5.

TÉTEL

Ének: 107. oldal, 29. – Áll előttem egy virágszál…

Ének (szép előadás): 106. oldal, 27. – Virágos kenderem…
Furulya: 106. oldal, 25. – Az árgyélus kismadár…
Blattolandó: 106. – 110. oldal, 25. – 35.
Gábor Áron rézságyúja (internet)

Bécsi klasszika

Az európai zenetörténetben az 1750 és 1827 közötti időszakot a bécsi klasszika

(közkeletűen, bár helytelenül bécsi klasszicizmus) korának nevezzük. Ezekben az
évtizedekben alkottak azok a zeneszerzők, Haydn, Mozart és Beethoven, akiket műveik
stílusbeli kiegyensúlyozottsága, dallami, harmóniai és formai kidolgozottsága,
kifejezésbeli gazdagsága miatt mintaszerűnek, példaértékűnek, egyszóval klasszikusnak
tekint a zenetörténetírás. (Gyakran klasszikus zenének nevezik általános értelemben a
komolyzenét is, de amennyiben egy szórakoztató zenei alkotás példaszerű, mintaszerű,
akkor erre is alkalmazható ez a megjelölés. Minden korszak, minden stílus összegező,
letisztult művészetét is nevezhetjük klasszikusnak.)
A bécsi klasszika közvetlen előzményét gyakran preklasszikának nevezik. Gyökerei
visszanyúlnak a barokk zene utolsó évtizedeihez: ekkor a rokokó divatja kezdte
kiszorítani a "régimódinak" minősített barokk komponálási módot. A felvilágosodás
eszméje hatott a zenei ízlésre, közfelfogásra is, és kialakult egy új zenei stílus, amelynek
dallamközpontúsága szembehelyezkedik az érett barokk polifóniájával.
MOZART

Wolfgang Amadeus Mozart (teljes nevén Johannes Chrysostomus Wolfgangus

Theophilus Mozart) (Salzburg, 1756. január 27. – Bécs, 1791. december 5.) osztrák
klasszicista zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus. Zenei tehetsége korán
megmutatkozott, első zeneműveit hatévesen improvizálta, édesapja, Leopold Mozart
pedig lejegyezte azokat. Leopold Mozart a salzburgi érseki udvar muzsikusa volt, mindent
megtett annak érdekében, hogy fia minél alaposabb zenei képzésben részesüljön. Amint
nyilvánvaló lett számára Wolfgang rendkívüli tehetsége, úgy érezte, hogy kötelessége azt
megmutatni az embereknek. Ennek érdekében hosszú koncertkörutak egész sorát
szervezte meg gyermekei számára, amelyek során a csodagyerekek a korabeli Európa
szinte valamennyi jelentős zenei és uralkodói központjába eljutottak. A fiatal Mozartnak
így lehetősége nyílt megismernie a korabeli Itália, Párizs, London, Bécs zenei világát.
Tizenegy évesen már egész estét betöltő vígoperát komponált, tizennégy évesen pedig
megírta első opera seriáját.
Két itáliai utazásuk után apa és fia hosszabb időt töltött Salzburgban, majd miután az
új érsek Hieronimo Colloredo nem engedélyezte az apa hosszabb időre való eltávozását,
Mozart az édesanyjával indult utolsó nagy koncertkörútjára, amelynek során Párizsba
utaztak. Útközben hosszabb időt töltöttek Mannheimben, ahol Mozart megismerte első
nagy szerelmét, Aloysia Webert. Párizsban aztán nem sikerült állást találnia, ráadásul
édesanyja megbetegedett és meghalt. Miután hazautazott, az érseki udvar muzsikusa lett.
1781-ben a müncheni városi színház felkérte, hogy komponáljon új operát a karneváli
szezonra. Mozart elvállalta a feladatot, és megírta az Idomeneót, amely nagy sikert aratott.
A bemutató után a városban töltötte az egész farsangi időszakot, majd rokonaihoz utazott
Augsburgba. Innen rendelte magához Hieronymous Colloredo érsek Bécsbe. A
császárvárosban többször is megalázóan bánt Mozarttal, aki ezt nem hagyta szó nélkül.
Végül úgy megsértette a főpapot, hogy szó szerint kidobták az érseki palotából, Bécsben.
Mozart ekkor végleg szakított a salzburgi érseki udvarral. Bécsben telepedett le, ahol
elsősorban tanításból tartotta fenn magát. 1782-ben feleségül vette Costanza Webert. Még
ebben az évben bemutatta Szöktetés a szerájból című daljátékát, amely első komoly
operasikere volt Bécsben. Közben apja megbékélt a Weber családdal, akikkel szemben a
kezdettől fogva ellenszenvet érzett. Ennek eredményeképpen meghívta fiát és feleségét,
hogy látogassák meg Salzburgban. A fiatal házaspár eleget is tett a kérésnek, majd ők
hívták vissza Leopoldot Bécsbe. Mozart közben hasztalan próbált szert tenni jól
jövedelmező állásra. Összeismerkedett Haydnnal, akinek hat vonósnégyesét ajánlotta.
1786-ban megírta első közös operáját Da Pontéval, a Figaro házasságát. A darab a szerzők
elleni intrika miatt nem sokáig volt műsoron Bécsben, de Prágában nagy sikert aratott. A
cseh főváros meg is hívta Mozartot, hogy személyesen vezényelje az opera néhány
előadását a városban, illetve, hogy koncertezzen a városban. A prágai színház új operát is
rendelt tőle. Nem sokkal Bécsbe való visszatérése után Mozart értesült édesapja haláláról,
akinek nem utazott haza a temetésére. 1787-ben a Don Giovannit óriási sikerrel mutatták
be Prágában.
A Don Giovanni ezután Bécsben is nagy sikert aratott, ennek következtében II. József új
operamegbízást adott a zeneszerzőnek. Ennek az eredménye az 1790-ben bemutatott
Così fan tutte lett. Még ebben az évben meghalt a császár. Utódja, II. Lipót nem hívta meg
Mozartot a koronázási ünnepségeire, de a zeneszerző saját szakállára mégis elutazott arra
Frankfurtba. Mivel nem tudta magára vonni az uralkodó figyelmét, végül csalódottan
utazott haza. Közben egyre többet betegeskedett. Nem sokkal Bécsbe való visszatérése
után Emanuel Schikaneder színházigazgató rendelt tőle új operát, aminek ő maga írta a
librettóját. Közben Prágából is felkérést kapott: operát rendeltek tőle II. Lipót cseh királlyá
koronázására. Mozart eleget tett a kérésnek, minden más munkáját félbe hagyva
megkomponálta a Titus kegyelmét, amely szép sikert aratott. Nem sokkal utolsó operája,
A varázsfuvola bemutatója után ágynak esett. Egy rövid időre jobban lett, de 1791.
november 20. után már nem volt képes elhagyni otthonát. December 5-én hajnali egy óra
körül hunyt el.
BEETHOVEN

Ludwig van Beethoven 1770-ben született a németországi Bonnban. A közelmúltig

számos helyen december 16-a szerepel Beethoven születésének napjaként: csak annyi
ismert, hogy december 17-én keresztelték meg. (Akkoriban a gyermekeket általában
születésük napján, vagy azután egy nappal keresztelték meg.)
Beethoven első zenetanára iszákos és indulatos édesapja volt, egy közepes tehetségű
udvari muzsikus, aki gyakran verte fiát, és Mozartékhoz hasonlóan megpróbált belőle
csodagyereket nevelni, sikertelenül. Mivel apja korán felismerte benne a nagy tehetséget
s törekedett ezt minél előbb kenyérkeresetre használni, ezért gyakran változtatta
zeneoktatóit (akik közt Neefe udvari orgonás volt a legkiválóbb). Beethoven ezt később
gyakran panaszképpen hozta fel.
A családnak valójában már egészen fiatalon Beethoven volt az eltartója. A fiú tehetségét
mások hamar felfedezték. 1780 körül Christian Gottlob Neefe vette kezébe zenei
nevelését, mialatt a választófejedelem anyagi támogatásában részesült.
1781-ben Németalföldön utazgatva, nyilvánosan kellett játszania. 1782-83-ban
jelentek meg első zeneművei: változatok és 3 szonáta zongorára, 1785-ben következett 3
zongoranégyese. Tudományos képzettségéről azonban alig gondoskodtak. 1784-ben, alig
13 éves korában udvari másodorgonássá nevezték ki.
1787 márciusában utazott először Bécsbe, hogy Mozarttól tanulhasson. Nem tudni,
hogy sikerült-e találkoznia vele, mivel egy váratlan esemény miatt haza kellett utaznia: 17
éves korában elvesztette jóságos, derék édesanyját; hazatért, és évekig egyedül nevelte
két öccsét. Emiatt később már nem nyílt alkalma találkozni vele, mivel Mozart 1791-ben
meghalt.[1]
Bonn jeles udvari zenekarában a brácsát játszotta; a zongorán is mindinkább
tökéletesítette magát; sokat alkotott, egyelőre kiadatlanul hagyva.
1792 novemberében Waldstein gróf támogatásának köszönhetően Bécsbe költözött,
ahol Joseph Haydnnál szándékozott tanulni, de mivel neki nem volt elég ideje
Beethovennel foglalkozni, Johann Georg Albrechtsberger gondjaira bízta. Megismerkedett
Breuning udvari tanácsossal is, akinek családja pótolta később számára az édes otthont.
Tehetsége és egy-egy összeköttetése megnyitotta előtte a császári város első házait; Van
Swieten báró és Lichnowsky hercegnő különösen pártolták. Közben 1792. december 18-
án elhunyt Beethoven édesapja.

Salierinél nyolc esztendeig tanult. Mint kész zongoraművész 1795 márciusában lépett
fel első ízben a bécsi nyilvánosság előtt, B-dúr zongoraversenyének előadásával. Ezt a
fellépést azután újabbak követték, és hamarosan kiadója és pártfogója is akadt. Hamar
népszerű lett zongoravirtuózként, és – jóval lassabban ugyan – zeneszerzőként.
Népszerűsége fokozódott Prágában, Drezdában és Berlinben, ahol Beethoven 1796-ban
körutat tett. Berlinben erősen marasztalták, de ő Bécshez ragaszkodott, ahol lelke is ki
volt elégítve; társadalmi állása és kenyere is biztosítva volt. Művészi körútjának
folytatását lehetetlenné tette 1798-ban kezdődött fülbaja, mely lassanként teljes
süketségbe ment át. Ez a csapás tette őt virtuóz helyett végképp zeneköltővé.
1800 óta már a telet a társas élet közepette, művei előadásának szentelte, nyaranta
pedig a Bécs körüli falvakban műveit dolgozta ki. A monarchiában is tett utazásokat, volt
Magyarországon is, 1806-ban Martonvásáron, a Brunswick grófok Fejér megyei birtokán.
A bécsi kongresszus (1814) magas külföldi vendégei meghódoltak előtte, ez volt utolsó
szereplése. Siketsége és altesti fájdalmai hipochondrikussá tették őt, aki különben is
melankóliára hajlott, családi viszálykodások (bátyja özvegyével, akinek fia fölött
gyámkodott) szintén bántották, de ez nem csökkentette alkotóerejét, hanem erős sajátos
jelleget adott műveinek.
Beethoven sokat betegeskedett, kiváltképp húszas éveinek közepétől, amikor is
komoly hasfájásoktól kezdett szenvedni.
1826-ban egészségi állapota drasztikusan megromlott. A következő évben
bekövetkezett halálát májbetegségnek tulajdonítják, bár Beethoven halálának idejéből
származó hajmintáin végzett modern kutatások azt mutatják, hogy ólommérgezés is
hozzájárulhatott gyengélkedéseihez és idő előtt bekövetkezett halálához (az ólom szintje
több mint 100-szorosan múlta felül a mai embereknél mért szintet). Vízkórság oltotta ki
életét; Bécs impozáns menetben temette el.
Beethoven halálának napjáig dolgozott. Befejezetlenül hagyott egy vonósötöst, a X.
szimfónia vázlatait, két kánont, két vonósnégyest és a B-dúr vonósnégyes fináléját.
HAYDN

Franz Joseph Haydn (Rohrau, 1732. március 31. – Bécs, 1809. május 31.) osztrák
zeneszerző, karmester, operaimpresszárió, énekes és zenetanár, a bécsi klasszicizmus
első nagy mestere, a klasszikus szonátaforma tökéletesítője, a szimfónia és a vonósnégyes
klasszikus műformájának kimunkálója. Egyszerű bognár fiaként látta meg a napvilágot.
Édesapja amatőr zenész volt, aki szívesen zenélt saját maga szórakoztatására, így Haydn
már kiskorában kapcsolatba került a zene világával. Szülei eredetileg egyházi pályára
szánták, de egyik rokonuk rábeszélésének engedve elküldték Hainburgba zenét tanulni.
Itt figyelt fel a jóhangú fiúra a bécsi Szent István-dóm karnagya, aki aztán felvette a
templom kórusiskolájába. Így került Haydn Bécsbe, ahol lehetősége volt megismerkedni
a korszak zenei újdonságaival, az akkor népszerű zeneszerzők munkásságával.
1749-ben hangja mutálása miatt kitették a kórusból, s ezután hónapokon keresztül
alkalmi munkákból élt. Pietro Metastasióval bérelt lakást, aki beajánlotta Nicola
Porporánál. Így Haydn rövid ideig a híres mester segédje lett, akitől alkalma nyílt
elsajátítani a zeneszerzés fortélyait. 1750-ben a fiatal zeneszerzőnek alkalma nyílt
bemutatkoznia a színházi életben is, ennek köszönhetően népszerűsége látványosan
megugrott. 1759-ben Karl Joseph Morizon (1717–1783) gróf szolgálatába lépett, majd a
következő évben megnősült. 1761-ben az Esterházy-udvar alkalmazottja lett mint
másodkarnagy, majd Johann Georg Werner halála után első karnagy lett. Haydn vezette
az udvari zenekar mellett az udvari operatársulatot, valamint ő vezényelte le a herceg
napi kamarazenéléseit is. 1766-tól Esterházy Miklós egyre gyakrabban tartózkodott
Fertődön, így Haydn kiszorult a bécsi zenei életből.
Az 1770-es évek végén viszonyt kezdett Luigia Polzelli énekesnővel. Az 1780-as évek
közepén ismeretséget kötött Wolfgang Amadeus Mozarttal, akinek művészetéről mindig
nagy tisztelettel nyilatkozott. 1790-ben meghalt Pompakedvelő Miklós herceg, így Haydn
nagyobb szabadságra és mozgástérre tett szert. Elfogadta Peter Salomon hegedűművész
londoni meghívását, és elutazott a brit fővárosba. Angliában Haydn zenéje nagy
népszerűségnek örvendett, a mester koncertjei nagy sikereket arattak. Haydn ekkor
komponálta a 12 londoni szimfónia első hat darabját. A következő év áprilisában tért
vissza Bécsbe, ahol tanítványául fogadta a fiatal Beethovent, aki azonban végül más
zenetanár után nézett. Haydn felismerte Beethoven zenei tehetségét, és ennek hangot is
adott. A következő évben visszatért Londonba, ahol újabb sikeres hangversenyeket adott,
megírta a londoni szimfóniák utolsó hat darabját. A királyi család szerette volna rábírni,
hogy telepedjen le végleg Angliában, de Haydn visszatért Bécsbe, ahol utolsó éveit töltötte.
Megírta két német nyelvű oratóriumát: A Teremtést és Az évszakokat. Mindkettővel nagy
sikereket aratott. Közben azonban egyre romlott egészségügyi állapota, egyre gyakrabban
gyötörte reumás lábfájása, amelynek következtében egy idő után házhoz kötötten élt.
Közben fokozatosan megszűntek a kötelezettségei a hercegi udvarban. 1809-ben nagyon
letörte az osztrákok veresége a franciákkal szemben. Május 26-án rosszul lett, orvosa már
nem tudott rajta segíteni, és 31-én meghalt.