2011. április 30., május 1., 2., szombat–hétfő kilato@magyarszo.

com KILÁTÓ 21

ÖTVENÉVES A
malevics: fehér n ANTALOVICS PÉTER

rettenetes kontúrok
a semmi végtelenjébe vesző
akadályok hiánya
eltűnő határok
az ismeretlentől
SZERKESZTI: KONTRA FERENC L. évfolyam, 17. szám
alig választják el
épp csak forma

A hízelgés mélységei n DEMÉNY PÉTER

enyhén oldalra bukott
mint a pisai ferdetorony
ridegen bizonyítja
a bezártságot
Gondolom, mindenütt létezik ilyesmi és mindenkor; akárhogy Nagy részük annyira fiatal, buzog bennük az adrenalin és a teszt- szabályos üresség
is legyen, a mai román kultúrában jelenségszerű. Pleşu és Liiceanu oszteron. A román himnuszt jólnevelten végighallgatjuk, a magyar
persze túl nagy formátumú emberek ahhoz, hogy „az elnök embe- himnuszt együtt énekli a tömeg. Sebesi Karen Attila alig jut el a szokásos
rének” tartsuk őket, mégis visszás, ahogy fáradhatatlanul dicsérik, második mondatáig, valakik énekelni kezdik a Székely himnuszt, a félelmetes önarckép
ha nem közvetlenül, legalább közvetve. Patapievici már mélyebbre műsorvezető megáll, végighallgatja.
tör, de hiszen egy állami intézmény vezetője. Mircea Mihăieş, az Ezt sem értem. Van egy gyönyörű magyar himnusz, miért kell az mindenki
intézmény alvezetője, még mélyebbre, őt a nagy irodalmi játékos, után bármit is elénekelni? Nem minden magyar himnusza az? mindig
Serban Foarţă egyenesen seggnyalónak nevezte. Dan Pavel, az Egy ideig hallgatjuk a beszélőket, aztán a felavatás átalakul
egykor hiteles politikai elemző, Gigi Becali tanácsadója lett, akár- valamiféle szocializációs klubozássá: mindenki találkozik minden- fehér.
csak Alex Mihai Stoenescu, a jelenkor rangos kutatója. kivel, megbeszéljük, mi történt, mióta (esetleg hosszú esztendők körülötted
Miért, mondják, miért? Éppen az ne számítana, aminek igazán óta) nem láttuk egymást.
számítania kellene? Legyünk vonalasok, mert akkor...? Akkor megve- Hazafelé a buszon egy középisko;ás tyúk beszélget valakivel mobi-
mindig
regeti a vállunkat a Nagy Főnök, aki egyébként nem veregeti, mert lon. Olyan kolozsvári, hogy rémes, az első szótagokat úgy elnyújt- fehér.
egyre inkább úgy gondolja, mindez kijár neki. Ilyenkor mindig egy ja, jön, hogy a Szamosba vessem magam. „Neeeem aaaakartam a fehér.
anekdota jut eszembe. Hajdu Győző és Sütő András találkozik Duuuna tééévében szeeerepelni, szééégyent hoozok a rooomán
Ceauşescu gyomrában. „Jaj, Győző, hát téged is lenyelt?!!”, rémüldö- baarátaimra”, mondja a bunkófonjába. Legszívesebben kidobnám épp csak forma.
zik Sütő. „Nem, válaszolja HGY, én alulról küzdöttem fel magam!” a buszból, de hát úriember nem vaddisznó.

Szoboravatás
Másodikán kimegyünk a Mátyás szobor avatására. (A fotót,
lentebb, Ádám Gábornak köszönöm.) A buszon egy öreg hölgy
kokárdás koszorúval. Magyarok leszünk, akárki meglássa.
Magyar zászlók, aztán kiderül, voltaképpen RMDSZ-esek. Leg-
nagyobb bánatomra ott vannak a legjobboldalibbak is. Fekete ba-
kancs, kommandósruha – egy heavy metál-csapatra emlékeztetnek.
A megértő sorozatgyilkos
Többször megírtam és elmondtam már: amikor
tűzimádó lettél
pihenni, agymosni vágyom, kriminális sorozatokat né- Mintha ősi barlangfalak
zek. A CSI és az NCIS különböző változatait, a Tag-
gart-ot és más ilyeneket. Ezek között furcsa helyet fog- között ücsörögtünk volna,
lal el a Gyilkos elmék. Engem valamiért minden felka- a fahéjillatú gyertya körül,
var, de ez a sorozat különösen. Ennyi agyament őrül- elmerülve a tűz csodálatában.
tet, ennyi pszichopatát, szadistát, szociopatát és ölés-
függőt… Nem is tudom, hogy fejezzem be a mondatot. Éreztük, valami titokban
Mégis mindig meglep, mennyire jó színészek szentté avatta e helyet.
játszanak ezekben a sorozatokban. Ha olykor bele-
pillantok a Barátok közt-be, olyan mesterkéltnek tűnik A lángvibrálás minden
minden egyes replika! Ezek a sokat szidott amerika- mozdulatodat átölelte,
iak meg hozzák a figurákat, s esetleg, mint a Castle-
ban, még humoruk is van.
míg a forró viaszt
Legutóbb, talán fél éve lehetett, egy olyan részt piszkálgattad egy gyufaszállal.
sugároztak a Gyilkos elmékből, amelyben egy őrült Elmerültél a mély lázálomban.
harminc éve gyilkol, mindig megöli a férjet, megöli
és megerőszakolja a feleséget, a gyermeket viszont Kívül a telet siratta a természet,
életben hagyja. Az epizód nem fejeződött be, hétfőn
folytatták. langyos április-könnyekkel.
Alig is vártam a remegést, a pánikot és Tim Curry remek játé-
kát. Benne nem kellett csalódnom, a forgatókönyvben viszont igen.
Átcsorogtak a falon
a sugárzó nyugalom-hangok,
Olyan fájdalmasan jó és megértő ember lett a sorozatgyilkosból,
hogy minden hitelét elvesztette, számomra mindenképpen. Már s a rádióban az utolsó,
akkor gyanút fogtam, amikor egy asszony táncolt a gyermekével a távolodó akkordok zendültek fel.
mezőn, szentimentális fényekben és Cohen-számokra… Imádom
Cohent, de itt rosszra használták. Aztán megbökött Téged a csend.
Azért fogom én még a Gyilkos elméket nézni…
Felrezzentél, pislogtál feleszmélve.
Szemembe néztél, mint még soha.
S Z Ó F I GY E L Ő

Barantázik
Majd újra a tűzbe. Újra csak oda.

n MOLNÁR CSIKÓS LÁSZLÓ

Bizonyára sokan vannak, akik még nem hallották a barantázik szót (én is csak nemrégiben szereztem tudomást róla). Effé-
le mondatokban jelentkezik: Azt mondja, elsősorban azért barantázik, mert fegyverekkel dolgoznak, és mert szeret kockáztatni.
Ide cím kellene
– Nemcsak harcol, barantázik együtt, hanem dolgozik is. – Sok szülő együtt barantázik a gyermekeivel, így példát is mutat nekik ide vers kellene
(ez a mai világban nem kis szó). – Ma több mint kétezer ember barantázik 56 egyesületben…. – A csíkcsomortáni fiatalember öt és de ez csak blöff
fél éve barantázik. – A fiam barantázik, és én varrom a ruháit, de most egy mentét kellene. – A haverom barantázik, és vele edzek
együtt! – Melyikőtök barantázik? – Aki barantázik, az meg akarja ismerni a magyar történelmet, a népi kultúrát, az őseink által az ide meghatározhatatlan
használt csontkovácsolást és népdalainkat.
A fenti mondatokból csak sejthető a barantázik ige jelentése, hogy rendszeresen űzött tevékenységről lehet szó, amely küzdelemben az ide is blöff
nyilvánul meg és hagyományokon alapul. Valójában a baranta nevű küzdősporttal való foglalkozásra utal a szóban forgó ige. Alap- a vers a bizonytalanság bizonyítványa
szava, a baranta a történelmi magyar harci testkultúrából származó mozgások összegyűjtéséből létrehozott modern harcművészeti
stílus. Fontos sajátossága a speciális nevelési és közösségformálási rendszer, amely a hagyományos magyar életfilozófián és szimbó-
a vers is blöff
lumrendszeren alapszik. A baranta főnév újabb keletű szóalkotásnak tűnik, a ’harcra való felkészülés, harc, hadjáraton való részvétel, a kellene végtelen szó
erőszak alkalmazása’ jelentést tulajdonítják neki. Mintája a Szardínia szigetén levő Baranta megalitikus hegység neve lehetett. a kellene is blöff
A baranta legkorábbi változatának a honfoglalás előtti időkben fennálló baranta had nevű alakulatot tartják. A magyar törzsszövet-
ségnek kiváló képességű, a törvényeket és a szokásokat védő harci alakulata volt. A hagyományokhoz ragaszkodó magyar pásztorkul- a vers nem örök
túra alapján próbálják rekonstruálni a jellemzőit. Először 1928 és 1941 között kezdték meg a hagyományos magyar harci mozgások
gyűjtését. Ezt Vukics Ferenc folytatta tovább az 1990-es évek elején az akkori szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, ekkorra ide örök kellene
alakult ki a baranta stílus. A baranta szervezet lovas és gyalogos szakágra oszlik. A szakágak tagjai 10-10 versenyszámban mérik össze ami nem blöff
a képességeiket. A legfontosabb fegyvereik: rövid és hosszú bot, csatabárd, csatacsillag, fokos, fustély, íj, kard, kelevéz, kés, kopja,
ostor, pajzs, szablya. A puszta kéz alkalmazásával való küzdelemben kultikus birkózást és harci birkózást különböztetnek meg. vagy nem
22 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2011. április 30., május 1., 2., szombat–hétfő

A madármegfigyelő
Kolja, egy megfigyelhető madár
Cirkusz n ANTALOVICS PÉTER

Körülöttem krákog ez a katlan,

n VIDA OGNJENOVIĆ mint egy cirkusz, körbe-körbe idomított,
(Regényrészlet) megvezetett állatokkal.
nem voltam benne biztos, hogy valóban él. Kolja gubbasztott,

E
zerkilencszázötvenhárom augusztus huszonnegyedikén
betöltöttem a hatodik életévemet, és ez egyben az a nap
is, amikor rájöttem, hogy a madármegfigyelés nagyon jó
dolog is lehet. Amikor aznap fölébredtem, egy kalitkát vettem
észre az ágyam melletti szekrényen, és abban egy furcsa, mogor-
va, tarka madarat, vicces bubolyával a feje tetején. Slava apó a
fal melletti fotelban üldögélt, szemmel láthatóan arra várva,
hogy felébredjek. Boldog születésnapot, pindur, a hónom alá
nyúlva felvett az ágyból, és megpuszilt. Tessék, az ajándékod,
rámutatott a kalitkára, ez a te papagájod, Koljának hívják,
de elevezheted máshogy is, ha ez nem
tetszik. Tudod-e, hogy megtaníthatod
beszélni? A papagáj olyan madár, amely
beszél. Eszembe jutott, hogy Anica mama
néha azt mondja, úgy beszélek, mint egy
papagáj, de nem tudtam, hogy papagáj
tényleg létezik. Bámultam a madárra, és
elkápráztatott, hogy ilyen közelről figyel-
hetem, anélkül, hogy valahova is elrepül-
ne. Ha megközelítettem a galambokat az
utcán, mindig felröppentek, és eltűntek
magasan a levegőben, ez a búbos Kolja
pedig egészen mozdulatlanul áll a kalit-
ka vékony lécén, és tágra nyitott szem-
mel tanulmányozza a szobámat. Most
miért hallgat, kérdeztem, miért nem
mond valamit. Először meg kell rá taní-
tanunk. Erre Kolja meglepetésszerűen
rikoltott egyet, és megrázta a fejét, ettől
úgy megijedtem, hogy a takarót a fejemre
húztam, ő pedig még néhányszor felrikol-
tott. Ne félj, Vasjenjčka, így köszöntött fel
a születésnapod alkalmából, nyugtatga-
tott Slava apó. Ő most a barátod, te viseled a gondját, enni adsz
neki, tanítod beszélni. Nem tudom, kiáltottam rémülten, én nem
tudok muslincát sem fogni. Milyen muslincát, csodálkozott Slava
apó. Hát nem azt mondtad, hogy a madarak muslincát esznek.
Nem, ez magokat fog enni, ne aggódj, látod, már van ennivalója
ebben a tálkában. Ideadott egy poharat, résnyire nyitotta a kalit-
ka ajtaját, és azt mondta: Gyerünk, önts vizet Koljának. De ha
megcsíp, ráztam a kezemet félősen. Akkor sincs semmi baj, nem
veszélyes, ha megcsippentene, az olyan lesz, mintha üdvözölne.
Öntöttem vizet a tálkába, miközben Slava apó ingujját fogtam a
másik kezemmel, a papagáj pedig ügyesen visszahúzódott annak
a lécnek a legvégére, amin álldogált. Szemrebbenés nélkül figyel-
tem. Kolja, hívogattam, Kolja. Nem mozdult. Tudja, hogy, hogy
hívják, kérdeztem Slava apót. Nem tudja, de majd megszokja,
meglátod. Megtanítod majd arra, hogy kimondja a nevét, és
hogy beszélgessen veled. Kolja, szép a bubolyád, mondtam neki,
gyerünk, mondd ki, bubolya. Kolja nem mozdult. Él egyáltalán,
kérdeztem Slavo apót, aki éppen kifelé tartott. Aha, válaszolt, csak
te folytasd a beszélgetést, és egyedül hagyott a madárral, amely-
től egy kicsit féltem. Ültem az ágyon, és bámultam, még mindig
mintha oda lenne ragasztva, és nem vette le üveges tekintetét a
függönyről, amelyiken átvilágított az augusztus reggeli napfény.
Fölkeltem, rezzenéstelenül figyelve Kolját, egészen közel mentem
a kalitkához, és belenéztem meredt szemébe, úgy tűnt, mintha
pislogott volna egyet, valahogy viccesen kacsintott, egy kicsit a
fejét rázta. Kissé én is összerezzentem a mozdulatától. Fölhúz-
tam az inget és a rövidnadrágot, és arra törekedtem, hogy ne
vegyem le a tekintetemet arról a mogorva lényről ott a kalitká-
ban, és megállás nélkül mondogattam neki: A te neved Kolja,
tudod-e, gyerünk, ismételd meg, Kolja, Kolja, ez a te neved, én
pedig Vasja vagyok. Gyerünk, mond-
jad, Vasja... Mozdulatlan ült a dróton, és
némán figyelt, mint egy tudós, én pedig
fészkelődve és fecsegve figyeltem őt, mint
egy papagáj. Akkor meglepetésszerű-
en fölemelkedett, és meglebbentette a
szárnyait, mire én kirohantam a nappa-
liba, és azt ordítoztam: Slava apó, anyu,
gyertek, Kolja elakar repülni. Nyugod-
tan kiengedheted, mondta Slava apó,
hozzá kell szoknia a szobához, majd
visszamegy a kalitkába. Csak csukd be
az ablakot, nehogy kirepüljön.
Egy héttel később elkezdtem az elemi
iskola első osztályát. Iskolába járok,
magyaráztam Koljának, érted te azt,
hogy mi az az iskola. Mondjad, iskola,
majdnem olyan, mint a Kolja, csak egy
kicsit különbözik. Már segítség nélkül
engedtem ki, hogy repüljön a lakásban,
figyelmeztettem Anica mamát, hogy
véletlenül se hagyja nyitva az ablakokat,
amikor nincs a kalitkában. Még csak ez
a rikácsoló madár hiányzott ebbe a felfordulásba, mormogta,
miközben igyekezett egy kis rendet csinálni legalább abban a
szobában, ahol én aludtam.
Egy évvel előbb kezdtem az iskolát. Panić igazgató jóváhagyta
a beiratkozásomat, miután az irodájában elszavaltam neki egy
csokorra való verset, némelyiket szerbül, némelyiket oroszul,
teljesen önállóan, segítség nélkül, habár jelen voltak a szüleim
is. Sima Vlajković tanító az első naptól kezdve tisztában volt vele,
hogy egy olyan diákot kapott, aki megszabadítja minden gondtól,
többé nem lesz kérdés, ki énekel és szaval az iskolai előadásokon,
és ki olvas és meséli el a történetek tartalmát hiba és megállás
nélkül, ha megjelenik a tanfelügyelő.
Sima tanítónál Vasja gond nélkül befejezte az elemi iskola
első három osztályát, éldegélve, ahogy azt ő maga is viccelődve
meséli, az egyenlő szárú belgrádi háromszögben, apai és anyai
őseinek lakása és saját állandó tartózkodási helye közt, aminek
csak ,,a mi házunk” volt a neve. Főleg gyalog közlekedett. Két
társával, Gorannal és Vesnával együtt gyűrték le azt a pár száz
métert az otthontól az iskoláig, csak néha szálltak fel a villamos-
ra, hogy egy kicsit utazgassanak. Útközben mesélt nekik Kolja
Ideges, zavarodott irgalmatlanok
kíméletlenül csördítik konok
bikacsökeiket, fenyíteni a félelmes
foglyokat, ők, vakmerő buták.
Üres mosolyú bábuk bámulják
a fékezett izomkötegeket, nyers erőt.
Fergeteges feszültség izzik fehéren.
Történhet, hogy kiszabadul egy
vérengző vadállat, isteni szimbólum.
És elbődül a friss fényen, bódultan.
Ekkor pedig a bárgyú nézők csak
másznak, egymást taposva,
menteni saját feslett bőrüket.
Mert hiába bamba mindegyik,
titokban félnek az állattól, hisz
jól tudják – ha szabadon szökellhet,
a magas nézőtér neki csak
a tápláléklánc legeslegalja.
tükörben
pontosan kétszer
állok távolabb tőlem
átmérőm felén
(Antalovics Péter harmadikos gimnazista Zomborban, nemrég
tért haza a Kárpát-medencei diákköltők, diákírók sárvári
találkozójáról, ahol a 420 jelentkező közül bekerült az első
ötvenbe. A pályázatot a Kilátó közölte.)
fortélyairól és Slava apó élményeiről a páciensekkel a rendelőben.
Amikor első alkalommal említette meg Kolját, Goran megkér-
dezte, hogy nem a bátyja-e. De igen, válaszolta, a bátyám, akit
a gonosz boszorkány madárrá változtatott. Koljáról a tanítónak
és az iskolatársainak sok történetet mesélt, a madárnak pedig
a hazafelé vezető útról mondta el az élményeit, és Kolja igazán
nagyon türelmes hallgatóságnak bizonyult. Csak néha rikoltott
fel, és akkor ezt a rikácsolást Vasja lefordította a többi lakónak,
azt állítva, hogy velük beszélget.
Boldog folyását az érdekes és kényelmes iskolai életnek és a
papagájjal való barátkozásnak kicsit megzavarta az elemi iskola
harmadik osztályában egy szomorú esemény és két családi balsze-
rencse. Steva tata betegsége és az állami beavatkozás, amit csak
helytöbbletként emlegettek.
n Fordította IRSAI Rita

M E G J E L E N T A S I KO LY 2 6 .
Harmath Antal titokzatos eltűnése
2011. január 11-én, 49. születésnapján Harmath Antal eltűnt. Legutoljára este tíz óra
tájban látták törzshelyén. Mint máskor is, felhajtott néhány italt, majd kisétált a kocsmá-
ból – és nyoma veszett. Azóta senki sem látta, és senki sem hallott felőle semmit. Nem
tudni, hogy szándékosan sétált-e ki eddigi életéből, vagy esetleg voltak haragosai, akiknek
valamilyen módon közük lehet eltűnéséhez. A családtagok és az ismerősök megszólalta-
tásával huszonegy szerző nyomozást indított az ügyben. NAGY FARKAS DUDÁS Erika,
FEKETE J. József, KOVÁCS Jolánka, KÓKAI Péter, LÉNÁRD Róbert, CSÍK Mónika,
SINKOVITS Péter, SZABÓ PALÓCZ Attila, LENNERT Tímea, NYÍRFALVI Károly,
SZÖGI Csaba, SZILÁGYI PERJÉSI Katalin, KIRÁLY Farkas, BERÉNYI Emőke, KALÁSZ
István, KÁLMÁN Mari, JÓDAL Kálmán, LOVRA Éva, BOGNÁR Antal, SCHWAMM
Fanni és SÁNDOR Zoltán Harmath Antal titokzatos eltűnését boncolgató írásai a Sikoly
26. számának ÖNMAGUNK NYOMÁBAN című fejezetében olvashatók.
Az irodalmi és művészeti folyóirat A CSÖNDET MEGRAGADNI című szépirodalmi
összeállításában találhatók GYŐRFFY Ákos, DANYI Zoltán, MADÁR János, LOVÁSZ
Krisztina, CSIKI András és NAGYPÁL István versei, továbbá CSÍK Mónika rövidpró-
zái, KERTES Gábor fordításában a chilei Lina MERUANE novellája és BAJTAI Kornél
fordításában részlet Svetislav BASARA legújabb regényéből.
A kiadvány VÍZIÓ NÉLKÜLI VILÁGBAN címet viselő részében kaptak helyet új köte-
tekről szóló kritikák és könyvismertetők. Svetislav Basara: Parkinson-kór: a kezdet és a vég
c. regényéről és Danyi Zoltán: Hullámok után a tó sima tükre c. prózakötetéről SÁNDOR
Zoltán, Bartis Attila és Kemény István: Amiről lehet c. interjúkötetéről CSÍK Mónika,
Szilasi László: Szentek hárfája és Lovas Ildikó: A kis kavics c. regényéről FEKETE J. József, Závada Pál: Harminchárom szlovák népmese
c. kötetéről pedig SZÖGI Csaba értekezik.
A muzslai Sziveri János Művészeti Színpad gondozásában megjelenő folyóirat idei első, tavaszi számát KANYÓ Ervin Üzenet a
hátsó udvarból című grafikai ciklusával illusztrálták. A ciklusról és a szerzőről VALKAY Zoltán közöl esszét.
S Z Á M A
J. K. és a költészet
n SÁNDOR ZOLTÁN
A fiatal J. K. ölébe fektette az odáig lélegzet-visszafojtva olva-
sott Hölderlin-kötetet, és kinézett az ablakon. A busz varázslatos
tájakon száguldott: átláthatatlan fenyvesek mellett, mélyen elnyúj-
tózó völgyeken és katlanokon át, halványan zöldellő magaslatok
lankáin kígyózó kisvárosok között. J. K.-t annyira elkápráztatta
a látvány, hogy sokáig megigézve figyelt kifelé.
– Egy gondolat bánt engemet: nem vagyok tökéletes! – motyog-
ta, amikor föleszmélt. – Tökéletes, mint a bennünket körülölelő táj
– tette hozzá, és zavartan körbepillantott maguk elé bámuló utastár-
sain. – Lesújtó a felismerés, hogy mennyi mindenre van szüksége
az embernek a megmaradáshoz kívülről befelé: egy szelet sült hal-
ra, néhány pohárka borra, meleg otthonra, könyvekre, társakra…
– Önmagunkban sohasem leszünk tökéletesek – folytatta rövid
hatásszünet után –, de tökéletlenségünkben is lehetünk kifogásta-
lanok, és ezzel egyszerre életszerűbbek, ha nincs szükségünk méreg-
drága parfümökre, csillogó-villogó estélyikre vagy elvakító éksze-
rekre, ha nem igénylünk izomfejlesztésre és fogyókúrára alkalmas
szereket, nyomós ok nélkül plasztikai sebész szolgálatait…
– A dolgok úgy állnak, hogy amikor az ember igazából nem lé-
tezik, akkor nagy gondot fordít a külalakra – szólalt meg Basara. –
Ez egyébként teljesen érthető, hiszen az minden, amivel rendel-
kezik.
– Sokaknak bizonyára nem nagy elégtétel, de számomra retten-
tően fontos, hogy érkezik valami belülről kifelé is: a versek…
Elvesztem eszméletem. / Szabad leszek.
2011. április 30., május 1., 2., szombat–hétfő kilato@magyarszo.com KILÁTÓ 23

A Változatlan Semmi megfigyelője

(23.) Leghangsúlyosabban pedig az előző kötet
éléről átemelt versben jelenik meg ez a forgásten-
gely: „Nem hasonulok. / Fordulatom torzulat. /
Benne(m) maradok… // Nem hasonlítok. / Torzu-
latom fordulat. / Azonosulok…” /Én-kettő/ (25.)
Nagy Zopán: A kötet címe. A haiku jegyében. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2011 A következő versben ezt az átfordulást előidéző
n FEKETE J. JÓZSEF szerepet a nem születtem másnak, mégis másnak
születtem paradoxona tölti be: „Szüleim Nagyok.

N
agy Zopán 1995-ben írta, de csak 2008-
ban jelentette meg „Skizológia” című köte-
tét, amelyben önazonossága felkutatása és
világtapasztalatának rendszerezése céljából távol-
ra visszanyúlt az időben, Hermész Triszmegisztosz
smaragdtáblájáig, ősi mítoszokig, misztériumokig.
Költői eszköztárával felépített, világnézeti alap-
állást kereső művében hangsúlyos helyet kapott
a zen és a tao bölcselete, a kötet legelső, mottó-
ként kiemelt verse is ebbe az irányba mutatott,
de koránt sem volt egyértelmű a szerző későbbi,
a zen buddhizmus és annak képi-szellemi világát
megjelenítő haiku, mint versforma és mint műfaj
felé fordulásának lehetősége.
Mostani könyve, amelynek címe A kötet címe,
alcíme pedig A haiku jegyében, ezt a választá-
sát tárgyiasítja. A Szepes Erika nagyszerű kísé-
rő tanulmányával és Gaál József ecsetrajzaival
megjelent kötet félremagyarázhatatlanul bizo-
nyítja, hogy Nagy Zopán érzelmi és értelmi síkon
egyaránt mélységesen megértette a zen világát,
magáévá tette jelképrendszerét, a haiku számára
nem formai kihívás, hanem költői léttartalom, a
világnézetet megerősítő beszédmód, egy szerves
tapasztalatsor révén a teljességhez vezető elmé-
lyülés, a gyermeki egyszerűségig visszabontott én
kivetülése 17 szótagos költeményekben. „Régen
értettem: / a bölcsőben véget ért / Nagy bölcsessé-
gem” – írja erről A kötet címe ciklusban, jelezvén,
hogy a zen tanításának értelmében nem a dolgok
magyarázata jelent bölcsességet, hanem a dolgok
teljes körű elfogadása teszi gyermekien egysze-
rűvé a világot. Máshol gyermekkori vénségéről
beszél, ugyanerre a gondolatra utalván vissza. A
kötet kétséget kizáró módon igazolja, hogy nagy
Zopán nem pózból és nem divatot követve ír haik-
ut, hanem egészen egyszerűen már nem a nyugati
civilizáció nyomán gondolkodik. „A vers olyan /
szabad lehet / (költő nélkül), // mint a lánc, / mely
elengedte / a kutyát…” (60.) – írja, és valljuk be,
egy futkározó kutya látványa kevesünkben ébresz-
tene gondolatokat a kutyától megszabadult lánc
szabadságáról. Aki viszont nem így gondolkodik,
nem értheti meg a haiku mélységét.
A Távol-Kelet kultúrájának európai importja
nyomán a haiku a magyar költészetben is népsze-
rű versformává vált, noha úgy szerkezetében,
úgy jelképiségében idegen a magyar nyelvtől.
Nyelvünkben kevés a rövid szótag, a haiku pedig
ezekre épül. Költőink egyszerűsítettek, a japán
haiku 17 moráját ugyanennyi (rövid vagy hosszú)
szótaggal helyettesítették be. Mivel a zen budd-
hizmus nem eszmerendszer, nem vallási szabá-
lyok gyűjteménye, hanem az élet minden terü-
letét szorosan átszövő gyakorlat, s mivel a zen és
a haiku ugyanilyen szorosan kötődik egymás-
hoz, a nyugati zsidó-keresztény hitvilágban és a
görög-római mitológia szellemében élők számára
gyakorlatilag érthetetlen a haiku üzenete, ezért
a nyugati haikuszerzők ezen a téren is az egysze-
rűsítés módszerével éltek, csupán az alapvető
külsőségeket hagyták meg, és nem műfajként,
hanem versformaként kezelik. Gyakran élnek
vele, mert egyfelől kihívást, másfelől játék-lehető-
séget látnak benne. A magyar nyelvterületen belü-
li népszerűségét bizonyítja például a Vihar Judit
szerkesztette Ezer magyar haiku (2010) című anto-
lógia, amelyben közel háromszáz költő munkája
olvasható. Nagy Zopán mindezek ismeretében és
mindezek ellenében kötetében rákérdez a műfaj
nyugati domesztikálásának értelmére: „Hogy-
ha nincs vége / (ide hét szótagszám kell): / van-e
(v)eleje?” (62.)
Mindezt azért tartottam fontosnak elmonda-
ni, hogy jelezzem, Nagy Zopán számára a haiku
eleve több puszta versformánál, ő ugyanis a zen
irányából közelít hozza, ezért is gyakori vers-
ében a paradoxon, akárcsak magában a zenben.
Haikui bölcseletcentrikusak, viszont nem csupán
a buddhizmus tanítása szólal meg bennük, hanem
a keresztény mitológia ikonikus elemeit is a zen
szellemében értelmezi, vagy alakítja egymással
ok-okozati viszonyba rendeződő képekké. Jézust
például a halálát jelképező keresztfán láttatja, de
a költő a kereszt anyagában felfedezi a létrát is,
a mennybemenetel jelképét, a feltámadás elője-
lét, a keresztény epifánia reményét: „Harminc-
három év: / kívül kereszt, belül Lét- / ra. (Így)
van remény.” (33.) Nem tudhatom, hogy ez a
vers szándékosan került-e a kötet 33. oldalára, az
viszont egyértelmű, hogy többszörösen összetett
képpel szembesül e haiku által az olvasó, amit
a költő a sorok írásképével generál. A létra szó
második szótagját ugyanis áttöri a másodikból
a harmadikba, így a kereszten belül egyszerre
képződik meg a magasabbra jutás eszköze és
maga a lét misztériuma. A harmadik sorban az
így szó zárójelek között jelenik meg, ami által a
„van remény” állítása kiegészül, és oly módon
értelmezhető, hogy abban az esetben létezhet a
remény, ha az egyén az elmúlásban felismeri az
új életet, a keresztény a feltámadást, a buddhis-
ta a karmát és a reinkarnációt. A többszörösen
összetett képek között az egyik legszebb a követ-
kező: „Kés(n)ő este volt. / Halvány fény-penge
éle: / vágott be a hold…” (69.) S még csak egy
másik Jézus-központú haiku: „Harmadnapra Ő:
/ vérbe-fagyva föléledt. / Arca deres kő…” (69.)
Mi sem természetesebb, hogy Nagy Zopán haikui-
ban Krisztussal békésen megférnek a sintó vallás
nagytiszteletű istenségei, a kamik.
A többszörösen összetett képek nem látvány-
hordozók, hanem bölcseleti elemek megjelení-
tését szolgálják. Ennek tudatosítása érdekében
a költő gyakorta a metszés-, vagy forgástengely
mentén egymásba visszatükröződő alakzatokká
szervezi a versét:
A Valóságok
Titokzatos foltok
Szemeim mögött
– Most átfordulok –
Szemeim mögött
Titokzatos foltok
A valóságok
A tükörszimmetriás versszerkezet már az előző
kötetében is fontos szerepet kapott, a haikuk
esetében jelképes értelemmel telítődik. Szepes
Erika írja a könyvhöz utószóként csatolt tanulmá-
nyában, hogy ez a reverzibilitás, átfordíthatóság,
visszafordíthatóság Buddha dharma tanából ered,
abból a tanításból, ami szerint a világot egyszerű
őselemek szüntelen mozgása nyomán létrejövő
elemtársulások alkotják. „A világot ez a folyamatos
átmenetiség, egymásba változás, egymástól elkülönü-
lés jellemzi, nincs megszűnés sem, csak átváltozás.”
(89.) Az átalakulás révén megvalósuló folytonos-
ság szinte központi témája a kötetnek. „Átala-
kulhatsz. / A csapda megváltoztat… / Nyúlszájú
róka.” (63.) Ebben a versben a csapda az átala-
kulás tengelye. A fordulás nem egyszer közvet-
lenül is megjelenik a versben: „A föld koporsó.
/ Benne gyakran fordulunk… / Az ég koporsó.”
/ (Én sem születtem ’másnak’.) / Szüleim vagyok.”
(60.) Ebben a haikuban közvetlenül jelenik meg
egy másik paradoxon is, az én és az ők azono-
sítása, egy személyen belüli jelenléte. Erre, az
egyes és többes számot, illetve az első és második
személyt azonosító megszólalásra több példát is
találunk a kötetben. A személycsere mellől nem-
váltás se hiányzik ebből a költői világból, Nagy
Zopán megteremti ellentétes nemű alteregó-
ját, vagy női álnevesítését, Azaki Nemazakit, aki
egyben a költő anyakép-azonosulása is.
A haikukat átható abszurd humor nyelvjátékos
megnyilatkozását ugyancsak már az előző Zopán-
kötet kiérlelte. A nyelvjáték most is paradox jelle-
gű: „Az a kedves kis légy, / ki (csak) a légynek
sem ártott: / nyugodjon békában…” Ehhez még
hozzá kell olvasnunk a vers címét is, ami az epitá-
fium helyett Ebitáfiumként szól. Parányi észrevé-
tel, hogy a haikuban megjelenő légy esetében
személyre utaló vonatkozó névmást használ a
költő, vagyis a lélekvándorlási szemlélet jegyében
nem tesz különbséget a létezés biológiai mivolta
tekintetében. A nyelvjáték máshol abszurd képet
teremt: „A szenzibilliárd / bizalmat magamnak
(ma) / meg-ego-legezem…” (60.)
A reinkarnáció folytonossága, mint a jobbá
válás, a karmától szabadulás ismétlődése áthat-
ja a kötetet, olykor rejtettebben, néhol egészen
közvetlen megfogalmazásban: „Nincsen elmúlás:
/ holt macskában gepárd fut, / bennem pedig
más…” A könyv hangütését megadó nyitó vers
(„Fel-tét”) is a nirvána felé vezető karmatisztulást
tematizálja („Ha a karma folyamatos / (a javítás
iszonyatos) / feladat”, nem kis kétellyel az újjá-
születés jobbító eredménye iránt, az újjá szüle-
tett és önnön magát jobbnak képzelő utódját,
tehát új testet öltött saját magát „daganat”-nak
nevezi, amely ráadásul kikacagja korábbi énjét,
a jobbulásnak semmi jelét nem mutatja. Viszont
nem a zen világáról szólna Nagy Zopán haiku-
kötete, ha a mottó helyén álló vers kételkedését
nem fogadná el. Tudomásul veszi: „Születtem
– súgta. / Erről (mit sem) tehetek… / A többit
végzem.” (A kötet címe), és megállapítja: „Rám
hasonlítok.” (uo.) A részletekben is mindunta-
lan jelen lévő folyamatosságról még egy haiku:
„Fa-lovacskázás… / Hintalóból hintaszék. / Ez is
holt-játék…” (34.)
Végezetül talán nem ártana elárulni, miért is
az ennek a könyvnek a címe, hogy a kötet címe.
Megtudja az olvasó, ha megfejti a következő
haikut: „A kötet címe: / Elrejtett kulcs. – Elve-
szett / A kötet címe.”(20.) A látszat és a lényeg
megkülönböztetése Nagy Zopán költészete befo-
gadásának alapfeltétele. Nem nehéz feladat, csak
versként kell olvasni haikuit. Kortyonként ízlelni,
akár a teát, s közben figyelni, egy-egy korty után
mennyit változott a világ.

Néhány másodpercig csend honolt az autóbuszban, csak a jármű
tompa brummogása hallatszott. A monoton zajt a J. K. mögött elhe-
lyezkedett idős férfi szakította meg. Felszedelőzködött, tenyerével
végigsimította kissé összegyűrődött öltönyét, és megköszörülve
torkát megkérdezte:
– Uram, ezek az ön verssorai?
– Igen – válaszolta J. K.
– Árulja el nekem, tisztelt fiatalember, mi értelme ilyeneket írni?
Azt akarja mondani, hogy akkor a legszabadabb, amikor eszméle-
tét veszti? Milyen hatást akar ezzel kiváltani az esetleges olvasóból,
illetve hallgatóközönségből?
J. K. elmosolyodott.
– Maga nem érti, de még csak nem is érzi a lényeget. Az embe-
riség töretlen fejlődésébe vetett bizalma révén túlságosan eltévedt
az anyagi világban. A technika fejlődését összetéveszti az embe-
riség fejlődésével, holott a kettőnek nem sok köze van egymás-
hoz. A modern ember már évszázadok óta különböző műszaki
szerkentyűkkel igyekszik kitölteni az egyre nagyobb szellemi űrt
magában és maga körül. Miközben egész nap azért gürcöl, hogy
biztosíthassa magának a legújabb típusú személygépkocsit, a minél
gyorsabb számítógépet és a legmultifunkcionálisabb mobilkészü-
léket, észre sem veszi, hogy szellemileg-lelkileg már alig létezik,
társadalmi szerepét pedig javarészt gépek töltik be helyette. Ön
már csak abban hisz, amit meg tud érinteni, és képtelen felfogni,
hogy minden egyes fogalomnak és jelenségnek sokkal mélyebb
értelme és üzenete is lehetséges, mint ahogyan az első pillantásra
vagy hallásra tűnik. Még a szavaknak is… A néhai archaikus ember
tisztában volt ezzel. Azt is mondhatjuk, hogy szellemiekben érettebb
volt nálunk: természethűen élt, és közelebb állt Istenhez. Elegendő
beleolvasni a különféle mítoszokba, a vallási jellegű szövegekbe és
bármely ókori irodalmi műbe, hogy meggyőződjünk erről.
– A mítoszban a kimondhatatlan képi formát ölt – kapcsoló-
dott be a beszélgetésbe Turai Kamil. – A mítosz anyaga a mese.
Mennél hihetetlenebb, annál valóságosabb. A mítosz az istenek
világát hozza vissza a természettudományos gúzsok után. A mítosz
életerő, megélhető. A misztikus képes a mítoszokat újra hatóerővé
lényegíteni.
– Az archaikus ember misztikus volt, a történeti ember viszont
haszoncentrikus, legalábbis azt hiszi magáról – magyarázta J. K. a
meghökkent bácsinak. – Még a haszon szó valódi jelentését is elve-
szítette. Kimondottan az anyagi javakban képzeli azt. Ezért találja
értelmetlennek az archaikus misztikusok egyetlen igazi utódának,
a költőnek a tevékenységét.
– A költészet vad szépségű esztelensége rátok cáfol, ti hasznos-
ság örök hirdetői! – vágott közbe Nietzsche. – Az embert éppen
az emelte föl, hogy végre meg akart szabadulni a hasznosságtól, ez
inspirálta a művészetre és a moralitásra!
– Ennek ellenére, valamilyen módon, az archaikus ember is a
hasznot kereste – nyugtázta J. K. – Tudta, hogy a zene, a zenének a
ritmusa az, ami legközvetlenebb kapcsolatot teremt ember és Isten
között. Ezért engedte behatolni beszédbe a ritmust, ezért találta ki
az imát és a költészetet. Azt a két beszédformát, amely úgy rende-
zi be a szavakat és a gondolatokat a szövegbe, hogy azok teljesen
átlényegülnek, eredeti jelentésüknél mélyebb tartalmat nyernek,
ami által az ember az isteneket kegyesebb hajlandóságra kénysze-
ríthette saját ügyei iránt.
– Ezen a babonás hasznosságon járt az emberek esze, amikor
költeni kezdtek – állapította meg csendben Hamvas.
– Egy társadalom erkölcsi és szellemi szintjének fontos mutató-
ja, hogyan viszonyul az adott társadalom a mindenkori költőkhöz
– folytatta okfejtését J. K. – Korunkban a költő sajnos elveszítette
az őt megillető státust a társadalmi ranglétrán, helyét politiku-
sok, ügyvédek, bankárok, menedzserek és reklámszakemberek, a
legfőbb bálvány uniformizált zsoldosai bitorolják. A legszörnyűbb,
hogy még egyes, magukat költőnek tartott egyének is elfogadják az
adott helyzetet, és az érvényesüléshez az említett korhelyek kegyeit
keresik, holott nem költő, aki nem akarja megváltani a világot!
– Mi a költőket félisteneknek tartottuk – szólalt meg Homérosz.
– Rám is így tekintettek a társaim. Tudták, hogy világtalanságom
ellenére jobban és tisztábban látom a dolgokat az egyszerű földi
halandóknál. A pithagoreusoknál a költészet filozófiai tanként és
nevelési műfogásként jelentkezett. Mítoszaink tanúvallomást tesz-
nek a költészet gyógyító hatásáról is. Empedoklész verseket olvasva
lenyugtatott egy dühöngő őrültet, Damón egy szerelemittas ifjú
lelkét tisztította meg vele. Költészettel csillapítottuk a vérszomjas és
feldühödött isteneket is, mert a költészet megfékezi az indulatokat
és kitisztítja a lelket…
A fiatal J. K. találomra felütötte a kezében lévő könyvet, és
felolvasott belőle két verssort:
– Tele érdemmel, de költőien / lakozik a földön az ember.
– Költőien lakozni azt jelenti: az istenek jelenlétében élni, és
érintve lenni a dolgok lényegközelségétől – értelmezte a sorok
jelentését Heidegger. – A költészet a valótlan és az álom látszatát
kelti, szemben a kézzelfogható és hangos valósággal, amelyben
otthonosnak véljük magunkat. És mégis, fordítva, az a valóság,
amit a költő mond, és amivé lenni vállalkozik.
– Érti már?! – lelkesedett J. K. – Eszméletem elvesztésével volta-
képpen a hétköznapi nehézségek fertőjétől szakadok el, mikrokoz-
moszomba mélyedve nem befolyásolnak a kívülről érkező negatív
impulzusok, és teljesen szabadnak érzem magamat!
24 KILÁTÓ kilato@magyarszo.com 2011. április 30., május 1., 2., szombat–hétfő

Bulgakov reloaded
színészek valódi szakemberekként lépjenek elő,
hogy megcsillogtassák mesterségük lényegét, és
erre sor is került. Zoja szerepében Jasna Đuričić,
Ametyisztovéban Boris Isaković, Aboljanyinovéban
pedig Nenad Pećinar olyan alakításokat nyújtottak,
n ROGINER OSZKÁR melyek által a három szerep megérinti a közönsé-

Ú
jvidéken két Bulgakovot is játszanak, és
mindkettőnek ebben az évadban volt a
bemutatója. A Mester és Margaritát az
Újvidéki Színházban, a napokban bemutatott Zoja
lakása címűt pedig a Szerb Nemzeti Színházban
játsszák. A Dejan Mijač által rendezett Zoja laká-
sa ugyanakkor egy háromszoros évforduló köré
csavarodik. A rendező ugyanis ebben a házban
eleddig negyven előadást állított színpadra, ötven
év telt el a Szerb Nemzeti Színházban megrende-
zett első előadása óta, és mindkét jubileum abban
az évben van, amikor ezen patinás intézmény fenn-
állásának százötvenedik évfordulóját ünnepli.
A darab 1926-ban íródott, olyan időben, mely
sokban hasonlít a miénkhez. Átmeneti időszak-
ról beszélünk, ahol a cári Oroszország lecsengett
nemesei egy új – a bulgakovi dramaturgiában
különleges hellyel megilletett – rétegnek adják
át helyüket. Korunk értékmódosulásai során is
úgy jutottak pozícióhoz, pénzhez, vagyonhoz vagy
bármiféle hatalomhoz a tegnapi senkik, ahogyan az
a bulgakovi világban is a felszínre úszik. Mijač ezt
get, átbillenvén Bulgakov realisztikus és realitáson
a jelentől elrugaszkodó álomvilággal tudja ideigle- ságot így nem puszta anyagiakat megcélzó leölés- túli világának határán. Zoja a játék mindkét olda-
nesen megtámasztani. Ametyisztov ugyanakkor a ként kellett volna játszani, hanem az adott életbeli lán jelen van, aktív szereplőként, valamint vissza-
legenigmatikusabb arcéle a darabnak. Zoja rokona, szerep kényszereként, a szereplők további tette- emlékező narrátorként egyaránt. Mikrofonnal a
talán tud franciául, talán nem, talán hazudik, talán it előhívó mozzanatként. Mijač ezzel ellentétben kezében kezdi a darabot, majd magába roskadva,
nem, talán Ametyisztov, talán nem. Őrült is, gyáva egy kis kínai kokainkupec pénzsóvár megoldásává valahol a történelem elhasznált kacatjai között
is, öncélú is, ötletes is. Egyik percben bőröndjét
vonszoló koldus, a másikban konyakot kortyo-
ló szmokingos kerítő. Honnan jön, nem tudjuk,
hova tart, ő sem tudja... Bulgakov bestiáriumának
szereplői úgy jelennek meg a színen, mintha az
utcáról érkeztek volna. Mijač nem egyértelműsíti a
jelmezek korát. A szereplőkön egyre-másra válta-
kozik az 1920-as évek és korunk divatja, sikeresen
egybemosva a cselekmény és az ideológia mentén
a mindkettőt.
A zene és a díszlet külön figyelmet érdemel.
A darabban elhangzó zenét ugyanis a színpadon
veszteglő zenekar szolgáltatja. A bordélyházban
szervezett estélyeken ugyanis a gróf zongorajátéká-
nak vezényletével a modellek tánczenére vonulnak
fel. A zenészeket közrefogó falak ugyanakkor befe-
jezetlenek, pontosabban folytonos (át)alakulásban

Miomir POLZOVIĆ felvétele

az átmenetet, ezt az erkölcsi csuszamlást ragadta
meg a darab aktualizálása során – több-kevesebb
sikerrel.
A szövegben egy moszkvai varrodává, illetve
divatszalonnak álcázott bordélyháznak otthont
adó lakásról van szó, melyben mélabúval és talá-
lékonysággal vegyülnek az ellenforradalmi erők.
Zoja a saját nagypolgári lakásában él, azt akarja
mindenáron megtartani, amit ez a lakás jelképez:
a boldog gyermekkort, a cári világ fényét és árnya-
it, melyet az ablakból látott, amikor kislányként
kitekintett az ablakok üvegtáblái mögül; a padló-
deszkák kopogását, melyek első lépteit őrzik, a
szülei forradalommal tovatűnő alakjait… Abolja-
nyinov, Zoja jelenlegi férje, a néhai gróf, aki méne-
sét, felgyújtott házait, elrekvirált szántóit és rétjeit
siratja. Kokainfüggő. Magába omló múltját csakis
vannak. A nézőtér három részre oszlik, úgy, hogy
kétoldalt is helyet lehet foglalni, ami rendben is
volna, ha a darab menete ezt indokolná, az oldal-
só széksorok ugyanis szinte soha nem kerülnek
a játék figyelmének gyújtópontjába. A színészek
mindazonáltal remekül teljesítettek – rég láthat-
tunk egy ilyen jól előadott darabot, a szöveggel és
a díszlettel sincs semmi gond, de valami hiányzott, Jelenet az előadásból
valami elveszett abban a felépítményben, amit ez a fokozza le, megvonván a jelenettől azt, ami egyéb- zárja. Szerepét ez a sajátos ki- és belépés határoz-
tragikus farce fenntartani igyekezett. Ezt a valamit ként viszonyítási pontként emelkedne ki. Huss za meg, álomszerűvé téve azt, ami valamikor rég
pedig a végén lezajlott gyilkosságnak az előadás halálával összeomlik minden, a grófot és Zoját valóság volt, s talán valóság lehetne még most is, ha
többi részével való kiegyenlítődésben érhetjük elviszi a rendőrség; Kerubim, a kínai, erőszaká- a történelem másként alakul. A közönség, mindent
tetten. A farce egyik alappillére ugyanis az, hogy val végre színt vall a közönség előtt; Ametyisztov egybevéve egy jó előadást láthat, egy jó Bulgako-
nincs jellemfejlődés, és Bulgakov is szerintem pedig elszökik, eltűnik, ahogy az elején feltűnt. A vot, egy jó Zoját, mely alatt tranzíciós értékeink
pontosan ezért választotta ezt a műfajt. Az ember tragikum fókuszát nem Huss halála, hanem annak módosulását érintő kérdéseket tehet fel magá-
lényegében nem változik, csak a körülmények, öszefüggései adják, és ezt a fókuszt vétette el Mijač. nak úgy, hogy megválaszolatlanul maradhatnak
és az azokhoz való viszonyulási mód. A gyilkos- Az előadás során alkalom adódott arra is, hogy a a következő Bulgakovig.

Olvasópróba
Akadémián máig képviselt állítás, mondjuk, a nyelvrokonság vonat-
kozásában, vagy az idegenből vett néhány szavunkkal kapcsolatos
álláspont, például a karácsony szó eredetét illetően. Egy biztos: a
n DR. SZABÓ KATALIN magyar nyelv egyedülálló és különleges mind szerkezetében, mind
hangzásában.

B
Az önálló jelentéssel bíró szókészleti elemek száma elérheti az
alázs Béla (1884–1949) művész volt; ő mondhat- 1 milliót, és ez nagyon nagy szám. Ebből ered az is, amit George
ta, hogy ha „a magyar földet kiveszik a lábom Bernard Shaw (1856–1950) mondott a magyarról: „A mi nyelvünk
alól, a magyar nyelvnek és magyar muzsikának (ti. az angol) gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal… Bátran
felhőjén szállok meg. Talajjá fognak sűrűsödni alattam kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyel-
a szavak, és az lesz az én hazám”. Mi, a többség, nem vet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyel-
vagyunk művészek, és éppen fordítva élünk. „Talajla- vem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen
kók” vagyunk, és a mindennapi élet gondja-baja szoro- azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta
san a földhöz, anyaghoz köt minket. Balázs a szavakból pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek
sűrítette a talajt, mert művész volt; minket a szavak titkos rezdüléseit.”
kellene hogy emeljenek, repítsenek. Számomra, és úgy gondolom, minden nem nyelvész számára
Repít-e, emel-e még minket a magyar nyelv, vagy is, az anyanyelv elsősorban érzelmi kérdés. Ezért is fáj, ha néhány,
már csak dadog a szó a szánkban, s fejünkben is már amolyan „bézik-hungariant” beszélő, magát értelmiséginek, eset-
csak dadogó gondolat születik? leg újságírónak valló személy az én anyanyelvemet pocskondiázza;
Nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy olyan természe- egyben azt a nyelvet, mely számára a megélhetést jelenti.
tes, mindennapi dolog, mint az anyanyelv, aminek létét Az anyanyelv olyan bástya, melynek alapjait őseink rakták és
szinte észre sem vesszük, mert olyan magától értetődően nekünk úgy kellene megőrizni a jövő számára, hogy gyermekeink
és szorosan tartozik hozzá lényünkhöz, mint lélek a test- annak legmagasabb fokáról a jövőbe vezető távlatokat lássanak.
hez, valamikor ne legyen. Pedig látjuk magunk körül,
milyen méreteket ölt az anyanyelv elhagyása, tapasztal-
juk magunkon is a nyelvromlás mértékét. F E L H Í V Á S
Mégis, mintha minden rendben lenne… Annak
ellenére, hogy külön tudományágak foglalkoznak az
anyanyelv jelentőségével a lélekfejlődést, a tanulást, a A muzslai Sziveri János
tudóssá válást illetően, az anyanyelv hatásával a gondol-
kodásmód alakulására, mégse veszi senki a fáradságot Művészeti Színpad
DIA-DAL verspályázata
– persze, lehet, hogy csak az én falumban van ez így
–, hogy például az óvodás korú gyermekek szüleinek
érthető szóval elmondja, őket meggyőzze, miért fontos
magyar tannyelvű iskolába íratni a gyerekeiket. Hogy A Sziveri János Művészeti Színpad 15.alkalommal hirdeti
téved az, aki azt gondolja, nyelvi akadályt győz le, ha meg vajdasági szintű verspályázatát. A pályázaton részt vehet
kikerüli a magyart. minden, 36 évnél nem idősebb vajdasági versíró, egy kötetre
Aki annyira tud egy idegen nyelvet, mondjuk, az való (50–60), magyar nyelven írott verssel. Már kötettel rendel-
Berthe Morisot: Felolvasás (1870) kező szerzők is pályázhatnak.
angolt, hogy megérti angolul az éppen aktuális mozi-
filmet, még nem tud angolul, nem fog ezen a nyelven esszét írni használjuk magyar beszéd közben a magyar szakszavakat. Mert A háromtagú zsűri (dr. Toldi Éva, Csík Mónika és Czirok
mondjuk, a kínai forradalomról, de gyermekét sem tudja megta- – hogy maradjunk szűkebb hazánk imént idézett szülötténél – a mi Attila) egyetlen díjat oszt ki, a Dia-dal Díjat, amely a legjobbnak
nítani erre a nyelvre. (Ez persze nem azt jelenti, hogy ne kellene nyelvünkben kirívóbb az idegen szó, s ez okból nekünk többet kell minősített kézirat kötetben való megjelentetését jelenti.
idegen nyelveket tanulnunk!) gondolni a nyelv tisztaságával…” A pályázat jeligés, ezért kérjük külön borítékban feltüntetni
A nyelv ennél sokkal bonyolultabban, mélyebben kötődik De minden tudományon és okoskodáson túl: a nyelv érzelmi a szerző nevét, címét, elérhetőségeit.
lényünkhöz, ahogyan Kosztolányi írta: „Az a tény, hogy anyanyel- kötődést, közösségi élményt jelent, a közösséghez tartozás maga. A pályaműveket 2011. július 15-éig, 4 példányban a követ-
vem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem A közösség meg – ha élő és igazi – maga a biztonság. A nyelv olyan kező címre kell eljuttatni:
legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges közös örökségünk, melyet ha pusztítunk, benne gyermekeink jöven- Sziveri János Művészeti Színpad
valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen dő örökségét pusztítjuk el. Megfosztjuk őket egy egyedi, nagyszerű, Magyar kommün u. 39. 23206 Muzsla.
bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai csak általunk birtokolt kincstől. Az ünnepélyes díjátadás 2011 novemberében lesz Muzslán.
rejtélyként… Ugyanúgy tévedünk mi mindnyájan értelmiségiek, Nyelvünkről tudományos körökben már nagyon sok mindent n A SZJMSZ vezetősége
ha nemtörődömségből, igénytelenségből nem tanuljuk meg és nem megállapítottak, leírtak. Nem is nyitnék vitát róla, állja-e a próbát az