Bevezető

A ma használatos nemzeti jelképek évszázadok során alakultak ki, formájukat,

színeiket, díszítőelemeiket rendkívül szigorú elvek, a heraldika szabályai határozzák meg. A
címer és a zászló története szoros összefüggésben áll egymással, mivel mindkettőn hasonló
szimbólumokat jelenítettek meg. Használatuk a középkor legkorábbi évszázadaira nyúlik
vissza, amikor még praktikus célokat szolgáltak: a magasan lengetett zászló és a ruházatra
varrt címer alapján ismerték fel egymást a háborúkban csatározók, a lovagi tornák résztvevői.
A magyar szimbólumok alapjai már az Árpád-házi királyok uralkodása alatt kialakultak. A
kettőskereszt-ábrázolás bizánci előképekre vezethető vissza, a második, rövidebb keresztszár
a megfeszített Jézus feje fölé kiszegezett INRI feliratos tábla stilizálása. A vágásokkal –
változóan hét vagy kilenc, vörös és fehér (később ezüst sávval) – díszített pajzsmező
egyenesen az Árpádok ősi, honfoglalás kori hagyatéka. A hármashalom is már a XIII.
századtól a kereszt alapzatát képezi.
E szimbólumok egyesítése a XIV. század folyamán rögzül egy jelképrendszerré,
legvégül Mátyás király korában megjelenik a címerpajzs fölé helyezett Szent Korona-
ábrázolás is.
A címer középkori fejlődésének fontos momentuma az ún. közép- és nagycímer
kialakulása. Ezek a bonyolult ábrázolások az eredeti motívumok mellett tartalmazzák a
Magyar Királyság által birtokolt területek jelképeit is, melyet művészi módon, több
címerpajzs egymásra helyezésével jelenítettek meg.
Természetesen a címernek politikai jelentése is volt: a mindenkori király igyekezett
alkalmazni a saját jelképét is, így kerül időről időre a magyar címerbe az Anjouk lilioma,
vagy a Habsburgok kétfejű sasa.
Az 1848-49-es forradalom törekvései egy időre elsöprik a királyság gyűlölt jelképeit, a
címerről lekerül a korona, pajzsának alakja is íveltté válik. Ez az ún. Kossuth-címer nemcsak
azért kötődik a nagy magyar nevéhez, mert kormányzósága alatt lett állami jelkép, azt
Kossuth már 1823-ból származó ügyvédi oklevelén is használta.
Címerünk letisztult formában a legkorábbi, Árpád-házi hagyományokat éleszti újjá.

1
 Magyarország ma köztársaság, ősi elemek egyesítésével létrehozott címerének
históriája több államformán is átível. Kezdetei az írott történelem előtti idők homályába
vesznek, előzményei és párhuzamai az antik magaskultúrák és lovasnomád katonai
demokráciák világában találhatók meg. Üzenetet hordoz és a címerelemek első grafikai
megfogalmazása az emberiség eszmélésével egyidős. A Magyar Királyságban vált a
klasszikus címertan szabályai szerinti címerré. Ősisége és a benne foglalt gondolati tartalom
miatt az állami szimbólumok között páratlanul áll. Jelenlegi formájában az egyesített címer
felett a Szent Korona, a címerpajzs bal oldalán négy fehér és négy vörös vágás (az
Árpádsávok), a jobb oldalán pedig vörös mezőben zöld hármas halmon álló, kis koronából
kiemelkedő fehér kettős kereszt látható.

Az európai címerhasználat kialakulása

Címer szavunk egy „sisakdísz” jelentésű francia szóból származik, ami a címer
egykori hadi jelvény voltára utal. A klasszikus európai címer a korai középkorban a lovagi
fegyverhasználat követelményeinek megfelelően alakult i a fegyverekre (pajzsra, sisakra,
vértre, zászlóra) festett színes ábrákból. A fegyverzet fejlődése, s különösen az arcot takaró
sisak megjelenése ugyanis szükségessé tette, hogy a harcosok hasonló jelekkel felismerhetővé
tegyék magukat. Európai megjelenése után hamarosan túllépett a katonáskodó hűbérurak
körén, megjelentek a céhek, polgárok, országok, vármegyék, városok, falvak,sőt parasztok és
parasztfelkelők címerei is.
Alkalmazásuk során különféle szabályok alakultak ki,amelyek a címertan tárgykörébe
tartoznak. A klasszikus szabályoknak megfelelő címerek jellemzően mértani ábrák ( a térbeli
ábrázolás nincs megengedve), fő hordozójuk a pajzs, felületén vörös, kék, zöld és fekete szín,
valamint arany és ezüst fém jelenhet meg (az aranyat sárgával, az ezüstöt fehérrel lehet
jelölni).
A címer egyének és testületek felismerését segítette elő, s e szerepéből következik
egyik jellemző tulajdonsága: címtulajdonost leíró jellege. A címerek ezért a művészetek és az
írásbeliség határán foglalnak helyet, jelentős részük képírásszerű kezdeménynek, preírásnak
tekinthető.
A feudalizmusban rendszerint az uralkodó adományozta a címert, amely a nemesi
családoknál örökölhető jelvénnyé vált, a testületeknél pedig állandósult a használata. A XVII-
XIX. században helyenként megpróbálták a címerviselés jogát a nemesség számára

2
kisajátítani. Ennek következtében a címert és a címertant a köztudat jellemzően ma is feudális
jelenségnek tekinti.
Ezzel függhet össze, hogy a címerek eredete a heraldika egyik legvitatottabb kérdése.
Az általában uralkodó nézet szerint a címer a nyugati keresztény civilizáció, a lovagi kultúra
szülötte, s a pajzsra, zászlóra festett ábrák csak a XII. század elején állandósulnak – még a
címerek előképei sem jelennek meg a XI. század utolsó harmada előtt.
Mások viszont az ókori görög vázák festett pajzsait; Akhilleusznak az Iliászban leírt,
különböző jeleneteket ábrázoló pajzsát; a Római Birodalom hadijelvényeit; a keresztesek által
a muzulmánoktól átvett szimbólumokat; az ősi germán hit- és mondavilághoz kapcsolódó
ábrázolásokat; totemeket; tulajdonjegyeket; házjegyeket; ruhákat; vallási, irodalmi és
folklorisztikus hagyományok jelképeit tekintik a klasszikus európai címer előzményének.
A magyar államcímer szimbolikája igen régi idők óta követhető s a hun nagy szíjvégeken
látható preheraldikus ábrázolásokból alakulhatott ki. Címerünk hármas halma felbukkan hun
csaton, szaszanida ezüsttálon, kusán érmen és antik (sumér, kínai) írásrendszerekben. A kettős
kereszt a világfa, az Árpádsávos címerfél pedig a négy szent folyó ősi keleti képzetéből
alakult ki. Címerállataink – a turul és az oroszlán – szintén keleti eredetűek.
A honfoglalók fejlett címerhasználat birtokában érkeztek a Kárpát-medencébe s a
magukkal hozott preheraldikus motívumok – címerré, jelképpé, díszítő motívummá válva –
napjainkig fennmaradtak.
A címerré vált több évezredes preheraldikus hagyomány arra utal, hogy a
címerhasználatot szükségessé tevő magyar államiság is jóval a honfoglalás előtt alakult ki.

A magyar címer előzményei

A címer- és jelvényhasználat az egész művelt világon, így a sztyeppén is
természetesnek számított az ókorban és a középkor elején. A magyar államcímer eredetét
kutatva a címer-elemek, sőt a címerkompozíció előzményeit is azonosítani tudjuk őseink és
rokonaink környezetében. Megtalálhatók a hurritáknál, a médeknél, a kusánoknál, a hunoknál,
az avaroknál, vagy a tőlük délre virágzott magaskultúrákban, ahol a magyar államiság
kezdetei kialakultak.
A kutatók akadémikus szemléletű csoportja mit sem tud vagy akar kezdeni az ősi
jelképekkel, s rendszerint meg sem említi őket. A sztyeppi preheraldikus jelképekkel való
összevetés helyett alátámasztást és logikát nélkülöző feltételezéseket szerkesztenek a magyar
címer elemeinek eredetéről. Az objektív valósággal való szembesüléskor aztán az elméletek
rendre elbuknak, ezért nem alakulhatott ki egyetértés több részletkérdésben a hasonló

3
szemléletű kutatók között sem. Ahol meg egyetértés látszik kialakulni ott is tekintélyelvű,
soha nem ellenőrzött állítások kritikátlan ismétléséről van szó. Miszerint a halmok a magyar
heraldika természethűségre való törekvésének köszönhetően, jelentést nélkülöző elemként,
viszonylag későn kerültek a címerbe, hogy a kettős kereszt „ne lebegjen” a címermezőben.

A magyar címerek természethűségéről

A magyar címerek természethűségének oka, hogy nem korai lovagi pajzsokon, hanem
zömmel kései nemesi kutyabőrökön maradtak fenn.
A lovagi címerhasználat eredeti célja az volt, hogy a hadseregek tagjai már messziről,
hamar felismerhessék egymást és az ellenséget, ezért a címerrajzok néhány egyszerű elemből
épültek fel. Egy-egy hadjárat előtt nagy sorozatban kellett feltenni a vitézek felszerelésére,
ruházatára ugyanazt a jelet (például a keresztesekére a keresztet). A sorozatgyártás számára
megfelelő technológiák alakultak ki: a címerpajzsokat – néhány alapszín felhasználásával –
sablonnal festették, a köpenyekre színes textilből kivágott rátéteket varrtak. Az így készült
címerek a legkevésbé sem voltak élethűek.
Amikor az ágyúállásokat építő zsoldos katonák és az őket irányító hadmérnökök
végleg kiszorították a kopjás lovagokat a harcterekről, ezek címerei is átköltöztek a pajzsokról
a kutyabőrökre. Az idők változása a címereken is tükröződik: módosul a rendeltetésük, az
előállításuk és alkalmazásuk rendje, s ennek következtében a stílusuk is. A kutyabőrre festett
címerlevelet kézbe lehetett venni, közelről is meg lehetett szemlélni, az egyes elemek
azonosítására elegendő idő állt rendelkezésre. A címernek nem feltétlenül kellett megfelelnie
a sorozatgyártás igényeinek, de tükröznie kellett a tulajdonos rangját,s nem sablonnal vagy
ollóval, hanem jellemzően ecsettel készültek. E változások törvényszerűen vonták maguk után
a címerstílus módosulását. A címerpajzsot és környékét gazdag díszítés lepte el, egyes elemei
térhatásúakká, életszerűekké váltak, a címerből néha valóságos tájkép kerekedett.
A magyar címerek természethűsége tehát nem valamiféle öröktől fogva létező nemzeti
tulajdonság, hanem a haditechnika módosulása miatt a címerhasználatban bekövetkező
törvényszerű ás korhoz köthető változás jele. A címer elemei – köztük a hármas halom is –
szimbólumok voltak, amelyek az általuk hordozott jelentés miatt kerültek a címerbe.
A magyar címer oroszlánja
Az oroszlán magyar címerállat, szerepel I. Imre és II. Endre királyunk Árpádsávos
címerében is hét-hét példányban. A Képes Krónika – Aquilea ostromát ábrázoló –
miniatúráján Attila egyik hun vitéze is oroszlános címerpajzsot visel. Oroszlán díszíti Szent
István palástját és az uralkodói jogar kristálygömbjét is.

4
 Az esztergomi, III. Béla által épített királyi várkápolna oroszlánja mezopotámiai
jellegű, ezért az oroszlános ábrázolási hagyományt őseink (az oroszlánokkal díszített sávos
címerrel együtt) keltről hozták magukkal.
Az avar falera oroszlános világmodellje – az avar-magyar ábrázolási hagyomány
közös gyökereinek köszönhetően – közel azonos a koronázási palást világmodelljével.
A jogar oroszlánján egy vizet szimbolizáló kacskaringó van, s a címeroroszlánok is az
Árpádsávos (tehát a szent folyókat ábrázoló) címerfélen láthatók – mert az oroszlánok a
vízből születő kultúrhősök jelképei.
Ajtony címeroroszlánján a sörény kis kacskaringói , s a fejedelmi vad kezében a
tulipán ugyanezen szimbolika jelei. A kacskaringót már a szkíták is alkalmazták „víz”
jelképként aranyszarvasaikon, a tulipán pedig a kultúrhéroszok prototípusának, a Napot hozó
Telepinu istennek a jelvénye.
A távoli Angliában írt korai címerestekercsek oroszlános címert tulajdonítanak a
magyar királynak. Győrffy György szerint II. András címerének hét oroszlánja a hét törzs
feletti uralmat jelképezi.
Mind a magyar, mind pedig a vogul-osztják nemzetségjelekben csupa olyan állat
található, amely él azon a területen, ahol a nemzetségek kialakultak. Éppen ezért okoznak
gondot az oroszlánok, amelyek nem élnek és nem is éltek a magyarság ősházainak területén.
Márpedig az oroszlán éppen Árpád-házi királyaink jelvényei közt jelenik meg. A látszólagos
ellentmondás oka az, hogy a magyarság őshazái alatt voltak olyan területek, ahol nem éltek
oroszlánok, és vannak akik egy sohasem bizonyított őshazaelmélet bűvöletében a déli őshazák
kézzelfogható bizonyítékát (az oroszlánt) leértékelik. Célszerűbb a címerállatok alapján
meghatározni az őshaza helyzetét. Ha dokumentálható az az egykori szokás, hogy a haza
területén élő állatok kerültek e nemzetiségjelekbe és a címerekbe, akkor az oroszlán annak a
bizonyítéka, hogy őseink az oroszlánok földjéről érkeztek.