Você está na página 1de 1

3L E T Ä R JA I, E G Y ESÜ LJETEK !

TOLNA J»
Á megye faiveribói jelentjük
K ultúrházat épített a kistápéi tapasztalatcsere értekezletet ta rt hol­
Uj Élet Tsz nap. A tapasztalatcserét az Á llatte­
nyésztési K utató Intézet Középhid-
Kistápé puszta közigazgatásilag végi Kísérleti Gazdaságában tartják,
Bikácshoz tartozik. A mintegy 40 csa­ ahol szó lesz a burgonyatermelés
ládból álló település a felszabadulás időszerű feladatairól, különös tekin­
óta nagyon sokat fejlődött. Elég csu­ tettel a vetőburgonya termelésre.
pán megemlíteni azt, hogy az elmúlt Négy megye burgonyatermesztési
három év alatt 11 család épített itt szakembereinek, Szűcs Lajos, a me­
modern házat. A 11 közül hét ma is gyei tanács főagronómusa ta rt elő­

III. évfolyam, 146. szám.


4 IMEMMmÈMËML
MA 10 OLDAL. ÁRA 60 FILLÉR Vasárnap, 1958 június 22.
tsz-tag. Mégis a legnagyobb esemény adást.
a pusztán, hogy kultúrház épül. Az
Uj Élet Tsz-ben ugyanis hétfőn kez­
dik meg egy kultúrház építését, am e­
lyet a szövetkezet tagjai építtetnek.
Tíz jelentkező van a paksi
Uj Élet Tsz-be
A p>aksi járás termelőszövetkeze­
A kultúrházban helyezik m ajd el a tei előreláthatóan sokat gyarapodnak
szövetkezet irodáját, lesz itt társalgó taglétszámban is az ősszel. A paksi
Ä megy® legkorszerűbb Új székeket és egy nagyterem, amelyet télen járási tanácsnál nyert információnk

gépállom ása épül Gyünkön kapott a Városi dohánysímítónak is használnák. Az szerint a paksi Uj Élet Tsz-nél 10
új létesítmény avatását augusztus egyéni paraszt jelentkezett, hogy a
A hatalm as 100 erőgépegység ja ­ Az újonnan épülő gépjavítószín Művelődési Hás 20-ra
Tsz tagok.
tervezik a kistápéi Uj Élet gazdasági év végén belépnek a kö­
zösbe. Hasonló bejelentést tettek
vítási m unkálatainak megoldására egyik nagy előnye az is többek kö­ egyéni parasztok a sárszentlőrinci
alkalmas gépjavítószín építésének zött, hogy a javításra kerülő gépek A városi tanács 400 darab széket Kossuth Tsz vezetőségénél, a duna-
m unkálatai a befejezéshez közeled­ szervírozását is el lehet benne v é­ vásárolt a Városi Művelődési Ház A ratják a kenyérgabonát földvári Alkotmány Tsz-nél, a bölcs­
nek. A gépjavítószín terjedelm énél gezni. Megkezdték a hangár épí­ részére. A székek mintegy 70 000 a paksi járásban kei Petőfi Tsz-nél és még több ter­
és modern berendezésénél fogva al­ tést is a gépállomáson. Az építkezés forintba kerültek, a napokban m ár A paksi járás több községében jó­ melőszövetkezetnél.
kalmas lesz arra, hogy futószalagon gyors ütemben folyik, mivel a han­ helyszínre is szállították őket. Re­
val korábban érik be a gabona, mint
javítsák benne a gépeket. A javí­ gárt előregyártott épületelemekből méljük, hogy az őszi színházi évad
a megye többi vidékén, m ert itt a Töltögetik a burgonyát
tásra kerülő gépeket darupálya se­ készítik. Az új gépállomás dolgozói beindulásakor a kényelmes székek
szántóterület nagyobbik része homo­ a németkéri tszcs-ék tagjai
gítségével viszik m ajd át egyik sze­ részére korszerű melegvizes fürdőt m ellett m ár lejtősített nézőtér is
kos. Az aratást ebben az évben is a A vetőburgonya szaporítás szem­
relőrészlegből a másikba. is építenek. várja a közönséget.
paksi járásban kezdték meg elsőnek, pontjából Németkér fontos helyet
s az őszi árpának m ár mintegy 20 foglal el a megyében Évek óta 1000
százalékát le is aratták. Amint a já­ —1500 vagon vetőburgonyát külde­
B repülőklub ejtőernyősei A 19-esek Baráti Köre rási tanács mezőgazdasági osztályán nek innét az ország minden részére.
értesültünk, Pakson, Dunaszentgyör-- Az idén is több m int 80 holdon ter-,
az őcsényi repülőtéren nagyszabású június 28-án, szombaton este a volt tek. Az ellenforradalm árok meg­ gyön, Nagydorogon, Kajdacson és mel szerződéses vetőburgonyát a
ugrási gyakorlatokat h ajtanak végremegyeháza nagytermében a szek­ hátrálásra kényszerültek. Böícskén pénteken megkezdték a három németkéri I. típusú tszcs és a
a mai napon. Az ugrások egyrésze szárdi 1919-es júniusi ellenforrada­ Ez az ellenforradalm i megmozdu­ kenyérgabona aratását is. A rozs­ Ságvári Termelőszövetkezet. A nagy­
bekötött ejtőernyővel történik. Né­ lom feletti győzelem emlékére ba­ lás része volt a Duna-Tisza közén aratás után a hét elején a járás üzemi burgonyatáblák jó term ést
hány szép m űugrást is élvezhetnek ráti estet rendez. lezajlott nagyobb arányú ellenforra­ egész területén megkezdik a búza ígérnek. Ezidő szerint a burgonya­
azonban az ejtőernyős sport rajon­ 1919 június 24-re virradóra a dalmi támadásnak. aratását is. bogár semmiféle k árt nem tett a
gói. burzsoázia ügynökei Tolna és Sió- várható termésben. Azért nem, m ert
agárd irányából géppuskákkal fel- Harminckilenc év után, a 19-es Néhány nap múlva megkezdik a szervezett növényvédelmi intézke­
Az ejtőernyősök az országos ejtő­
vegyverkezve rontottak Szekszárd Baráti Kör tagjai, akik közül töb­ a szövőlepke irtását a megyé­ déseken kívül a szövetkezeti csoport
ernyős versenyre készülnek.
ellen. A város vörösőrsége, vala­ ben részt vettek az ütközetben, a ben tagjai maguk is permetezik és po­
A repülőklub tagjai szívesen lát­ m int a fiatalok fegyverrel szálltak baráti esten megemlékeznek a dia­
Rendelet írja elő, hogy mindenütt rozzák a burgonyát, mihelyt találnak
ják vendégül az ugrásra kíváncsi szembe a néphatalom ellenségeivel, dalról, felelevenítik a szép emlé­
ket. irtani kell az am erikai szövőlepkét, bogarat, illetve lárvát. A m unkákkal
környékbeli lakosokat. és a hárm as híd tájékán megütköz­
amilyen módon csak lehet. Az irtás­ is jól haladnak. Az Alkotmány
ba néhány nap múlva bekapcsolódik Tszcs elnöke, Tóth István elmondot­
a Megyei Növényvédő Állomás is. A ta, hogy a jövő héten Németkéren
burgonyabogarakon kívül az ameri­ teljes egészében befejezik a burgo­
Három év óta az idén először B e ira tá so k a szekszárdi kai szövőlepkét is szervezetten, gépi nya töltögetését.
10 v e n d é g l á t ó i p a r i ta n u ló tesz s z a k v izs g á t Szekszárdon á lta lá n o s isk o lá k b a : permetezőkkel irtják a növényvédők. Szántják a tarlót
jú n iu s 2 3 -á n és 2 4 -én Elsőnek az utak melletti eperfákat
Nagyon sokan azon a véleményen szakács tanuló K apitány Mária, aki permetezik, azokon a területeken, A szedresi gépállomás körzetében
voltak az elm últ években, hogy né­ a Kispipa vendéglőben tanulta a ahol ez nem veszélyezteti m ór a is megkezdték a termelőszövetkeze­
hány év m úlva nem lesz alkalm azott szakmát. A Városi Tanács Végrehajtó Bi­ teknél az őszi árpa aratását. Eddig
selyemhernyótenyésztést.
a vendéglátóiparban, m ert évtize­ A vendéglátó vállalatnál, az idén zottsága közli, hogy a szekszárdi ál-| egy kombájn és hat kévekötő
talános iskolákban az 1958—59-es !
dek óta ugyanazokat az arcokat lát­ újabb 15 ipari tanulót szerződtetnek, Négy megye burgonyatermelő aratógép, a tengelici Petőfi, a fácán-,
ni felszolgálni, főzni, cukrászsüte­ akik m ajd három év múlva foglalják tanévre a beíratásokat június 23-án
szakemberei tanácskoznak hol­ kerti Vörös Hajnal, a tolnai Alkot­
ményt készíteni. A Szekszárdi Ven­ el helyüket a szekszárdi vendéglők­ és 24-én délelőtt 8—12 óráig és dél­ m ány és a faddi tsz-ekben mintegy
nap Középhidvégen
déglátó V állalat azonban — b ár nem után 4—6 óráig tartják. A beíratás
ben, m int felszolgálók, szakácsok és 70 holdon végzett az őszi árpa ara­
verték dobra — szorgalmasan tanít- cukrászok. ingyenes. A balesetbiztosítás díja A Földművelésügyi Minisztérium tásával. A m unka helyes megszerve­
gatta, képezte 10 iparitanulóját a egész évre 3 forint. A beíratások Növénytermesztési Főigazgatósága és zését bizonyítja, hogy az őszi árpa
szakma fogásaira. A rról értesül­ helye a hárem iskola új körzeti be­ a Megyei Tanács mezőgazdasági osz­ letakarítása után azonnal hozzálát­
tünk, hogy az idén 10 ipari tanuló­ J ú liu s első v a sá rn a p já n osztása szerint a Garay téri I. számú tálya az Állami Gazdaságok Igazga­ tak a tarló hántásához. A fácánkerti
val, tíz új szakmunkással bővül a n é m e t—m a g y a r a Széchenyi utca II. számú és a tóságával közösen Somogy, Baranya, Vörös Hajnal és a tengelici Petőfi
vendéglátóipar szakmai gárdája. A b a r á ti e st T olnán K adarka utcai III. számú (új húsz Zala és Tolna megye burgonyater­ Tsz-ekben szántják a tarlót, amelybe
vállalat két tanulója ezekben a n a­ tantermes) iskolák épületeiben törté­ melő szakembereinek részvételével másodnövények kerülnek.
pokban Budapesten tesz vizsgát a A tolnai dolgozók kérésére július nik.
szakma elsajátításának fokáról, míg
Szekszárdon is megkezdődtek a ta ­
első vasárnapján német—magyar
baráti estet rendeznek a községben. Az új és végleges körzeti beosztást
A kultúrm űsorban fellépnek a tol­ lapunk június 20-i, pénteki számában
Oz önkéntes ifjúsági segítő brigádok
nulók vizsgáztatásai. A legjobb A nagydorogi KISZ szervezetben tot takarítottak meg az építkezés
munkát, a legjobb eredm ényt a nai művészeti együttesek, de ven­ működő önkéntes ifjúsági segítő bri­ költségeiből. A vállalás többi részét
közöltük. Ez a beosztás egyébként
szakma elsajátításában Ditrich Klá­ dégszerepei a véméndi ném et nem ­ gád vállalta, hogy a községben lévő az építkezés során teljesítik, amikor
ra cukrásztanuló érte el, mestere zetiségi csoport és a bajai német, megtekinthető az iskolai hirdetőtáb­ szovjet hősi emlékmű környékét az építkezésben segédkeznek.
Egerszegi András. Míg a legjobb gimnázium kultúregyüttese is. lákon is. szebbé teszik és a továbbiakban is
állandóan gondozzák. így is ki akar-
ij á k fejezni hálájukat szeretetüket a
fn agy szovjet nép iránt.
T ib mint másfél Imktó vért
A N C IK *
adtak a teveliek a véradó mozgalom
keretén belül a kórházi vérellátás­
K ile n c é v e s, fito s o r r ú és keszeg, a n y j a (e lő ző ) e lső f é r j é n é l é s ő — Te leszel az a pu ka, én lesze k A miszlai önkéntes ifjúsági segítő nak. Az alig 3000 lakosú községnek
m in t a k ile n c é ve se k . Z ö ld e sk é k itth o n . M in d ig sz e r e tte vo ln a , ha az a n y u k a és itt la k n a k a szoba brigád a kultúrház bővítésének mun- 110 rendszeres véradója van.
s z e m e iv e l n y ílta n , k u ta tv a n é z a este a p u k a és a n y u k a m eg b e sz é lik sa rk á b a n . En fő zn i fogok, te p e ­ (•kálataiba kapcsolódott be. Vállalták, A teveli Vöröskereszt elnökét, Tóth
v ilá g b a . R itk a h a ja c sk á ja ló fa ro k ­ a n a p o t, v a g y m ik o r lefe k sz ik d ig dolg o zo l a g yá rb a n . A nagy­ (•hogy társadalm i m unkával mintegy Istvánnéí, aki a község szülésznője
ba k ö tv e , k issé n a g y o ss á teszi. A z m e g c s ó k o lja ő k e t: a p á t a n y á t és b a b a lesz a n a g y lá n y , a kisbaba 15 000 forint értékű m unkát végez­ is egyúttal, a „Vöröskereszt Kiváló
egész g yerek azonban á lla n d ó te s tv é r e it. S z e r e tte v o ln a e lú js á ­ a kislán y. Jó? nek el. Dolgozója’’ jelvénnyel tüntették ki a
m ozgás, folyton os n yu g ta la n sá g . golni, h o g y m a 5-re, v a g y 4 -re fe ­ A kultúrház bővítésének megvaló­ véradó mozgalom kiszélesítése érde­
M i n d e n t lá tn i, h allan i és tu d n i lelt és azt, h o g y h a za felé jö v e t e l­ K is b a rá tn ő je b e le eg yező en bó­ sításához eddig m ár egy romos házat kében végzett szervező m unkájáért.
akar. T u d n i akarja, hogy m ilyen s z a k a d t a cip ő je. D e m in d e z t e g y e ­ lin t és te s z -v e s z . A n d m in t egy lebontottak a fiatalok. E társadalmi Ö maga is rendszeres véradó, m ár
f i lm e t j á ts z i k a C silla g m o zi, a z ­ d ü l t e s z i : E s t e e g y e d ü l f e k s z i k le ig a zi kis m a m a , iz e g -m o z o g a n a g y m unkájukkal mintegy 10 000 forin­ évek óta.
u t á n , h o g y m i é r t é l, k ü l ö n édes­ és c sa k a z s é m b e s s z o m s z é d n é n in e k házi papucsokban. íg y m eg y ez
a n y ja é d e sa p já tó l és persze, hogy
m ily en fa g y la lto t leh et k a p n i a
m o n d j a e l, h o g y m i t ö r t é n t a z i s ­
kolában , s a c ip ő jé t m á s n a p sz a ­
e g é s z d é lu tá n . K ö z b e n
este, a já té k n a k vége. A
eljö n az
ba rá tn ő
N égy napig tartó ünnepségek
C u kiban .
H e te n te e g yszer jö n haza é d e s­
k a d t o n h ú z z a fel. e lm e g y , A n d e g y e d ü l m a r a d a la­
kásban.
Dombóvárott a Kaposm enti napokon
a n y ja , m e r t v id é k e n dolg o zik . A n - C sa cso g va m eséli, h o g y a sz ü n ­ K ü n n a m ik ro fo n „S pan yol sze- t M ár adtunk hírt arról, hogy Dom- hogy Dombóvárott öntevékeny népi
ci p e d ig éli a kis e lh a g y o tt u tc a ­ id ő b en n ya ra ln i fog éd esa p já n á l r e n á d ”- o t h a r s o g , s a z a j t ó e lő tt d bóvárott és a környező községekben együttes még soha nem tarto tt elő­
g y e r e k e k é letét. S o k s z o r e lfe le jti, re g g e le n k in t friss te je t iszik, m o ­ m o z ir a v á r ó su h a n co k c ig izn e k és (•Kaposmenti napokra készülődnek a adást, egyszer került csak sor az
h o g y m i v o lt a lecke, d e a z t tu d ja , z ib a fo g já rn i és kirá n d u l. A p u ­ v ih o g n a k . I1Hazafias Népfront-bizottságok irá- Állami Népi Együttes vendégszerep­
hogy K ovács néni m ié rt v eszett ka m eg íg érte. M ég n e m v e s z i é szre ő k et. L e ­ * nyitásával. A Kaposmenti napokra lésére.
össze fé rjé v e l. M e r t A n c it é rd e k li A n d hisz szü lein ek. S zereti v e t i c ip ő jé t, r u h á já t és á g y b a b ú ­ ^augusztus 17., 18., 19. és 20-án ke-
a z é le t, h a n e m is tu d a to s a n , d e m i n d k e t t ő t , d e m á r l á t v a l a m i t , és jik . H a m a r o sa n f e je o ld a ltb ille n rül sor, azokon nemcsak a Tolna Legnagyobb jelentőségűnek a me­
tu d a t a la tt o tt él ben n e azon bo­ k e s e r ű t érez. A z t a z ű rt, m elyet és é d esen alszik. megyei, hanem a Kapós-mentén lé- zőgazdasági kiállítás ígérkezik, ahol
n y o lu lt já té k képe, a m it é le tn e k c sa k a z a p a tö lte n e be, és érzi M ásnap nagyhan gon m eséli az *1vő Somogy megyei községek dolgo- növénytermelési, állattenyésztési és
n e v e z n e k . B e n n e ( e l ő s z ö r is ) leg ­ a z a n y a hián yát. V a n n a k szü lei isk o lá b a n , h o g y á lm á b a n o ly a n jó • zói is részt vesznek. Nagyszabású gépesítési kiállítást rendeznek. De
é le se b b e n k i r a j z o l ó d o tt a csa lá d . és m é g sin c se n e k . v o l t . . . M a jd h irte le n odafordul I kultúrm űsorra kerül sor, különösen ezenkívül m ár folyik az előkészület
M é g k icsi, d e a r c o c s k á ja többet Á r v a a k á r a z ú tsz é li v ir á g akire m ö g ö tte ü lő k is b a rá tn ő jé h e z. (I augusztus 20-án, amikor a művelő­ képzőművészeti, népi faragóművé­
á r u l el, m i n t a 9 é v e s e k érdek­ c sa k a z eső és h a r m a t go n d o l. Ha — K é p z e ld M a rik a a já té k o t d ési ház szabadtéri színpadán szeti, néprajzi és történelm i kiállí­
lőd ési köre. já tszik , m in d ig a p u k á st és anyu- fo lyta ttu k to v á b b . . . ii egésznapos előadást rendeznek. Fel- tásra is. A négynapos ünnepségsoro­
T e s tv é r e i m e s s z e v a n n a k . E g y ik k á st já tszik , ahol a z a n y u k a m in ­ (1lép itt a bátai népi együttes is. Ér- zatot augusztus 20-án nagyszabású
a p ján ál, m á s ik M Á V in tézetb e n , d i g ő. í g y s z ó l k i s p a j t á s á h o z : TALOSI TEREZ f dekességként meg kell említeni, vidám vásár zárja be.

Você também pode gostar