Az Alföld motívuma a magyar irodalomban

Bevezetés
A művészet egyik legfontosabb jellemzője emberközpontúsága, akármikor tájról, külső környezetről
szól egy mű, mindig (sokszor csak áttételesen) emberi problémákat, viszonyokat jelenít meg. Az
ember az őt körülvevő világban (de emberi kapcsolataiban is) mindig is észrevett, felfedezett
szimbólumokat, jelképes dolgokat ((más kérdés ezek megfelelő dekódolása)), amik segítségével saját
belső érzéseit is megpróbálta kifejezni (Petrarca vagy akár József Attila is a természetbe mennek
szerelmes szívüket nyugtatni, de ott is mindenütt kedveseik nyomait vélik felfedezni).
A természet mint költői téma szinte az irodalommal egy idős (pl. Horatius: Thaliarchushoz). A
természet szimbolikus szerepét a reneszánsz idején fedezik fel (pl. Petrarca), de igazán a
felvilágosodás az, amelyik Rousseau nyomán a társadalom „romlottságával” szemben a természetet a
tisztaság és romlatlanság jelképeként mutatja be (pl. Csokonai Az estve). A természet ábrázolása attól
is függ, hogy az ember (társadalmi és egyéni szinten) milyen viszonyban van vele. A természet
értékeit leginkább akkor fedezte fel, amikor – az ipari forradalom korától) kezdett eltávolodni tőle.
Az ekkoriban kibontakozó romantika idején sokan a természetben az iparosodó és városiasodó
életből való egyik menekülési lehetőséget láttak.
A romantika is a rousseau-i felfogást követte, kedvelte a természet zord és félelmetes oldalát, vad
erejét (pl. Shelley Óda a nyugati szélhez), ugyanakkor az emberi boldogság szimbolikus helyszínét is
sokszor látta benne (Jókai Mór Az arany ember).

Petőfi Sándor
Petőfi tájköltészetének újdonsága, hogy felfedezte az alföldben rejlő költői témát. Az ő költészetétől
kezdve válik az alföld jellegzetes magyar tájjá. A költő élete, életfelfogása sok szállal köti őt ehhez a
tájhoz.
Az alföld
Itt született, tehát számára az otthonosság érzete is kötődik hozzá, kis képeken keresztül írja le,
mennyire szépnek találja. A hegyekkel szemben a szabadság képzete is felrémlik benne a végtelen
rónákat látva. Saját mosolygó lelkét is az alföldre vetíti.
A puszta, télen
Ebben a versben a viharokon keresztül feltűnik az alföldi táj viharosabb, féktelenebb oldala is, sőt, a
vers végén a távoli horizonton lebukó nap még politikai jelentést is kap.

Ady Endre
Adynál az alföld megmarad Magyarország jelképeinek, de fordított előjellel, a puszta, a Tisza-part, a
Hortobágy számára nem kedvelt dolgok (mint például Petőfinek), hanem az elmaradottság
szimbólumai.
Újdonság Ady költészetében, hogy nála a táj már kevésbé csak külső táj (bár Petőfinél sem volt már
egészen az), hanem lelkét kifejező belső táj is.
A magyar ugaron, A Hortobágy poétája
Ady új fogalomként bevezeti az ugart, ami ugyan az elhanyagoltságot jelentheti (és ez is marad a vers
végkicsengése), de egyszersmind a földben rejlő lehetőségeket is.
Móricz Zsigmond, Juhász Gyula
Móricz regényeiben, elbeszéléseiben visszatérő motívum az alföld. Legtöbb esetben az újítással
próbálkozó főhősök (Kopjáss István [Rokonok], Szakhmáry Zoltán [Úri muri]) terepe a sík vidék, ahol
fel lehetne építeni egy új Magyarországot – de végül kísérleteikkel kudarcot vallanak.
Juhász Gyula Tápai lagzi című versében nem annyira a tájon, mint inkább az embereken van a
hangsúly, a vegetatív ösztönlétre kényszerített emberek még a lagzin sem tudnak feloldódni.
Tápai lagzi

József Attila
József Attila költészetében a táj már inkább belső táj, ugyanakkor azonban megmarad ennek
hagyományos értelmezési lehetősége is.
Holt vidék
Tanultuk róla (tessék utánanézni!), hogy ezt a verset több síkon is lehet értelmezni, a költő saját
öngyógyítási folyamataként (kiírja magából a feszültségeket okozó érzéseket), de a korabeli magyar
parasztság jelképes rajzaként is.
Reménytelenül
A táj, ahova a lírai én kerül, egy sík vidék, esetleg fákkal (2. vsz.). A sík itt az egyéni sors
kilátástalanságát, kapaszkodónélküliségét jelképezheti.

Tessék felkészülni, hogy egy verset (vagy Petőfitől, vagy Adytól) részletes elemzéssel (tehát nem csak
az adott szempontú értelmezéssel) fogok kérni!