A káoszelmélet

A káoszelmélet a determinisztikus dinamika egy olyan területe, amelyet látszólag véletlen események sora
eredményez normális egyenletekből a rendszerek összetettsége miatt. Számítástechnikában a káoszelméletnek
számos területen van alkalmazása: hálózatok, adatelemzés, üzleti intelligencia, marketing stb.
A fizika berkeiben a „káosz” szó mást jelent, nem a zavar állapotát vagy sorrend hiányát fejezi ki. A káosz –
hivatkozva a káoszelméletre – egy látszólagos sorrend hiányra utal a rendszerben, ennek ellenére bizonyos
törvényeknek, szabályoknak engedelmeskedik. Ez az értelme a káosznak a dinamikus instabilitás – a Henri
Poincare által felfedezett feltételnek, amely utal egy velejáró kiszámíthatatlanságra bizonyos fizikai rendszerekben
– szinonimája.
A káoszelmélet két fő összetevője: az elképzelés, hogy a rendszerek – összetettségüktől függetlenül – egy
mögöttes rendre támaszkodnak; és hogy a kezdeti feltételek apró változásai véletlenszerű folyamatok pozitív
visszacsatolásai révén nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszú távú működését. Az utóbbit Edward
Lorenz fedezte fel, pillangóhatásként is nevezik.
Lorenz, a meteorológus, számítógépes egyenleteket futtatott, hogy elméletben modellezze és megjósolja az
időjárási körülményeket. Miután az adott szekvenciát lefuttatta, úgy döntött, megismétli. Lorenz újragépelte a
nyomtatásából a számokat, de az adatsor merőben eltért az előbbitől. Eleinte a gép hibájára gyanakodott, ám
kiderítette, hogy valójában ő rontotta el. A gép hat tizedesjegy pontossággal ábrázolt, Lorenz pedig csak három
tizedesjegyig írt vissza a gépbe. Ez a minimális pontatlanság okozta a túlontúl nagy eltérést, és Edward Lorenz
1963-as cikkében bemutatta a nemlineáris rendszerekben tipikusan jelenlévő érzékenységet a kezdőfeltételek
kicsiny eltéréseire. Mivel ismételt kísérletek az ellenkezőjét bizonyították,Lorenz hozzátette, hogy a legkisebb
eltérés a kezdeti féltételekben – amely megmérése emberi képességeket felülmúl –múltbeli vagy jövőbeli
eredményeket tett lehetetlenné; egy elmélet, amely sértette az alapvető fizikai konvenciókat. Ahogy Richard
Feynman is megmondta: „A fizikusok szeretik azt hinni, hogy elég, ha rámutatnak a feltételekre, és megkérdezik:
mi jön most?”
A newtoni fizika törvényei teljesen determinisztikusak: azt feltételezik, hogy, legalábbis elméletileg, a
pontos mérések is lehetségesek, és hogy bármely feltétel sokkal pontosabb mérése még jobban hozzá fog járulni a
múlt- és jövőbeli feltételek becsléséhez. E szerint lehetségesek voltak bármely fizikai rendszer – ha a mérések elég
pontosak voltak – működéséhez kapcsolódó majdnem tökéletes becslések.
Poincare felfedezte, hogy néhány csillagászati rendszerben – amely általában három vagy több kölcsönható
testből állt – még a kezdeti mérésekben elvétett legapróbb tévesztések is hatalmas kiszámíthatatlansággal járnak,
messze nem állna arányban azzal, ami várható matematikailag. A kezdeti állapot méréseinek kettő vagy több
azonos sorozata – amik a newtoni fizika szerint azonos eredményt is hozna – legtöbbször nagymértékű eltérésekhez
vezetett. Poincare bebizonyította matematikai szempontból, hogy amit Edward Lorenz állított: hamis volt. Ugyanis
még ha a kezdeti méréseket milliószor olyan pontosak lettek volna: a becslések bizonytalansága az eredményt
illetően nem zsugorodott a mérések pontatlanságával, hanem ugyanolyan hatalmasak maradtak. Hacsak nem
állapították meg ezeket a kezdeti méréseket PONTOSRA (lehetetlenség). De még így is: a rendszerek aligha
teljesítettek jobban, mintha a becsléseket véletlenszerűen válogatták volna ki a lehetséges válaszokból.
A pillangóhatás élénken illusztrálja a káoszelmélet alapvető elgondolását. Egy 1963-as lapban Lorenz idézte
egy meg nem nevezett meteorológus állítását, mely szerint: ha a káoszelmélet igaz, akkor egyetlen sirály
szárnycsapása elég lenne, hogy a Föld minden jövőbeli időjárási rendszerét megváltoztatassa.
 Az 1972-es találkozó idejére Lorenz vizsgálatokat tett és finomított érvein a beszédjére: „Kiszámíthatóság:
Vajon Brazíliában egy pillangó szárnycsapása okozta a texasi tornádót?”. Az, hogy egy olyan apró rendszer
példája, mint a pillangó legyen a tornádó okozója, a komplex rendszerek becslésének lehetetlenségét illusztrálta.
Annak ellenére, hogy ezeket mögöttes rend határoz meg, nem lehet és nem is lesz lehetséges soha pontosan
meghatározni a kezdeti feltételeket, hogy az lehetővé tegye a „hosszú távú” becslést.
Bár a káosszal gyakran a véletlenszerűségre és a rend nélküliségre utalnak, sokkal helyesebb a látszólagos
véletlenszerűségre gondolni, amely a komplex rendszerekből és rendszerek közötti kölcsönhatásokból adódik.
James Gleick szerint: a káoszelmélet egy forradalom, de nem olyan, mint a lézer, a számítógép, hanem az
elméletek forradalma. Ez olyan ötletsorral kezdődött, amelynek zavart kelt a természetben: a folyadékokban lévő
turbolenciától, a változó ragályok hullámain át, az emberi szív halál előtti aritmiás vonaglásáig. Egy széleskörű
ötletsorral folytatódott, amelyet jobb lenne a komplexitás rubrikáján belül minősíteni.

Források:
http://whatis.techtarget.com/definition/chaos-theory
http://www.indiana.edu/~psymodel/papers/Chaos%20Theory.pdf
https://en.wikipedia.org/wiki/Chaos_theory
https://en.wikipedia.org/wiki/James_Gleick
https://en.wikipedia.org/wiki/Henri_Poincar%C3%A9
https://en.wikipedia.org/wiki/Edward_Norton_Lorenz

(Szabadfordítással)

Fazakas Melinda
11.c.