A gyógyulás

Gyógyítás nincs, csak gyógyulás. Amit gyógyító tevékenységnek nevezünk, legyen bár tudományosan
megalapozott orvosi, avagy évszázados tapasztalatokra építő természet- és népi gyógyászat, nem
más, mint segítségnyújtás a betegnek, hogy visszanyerje elvesztett belső egyensúlyát.

A csak a tünetek felszámolását célzó gyógyító tevékenység eredménytelen.

A gyógyulás látszatát kelti, felszíni tapasz csupán.

A belső egyensúlyvesztés, új megjelenési formát találva, ismét felszínre tör, új tüneteket hozva létre.

A betegség csak jelzés, külső megnyilvánulása annak,

hogy létezésvakságunkból eredően az egészből csak részeket vagyunk hajlandók elfogadni.
Betegségeink tükröt tartanak elénk, jelezve: mit utasítunk el az egészből, mit nem fogadunk el.
Akadályoznak, lehetetlenné teszik elképzeléseink megvalósítását, mutatva, hogy nem az a mi utunk,
egyben megállásra és egy másik útra kényszerítenek. Arra az útra, mely a hiányból az egészségre
vezet, a teljesség elfogadásának útjára, a mi valódi utunkra.

Betegségeink gyengévé, elesetté tesznek. Megnyitják szemünket, megértők leszünk az addig elítélt -
többnyire a másokban, kevésbé a magunkban meglátott - gyengeségek iránt. Így visszanyerjük az
elvesztett egyensúlyt, elfogadóvá válunk, egésszé, egészségessé.

A gyógyulás - életreform.

Reformálni, latin eredetű szó, annyit jelent, mint újra formát adni valaminek ami elromlott. Ám e szó
jelentéstartalma sokkal több. Nemcsak a formáról, a külső alakról van szó. Az új, a születőben lévő, a
csődöt mondott múlt romjain, a csömörrel teli jelen igényelte igazabb tartalom az, ami reformért kiált.
Lett légyen egy emberi közösség (csoport, réteg, nép, nemzet) vagy az egyén, ha reformtörekvése
csak a részekre vonatkozik az igényelt új rend helyett csak zavart, káoszt kap cserébe. A reform
mindig az egész ügye.

A reform - folyamat. Mint minden nagy és lényegi dolog az életünkben, észrevétlenül kezdődik. Az
elégedetlenségből fakadó változtatás igénye, mint búvópatak a mélyben, csendben, a víz sziklát
emésztő erejével működik bennünk, míg egyszer csak egy megrendítő létpillanatban forrásként a
felszínre tör. A felismerés pillanata ez.

Keresni kezdjük az eszközöket reformmunka megvalósítására. Az eszköztár oly gazdag, mint maga
az emberi élet. Bárhol elkezdhetjük. Leginkább az addigi hibás életmód az, ami kezdeti változtatásaink
tárgya. Életünk külsőleg megragadható szférájában a testi egészségre ártalmas szokások:
egészségtelen táplálkozás, mozgásszegénység, éjszakázás stb. elhagyása, új ételek, sportosabb élet,
feszültségcsökkentő technikák alkalmazása révén valóban jobb közérzetre tehetünk szert. Egyidejűleg
szellemi egészségünkkel is törődni kezdünk. Felhagyunk a figyelemterelő, kábulatba zsongító szellemi
szemét fogyasztásával, az értékes felé fordulunk. Életmód-megújító technikákat sajátítunk el
különböző tréningeken.
A testkontrollt követi az agykontroll, meditálni kezdünk, olykor "transzcendentálisan" is.

Módivá, divattá vált hál' istennek a reform-életmód. Reform életmódi-butikok tucatjai kínálják az
egészséges és sikeres életre vezető irodalmat, étkeket, gyógyeszközöket, az eddig elérhetetlen,
kellemes borzongást keltő okkult és titokzatos, mágikus erejű tárgyakat, könyveket olvasgatunk,
megtesszük lehetőségeink szerint, ami megtehető. Jobban érezzük magunkat, sikeresebbek leszünk
a munkahelyen, a közéletben, a társaságban. Minden jól megy, és mégsem vagyunk elégedettek.
Valami, valami hiányzik. Újabb reform-módszerekkel kísérletezünk... és a hiány megmarad. A reformot
elindító elégtelenségérzet csak részben kapott kielégítést. Már minden forma megújítva, úgy tűnik, a
tartalom is, és mégse. A reform, amely testi, szellemi mivoltunkat hatotta át, elégtelen lenne?
Igen. Mert mindannyian tudjuk: lehetünk makkegészségesek, szellemi táplálékunk az emberiség
kultúrkincsének legnemesebbike, ezek mind-mind nagyon fontos dolgok, de nem biztosítják azt, ami
felé reformált és nem reformált életünk során törekszünk, a boldogságot.

A reform vagy belső - vagy semmilyen.

Korrumpálódott emberlétünk vaksága, hogy problémáink, nehézségeink okát a minket körülvevő
világban látjuk, önmagunkon kívül: a körülmények azok, amelyek boldogtalanságunk forrásai. Úgy
tűnik, hogy testi és szellemi adottságaink és az adott körülmények eleve megszabják: boldog leszek-e
vagy boldogtalan. Bár tudjuk, sőt, nap, mint nap tapasztaljuk, hogy számtalan jó képességű,
egészséges, jó körülmények közt élő ember boldogtalan vagy boldog, és sokan betegségtől gyötörten,
szerény képességekkel, rossz körülmények közt élve boldogok vagy boldogtalanok, mégis - fittyet
hányva
a ténynek, hogy a boldogság független a testi, szellemi jóléttől és a körülményektől - boldogságunk
útját a testi, szellemi kondíciók és a körülmények javításában látjuk, keressük, és értetlenül állunk
boldogságdélibábunk romjain.

Döbbenetes, hogy annyi kudarc után, még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg.

Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a mienk, és keresünk tovább - kívül.

Az Út bennünk van.

Testi, szellemi adottságaink csupán a készlet, amivel az adott körülmények közt gazdálkodhatunk.
Ezek vannak. Megváltoztathatóságuk csak csekély mértékben lehetséges és a lényegen semmit sem
változtat. Amíg korlátként éljük meg őket (mert kívülről valóban korlátnak tűnnek), addig a "mi lenne
ha..." semmi mezején tengetjük látszatlétünket.

A "kancsalul festett egekbe néző" ábrándozás - tudjuk - "az élet megrontója" (Vörösmarty), nem old
meg semmit. A valóságra ébredés, csak még mélyebbre taszít a nyomorúságba.

Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, mint felismerni, hogy amit eddig korlátoknak
tekintettem, nem azok, hanem ellenkezőleg: szabadságom megélésének egyedüli eszközei. Mert
a szabadságom a legmélyebben rejtezik, semmi és senki el nem veheti tőlem. Ami csak az enyém.

Csak nekünk, embereknek adatott meg a szabad döntés a létezés értelmének, az önárasztásnak
megvalósítására vagy megtagadására. Míg rajtunk kívül minden létező válogatás nélkül, ingyen
árasztja magát, mert van, addig mi, emberek ezt csak a szabad döntésünk révén valósíthatjuk meg.

A természetes életmód nemcsak a természet kínálta eszközök felhasználásában rejlik. A belső út

perspektívájából nézve ennél sokkal több: valódi reformot kínál. A természet valóság. Egyszerűen
van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép.

Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente,
a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát. Nem tud nem
lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud nem áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját.

Hogy én is csak akkor kezdek "vanni", létezni, ha adom magamat, mint a kő,
a virág, a fa, a naplemente, a Hold vagy
a szellő.

Csak mi, szabadsággal áldott emberek tudunk úgy lenni, hogy nem vagyunk.
Mi tudjuk nem adni magunkat.
Ezért a mi önárasztásunk a
Mindenséget megrendítő gyönyörű tett, teremtés.
A létezés lehetőségét valósággá tesszük.

Az életreform: megtalálni magunkban

azt a csodát,
amelyet mindannyian
a szívünkben hordunk.
Ez belülről hatja át lényünket, és ragyogásával betölt minket és a Mindenséget.