Você está na página 1de 8

Ézs 26

Kereszthivatkozások
Protestáns Újfordítás

26:1
Zsolt 18:1-2 A karmesternek: Dávidé, az ÚR szolgájáé, aki akkor mondta el ennek
az éneknek a szavait az ÚRnak, amikor valamennyi ellensége
hatalmából és Saul kezéből kimentette őt az ÚR. Ezt mondta:
Szeretlek, URam, erősségem!
Zsolt 46:2.8.12 Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a
nyomorúságban. … A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi
várunk. (Szela.) … A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi
várunk. (Szela.)
Zsolt 125:1 Zarándokének. Akik az ÚRban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye,
amely nem inog, hanem örökre megáll.
26:2
Zsolt 24:7.9 Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy
bemehessen a dicső király! … Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk,
emeljétek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!
Zsolt 118:19-20 Nyissátok ki előttem az igazság kapuit! Bemegyek, és hálát adok az
Úrnak! Ez az ÚR kapuja: igazak mehetnek be rajta.
Ézs 51:11 Így fognak visszatérni az ÚR megváltottai is, és ujjongva érkeznek
meg a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz
részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.
Jel 22:14 „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet
fájához, és bemennek a kapukon a városba.”
26:3
Zsolt 91:9-11 Ha az URat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet
téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja
angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon,
Zsolt 111:8 rendíthetetlenek mindörökké, igazán és helyesen vannak megalkotva.
Zsolt 112:6-8 Nem is fog meginogni sohasem, örökre emlékezetes lesz az igaz. Nem
fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban. Rendületlen a szíve,
nem fél, végül megvetéssel néz ellenségeire.
Fil 4:7 és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni
szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
26:4
5Móz 32:4 Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos. Hű az Isten,
nem hitszegő, igaz és egyenes ő.
Zsolt 62:9 Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket,
Isten a mi oltalmunk!
Zsolt 111:9-10 Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét,
szent és félelmes az ő neve. A bölcsesség kezdete az ÚR félelme. A
józan eszűek mind eszerint élnek. Az ő dicsérete örökre megmarad.
26:5-6

Gyál, 2010. március 26. 1/8


Ézs 26

1Sám 2:3-8 Ne beszéljetek oly sokat, büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat


kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket Ő méri
le. A hősök íja összetörik, de az elesettek erőt öveznek fel. A
jóllakottak elszegődnek kenyérért, de akik éheztek, folyton
ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia
volt. Az ÚR megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét. Az
ÚR tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. Fölemeli a
porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az
előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. Mert az ÚRéi a föld
oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget.
Ézs 2:11-17 Megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba
hajtja. Csak az ÚR magasztaltatik föl azon a napon. Mert jön a
Seregek URának napja minden kevély és magas ellen, mindenki
ellen, aki nagyra tartja magát, de majd megalázott lesz; a Libánon
minden cédrusa ellen, amelyek magasra emelkednek, Básán minden
tölgyfája ellen; minden magas hegy ellen és minden kiemelkedő
halom ellen, minden büszke torony ellen és minden erős vár ellen,
minden Tarsís-hajó ellen és minden gyönyörű gálya ellen. Porba
hajtja az ember büszkeségét, és megalázza a halandók nagyságát.
Csak az ÚR magasztaltatik föl azon a napon.
Ézs 25:12 Kőfalakkal megerősített fellegváradat ledönti, lerombolja, ízzé-porrá
zúzza.
Lk 12:32 Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy
nektek adja az országot!
26:7
Péld 3:6 Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.
Péld 11:5 A feddhetetlenek útját igazságuk egyengeti, de a bűnös elbukik
bűnössége miatt.
26:9
Zsolt 42:2-3 Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a
lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten
után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?
Zsolt 63:7 Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad
elmélkedem.
Zsolt 77:3 Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom
feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni.
Zsolt 119:62 Éjfélkor fölkelek, hogy hálát adjak neked igazságos döntéseidért.
26:10
Rm 1:21 hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották
Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és
értetlen szívük elsötétedett.
Rm 2:4 Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát,
és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre
ösztönöz?
26:11

Gyál, 2010. március 26. 2/8


Ézs 26

5Móz 32:22.27 Mert tűz lobban fel haragomtól, ég a Seól fenekéig, megemészti a
földet s gyümölcsét, felgyújtja a hegyek alapjait. de tartok az ellenség
gúnyjától, mert félreértik ellenfeleik, és azt mondják: a mi hatalmas
kezünk, s nem az ÚR művelte ezt.
Zsolt 18:10 Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt.
Zsolt 21:9-10 Kezed utoléri minden ellenségedet, jobbod utoléri gyűlölőidet.
Olyanokká teszed őket, mint a tüzes kemence, ha megjelensz, URam.
Haragod elnyeli őket, és tűz emészti meg.
Zsolt 50:3 Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte
hatalmas szélvihar.
Zsolt 97:3 Tűz jár előtte, és megégeti ellenségeit mindenütt.
Ézs 9:6 Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján
és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és
igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő
szeretete viszi véghez ezt!
Ézs 37:32 Mert Jeruzsálemből terjed szét a maradék, és a Sion hegyéről azok,
akik megmenekülnek. A Seregek URának féltő szeretete műveli ezt.
Zsid 10:27 hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja
megemészteni az ellenszegülőket.
26:12
4Móz 6:26 Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!
4Móz 25:12 Mondd meg tehát: Íme, én békességem szövetségével ajándékozom
meg.
Bír 6:24 Ezért Gedeon oltárt épített ott az ÚRnak, és így nevezte el: Az ÚR a
békesség. Még ma is ott van ez Ofrában, Abíezer nemzetségének a
földjén.
Ézs 9:5 Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az
ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten,
Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!
Mik 5:4 Ez lesz a békesség! Ha Asszíria országunkra támad, és behatol
palotáinkba, hét pásztort állítunk szembe vele és nyolc főrangú
embert.
Ef 2:14 Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő
testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést,
26:15
Ézs 49:19-21 Feldúlt országod pusztán heverő romjai még szűkek lesznek az ott
lakóknak, mert eltávoznak pusztítóid. Majd mondják még neked
gyermekeid, akiktől meg voltál fosztva: Szűk nekem ez a hely, menj
odébb, hadd telepedjem le! Ezt mondod majd magadban: Ki szülte
ezeket? Hiszen én gyermektelen és meddő voltam, fogságban éltem,
száműzötten. Ki nevelte ezeket? Hiszen én egyedül maradtam,
honnan valók ezek?

Gyál, 2010. március 26. 3/8


Ézs 26

Ézs 54:1-5 Ujjongj, meddő, aki nem szültél, vígan ujjongj! Örvendj, aki nem
vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes
asszonynak! - mondja az ÚR. Széles helyet keress sátradnak, feszítsd
ki sátorponyváidat teljes szélességükben! Húzd meg köteleidet,
erősen verd le cövekeidet! Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz,
utódaid a népek örökébe lépnek, és elpusztított városokat telepítenek
be. Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér
gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára
nem emlékezel többé. Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek
URa a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld
Istenének hívnak.
Ézs 62:4-5 Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják
pusztaságnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem, országodat
pedig úgy, hogy férjnél van. Mert gyönyörködik majd benned az
ÚR, és országodnak ő lesz a férje. Mert ahogy az ifjú elveszi a
hajadont, úgy vesz el téged, aki felépít; ahogy a vőlegény örül
menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened.
26:16
Hós 5:15 Majd visszavonulok lakóhelyemre, amíg meg nem bűnhődnek, és
hozzám nem folyamodnak. Nyomorúságukban keresnek majd
engem.
26:17
Ézs 13:8 Megriadnak, kínos fájdalmak fogják el őket, gyötrődnek, mint a szülő
nő. Riadtan néznek egymásra, és arcuk lángban ég.
Ézs 21:3 Ezért görcsös fájdalom fogja el derekamat, olyan kínok gyötörnek,
mint a szülő nő kínjai. Megzavarodtam, nem hallok, megriadtam,
nem látok.
Jn 16:21 Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de
amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az
öröm miatt, hogy ember született a világra.
Jel 12:2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott.
26:19
Ézs 25:8 Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet
minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt
ígérte az ÚR!
Ez 37:1-14 Látomás Izráel újjáéledéséről
Dán 12:2 Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd:
némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.
Lk 20:38 Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő
számára mindenki él.
Jn 11:25 Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki
hisz énbennem, ha meghal is, él;

Gyál, 2010. március 26. 4/8


Ézs 26

1Kor 15:19-23 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden


embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a
halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a
halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan
Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is
mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első
zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor
következnek azok, akik a Krisztuséi.
Ef 5:14 Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja:
„Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a
Krisztus.
1Thessz 4:16-17 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten
harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először
feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és
megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr
fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.
26:20
Mt 6:6 Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat
bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit
titokban teszel, megfizet neked.
26:21
1Móz 4:10 De az ÚR így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám
a földről.
Jób 16:18 Föld, ne takard el véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!
Ez 24:6-8 Ezzel azt mondja az én Uram, az ÚR: Jaj a vérontó városnak, e
rozsdás fazéknak, mert a rozsdája nem megy le róla! Szedd ki belőle
egyik darabot a másik után válogatás nélkül.
Jel 18:24 de benne találtatott a próféták és a szentek vére, és mindazoké, akik
megölettek a földön”.

Magyarázatos Károli, Veritas, Budapest, 2001.

26:1
Zsolt 35:22 Láttad mindezt, URam! Ne hallgass, Uram, ne légy távol tőlem!
Zsolt 48:13 Járjátok körül Siont, kerüljétek meg, számláljátok meg tornyait!
Ézs 10:20 Azon a napon nem támaszkodik többé ostorozójára Izráel maradéka,
és Jákób házának megmenekült része, hanem az ÚRra, Izráel
Szentjére támaszkodik hűségesen.
Ézs 14:32 Mit szólnak majd ehhez a népek követei? Azt, hogy az ÚR vetette
meg Sion alapját, oda menekülnek népe szegényei!
Ézs 30:29 Úgy fogtok énekelni, mint az ünnepszentelés éjjelén, szívetek pedig
úgy örül, mint a zarándok, aki fuvolaszó mellett megy az ÚR
hegyére, Izráel Kősziklájához.
Ézs 32:18 Békés hajlékban lakik majd népem, biztonságos lakóhelyeken,
gondtalan nyugalomban.
Ézs 60:18 Híre sem lesz többé országodban erőszaknak, határaidban
pusztulásnak és romlásnak. Isten szabadítását nevezed kőfalaidnak,
és dicséretét kapuidnak.

Gyál, 2010. március 26. 5/8


Ézs 26

Zak 2:5 Azután föltekintettem, és egy férfit láttam, mérőkötéllel a kezében.


Zak 9:8 Táborba szállok majd házam védelmére, az arra járók ellen, és nem
támadja meg őket többé fosztogató, mert most már rájuk tekintek.
26:2
Zsolt 24:3-4 Ki mehet föl az ÚR hegyére, és ki állhat meg szent helyén?Az
ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és
nem esküszik hamisan.
Zsolt 85:13 Az ÚR is megad minden jót, földünk is meghozza termését.
Ézs 1:26 Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan tanácsadókat, mint
kezdetben. Akkor majd így neveznek: Igaz város, hűséges város!
Ézs 4:3 Akkor szentnek mondják majd azt, aki megmarad a Sionon, és
életben marad Jeruzsálemben, aki csak föl van írva az élők közé a
jeruzsálemiek közül.
Ézs 9:7 Egy igét küldött az ÚR Jákóbnak, eljutott Izráelhez,
Ézs 50:8 Közel van, aki igazságot ad nekem, ki mer perbe szállni velem?!
Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide!
Ézs 53:11 Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz.
Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket.
Ézs 54:14 Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad
tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád.
Ézs 58:8 Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a
sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted.
Ézs 62:2 Látni fogják igazságodat a népek, dicsőségedet az összes királyok. Új
nevet adnak neked, melyet az ÚR maga határoz meg.
Jel 22:14 Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához,
és bemennek a kapukon a városba.
26:3
1Krón 5:20 Segítséget kaptak velük szemben, és hatalmukba kerültek a hagriak
és mindazok, akik velük tartottak, mert az Istenhez kiáltottak
segítségért harc közben, ő pedig meghallgatta kérésüket, mert bíztak
benne.
Zsolt 22:5 Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket.
Zsolt 28:7 Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért
vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.
Jób 22:21 Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele, mert ennek jó eredménye
lesz.
Ézs 9:6-7 Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján
és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és
igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő
szeretete viszi véghez ezt!
Ézs 12:2 Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és
énekem az ÚR, megszabadított engem.
26:4

Gyál, 2010. március 26. 6/8


Ézs 26
John A. Martin: Ézsaiás könyve, A Biblia ismerete IV. Budapest, 1999.
b. A megváltottak dicsérik az Urat (26. rész)1
A próféta írt egy éneket, amit a megváltottak fognak énekelni, amikor a Messiás
megalapítja ezeréves királyságát.
(1) Az alázatosok felmagasztalása (26:1-6)
26:1 A megváltottak az egész világon városokban laknak, de az erős város, Jeruzsá-
lem, ahol a Messiás fog uralkodni, jelképezi a világ megváltott lakosságának biz-
tonságát.
26:2-4 „igaz nép”: utalás Izráel maradékára. Más népeknek is lesz helyük Isten or-
szágában, de az izráeli hívők különleges helyet fognak élvezni.
26:5-6 Ezt a sorsfordulatot Isten igazsága juttatja érvényre a büszkékkel szemben,
akik kihasználták a szegényeket. Ézsaiás nem azt mondja itt, hogy a szegénység
különleges érdem, hanem rámutat arra az igei alapelvre, hogy Istennek különös
gondja van az őt kereső szegényekre.
(2) A szabadulás Istentől jön (26:7-21)
Biztosan eljön a szabadulás a maradéknak, nem a saját tetteikért, hanem azért, mert
Isten közbelép az érdekükben.
26:7-9 Ézsaiás rámutat arra, hogy az ember cselekedetei következményekkel jár-
nak. Ha valaki Isten szabályai szerint él, akkor kedvező következményekre számít-
hat. De ha semmibe veszi Isten igéjét, annak szörnyű következménye lesz. A mara-
dék a Szentírás … szerint fog élni, és vágyódik Isten után.
26:10-11 Sokan ott élnek, ahol nyilvánvaló Isten igazsága, … mégsem élnek Isten
igazsága szerint. A kedvező környezet nem elég, a szívnek kell megváltoznia. …
Ézsaiás saját népének írt, akik közül sokan lelkileg érzéketlenek voltak, és nem ér-
dekelte őket Isten fensége és művei.
26:12-15 Isten királyságában a hívők élvezni fogják azt a békességet, amelyet Isten
ad, és felismerik, hogy mit tett értük Isten. Kijelenti, hogy hűségesek maradnak Is-
tenhez … annak ellenére, hogy mások uralkodtak felettük.
26:16-18 A gyerekszülés fájdalmához hasonlítja nyomorúságukat. … Ha egyszer
megindul a szülés, folytatni kell, amíg be nem fejeződik. Mindazonáltal Izráel népe
olyan lesz, mintha szelet szülne, vagyis folytatódik vajúdása, de eredménytelenül,
nem hoz szabadulást.
26:19 Az ószövetségi szentek feltámadása Krisztus második eljövetelekor fog bekö-
vetkezni.
26:20-21 Minden bűn ismertté fog válni … akár titokban, akár nyilvánosan követ-
ték el. Ezek a szavak bizonyára bátorították a maradékot Ézsaiás idejében arra,
hogy maradjon hűséges az Úrhoz, tudva, hogy ő végül meg fogja ítélni a bűnt.

1 I. Isten büntetése (1-39) - D. Büntetés és a királyság áldása (24-27) - 2. Az áldás ideje Isten
országában (25-27)

Gyál, 2010. március 26. 7/8


Ézs 26
Magyarázatos Károli, Veritas, Budapest, 2001.
26:1 „bástya”: Földből vagy kőből készült lejtős sánc

Gyál, 2010. március 26. 8/8

Você também pode gostar