A fejlődés pszichoszexuális megközelítése

Az egyik legkorábbi fejlődéselmélet Sigmund Freud (1856-1939) pszichoszexuális

fejlődés-teóriája. Az elméletnek számos problematikus eleme van, rengetegen támadják,
több éles kritika is megfogalmazódik vele kapcsolatban (többek között rengetegen
elutasítják a szexuális megközelítést, nehéz empirikusan igazolni vagy cáfolni, illetve a
felnőtté válással lezártnak tekinti a személyiségfejlődést), ennek ellenére a mai napig ez
a legbefolyásosabb elmélet, amely a személyiség működését érinti.
Freud elsősorban felnőttek terápiás eseteire alapozta elméleteit, de a gyermekek
személyiségfejlődését is kutatta. Elmélete feltételezi, hogy a gyerek a biológiai
energiának két alapvető formájával, az életösztönnel (erosz) és a halálösztönnel
(thanatosz) jön a világra. Az erosz - a személyiségen belül - a nagyobb egységek
létrehozásáért és megőrzéséért felel, azaz célja a kötődés, a kapcsolat. Az életösztön
rendelkezésére álló energia a libidó, amely a fejlődés során irányítja az ösztöntörekvések
megnyilvánulási formáit. A thanatosz célja ellentétes, az erosz által létrehozott
kapcsolatok felbontása, tönkretétele. A két ösztön küzdelmét Freud katexisnek nevezi.
Freud elméletének alapja, hogy minden cselekedetnek, gondolatnak és érzelemnek
oka van. Ezek a kiváltó okok gyakran nem racionálisak, hanem a tudattalan vágyak és a
kielégítetlen késztetések befolyásolják viselkedésünket. Ebből következik, hogy a lelki
működés megértéséhez nem a tudatos, hanem a nem tudatos (tudattalan) folyamatok
megértésére kell törekedni. A tudatos irányítás úgy aránylik a tudattalanhoz, mint a
jéghegy víz feletti csúcsa a víz alatti részhez.
A személyiség alakulása szempontjából a kora gyermekkori hatások alapvetően
meghatározzák a személyiségfejlődés folyamatát, azaz a felnőttek megértésének kulcsa a
gyermekkorban található.
Freud a személyiséget strukturáltnak tekinti, eredetét és működésmódját tekintve
három részre osztja. Azt a struktúrát, amivel a gyermek születik, ösztön-énnek (Id vagy
Es) nevezi. Az ösztön-én arra készteti a gyermeket, hogy ösztöneit kielégítse, mégpedig
azonnali kielégülésre törekedve. Az ösztön-én működési elve az örömelv. Freud úgy véli,
hogy az ember születésekor már rendelkezik bizonyos vele született késztetésekkel (pl.:
éhség, szomjúság, stb.), ezek hordozója az ösztön-én. Ezek a késztetések azonnali
kielégülést követelnek, így a gyermek, mivel ekkor még nem képes az impulzusokat
korlátozni, fékezni, vagy késleltetni, a sürgető vágynak elemi erővel ad hangot
mindaddig, amíg a vágy ki nem elégül. Fejlődése során azonban sorozatosan beleütközik
az őt körülvevő realitásba, meg kell tanulnia alkalmazkodni ehhez a realitáshoz, meg kell
tanulnia vágyai halasztását, a lemondást az azonnali kielégülésről, sokszor a vágy
teljesüléséről is. Ennek hatására az ösztön-én eredeti struktúráján belül kifejlődik az én
(Ego vagy Ich), ami kontrollfunkciót gyakorol a külvilág és az ösztön-én felett egyaránt.
Az én működési elve a valóságelv vagy realitáselv, funkciója a realitás vizsgálata, a
környezettel való kapcsolattartás, a környezetből megfogalmazódó elvárások és az
ösztön-én impulzusai közötti egyensúly megtartása.
Az én-en belül a szociális környezet, ezen belül elsősorban a szülők hatására
kialakul a felettes-én (Super-ego, Über-ich), amely a társadalmi és a tradicionális értékek,
szülői képek, családi-, szűkebb- és tágabb környezeti normák belső, idealizált
reprezentációja (leképeződése). A felettes-én, az én cselekvésmódját és az ösztön-én
törekvéseit szabályozza. Ha az énnek nem sikerül az ösztön-én és a felettes-én törekvéseit
összhangba hozni, akkor az ösztönök a felettes-én nyomására elfojtódnak (tudattalanul
elnyomódnak). Ekkor az ösztönök már nem tudnak szabadon megnyilvánulni, hanem
látensen (rejtetten) fejtik ki hatásukat, ami abban nyilvánul meg, hogy az egyén olyan
cselekvéseket hajthat végre, melyek oka és jelentése elfogadhatatlan a számára. A kínos
érzések hatására és a veszélyesnek ítélt ösztöntörekvések elhárítására az én, ún. énvédő
(vagy elhárító) mechanizmusokat fejleszt ki, amelyek speciálisak és tudattalanok. Szinte
minden ember használ elhárító mechanizmusokat, mert azok segítenek elfogadhatóvá
tenni nehéz élethelyzeteket, de nem szerencsés, ha a hárítás a problémamegoldás
elsődleges eszközévé válik. Az egyén fejlődése során, az én erősödésével az elhárító
mechanizmusok egyre fejlettebbek lesznek, egyre hatékonyabban biztosítják a fenyegető
tudattartalmak kiküszöbölését. Bizonyos esetekben - ha egy késztetés az egyén számára
jelentős személyekkel szemben jelentkezik, vagy azt a személyiségbe már beépült
normák letiltják -, a késztetés energiája kerülő utakon, álmokban vagy más, nem tiltott
cselekvésekben (elszólások, elvétések, téves cselekvések stb.) fejti ki hatását. Az elhárító
mechanizmusok alkalmazásuk során egyéni színezetet öltenek, mivel minden ember
sajátos, rá jellemző módon valósítja meg azokat.

Freud fejlődéselmélete szerint a szexualitás nem a nemi szervek pubertáskorban történő

érésével kezdődik. A szexuális ösztönnek az a funkciója, hogy az ember bizonyos
testrészeken örömöt legyen képes megélni, és a szaporodást csak egy későbbi fázisban
szolgálja. A fejlődés egymást követő szakaszai az ösztön-én örömkereső impulzusai által
kitüntetett testi zónák kielégüléséhez kötődnek. A pszichoszexuális fejlődési stádiumokat
a testi érés határozza meg. A libidó minden érési periódusban az újonnan funkcióképessé
vált testtájat szállja meg (katektálja), és fokozott működésre készteti, majd a következő
szakaszba történő továbblépéskor elfojtódik az addig preferált testrész részösztöne. Az
első három szakasz mindegyikében valamilyen konfliktussal találja szemközt magát a
fejlődő személyiség. Ha a konfliktus nem oldódik meg kielégítően, akkor nagy
mennyiségű libidót kell az adott szakaszba befektetni. Ezt a folyamatot nevezte Freud
fixációnak, mely abból ismerhető fel, hogy az egyént elsősorban az adott szakaszra
vonatkozó attitűdök, és érdeklődési kör jellemzi. A fixáció oka kettős, egyrészt, ha egy
adott szakaszban valamely igényt túlságosan kiszolgálnak, nem szívesen lép tovább,
másrészt, amennyiben túlságosan frusztráltak a szükségletek, nem képes továbblépni,
amíg azok ki nem elégülnek. Mindkét esetben teljesen, vagy részben stagnál a
személyiség fejlődése, mivel a további szakaszok konfliktusainak kezelésére kevesebb
energia marad, ezáltal kevéssé sikeres lesz a konfliktusmegoldás.
Az első 18 hónapban a csecsemő első „örömforrása” a száj. Egyrészt a gyermek a
szájával táplálkozik - és szopás közben érzi az anyamell melegét -, másrészt a ritmikusan
szopó mozgás örömérzést kelt benne. Tehát a szexuális ösztöntörekvés, mint pótélvezet,
az éhség kielégítésén túl a szopás élvezetében fedezhető fel. Ezt a szakaszt orális fázisnak
nevezi Freud, ahol a száj az a szerv, amivel a gyermek benyomásokat akar szerezni és
ezért mindent a szájába vesz, hogy megnyalja, szopogassa, mintegy „bekebelezze,
felfalja” a világot. Ebben az „orális-bekebelezés fázisában” több személyiségvonás is
kialakulhat fixáció (rögzülés) révén: pesszimizmus/optimizmus, bizalom/bizalmatlanság,
függőség, hiszékenység. Az első fogak megjelenésével agresszív (szadista) impulzusok
keletkeznek, melyek az „orális-szadisztikus fázisban” teljesednek ki. Itt a szexuális
pótélvezet a harapásból és a rágásból származik, ebben a szakaszban alapozódik meg a
verbális agresszió személyiségvonása. Az orális fázis legnagyobb konfliktusa az
elválasztás, amikor az anya nem szoptatja tovább gyermekét. Fontos cél a bizalmon
alapuló függőségi kapcsolat kialakítása, mely absztrakt szinten zajlik a világ
megismerésének egyik legfontosabb módján, a táplálkozáson keresztül. Ha az orális fázis
során felmerülő konfliktusok adekvátan oldódnak meg, a gyermek
személyiségfejlődésére jellemző lesz a kölcsönösség a kapcsolatokban, az önbizalom és
bizalom mások iránt. Amennyiben patológiás megoldások születnek (fixáció) ún. orális
karakter alakulhat ki, amelynél jellemző lesz a szájhoz kapcsolódó tevékenységek
preferenciája („orális vigasztalódások”: evés, ivás, dohányzás, ujjszopás, körömrágás
stb.), mint a fokozott interperszonális érdeklődés, erős motiváltság mások szimpátiájának,
közelségének elnyerésére, túlzott dependencia, követelődzés, pesszimizmusra vagy
optimizmusra való beállítódási hajlam, és irigység.
A 18. hónaptól, az ún. libidinális fejlődés második szakaszában (megközelítőleg
négy éves korig) a kiválasztás lesz az örömforrás, a gyermek a széklet visszatartásában
és elengedésében, a széklet őrzésében, szétkenésében, önmaga sárral, tejbegrízzel, sűrű
festékkel történő bekenésében talál örömet. A szakaszt anális fázisnak nevezzük,
amelyben a gyermek a saját kompetenciáját, kontrollját tapasztalja meg a saját teste fölött.
A szexuális pótélvezet az izomtevékenység feletti uralom, illetve a széklet szimbolikus
értékéhez kapcsolódik. A szakasz jellemzője, hogy az anus a központi erogén zóna, az
élvezet a székletürítéskor érzett ingerlésből ered. A fejlődési szakasz tétje, hogy a
gyermeknél kialakuljon az autonómia és a függetlenség. Ebben a fázisban a család
negatívan befolyásolhatja a gyermek fejlődését a szobatisztaságra való szoktatással,
amennyiben a szobatisztaságra szoktatást nagyon szigorú fegyelmező eszközökkel
akarják megoldani. Rossz hozzá állással ugyanis nem csak a gyermek és a szülők közötti
viszonyt ronthatják el, hanem a pszichoszexuális fejlődést, illetve az egész
jellemalakulást is károsan befolyásolhatják. A „produkció” jutalmazásakor autonómia és
kezdeményezőképesség, illetve minimális ambivalencia jellemzi a gyereket, ez
megalapozza a felnőttkori produktivitást és kreativitást. A kudarc büntetése, a
nevetségessé tételt és a megszégyenítést hangsúlyozza, később súlyos problémákat
okozva. Ez utóbbi esetben a gyermek anális kiürítő lehet, vagyis az ellenállás aktív
formájaként akkor ürít, amikor a legkevésbé kellene, ami rendetlenségre, kegyetlenségre,
pusztításra, nyílt ellenségességre hajlamosít. Másik esetben anális visszatartóvá válhat,
ami passzív ellenállás formájában jelenik meg. A világgal kényszeresen lép kapcsolatba,
merev, kényszeres személyiségben, kontroll kényszeres gyakorlásában nyilvánul meg.
Azokat a személyiségjegyeket, amelyek ezt a mintázatot alkotják, anális triásznak
nevezzük. Ezek a fösvénység, konokság, túlzott rend-, vagy tisztaságszeretet.
Az anális fázis fokozatosan megy át a férfi nemi szervről elnevezett fallikus fázisba,
amely három és hat éves kor között van jelen a gyermek életében. A szobatiszta gyermek
figyelme a külvilág felé fordul, felfedezi a nemi különbségeket, kialakul a nemi
kíváncsiság és a nemi izgalom. Felfedezi, hogy a nemi szervek ingerlése kellemes
érzésekkel jár, ezért ebben a korban gyakori a maszturbáció. Ennek a periódusnak a
legfontosabb fejleménye az ún. identifikáció (azonosulás), amely a gyermek és az azonos
nemű szülője között zajlik le. A folyamat elsődleges célja a nemi identitás megalapozása,
az elsődleges genitális-szexuális orientáció kialakulása. A gyermek szinte szerelmesen
ragaszkodik az ellentétes nemű szülőhöz, ugyanakkor az azonos nemű szülővel szemben
negatív érzelmeket táplál. A folyamat egy ún. rivalizációs feszültséget gerjeszt, aminek
következtében egyrészt bűntudat alakul ki a gyermekben, másrészt agresszív indulatai
keletkeznek. Ezt az érzelmi krízist Freud ödipális konfliktusnak nevezte el. Öt-hat éves
korban a fiúgyermekek szexuális impulzusai az anyára irányulnak, az apa pedig
vetélytársuk lesz az anya szeretetéért vívott harcban. A probléma elnevezése a görög
mitológiából ered, amelyben Öidipusz tudtán kívül megöli apját és feleségül veszi anyját.
A folyamat során a fiúk félni kezdenek attól, hogy apjuk a bűnös vágyuk miatt bosszúból
kasztrálni fogja őket. Ezt az érzést kasztrációs szorongásnak, nevezte el, és minden
későbbi szorongás prototípusának tekintette. Normális esetben a fiúk azonosulnak
(identifikálódnak) az apjukkal, csökkentve ezzel a feszültséget, és beérik anyjuk iránti
érzéseiknek más személy (az apa) révén történő kielégítésével. Lányok esetében is erős
rivalizálás lép fel az anyával szemben. A folyamat elnevezését Freud szintén a görög
mitológiából vette, és Elektra komplexusnak nevezte el. A lányok az anyjukkal szemben
erős rivalizálást élnek át, ami kiváltja az ún. pénisz irigységet, vagy péniszféltést. Az anya
iránti szeretet átalakul az apa iránti szerelemmé, ami akkor történik, mikor felfedezik,
hogy nincs péniszük és az anyát vádolják a kasztrált állapotért. Ekkor az apa – a pénisz
birtokosa – felé fordulnak azt kívánva, hogy apjuk szexuális együttlét során ossza meg
velük péniszét, vagy ajándékozza meg annak szimbolikus megfelelőjével – egy
csecsemővel. A péniszirigység megfelel a fiúknál fellépő kasztrációs szorongásnak.
Ez a folyamat is identifikációval – az anyával való azonosulással – oldódik meg, a
lányok így jutnak az apához. Normális esetben az azonosulás következménye a felettes
én kialakulása, impulzuskontroll, és a nemi identitás alapjainak megerősödése. Patológiás
– azaz a normálistól eltérő – esetben neurotikus személyiségfejlődés, hiszteroid karakter
alakulhat ki. Férfiak esetében macho viselkedés, agresszív szexualitás, túlzott
karriertörekvés vagy szexuális és szakmai impotencia fordulhat elő, nők esetében a
szexuális tartalmat tagadó, de mégis félreérthető, túlzottan kacér, kihívó viselkedés lehet
a jele a szakaszban kialakult fixációnak.
Az ödipális konfliktus feloldása vet véget a fallikus fázisnak, és az
ösztönkésztetések szempontjából nyugodt időszak következik. A gyermekek látványosan
elfordulnak a szexualitástól, mivel még nem tudnak vele mit kezdeni, egyre kevéssé
foglalkoznak belső világukkal, testükkel, figyelmüket a külső kihívások, a külvilággal
kapcsolatos készségeik felé fordítják. A libidó energiája a testen kívülre irányul, egy
semleges „tárgyra”, az intellektuális tevékenységre helyeződik. A szakaszt Freud
lappangási vagy látencia fázisnak nevezte el. Öt-hat éves kortól a serdülőkorig tart ez az
időszak. Jellemzője, hogy a szexuális és agresszív késztetések kevésbé aktívak (kialakult
a felettes én), felébred az intellektuális és szociális érdeklődés, barátságok alakulnak ki,
ezek kölcsönös szereteten alapulnak, a korábbi (szülőkkel szembeni) azonosulási minták
kiegészülnek bizonyos tekintélyszemélyekkel (nevelőkkel) való azonosulással. A
gyermeknek nincs igazán konfliktusa, inkább csak a tapasztalatai bővülnek. Szublimált
kíváncsiság jellemzi a kort. A nemi szerepek tanulása és gyakorlása tovább folyik,
bővülnek a nemiségre vonatkozó ismeretei, attitűdjei. A szakasz látszólagos nyugalma
ellenére, bizonyos konfliktusok előfordulhatnak a gyermek és környezete között a
korábbi részösztönök visszaérése, illetve az emberiség kódolt félelmeinek megjelenése
kapcsán. Ezek a részösztönök a látencia fázisban megjelenhetnek, de a szakaszra jellemző
szexuális tartalom nélküliség itt is fennáll. Az orális fázisra jellemző szájjal történő
tevékenységek, ebben a szakaszban, mint csámcsogás, böfögés, köpködés, káromkodás
fordulnak elő. Az orális-szadisztikus alszakasz visszatérése a szadista cselekedetek
megjelenésében érhető tetten. Kisiskoláskorban bizonyos szadista viselkedések
azonosíthatóak, egyrészt az állatok kínzása (legyek szárnyának kihúzása, majd
versenyeztetése, békák cigarettáztatása, macska, kutya farkára konzervdoboz erősítése,
stb.), másrészt a kortársak pszichés bántalmazása (csúfolódás, árulkodás, verbális
agresszió, stb.). Az anális fázis jellemző központi eleme az anus, illetve annak terméke
a bélsár. Ebben a korban gyakori az irigység, a ruházat akaratlan összemocskolása, a
sáron való szándékos keresztülhaladás, illetve a rendkívül „mocskos” verbális
kommunikáció. A fallikus fázis hatása a kortársak közötti erős versengésben nyilvánul
meg. Bizonyos, emberiségre jellemző kódolt félelmek is megjelenhetnek, mint például a
tűztől való félelem, ami miatt kialakul a gyújtogatási hajlam. A gyermekben erős
késztetés él a hagyományos lánggal égő tűz létrehozására, így amennyiben lehetősége
van rá, tüzet gyújt. Utólag általában nem tudnak magyarázatot adni tettük okára. A nem
hagyományos láng nem hozza tűzbe őket, így a gáztűzhely „rózsa lángjának” látványa
nem okoz gyújtogatási késztetést. Az „igazi láng” látványa viszont erős hatással van a
gyermekre, csillogó szemmel élvezi a hatást. A tevékenység mögött a tűztől való félelem
állhat, a meggyújtott lángot uralni próbálja, ezért gyújtogat.
A látencia fázisban felmerülő fenti problémák szinte minden gyermeknél
előfordulhatnak, de többségüknél a megfelelő nevelői hatások következtében nem
befolyásolják károsan a személyiségfejlődést. Ugyanakkor egyes gyermekeknél ezek a
problémák rosszul dolgozódnak fel, és ennek hatására személyiségfejlődésük
antiszociális irányba indulhat el.

A serdülőkorban a részösztönök ténylegesen egyesülnek és hierarchizálódnak. A

korábbi fejlődési szakaszok történései, élményei újraelevenednek és újrarendeződnek. Ez
a szakasz a genitális szakasz, és a serdülőkor kezdetétől a felnőttkorig tart. A genitális
szakasz a fallikus szakasz organizációjának tekinthető, mely a részösztönöket a nemi
szervek elsőbbrendűségének rendeli alá. A pubertással a libidinális és agresszív vágyak
újra felélednek - az ödipális konfliktus ismét felszínre kerül -, de míg a kisgyermek ezt a
konfliktust a családon belüli tárgyválasztás miatt az azonosulással, addig a serdülő
ugyanezt a családon kívüli, tehát nem tiltott tárgyválasztással oldja meg. Eleinte a
szexuális energia aktusban való levezetése még nem elfogadott, ezért a serdülő fantáziál
és maszturbál. A hatalmas impulzusmennyiséggel való megküzdés módját nagyban
befolyásolják az előző szakaszok sikerei-kudarcai. Ideális esetben az ifjú képes lesz
szeretetteljes, gondoskodó kapcsolatban megosztani a szexuális gyönyört partnerével, és
egyre jobban képes lesz kontroll alatt tartani impulzusait. Patológiás esetben: perverziók
– a normális nemi céltól független libidótörekvések fordulhatnak elő.

Freud úttörő munkássága óta a pszichoanalízis számos változáson ment keresztül.

Elméletének ellenzői, de követői is számos ponton javasoltak változtatást. A
pszichoanalízis alapjait elfogadó irányzat követőit együttesen mélylélektani iskoláknak
nevezzük. Az újabb elméletek (énpszichológiai irányzatok) az embert az ösztönei által
kevésbé determináltnak tartják, születésétől fogva független, autonóm ént feltételeznek,
melynek kielégülései összekapcsolódnak kognitív folyamatokkal is. A csecsemőkort
komplexebben kezelik, már egészen pici kortól bonyolult lelki folyamatokat tételeznek
fel. Kiemelik a korai anya-gyerek kapcsolat jelentőségét, a környezet személyiségre
gyakorolt hatását, és következményeit.

_______________________________________________________________________

Önellenőrzés

1.) Ismertesse a freudi személyiség struktúráját, eredetét és működési módját.

1.) Ismertesse az elhárító mechanizmusok kialakulásának folyamatait.

2.) Melyek a fallikus és a genitális szakasz kapcsolódási pontjai?

3.) Melyek a freudi pszichoszexuális fejlődéselmélet főbb kritikái?