véleményt
nyilvánítanak a szumir és az ural-altáji nyelvek rokonságáról. Ne feledjük,
hogy az idézett személyek mindegyike legalább akkora nyelvészeti szaktekin-
tély, mint Schlözer, Hunfalvy, Budenz vagy akármelyik magyar akadémikus
nyelvész, az idevonatkozó osztrák és orosz szuronyokat is hozzájuk számítva.
Természetesen vannak magyar kutatók is, akik a szumirológiában még
nemzetközi összevetésben is alapvet® munkát végeztek (pl. Varga Zsigmond,
Gosztonyi Kálmán stb.), ám az ® munkásságukat szándékosan nem tárgyal-
juk, nehogy akárki is nemzetiszín¶ elfogultsággal vádolhasson bennünket. Hi-
szen mint az közismert, senki sem próféta a saját hazájában. Ugyanezen ok
miatt fogjuk vissza önmagunkat is konkrét nyelvészeti érvelésekt®l. (Viszont
bárki utánajárhat ezeknek az idézett publikációkban.)
Az általunk vizsgált kérdés tekintetében egyébként Komoróczy Géza is
pozitív véleményt ad, még ha összességében nem is érthetünk vele egyet: A
sumerek nyelve nem sorolható az ismert nyelvcsaládok egyikéhez sem, osztá-
lyozhatatlan. ([7], 8. old.) Ugyanis még abban az esetben is, ha Komoróczy-
nak hihetnénk, a szumir-szkíta kontinuitás ténye miatt akkor is arra kellene
jutnunk, hogy a szkíták nyelve osztályozhatatlan, tehát semmiképpen sem
lehet indogermán. Más kérdés az, hogy Komoróczy önmagával is ellent-
mondásba kerül, mid®n azt a Kmoskó Mihályt nevezi a hazai szumerológia

7
egyik f® mesterének ([7], 5. old.), aki a Turán c. folyóirat harmadik füzetében
írja, hogy Látni fogjuk ugyanis, hogy a sumir nyelv az ural-altáji nyelvekkel
rokon ([6], ill. [18], 13. old.). Komoróczy azt a (fentebb már idézett) Ray-
mond Jestin professzort is szaktekintélynek tartja (és több könyvét idézi), aki
a szumir nyelvet leginkább a magyarhoz rokonítja. De Komoróczy azon Sa-
muel Noah Kramer professzor tanítványának is érzi magát (és csupán m¶veit
is oldalakon keresztül sorolja), akit®l éppen az imént idéztük, hogy a szumi-
rok nyelve határozottan ragozó, els®sorban az ural-altáji nyelvekhez köthet®
nyelv ([7], 16. old. ill. 505-510. old.). Tehát egészen egyszer¶en hazugság,
hogy a szumirok nyelve osztályozhatatlan, annyira tudniillik mindenképpen
osztályozható, hogy közelebb áll az ún. ural-altáji nyelvekhez, mint az ún.
indogermán vagy a szemita nyelvekhez. A mondandónk szemszögéb®l pedig
ennyi is tökéletesen elég.
Egyébként csupán egy vagy két kutató vonta kétségbe a szumir nyelvnek
az ural-altáji nyelvekkel való rokonságát (pl. J. Halévy 1874-ben), viszont
ezek sem indogermán, hanem szemita egyeztetésre vonatkozó kísérletek vol-
tak  s ezek is pusztán (!) ellen®rizetlen történeti prekoncepciók alapján
(Megengedhet®-e egy turáni nép jelenléte Babilon talaján? [17]). Halévy
végül  hogy koncepcióját tartani tudja  a szumiroknak még a létezését is
kétségbevonta! Ma már minden józan történész  Komoróczyt is beleértve 
elriad az eéle fanatizmustól. Mindenképpen ki kell emelnünk, hogy ha netán
hihetnénk is azoknak, akik a szumirokat szemitáknak tartották, a szkíták a
fentiek alapján akkor sem lehetnének indogermánok, legfeljebb szemiták. Ez
utóbbi lehet®ség azonban teljességgel kizárható a szkítákra vonatkozó nagy-
számú kútf®anyag alapján.
Fölöttébb elszomorító, hogy a hazai hivatalos nyelvészetnek a szumiroló-
giáról vallott véleménye még mindig olyan érveken alapszik, amelyek logika-
ilag teljességgel Halévy prekoncepcióján nyugszanak annak ellenére, hogy ez
a prekoncepció (miszerint szumir nép nem is létezett!) már a ma hivatalos
hazai f®tekintélynek számító Komoróczy Géza szemében sem áll meg.

0.3. Szó sem lehet indogermán szkítákról

A szumirok és szkíta utódaik tehát ragozó nyelv¶ek voltak, így a szkítának

nevezett népek többségénél szóba sem kerülhet az indoeurópaiság  egyéb-
ként teljesen függetlenül a szumir-magyar nyelvrokonítás közvetlen vizsgála-
tától. Ezért aztán minden állítás és lelkiismeretlen következtetgetés, amely
az aparok, szakák, madák, dahák és masszagéták iráni voltából indul ki, a

8
történelem szemétdombjára való.
A szumir-szkíta kontinuitást egyébként nem csak az antik írók félreérthe-
tetlen utalásai bizonyítják, hanem nyelvészeti érvek is. Gosztonyi Kálmán,
Raymond Jestin professzor munkatársa így ír [2] 79-80. oldalán (francia
nyelv¶ kiadás 151-152. old.): Szerz® francianyelv¶ szótárának egyik jegy-
zékében a felsorolt szkíta szavak, valamint másfel®l többrendbeli jelentékeny
adat, nem kedveznek azon orientálisták nézetének, akik a szkítákat az iráni
népek közé sorolták és nyelvüket az indo-európai nyelvek közé. A szkíta nyelv-
maradványok nem szólnak e mellett. Az a néhány indo-európai vonatkoztatás:
tág, alkalmatlan és aligha meggy®z®. Ami a szkíta nyelvb®l fennmaradt, még
a Herodotosz által görögösített színezetben is, szinte mindvégig egy kétségte-
len szumér örökség nyomait viseli ... A szumér nyelv pedig ragozó nyelvként
ismeretes, míg az iráni nyelvek a hajtogató rendet követik.
Ezután egy utalás következik arra vonatkozólag, hogy a régi szomszédi
kapcsolatok miatt lehetetlen is volna, hogy az iráni nyelvekben ne találjunk
szkíta  azaz szumir  szóegyezéseket (természetesen nagyságrendileg keve-
sebbet, mint az ural-altáji nyelvekben). Ám éppen ebb®l következik, hogy
a szóbanforgó kisszámú valódi egyezésb®l tényleg az égvilágon semmire nem
szabad következtetni. De Gosztonyi tanár úr nem csak nyelvészeti érvekre hi-
vatkozik: A történelem és a régészet részér®l is, a szkíták felületes iráni 
osztályozásával szemben annak ellenkez®jét látjuk. A népek temetkezési
szokásai, kivált az ókorban, szinte eltörülhetetlen és igazoló hagyomány ér-
tékével bírtak, ami a népek arculatát és hovatartozását illeti.
Az irániak a holttesteket, tisztátalannak vélt voltuknál fogva, fel a tet®kre
vagy dombokra kesely¶k martalékául vetették oda.
A perzsáknak eme halottgyalázásáról egyébként Hérodotosz számol be
(Historiarum I. 140.). Mindebb®l a lényeg az, hogy a perzsák nem tisztelték
a halottak testét. De ugyanez igaz a többi indoeurópai népre is. Ipolyi
Arnold így ír: A hindu, hellén, római, gall, gót, germán, szláv népeknél is
... túlnyomólag az elégetés divatozott. ([3], 563. old.) Tehát jól gyeljük
meg: az indoeurópai népeknél teljesen egységes módon az elhunyt teste
nem képezte tisztelet tárgyát.
Ehhez képest a magyaroknál, avaroknál, hunoknál, ujguroknál (Turfán),
voguloknál-osztyákoknál, szkítáknál (Pantikapaion, Neapolis), párthusoknál
(Dura Europos) és szumiroknál (Ur, 1847. és 1850. számú sírok)  szintén
teljesen egységesen  sírboltos vagy kunhalmos, díszruhás-fegyveres, halotti
maszkos, száj- és szemfed®lemezes temetkezéseket találunk. Természetesen
ezen a roppant kiterjedt tág népcsaládon belül vannak apróbb eltérések a

9
temetkezés módjában és a fed®lemezkék típusában, de maga a temetkezés
alaptípusa teljesen egységes. E népek többségénél a lóval való  egymás-
sal kétségtelen összefüggést mutató  temetkezés is jellemz®. László Gyulá-
tól tudjuk, hogy a szkítáknál megismert temetkezési módok ugyanabban az
összetételben találhatók meg ismét a magyarságnál, mint a szkítáknál s az
®ket követ® hunoknál. S®t: Más leletek, f®ként a lószerszám díszei, arról
tanúskodnak, hogy a szkíta örökség a maga tisztaságában is meg kellett
legyen a magyarságnál, de nem hun fogalmazásban, hanem a Minuszinszki-
medencében, tehát Bels®-Ázsiában meg®rzött elevenségében. [9] Mindezen
népek esetében éppen a halottégetés lett volna lehetetlen, hiszen az egész
temetkezési mód arról tanúskodik, hogy az elhunyt testét nagy becsben
tartották és mindenfajta alantas megsemmisítés, így a halottégetés is ha-
lottgyalázásnak min®sült volna, mint azt pl. a szumirok esetében közvetlen
adat alapján is tudjuk ([7], 192. és 435. old.)
A szkíták halottkultuszáról Hérodotosz is beszámol, mid®n leírja Idan-
thürzosz szkíta király Dareioszhoz küldött üzenetét: Perzsák királya! ...
nem igyekszünk harcolni veletek. De ha mindenáron gyorsan akarod eldönteni
a dolgot, hát itt vannak szkíta ®seink sírjai. Rajta, indulj el, keresd meg, és
próbáld csak feldúlni ®ket, majd meglátod, harcolunk-e sírjainkért ellenetek,
vagy sem! (Historiarum IV. 127.)
Bizony, ez mer®ben más mentalitás, mint az, amely a halottat a vadak
martalékául veti. Ezt szem el®tt tartva szóba sem kerülhet a halott-tisztel®
szkíták és a halottgyalázó perzsák rokonsága. Idézzük csak föl Gosztonyi
Kálmán egyik már említett mondatát: A népek temetkezési szokásai, kivált
az ókorban, szinte eltörülhetetlen és igazoló hagyomány értékével bírtak, ami
a népek arculatát és hovatartozását illeti.
Láthatjuk tehát, hogy amint a halottégetés illetve a temetetlenül kido-
bás szokása mintegy kirajzolja az indoeurópai nyelvhatárt, úgy a kunhal-
mos, k¶bálványos, halotti maszkos lovastemetkezés kultusza az urali és
altáji nyelvkört fogja egybe. A szkíták a temetkezési szokások alapján is
teljesen egyértelm¶en az utóbbi nagy csoporthoz tartoznak.

0.4. A ragozó nyelvek ®shazája

Foglaljuk össze az eddig elmondottakat.

1. Az ókori kútf®k egybehangzó tanúsága szerint a szkíták minden más

nép el®tt birtokolták Mezopotámiát, s az ott létrehozott birodalmuk az

10
 egyiptomiakénál is ®sibb. A szkítáknak ugyanezen kútf®k által megraj-
zolt népi karaktere élesen elüt mind a szemita, mind az indoeurópai
népekét®l.

2. Mezopotámiában az Kr. e. 2000 el®tt több ezer éven át egyedül a szu-

miroknak volt birodalmuk, amely tényleg legalább annyira régi, mint
az egyiptomiaké. A régi kútf®k a szkíták mezopotámiai uralmának
kezdetét legalább ennyire korai id®re teszik.

3. A régi szumirok nyelve  minden szaknyelvész által elfogadottan! 

ragozó nyelv, tehát a szumiroknak nem lehet semmi közük az indoeu-
rópaiakhoz.

Mindezek szerint a régi szumirok kétségkívül a szkíták illetve el®deik egy

nagy csoportját jelentik. Mivel a szumirok nem voltak indoeurópaiak, ezért
a szkíták sem voltak azok, legalábbis legnagyobb csoportjaik biztosan nem.
(Figyeljük meg, hogy eddigi érveinkbe még távolról sem játszott bele a ma-
gyarság közvetlen rokonításának gondolata sem a szumirok, sem a szkíták
irányában!) Mindebb®l egyel®re azt az egyetlenegy konklúziót kell tisztán
látnunk, hogy a szkíták nem voltak irániak.
Tudniillik ha a szkíták nem voltak irániak, akkor nem térhetünk ki a
kérdés el®l: valójában milyen nyelv¶ek voltak? Ugyanis ekkor kényszerít®
következtetés, hogy azon szkíták nyelve, akik (mint párthusok és masszagé-
ták) legalább a Kr. u. III. századig még mindig egy fél kontinensnyi terü-
letet birtokoltak, nem olvadhatott el egyik napról a másikra, és tökéletesen
még sokkal kés®bb sem szívódhatott föl. Hogy világosan fogalmazzunk: a
Délkelet-EurópaTranszkaukáziaKáspi-Aral régióban a Kr. u. III. századig
az egyik legdominánsabb nyelv sem indoeurópai, sem szemita nem volt. Nos,
akkor hát milyen volt ez a domináns nyelv?
Mivel 1. a szkíták lakhelyeit be tudjuk határolni; 2. tudjuk, hogy a nyel-
vük tökéletesen nem szívódhatott föl; 3. ez a nyelv ragozó volt; mindebb®l
következ®leg a szkíta nyelv vagy a magyarral, vagy a törökkel, vagy
valamely nnugor vagy kaukázusi nyelvvel közvetlen rokon. Ezek
közül a legvalószín¶tlenebb az altáji törökökkel való közvetlen nyelvrokon-
ság, hiszen ezek legkorábbi ismert hazája jóval messzebb feküdt a szkíták
bármikori központi területeit®l, mint a többieké.
(Azt a tényt sem illik a számításból kihagynunk, miszerint a Kelet-Európa
déli felét legnagyobb európai etnikumként legalább ezer évig birtokló szkíták
az ugyanazon területtel máig szomszédos nnugor népek nyelvére feltétlenül

11
hatással kellett legyenek; még pedig sokkal nagyobb hatással, mint például
a perzsák. Ha a számításba a szkíta nyelv ragozó voltát is belevesszük,
akkor a nnugor nyelvekben mindenképpen kimutathatóan jelen kell lennie
egy ragozó nyelv er®teljes hatásainak.Ugyanakkor ha a nnugor nyelvekben
nem találunk olyan ragozó nyelv hatására, amely az ural-altájitól különböz®
családhoz tartozna, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a szkíta
nyelv maga is ural-altáji típusú volt.)
Eme következtetések persze a szkítákon keresztül a szumirokra is vissza-
hatnak. Tehát meger®sítést nyer a világ legelismertebb szumirológusai által
megfogalmazott  és a fentiekben idézett  gondolat, miszerint a szumirok
nyelve az ural-altáji nyelvekkel rokon. Ezt ugyan az idézett szerz®k közül
többen csak sejtésként fogalmazták meg, ám a szumir nyelv ragozó voltát
nem sejtésként, hanem sziklaszilárd állításként. Történeti következtetése-
ink viszont ezen szilárd állítással együtt a szóbanforgó sejtéseket meger®sítik.
Tehát nagy biztonsággal mondhatjuk, hogy a szumirok és szkíták egykori
nyelve a mai ural-altáji-nak nevezett családhoz tartozik, és ezen belül is
közelebb áll a nnugor nyelvekhez, mint a török nyelvekhez.
Ezek után  gyelembe véve a szkíták ®shazájáról elhangzottakat és a
szkítáknak a nnugor népekhez képest er®teljesen nagyszámú voltát  az
ural-altáji nyelvek ®shazáját els®sorban nem Kelet-Európában vagy Szibé-
riában, hanem sokkal inkább a szumirok-szkíták legrégibb hazájában, El®-
Ázsiában kell keresnünk. (Hiszen sosem a kabátot varrjuk a gombhoz, hanem
a gombot a kabáthoz.) Ennek a nyelvcsaládfának törzse a szumir nyelv és
oldalhajtásai a nnugor és török nyelvek. Az elhangzottak alapján er®sen
valószín¶, hogy a magyar nyelv nem a nnugor vagy a török ág egy újabb
ágkezdeménye, hanem a törzsnek egy közvetlen vagy egy harmadik ágról ki-
növ® hajtása.
A magyarság szemszögéb®l nem is az az els®dlegesen fontos dolog, hogy mi
a szumiroknak egyenes- vagy oldalági leszármazottai vagyunk-e. Az igazán
fontos tény az, hogy nyelvünk ®shazája El®-Ázsia ; tehát az antropoló-
gia által kirajzolt déli eredetnek az elfogulatlan nyelvészet nem hogy ellene
mondana, hanem meger®síti azt. Tehát minden érv amellett szól, hogy a
magyarság ®shazája vagy El®-Ázsiában, vagy egy azzal szomszédos területen
feküdt.
Vegyük észre, hogy mindeddig egy szót sem szóltunk a magyarok szkíta
eredetét valló nagyszámú magyar és külföldi krónikáról. Úgy érezzük, hogy
az eddig elhangzottak fényében ez már fölösleges is.

12
0.5. Függelék

Az elhangzottakkal tökéletes összhangot mutatnak a kazárokra és rokonné-

peikre vonatkozó X. századi kútf®adatok. Már a szélesebb körben ismert
Nyesztor-féle krónika is szkíták közé sorolja a kazárokat, akik mell®l viszont
sorban a bolgárok, fehér magyarok (ugorok ), avarok, beseny®k és fekete ma-
gyarok érkeznek. Egy-egy fönnmaradt levélben József kazár király (pekh)
és Joszef Ben-Gorion X. századi héber történetíró fölsorolják a kazárok test-
vérnépeit (a kazárokkal együtt tizet), köztük a bolgárokat, beseny®ket és
magyarokat (ungari ). Az utóbbi levél e három népr®l külön is kiemeli, hogy
az írás idejében a Duna vidékén laknak. Viszont mind a tíz népr®l írja, hogy
ezek mindnyájan nyugaton élnek , ugyan valamelyikük az Etil partján la-
kik , de összességében nyugaton élnek.
E legutóbbi közlés félreérthetetlenül mutatja, hogy e tíz testvérnépnek
semmi közvetlen köze nincs a mai török népek ®seihez, akik a közlés idejében
mind a Káspi-tótól keletre éltek! A tíz nép közül mára csak a magyarok
nyelve maradt fönn, amelynek tényleg nincs közvetlen köze az altáji török
nyelvekhez. A többi testvérnépre is ugyanez igaz, még ha nyelvük emlék
nélkül el is t¶nt. Maszúdi arab polihisztor szintén közös ®st®l származó -
nak tanúsítja lenni a magyarokat és beseny®ket.
Ibn Fadl an, Istahri és Ibn Hauqal arab írók is világosan megírják, hogy
a kazárok nyelve különbözik a türkökét®l és a perzsákétól, s®t minden
más nép nyelvét®l külön áll . S®t: Az igazi kazárok nyelve elkülönül úgy a
türkökét®l, mint a perzsákétól . Ezek az igazi kazárok persze nem gyep¶né-
pet jelentenek, hanem a kazárok magját: a f®városban a nyugati városrész
a királynak, a seregnek és az igazi kazároknak van fönntartva . Itt bizony
egy olyan nyelvr®l van szó, amely az ural-altáji nagycsaládon belül külön
polgárjogot követel magának a már meglev® altáji és nnugor kategóriák
mellett.
Feltétlenül ki kell itt emelnünk, hogy a X. századi arab írók mid®n az
úgymond török népeket osztályozzák, akkor a fentebb tárgyalt kazár-rokon
népeket sohasem említik; egészen más népeket sorolnak föl (oguzokat, kar-
lukokat, kimakokat, stb.). Más kérdés az, hogy sokszor még a magyarokra is
a török jelz®t aggatják, de ez az el®z® esett®l világosan különválasztható: ez
csak jelz® és nem tulajdonnév! Az arab írók  egészen kitapintható módon
 a népcsaládokat hol tágabb, hol sz¶kebb értelemben használják. Maszúdi
például egy helyen a szlávokat és germánokat is egynyelv¶eknek nevezi 
s ez teljesen érthet® a XIX. századi indoeurópai jelz® X. századi hiányá-

13
ban. Ugyanez igaz a nnugor, urali, szkíta, szumir jelz®kre is, a X.
századi arab terminológia ezeket sommásan török névvel intézi el. (E so-
rok írója kiscsoportos óvodás korában a kék színt is zöld nek nevezte, noha
a két színt magában megkülönböztette egymástól.) E közlés: Bulgár nyelve
olyan, mint a kazárok nyelve, a burt asok nyelve azonban más világosan mu-
tatja az árnyalni képes elnevezések hiányát, s®t e hiány zavaró voltát a X.
század nyelvészet-ében. (Jelenesetben konkrétan ez a szkíta és nnugor
megkülönböztet® jelz®k hiánya.) De maga a kazár jelz® is hol egy népre vo-
natkozik (amely a bolgároktól különbözik, de velük egynyelv¶), hol pedig egy
egész népcsaládra (amelynek nyelve viszont már minden más nép nyelvét®l
külön áll ). Ibn Hauqal közlése is csak így érthet®: a kazár az emberiség egy
fajtájának neve .
De Bíborbanszületett Konstantinosz is a kazár-magyar nyelvrokonságról
tudósít, mid®n a kazár kabarok nyelvét a magyarokéhoz képest dialektus nak
nevezi (... a turkokat a kazárok nyelvére megtanították, és mindmáig meg-
van ez a dialektusuk). A görög császár pontosan tudta, mit ért dialektus
alatt. (Egyébként is, török nyelv¶ kazárokkal számolva, a császáríró a tur-
kokat a kazárok nyelvére megtanították és tudják a turkok másik nyelvét
is tudósításai olyan totális török-magyar kétnyelv¶séget jelentenének a X.
század Magyarországán, ami egyszer¶en nem lehet igaz, hiszen a száz évvel
kés®bbi magyarországi nyelvi viszonyokat már jól ismerjük, s ebben nyoma
sincs kétnyelv¶ségnek, törökség csak elenyész® százalékban fordul el®.) Tehát
a kazárok testvérnépeinek (a magyarságot is közéjük értve) nyelve nem volt
sem török, sem nnugor, hanem a régi ragozó szkíta nyelv öröksége.

Hivatkozások
[1] ÉRDY Miklós: A sumir, ural-altáji, magyar rokonság kutatásának tör-
ténete, Gilgamesh, New York, 1974.

[2] GOSZTONYI Kálmán: Összehasonlító szumér nyelvtan, Duna Könyv-

kiadó Vállalat, Svájc, 1977. (Francia kiadás: Colman-Gabriel Gosztony:
Dictionnaire d'étymologie sumérienne et grammaire comparée, Paris,
Édition E. de Boccard, 1975.)

[3] IPOLYI Arnold: Magyar Mythologia, Pest, 1854.

[4] JESTIN, Raymond: Le Verbe Sumérien I-III., Paris, 1943-1954.

14
 [5] JESTIN, Raymond: Abregé de Grammaire Sumérienne, Paris, 1951.

[6] KMOSKÓ Mihály: A sumírek, Turán Akadémia I/3.

[7] KOMORÓCZY Géza: Fényl® ölednek édes örömében. A szumir iroda-

lom kistükre, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983.

[8] KRAMER, Samuel Noah: The Sumerians. Their History, Culture and
Character. Univ. Chicago Press, 1963.

[9] LÁSZLÓ Gyula: A magyar ®störténet régészete. Lásd: A magyarság

®störténete, szerkesztette Ligeti Lajos, Budapest, 1943.

[10] LENORMANT, François C.: Lettres Assyriologiques. II. série: Études

accadiennes. Tome I. en 4 parties. Paris, 1874.

[11] LENORMANT, François C.: Die Magie und Wahrsagekunst der

Chaldäer, 1878.

[12] OPPERT, Jules: Rapport adressé a S. Excellence M. le Ministre de

l'instruction publique et des cultes, Archives des missions scientiques
et littéraises, Paris T.V., 1856.

[13] RAWLINSON, Henry Creswicke: Résumé d'une communication a

l'Asiatic Society, The Athenaeum, London, 1853.

[14] RAWLINSON, Henry Creswicke: Notes on the Early History of Babilo-

nia, 1854.

[15] SAYCE, Archibald H.: The Sumerians, 1908.

[16] SAYCE, Archibald H.: The Archaeology of the Cuneiform Inscriptions,

London, 1907.

[17] VARGA Zsigmond: Ötezer év távolából, Debrecen, 1942.

[18] VARGA Zsigmond: Az el®ázsiai nyelvprobléma újabb megvilágításban,

Debrecen.

15