Agrokémia

Mezıgazdasági mérnök
hallgatók részére

Dr. Füleky György

egyetemi tanár

Gödöllı, 2007. április

 Tartalomjegyzék

A növények kémiai összetétele 3. oldal

Növényi tápelemek és osztályozásuk 6. oldal

Növények tápelemtartalma 9. oldal

A tápanyagellátás hatása a termés minıségére 18. oldal

Tápelemek a talajban 23. oldal

A talaj tápelem-szolgáltató képességének folyamata 29. oldal

Talajmintavétel tápelem vizsgálatok céljára 35. oldal

A talaj felvehetı tápelem tartalma 38. oldal

A talaj felvehetı tápelem tartalmának meghatározása kémiai módszerekkel 39. oldal

A talaj felvehetı tápelem tartalmának meghatározása biológiai módszerekkel 43. oldal

Növényvizsgálaton alapuló mőtrágyázási szaktanácsadás 49. oldal

Mőtrágyaismeret 53. oldal

Szerves-trágyák 67. oldal

Mőtrágyázási szaktanácsadás 73. oldal

Mintafeladatok 87. oldal

2
A növények kémiai összetétele

A növények két fı alkotórésze a víz és az un. szárazanyag. A friss növényi zöldtömeg

legnagyobb része víz. A magvak, száraz termések víztartalma viszonylag kisebb.
A különbözı növényi részekben különbözı a víztartalom. Legtöbb vizet a fiatal,
élettanilag aktív növényi szervek tartalmaznak. A protoplazma vízmegkötı képessége a
növény öregedésével csökken. A legkisebb a víztartalom a növényi magvakban, melyekben az
élettevékenység erısen csökkent.
A növények víztartalma ezenkívül függ a környezeti tényezıktıl is, így a
talajadottságoktól, a klímától, és a vízellátottság mértékétıl.
A víztartalom súlyállandóságig történı szárítással határozható meg. A szárítás
hımérsékletén (általában 105 oC) a víz eltávozik, a súlyveszteség adj a víztartalmat, a
visszamaradó rész a szárazanyag.
A mezıgazdasági termékek víztartalma a tárolás szempontjából is figyelmet érdemel.
A termékek általában csak akkor tárolhatók veszteség, illetve minıségromlás nélkül, (pl.
gabonafélék, kukorica, szénafélék, stb.), ha kevés vizet tartalmaznak. Napjainkban már ismert
a kukorica nedves tárolásának lehetısége, ami a szárítási energia megtakarítása szempontjából
figyelemre méltó.
A szárazanyagon belül további alapvetı alkotórészt különböztetünk meg: a
szervesanyag-tartalmát és a szervetlen, vagy másképpen hamualkotórészeket.
A növény szárazanyagát 500 oC-on izzítva, a szerves anyag elég és visszamarad a
hamu. A szárazanyag túlnyomó többségét, mintegy 90 5-át a szerves vegyületek teszik ki, a
hamualkotórészek aránya ennek megfelelıen kicsi.
A növényi szárazanyag összetétele a következı átlagértékekkel jellemezhetı:

C 45-50 %
H 5-6 %
O 40-42 %
Egyéb elemek 2-10 %

3
1. táblázat Kultúrnövények víztartalma (friss zöldtömeg, illetve termés százalékában)
Vegetatív részek
Gabonafélék (levél, szár) 75-90 %
Főfélék, pillangósok (levél, szár) 75-90 %
Cukorrépa gyökér, levél 75-80 %
Takarmányrépa gyökér, levél 88-90 %
Burgonyagumó 75 %
Burgonyaszár (zöld) 75-80 %
Gabonaszalma, kukoricaszár 14-15 %
Réti széna, lucernaszéna 15-16 %
Húsos termések
Tök, uborka 85-95 %
Gyümölcs, szılı, földieper 80-85 %
Száraz termések és magvak
Kukoricaszem 15-25 %
Gabonaszem, pillangósok magvai 12-15 %
Repce, lenmag 8-10 %

A szerves-anyag elégése után, a szervetlen alkotórészek többsége különbözı sók vagy

oxidok formájában marad vissza. A hamuban legnagyobb mennyiségben K, Ca, Mg, Na, P, S,
Si, Cl található, ezenkívül kisebb mennyiségben mikroelemek, melyek közül a legfontosabb a
Fe, Mn, Cu, Zn, Mo, B. (A nitrogén szinte teljes mennyisége ammónia, illetve nitrogén-
oxidok formájában távozik, de más elemeknél is léphet fel izzítási veszteség.)
A hamualkotórészek között találunk a növény számára nélkülözhetetlen tápelemeket
és találunk nélkülözhetı, vagy eddig nem tisztázott élettani hatású elemeket. Ugyanis a
növény a táplálkozásához szükséges elemek felvétele mellett nem képes teljesen
megakadályozni a nélkülözhetı (ballaszt) elemek felvételé és a káros hatású (toxikus) elemek
felvételét sem. Esetenként a nélkülözhetetlen elemeket is a szükségesnél nagyobb mértékben
veszi fel a növény (luxus felhalmozás).
A hamutartalom viszonylag kis része a friss zöldtömegnek, ezért mennyiségét a
szárazanyag százalékában fejezi ki.
A hamutartalom legnagyobb és tág határok között változik a levelekben és egyéb
vegetatív részekben. Kisebb a gumós termések és magvak hamutartalma. A hamutartalom

4
függ a növény korától, a talaj ásványianyag-tartalmától és a termés nagyságától is. A
trágyázás növelheti a hamutartalmat, különösen a vegetatív szervekben, a generatív szervek
hamutartalma viszonylag állandó. Az egyes elemek megoszlása a különbözı növényi részek
hamujában is változó.
A növények szárazanyagában található nagyszámú szerves vegyület funkció és
vegyülettípus, valamint különbözı gyakorlati szempontok alapján csoportosítható. A szerves
vegyületek, vegyületcsoportok egy része minden növényben megtalálható, ilyenek a
szénhidrátok, zsírok, foszfatidok, fehérjék. Egyes növények tartalmazhatnak specifikus,
sajátos vegyületeket, mint pl. az alkaloidok, vagy a terpének.
Mennyiségileg legjelentısebbek a szénhidrátok, a fehérjék, a zsírok, ezek
szerkezetalkotó és egyben tartalékanyagok is. Sokkal kisebb mennyiségben fordulnak elı, de
igen fontosak a foszfatidok, a vitaminok és a klorofill. Legkisebb mennyiségben vannak jelent
az élettani folyamatokat szabályozó enzimek, vitaminok és hormonok, melyek szerepük miatt
nélkülözhetetlenek.
Néhány növény fontosabb szerves alkotórészeinek megoszlását a termésben a …..
táblázat tartalmazza. Megfigyelhetı, hogy a gabonafélék és a hüvelyesek szemtermésében
nagy a szénhidráttartalom, s ennek nagy része keményítı. Jelentıs a burgonya
keményítıtartalma is. A cukortartalom közismerten legnagyobb a cukorrépában és a
különbözı gyümölcsökben. A cellulóztartalom a kultúrnövények fıtermésében nem több
néhány százaléknál. A rostnövényekben, szálastakarmányokban és szalmában ezzel szemben
lényegesen több cellulóz halmozódik fel (lásd nyersrost).

2. táblázat Néhány növény fı termésének átlagos kémiai összetétele

szénhidrátok
növény Zsírok fehérjék
cukrok keményítı cellulóz
Búza 3,0 58,0 2,5 1,8 15,0
Rozs 5,0 60,0 2,0 1,6 12,0
Zab 2,0 45,0 13,0 5,0 11,0
Kukorica 2,5 65,0 1,8 4,0 9,0
Borsó 6,0 40,0 5,0 1,0 25,0
Bab 4,0 45,0 3,5 1,5 22,0
Szója 8,0 3,0 4,5 20,0 35,0
Napraforgó 5,0 2,0 5,0 50,0 25,0

5
Burgonya 1,0 16,0 1,0 0,1 1,2
Cukorrépa 18,0 - 1,2 0,1 0,6
Sárgarépa 7,0 0,5 1,6 0,2 0,7
Alma 12,0 - 0,7 0,1 0,3

A zsírtartalom jelentıs a szójában, a napraforgóban és más olajosmagvú növényben, a

többi növény termésének zsírtartalma lényegesen kisebb.
A fehérjetartalom legnagyobb a pillangósvirágú hüvelyesek és a napraforgó
termésében. A gabonafélék fehérjetartalma kisebb, a többi növényé pedig viszonylag
alacsony.

Növényi tápelemek és osztályozásuk

Tápelemek a növény számára nélkülözhetetlen (esszenciális) elemeket tekintjük.

Tápelemeknek Allen és Anon szerint azokat tekintjük, amelyek a következı kritériumoknak
megfelelnek:
• Az elem hiánya esetén a növény fejlıdésében zavar áll be,
• Az elem pótlásával a hiánytünetek megelızhetık, vagy megszőntethetık,
• Az elem hatása az élettani folyamatokban kimutatható,
• Az elem nem helyettesíthetı más elemekkel.

Mengel szerint tápelemek azok az elemek, amelyek a növények növekedéséhez és

zavartalan fejlıdéséhez szükségesek, s funkciójukat más elem nem tudja ellátni. E definíció
alapján a következı elemeket sorolja a tápelemek közé:
C, H, O, N, P, S, K, Ca, Mg,
Fe, Mn, Cu, Zn, Mo, B, (Na, Cl, Si)
A zárójelben lévı elemek szerepe ma még vitatott, de egyes kultúráknál hatásuk
kimutatható. Így pl. kedvezı Na-hatásokat tapasztaltak cukorrépánál és Cl-hatásokat
paradicsomnál (hasznos elemek). Az élettani funkciók felismerésével, tisztázásával a
tápelemeknek minısíthetı elemek számának növekedése várható.
A tápelem megjelölés helyett a magyar szájhasználatban általánosan elterjedt a
tápanyag kifejezés. A tápelemeket a növények általában szervetlen ionok pl. nitrát, foszfát,
vagy szervetlen vegyületek pl. szén-dioxid formájában veszik fel. Kimutatták továbbá, hogy a

6
növény egyes szerves vegyületeket (pl. karbamid, aminósavak, kelátok) is képes közvetlenül
hasznosítani. A tápanyagok tehát szigorú értelemben véve a növények táplálását szolgáló
ionok, vegyületek.
A tápelemek csoportosíthatók mennyiségi alapon és az elemek funkciója szerint. A
mennyiségi osztályozás a növény szárazanyagában lévı mennyiségi különbségek alapján
alakult ki. Leggyakrabban az elemeket két csoportba, a makro- és mikroelemekre osztjuk.
Makroelemeknek tekintjük azokat a tápelemeket, melyek 0,1 5-nál nagyobb mennyiségben
fordulnak elı a növény szárazanyagában és mikroelemeknek azokat, melyek ennél kisebb
mennyiségben találhatók.
Makroelemek: C, H, O, N, P, S, K, Ca, Mg,
Mikroelemek: Fe, Mn, Cu, Zn, Mo, B
A Ca-ot és Mg-ot mezoelemként is szokás jelölni. A mikroelemekhez tartozó elemeket
nyomelemeknek is nevezik. Mennyiségüket gyakran ppm-ben adjuk meg (ppm = parts per
million = milliomodrész) a ppm kifejezhetı g/t, mg/kg, µg/g egységben is. A rendkívül kis
mennyiségben elıforduló elemeket ppb = parts per billion (billiomod rész) egységben szokás
megadni. Ez a kifejezésmód leginkább a toxikus hatású elemeknél használatos, pl. Cd, Hg,
Pb, melyek – mai ismereteink szerint – nem tartoznak a tápelemek közé.
Az analitikai módszerek fejlıdésével egyre növekszik a növények szárazanyagában
kimutatható elemek száma. Ma már szinte minden, a természetben elıforduló elem
azonosítható a növényekben.
A tápelemek mennyiségi osztályozása rendkívül mechanikus, mivel nem mennyiségük
határozza meg jelentıségüket. A viszonylag kis mennyiségben elıforduló mikrotápelemek
élettanilag ugyanolyan fontosak, mint a makrotápelemek. Éppen ezért a tápelemeket egyre
inkább kémiai tulajdonságuk és élettani funkciójuk alapján csoportosítjuk. Példaként a
Mengel osztályozását mutatjuk be a 3. táblázatban. A táblázatból kitőnik, hogy a nemfémes
elemek , illetve az alkálifémek és alkáliföldfémek, továbbá a nehézfémek élettani hatása
jelentısen eltér egymástól. Ugyanakkor a mikroelemekhez számító bór a nemfémes elemek
csoportjában a csoportban szereplı makroelemekhez hasonló szerepet játszik.

7
3. táblázat A növényi tápelemek csoportosítása kémiai tulajdonságuk és élettani funkciójuk,
szerepük alapján (Mengel, 1976)
Elemcsoport, elemek Felvétel és szállítás Elemek szerepe, élettani,
biokémiai funkció
Nehézfémes elemek
C Felvétel gáz alakban (CO2, O2,) A szerves vegyületek legfontosabb építıkövei
-
C-felvétel HCO3 formában is
O O-felvétel részben H2O-ból
H H-felvétel H2O-ból

Szerves vegyületek fontos építıkövei, a NO3- és a

N SO42- redukció után atomos kötéssel
Felvétel oxokomplex formában
S kapcsolódnak a szénvázakhoz. A S és N atomok
NO3-, H2PO4-, HPO4-, SO42- stb
P szabad elektronpárjai kelátkötést tesznek
N-felvétel NH4+ formában is
lehetıvé. Foszfát-, borát-, szilikátionok észtereket
képeznek alkoholos csoportokkal
B Szállítás szervetlen ion, vagy
Si szerves molekula formájában is,
pl. aminosav, amid, foszfolipid
vagy észter alakjában
Alkálifémek, alkáliföldfémek
K Túlnyomóan adszorpciós úton, szerves anyaghoz
kötve. Könnyen kicserélik, kiszorítják egymást.
Na Enzimekre nem specifikus kolloidkémiai hatást
Felvétel és szállítás kation
gyakorolnak. (Duzzadási fok). A Mg részben
formában
Mg kelátként kötve, ebben a formában specifikus
hatást fejti ki: enzimaktivátor.
Ca
Nehézfémek
Fe Felvétel Mo kivételével Többnyire enzimek fémkomponensei, hatásuk
Mn kationként vagy fémkelát gyakran a fém vegyértékváltozásán alapszik. A
Cu formában. Mn és Zn szerepe részben hasonlít a Mg
2-
Zn Mo felvétel MoO4 formában szerepéhez: elısegíti az enzim és a szubsztárum
Mo Szállítás fémkelát vagy szervetlen reakcióját. A kelátkötés uralkodó.
ionként

8
 Nemfémes elemek csoportjába tartoznak a C, H, O, melyek a szerves vegyületek
legfontosabb építıkövei. A csoportban található többi elemnek is a szerves-anyag
felépítésében van szerepe. Ilyen a N és a S, amely a nitrát és szulfát redukciója után atomos
kötéssel épül be a szánláncokba, továbbá a P, a B, és a Si, amyle foszfát, borát, szilikát
alakban épül be. Ez utóbbi szervetlen csoportok nem redukálódnak, hanem észterkötést
képeznek a különbözı szerves vegyületek , különösen a cukrok –OH csoportjával. Míg a C,
O, és H a vázanyagokat: cellulózt, lignint és pektint építi fel, a N, P és S az anyagcsere-
folyamatokban jut szerephez. A proteinek és proteidek fontos építıkövei.
Az alkálifémek és az alkáliföldfémek elemei túlnyomórészt ionos állapotban vannak
jelen a növényekben. Ezeket az elemeket a növény kationként veszi fel és feltehetıleg így is
szállítja. Elsısorban a szerves vegyületek negatív töltéseinek lekötése a szerepük. Az
alkálifémionok és az alkáliföldfémek ionjai nincsenek erısen a szerves anyaghoz kötve,
egymást kiszoríthatják helyükrıl. Jelentıs hatásuk van a plazma duzzadtsági állapotára. A Mg
enzimaktivátorként jelentıs szerepet tölt be a foszforilálási folyamatokban, kötést hoz létre az
enzimfehérje és a koenzim között.
A nehézfémek az alkiáli-ionokkal ellentétben igen erısen kötıdnek a szerves
anyaghoz, illetve kelát formában beépülnek abba. Legszembetőnıbb tulajdonságuk kifejezett
hajlamuk a fémkomplex-képzésre. Feltehetı, hogy a kelátok a nehézfémek felvételében és
szállításában jelentıs szerepet játszanak. Elıfordulhat, hogy a kelátkötésre nagyobb
hajlammal rendelkezı ion, pl. Cu2+ egy másik iont, pl. Mn2+-t a komplex kötésbıl kiszorítja.
A Mn a Mg-hoz hasonló szerepet tölt be, ezért közbülsı helyet foglal el az alkáliföldfém-
csoport és a nehézfémek elemei között. A nehézfémek többnyire enzimaktivátorként fejtik ki
hatásukat.

A növények tápelem-tartalma

A növények tápelem-tartalma a szárazanyagban növényfajonként és fajtánként

különbözı. Az egyes növényi részek (szervek) elemi összetétele is eltérı. A növények,
növényi részek tápelem-tartalmát külsı tényezık, mint a talaj tápanyag-tartalma,
vízellátottsága és a trágyázás ugyancsak befolyásolják. Ennek következtében átlagértékek
nem adhatók meg, csak értékhatárok:

9
4. táblázat A növények átlagos tápelem-tartalma
N, K 2,0-6,0 %
Ca, P, S 0,3-1,5 %
Mg, Na 0,2-0,6 %
Fe, Mn 20-200 %
Zn 20-100 ppm
Cu 5-10 ppm
B (egyszikőekben) <10 ppm
B (kétszikőekben) 20-100 ppm
Mo <1 ppm

A növények tápelem-tartalma változik a korral. A fiatal növény sok nitrogént, foszfort,

káliumot igényel, melyek közül a nitrogén és foszfor gyorsan beépül a szerves vegyületekbe.
A fokozott szervesanyag-termelés, a fotoszintézis csak a vegetatív rendszer – elsısorban a
levelek – teljes kifejlıdése után indul meg. A fiatal növényi részek mindig több ásványi
anyagot és nitrogént tartalmaznak, mint az idısebbek, vagyis a tápanyagfelvétel megelızi a
szervesanyag-képzıdést. A növényi szervezet a tápanyagok felvételével teremti meg a
feltételeket a fotoszintézishez, amelytıl a termés nagysága függ.
A növények tápanyag-tartalma a szárazanyagban – a kalcium kivételével – az
elmondottak következtében a tenyészidı elırehaladásával csökkenı tendenciájú. Ennek
ellenére a tápanyagszükséglet a növények fejlıdésével mégis növekszik.
A növények tápanyagigénye a tenyészidıszak különbözı szakaszaiban elemenként is
eltérı. A nitrogént elsısorban a vegetatív fázisban igényli a növény. A foszfor felvételében
két maximum figyelhetı meg: a fejlıdés kezdeti szakaszában a gyökérképzıdéshez, a
reproduktív szakaszban pedig a virág- és magképzıdéshez szükséges nagyobb mennyiségő
foszfor. A káliumigény nagy a vegetatív fázisban, amikor a levéltömeg kialakulásában és a
szénhidrátképzésben, illetve a reproduktív fejlıdési szakaszban a tartalék anyagok képzésében
vesz részt.
A tápanyagfelvétel üteme és ritmusa növényfajonként is változó, ezért általánosságban
nem határozható meg egyértelmően.

A nitrogén

10
 A nitrogén az aminosavak, a fehérjék, a nukleinsavak és a nukleotidok, valamint a
klorofill alkotórésze. Ebbıl következik, hogy az élet hordozójának, a protoplazmának és a
genetikai információkat tároló és átadó sejtelmeknek, a kromoszómáknak, a géneknek és a
riboszómáknak is fontos alkotó eleme. Mint az életmőködést szabályozó enzimek alkotórésze,
nélkülözhetetlen az anyagcsere-folyamatokban. Ezenkívül elıfordulhat egyes,
növényfajonként specifikus vegyületekben, pl. az alkaloidokban.
A növény elsısorban nitrát- és ammóniumion formájában veszi fel a N-t. Ezenkívül
szerves vegyületek felvételére is képes, pl. N-hez jut aminosavakban és karbamidban is. A N
nagy részét a gyökerek veszik fel, de felvehetik a levelek is, karbamidfelvételre elsısorban
így kerülhet sor. A szervetlen formában felvett N gyorsan átalakul szerves N-vegyületekké. A
N-vegyületek mozgása a növényben zavartalan, éppen azért a N-hiány elsısorban idısebb
leveleken tapasztalható, mivel ezekbıl hiányos N-ellátás esetén a N átvándorol a fiatalabb
zöld részekbe.
Nitrogénhiány csökkent növekedéssel és fehérjeképzıdéssel jár együtt. A növények
vegetatív fejlıdése lerövidül, meggyorsul a reproduktív fejlıdési szakasz. Gabonaféléknél és
más növényeknél is csökken a fehérjetartalom, a keményítı, a cukor és néhány más szénhidrát
mennyisége pedig növekszik. A magvak korábban érnek, de aprók, így kisebb lesz a
szemtermés.
A nitrogénhiány hiánytünetek formájában is észlelhetı: a levelek fakó, világossárga
színőek, esetenként vöröses színárnyalat is megfigyelhetı. Az elszínezıdés az idısebb
leveleken kezdıdik, amelyeket a növény gyakran idı elıtt elhullat. A gabona N-hiánya
elsısorban a fejlıdés korai szakaszában (a bokrosodási fázisban) világoszöld színnel
jelentkezik. A bokrosodás ilyen esetben kisebb mértékő, az állomány ennek következtében
hiányos.
A bıséges N-táplálás ezzel szemben sötétzöld, üde növényzetet eredményez, a
növények lédúsak és széles levelőek. A sötétzöld szín a kloroplasztiszok fokozott
szintézisének a következménye. A N-hiányos növények fakó, világoszöld színe a csökkent
kloroplasztisz-képzıdésre vezethetı vissza.
A nitrogén túladagolása fokozott vegetatív fejlıdést, kései érést idéz elı, gabonáknál
dılési veszélyt okoz. A nagy N-adagok egyes kultúráknál kedvezıtlenül hatnak a termék
minıségére.

A foszfor

11
 A foszfor létfontosságú sejtalkotó részek, a nukleoproteidek és a foszforlipidek építı
eleme. A lecitin pl. nélkülözhetetlen alkotója a különbözı sejtmembránoknak. A DNS és RNS
alkotó elemeként részt vesz az életfolyamatok szabályozásában. Mint az ATP, ADP és
koenzimek alkotórésze fontos szerepet játszik a foszforilálási folyamatokban és a növények
energiaháztartásában. A foszfor szinte minden élettanilag jelentıs folyamatban, így a
fotoszintézisben, a glikolízisben, a citromsavciklusban, a szénhidrátszintézisben fontos
szerepet játszik, s ennek következtében nélkülözhetetlen. A P a növényekben ortofoszfát vagy
pirofoszfát kötésben van jelen.
A növény H2PO42—ionokat vesz fel. Ezenkívül szerves vegyületekbıl, pl. fitinbıl és
nulkeinsavból is képes enzimek segítségével foszfátionokat lehasítani és ezt követıen
felvenni. Ez a folyamat a gyökérfelületen játszódik le, a felvétel lassúbb, mint a szervetlen
ionok felvétele.
Foszforhiány esetén a növények rosszul fejlıdnek, elmaradnak a növekedésben, és
merev tartásúak lesznek. A szárrészek vékonyak, a gyökerek rosszul fejlıdnek és
gabonaféléknél a bokrosodás mérsékelt. A P hiánya a növekedést és gyökérfejlıdést tekintve
hasonló a N-hiányhoz. Fontos megkülönböztetı jegy a levelek elszínezıdése P-hiányában:
kékes zöld, tompa zöld, illetve piszkos zöld szín alakul ki, esetenként vöröses árnyalatok is
megfigyelhetık antociánképzıdés következtében. A növény az idısebb leveleket sok esetben
idı elıtt elhullatja.
A P-hiányos táplálkozás mindig negatívan hat a virág- és termésképzıdésre.
Gyümölcs és gabonaféléknél jelentıs terméscsökkenést okozhat. A gabonánál különösen
fontos, hogy a vegetációs idıszak végén, vagyis a szemképzés idején megfelelı mennyiségő P
álljon rendelkezésre. Hiánya esetén csökkent fehérjeszintézis figyelhetı meg különbözı
kultúrnövényeknél.
A foszforfelesleg közvetlen hatása általában nem észlelhetı. Nagy foszforadagok,
oldhatatlan vas- és cinkfoszfát képzıdés következtében zavart okozhatnak a vas és
cinkellátásban, vas- és cinkhiányt indukálhatnak.

A kálium
A növények K+-ion formájában veszik fel a káliumot a talajoldatból. A felvétel során
érvényesül a növények válogatóképessége, ugyanis a talajoldatban a Ca- és Mg-koncentráció
általában nagyobb, mint a K-koncentráció, a növények mégis sokkal több káliumot vesznek

12
fel, mint kalciumot, vagy magnéziumot. A K-tartalom növényfajonként eltérı, általában
többszöröse a Ca-, Mg-tartalomnak. Különösen nagy a füvek K-tartalma.
A káliumhiány tünetei:
Rossz K-ellátás esetén, száraz idıben hervadási tünetek figyelhetık meg. A levelek ernyedtek
és a levélszélektıl kiindulva világoszöld foltok keletkeznek, melyek a hiány fokozásával
megbarnulnak. A K-mal hiányosan ellátott növények K-tartalma többnyire kisebb 1,5 %-nál,
a bıségesen ellátott növények ezzel szemben 2-6 % K-ot tartalmaznak a száraz anyagban. A
K-tartalom a növény korától is függ. A gabona bokrosodásakor pl. 5-6 % K-ot, míg az érett
szalma 1-1,5 % K-ot tartalmaz.

A kalcium
A kalcium szervetlen és szerves sók alakjában, valamint ionos formában szabadon,
illetve a plazmakollodiokhoz kötve található a növényekben. Hatása csak részben specifikus.
Elısegíti a hosszirányú növekedést és a sejtszaporodást a merisztémás szövetekben.
Különösen a sejtmegnyúlásra, differenciálódásra fejt ki specifikus hatást. Fontos szerepet
játszik a sejtfalak középlemezeiben, a pektin stabilizálásában. A sejtmembránok szerkezetét
és áteresztıképességét nagymértékben befolyásolja. Az enzimek aktiválásában kevésbé
jelentıs a szerepe.
A növények Ca-tartalma általában kisebb, mint a K-tartalom, a szárazanyag Ca-
tartalma többnyire kevesebb 1 %-nál. Kivételt képeznek a kétszikőek, melyekben a Ca-
tartalom 1-3-%. A növények a Ca-ot Ca2+-ion formájában veszik fel. A Ca2+-ion felvételét a
többi fémkation és az ammóniumion visszaszoríthatja. Részben ezzel magyarázható, hogy a
növény kevesebb Ca-ot vesz fel, mint K-ot, bár a Ca a talajoldatban nagyobb mennyiségben
van jelen.
Az ionantagonizmus a Ca eloszlását az egyes szervekben is befolyásolhatja.
Megfigyelték, hogy a K-trágyázás az almafák leveleiben nagyobb mértékben visszaszorítja a
Ca- és Mg-felvételt, mint a gallyakban. Ehhez hasonlóan a K-trágyázás a napraforgólevél Ca-
és Mg-tartalmát is csökkenti.
A Ca szállítása alapvetıen különbözik a K-szállításától a növényben, mivel a Ca csak
a csúcsok irányába vándorol. Vándorlása tehát a transzspirációs áramlással azonos irányú.
Mivel a Ca a levelekbıl alig vándorol vissza más szervekbe, a levelekben nagy a Ca
felhalmozódás. Ez magyarázza, hogy a legtöbb esetben az idısebb levelekben nagyobb a Ca-

13
tartalom, mint a fiatal levelekben, továbbá azt, hogy a levelekben nagyobb a Ca-tartalom,
mint a szárrészekben.
A Ca-hiányt a növényekben nem csak a talaj Ca-hiánya, hanem esetenként a csökkent
felvétel is okozhatja. A Ca2+-ionok a transzspirációs árammal szállítódnak, ezért a csökkent
transpiráció pl. párás levegıben is akadályozhatja a Ca-felvételt.
A Ca-hiány tünetei a Ca funkciónak megfelelıen legelıször a legfiatalabb, még
differenciálódó szervekben jelentkeznek, pl. gyökerekben, hajtáscsúcsokon, fiatal levelekben.
A gyökereken szövetelhalás, barnulás figyelhetı meg. A levelek rendszerint kisebbek,
deformáltak, csúcsaik és széleik kanalasan felkunkorodnak, A levélszélektıl kiindulva
klorózis lép fel, a klorotikus leveleken barna foltok képzıdnek. Az elváltozásokat gyakran az
erek barnulása elızi meg a még zöld levélszövetben. A levelek a csúcstól az alap felé
húzódóan elhalnak.

A magnézium
A Mg mint a klorofill alkotórésze jelentıs szerepet tölt be az asszimilációs
folyamatokban. A mg-tartalom nagyobb része ionos állapotban szabadon, illetve a
plazmafehérjéhez kötve fordul elı a növényben. Mint enzimaktivátor specifikus funkciókat lát
el, elsısorban a foszforillálási folyamatokban, s ezen keresztül közvetve a fotoszintézisben, a
glikolízisben, a citrátkörben, a légzésben, a tartalék tápanyagok képzésében és a N-
anyagcserében.
A növény a Mg-ot Mg2+-ion formájában veszi fel. A Mg felvételében is érvényesülhet
a fémkationok közötti antagonizmus és az ammónium gátló hatása. Kimutatták, hogy a nitrát-
N-nel táplált növények több Mg-ot vesznek fel, mint az ammónium-N-nel táplált növények. A
mg felvételét a savanyú kémhatás is gátolja.
A növények szárazanyagában a Mg kevesebb, mint a K és Ca, általában 0,5 % alatt
van. A növényben elsısorban a csúcsok irányába vándorol, de az a tény, hogy a Mg-hiány
elsısorban az idısebb levelekben észlelhetı, arra utal, hogy hiányos Mg-táplálkozás esetén a
Mg az idısebb levelekbıl a fiatal levelekben vándorol.
A magnézium-hiány tünetei: a Mg-hiány elsısorban az idısebb leveleken észlelhetı klorózis
formájában. Fakó sárga foltok vagy csíkok képzıdnek a levélerek közötti levélfelületen.
Gabonaféléknél és füveknél a világoszöld levélfelületen sötétzöld gyöngyfőzérszerő klorofill-
felhalmozódás látható. Kukoricánál a levelek csíkozottsága jellemzi a Mg-hiányt.

14
A kén
A kén a kéntartalmú aminosavak építıeleme, a peptidek, fehérjék és lipidek
alkotórésze. A kéntartalmú vegyületek élettanilag redoxirendszereket képeznek. A kén
specifikus szerepe az SH-csoportot tartalmazó enzimekben és koenzimekben jut érvényre. A
cisztintartalmú enzimek a citokrómokhoz és citokrómoxidázokhoz hasonló szerepet töltenek
be. A koenzim A (CoA-SH) a citromsav-ciklusban és a zsírsavak szintézisében jelentıs.
A növény a ként legnagyobb részben a gyökéren keresztül, szulfát formájában veszi
fel. Valószínőleg aminosavakba épült S felvételére is képes, ennek azonban nincs gyakorlati
jelentısége. Ezenkívül a növények a levegıben lévı kén-dioxidot is felveszik, ez azonban
iparvidékek közelében a nagy kén-dioxid koncentráció miatt inkább káros (mérgezı), mint
hasznos.
A kénhiány tünetei: a nitrogénhiány tüneteihez hasonlóak. Rossz kénellátás esetén
világoszöld, késıbb sárga, esetenként vöröses elszínezıdéső levelek figyelhetık meg. A
kénhiányos növények merev tartásúak. A nitrogénhiánytól eltérıen a kénhiány a legfiatalabb
leveleken figyelhetı meg. A keresztesvirágúak a satnya és kis növekedés mellett a
levéllemezek kiszélesedése gátolt, hosszú, keskeny levelek képzıdnek. A kénhiányos
növényekben az S-tartalom lényegesen kisebb, mint a kénnek megfelelıen ellátott
növényekben. Ezenkívül kicsi a fehérjetartalmuk és szervetlen kéntartalmuk is.

A vas
A vas szerepe a növények anyagcseréjében a vegyértékváltozáson alapszik. A
citokrómok, a peroxidáz és a kataláz vastartalmú enzimek, mőködésük az elektronfelvételen
és leadáson keresztül érvényesül. A vas ennek következtében nélkülözhetetlen a légzés, az
energia-anyagcsere, a fotoszintézis és a fehérjeképzés folyamataiban.
A növény a vasat Fe2+- és Fe3+-ion formájában veszi fel. Feltételezik, hogy a növény is
termel kelátképzıket, melyek a Fe-ionokat megkötik és szállítják a növényben. A Fe
felvételét és szállítását a többi nehézfém annál inkább gátolja, minél inkább hajlik a
kelátképzésre. Fe-kelátokkal történı trágyázás esetén a Cu és különösen a Zn gátolják a Fe
felvételt. A gátlás valószínőleg azon alapszik, hogy ezek az elemek a Fe-t kiszorítják a
kelátkomplexbıl.
A Fe-hiány klorotikus tünetekkel jár. A klorózis mindig a fiatal leveleken lép fel,
világoszöld, sárga és fehér foltok formájában. A Fe-hiányos növényekben a klorofill-tartalom

15
és a vastartalom egyaránt csökken. Az enyhe Fe-hiány tünetei Fe-pótlással gyorsan
megszőntethetık. Elırehaladott Fe-hiánynál a Fe-trágyázás már hatástalan.
Az egyes növényfajok különbözı növényi részeiben a Fe-tartalom általában 100-200
ppm Fe a száraz-anyagra vonatkoztatva. Vannak Fe-igényes növények, ilyenek a zab, a
spenót, és a rizs, melyeknek száraz-anyagában lényegesen nagyobb Fe-tartalom is
elıfordulhat.

A mangán
A mangán a növényi anyagcsere-folyamatokban mint enzimaktivátor a
magnéziumhoz, illetve vashoz hasonló funkciót tölt be. Szerepe van a citromsav-ciklusban, a
lipidek képzésében, a fotoszintézisben és a fehérjeszintézisben.
A növények a mangánt Mn2+-ionok formájában veszik fel. A Ca-ionok akadályozzák a
Mn felvételét és szállítását. A Mn és Fe felvételében bizonyos konkurencia tapasztalható,
mely a többi nehézfém esetében is fennáll.

A réz
A réz sepcifikus élettani hatását kis ionátmérıjével, viszonylag nagy atomtömegével,
változó vegyértékével és komplexképzési hajlamával magyarázzák. Olyan enzimek
alkotórésze, melyek részt vesznek a légzési anyagcserében és az elektrontranszportban.
Szerepe van a fotoszintézisben, valamint a szénhidrát- és fehérjeszintézisben is.
A rézhiányos Ca-ellátásra legérzékenyebben a zab, az árpa és a búza reagál. A
réztrágyázás rézhiány esetén javítja a gabonatermés szem-szalma arányát. A Cu-hiány a
gabonaféléknél a levélcsúcsok fehéredésével kezdıdik, keskeny, összemosódott levelek
képzıdnek. Az ilyen növényeken hiányos buga-. Illetve kalászképzıdés figyelhetı meg.
Egyes esetekben a kalászok üresek. A Cu-hiány tehát kedvezıtlenül hat a generatív szervek
képzıdésére és ezért változik meg a Cu-trágyázás hatására a gabonatermés szem-szalma
arány.

A cink
A cink jelentısége az élettani folyamatokban – a többi nehézfémhez hasonlóan –
abban áll, hogy egyes enzimeket specifikusan, más enzimeket nem specifikusan aktivál. A

16
peptidázok aktiválásán keresztül részt vesz a fehérje-anyagcserében. Az auxintermelés
serkentése révén a Mn-nal kölcsönhatásban szabályozza a növények növekedését.

A molibdén
A molibdén katalitikus hatása a Mo (V)↔Mo(VI) vegyértékváltozáson alapszik. Különbözı
flavoprotein-enzimek fémkomponense, közülük legismertebb a nitrátreduktáz, melynek a
növények N-ellátásában és a fehérje-anyagcserében van fontos szerepe.
A növény a Mo-t molibdenátion formájában veszi fel. A felvételt a szulfátionok
akadályozzák, a foszfátionok elısegítik. Az eddig tárgyalt elemek közül a növény a Mo-t
veszi fel a legkisebb mennyiségben. A szárazanyag Mo-tartalma többnyire 1 ppm-nél kisebb.
A többi mikroelemmel ellentétben a növény a Mo-t lényegesen nagyobb mennyiségben is
felveheti anélkül, hogy a növény fejlıdésére toxikus hatással lenne.
A Mo-hiány savanyú talajon meszezéssel megszőntethetı. Amennyiben a Mo-ellátás
nem javítható a talaj kémhatásának változtatásával, óvatos Mo-trágyázást alkalmazzunk.
Nagy Mo-adagok nem adhatók, mivel a nagy Mo-tartalmú takarmány kérıdzıknél
megbetegedést idézhet elı (molibdenózis). Rétek, legelık és takarmánynövények
trágyázására 4-6 évenként 150-200 g nátrium-molibdenát használható fel hektáronként.
Zöldségféléknél évente 0,5-2 kg.

A bór
A B-trágyák a legelterjedtebben használt mikroelemtrágyák. Bórtrágyázást
cukorrépánál, pillangósoknál és szılınél alkalmaznak. Cukorrépánál bórhiány esetén a
száraz- és szívrothadás figyelhetı meg. A betegség azzal függ össze, hogy a sejtfalak
rugalmasságát a bór fokozza. B-hiány esetén a sejtfal rideg, törik és varasodás lép fel. A
megsérült sejtfalakon keresztül a különbözı gombák könnyen meg tudják támadni a növényt.
Bórtrágyázással a hiányjelenségek megszőntethetık. A cukorrépán kívül a lucerna
bórtrágyázása terjedt el leginkább.
A bór pótlásáról elsısorban a frissen meszezett talajokon kell gondoskodnunk, mivel
meszezés hatására a pH emelkedik, és így a bórfelvétel csökken.

17
A tápanyagellátás hatása a termés minıségére

A termés minıségét alapvetıen a növények genetikai tulajdonságai határozzák meg. A

céltudatos és a termék minıségi követelményeihez igazodó tápanyag-ellátás a minıséget is
javítja. A nem megfelelı trágyázás viszont rontja a minıséget.
A minıség jellemzése a mezıgazdasági termékek esetében sok nehézséget rejt
magában, mivel azt több tényezı együttesen határozza meg, és a minıségi követelmények a
termék felhasználásától függıen változnak. A mezıgazdasági termékek részben a közvetlenül
élelmezési és takarmányozási célokat szolgálnak, részben pedig ipari nyersanyagként
kerülnek felhasználásra. Minısítésüket is ennek megfelelıen kell végezni. Pl. mások a sörárpa
és a takarmányárpa vagy a rostlen és az olajlen minıségi követelményei.
Az élelmiszeripari, takarmányozási és ipari felhasználás szempontjából döntı
jelentıségő a termények szénhidrát-, zsír- és ásványianyag-tartalma, valamint a
vitamintartalom. A minısítés során általában ezeket a tulajdonságokat vizsgálják.
A minıség jellemzését nehezíti, hogy azt valamennyi alkotórész együtt határozza meg,
márpedig az alkotórészek mennyiségi aránya széles skálán változik. Ezenkívül a
mezıgazdasági termények tulajdonságát általában szubjektív módon ítélik meg, pl. íz, zamat,
szín, stb. Meg kell jegyeznünk, hogy ma már az aromaanyagok egy része mérhetı
gázkromatográfiás módszerrel, és a színmeghatározásnak is ismertek az objektív módszerei,
de az említett eljárások még nem terjedtek el a gyakorlatban.
A növényi tápelemek egyrészt építıkövei a minıséget meghatározó vegyületeknek,
másrészt az anyagcsere-folyamatok szabályozásán keresztül fejtik ki hatásukat. Éppen ezért
döntı jelentıségő, hogy a fejlıdés különbözı szakaszaiban a tápanyagok megfelelı
mennyiségben és arányban álljanak rendelkezésre.
Általában elmondható, hogy a bıséges nitrogénellátás a fehérjeképzıdést, a jó
káliumellátás a szénhidrátképzıdést segíti elı. A szénhidrátok képzıdését a fotoszintézisben
és a citromsavciklusban szerepet játszó K+ és Mg2+-ionok szabályozzák, szükség van azonban
megfelelı P- és B-ellátásra is. Jó K-ellátás esetén viszonylag több asszimiláta jut a szénhidrát
anyagcserébe, a fokozott N-ellátás viszont több aminosav és amid képzıdéséhez vezet,
növekszik a nyersfehérje-tartalom.

18
Gabonafélék
Az élelmezési célokra felhasznált búza fontos minıségi követelménye, hogy a
szemtermésben a viszonylag nagy keményítıtartalom (70 %) mellett minél több legyen a
fehérje. A fehérjetartalom (sikér) kedvezıen befolyásolja a liszt sütıipari értékét és a kenyér
emészthetıségét. A takarmányozásra felhasznált gabonaféléknél is kívánatos, hogy az
energiaszolgáltató keményítı mellett minél több legyen a fehérje.
A nitrogéntrágyázás megfelelı adagban és idıben alkalmazva a termés mennyiségét és
minıségét egyaránt kedvezıen befolyásolja. A nitrogéntrágyázás hatása gabonánál
nagymértékben függ a trágyázás idıpontjától. A vetéssel egyidejőleg adott nitrogén
alaptrágya elsısorban a vegetatív fejlıdésre van hatással, növeli az állománysőrőséget, de
kedvezı hatású a kalászonkénti szemszámra. A szemképzıdés idején adott N-tárgya növeli a
gabonaszem nyersfehérje-tartalmát. N15-ös izotópokkal végzett kísérletekben kimutatták,
hogy a szemképzıdés idıszakában adott kései N-adagok elsısorban a szemben, és csak
kisebb mértékben a vegetatív szervekben halmozódnak fel.
A kiegészítı N-adagok hatására fehérjetartalom általában a keményítıtartalom
csökkenésével jár együtt. Esetenként a termés nagysága is növekszik, ami a fehérjehozam
további növekedését eredményezi.
A kései N-adagok a tartalékfehérjék: a glutein és prolamin mennyiségét növelik. A
különbözı fehérjefrakciók aránya is változik hatásukra: glutein és prolamin mennyiségének
növelésével csökken a globulin és az albumin részaránya. E megfigyelés az emberi és állati
táplálkozás szempontjából egyaránt fontos, mivel a fehérjefrakciók arányának
megváltozásával az esszenciális aminosavak aránya is változik. A lizin pl. a globulinban és a
albuminban nagyobb mennyiségben van jelen, mint a prolaminban, így a lizin viszonylagos
mennyisége a kései N-adagok hatására csökken. A lizin csökkenését a kukoricánál is
kimutatták nagy N-adagok használatakor.
Közép- és Nyugat-Európa több országában a tavaszi N-adagot megosztják. Az
enyhébb éghajlatú és csapadékosabb országokban a N nagyobb részét tavasszal adják, több
kisebb adagban. Hazánkban elsısorban az ıszi alaptrágya, tavaszi fejtrágya megosztás
szokásos, az lemúlt években azonban egyre szélesebb körben terjedt a kései kiegészítı,
permetezı trágyázás is karbamid-oldattal.
Kedvezınek ítélhetı, hogy a gabonamagvak fehérjetartalma és a B-vitamin-csoportba
tartozó vitaminok (tiamin, riboflavin, nikotinsav-amid) mennyisége között szoros a kapcsolat,
így közvetve a vitamintartalom is növelhetı.

19
 Sörárpa termesztésekor a nagyobb szénhidráttartalom és a kisebb fehérjetartalom
elérése a cél, ezért ez esetben a N-adagokat mérsékelni, a K- és P-adagokat pedig növelni kell
a takarmányárpa NPK-adagjaihoz képest.

Gyökér- és gumósnövények
A cukorrépa termése 1960-1977 között országos átlagban hektáronként 4,5 t-val
növekedett, a cukorhozam ezzel szemben – a cukortartalom csökkenése következtében –
csökkent. A minıség romlása nem magyarázható egyértelmően az idıközben megnövekedett
mőtrágya-felhasználással, de mindenképpen figyelemre méltó.
A cukorrépa termését a N-trágyázás növeli, a N-felesleg azonban kedvezıtlen hatású,
mivel a nagyobb termésben általában kisebb a cukortartalom. A N-felesleg hatására növekszik
a cukor kinyerését akadályozó un. „káros N-tartalom” (kékszám).
A szénhidrátok képzésében jelentıs szerepe van a káliumnak. A szénhidrát-
anyagcserében közbülsı termékként ketosavak keletkeznek, ezekhez kapcsolódik a szervetlen
formában felvett nitrogén, és aminosavak, majd fehérjék képzıdnek. E folyamatokat a kálium
elısegíti. Amennyiben a növény több nitrogént vesz fel, mint amennyi a ketosavak
aminosavakká alakításához szükséges, savamidok képzıdnek. Az amidok közül a glutamin
képezi a cukorkinyerés szempontjából káros N-tartalom legnagyobb részét. A savamidok a
növény N-tartalékai, melyek a répatestbe is beépülnek. A savamidok nagyobb
ketosavtermelés esetén aminosavakká alakulhatnak át.
A termés nagysága és minısége szempontjából a répalevélben lejátszódó folyamatok
döntı jelentıségőek. A minıséget az asszimiláták vándorlási sebessége, a szénhidrát-
transzport zavartalansága is meghatározza. Ebbıl következik, hogy a megfelelı
káliumellátással fenn kell tartani a szénhidrát-anyagcseréhez és a fehérjeképzıdéshez
szükséges káliumszintet a levelekben.
Elı kell segíteni, hogy a növényben a nagy cukortermelés mellett megfelelı
mennyiségő ketosav képzıdjön és így a felvett nitrogént – aminosavakon – fehérjévé tudja
alakítani. A répa elsısorban a kezdeti fejlıdéshez igényel nitrogént. Kerülni kell, hogy a
növény a fejlıdés kési szakaszában is nagyobb mennyiségő nitrogént vegyen fel, mert ez
káros N-felhalmozódáshoz vezethet a répában.
A jó cukorrépa termeléshez a pontosan kiszabott N-adagok mellett a megfelelı
mennyiségő foszfor és kálium szükséges.

20
 A burgonya szárazanyagának több mint 70 %-a keményítı, és mintegy 10 %-a fehérje.
A keményítı, mint energiahordozó játszik fontos szerepet a táplálkozásban. A fehérje döntı
többsége tuberin, mely esszenciális aminosav-tartalma miatt értékes és jól kiegészíti a
gabonafehérjéket. Az emberi táplálkozás szempontjából még a burgonya C-vitamin tartalma
is fontos.
N-trágyázással jelentısen növelhetı a burgonya termése, fehérjetartalma és a
fehérjehozam. A K-trágyázás pedig a keményítı- és C-vitamin-tartalmat növeli. A foszfor
viszont a keményítı minıségére hat kedvezıen.
Izotópokkal végzett kísérletekben kimutatták, hogy a kálium-klorid nagyobb adagban
alkalmazva csökkenti a burgonya keményítıtartalmát, mert a kloridionok nagy mennyiségben
kedvezıtlenül befolyásolják az asszimiláták vándorlását a levélbıl a gumóba. Ezért nagyobb
K-mőtrágyaadagok használata esetén legalább az adag felét káliumszulfát formában célszerő
kiadni. A bór a szénhidráttranszportot segíti elı, ezért bórhiányos talajon szükséges a
burgonya bórtrágyázása is.
A magnézium a fotoszintézis és a citromsavciklus egyes folyamatainak aktiválásán
keresztül részt vesz a szénhidrátok képzésében. Ezért magnéziumhiányos talajokon
magnéziumtrágyázásra is szükség lehet.
Az étkezési burgonya minısége függ a redukáló cukor- és szabadaminosav-tartalomtól
is, mivel e vegyületek a sült burgonya ízére és színezıdésére hatnak. A burgonya nagy K-
tartalma általában csökkenti az említett vegyületek mennyiségét és mérsékeli a barnulást
kiváltó enzimatikus folyamatokat. Általában a K-tartalommal arányos a burgonya citromsava-
tartalma is, mely megakadályozza a mechanikai hatásokra fellépı kékfoltosságot és a fızés
során bekövetkezı feketedést.

Olajnövények
A repce és a len termésében nagy az olaj- és nyersfehérje-tartalom. A N-trágyázás
mindkét tápanyagigényes kultúra termését és nyersfehérje-tartalmát növeli. Nagy N-adagok
hatására a nyersfehérje-tartalom az olajtartalom rovására növekszik. A termésnövekedés
azonban általában kompenzálja a nyerszsír kisebb mértékő csökkenését. A jódszám, amely a
biológiailag értékes telítetlen zsírsavak mennyiségével arányos, szintén kedvezı irányban
változik a N-trágyázás hatására.

21
Gyepek
A rétek és legelık, valamint a mesterséges gyepek takarmányminıségét több tényezı:
az emészthetıség, a nyersfehérje- és ásványianyag-tartalom határozza meg.
Az emészthetıséget nagymértékben befolyásolja a cellulóz-, a hemicellulóz- és a
lignintartalom. Gyakori kaszálással fehérje-gazdag és viszonylag rostszegény takarmány
nyerhetı. A fő öregedésével a nyersfehérje-tartalom csökken, a rosttartalom nı. Az
ásványianyag tartalom is nagyobb a fiatal füvekben.
A nitrogéntrágyázás növeli a terméshozamot és a nyersfehérje-tartalmat.
Szélsıségesen nagy adagok (400 kg/ha felett) alkalmazásakor a füvek fehérjetartalma
megduplázódhat. Ebben az esetben azonban a szabad aminosav és a nitrát-N-tartalom is
nagymértékben megemelkedik, ami nem kívánatos. Ennek elkerülésére a nitrogént kisebb
adagokban és kaszálásonként megosztva kell kiadni. A kisebb N-adagok is jelentısen növelik
a termés nagyságát és a keményítıértéket.
A természetes gyepek trágyázásakor azt is figyelembe kell venni, hogy megváltozhat a
rétek és legelık növényi asszociációja, s ennek következtében a takarmány minısége. A N-
trágyázás hatására megváltozik a pázsitfőfélék, a pillangósok és az egyéb lágyszárúak aránya,
a füvek mennyisége nı a pillangósok és egyéb lágyszárúak rovására. A nagyobb pillangós
aránynak a N-szegény trágyázás kedvez. A pillangósok és az egyéb lágyszárúak több
nyersfehérjét és ásványi anyagot tartalmaznak, mint a füvek, ezért részarányuk csökkenése
kedvezıtlen.
Mivel N-trágyázással a termés nagysága és a füvek fehérjetartalma is növelhetı, ezért
a gyakorlatban elsısorban a termés és a fehérjehozam növelésére törekszenek, ami
kiegyensúlyozott NPK adagokkal elérhetı.
A jó P- és K-ellátás a fő megfelelı ásványianyag-tartalmához is szükséges. AZ állatok
zavartalan ásványianyag-ellátása szempontjából kívánatos, hogy a széna P-tartalma legalább
0,25-0,30 % legyen. A rétek és a legelık trágyázására gyakran használnak trágyalevet. Ebben
az esetben a foszfor pótlásáról külön kell gondoskodni, mivel a trágyalé foszfortartalma egy
nagyságrenddel kisebb, mint a N- és K-tartalom (N = 1,0 %, P2O5 = 0,1 %, K2O = 1,5 %)
Az állatok ásványianyag-ellátása szempontjából kedvezı, ha a takarmányok mintegy
0,4 %-nyi Ca-ot és 0,25 % Mg-ot tartalmaznak. A túlzott K-trágyázás visszaszoríthatja a Ca
és Mg felvételét, ezért ezt kerülni kell. A mg hiánya a takarmányban tetániát válthat ki a tejelı
tehenek között. Ez akkor lép fel, ha a Mg-szint a vérszérumban 1 mg/100 ml kritikus érték alá
csökken. A fő nagy K-tartalma a Mg reszorbeálhatóságát is rontja az állati szervezetben.

22
 A takarmányok táplálkozás-élettani érétkét a mikroelem-tartalom is befolyásolja.
Valamely elem hiánya a talajban a növényben is csökkenti a mikroelem-tartalmat, s ennek
következtében hiánybetegségek léphetnek fel az állatoknál. Így pl. Cu-hiányos talajon Cu-
hiánybetegséget figyeltek meg. A Cu-hiánybetegség azonban nemcsak Cu-hiány esetén léphet
fel, a Mo-felesleg is kiválthatja, mivel a Cu és a Mo élettani hatása antagonisztikus. A Co
mint a B12-vitamin fémkomponense elsısorban az állati táplálkozás szempontjából jelentıs,
így a Co-hiány is megbetegedésekhez vezet. A Co-ellátottságot is kedvezıtlenül befolyásolja
a Mo-felesleg. A mikroelemek hiánya mikroelem-trágyázással pótolható.
Az elıbbiekbıl kitőnik, hogy a rétek és legelık trágyázásakor is nagy körültekintéssel
kell eljárni. Megállapítható továbbá, hogy a talaj mikroelem hiánya a talaj-növény-állat-ember
láncolaton keresztül olyan esetekben is kedvezıtlen hatáshoz vezethet, amikor
terméscsökkenés nem mutatkozik.

Tápelemek a talajban

Nitrogén a talajban
A termés mennyiségét a N-ellátás határozza meg legnagyobb mértékben, ezért a
talajok N-tartalma a talajok termékenységének fontos tényezıje. Az összes N-tartalom 0,02-
0,4 % között ingadozhat. A mővelt rétegben az összes N-nek több mint 95 %-a szerves
körében van jelen, és mennyisége a humusztartalommal arányos. A növények a talaj összes
N-tartalmának csak tört részét képezı szervetlen formákat tudják hasznosítani NO3- és NH4+
formában. Az NH4+ egy része könnyen kicserélhetı formában a talajkolloidokon
adszorbeálódva, nagyobb része pedig a háromrétegő agyagásványok rétegrácsai között fixált
állapotban található.
A növények N-ellátásában a légkör N-jének is fontos szerepe van, mint
tartalékforrásnak. A levegı nitrogénjét a növények nem tudják közvetlenül hasznosítani, csak
a mikroszervezetek közremőködésével válik hozzáférhetıvé, illetve N-mőtrágyák gyártásával
hasznosítható. Ennek következtében a N a természetben állandó körforgásban van.
A talaj szerves-N-tartalma a mikroszervezetek tevékenysége révén több
részfolyamatban alakul át szervetlen nitrogénné.

Aminizáció szerves-N → R-NH2

Ammonifikáció R-NH2 → NH4+

23
Nitrifikáció NH4+ → NO2- → NO3-

A szerves anyagok lebomlását és a szerves N-vegyületek átalakulását szervetlen

formákká mineralizációnak (ásványosodásnak) nevezzük. A mineralizáció során a N
mobilizálódik, a növények számára hasznosíthatóvá válik. E folyamat fordítottja a N
immobilizációja, melyben a szervetlen ionokat a mikroszervezetek megkötik.

Foszfor a talajban
A talajok összes P-tartalma 0,02-0,10 5 közé esik (1 % P = 2,29 % P2O5). Az összes
P-tartalomnak csak igen kis része hasznosítható közvetlenül. A P a talajban szerves és
szervetlen kötésben fordul elı. A két frakció aránya változó, többnyire 50-50 %.
A szerves kötéső foszfor legnagyobb része (60 %) fitin, inozit-hexafoszfát. A
nukleinsavak, foszfolipidek, foszfoproteidek és cukorfoszfátok részaránya viszonylag kicsi
(5-10 %) és általában adszorbeált formában található. A szerves-P-tartalom mintegy 30 %-a
nem pontosan ismert formában huminsavakhoz, fulvosavakhoz kötve van jelen. A
szervesanyag-tartalom és a foszfortartalom között nincs szoros összefüggés. A C/P arány tág
határok között változhat, termékeny, jó humusz minıségő talajokon a C/P < 100. a nagy
szervesanyag-tartalmú talajokon a C/P > 1000 is lehet. A szerves P mineralizációjának üteme
lassú.
A szervetlen P részben natív eredető (apatitok), részben pedig az apatitok
mállástermékeibıl és a mőtrágyákból kialakult új képzıdményekbıl áll. Utóbbiak általában
az agyagfrakcióban találhatók nagyobb mennyiségben, mivel oda kötıdnek.
A talaj eredeti P-tartalmát a nehezen oldható hidroxiapatit és a még nehezebben
oldható fluorapatit izomorf elegykristályai képezik, melyek csak igen lassú fizikai-kémiai
mállásfolyamatokban alakulnak át.

Ca5(PO4)3OH hidroxiapatit
Ca5(PO4)3F fluorapatit

A mőtrágyákkal a talajba juttatott vízoldható monokalcium-foszfát Ca(H2PO4)2 és a

citrátoldható dikalcium-foszfát CaHPO4 talajban viszonylag gyorsan átalakul nehezebben
oldható foszfátokká. Meszes talajokon Ca-foszfátok, savanyú talajokon Fe-, Al-foszfátok
képzıdhetnek, ennek következtében a következı átalakulási termékek találhatók a talajban:

24
CaHPO4.2H2O dikalcium-foszfát-dihidrát
CaHPO4 dikalcium-foszfát
Ca8H2(PO4)6.5H2O oktakalcium-foszfát
AlPO4.2H2O variszcit
FePO4.2H2O strengit
Fe3(PO4)2.8H2O vivianit

A vivanit csak aerob viszonyok között pl. láptalajokon fordul elı.

Kálium a talajban
A talajok összes K-tartalma 0,2-3,3 % között változik, a szikes talajokban a 6 %-ot is
meghaladhatja (1 % K = 1,2 % K2O). A nagy kvarctartalmú homoktalajok és a szerves talajok
(láptalajok9 káliumban szegények. A talaj K-tartalma nagyrészt a szilikátokban kötve
található, ezért az agyagtartalom növekedésével növekszik a K-tartalom. Így pl. viszonylag
nagy a csernozjom és a réti talajok K-tartalma.
Ásványi talajokban a K négy különbözı formában található:
• Ionos formában a talajoldatban
• Ionos formában a kolloidokon adszorbeálva,
• Fixált K,
• Az ásványok kristályrácsaiban
A növények számára csak az elsı két forma közvetlenül hozzáférhetı, a másik kettı nem. A
talajoldat K-tartalma mindössze 1-2 %-a a kicserélhetı K-nak, és a kicserélhetı K szintén
csak 1-2 %-a az összes K-nak, ezért a talaj K-tartalmának legnagyobb része nehezen
hasznosítható. A különbözı oldhatóságú K-formák egymással egyensúlyban vannak,
egymásba átalakulhatnak.
A talajoldat K-tartalma és a kicserélhetı K-tartalom között viszonylag gyorsan beáll az
egyensúly, a tartalék formákból viszont csak nagyon lassan jut oldatba újabb K. ugyanakkor a
mőtrágyával a talajba vitt K egy része fixálódhat.
A K-fixálás során a K+-ionok meghatározott agyagásványok (illitek, vermikulitok,
szmektitek) rétegrácsai közé épülnek be.

25
Kalcium a talajban
A többi elemhez hasonlóan a Ca egy része oldhatatlan vegyületek formájában van
jelen a talajban. A tartalékok mobilizálhatósága azonban eltérı. A szilikátokban és
apatitokban lévı Ca csak igen lassú mállás után válik szabaddá, míg a karbonátok, így a
kalcit: CaCO3 és a dolomit: CaMg(CO3)2 Ca-ja viszonylag könnyebben mobilizálható. A
kalcium-karbonát tiszta vízben nem oldódik, csak szénsav jelenlétében, ezért oldhatósága
függ a talajoldat szénsavtartalmától. A szerves anyag lebomlása révén a talajban folyamatos a
szén-dioxid képzıdése és így a karbonátok oldódása:
CaCO3 + CO2 + H2O = Ca(HCO3)2
A talajoldatban általában nagy a Ca2+-ion koncentráció, ami egyrészt azzal függ össze,
hogy a talajkolloidokon viszonylag nagy az adszorbeált Ca2+-ionok mennyisége – és ezáltal a
talajoldatban egyensúlyban lévı ionok mennyisége is – másrészt meszes talajokon a
karbonátok oldódása révén további Ca2+-ionok jutnak az oldatba. A telített és meszes
talajokon ennek következtében a növények Ca-ellátása bıséges. Ca-hiány elsısorban telítetlen
talajokon pH < 5-nél lép fel. A talaj termékenysége, fizikai és kémiai tulajdonságai
szempontjából egyaránt fontos, hogy az adszorpciós komplexus minél nagyobb része Ca2+-
ionokkal legyen telítve. A talajban a mőtrágyákkal a talajba jutó gipsz, továbbá a
mőtrágyákkal kölcsönhatásban képzıdı kalcium-nitrát, kalcium-klorid is növeli a vízoldható
Ca-tartalmat. A vízoldható vegyületek egy része kimosódik, a kimosódási veszteség jelentıs
lehet.

Magnézium a talajban
A Mg legnagyobb része szilikátok és karbonátok formájában van a talajban, ezek a
vegyületek képezik a tartalék készleteket. Ezenkívül megtalálható a kolloidokon adszorbeálva
és vízoldható vegyületek (pl. magnézium-szulfát) formájában is. Legfontosabb Mg-tartalmú
szilikátok: a bionit, a szerpentin és az olivin, karbonátok: a magnezit és a dolomit.
Legnehezebben hasznosíthatók a szilikátok, melyek Mg-tartalma csak az ásványok mállása
révén válik szabaddá, míg a karbonátok szénsavas vízben oldódnak, ezért ezek viszonylag
könnyen mobilizálható tartalékok. Legkönnyebben hozzáférhetı a vízoldható és kicserélhetı
Mg-tartalom.

26
Kén a talajban
A kén a talajban szerves és szervetlen kötésben fordul elı. A szerves kéntartalom a
humusztartalom növekedésével növekszik. Podzolos talajokon kb. 50 %-a, csernozjomokon
75 %-a szerves kén a talaj összes kéntartalmának. Láptalajokon ennél több is lehet. A
szervetlen kéntartalom szulfátokból és szulfidokból áll. A legfontosabb szulfátok a gipsz
(CaSO4.2H2O) és az anhidrit (CaSO4), szikes , illetve sós talajokon NaSO4 és MgSO4 is
elıfordulhat. Szulfidok: FeS2 és FeS.
A talajok kéntartalmában nagy szerepe van a szerves anyag ásványosodásának. Az
ásványosodás során felszabaduló kén-hidrogén (H2S) elemi kénné, majd szulfáttá oxidálódik:
Az oxidációt levegıs és levegıtlen viszonyok között más-más mikroszervezetek
végzik. Mindkét oxidációs folyamatban kénsav, illetve szulfátok keletkeznek.
A növények a ként szulfát formájában veszik fel. A növényben a szulfát-S jelentıs
részben redukált formában alakul át (SH-csoportok) és ebben a formában jut vissza a szerves
trágyával, illetve a gyökérmaradványokkal a talajba.

Vas a talajban
A vas a talajban különbözı ásványok kristályrácsában, így a csillámokban, augitban,
olivinben és biotitban található. Az adszorpciós komplexuson is megkötıdhet Fe2+-, Fe3+-,
vagy Fe(OH)2+-, FE(OH)2+-ion formában. A talaj oldható Fe-tartalma általában kicsi, a pH
csökkenésével növekszik, és csak erısen savanyú talajokban, pl. podzolokban jelentıs
mennyiségő. A Fe mozgékonysága a savanyú talajokban jó. Ennek következtében a feltalaj
oldható Fe-tartalma a mélyebb rétegekbe mosódik, ott kicsapódik. A kelátok a vasat
megvédik a kicsapástól, a vaskelátok oldatban maradnak.
A Fe mozgékonyságát a talajban nagy mértékben befolyásolják az oxidáció, redukciós
viszonyok. A Fe3+-ionok csak pH = 3 alatt stabilak, efölött kicsapódnak, míg a Fe2+-ionok
csak a semleges pont közelében csapódnak ki vas-hidroxid formájában.
Az oxidáció a redoxpotenciál növekedésével fokozódik, és ennek következtében a Fe
kicsapódása is nagyobb mérvő. A redoxpotenciál függ a pH-értéktıl, növekvı pH-értékkel
csökken, ezért a Fe oldhatósága annál kisebb, minél nagyobb a talaj pH-értéke. Mésztartalmú
talajokon a növények Fe-ellátása ennek következtében veszélyeztetett. A Fe2+ ↔ Fe3+
átalakulás természetesen a talaj szellızöttségétıl is függ. A pangó víz elısegíti a redukciót. A
kétértékő vas aránya a mélyebb talajrétegekben egyre nagyobb.

27
Mangán a talajban
A mangán a talajban szilikátokban, karbonátokban (MnCO3) és oxidokban fordul elı
II, III, és IV vegyértékő formában. A Mn2+-ionok elsısorban a talaj adszorpciós
komplexusához kötve vagy a talajoldatban szabadon találhatók. Azok a Mn vegyületek,
amelyekben a Mn magasabb értékő formában van jelen, nehezen oldhatók. Legfontosabb Mn-
tartalékok a különbözı Mn-oxidok (MnO2, MnO2.2H2O és MnO3.nH2O), melyek a
talajoldatban lévı Mn2+-ionokkal pH-függı egyensúlyban állnak, pl:
A savanyúság fokozódása tehát elısegíti a Mn2+-ionok képzıdését. A növények csak a
kétértékő ionokat tudják felvenni.
Különbözı értékő Mn-ionok és vegyületek oxidáció és redukció révén egymásba
átalakulhatnak, az átalakulás a talaj redoxpotenciáljától függ. Rosszul szellızı talajokon, kis
pH-értékek mellett jelentıs mennyiségő Mn redukálódhat. A Mn2+-ionok koncentrációjának
növekedése esetenként toxikus hatású is lehet.

Réz a talajban
A réz legnagyobb része szerves vagy szervetlen adszorpciós felületekhez kötve,
kétértékő formában található a talajban. Elıfordulhat szerves vegyületekben komplex
kötésben is. Az egyensúlyi talajoldat Cu2+-ion tartalmát elsısorban az adszorbeált és komplex
kötéső Cu határozza meg. A talajoldat Cu koncentrációja rendkívül kicsi: 0,01 ppm
nagyságrendő. Az adszorpciós komplexuson kötött Cu-tartalom nagyon erısen kötıdik a
felülethez, más kationok csak nehezen szoríthatják ki, erre elsısorban a H+-ion képes. Többek
között ezzel magyarázható, hogy savanyúközegben az oldható Cu-tartalom növekszik,
Mivel a Cu-hiány elsısorban humuszban gazdag talajokon figyelhetı meg,
feltételezték, hogy bizonyos humuszformák a Cu-t erısen kötik.

Cink a talajban
A Zn sok tekintetben a Cu-hez hasonló tulajdonságokat mutat. A talajban kizárólag
kétértékő formában található, a talaj adszorpciós komplexusa erısen megköti, koncentrációja
a talajoldatban csekély, a H+-ion-koncentráció növekedtével oldhatósága növekszik,
komplexképzési hajlama is a rézhez hasonló. A Zn a biotit, az augit és a különbözı csillámok
kristályrácsában is elıfordul. Az adszorpciós komplexushoz a cink Zn2+, ZnOH+, illetve
ZnCl+ formájában kötıdhet. Az így adszorbeált Zn-ionok csak részben cserélhetık ki. A Zn
ezenkívül különbözı Zn-sók formájában lehet jelen a talajban. E vegyületek oldhatósága a

28
talaj pH-értékének növekedtével csökken. Sok foszfátot tartalmazó talajokban a növények Zn-
felvétele nehezen oldható Zn-foszfátok képzıdése folytán visszaszorul. A Zn mozgékonysága
a talajban csekély, a mozgékonyság a savanyúság fokozódásával növekszik.

Molibdén a talajban
Az eddig tárgyal nehézfémektıl (Fe, Cu, Zn) eltérıen a Mo a talajban fıleg
molibdenát (MoO42-)-ion formában található. A Mo viselkedése ennek következtében
lényegesen eltért a nehézfémek viselkedésétıl. A molibdenátion a foszfátionhoz hasonlóan
anion formában adszorbeálódik a talaj adszorpciós komplexusán. Ez a kötés annál erısebb,
minél kisebb a talaj pH-ja. A növények Mo-ellátása tehát savanyú talajon veszélyeztetett, és
meszezéssel javítható.

Bór a talajban
A B a talajban csillámokban és ásványokban fordul elı. Viszonylag nagy a turmalin
B-tartalma. A B jelentıs része bórsav (H3BO3), illetve borátok formájában található.
Elıfordulhat a talajoldatban szabad anionként és a talajrészecskékhez kötve is.

A talaj tápelem-szolgáltatásának folyamatai

A talajban különbözı szerves és szervetlen formában kötött, valamint az adszorbeált

állapotban illetve talajoldatban lévı tápelemformák egymással dinamikus egyensúlyban
vannak, átalakulhatnak egymásba. A talajban lévı összes elemtartalomnak csupán tört része
található a talajoldatban, valamivel nagyobb része adszorbeált állapotban van jelen. E két
forma adja a növények számára közvetlenül felvehetı elemtartalmat. A talaj tápelem-
készletének van olyan formája is, mint például a szerves-anyag oldalláncain található N,
amely könnyen, rövid idı alatt lehidrolizálhat, vagyis potenciálisan felvehetı,
mineralizálható.
A talajoldat ion tartalmát mőtrágyázással növelhetjük vagy a növényi elemfelvétel
csökkentheti. A talajoldatba kerülésnek ellentétes folyamata a megkötıdés, amidın a
szabadon mozgó ion kötöttebb formába kerül. A H2PO4- ionok Ca foszfát formában
kicsapódhatnak, a NO3 ionokat felvehetik a növények, vagy a mikroszervezetek és szerves
anyagokba építhetik, a kálium ion pedig ismét adszorbeálódhat a talajkolloidok felületén.

29
A talaj tápelem-szolgáltató képességének kissé filozófikusabb megfogalmazására szolgáló
fogalmak a szilárd fázishoz kötött felvehetı tápelem (Q) mennyiség a talajoldat tápelem
koncentrációja (I), a pufferkapacitás (BC), valamint az utánpótlási tényezı (R).

1. ábra. A talaj tápelemszolgáltató képességének folyamatai

A tápelem-készlet a kötıdés formájától függıen idıvel mozgékonnyá válhat, talajoldatba

kerülhet. Ez történhet oldódás során, mint például a különbözı Ca-foszfátok esetében.
Ásványosodás során, mint az NH3 felszabadulás esetén történik a szerves anyag bontásakor.
A kicserélhetı formában jelenlévı K ionok deszorpció során kerülnek a talajoldatba.
2. ábra. A talaj tápelem pufferkapacitása

30
 A tápelem pufferkapacitás annak kifejezıje, hogy a talajoldat koncentrációja milyen
mértékben képes ellenállni a mőtrágyázás és a növényi tápelemfelvétel hatásának. Annak a
talajnak nagyobb a pufferkapacitása, amelynél azonos tápelemelvonás vagy hozzáadás
hatására (∆Q) kisebb mértékben változik meg a talajoldat koncentrációja (∆I). A
pufferkapacitás a szilárd fázis és a talajoldat közötti elemmegoszlást leíró görbe
iránytangense. A pufferkapacitás pontról-pontra változik, értéke egy adott pontban dQ/dI.
Látható, hogy jobban terhelt talajon a görbe laposabb szakaszán a pufferkapacitás
sokkal kisebb, mint terheletlen talajon (meredek felívelı szakasz). Olyan helyzet is
elképzelhetı, hogy a talaj nem képes ellenállni már a külsı terhelés hatásának és minden
talajra kerülı iont a talajoldatba enged, a görbe lapos szakaszán. Látható, hogy az agyagos
talajnak sokkal nagyobb a pufferkapacitása mint a homokos talajé.
A talaj tápelem-szolgáltató képességének leírására szolgáló negyedik tényezı a
sebességtényezı (R). Ez a tényezı azt mutatja meg, hogy a növényi felvétel hatására kiürülı
talajoldat milyen sebességgel képes feltöltıdni a különbözı kötöttebb talajkészletekbıl, mint
a kicserélhetı, nem kicserélhetı formákból deszorpcióval, illetve oldódás és ásványosodás
során a szervetlen és szerves vegyületekbıl.
A talajból történı tápelem-felvétel szemléletesen egy kútból történı víz kiszivattyúzásához
hasonlítható. A vízszivattyú csöve és a növényi gyökér hasonló szerepet játszik.
Hasonlóképpen a kútban lévı víz mennyisége és a növényi tápelemek talajoldatbeli
mennyisége is azonos ábrázolású. Ez egy olyan kút, amely ráadásul egyik oldalán
agyagtalajból, másik oldalán homoktalajból táplálkozik. Az agyagtalajból a vízutánpótlás
sokkal lassúbb mint a homoktalajból, de az elıbbi sokkal több vizet képes raktározni, ezért
sokkal hosszabb ideig tud vizet biztosítani a kútban. A vízutánpótlás természetesen akkor
indul meg a környezı talajból, ha az egyensúlyi vízszintet szivattyúzással megváltoztatták. A
kútban van egy olyan vízszint, amikor nem juthat víz a szivattyúba. Ez nagyban hasonlít a
kritikus elemkoncentrációhoz a növény esetében, amely alatt nincs növényi növekedés. Az
agyagtalaj tápelemmegkötı képessége nagy kolloidtartalma következtében sokkal nagyobb
mint a homoktalajé. Természetesen a nagy megkötı felület nagyobb erıvel is köti a
tápelemeket, így az agyagtalajból nehezebben kerülnek a tápelem ionok a talajoldatba mint a
homoktalaj esetében.

31
Tápelemek gyökérirányú mozgása a talajban

A növények gyökerén keresztüli tápelemfelvételének alapfeltétele, hogy a tápelem ionoknak

el kell jutniuk a gyökér felületéhez. A tápelemionoknak alapvetıen három lehetısége
kínálkozik a gyökérfelületre jutáshoz: a gyökér intercepció, a tápelem ionoknak talajoldattal
történı áramlása, az anyagáramlás, a tápelem ionok diffúziója a talajoldatban. A gyökér
intercepció jelensége akkor lép fel, amikor a gyökér a talajban növekedése során, illetve a
mikorrhiza hifái kontaktusba kerülnek a talajrészecskékkel. A gyökér közvetlen
környezetében a szilárd talajkolloidok felületén adszorbeált ionok kontakt cserével
lecserélıdnek a gyökérszırök felületén az adszorpciós helyeken lévı H+ és HCO3- ionokkal.
A kontakt csere során a talaj illetve a gyökér felületén adszorbeált ionok, pl. K+ az
agyagásvány részecske felületén és H+ ion a gyökérfelületén, oszcilláló mozgásnak során
egymás hatósugarába kerülve helyet cserélhet egymással.

3. ábra. A tápelemek mozgása a talajban a gyökér felszínéhez

Az intercepcióval felvehetı tápelemek mennyisége megegyezik a gyökér térfogatával

egyenlı talajmennyiségben lévı adszorbeált tápelemionok mennyiségével. A gyökerek
rendszerint a talaj térfogatának mintegy 1 %-át foglalják el. Az intercepcióval a növényi
gyökérhez jutó tápelemmennyiség az elem a talajban lévı koncentrációja mellett a növény

32
igényétıl is függ. A folyamat során a talaj felvehetı tápelemmennyiségének maximálisan 3
%-a kerület így a növényekbe.
A mikorrhiza növelheti az intercepcióval felvett tápelemek mennyiségét, különösen
tápelemekkel rosszul ellátott talajban. A mikorrhiza hifái ugyanis megnövelik a kontaktusba
kerülı talaj térfogatát.
A tápelem ionok anyagáramlással történı eljutása a gyökérfelszínre már sokkal
számottevıbb folyamat a növények táplálkozása szempontjából, mint az intercepció. A
folyamatot a növények transpirációja indítja meg, melynek során a gyökér felé mozgó vízben
az oldott tápelemek is eljutnak a gyökér felszínére. A gyökér felszínéhez érkezı tápelemek
mennyisége a vízmozgás sebességétıl, illetve a növények vízfogyasztásától, valamint a
vízben oldott átlagos tápelem-koncentrációtól függ. Így a növényi gyökér 1 cm2-en keresztül a
növénybe jutó tápelem-mennyiséget (J) a vízmozgás sebességének (v0) (2-0,510-6 cm3/cm2 és
az átlagos tápelem-koncentrációnak (c) a szorzatából számolhatjuk:
J = v0·c
Anyagáramlással mozog nagy tömegben a Ca2+ és Mg2+ ion a legtöbb talajban. Szintén
anyagáramlással mozognak a mozgékony ionok mint a NO3- és SO42-. A talaj
nedvességtartalmának csökkenésével lecsökken a vízmozgás sebessége is. A tápelem ionok
tömegáramlással történı mozgása alacsony hımérsékleten is csökken, mivel a növények
transpirációja jelentısen kisebb ekkor.
Amennyiben az intercepcióval és anyagáramlással nem jut elegendı tápelem a gyökér
felületére, akkor a talaj tápelem-tartalom a gyökérkörnyezetben elkezd csökkenni. Ekkor egy
gyökérre merıleges koncentrációgradiens lép fel, ami viszont az illetı tápelemion diffúzióval
történı elmozdulását indukálja a gyökér irányában.
A diffúzióval történı tápelem elmozdulás távolsága a gyökér irányában általában 0,1-15 mm.
Ennek értelmében csak azok a tápelemek vesznek részt a növény diffúzióval történı tápelem-
ellátásában, amelyek ebben a tartományban találhatók. Természetesen anyagáramlással ennél
jóval nagyobb távolságról is a gyökérhez jutnak a tápelemek.
A diffúzió mértékét, vagyis a koncentráció idıbeli változását a talaj adott pontján a következı
egyenlet írja le:
dc = De A δc
dt δx
ahol
δc = koncentrációgradiens a gyökér irányában
δx

33
De = effektív diffúziós koefficiens
A = diffúziós felület
Látható, hogy az effektív diffúziós koefficiens határozza meg, hogy milyen távolságról
képesek a tápelem ionok a gyökérhez diffundálni
De = Dviz ∅ (1/T) (1/b)
ahol Dvíz = a vízben mért diffúzió együttható
∅ = térfogatos víztartalom
T = tekervényességi tényezı
b = pufferkapacitás
Az összefüggés értelmében a talaj víztartalmának növekedésével De értéke és ezáltal a
diffúzió mértéke is növekszik. Kisebb nedvességtartalom esetén vékonyabb nedvességfilm
rétegben diffundálnak az ionok és így útjuk a gyökér felé tekervényesülı útvonalak
következtében hosszabb lesz, lassítva a diffúziós mozgást.
A tekervényesség mértéke (T) a talaj szövetével van összefüggésben. Finom szövető
agyagos talajban a diffundáló ionoknak sokkal tekervényesebb utat kell megtenniük (nagyobb
T) a gyökér felé mint a homokban diffundáló ionok (kisebb T). Emellett az agyagos talajban a
diffundáló ionok állandóan ki vannak téve a talajkolloidok vonzó hatásának, idırıl-idıre
adszorpciót okozva. Ezért agyagos talajban a diffúzió mértéke mindig kisebb mint homokos
talajban. A három makroelem átlagos De értéke a következı:
NO3- : 10-6 - 10-7 cm2/s, K+ 10-7 - 10-8 cm2/s, H2PO4- 10-8 - 10-11 cm2/s
Az átlagos elmozdulás mértéke N esetében 1 cm, P esetében 0,02 cm, míg K-nál 0,2
cm. Tekintettel arra, hogy a kukoricagyökerek közötti átlagos távolság 0,7 cm a szántott
rétegben, az egyes tápelem ionoknak 0,35 cm,-t kell megtenniük ahhoz, hogy egy gyökér
felületéhez érjenek

4. ábra. A makroelemek mozgékonysága a talajban

34
 Anyagáramlás és a diffúzió folyamatait a mőtrágyázás gyakorlatánál is figyelembe
kell venni. Azoknál a talajoknál ugyanis, ahol kicsi a diffúzió mértéke a nagy pufferkapacitás,
a kicsi nedvességtartalom, vagy a nagy agyagtartalom következtében - a kevéssé mozgékony
tápelemeket, mint például a foszfor a gyökérzet közelébe kell elhelyezni, a jobb elérhetıség és
növényi felvehetıség érdekében.
Nem szabad megfeledkezni a gyökér környezetében élı nagyszámú mikroszervezet
szerepérıl sem a tápelemionok gyökérfelületre juttatásában. A rhizoszféra baktériumok
képesek a közelében lévı szerves vagy szervetlen kötésben lévı tápelem ionokat
felszabadítani és egy részüket a gyökér felületére juttatni.
Végsı következtetésként megállapíthatjuk, hogy a tápelemek felvehetısége
mozgékonyságuktól, valamint a talajban uralkodó feltételektıl egyaránt függ.

Talajmintavétel tápelem-vizsgálatok céljára

A talajmintavétel célja a mintavételi terület, vagy tábla átlagos jellemzése és azon

túlmenıen a talaj termékenységét meghatározó, illetıleg befolyásoló talajtulajdonságok
változatosságának megismerése. Minden területre és minden idıben egységesen alkalmazható
mintavételi módszer elképzelhetetlen. A mintavételi módszer függ a vizsgálat céljától is.
Az egész vizsgálati rendszer legproblematikusabb része a mintavételezés. A
talajmintavételhez kézi és gépi mintavevıket használunk.
A standard fúró a talaj felsı 0-25 cm-es rétegének mintázására szolgál. Segítségével
20 leszúrásból mintegy 0,75-1,0 kg-nyi minta vehetı. Ezt a fúrót szokásos használni
szántóföldek és réti legelık mintázásánál.
A rétegfúró a talaj mélyebb rétegébıl való mintavételre szolgál. 60 cm-es mélységig
használható. A fúróhoz tartozó mintavevı kanállal a fúró elvágott oldalából 20 cm-ként annyi
vehetı ki, hogy 20 leszúrásból kb. 1 kg talajminta győlik össze. E fúróval kell begyőjteni a
mintákat gyümölcsösben, szılıben, bogyóskultúrában és cukorrépatáblán. A mintavételezés
elıtt a talaj felületét meg kell tisztítani a növényi maradványoktól.
Talajminta vételéhez az elıírtnál nagyobb átmérıjő fúrót vagy más mintavevı eszközt,
például ásót, lapátot használni tilos.
A tárcsás talajmintavevı készülék a talaj egy adott mélységében több részmintából
képez átlagmintát úgy, hogy a pontminták sokaságát győjti egy átlagmintává. A részmintákat
kiemelı tárcsa szélén kialakított kanál 15-16 cm-es mélységben halad a talajban. A tárcsás

35
mintavevıt könnyen mintázható talajokon célszerő alkalmazni. Teljesítménye jelentısen
nagyobb, mint a beszúrásos technikán alapuló eszközöké.
A jó mintavétel elıfeltétele, hogy a talaj mővelhetı állapotban legyen, ne legyen túl
nedves, mert akkor kenıdik. A mintavétel idıpontjára a legmegfelelıbb a betakarítás és a
következı kultúra alá történı szerves- és mőtrágyázás közötti idıszak.

Ezen kívül vehetı még minta:

• Az ısszel alapmőtrágyázott területrıl a következı évben, de legalább 100 nap
elteltével,
• Tavasszal alapmőtrágyázott területrıl a betakarítás után, de legalább 100 nap
elteltével,
• A tavasszal, vetéssel egy idıben kiadott legfeljebb 30-30 kg/ha P2O5 – K2O starter
mőtrágya után bármikor,
• Szerves trágyázás után csak 6 hónap elteltével,
• Cukorrépa talajának nitrát-tartalom vizsgálatához mőtrágyázás elıtt kell talajmintát
venni.
•
Nem szabad talajmintát venni:
• A táblák szélén 20 m-es sávban,
• Szalma- és szénakazlak helyén
• Forgókban
• Mőtrágyadepó helyén,
• Trágyaszarvas helyén,
• Állatok delelıhelyén,
• Frissen szerve- vagy mőtrágyázott területrıl,
• Méreggel kezelt tábla talajából, amíg a méreg el nem bomlik.

Tápanyagvizsgálat céljára szántóterületrıl 5 évenként kell talajmintát venni.

Szántóföldi évelı növények termesztése elıtt és után a váltás évében (pillangósok, gyep)
Gyümölcs-, szılı- és egyéb ültetvény talajából elıször a telepítés elıtt kell talajmintát venni.
Cukorrépa talajának nitrát vizsgálatához évente kétszer kell mintát venni. Elıször a nyári-ıszi
idıszakban az elıvetemény betakarítása és az ıszi mőtrágyázás között, másodszor kora
tavasszal, a tavaszi trágyázás elıtt.

36
 Szántóföldi kultúráknál mintavétel céljából a vizsgálandó táblát 12 hektáros
parcellákra kell felosztani. Minden parcelláról két párhuzamos mintát kell venni a két átló
mentén. A minta az átló mentén standardfúróval egyenletes eloszlásban vett 20 db
részmintából áll. A mintavétel mélysége 0-25 cm. A részminták homogenizálása után kb. 0,75
kg tömegő átlagmintát nyerünk. Ily módon minden mintavételi parcellához 2 db, az átlók
mentén vett átlagminta tartozik.
5. ábra Talajmintavétel szántóföldön és állókultúrában

A tárcsás talajmintavevı készülék alkalmazása esetén a vizsgálandó táblát szintén 12

hektáros parcellákra osztjuk. Két tárcsalevél alkalmazása lehetıvé teszi párhuzamos minták
képzését. A talajmintavétel mélysége 15-18 cm.
A talajmintavétel mélységét illetıen szántóföldi kultúráknál kivételt képez a
cukorrépa talajának nitrát vizsgálata. Itt 3 rétegbıl: 0-20, 20-40 és 40-60 cm mélységbıl kell
átlagmintát győjteni, illetve egyre inkább a 90 cm-es, valamint a 100 cm-es mintavétel kerül
elıtérbe.
A talaj 3 hektárnál nagyobb összefüggı foltjáról térképbejegyzéssel önálló átlagmintát
kell venni.
Gyümölcsültetvények esetében a telepítést megelızı alaptrágyázáshoz 6
hektáronként a két átló mentén párhuzamos talajmintavétel szükséges 0-20, 20-40 és 40-60

37
cm-es mélységbıl. A mintavétel eszköze a rétegfúró. Szılıtelepítés elıtt két rétegbıl (0-30 és
30-60 cm) vesznek mintát.
Hangsúlyoznunk kell, hogy a mintavétel a talajvizsgálat alapvetıen fontos része. Az itt
elkövetett hibából ered – még az elıírásnak megfelelı mintavételkor is – az egész
talajvizsgálati mővelet összes hibájának mintegy 80 %-a.
A laboratóriumba azonosító jellel ellátott és beszállított talajmintákat levegın
megszárítjuk, majd a kémiai vizsgálatokhoz darálással, szitálással elıkészítjük.

A talaj felvehetı tápelem tartalma

A talaj felvehetı tápelem tartalma az agrokémia tudományának és gyakorlatának

kulcsfogalma. A növények talajból történı táplálkozásának felismerése óta a kutatók nagy
erıfeszítéseket tesznek meghatározására és mérésére.
Az USA Talajtani Társaságának talajtani értelmezı szótára szerint a felvehetı
tápanyag a következıképpen definiálható: A tápelem ionoknak és vegyületeknek az a
formája, amit a növények növekedésük során felvenni és hasznosítani képesek.
Ez a tömör megfogalmazás magában rejti a lehetıségét további értelmezéseknek,
hiszen nyilvánvalónak tőnik, hogy nem egészen ugyanúgy veszi fel a talajban lévı tápelemek
különbözı formáit az egyéves salátanövény, mint az évtizedekig élı és termı almafa. Nem
képesek a növények a talajban potenciálisan felvehetı formában lévı készletekhez hozzájutni,
ha az ökológiai feltételek (mint a hımérséklet, nedvességtartalom, pH, stb) nem megfelelıek.
Legpontosabban úgy tudnánk meghatározni a talaj felvehetı tápelem-tartalmát, ha sok
tényezıt, mint a növény faja, a gyökerek számára rendelkezésre álló talajtömeg, a növényi
tápelem felvétel idıtartama, valamint felvehetı formává alakulásra ható külsı tényezık
optimális szinten tartanánk.
Ezek hiányában általában a termesztett növények által már felvett összes tápelem-
mennyiséget vagy egyes növényi részekben található tápelem-mennyiséget tekintik a
felvehetı tápelem-tartalom legjobb megközelítésének. Hiszen az adott feltételek között a
növény tudja igazán eldönteni, hogy - egyéb feltételek optimális megléte esetén - a talajban
számára rendelkezésre álló tápelemformák közül melyeket és milyen mennyiségben vesz fel
és hasznosít.
Tekintettel arra, hogy a termeszteni kívánt növények vetése vagy ültetése elıtt
szeretnénk meggyızıdni arról, hogy mennyi tápelem áll rendelkezésre a talajban felvehetı
formában - ezért a fenti út általában nem járható. A gyakorlat általában a talajok kémiai vagy

38
biológiai módszerekkel történı tápelem vizsgálata a növények termesztése, illetve
tápanyagokkal való ellátása elıtt Azt a kémiai módszert tarthatjuk jónak a növények felvehetı
tápelem-tartalmának meghatározására, amely szoros összefüggést mutat a növényi tápelem-
felvétellel, esetleg a termés mennyiségével. Gyakran nevezik az erre a célra szolgáló kémiai
módszerekkel meghatározott tápelem tartalmat is felvehetınek. Szerencsésebbnek tartjuk
azonban az adott módszer megnevezését, amellyel megpróbáltak a ténylegesen felvehetı
tápelem-tartalmat közelíteni.
A felvehetı tápelem-tartalom a növényi tápelemeknek az a formája, amelyet a
gyökerek közvetlenül képesek felvenni. Nemcsak a talajoldat tápelem-tartalmát értjük ezalatt,
hanem a szilárd fázisban lévı adszorbeált tápelem mennyiséget is, amely gyorsan beálló
egyensúlyban van a talajoldattal. Nem tekinthetı viszont közvetlenül felvehetınek a szerves-
anyag lebontása során felszabaduló tápelem-mennyiség.

A talaj felvehetı tápelem tartalmának meghatározása kémiai módszerekkel

A XIX. században a talaj felvehetı tápelem-tartalma meghatározására (kioldására)

kezdetben a legtermészetesebb oldószert, a vizet próbálták felhasználni. Az analitikai
módszerek fejletlensége következtében azonban a vizes extraktumból nem lehetett megfelelı
módon meghatározni a kevés kioldott tápelem mennyiséget. A sikertelen próbálkozások
következménye az lett, hogy azután az összes tápelem-mennyiséget próbálták felhasználni.
Semmilyen használható összefüggést nem tapasztaltak azonban az összes tápelem-mennyiség
és a terméseredmények között. A következı elképzelés a gyökérnedvek szerves
savtartalmának megfelelı oldószer felhasználása volt, hiszen a feltételezés szerint ekkor
oldódnak majd ki azok a tápelemek, amelyeket a növények is képesek felvenni. Ezidıtájt az
oldószer keresés majdnem kizárólag a foszfor tápelemre irányult. A gyökérsavakat - mivel
nem értek el velük kellı eredményeket - követték a híg ásványi savak.
A következı évtizedekben lúgos oldószerek, semleges sóoldatok is bevezetésre
kerültek, mígnem Közép Európában a 30-as évektıl fokozatosan kialakították a hazánkban
jelenleg is használatos ecetsavas ammónium-laktát acetátos módszert (AL) a talaj felvehetı
foszfortartalmának meghatározására. Az oldószer pH-ja 3,75, tehát savas kémhatású és
pufferolt, így képes a talaj CaCO3 tartalmának semlegesítı hatását kivédeni.
A kémiai módszerekre általában jellemzı, hogy a talaj tulajdonságai többé-kevésbé
befolyásolják oldó hatásukat. A talaj tulajdonságai például a foszfor esetében a CaCO3
jelenléte a talajban nemcsak az oldószer savanyúságát csökkenti kisebb-nagyobb mértékben,

39
hanem a talajban lévı szervetlen foszforvegyületek mennyiségét, ezúttal oldhatóságát is
megváltoztatja. Ezért szükséges a legtöbb kémiai módszerrel kapott vizsgálati eredményt
korrigálni a legfontosabb befolyásoló talajtényezı szerint.
Hazánkban a talaj felvehetı K-tartalmának meghatározására is a fenti AL oldószert
használják. Az ad erre lehetıséget, hogy az oldószer NH4+ ion tartalma hatékonyan kicseréli a
kolloidok felületén adszorbeált, kicserélhetı K+ ionokat, és természetesen kioldja a
talajoldatba lévı K+ ionokat is. Az elmúlt évtizedekben egyre szélesebb körben kezd terjedni
a 0,01 M-es CaCl2 oldószer nemcsak foszfor, de más tápelemek meghatározására is. A
módszer elve a semleges sóoldat esetében az, hogy összetétele nagyon hasonló a talajoldat
átlagos összetételéhez.
A talaj NH4+ -N és NO3- + NO2- -N és SO42- tartalmának, valamint Mg tartalmának
meghatározására szolgáló hivatalos kivonószer hazánkban az 1M KCl oldat.
A talajvizsgálati laboratóriumokban használt további kivonószer az EDTA + 0,1 M KCl oldat,
amely komplex képzı hatásánál fogva elsısorban a Zn, Cu, Mn mikroelem, valamint a Mo és
B meghatározására használt. Az utóbbi két mikroelem felvehetı mennyiségére könnyebb
növényvizsgálatokból következtetni.
A talaj tápanyagvizsgálata során a fenti tápelemek mellett megmérik a pH (KCl)-t, az
Arany-féle kötöttséget (KA), az összes sótartalmat, a CaCO3 %-ot, a humusz %-ot, az összes
N- %-ot.
A hazai mőtrágyázási szaktanácsadási rendszerben új általános termesztési és
környezetvédelmi célokat is szolgáló kivonószert kívántak bevezetni, az un. LAKANEN-
ERVIİ oldószert (ammónium acetát, ecetsav + EDTA, pH 4,65).
Bevezetése kísérleti stádiumban van. Ez, valamint a korábban említett EDTA + KCl
oldószer mőködése is többféle megkötı és oldóhatás empirikus kombinációján alapul.
Bár nem növénytermesztési célra, hanem a talajok nehézfém szennyezettségének
meghatározására szolgál a salátromsavas kioldás. A szennyezettségi határértékek erre az
oldószerre vonatkozóan vannak megállapítva.
Az elmúlt évtizedekben világszerte egyre újabb és újabb módszerek kerültek
bevezetésre a talajok felvehetı tápelem-tartalmának minél pontosabb és egyszerőbb
meghatározására. Ilyen a talaj labilis, tehát könnyen hozzáférhetı formában lévı
foszfortartalmának meghatározására szolgáló izotóposan kicserélhetı foszfortartalom,
valamint az anioncserélı mőgyantával történı foszfátmegkötés módszere. A kationcserélı
mőgyanta a felvehetı kationok meghatározására alkalmas. A sok bevezetett módszer közül a
két utóbbit találták a növény tápanyagfelvételével nagyon szoros összefüggésben lévınek.

40
Szintén a talaj felvehetı foszfortartalma meghatározásának világszerte bevált módszere az
Olsen-féle NaHCO3-os, tehát enyhén lúgos kémhatású oldószer.
Egykori hazánkfia Németh Kálmán dolgozott ki az eddigi módszerektıl jelentıs
mértékben különbözı talaj-tápelemvizsgálati módszert. Az elektro-ultraszőrés (EUF)-nek
elnevezett módszer valójában elektromos térerı által gyorsított vizes extrakció.

6. ábra. Az EUF készülék elvi felépítése

A platinaelektródok között lévı központi cellában lévı talajszuszpenziót membránszőrık

zárják le. Az elektródra 50, 200, 400 V egyenfeszültséget kapcsolva, a rendszert folyamatosan
keverve az oldatba kerülı ionok a megfelelı elektród irányába vándorolnak, majd az állandó
külsı szívás hatására a szőrın áthaladó részek kijutnak a rendszerbıl, ahol azután a
kationokat és anionokat egymástól elkülönítve meghatározhatják. A folyamatot 20 oC mellett
80 oC-on is végrehajtják, így kisebb N tartalmú molekulák is képesek átjutni a szőrın.
Meghatározásuk adja a módszer szaktanácsadás szempontjából fontos EUF org, azaz
potenciálisan felvehetı N tartalmát. A módszert elsısorban a cukorrépa és a szılı
mőtrágyázási szaktanácsadásában használják.
Tekintettel arra, hogy sem a humuszból számított talaj-nitrogén szolgáltatás, sem az
ásványi nitrogén tartalom (NH4+, NO3-, NO2-) nem adott tökéletes képet a talaj vegetációs idı
alatt rendelkezésre álló nitrogén tartalmáról, szükséges volt a mineralizálható
nitrogéntartalom mérése is. Meghatározása történhet savas, lúgos extrakcióval, vagy
inkubációval. Az EUF org meghatározása is hasonló célt szolgál.

41
 7. ábra. A forróvizes extrakciós berendezés
A forróvizes extrakciós módszerrel (HWP) enyhe túlnyomás alatt forróvizet (kb. 104 °C)
engedünk át a talajmintán, majd az átfolyt talajoldatban meghatározzuk a legfontosabb
tápelem ionokat: koszfát, kálium, nitrát, ammónia, kalcium, magnézium, stb. A vizes
módszerrel a talaj tápelem-tartalmának legkönnyebben oldatba vihetı részérıl kapunk
tájékoztatást.

Nmin. módszer

Mind a gazdaságosság, mind a környezetvédelem nézıpontjából is felvetıdik, hogy a

N-tápelemet a növények igényének megfelelıen adjuk, figyelembe véve mindazon
tényezıket, amelyek a növények N-ellátását, a talaj N-szolgáltató képességét befolyásolják.
Ismert, hogy a növények elsısorban ammónium- és nitrátionok formájában veszik fel a
talajból a nitrogén tápelemet, melynek mennyisége a hımérséklet, a talajnedvesség, ill. a talaj
biológiai aktivitásának változásait követve jelentısen ingadozik. Szaktanácsadási
rendszerünkben a talajok ásványi-N (nitrát és ammónium-N) mennyiségének ismeretében
határozzák meg a kiszórandó N-trágyák mennyiségét.
A módszer alkalmazásával kapcsolatban feltételezzük, hogy a talaj ásványi N-tartalma
kifejezi egy adott idıszakban a talajban végbemenı mobilizációs-immobilizációs, és
transzlokációs folyamatok eredıjeként képzıdı, a termesztési és trágyázási rendszerrel
szorosan összefüggı N-mennyiséget, amely a növény rendelkezésére áll.
A Nmin-módszer, a talajok ásványi N tartalmának mérésén alapuló módszer. Lényegében azt
jelenti, hogy a N-trágyázási javaslatok elkészítésénél figyelembe veszik a talaj meghatározott
(60-100 esetleg több cm) mélységő szelvényének ásványi nitrogén mennyiségét. Vagyis a
növény nitrogénigény számításánál figyelembe kell venni az adott talajrétegben található
ásványi N mennyiséget. A fentiek alapján a kiszórandó N-mőtrágya mennyiségének a
kiszámítása az alábbi képlet alapján lehetséges:
Y = a - bx
ahol y = a kiszórandó N mennyisége (kg/ha)

42
 a = kísérletek, korábbi tapasztalatok alapján a talajra és a környezetre jellemzı,
növénytıl függı érték,
b = az "ásványi-N" érvényesülési koefficiense,
x = ásványi-N tartalom kg/ha az adott talajrétegben.

A talaj felvehetı tápelem-tartalmának meghatározása biológiai

módszerekkel

Levél és növényanalízis. Egész vagy növényi részek teljes elemzése, az egyes

tápanyag-koncentrációk mérése és egymáshoz viszonyított arányuk megállapítása. A növény
tápanyagtartalma és a növekedésének összefüggése nem lineáris. Ugyanis a növények által
felvett tápanyag mennyiség és a talajban lévı tápanyagok közötti összefüggést számos
tényezı befolyásolja (növényi anyagcsere-folyamat, talajtulajdonság, klimatikus tényezık,
stb.).

Tenyészedény-kísérletek

Neuber-féle eljárás. Homokkal elkevert 100 g talajon nevelt 17 napos rozsnövény

földfeletti rész + gyökérzet P2O5 és K2O tartalma adja a talajból kivont P és K-mennyiséget. A
talaj nélküli homokon termett növények tápelem-tartalma adja a kontrollt. Neubauer a
módszerét alkalmazva a különbözı növényekre határértékeket állapított meg. A különbözı
növények esetében a P2O5-ra megadott határérték 4-7 mg/100 g talaj, míg K2O-ra 3-29
mg/100 g talaj. Ezeket a határértékeket késıbb módosították a talajok kötöttsége és a
tápanyagállapota alapján.
Chaminade- kis tenyészedényes módszer - A talajok tápelem-ellátottságát 1 kg, vagy
kevesebb talajon nevelt angol-perje tápelem-tartalma alapján becsülik.
A tenyészedénykísérletek célkitőzése, hogy feltárja a folyamatok lényegét és tisztázza az
egyes tényezık jelentıségét. Mindenekelıtt vizsgálja a növény-talaj-trágya hatását és
kölcsönhatását a növény növekedésére és fejlıdésére optimális viszonyok között (víz,-
tápelem, hımérséklet stb.). A tenyészedényekben a mesterségesen elıállított feltételek csak
ritkán érik el a természetes viszonyokat. A talaj nem természetes fizikai állapotú, eltérı a talaj
nedvesség és levegı állapota is. Kicsi a térfogat, ezzel összefüggıen korlátozott a gyökér
fejlıdése is. Elınye viszont, hogy aránylag olcsóbb, mint a szabadföldi-kísérlet, gyors, egzakt,

43
reprodukálható, a tápelemek hatását jól jelzik, stb. A tenyészedénykísérletek elterjedtek,
különbözı mérető és anyagú tenyészedényeket használnak a kísérlet során.
Mitscherlich-féle eljárás. Napjainkban is használt klasszikus tenyészedény-kísérletet
Wagner ill. Mitscherlich dolgozták ki. A talajok N, I és K készletének megállapítására
beállított tenyészedény-kísérlet adatai alapján a tápanyag és a termés közötti összefüggésekre
kidolgozott egyenlettel kiszámítható a maximális termés és a talaj felvehetı tápanyagtartalmát
jelzı bN, bP és bK értékek.

Szabadföldi kísérletek

A szabadföldi kísérlet az egyik legrégebben alkalmazott módszer, amelynek eredményei

alapján a mezıgazdasági termelés által felvetıdı egyes kérdésekre kívántak választ kapni. Az
a biológiai módszer, amikor egy-egy tényezı hatására magának a növénynek a reagálása
alapján következtetünk. Magát az élıszervezetet "kérdezzük" meg az adott viszonyok között
az egyes alkalmazott módszerekre hogyan reagál. Lényegében a szabadföldi kísérletek célja a
talaj-növény-trágya közötti összefüggések tanulmányozása, törvényszerőségek feltárása
természetes környezetben. Konkrét célkitőzése többek között a következıkben
fogalmazhatódnak meg: trágyázási eljárások kidolgozása, új mőtrágyafélék hatékonyságának
vizsgálata, szerves- és mőtrágyák hatásának tanulmányozása, trágya adag, arány,
megállapítása, stb., de elsısorban a talaj és növényvizsgálatokon alapuló mőtrágyaigény-
becslési módszerek alkalmazásához szükséges összefüggések paramétereinek megállapítására,
módosítására valók. Mindezek mellett a szakszerő, megfelelı pontossággal beállított kísérlet a
talaj- és növényvizsgálatok kalibrálásában elengedhetetlen. Értéke mind a mezıgazdasági,
mind a környezetvédelem jelenlegi viszonyai között képes választ adni a tápelemek
körforgalmával összefüggı feltett kérdésekre. A szabadföldi kísérletek elınye: könnyen
kivitelezhetı, a természetes éghajlati viszonyok között, a talaj megbolygatása nélkül
végezhetı, amelybe beletartozik az altalaj hatása is, továbbá a talaj természetes biológiai
aktivitása, vízháztartása stb. Hátránya, hogy elég hosszadalmas, csak a növény betakarítása
után kapható értékelhetı eredmény, amely viszont csak az adott területre, az adott idıben
igazak, további felhasználásuk csak alapos talaj- és növényvizsgálatok kiegészítése után
lehetséges. Reprodukálhatósága bizonytalan, nagy az év hatás. Idıtartam alapján lehet
tartamkísérlet, vagy halmozott hatás vizsgálata, vagy egyéves "vándor" kísérlet amikoris
minden évben új területen kerül beállításra. A vizsgálandó tényezık számától függıen lehet
egy ill. többtényezıs kísérlet.

44
 Szabadföldi mikroparcellás kísérlet - átmenet a tenyészedény és a szabadföldi
kísérlet között. 1-2 vagy néhány m2en természetes viszonyok között végrehajtott, kézi
mőveléső kísérlet. A cél nem a termések és elemzések abszolút értékeinek a felhasználása,
15
hanem a kezelések összevetése, pl. mőtrágyaféleségek hatásának összehasonlítása, N
trágyák felvétele és beépülése, stb.
Liziméteres kísérletek - lényegében hasonlítanak a kisparcellás kísérletekhez. 1-2
vagy néhány m2, esetenként kevesebb mint 1 m2, amikoris mikroliziméteres kísérletekrıl
beszélünk. Esetenként az eredeti talajszelvényt különbözı mélységig fém, mőanyag, stb.
csövekkel elhatárolják. E kísérletek beállításának a célja tápelem-forgalmának
tanulmányozása a növény-talaj rendszerben. A tápelemhatásokon túlmenıen a talajba adott
mőtrágyák transzformációjának és mozgásának a tanulmányozása. 15N kísérletek.
Normál liziméter. A 60-200 cm mély, 1-2 vagy néhány m2es szabad termıterülettel
rendelkezı betonkádakat talajjal töltik meg. A kád alja perforált, kavicsréteggel fedett. A
talajoszlopból lemosódó sók a vízzel együtt átfolynak és a felfogó edénybe kerülnek, amelyet
a liziméter aknában a földalatti folyosó két oldalán helyeznek el. A módszer költséges és
állandó felügyeletet igényel, viszont az egyes elemek körforgalmának tanulmányozásához
elengedhetetlen.

Növényvizsgálatok

A növények kémiai összetételének vizsgálata tudományos és gyakorlati kérdései

megoldása szempontjából egyaránt fontos. Alapvetıen két célja van: - a növények tápanyag
ellátásának alapjaként szolgáló fı- és melléktermésben a felhalmozott tápelem-mennyiség
meghatározása, valamint – a növény fejlıdése folyamán fiatal növények hajtásrészeinek,
leveleinek elemzése, az un. Levél-, vagy növényanalízis.
Ez utóbbi azért lényeges, mert a növények tápanyag-ellátottságának hiánytünetek
alapján történı becslése nagyon megtévesztı lehet, mivel a növény állapotának
kialakulásában a tápanyagok hatásán – hiányán vagy többletén – kívül az agrotechnikai és
idıjárási tényezık is szerepet játszanak. Ezért szükséges megfigyeléseinket növényanalízissel
pontosítani. Annak ellenére, hogy a növények kémiai összetétele a termesztés körülményeit
meghatározó tényezık összhatását tükrözi, mégis a konkrét törvényszerőségek felismerése
alapján alkalmas a tápanyag-ellátottság mértékének a becslésére.
A kapott vizsgálati értékeket a növény adott fejlıdési szakaszára jellemzı –
irodalomból ismert – tápanyag-ellátottsági határértékekkel hasonlítjuk össze. Hiány esetén

45
kiegészítı trágyázásról gondoskodunk. A tápelemek egymáshoz viszonyított aránya a
harmónikus tápanyag-ellátottság mértékérıl tájékoztat.
Attól függıen, hogy milyen tápelem vizsgálatát kívánjuk elvégezni, a mintavétel
nemcsak a levélre, hanem a levélnyélre vagy az egész növény hajtásrészére is kiterjedhet.
Jól fejlett, fotoszintetizáló levelek a legalkalmasabbak a pillanatnyi tápanyag-ellátás
körülményeinek a tükrözésére, mivel ott mobilizálódik a rendelkezésre álló tápanyag. Ez nem
jellemzı még fejlıdésben lévı, vagy már öregedı levelekre.
A talaj tápanyag-ellátottságának megítélésére a fiatal (pl. kukoricánál a 6 leveles korú)
növények a legalkalmasabbak. Ilyenkor a szárazanyag-felhalmozódás még nem nagy
intenzitású, ezért az ásványi tápelem-tartalom nagy, hiány esetén pedig kiugróak a
különbségek.

Növénymintavétel

Kémiai vizsgálatoknál kis mennyiségő mintából határozzuk meg a kérdéses tápelemek

mennyiségét. A vizsgálati eredményektıl viszont elvárjuk, hogy nagy tömegő termés,
növényállomány reális összetételét tükrözzék. A mintavétel tehát döntı fontosságú az
eredmények megbízhatósága szempontjából.
Általában a vizsgálandó anyagból – termésbıl, vagy növényállományból – nem nagy
mennyiségő, de reprezentatív, sok helyrıl származó mintát veszünk. A növénymintavétel
többé-kevésbé azonos talajú 12 ha-os területrıl, maximálisan 48 hektárról történik. Az
egységnyi területrıl 32 átlagmintát veszünk, lehetıleg a tábla átlói mentén. Egy minta
minimálisan 50-100 db növényt, illetve növényi részt tartalmaz, tömege 500-1000 g legyen. A
2 átlagmintát külön mintaként kezeljük. Gabonaféléknél 16x0,5 m = 8 m2 növényi anyaga
képez egy átlagmintát, amit egy 0,5 m-es léc mellett ollóval vágunk a sorokból.
A mintavételezési elıírásokat az egyes növényekre vonatkozóan a mellékelt táblázat
tartalmazza. Általában elıírás, hogy nem szedhetı minta esı után 2 napig, sáros növényekrıl,
vagy növényvédelmi permetezést követıen. Az esı ugyanis kimossa a kálium-ionokat,
valamint a nitrát-, a Fe++- és Mn++- ionok egy részét is.
Nem szabad elfeledkezni a minta azonosítását szolgáló adatok elhelyezésérıl a
mintazacskóban

46
5. táblázat Növénymintavételi útmutató
Növény Fejlıdési szakasz Növényi rész
Búza
Rozs
Árpa Bokrosodáskor Föld feletti teljes növény
Zab
Köles
Kukorica 1. hatleveles korban Föld feletti teljes növény
május vége – június
eleje
2. címerhányáskor június Alsó csıvel szemben, vagy
15. – július 15. közvetlenül alatta lévı levél

Cukorrépa 1. sorok záródása után éppen kifejlett levéllemez

június 15. – július 15. vizsgálata
2. kelés után 50 – 120.
nap éppen kifejlett levélnyelének
vizsgálata nitrát-N-re
Burgonya Virágzás kezdetén Legfelsı éppen kifejlett levél
Napraforgó 1. négyleveles korban Föld feletti teljes növény
2. virágzáskor Tányér alatti teljesen kifejlett
levél
Lucerna és herefélék Zöldbimbós állapotban Föld feletti teljes növény,
lucernánál a felsı harmad
Borsó Virágzás kezdetén Föld feletti teljes növény
Szója Virágzás kezdetén Legfelsı kifejlett levél
Főfélék 10-15 cm-ig Föld feletti teljes növény
csonthéjasok Július – augusztus Az elsıéves hosszú vesszı
középsı levelei, 10-12 levél egy
fáról, összesen 100-150 levél

47
Fajlagos tápelem-tartalom

A növényelemzés feladata, hogy a növény tápelemtartalmából hasznos információkat

szerezzük a növény tápanyagellátottsági állapotára, ezen keresztül tájékozódást nyerhetünk a
talaj tápelem-szolgáltatásáról. A betakarított termés tápelem-tartalmának meghatározása
lehetıséget ad a terméssel kivont tápelemmennyiségek meghatározására.
A növények tápanyaigényét a fı- és a vele arányos melléktermék tápanyagtartalma
határozza meg, amelyek kifejezhetünk egységnyi tömegre (kg/t) és egységnyi területre esı
tápanyagmennyiséggel. (kg/ha)
A növények fajlagos tápanyagtartalmát, vagyis egységnyi szárazanyagra vagy
zöldtömegre jutó N, P és K mennyiségeket - hazai vizsgálati és külföldi irodalmi adatok
felhasználásával a 6. táblázatban foglaltuk össze.

6. táblázat. Szántóföldi növények fajlagos tápelem tartalma, az 1 t fıterméssel és a hozzá

tartozó melléktermékekkel felvett tápelem-tartalom, kg/t
Növény N P2O5 K2O
İszi búza 27 11 18
Rozs 26 12 26
Tavaszi árpa 23 9 21
Kukorica 25 11 22
Cukorrépa 3,5 1,5 5,5
Burgonya 5 2 9
Borsó 50 17 10
Szója 62 37 51
Lucernaszéna 27 7 15
Napraforgó 41 30 70
Repce 55 35 43

Ismeretes, hogy a növények tápanyagigényének megállapításához a kémiai elemzésen

túlmenıen biológiai kísérletekkel is igazolt eredmények adhatnak értékes információkat. A
legnagyobb termés eléréséhez szükséges fajlagos tápanyagigény számos tényezıtıl függ,
többek között a környezeti tényezıktıl, amelyek végsı soron a növény fejlıdését és
növekedését befolyásolják.

48
 Bár tudjuk, hogy a növények átlagos NPK tartalma nem teljesen azonos a maximális
terméshez szükséges NPK igénnyel, a trágyázási normák kidolgozásához, tehát gyakorlati
célokra, mégis kiindulási alapnak tekinthetjük a betakarított termés tápanyagtartalmát. A
kémiai elemzések ismeretében ma már nem az elızı növény által kivont tápanyagokat
kívánjuk pótolni, hanem a várható terméshez szükséges tápanyagokat kívánjuk biztosítani.

A növényanalízisen alapuló mőtrágyázási szaktanácsadás

Az agrokémiában a növényvizsgálatokon a növények kémiai analízisét, ezen belül is

az ásványi elemek növényben lévı mennyiségének meghatározását értjük. A vizsgálatot
elvégezhetjük az egész növényre, de lehetséges csak növényi részekre (levél, szár, stb.). A
növényanalízisnek többféle célja lehet. A növényvizsgálatok elsırendő célja a termés
elemzése volt, vagyis a fı-, és melléktermésben felhalmozódott tápanyagok mennyiségének
meghatározása. A növényvizsgálatok második célja a trágyahatások, vagy tápanyaghatások
tesztelése. A növényanalízis célja leggyakrabban a diagnosztizálás, vagyis az ásványi
tápelem-tartalom alapján megállapítani valamely fejlıdési rendellenesség, hiánybetegség
okát. A növényvizsgálati adatok értelmezésének elvi alapja, hogy ha valamely tápanyag
felvehetı mennyisége a talajban megnı, akkor ennek a tápelemnek a mennyisége a
növényben is nagyobb lesz. Azok a növények tehát, amelyek valamely tápelembıl sokat
tartalmaznak, feltehetıen gazdag termıhelyrıl származnak. Ez az összefüggés csak nagy
általánosságban igaz, mivel az egyes tápelemek növényben lévı mennyiségét számos tényezı
befolyásolja.
Ismert, hogy a talajban lévı összes tápanyag mennyisége és a tápelem növényben
megjelenı mennyisége között nincs jó összefüggés. A növényben meghatározott tápanyag-
mennyiség nem a talaj tápanyagtartalmának, hanem a talaj tápanyag-szolgáltatásának a
függvénye. Ami azt jelenti, hogy a növény fejlıdése alatt mennyire képes az adott talaj a
növény igényét tápelemmel kielégíteni. Egy adott elem növényben lévı mennyisége függ az
egyéb tápelemekkel való ellátottságtól is. A tápelemek ionjai - a talajban és növényben
egyaránt - kölcsönösen hatnak egymásra. Ennek során a másik felvételét gátolhatják
(antagonizmus), vagy elısegíthetik (szinergizmus). A növény tápanyag-ellátottságának
megítéléséhez nem elegendı csak egy-egy elem növényben lévı koncentrációjának
meghatározása, mert elıfordulhat, hogy optimálisnak megítélt koncentráció, valamely másik
elem túlzott mennyiségének, vagy éppen hiányának a következménye. Ezért meg kell
állapítani a növényekben lévı tápelemek egymáshoz viszonyított mennyiségét, a

49
tápelemarányokat is. A növény tápelemtartalma és a növekedése közötti összefüggés nem
lineáris. Ha a talajban eredetileg minimumban lévı tápanyagmennyiséget trágyázással, vagy
egyéb agrotechnikai eljárással növeljük, akkor a termés növekedésével a növény tápanyag-
koncentrációja elıször a növényi szövetek "tápanyaghígulása" miatt rendszerint csökken,
majd az optimális érték eléréséig fokozatosan csökkenı mértékben növekszik. Túlságosan
nagy tápanyagellátásnál élettani zavarok miatt a tápanyag-koncentráció újra csökkenhet. Ezért
elvileg a növények százalékos tápanyagtartalma és a termés mennyisége közötti összefüggést
egy önmagában visszatérı görbével írhatjuk le.
8 ábra. A növényi rész szárazanyag-hozama és elemkoncentrációja közötti összefüggés

A növény növekedése és fejlıdése természetesen nemcsak a tápanyaggal történı

ellátottság, hanem számos tényezı függvénye.
A tápelem-ellátottság megítéléséhez figyelembe kell venni az állományfejlettségét - a
növények állapotát. Az optimálistól eltérı ellátottság oka lehet olyan növénybetegség,
mérgezés, vagy agrotechnikai hiba, amely függetlenül léphet fel a tápláltságtól.
A növények élettani korától, a növény fajától is függıen változhat az egyes elemek
koncentrációja. A különbözı növényfajok és fajták azonos tápelemkínálat mellett különbözı
mennyiségő tápelemeket tudnak hasznosítani. A növény kora ill. faja által kimutatott
koncentráció változások azonban nem érintik a módszert hátrányosan, amennyiben a
mintavételi útmutatót pontosan betartják. Az adatok értelmezése ugyanis, a növényi
optimumok fajra, növényi részre, és fejlıdési fázisra adottak.

50
 Az egyes növényi fajok és fajták eltérı tápanyag-hasznosítási képességébıl, ill. eltérı
növekedési és fejlıdési sebességébıl adódóan a tápanyagtartalomban különbségek
állapíthatók meg. A növényanalízis alkalmazása során a fajok között fennálló eltérések nem
jelentenek problémát, mivel az optimumok fajra vannak megadva. Amennyiben
beszélhetünk a fajták sajátos tápanyagigényérıl, akkor elvileg jogos az a törekvés, hogy a
növényi határértékek külön a fajtákra is vonatkozzanak. A növényfajok és fajták különbözı
tápanyagfelvevı képességébıl adódik, hogy a gyengébb felvevıképességő növény számára az
illetı tápelembıl bıségesebb ellátás kell az optimális tápelem-tartalom eléréséhez.
A klimatikus tényezık a talaj tápanyag-szolgáltatását és a növény növekedését
egyaránt befolyásolják, ezért a növényi tápelem-tartalommal való kapcsolatuk bonyolult
(hımérséklet, nedvesség, stb.). A növényanalízis adataival kimutatott évhatás a talaj
tápanyagainak oldhatósági viszonyaiban létrejött tényleges változásokat, ill. a növény
tápláltsági állapotában és a trágyaigényében bekövetkezett aktuális módosulásokat tükrözi.
A növényvizsgálatra alapozott trágyázási szaktanácsadás esetében mindazon alapelvek
érvényesek, melyeket a talajvizsgálatokra épülı szaktanácsadással kapcsolatban ismertettünk.
A határértékes módszer lényege, hogy valamelyik jól meghatározott fejlıdési stádiumban
mintát veszünk a növényekbıl és megállapítjuk a benne lévı elemek koncentrációját. A
kézikönyvekben található táblázatok segítségével ellenırizzük, hogy a tápelem-tartalmak
megfelelnek az optimálisnak. Ha valamely tápelembıl a növény ellátottsága gyengébb mint
az optimális, elıször is fel kell deríteni, hogy a gyengébb ellátottságot mi okozta. Ha valóban
a talaj nem megfelelı tápanyag-szolgáltatása idézte elı a gyengébb ellátottságot, akkor
trágyázással a tápelem-hiányt pótolni lehet. Ugyanakkor ismeretes, hogy a talaj nem
megfelelı tápanyag-szolgáltatásának is többféle oka lehet. A trágyázás elsısorban a talaj
tápelem-tartalmának (tápelem-kapacitásának) növelésére alkalmas eljárás. Gyakran elıfordul,
hogy huzamosabb ideig tartó tavaszi szárazság idején pl. a kalászosok tápanyag-hiányt
mutatnak. E tekintetben a talaj gyenge tápelem-szolgáltatását a szárazság okozza. Ennek
eldöntése a gyakorlat számára fontos, mivel egy esetleges trágyázással ebben az esetben
többet árthatunk a növény fejlıdésének. Ez esetben komoly segítséget adnak a talajvizsgálati
eredmények.
Ha a talaj- és növényanalízisek eredmények azt mutatják, hogy tápelem-pótlásra
(trágyázásra) van szükség, megállapítható a tápelem-hiány megszüntetéséhez szükséges
trágyamennyiség ill. trágyamennyiség. Szabadföldi kisparcellás kísérletekkel határozható meg
legpontosabban, hogy az adott körülmények között mennyi trágyával lehet a tápelem-
tartalmat a kívánt értékre növelni. A határértéknek ezt a kísérletekkel való kalibrálását a

51
határértékes módszer alkalmazói közül csak kevesen végzik el. Leggyakrabban csak a
tápelem-hiány tényének megállapítására használják és az optimális tápelemkoncentráció
eléréséhez szükséges tápanyag-mennyiséget termesztési tapasztalatok alapján becsülik meg.
A szaktanácsadás megbízhatósága nagymértékben függ a háttérkutatás eredményeitıl
és alkotó módon történı felhasználásától. A szaktanácsadás rendszerében leggyengébb
láncszem a mintavétel, valamint az adatok értelmezése terén a hiányos kalibráltság.
Többnyire a szaktanácsadó helyismerete és tapasztalata dönt. A növényvizsgálatok
pontossága és megbízhatósága érdekében a hazai szaktanácsadásban a párhuzamos mintavétel
bevezetését javasolták.

Mőtrágyák és szerves trágyák érvényesülése az idıben, utóhatás

A talajba kerülı mőtrágyák és szerves trágyák hatóelemtartalmát a növények az alkalmazás

évében általában nem képesek teljes egészében felvenni, azaz hasznosítani.

A–B
Tápelem hasznosulás % = C × 100

A = Mőtrágyázott növ.-ek tápelemfelvétele

B = Nem mőtrágyázott növények növ.-ek tápelemfelvétele
C = Mőtrágya tápelemtartalma

A hasznosulás számítása során a talaj tápelemszolgáltató képességébıl adódó elemfelvételt

természetes figyelembe kell venni, a fenti egyenletben a számlálóban lévı második taggal. A
hasznosulás mértékét nagyban meghatározza az illetı tápelem kötésformája a mőtrágyában vagy
szervestrágyában. A vízoldható formában lévı illetve, a talajban kevéssé lekötıdı, mozgékonyabb
tápelemek hasznosulása az alkalmazás évében mindig sokkal nagyobb mint az erısebb szerves
kötésben lévı formáké vagy a talajban könnyen lekötıdı mőtrágyáké. Az elıbbiekre a
nitrogénmőtrágyák, mint az ammóniumnitrát, vagy a káliumklorid a jellemzı példa, míg az utóbbi
csoportba a szervestrágyák nitrogéntartalma vagy a foszfátmőtrágyák tartoznak.
Az alkalmazás évében fel nem használódott, talajban maradó mőtrágya és szervestrágya
hatóanyagok a következı években is a növények rendelkezésére állnak, így utóhatásukról
beszélhetünk.
A mőtrágyák és szervestrágyák utóhatásának idıtartama függ az illetı tápelem talajbeli
mozgékonyságától, a lehetséges veszteségek mértékétıl - mint a kimosódás, gázalakú veszteségek,
stabil megkötıdés a talajban, stb. - valamint természetesen attól, hogy a termesztendı növények
milyen mértékben igénylik az illetı tápelemet. A tápelemek utóhatása az elsı években sokkal

52
nagyobb, mint a késıbbiekben. A nitrogén tápelem utóhatásával néhány évig, a foszforéval néhány
évtizedig számolhatunk. Nyilván nagyobb mőtrágyaadag utóhatása tovább tart, mint a kisebbé.
Az istállótrágya N tartalmának csak 50 %-os hasznosulásával lehet számolni az alkalmazás
utáni elsı három évében.

Mőtrágyaismeret

A mőtrágyák a növényi tápanyag-utánpótlás iparilag elıállított anyagai. Szilárd (por,

szemcsés) és folyékony (oldat, szuszpenzió) halmazállapotúak lehetnek. Összetételük szerint
mono- (N-, vagy P- vagy K-tartalmú). Összetett és mikroelem-tartalmú csoportokat
különítünk el.

Szilárd mőtrágyák
Nitrogénmőtrágyák
Ammóniumnitrát, Mészammon-salétrom, Karbamid
Lassan ható mőtrágyák: Karbamid-aldehid kondenzátumok
Bevonatos mőtrágyák
Inhibitoros mőtrágyák
Ammónium-nitrát: NH4NO3
N-tartalma 34 %. Higroszkópos.
Tőzveszélyes. Mőanyag zsákban hozzák forgalomba. Tároláskor maximum 6 zsák helyezhetı
egymásra. Savanyítja a talajt. Gyártása szintézissel: NH3 + HNO3 = HN4NO3
170 Co-on megolvad és az olvadáspont felett ammóniára és salétromsavra bomlik.
400-500 Co-on robbanásszerően nitrogénre és oxigénre bomlik.

Mészammon salétrom: NH4NO3 + CaCO3

Az Ammónium-nitrát és mészkıpor vagy dolomitpor keveréke.
Elınyei az ammóniumnitrátéhoz képest:
Robbanásveszély csökken,
Higroszkóposság csökken,
A mőtrágya savanyító hatása csökken.
Pétisó: N-tartalma 25 %. Mészkıpor adalékkal készül a Péti Nitrogénmővekben.

53
Agronit, Karbonit: N-tartalmuk 28 %. Mg-tartalmuk 2 %. Dolomit hozzáadásával készülnek a
Borsodi Vegyi Kombinátban.

Karbamid: CO(NH2)2
N-tartalma 46,6 %. Kissé higroszkópos, fehér granulátum. Mőanyag zsákban vagy
ömlesztve hozzák forgalomba, száraz helyen tárolandó.

Elınyei:
• A legkoncentráltabb szilárd nitrogénmőtrágya,
• Vízben jól oldódik, permettrágyaként is alkalmazható, mivel a levélen keresztül is
felszívódik, növényvédı szerekkel, öntözıvízzel is kijuttatható,
• Kémiailag semleges, a kijuttatandó berendezéseket nem korrodeálja

Hátrányai:
• Higroszkópossága miatt hajlamos az összetapadásra, ami akadályozza az egyenletes
kiszóródást,
• Savanyítja a talajt,
• A talajban gyorsan lebomlik, ekkor nagy mennyiségő ammónia keletkezik, ami
csírázásgátló hatású, ezért vetés elıtt legalább 2-3 héttel kell kijuttatni.

Lassan ható nitrogén mőtrágyák

A nitrogénmőtrágyák hatóanyagának nagy része a talajban gyorsan NO3—ion formába
jut. Mivel a nitrátsók jól oldódnak vízben, és a negatví töltéső NO3—ion nem kötıdik a
talajkolloidokhoz, könnyen a talaj mélyebb rétegeibe mosódnak. Kikerülve a gyökérzónából a
növényben nem hasznosulnak, lejutva a talajvízbe az ivóvíz nitrátosodását növelik. Ezért a
nitrogénmőtrágyákat célszerő két vagy több részletben megosztva kijuttatni, ami magasabb
mőveleti költséget eredményez. A másik lehetıség a lassan ható nitrogénmőtrágyák
alkalmazása. Elterjedésüket magasabb áruk akadályozza.

Karbamid-aldehid kondenzátumok
Fontosabb képviselıje az Ureaform. Ez a karbamid-formaldehid-kondenzátum. Rosszul
oldódó rövid láncú polimer. Lassan hidrolizál, ekkor karbamid szabadul fel.

54
Bevonatos nitrogénmőtrágyák
A karbamid granulátumokat bevonattal látják el. A bevonat csökkenti a mőtrágya
összetapadási hajlamát. A bevonat lassítja a mőtrágya oldódását, így annak hatása lenyújtható,
csökken a kimosódási veszteség.

A bevonószerek lehetnek:
• Kén
• Egyéb szervetlen anyagok (magnézium-ammónium-szulfát)
• Polimerek
• Paraffin (PARAMID 41,5 % N)

Inhibitoros mőtrágyák
A karbamid átalakulását gátolják, azért, hogy lassítsák a legkönnyebben kimosódó nitrát
formává alakulását. Az átalakulás mikroszervezetek közremőködésével két lépésben játszódik
le:
Hidrolizis ureáz enzim hatására
CO (NH2)2 + H2O = CO2 + 2 NH3

Nitrifikáció
NH3 + 2O2 = HNO3 + H2O

A két folyamat bármelyikének gátlásával elérhetı a kívánt cél. Leggyakrabban a

nitrifikációgátlást alkalmazzák, mivel a talajban az ammóniaforma jobban megırzıdik –
NH4+-ion formában megkötıdve – a negatív töltéső talajkolloidok felületén.

Foszformőtrágyák
A nyersfoszfát oldhatósága nagyon kicsi, ezért mőtrágyaként kevésbé jól
alkalmazhatók (apatitok). Nı az oldhatóság, ha a foszfátionokhoz kapcsolódó Ca2+-ionok egy
részét H+-ionokra cseréljük. Az így kialakuló HPO42-, illetve H2PO4—ionok kevésbé
polarizálhatók, és OH-csoportjaik révén a vízzel erısebb kölcsönhatásba lépnek. Így a
savanyú kalciumfoszfátok közül a CaHPO4 (kalcium-hidrogénfoszfát) kevésbé, míg a
Ca(H2PO4)2 (kalcium-dihidrogénfoszfát) jól oldódik vízben. Ezt az átalakítást savakkal való
feltárásnak nevezzük. A feltárást végezhetik kénsavval, foszforsavval vagy salétromsavval.

55
Az oldhatóságot még a Ca2+-ionoknál kevésbé polarizáló alkáliionokkal (Na+, K+) való
kicseréléssel, illetve a 3 negatív töltéső ortofoszfátionok 1 negatív töltéső metafoszfátionná
(PO3-) alakításával növelhetjük. Ezeket hıkezeléssel érhetjük el. Az így feltárt mőtrágyákat
termofoszfátoknak nevezzük.
A mőtrágyák foszfortartalmát P2O5-re számítva adják meg.

Nyersfoszfát-mőtrágyák
Foszforral jól ellátott talajokon fenntartó trágyázásra – illetve erısen savanyú talajokon –
eredményesen használhatók a nyersfoszfátok. Istállótrágyával együtt érlelve, részlegesen
feltáródik.
Hiperfoszfát: hatóanyagtartalma 29 % P2O5. Finomra ırölt.

Savval feltárt foszformőtrágyák

A kénsavas feltárás két, az alábbi reakcióegyenletekkel leírható folyamatra bontható:
2 Ca5(PO4)3F + 10 H2SO4 = 6 H3PO4 + 10 CaSO4 + 2HF
2Ca5(PO4)3F + 14 H3PO4 = 10 Ca(H2PO4)2 +2HF
Az elsı folyamat mintegy 30 perc alatt lezajlik, míg a második 6-30 nap tárolás alatt – az un.
utófeltárás során megy végbe. A feltárást savfelesleggel végzik, hogy a foszfátreverziót (az
oldhatatlan formába való visszaalakulást) elkerüljék. Ezért a késztermék 2-3 5 szabad
foszforsavat is tartalmaz. Így készül a

Szuperfoszfát: Ca(H2PO4)2 + CaSO4

Hatóanyag tartalma: szemcsés 18-20 % P2O5
por alakú 18-20 % P2O5
A talajt kis mértékben savanyítja. CaSO4-tartalma különösen szikes talajokon elınyös.

Magnéziumos szuperfoszfát
Hatóanyag tartalma 18 % P2O5 és 2,5 % MgO. A szuperfoszfát szabad savtartalmát részben
magnéziumkarbonáttal közömbösítve gyártják. A teljes közömbösítés nem célszerő, mert
fellép a foszfátreverzió, vagyis a mőtrágya oldható foszfortartalma részben oldhatatlanná
alakul vissza.

Tripleszuperfoszfát: Ca(H2PO4)2

56
Hatóanyag tartalma: 45 % P2O5. Hatóanyaga azonos a szuperfoszfátéval (kalcium-dihidrogén-
foszfát), de gipszet nem tartalmaz. A nyersfoszfát foszforsavas feltárásával állítják elı a fenti
második reakció szerint. A szükséges foszforsavat külön gyártási folyamatban az elsı reakció
szerint – egy egyéb termékektıl elválasztva (extrakciós foszforsav) – vagy magas
hımérsékleten szénnel végzett redukcióval gyártott elemi foszforból készítik.

A nyersfoszfát salétromsavas feltárását az összetett mőtrágyák gyártásánál használják.

Termofoszfátok
Ebbe a csoportba tartoznak a Rhenania- a Lübeck- és a Röchling-foszfát CaNaPO4-
hatóanyaggal (18-28 % P2O5) és a kalcium-metafoszfát, Ca(PO3)2 (64 % P2O5). A nyersvas
Thomas-eljárással történı finomítása során melléktermékként keletkezik a Thomas-salak (14-
20 % P2O5).

Novaphos 23, Magnézium Novaphos 17+7 23, illetve 17 % P2O5-re számított különbözı
oldhatóságú foszforvegyületeket tartalmazó foszfortrágya. A második 7 % MgO-ban
kifejezett magnéziumvegyületet is tartalmaz.

Káliummőtrágyák
A káliummőtrágyák alapanyaga a tengervíz bepárlásából származó sótelepek fedırétegében
található KCl.

Káliumklorid (kálisó): KCl

A fedısóból állítják elı átkristályosítással való tisztítással. A tisztítás ,mértéke szerint 40, 50,
illetve 60 % K2O-ra számított káliumtartalommal.

Káliumszulfát: K2SO4
Hatóanyag tartalma 50 % K2O-ra számítva. Kloridérzékeny gyümölcs- és zöldségkultúrákban
használják. Káliumkloridból gyártják magnéziumszulfát felhasználásával:
2 KCl + 2 MgSO4 + 6 H2O = K2SO4.MgSO4.6H2O + MgCl2
K2SO4.MgSO4.6H2O + 2 KCl = 2 K2SO4 + MgCl2 + 6 H2O
Az oldatból a káliumszulfátot szőréssel választják el.

57
Kálikamex
A fenti reakció szerint elıállított káliumszulfát mellett a reakcióban keletkezı MgCl2 egy
részét is meghagyják. Így az 50 % K2O mellett a 4 % MgO-ban kifejezett
magnéziumtartalommal is rendelkezik.

Összetett mőtrágyák
Több hatóanyagot tartalmazó mőtrágyák. Több hatóanyagot tartalmazó vegyületek,
illetve monomőtrágyák keverésével gyárilag állítják elı. Elınyös tulajdonságuk, hogy nagy
tápanyagtartalmúak, és lehetıvé teszik egy menetben több hatóanyag kijuttatását. Hátrányuk
viszont a magasabb áruk, és a szükségletet nem teljes mértékben lefedı tápanyagarány-
választékuk.
Jellemzı összetevıjük az ammónium-foszfátok: a monoammónium-foszfát (MAP
NH4H2PO4 hatóanyag-tartalma: 12,2 % N és 61,7 % P2O5) és a diammónium-foszfát (DAP
(NH4)2HPO4 hatóanyag-tartalma: 21,2 % N és 53,8 % P2O5.
Nitrogént és foszfort tartalmazó keveréket nyernek a nyersfoszfátok salétromsavas
feltárása utáni ammonizálás nyomán is (CaHPO4 és NH4NO3 hatóanyag-tartalommal).
Kisebb hatóanyag-tartalmú – ezen belül fıleg alacsony nitrogéntartalmú – mőtrágyák
kiinduló terméke az ammonizált szuperfoszfát. A kénsavas feltárás során nyert szuperfoszfát
szabad savtartalmának ammóniával való részleges semlegesítésével készül.
A nitrogén- és foszfortartalmú féltermékeket szükség szerint káliumkloriddal, karbamiddal,
vagy ammóniumnitráttal egészítik ki a megfelelı arány beállítása érdekében.
Az összetett mőtrágyák hatóanyag-tartalmát három egymás után írt, - egymástól kötıjellel
elválasztott – számmal szokták jellemezni. Az elsı a nitrogéntartalom N %, a második a
foszfortartalom P2O5 %, a harmadik a káliumtartalom K2O %-ban kifejezve.

Készítmények:
MAP 11-53-0
Péti NPK 1:1:1 Komplex 16.5-16.5-16,5
Peretrix NPK 4-4-14, 8-20-28, 8-21-21, 8-26-16
NPK kevert 2-18-18,
PK kevert 0-10-24,5
Ammonizált szuperfoszfát 1,5-19,5-0

58
Mőtrágyakeverés
A különbözı tápanyagokat tartalmazó mőtrágyákat a költségek minimalizálása
érdekében kívánatos volna egy menetben kijuttatni. Ez gyakran nem lehetséges az összetett
mőtrágya magas ára, vagy nem megfelelı arányú tápanyag-tartalma, illetve a monomőtrágyák
korlátozott keverhetısége miatt. Fontos ismernünk azon kombinációkat, amikor a mőtrágyák
nem, vagy csak korlátozottan keverhetık.

A keverés kémiai feltételei:

• A foszfátreverzió elkerülése érdekében a szuperfoszfát nem keverhetı kalciumtartalmú
mőtrágyákkal és meszezı anyagokkal.
• A szuperfoszfát szabad savtartalma miatt nem keverhetı nitráttartalmú mőtrágyákkal,
mert nitrózus gázok képzıdhetnek.
• Ammóniaveszteség miatt az ammóniumsók nem keverhetık bázikus hatású
mőtrágyákkal.
• Nedvszívó vegyületek képzıdése miatt nem keverhetı a karbamid ammóniumnitráttal
és szuperfoszfáttal.

A keverés fizikai feltételei:

• Nem keverhetık egymással a különbözı formájú és szemcseösszetételő (pl. por és
kristályos anyag, apró és normál szemcsés) mőtrágyák, mivel mozgatás, szállítás,
kiszórás közben szétfrakciónálódnak.
• Ha nagyon eltérı arányban kell összekeverni mőtrágyákat, akkor a kisebb mennyiségő
komponens egyenletes eloszlatása csak nehezen biztosítható.
• Nem keverhetık nedves, tapadó, összecsomósodott, porlódó szemcséjő mőtrágyák.

Az egyes mőtrágyák keverhetıségére általában keverési táblázat ad útmutatást.

A mőtrágyák savanyító hatása és egyéb paraméterei

A legtöbb mőtrágya alkalmazása a talaj savanyodását idézi elı. A savanyítás módja három
csoportba osztható.

Kémiai savasság.

59
A szabad savat tartalmazó, vagy savasan hidrolizáló mőtrágyák. Szabad savat tartalmaz a
szuperfoszfát, savasan hidrolizálnak az ammóniumsók.

Fiziológiai savasság.
Azon mőtrágyák, amelyeknek a kation-komponensét nagyobb mértékben veszi fel a növény,
mint az anion-komponenst, fiziológiailag savanyító hatásúak. Példa erre a káliumklorid.
Miközben a növény gyökere a K+-ionokat felveszi, a Cl—ionokat pedig nem, vagy kisebb
mértékben, a gyökér – az elektron-neutralitás fenntartás érdekében – a felvett többlet pozitív
töltéssel egyenértékő H+-iont bocsát ki.

Biológiai, vagy átalakulási savasság.

Mikroszervezetek közremőködésével az ammónia nitrifikációja során salétromsav
keletkezik. Nemcsak az ammóniumsókra, hanem az amidnitrogént tartalmazó mőtrágyákra
(karbamid) is jellemzı ez a savanyító hatás.

A savanyító hatás ellensúlyozására szükséges CaCO3 mennyiséget a „mészindex”

fejezi ki. A mészindex azt a kg-ban megadott CaCO3-mennyiséget jelenti, amely a mőtrágya
100 kg hatóanyag-tartalmára (N, P2O5, K2O) vonatkozik.
A mőtrágyák vízben oldható sók lévén, befolyásolják a talaj – gyökér határfelület ozmotikus
viszonyait. Ennek jellemzésére az NaNO3 hatásával összehasonlító %-os mértékszámként a
„sóindexet” vezették be.
A mőtrágyák higroszkóposságát azzal a levegı páratartalommal jellemzik, amelyen
tárolva a mőtrágya vizet vesz fel, és elfolyósodik. Ezt az értéket hívják Kritikus Relatív
Légnedvességnek, röviden: KRL-értéknek.

Mezo- és mikroelemmőtrágyák
A mezoelemek (Ca, Mg) utánpótlására bányászott, illetve ipari melléktermékek
használatosak. Ilyen anyagok lehetnek a mészkıpor, a dolomitpor, a mésztufapor, a gipsz, a
cukorgyári mésziszap, a magnezitipari mésziszap, a Péti mész. Elınyösebben használhatók
azok, amelyek finom eloszlású iszap formájúak.

Makroelemtartalmú mőtrágyákat is kiegészíthetnek mikroelemekkel.

60
Volldünger
Magyarra fordítva teljes mőtrágya, olyan összetett mőtrágya, amely a 14 % N, 7 % P2O5 és 21
% K2O mellett 1 % MgO-t, valamint vasat, cinket, mangánt, bórt és rezet is tartalmaz.

Mikramid
Karbamid alapú mőtrágya. 45 5 N, 0,5 % K2O-tartalma mellett mikroelemeket is tartalmaz
(Fe, Zn, Mn, B, Cu, Mo, Co)

Szupernit
Karbamid alapú mőtrágya. 40 % N, és Mg tartalma mellett mikroelemeket is tartalmaz (Fe,
Zn, Mn, B, Cu, Co)

Dolomitkészítmények (CaCO3, MgCO3) is készülnek egyéb tápelem kiegészítéssel, így a

DOLKA 5-7 % K2O-t, míg a DOLOMIT C 0,13 % K2O mellett mikroelemeket is tartalmaz
(Fe, Zn, Mn, B, Cu).

Vízben jól oldódó mezo- és mikroelem-tartalmú szerek (KISERIT-MgSO4, FeSO4, CuSO4,

ZnSO4. stb.) használata korlátozott, mivel azok a talajban gyorsan telítıdnek.

Folyékony mőtrágyák
Oldatmőtrágyák
Az oldatok töménysége korlátozott. Elsısorban kiegészítı mőtrágyázásra (pl.
levéltrágyázásra) használják ıket.

UAN-oldat.
A karbamidból (Urea) és az ammóniumnitrátból (AN) együttesen nagyobb
koncentrációjú oldat készíthetı, mint külön-külön. 30 %N-t tartalmaz a HIDRONIT 30, 28 %
N-t tartalmaz a NITROSOL 28, kalciumtartalamú és 22 % N-t tartalmaz a NITROSOL Ca.

NP-oldatok.
Foszforsavak ammóniával való semlegesítésével készülnek. A polifoszforsavak
semlegesítésével kapott polifoszfátokból nagyobb töménységő oldatokat kapnak. Az oldat

61
nitrogéntartalma UAN-oldattal növelhetı. KCL-kiegészítéssel NPK-oldatok nyerhetık. Ilyen
különbözı NPK arányúra beállított oldatmőtrágyák a TOMASOL-készítmények.

Kelátok.
A mikroelemek másodlagos kémiai kötések segítségével szerves komplex vegyület
formájában jól oldható formába vihetık. A komplexképzık a laboratóriumban is használt
EDTA (etilén-diamin-Tetra-Ecetsav) vegyülettıl a huminsavakig nagyon sokfélék lehetnek.
Gyártanak egy és több hatóanyagot tartalmazó készítményeket, esetenként makroelem-
kiegészítésekkel. A nagyszámú készítmény neve a Mezıgazdasági Kiadó által évenként
kiadott Növényvédı szerek, mőtrágyák címő kiadványában található.

Szuszpenziós mőtrágyák
A nagyobb hatóanyag-tartalmú (40-50 %) mőtrágyákat kapnak, ha az oldatban levı
tápanyagon felül további mennyiségeket igen apró szilárd formában egyenletesen eloszlatva
levegı állapotba (szuszpenzióba) visznek.
A szuszpenzió kiülepedését keveréssel és szuszpenzióstabilizáló anyagokkal gátolják.
Szuszpenzióstabilizáló anyag lehet ipari melléktermék (melasz), szervestrágya készítmény
(vinasz), agyagásvány (bentonit)
Szuszpenziós mőtrágyát a mőtrágyagyárak és – az ország több pontján létesített –
keverıtelepek állítanak elı. Elıállítása után közvetlenül felhasználandó, mert a tárolása csak
keverıvel ellátott tartályokban lehetséges.
A nitrogén-foszfor-kálium arány széles határok között változtatható, a szükséges
értékre beállítható. Mivel az arányok változtatása a berendezések szállítását igényli, az
elıállított választék a gyakorlatban szőkebb.
A szuszpenziós mőtrágyát átalakított permetezıgépekkel a talajra juttatják, és a talajba
dolgozzák. Megfelelı technológiai fegyelem mellett igen egyenletes kijuttatás biztosítható.
Széles körben használják alaptrágyázásra.

UAN-oldat alapú szuszpenziós mőtrágyák esetében oldatfázisban a nitrogén és a

káliumklorid egy része, míg a szuszpenziós fázisban szuperfoszfát, tripletfoszfát, illetve
káliumklorid többi része található.

62
 MAP (Mono-Ammónium-Foszfát) alapú a legtöbb szuszpenziós mőtrágya. A
foszfortartalom teljes egészében oldatban van. A szintén oldatban lévı nitrogén-komponens
szükség szerint UAN-nal kiegészíthetı. Nagyrészt szuszpenziós fázisban van a KCl-tartalom.

Mőtrágya-felismerési gyakorlat

A gyakorlatban elıfordulhat, hogy valamilyen mőtrágyát azonosítani kell, mivel a

mőtrágyaválaszték bıvülésével egyre több mőtrágyaféleség hasonlít külsıleg egymáshoz.
Gondatlan szállítás, vagy tárolás esetén a megjelölések elveszhetnek, vagy a mőtrágyák
összekeveredhetnek.
Komoly következményekkel járhat, ha a felhasználásnál, a mőtrágyák keverésénél
bizonytalanságból felcseréljük a kiszórandó mőtrágyákat.
Gyakran szemrevételezéssel, fizikai tulajdonságaik alapján is meg lehet különböztetni
a mőtrágyákat, de a megbízható azonosításhoz kémiai analízis is szükséges. A kémiai
minıségi analízis egyszerő ionreakciókkal is megvalósítható.

Érzékszervi vizsgálatok

Szín, szag, külsı forma (kristályos, por, vagy cementszerő, szemcsés, folyékony),
higroszkóposság.

Fehér, kristályos mőtrágya lehet: karbamid, ammóniumnitrát, ammóniumszulfát, kálisó,

káliumszulfát. A kálisó gyakran világos, kristályos, de pirosas, vagy szürkéskékes
szemcsékkel tarkított is lehet. A higroszkóposság a nitrogénmőtrágyákra jellemzı. Apró,
gömbölyő, fehér, szemcsézett kivitelben újabban elıfordul az ammóniumnitrát és a karbamid
(Supernit).

Nyers színő, cseppentett formájú szemcsézettségő a mészammonsalétrom (Pétisó, Agronit).

Világosszürke, barnás, vagy sárgás por, illetve cementszerőek a por alakú foszfor mőtrágya-
féleségek, vagy a szemcsés szuperfoszfát, hasonlóak a meszezı anyagok.

63
A folyékony mőtrágyák esetében általában színtelen a vizes ammónia, színes, illetve opálos a
két vagy három hatóanyagot tartalmazó mőtrágya (Solónia, Wuxal).
A mőtrágyák gyártásukból kifolyólag, a kísérıanyagok alatt (savmaradék), jellemzı szagúak
is lehetnek.

Lángban való viselkedés – (lángfestés és egyéb változás)

Kis mennyiségő mőtrágyát vegyszeres-kanállal, vagy spatulával színtelen lángba tartunk és

megfigyelhetjük a láng színét. A Na – sárga színőre, a Ca – téglavörösre, a K – ibolyásvörös
színőre festi a lángot.
Hevítéssel a nitrát-tartalmú mőtrágya pezseg, pattog, a karbamid megolvad és elillan.

Vízben való oldhatóság

1-2 g mőtrágyát tiszta kémcsıbe teszünk és hozzáadunk 10-15 cm3 Desztillált vizet (a
kémcsı ¾ részéig), jól összerázzuk és megállapítjuk az oldhatóságát (teljesen oldódik,
észrevehetıen, gyengén vagy egyáltalán nem).
A nitrogén- és káliummőtrágyák kristályos szerkezetőek, vízben általában teljesen,
vagy nagyrészt feloldódnak. A kísérıanyagként meszes anyagokat tartalmazó – mészammon-
salétrom, szuperfoszfát, összetett mőtrágyák csak részben, a nyersfoszfátok, meszezıanyagok
pedig nem oldódnak fel.

Jellemzı reakciók
Folyékony mőtrágyák 10-szeres higításából, vagy szilárd mőtrágyáknál a vízben való
oldhatóság vizsgálata után megmaradt tiszta oldatunkat (részleges oldódásnál szőrés után) 8
db tiszta kémcsıbe elosztjuk, és azokban egyenként a mőtrágyákban lévı kationokra, illetve
anionokra kémlelünk – a kimutatásra jellemzı ionreakciók alapján.
A jellemzı ionreakciók (színreakció, csapadékképzıdés) mellett – mivel a vizsgálandó
kivonatban zavaró ionok is lehetnek – a kimutatásra nem jellemzı változások is észlelhetık,
ezek azonban ne zavarjanak meg minket a felismerésben.

Ca2+-ion kimutatása
Az elsı mőtrágyaoldatot tartalmazó kémcsıbe telített ammónium-oxalátot adunk. Ha fehér,
finom szemcséjő csapadék keletkezik, mely ecetsavban nem oldódik, akkor a mőtrágya
kalciumot tartalmaz.

64
A kalciumoxalátos reakció a Ca2+-ionok legérzékenyebb reakciója.
CaCl2 + (NH4)2(COO)2 = Ca(COO)2 + 2 NH4Cl

NH4+-ion kimutatása
A második mőtrágyaoldatot tartalmazó kémcsıbe 1-2 cm3 10 %-os NaOH-oldatot adunk,
gyengén melegítjük, és ha ammóniaszagot (NH3) érzünk, illetve ha a kémcsıbıl kijövı gáz
fölé megnedvesített piros lakmuszpapírt teszünk, és az megkékül, akkor a mőtrágya
ammónium-nitrogént tartalmaz.
NH4Cl + NaOH = NaCl + NH4OH
NH4OH = NH3 + H2O

Ammóniumsók oldatában a Nessler-reagens (kálium-higany(II)-jodid lúgos oldata)

sárgásbarna színezıdést okoz. A lúgos reagens ammóniát szabadít fel, mely kálium-
higany(II)-jodiddal bázisos higany(II)-amidojodid (HgO.Hg(NH2)I) keletkezése közben
reagál.

K+-ion kimutatása
A Na3Co(NO2)6 semleges vagy ecetsavas kálisó oldatából sárga csapadék alakjában
K3Co(NO3)6 kálium-kobalt(III)-nitritet választ le. A csapadék erıs savakban oldódik,
lúgokban bomlik. Ha a kiindulási oldat lúgos, úgy ecetsavval megsavanyítjuk, ha pedig erısen
savas, semlegesítjük. A reakciót az ammóniumsók is adják, ami zavaró hatású, ezért
lángfestéssel is ellenırizzük vizsgálatainkat.

SO42—-ion kimutatása
Szulfátionokkal a BaCl2 fehér, porszerő csapadékot választ le, mely híg savakban és
lúgokban oldhatatlan.
K2SO4 + BaCl2 = 2 KCl + BaSO4
A BaCL2 ortofoszfátok lúgos vagy semleges oldatából is fehér csapadékot képez a
foszfátionokkal, de az ecetsavban és salétromsavban oldódik.

PO43—-ion kimutatása
Foszfátionokkal a salétromsavas ammónium-molibdenát sárga, porszerő ammóniumfoszfor-
molibdenátot ad. A melegítés elısegíti a reakciót.

65
3 (NH4)2MoO4 + 6 HNO3 = H2(Mo3O10) + 6 NH4NO3 + 2 H2O
CaHPO4 + 4 H2(Mo3O10) + 3 NH4NO3 = NH4NO3(P(Mo3O10)4) + Ca(NO3) + HNO3 + 4 H2O

A csapadék lúgokban és savfeleslegben oldódik.

Cl—-ion kimutatása
Klórtartalmú kivonatban az AgNO3 túrós, fehér csapadékot képez, amely savakban
oldhatatlan, NH4OH-ban oldódik, de HNO3-tal újra kicsapódik.

KCl + AgNO3 = AgCl + HNO3

(Az AgNO3 a foszfátionokkal is sárga csapadékot ad, de az NH4OH, CH3COOH és HNO3-ban

oldódik.)

NO3--ion kimutatása
Az oldatban lévı nitrát tömény kénsav és vas(II)-szulfát oldatával barna győrőt képez az
érintkezési felületen.
A kémcsıben lévı mőtrágyakivonathoz hozzáadunk kb. 3 cm3 tömény H2SO4-et és lehőtjük,
majd a kémcsövet ferdén tartva óvatosan kb. 2 cm3 telített FeSO4-oldatot rétegezünk rá
pipettával. A két folyadék határfelületén barna győrő keletkezik.
A tömény kénsav a nitrátokból salétromsavat szabadít fel, melyet az Fe(II)-ion redukál. A
felszabaduló nitrogénmonoxid (NO) az Fe SO4.tal barna színő, laza nitrozoferroszulfát
komplex vegyületté Fe(NO)SO4 egyesül.
A nitrátionok más módszerrel is kimutathatók. A kénsavas difenilaminnal a nitrátionok
tintakék színreakciót adnak. A reagenssel óvatosan bánjunk, mert tömény kénsavat tartalmaz!

CO32—-ion kimutatása
Ha karbonátion van a mőtrágyában, akkor a szénsavnál erısebb savak a karbonátokat CO2
gázfejlıdés közben felszabadítják. Kevés szilárd mőtrágyát óraüvegre téve, 2 %-os HCl-t
öntünk hozzá. A gázfejlıdést a pezsgés mutatja.

Karbamid kimutatása

66
CO(NH2)2 biuret-reakcióval azonosítható. Kémcsıben kb. 1 cm3 szilárd mőtrágyára kb 6 cm3
10 5-os NaOH-t töltünk. Gázégı felett felforraljuk, majd kb 2 cm3 1 5-os CuSO4-oldatot
adunk hozzá. Melegítés hatására 2 molekula karbamidból 1 molekula ammónia kiválásával
biuret képzıdik, mely lúgos közegben réz(II)-ionnal vöröses-ibolyaszínő (nem kék!)
komplexet képez.

Szerves trágyák
A szerves trágyák közül különösen értékes az istállótrágya (almos trágya). Szerves-
anyag- és baktériumtartalma fontos szerepet játszik a talajélet alakításában. Az istállótrágya
nemcsak a magasabb rendő növényeknek szolgáltat tápanyagot, hanem a mikroorganizmusok
számára is, ezenkívül kedvezıen befolyásolja a talaj fizikai-kémiai tulajdonságait, s közvetve
a víz- és tápanyag-szolgáltató képességet. Serkentı anyagokat, hormonokat tartalmaz, melyek
elısegítik a növények növekedését, fejlıdését. Az almos trágya makroelemeken kívül
mikroelemeket is tartalmaz, így az istállótrágya alkalmazásával visszatérül a talajból elvont
mikroelemek jelentıs része, és mindaddig, míg a mikroelem-trágyázás általánossá nem válik,
e rendkívül fontos anyagokból a szerves trágyák a visszapótlás egyetlen forrásai.
A hígtrágya felhasználása kisebb tápanyagtartalma ellenére is indokolt, mivel csak a
talajba juttatva akadályozható meg a környezetet szennyezı hatása.

A szerves trágyák a következı csoportokba oszthatók:

1. istállótrágya (almos trágya)
2. trágyalé,
3. hígtrágya:
- alom nélküli hígtrágya
- kevés almot tartalmazó hígtrágya,
4. egyéb szerves trágyák:
- baromfitrágya,
- tızegfekáliatrágya,
- komposzt,
- zöldtrágya

Az istállótrágya

67
 Istállótrágya vagy almos trágya: a hagyományos almos állattartás mellett az állatok
ürülékébıl és alomanyagból megfelelı trágyakezeléssel elıállított szerves trágya.

Az istállótrágya alkotórészei
A friss istállótrágya az alom és az állatok ürülékének (bélsár, vizelet) keveréke. A friss
trágya összetételét a komponensek aránya határozza meg. Az ürülék összetétele állatfajonként
változik és függ a takarmányozástól is.
A friss zöld ürülék (bélsár) közel 80 % vizet, kereken 20 % szerves anyagot és
mindössze 1 % körüli ásványi anyagot tartalmaz.
A növényevık szilárd ürülékében viszonylag nagy a lignin és cellulóz mennyisége,
mivel ezek az anyagok csak kis mértékben emészthetık. A lignin és a cellulóz együttesen a
szerves anyagnak több mint a felét teszi ki. A takarmány könnyen bontható részei, pl. a
szénhidrátok, az emésztés során nagyrészt felszívódnak. A szilárd ürülék nitrogénja
fehérjékben, illetve nukleoproteinekben van jelen, hasonlóan a foszfor nagyobb része is. A
szilárd ürülék ezenkívül jelentıs mennyiségő élı és elhalt baktériumot tartalmaz. 1 g friss
szarvasmarhatrágyában több milliárd baktérium található. A tehéntrágya barktériumtartalma
száraz anyagra számítva 14-18 % között van. Más állatok szilárd ürülékében még ennél is
nagyobb mennyiségő baktérium van.
A vizelet több mint 90 %-a víz. A friss vizelet csak kevés szerves anyagot tartalmaz,
ennek nagy része nitrogéntartalmú vegyület, ezért nitrogéntartalma jelentıs. Ezenkívül sok
benne a kálium, fıként klorid formájában, a foszfor azonban kevés.
A vizeletben a legfontosabb növényi tápelem a nitrogén, melynek legnagyobb része,
kb. 80 %-a karbamid formájában van jelen. A növényevık vizeletében ezenkívül jelentıs
mennyiségő nitrogént találunk hippursav formájában. Kis mennyiségben fordul elı kreatinin
és húgysav.
Az állatok almozására többnyire gabonaszalmát használnak. Szükség esetén
felhasználható ezenkívül hüvelyesek szalmája, burgonyaszár, tızeg, főrészpor, falomb stb. Az
alomanyagok fontos tulajdonsága a nedvfelszívó képesség és a növényi táplálóanyag-
tartalom, továbbá a szerves anyag minısége.
A gabonaszalma fı tömege mikroszervezetek által könnyen bontható. A szalmában a
nehezen bontható lignin viszonylag kisebb mennyiségben, míg a tızegben és a főrészporban
lényegesen nagyobb mennyiségben van jelen. Ezért a tızeget és a főrészport jobb
nedvfelszívó képessége ellenére sem szívesen használják almozásra. A tızeg nemcsak a
vizelet felitatására alkalmas, hanem a karbamid bomlásából származó ammóniát is megköti.

68
Magyarországon elsısorban a gabonaszalmát használják almozásra, a tızeget pedig az
úgynevezett tızegfekáltrágya készítésére használják fel.
Az istállótrágya mennyiségét nagymértékben befolyásolja az alom mennyisége.
Számosállatonként naponta 2-5 kg szalmát használnak fel, ha az állatok állandóan az
istállóban tartózkodnak és a vizelet elfolyása akadálytalan. Ez az alommennyiség a vizeletnek
kb. csak egyharmadát szívja fel, a vizelet többi részét külön kell kezelni trágyalé-kutakban.
Ilyen körülmények között számosállatonként 30-40 kg friss trágya keletkezik naponta.
A felhasznált szalma mennyisége nemcsak az istállótrágya mennyiségét, hanem
minıségét is befolyásolja. Kevés alomanyag felhasználása esetén az istállótrágya érése nem
megfelelı. Túl sok alomanyag alkalmazásakor viszont kedvezıtlen lesz a C/N arány. Az
istállótrágya minıségét az alkotórészek arányán kívül döntıen a trágyakezelés módja
határozza meg.

Az istállótrágya kezelése
A trágyát az üzemben a trágyaszérőn vagy trágyatelepen összegyőjtik, míg a
kiszállítása szükségessé, illetve lehetıvé válik. Ez idı alatt úgy kell kezelni, hogy a
tápanyagveszteség a lehetı legkisebb és az érett trágya megfelelı minıségő legyen.
Az istállótrágya tárolása során rendszerint nagy szárazanyag- és nitrogénveszteség lép
fel, míg a foszfor- és káliumveszteség viszonylag csekély. A szárazanyag- és
nitrogénveszteség a tárolás körülményeitıl függıen a 30-60 5-ot is elérheti. A
nitrogénveszteség káros és mindenképpen elkerülendı. A szervesanyag-veszteség kérdése
nem ítélhetı meg ilyen egyértelmően. Tág C/N arányú trágya esetén kívánatos a
szervesanyag-tartalom csökkenése a kedvezı C/N arány eléréséig. Mivel a szervesanyag-
veszteség nitrogénveszteséggel járhat együtt, elsısorban olyan trágyakezelésre kell
törekednünk, melynél ez utóbbi nem következik be.
Ha a trágyát lazán tároljuk, akkor az aerob mikroszervezetek tevékenysége révén
megkezdıdik a szerves anyag oxidatív lebontása szén-dioxiddá és vízzé. A N-tartalmú
vegyületekbıl ammónia szabadul fel. A széndioxid és ammónia gáz alakban távozik, ez
okozza a trágya szerves-anyag- és N-veszteségét. Az oxidáció hıtermeléssel jár, és ha a
keletkezı hı nem tud távozni, a trágyakazal jelentısen felmelegszik (50-80 oC).
A nagy trágyakazlakban, amelyek erısen fölmelegszenek, a baktériumok részben a
hıhatás, részben oxigénhiány miatt elpusztulnak. Ezáltal a szervesanyag-bontási folyamatok
idıvel lelassulnak. Ezzel szemben a levegıs trágyakazlakban a szerves-anyag bontása kisebb
mértékő ugyan, de állandó jellegő.

69
 Ha a trágyát nedvesen és tömören tároljuk, s ezzel a levegı-utánpótlást a trágyában
megakadályozzuk, akkor a friss trágyában jelenlevı oxigén felhasználása után az aerob
mikroszervezetek rövidesen elpusztulnak és az anaerob szervezetek szaporodnak el. Erjedési
folyamatok indulnak meg. Míg az oxidatív bontás során a szénhidrátok teljes mennyisége
széndioxiddá és vízzé alakul, az erjedési folyamatokban metán, alkoholok, tejsav és vajsav
képzıdik, melyek még tovább oxidálhatók. Az eközben hı formájában falszabaduló energia
sokkal kisebb, mint a teljes oxidáció esetén.
A tömören tárolt trágya nem melegszik úgy fel, mint a lazán tárolt. Ezt a
trágyakezelési eljárást éppen ezért hideg érlelésnek is nevezzük. A kisebb felmelegedés,
továbbá a savanyú erjedési termékek keletkezése következtében sokkal kisebb mértékő
szárazanyag- és nitrogénveszteség lép fel, mint aerob bontás esetén. Függetlenül attól, hogy itt
kevesebb ammónia szabadul fel szerves kötésbıl, az erjedés során képzıdı savak nagy
mennyiségő ammóniát kötnek meg, amiért a trágya gazdagabb lesz oldható
nitrogénvegyületekben.
A hidegen érlelt istállótrágya kémhatása gyengén savanyú (pH 6,0-7,0), míg a többi
trágyakezelési eljárással készített trágya pH értéke 8,0-nál nagyobb.
Az istállótrágya átlagos tápelemtartalma: nitrogén: 0,5-0,8 %, foszfor: 0,25-0,50 %,
kálium: 0,6-0,8 %, szerves anyag: 18-22 %, C/N arány 15-20 %. 10 t istállótrágya ezek szerint
50 kg N-nek, 25 kg P2O5-nek és 60 kg K2O-nak megfelelı tápanyagot tartalmaz. E
tápanyagtartalomnak azonban csak egy része érvényesül, az sem közvetlenül az alkalmazás
évében, hanem hosszabb idı alatt, mivel a tápanyagok csak a trágya fokozatos
ásványosodásával válnak a növények számára hozzáférhetıvé.

7. táblázat 10 t istállótrágya hasznosulása az idıben, kg hatóanyag

homok vályog agyag
N P2O5 K2O N P2O5 K2O N P2O5 K2O
1. év 15 15 30 12 12 30 10 10 25
2. év 10 7 15 10 8 20 10 9 20
3. év 5 3 5 8 5 10 10 6 15
1+2+3 30 25 50 30 25 60 30 25 60

Országos átlagban évente 3t/ha szerves trágya keletkezik, ebbıl következik, hogy az
istállótrágyát csak a mezıgazdaságilag hasznosított terület egy részén és meghatározott

70
kultúráknál használják fel. A közölt adatokból az is kitőnik, hogy a szerves-trágyákkal a
terméssel kivont tápelemeknek csak tört részét tudjuk visszapótolni, tehát a mőtrágyázásra
elengedhetetlenül szükség van.
A szerves trágyákkal viszonylag kevés tápanyagot juttatunk a talajba, mégis szükség
van az istállótrágyázásra egyéb kedvezı hatása miatt. Ezek a kedvezı hatások a következık:
1. A talajok fizikai tulajdonságait (levegı- és vízgazdálkodás) javítja. A kötött talajokat
lazítja, a homoktalajok kolloidtartalmát növeli.
2. Kollodikémiai hatása következtében elısegíti a jó talajszerkezet kialakulását, illetve
fenntartását.
3. Gazdagítja a talajt tápanyagban, a makroelemeken kívül mikroelemeket is tartalmaz.
4. A mikroszervezetek részére szénforrásul szolgál.
5. A bomlás révén szén-dioxid elısegíti a tápanyagok és talajjavító anyagok oldódását.
6. Vitaminokat, hormonokat, növényi serkentı anyagokat juttat a talajba, melyek a talaj
mikroflórájára és a magasabb rendő növények fejlıdésére is elınyösen hatnak.
7. A talajt tartós humuszanyagokban is gazdagítja.

A hígtrágya
A hígtrágya almozás nélküli állattartás közben keletkezı folyékony halmazállapotú
szerves trágya, mely bélsárból, vizeletbıl és trágya eltávolítására felhasznált vízbıl áll. Az
almos hígtrágya állati ürülék és alomanyagként használt szecskázott szalma vízzel alkotott
keveréke, mely hidraulikusan szállítható.
A hazai állattartás az elmúlt idıszakban nagy átalakuláson ment keresztül. A termelés
koncentrálása következtében az állatállomány jelentıs része szakosított állattartó telepeken
található. 1964-1975 között a szakosított, nagy állatlétszámot tömörítı telepek száma 5-rıl
672-re növekedett.
A telepeken megvalósított új tartástechnológia következtében nagy volumenő
hígtrágya keletkezik. Egy 500 férıhelyes szarvasmarha telepen átlagosan 50 m3, 5000
férıhelyes sertéstelepen átlagban napi 75 m3 hígtrágya győlik össze. Országosan évente több
mint 10 millió m3 hígtrágya képzıdésével kell számolnunk.

8. táblázat A hígtrágya összetétele

Tápanyag, szerves-anyag Sertés szarvasmarha
N kg/m3 0,8-2,6 0,9-3,5

71
P2O5 kg/m3 0,3-1,2 0,3-1,5
K2O kg/m3 0,9-2,3 0,5-2,5
Szerves anyag kg/m3 5,9-31,2 35-40

A hígtrágya környezetszennyezıvé válhat, ha gondatlanságból vagy a technikai

feltételek hiányában nem valósítható meg ellenırzött felhasználása. Felhasználatlanul
szennyezi a levegıt, a vizet és fertızési veszélyt rejt magában.
Hazánkban a hígtrágya kezelésének és felhasználásának nincsenek hagyományai.
Svájcban és Ausztriában az alpesi kisgazdaságokban – alom hiányában – már a múlt
században rácspadozaton tartottak állatokat alom nélkül. A keletkezı hígtrágyát „Gülle”-nek
nevezik, melyet elsısorban réten, legelın használnak fel.
A hígtrágya kezelése és felhasználása nagyüzemi méretekben elsısorban nagy
mennyisége miatt okoz problémát. Külföldi és hazai tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy
a kommunális szennyvizek tisztítására kidolgozott módszerekkel még nagy anyagi
ráfordításokkal sem lehet a hígtrágyát ártalmatlanná tenni. Egyetlen mód a talajba juttatás. A
talajban a szerves anyag lebomlik, a tápanyagok hasznosulnak és megszőnik a fertızési
veszély is.

Komposzt

A komposztok alapanyagai különbözı szerves hulladékok, melyeket megfelelı

adalékokkal kiegészítve kezelnek. A kezelés lényege a kiinduló anyagok többszöri átkeverése,
szellıztetése, nedvesítése, melynek során a szerves anyag lebomlik és homogén, földszínő,
morzsalékos végtermék keletkezik.
A komposztok kiindulási anyagoktól és kezeléstıl függıen változatos összetételőek
lehetnek. Különbözı könnyen bomló szerves anyagokból készülhetnek:
• Gazdaságon belüli hulladékokból (zöldséglevél, vagy egyéb levél- és
szárrészekbıl),
• Istállótrágyából, tızeggel felitatott hígtrágyából és tızeges fekáliából,
• Városi szemétbıl és kommunális eredető szennyvíziszapokból, valamint ipari
melléktermékekbıl.
A komposzt készítése közben a szerves anyag gyors lebontását azzal segítik elı, hogy
a kiindulási anyagokat lazán tárolják, többször átkeverik, vagyis aerob feltételeket hoznak

72
létre. Az oxidáció megakadályozza a kellemetlen rothadási folyamatokat. Adalékként talajt és
esetenként finom eloszlású kalcium-karbonátot (pl. cukorgyári mésziszap) is adnak a
komposzthoz.
A kiinduló anyagokat vízzel belocsolják. A komposzt kb. egy év alatt beérik, ilyenkor
már nem ismerhetı fel benne a kiindulási anyagok szerkezete.
Az istállótrágya komposztálásakor hasonlóan járnak el. Az istállótrágyát és a
komposztföldet (többnyire agyaggal rétegezve) rétegesen rakják fel. Az istállótrágya
komposztálása során kicsi a N-veszteség és jó minıségő szerves anyag képzıdik.
A tızeg nagy adszorpciós képessége és baktericid hatása lehetıvé teszi, hogy a
komposztáláshoz különbözı kellemetlen szagú, és rothadást elıidézı alapanyagokat is
felhasználjanak (pl. fekáliák és konzervgyári hulladékok). A városi szemét feldolgozása a
nagyobb városok környékén iparszerően történik (pl. Budapest mellett a Cséri telepen).
A komposztokat elsısorban a kertészetekben használják fel, de egyéb célra is
alkalmazhatók. Szerepük a város környéki területek, városi zöldövezetek trágyázásában
legnagyobb, ahol többnyire nem áll rendelkezésre megfelelı mennyiségő istállótrágya.
Megjegyezzük, hogy a szennyvíziszapok felhasználása nagy körültekintést igényel,
mivel toxikus mennyiségben tartalmazhatnak nehézfémeket.

Mőtrágyázási szaktanácsadás

Az ismertetett szaktanácsadási rendszer alapját 1977-78-ban dolgozta ki egy kutatókat

összefogó szakbizottság a MÉM Növényvédelmi Központ szervezésében. Ezt „Mőtrágyázási
irányelvek és üzemi számítási módszer” (gazdászkörökben: „kék füzet”) címmel jelentették meg 1979-
ben „Új mőtrágyázási irányelvek” címmel adta ki.
Az „Új mőtrágyázási irányelvek” a talaj tápanyag szolgáltató képességének meghatározásán
alapszanak, figyelembe véve a növény tápanyagigényét. A növények fajlagos tápanyagigényét megadó
táblázatok készítéséhez a módszer készítıi felhasználták az egyes növényfajok átlagos tápelem
tartalmának értékeit is.

Termıhelyi csoportok

A termıhelyi csoportok kialakítása azt a célt szolgálta, hogy figyelembe vegyük a talaj típusát,
de azért mégis korlátozódjon a lehetséges esetek száma.
A termıhelyi csoportok (6 féle) kialakításával sikerült a növények igénye, a talajok
vízgazdálkodása, valamint a mőtrágyák várható érvényesülése szempontjából a sokféle talajtípust,

73
néha altípust közel azonos talajtulajdonságokat felmutató csoportokba beosztani. A termıhelyi
csoportokban az I-tıl a VI. felé haladva folyamatosan romlanak a talajok vízgazdálkodását és
tápanyag-szolgáltatását befolyásoló talajtulajdonságok. Természetesen egy-egy termıhelyre a talaj
tulajdonságai mellett a klímatikus viszonyok, a domborzat, a kitettség, az anyakızet minısége, a
talajvíz mélysége egyaránt jellemzı. Aszályos években különös jelentıséggel bír a termıréteg
vastagsága, pontosabban a gyökerekkel átszıtt talajréteg vízkapacitása illetve a talajvízszint kedvezı
mélysége. Kedvezınek akkor tekinthetı a talajvízszint, ha a növény gyökerei elérhetik a kapilláris
zóna felsı határát. Tapasztalatok azt mutatják, hogy az aszályra hajlamos években felértékelıdtek a
réti talajok, fenti tulajdonságaik következtében.

A szántóföldi termıhelyi csoportok és fontosabb jellemzıik a következık:

I. Csernozjom talajok
• mély termırétegőek
• kiváló a vízgazdálkodásuk
• jó a tápanyag-szolgáltató képességük
• viszonylag könnyő a mővelhetıségük
• a legigényesebb szántóföldi növények is sikeresen termeszthetık rajtuk

II. Barna erdıtalajok

• jó a tápanyag- és vízgazdálkodásuk
• megfelelı a mővelhetıségük
• igényesebb szántóföldi növények is sikeresen és biztonságosan termeszthetık rajtuk
• az eróziós károk agrotechnikai eljárásokkal megakadályozhatók

III. Kötött réti talajok

• jó tápanyagkészlet, gyenge tápanyag-feltáródás
• víztartó képességük nagy, vízvezetésük kedvezıtlen
• felmelegedésük lassú
• a növénytermesztést az évszakonkénti, fıleg a tavaszi magas talajvízállás, valamint a
nagyobb esık utáni túltelítıdés kedvezıtlenül befolyásolja
• mővelhetıségük kedvezıtlen
• kora tavaszi vetéső, valamint a tartósan magas talajvízállást és vízborítást nem tőrı
növények termesztése nem ajánlatos, de a nagy vízigényő növények biztonságos
termesztése is korlátozott

IV. Laza, homoktalajok

74
• könnyő mővelhetıség
• kedvezıtlen vízgazdálkodás, kis víztartó képesség, tápanyagok túlzott
mozgékonysága
• gyakori a széleróziós kártétel
• az elérhetı termésszint általában kicsi, a termésbiztonság ingadozó
• a biztonsággal termeszthetı növények száma kevés

V. Szikes talajok
• fizikai és kémiai tulajdonságaik kedvezıtlenek
• víz- és tápanyag-gazdálkodásuk szélsıséges
• a viszonylag sikerrel termeszthetı növényfajok száma erısen korlátozott
• a termésingadozás nagy
• leginkább az ıszi gabonaféléket (búza, árpa), a késı tavaszi vetéső növényeket és
lucernát, esetleg a repcét termeszthetjük viszonylag biztonságosan
• gyakran szükséges a kémiai talajjavítás

VI. Sekély termırétegő talajok

• kevés a tárolható víz mennyisége
• a termesztés korlátozó tényezıje a víz
• kevés vizet igénylı, rövid tenyészidejő, nyár elején betakarítható növényfajok
termeszthetık viszonylag biztonságosan

A kialakított 6 szántóföldi termıhely nem mindegyike alkalmas valamennyi növény faj termesztésére
és az elérhetı termésszintek sem azonosak. Ezért termıhelyenként felsoroljuk (táblázat) a
szántóterület 95 %-át elfoglaló legfontosabb szántóföldi növények várható terméseredményeinek alsó
és felsı határát.
A fenti termésszintek, illetve a termıhelyenként 8 csoportba sorolt termésszintek a mőtrágyázási
szaktanácsadás tervezésének kiindulási értékei.

A talaj termıképességét gátló talajtulajdonságok és egyéb tényezık

A talajok termékenységét minden olyan tényezı leronthatja, amely túlzott vagy nem elegendı
mértékben jelenik meg. Ezek lehetnek fizikai, kémiai és biológiai jelenségek, vagy mindezek
együttese:
• túl tömött talaj
• túl laza talaj

75
• fölösleges víz, levegıtlen viszonyok
• vízhiány
• az öntözés káros hatása
• túlzott savanyúság
• szikesedés
• túlzott sótartalom
• sekély termıréteg
• talajszennyezés

A legtöbb termıképességet, illetve magát a növénytermesztést gátló tényezı már a termıhelyi

csoportok kialakításánál figyelembe lett véve.
A túlzott savanyúság hatásait a tápelemszolgáltatásra, illetve megszüntetésének lehetıségeit más
fejezetekben tárgyaljuk. A talajszennyezés leggyakoribb esete a nitrát-ionok kedvezıtlen mértékő
felhalmozódása a talajszelvényben. A nitrát szennyezıdés veszélye kettıs: egyfelıl egyes
tápláléknövények hajtásrészeiben felhalmozódva a táplálékláncba kerülhet, másfelıl a talajvízbe
mosódhat, elszennyezve ivóvízkészleteinket. A vizek nitrát szennyezésének elkerülésére vezették be
szakterületünkön az elsı EU szabályozást. Az EU direktíva a szennyezés mértékének drasztikus
csökkentése érdekében korlátozásokat ír elı a szerves trágyák és nitrogén-mőtrágyák használatára
vonatkozóan.
A másik lehetséges talajszennyezıdés a toxikus nehézfémek okozzák. Élı szervezetekre kifejtett
toxikus hatásuk következtében növényre, állatra, emberre egyaránt veszélyesek. A harmadik
talajszennyezı anyagcsoport a növényvédıszer-maradványok, különösen a poliaromás
szénhidrogének. A legújabb kelető szennyezıdésnek a kıolajszármazékok tekinthetık.
Minden szennyezıdésnél a megelızésen van a hangsúly. A szennyezés létrejötte után már csak nagyon
költséges tisztítási módszerekkel szüntethetık meg a talajszennyezıdések.

A talaj-tápanyag ellátottságának jellemzése

Tápanyag-szolgáltatási típusok szerint a talajokat 6 termıhelyi csoportba osztjuk az 1. táblázat

segítségével.

1. A vizsgált talajminta jele: ………

talajtípusa: ………
Arany-féle kötöttsége: ………
CaCO3 %: ………
2. A vizsgált talaj termıhelyi besorolása: ………

76
 ----------

A talajok tápanyag-ellátottságát a termıhelyi besorolás (kategória) figyelembe vételével

állapítjuk meg.
A talaj nitrogén ellátottságát a mőtrágyázási irányelvek szerint a talaj humusztartalma
jellemzi, figyelembe véve az Arany-féle kötöttség (KA) értékét is. (2. táblázat)
A talaj foszfor ellátottságát a talaj AL-P2O5 tartalmával jellemezzük, figyelembe véve a talaj
mésztartalmát, illetve savanyú talajok esetén a pH-ját is (3. táblázat).
A talaj kálium ellátottságát a talaj AL-K2O-tartalmával jellemezhetjük, figyelembe véve a
talaj Arany-féle kötöttségét (KA) is (4. táblázat).
A táblázatok megfelelı sorát kikeresve, megvizsgáljuk azt, hogy a mért értékek melyik
intervallumba esnek. A megkeresett intervallum felett a táblázat fejlécérıl leolvasható a tápanyag-
ellátottság értékelése. Ennek értéke igen gyenge, gyenge, közepes, megfelelı, jó és sok lehet.

3. A vizsgált talajminta humusztartalma: ………

4. A talaj besorolása nitrogénellátottság szerint: ………
---------
5. A vizsgált talajminta Ammónium-Laktát-oldható foszfortartalma (AL-P2O5): ……ppm
6. A talaj besorolása foszforellátottság szerint: ………
---------
7. A vizsgált talajminta Ammónium-Laktát-oldható kálium tartalma (AL-K2O): ……ppm
8. A talaj besorolása káliumellátottság szerint: ………
---------

A termesztendı növény termésének megtervezése:

A termesztendı növény termését megtervezhetjük az elızı 5 év terméseinek

figyelembevételével. Kiválasztva közülük a két legjobb termést, ezek átlagát tekintjük tervezett
termésnek. Ezt ilyen egyszerően csak tartós monokultúrában tehetjük meg.
A különbözı növények összehasonlítása érdekében terméseredményüket termésszint
kategóriába soroljuk a termıhelyi besorolásnak megfelelı táblázat alapján (5.-9. táblázatok). Az öt év
terméseibıl meghatározott termésszint-kategóriából a két legjobbat kiválasztjuk és ezek átlagát véve
kapjuk meg a tervezett növény termésszint-kategóriáját. A konkrét tervezett termés értékét a
táblázatból visszakeresve kapjuk meg.

77
 Gyakorlásképpen az általunk vizsgált növény termését tekintjük tervezett termésnek.
Keressünk hozzá 5 olyan (különbözı) elıveteményt és termését, amely alapján a tervezést elvégezve,
a vizsgált növény termése adódik:

1. A talaj termıhelyi besorolása: ………

Évek A növény Termése t/ha Termésszintje

megnevezése
5. év
4. év
3. év
2. év
1. év

A mőtrágyahatóanyag-igény meghatározása

1. A tervezett növénynek megfelelıen kiválasztjuk a megfelelı fajlagos mőtrágyaigény

táblázatot.
A táblázat sorszáma: …………
2. A termıhelyi kategória és az adott elemre vonatkozó ellátottsági kategória ismeretében a
fajlagos mőtrágya-hatóanyag igényt kikeressük.

N P K
…………….kg/t ………………kg/t ………….. kg/t

2. a fajlagos értékeket megszorozva a tervezett terméssel, az 1 ha-ra kijuttatandó mőtrágya

hatóanyag mennyiséget kapjuk.

N P K
……………kg/ha ……………..kg/ha ………………..kg/ha

A mőtrágya-hatóanyag mennyiség korrekciója

Az elıvetemény hatása
a. Pillangós növények N-igényt csökkentı hatása:

78
 A IV és VI. termıhelyek kivételével a közepes és az annál jobb nitrogén ellátottságú
talajokon, valamint a termıhelyre jellemzı közepes termésszintet meghaladó pillangós
esetén a számított N mőtrágya-hatóanyagot:
• Egyéves pillangós után 50 kg/ha-ral,
• Évelı pillangós után – az elsı évben – 50 kg/ha-ral csökkentjük,
• Lucerna után még a 2. évben is számítható 30 kg/ha levonás.

b. Nagy tömegő szerves anyag leszántásakor (kukorica, napraforgó vagy egyéb), nagy
szártömeget visszahagyó – tág C/N arányú – növények esetén:
• A szerves anyag káliumtartalmát a számított K2O mőtrágya hatóanyagból levonjuk,
mégpedig kukoricaszár esetében 5-10 kg K2O/t betakarított szemtermés, napraforgó
esetében 20-30 kg K2O/t betakarított kaszattermés, ıszibúza-szalma esetén – leszántás
vagy tarlóégetés esetén egyforma – 5-10 kg K2O/t betakarított szemtermés szerint
számolva. A szerves anyag hasznos hatóanyag tartalmát az elsı évben csak
megfelelıen aprított és idıben bemunkált termék esetében szabad figyelembe venni.
• A szerves anyag idıbeni lebontása céljából a IV. az V. és a VI. termıhelyen minden 1
t szárazanyaghoz (a betakarított szemtermésnek megfelelı mennyiségbıl számítva) 8
kg N-t adunk, vagyis ennyivel emeljük a kiszámított N adagot, ha az nem éri el a 150
kg N/ha-t. Amennyiben ezt a N-szintet meghaladja, el lehet tekinteni a nitrogén
kiegészítéstıl. Jobb termıhelyi viszonyok között – (I. és III. termıhelyek) ilyen
korrekcióval nem számolunk.

c. Az elıvetemény pozitív NPK mérlege:

Amennyiben az elıvetemény termése elmarad a tervezett terméstıl, és a terméskiesés okozója

talajtermékenységet is befolyásoló elemi kár (belvíz, stb.), akkor az elıvetemény által fel nem használt
NPK mőtrágya hatóanyag nem módosító tényezı, ha viszont a terméskiesést olyan elemi kár okozta,
mint pl. kártevı, betegség, részleges szárazság stb., úgy a közepesnél jobb ellátottságú talajokon a fel
nem vett mőtrágya hatóanyag 50 %-át figyelembe vehetjük.

Az istállótrágyázás hatása

A közepes minıségő almos trágya átlagos tápanyag szolgáltatása kg-ban 10 t istállótrágyára számítva:

N P2O5 K 2O
Az elsı évben: 18 kg/10t 20 kg/10t 40 kg/10t
A második évben 12 kg/10t 15 kg/10t 20 kg/10t

79
Feladat:
A mőtrágya-hatóanyag korrekció számolásnál a kiszámított hatóanyag mennyiségekbıl indulunk ki.
Két változatot számítunk. Az egyik esetben a megadott tényezık, a másodiknál az elıvetemények
hatását vesszük figyelembe.

N P K N P K
1 ha-ra vonatkozó mőtrágya-
hatóanyag értékek
Korrekciók kg/ha
Megadott tényezık szerint Elıvetemények szerint
Elıvetemény hatása
a. elıvetemény több évig lucerna
b. 4 t/ha kukoricatermés
szármaradványát leszántották
c. belvíz miatt 8 t/ha termés helyett
csak 4 t/ha. A kiszórt mőtrágya ua.,
mint a 86. oldalon
Istállótrágyázás
Az elıvetemény alá 50 t/ha
istállótrágyát szórtak ki.
Korrigált mőtrágya-hatóanyag igény
10 ha-os tábla hatóanyag igénye
Ammónium- Szuper- Kálisó Karbamid Triple- Kálium-
nitrát kg foszfát kg kg foszfát szulfát
kg kg kg
Mőtrágyaigény

80
Termésszinthatárok az I. termıhelyen (t/ha)

Növény I. II. III. IV. V. VI. VII.

Búza -4,0 -4,7 -5,7 -6,2 -6,9 -7,7 -8,5
Kukorica -5,0 -5,7 -6,5 -7,4 -8,3 -9,2 -10,0
Cukorrépa -30,0 -36,0 -42,0 -48,0 -55,0 -62,0 -70,0
Burgonya -15,0 -17,5 -20,0 -22,0 -25,0 -,27,5 -30,0
Borsó -2,0 -2,3 -2,7 -3,1 -3,5 -4,0 -4,5
Szója -1,5 -1,7 -2,0 -2,3 -2,6 -3,0 -3,5
Bab -0,8 -0,9 -1,2 -1,4 -1,6 -1,8 -2,0
Lucerna -20,0 -23,3 -26,6 -29,9 -33,2 -36,6 -40,0
Napraforgó -2,0 -2,3 -2,6 -3,0 -3,4 -3,9 -4,4
Repce -1,8 -2,0 -2,3 -2,6 -3,0 -3,3 -3,6
Olajlen -1,5 -1,7 -2,0 -2,3 -2,7 -3,0 -3,4
Silókukorica -26,0 -28,0 -31,0 -34,0 -38,0 -42,0 -46,0
Egynyári -15,0 -19,0 -23,0 -27,0 -31,0 -35,5 -40,0
szálas

A VII. termésszint kategória felsı hatását meghaladó termések a VIII. kategóriába tartoznak.

81
A talaj humusztartalmának határértékei (a N ellátottság megítéléséhez)

Humusz %
Szántóföldi KA Igen Gyenge Közepes Megfelelı jó Igen jó
termıhely gyenge
I. -42 -1,50 1,51-1,80 1,81-2,30 2,31-2,80 2,81-3,25 3,26-
42- -2,00 2,01-2,30 2,31-2,80 2,81-3,30 3,31-3,75 3,76-
II. -38 -1,00 1,01-1,25 1,26-1,60 1,61-2,00 2,01-2,50 2,51-
38- -1,25 1,26-1,50 1,51-2,00 2,01-2,50 2,51-3,00 3,01-
III. 38- -1,25 1,26-1,75 1,76-2,55 2,56-3,20 3,21-3,75 3,76-
50
51- -1,50 1,51-2,00 2,01-2,50 2,51-3,25 3,26-4,00 4,01-
60
61- -1,75 1,76-2,25 2,26-2,75 2,76-3,50 3,51-4,25 4,26-
IV. -30 -0,50 0,51-0,75 0,76-1,00 1,01-1,40 1,41-1,75 1,75-
31- 0,75 0,76-1,00 1,01-1,50 1,51-2,00 2,01-2,50 2,51-
38
V. 38- -1,6 1,61-1,90 1,91-2,25 2,26-2,80 2,81-3,60 3,61-
50
51- -1,80 1,81-2,10 2,11-2,45 2,46-3,00 3,01-3,80 3,81-
60
60- -2,00 2,01-2,30 2,31-2,75 2,76-3,20 3,21-4,00 4,01-
VI. -42 -1,00 1,01-1,35 1,36-1,75 1,76-2,15 2,16-2,75 2,76-
42- -1,30 1,31-1,75 1,76-2,15 2,16-2,75 2,76-3,25 3,26-

A jó ellátottsági kategória felsı határát meghaladó értékek az igen jó kategóriába tartoznak.

A talaj AL-oldható P tartalmának határértékei (a felvehetı P ellátottság megítéléséhez)
Humusz %
Szántóföldi CaCO3 Igen Gyenge Közepes Megfelelı Jó Igen jó
termıhely vagy gyenge
pHKCl
I. -1% -80 81-110 111-150 151-190 191-250 251-
1% -120 121-160 161-200 201-240 241-300 301-
II. pH 5,5- -45 46-90 91-130 131-180 181-200 201-
5,5-6,5 -60 61-110 111-150 161-200 201-240 241-

82
 6,5- -75 76-120 121-170 171-220 221-280 281-
III. -1% -60 61-100 101-140 141-180 181-220 221-
1%- -100 101-140 141-180 181-220 221-260 261-
IV. -1% -50 51-80 81-120 121-160 161-200 201-
1%- -80 81-110 111-150 151-190 191-230 231-
V. pH 6,5- -50 51-100 101-140 141-180 181-220 221-
6,5- -100 101-150 151-180 181-220 221-260 261-
VI. pH 5,5- -45 46-75 76-100 101-145 146-180 181-
5,5-6,5 -75 76-110 111-145 146-190 191-230 231-
6,5- -100 101-140 141-175 176-235 236-275 276-

A talaj AL-oldható K tartalmának határértékei (a felvehetı K ellátottság megítéléséhez)

Humusz %
Szántóföldi KA Igen Gyenge Közepes Megfelelı jó Igen jó
termıhely gyenge
I. -42 -150 151-200 201-240 241-280 281-320 321-
42- -200 201-250 251-300 301-340 341-380 381-
II. 42- -120 121-150 151-180 181-210 211-250 251-
43-50 -140 141-170 171-200 201-235 236-275 276-
50- -160 161-190 191-220 221-255 256-300 301-
III. - -150 151-210 211-300 301-380 381-450 451-
IV. -30 -50 51-75 76-110 111-170 171-250 251-
31-38 -75 76-100 101-140 141-200 201-280 281-
V. 38-50 -150 151-200 201-275 276-365 366-445 446-
51- -180 181-225 226-300 301-380 381-480 481-
VI. -42 -120 121-160 161-200 201-250 251-300 301-
42- -160 161-200 201-240 241-290 291-340 341-

İszi búza fajlagos mőtrágya igénye hatóanyagban kg/t terméshez

A talaj tápanyag ellátottsága
Szántóföldi Igen Gyenge Közepes Megfelelı jó Igen jó
termıhely gyenge
Nitrogén
I. 32 30 28 24 20 15
II. 34 32 30 27 21 16
III. 33 31 29 26 22 17

83
IV. 38 36 32 28 24 20
V. 36 34 32 28 23 17
VI. 36 34 32 28 23 18
Foszfor
I. 24 22 20 16 11 7
II. 26 24 22 18 14 9
III. 27 25 22 17 13 8
IV. 30 28 26 21 16 9
V. 30 28 26 22 18 10
VI. 29 27 24 21 18 10
Kálium
I. 21 20 19 15 11 7
II. 24 22 20 15 11 8
III. 25 23 20 15 11 7
IV. 28 26 24 20 15 9
V. 26 24 22 18 14 8
VI. 26 24 22 19 16 9

Kukorica fajlagos mőtrágya igénye hatóanyagban kg/t terméshez

A talaj tápanyag ellátottsága
Szántóföldi Igen Gyenge Közepes Megfelelı jó Igen jó
termıhely gyenge
Nitrogén
I. 34 32 29 26 21 16
II. 36 34 31 27 22 18
III. 37 35 32 28 22 17
IV. 36 34 32 29 24 19
V. 37 33 30 27 22 17
VI. 36 34 31 28 23 18
Foszfor
I. 24 22 20 15 10 7
II. 26 24 21 18 12 8
III. 28 24 22 17 11 7
IV. 27 24 22 18 12 8
V. 28 25 23 18 13 8

84
VI. 25 23 21 18 12 8
Kálium
I. 30 28 25 21 16 11
II. 31 29 27 23 18 13
III. 32 29 26 23 17 12
IV. 34 32 30 24 18 12
V. 33 30 26 24 19 13
VI. 30 27 25 21 16 12

Burgonya fajlagos mőtrágya igénye hatóanyagban kg/t terméshez

A talaj tápanyag ellátottsága
Szántóföldi Igen Gyenge Közepes Megfelelı jó Igen jó
termıhely gyenge
Nitrogén
I. 6,0 5,5 5,0 4,5 3,5 2,5
II. 7,0 6,5 6,0 5,0 4,0 3,0
III. 8,5 7,5 7,0 6,0 5,0 3,7
Foszfor
I. 5,0 4,0 3,3 2,7 1,8 0,8
II. 5,2 4,2 3,5 2,8 2,0 1,1
IV. 6,0 5,2 4,0 3,2 2,2 1,4
Kálium
I. 10,0 9,5 9,0 7,5 6,0 4,5
II. 11,5 11,0 10,5 9,5 9,0 7,0
IV. 12,0 11,5 11,0 10,0 9,0 7,0

85
Szója fajlagos mőtrágya igénye hatóanyagban kg/t terméshez

A talaj tápanyag ellátottsága

Szántóföldi Igen Gyenge Közepes Megfelelı jó Igen jó
termıhely gyenge
Nitrogén
I. 66 63 60 55 45 28
II. 70 66 62 56 50 30
III. 72 70 67 63 55 35
Foszfor
I. 58 55 50 43 33 20
II. 60 57 53 45 37 24
III 60 55 50 45 40 25
Kálium
I. 60 56 52 45 35 22
II. 65 60 55 47 40 24
III. 60 55 50 45 40 25

İszi káposztarepce fajlagos mőtrágya igénye hatóanyagban kg/t terméshez

A talaj tápanyag ellátottsága

Szántóföldi Igen Gyenge Közepes Megfelelı jó Igen jó
termıhely gyenge
Nitrogén
I. 60 56 52 48 44 25
II. 70 67 64 60 50 35
III. 60 56 53 49 45 25
IV. 70 68 65 61 52 35
V. 65 60 55 52 45 35
Foszfor
I. 50 46 43 39 34 30
II. 52 47 44 40 36 34
III. 55 50 47 43 39 35
IV. 56 52 49 46 40 35
V. 45 43 40 37 33 28

86
Kálium
I. 56 48 44 40 36 20
II. 58 53 47 42 39 30
III. 70 60 55 50 45 30
IV. 58 53 47 44 40 30
V. 56 53 50 44 40 30

Mintafeladatok

1. Hány kg mőtrágyát kell kijuttatni az Nmin módszer szerint 30 ha területre ıszibúza alá, ha a talaj 1
m-es rétege átlagosan 2,1 mg nitrát-nitrogént és 1,5 mg ammónium-nitrogént tartalmaz
kilogrammonként? A talaj térfogattömege 1,6 t/m3.

A talaj ásványi N tartalma átlagosan = 2,1 mg N / kg talaj+ 1,5 mg N / kg talaj = 3,6 mg N / kg talaj
= 3,6 g N / tonna talaj

1 ha területre:
1 ha (100 x 100 m) terület 100 cm mélyen 10 000 m2 x 1 m = 10 000 m3 –t jelent.
Térfogattömeg alapján kiszámítható 1 ha terület 1 m méységig hány kg talajt
tartalmaz:
m (t) = T (t/m3) x V (m3)

mtalaj = 1,6 t/m3 x 10 000 m3 = 16 000 t

Ekkora tömegő talajban az ásványi N mennyisége: 16 000t x 3,6 g N / t talaj = 57 600 g = 57,6 kg

Nmin módszer alapján 150 kg szükséges ıszi búza alá → Így 150 – 57,6 = 92,4 kg N hatóanyagot kell
kiszórni hektáronként.

Ez a 30 ha területre 30 x 92,4 =2772 kg = 2,77 t N hatóanyagot jelent.

Ha ezt karbamiddal juttatjuk ki, akkor figyelembe véve a karbamid 46,6 % -os hatóanyagtartalmát
2,77 / 46,6 x 100 = 5,94 t karbamid szükséges.

87
2. . Hány kg P van 1 ha terület 0-25 cm-es rétegében, ha a talaj térfogattömege 1,3 t/m3, és AL-
oldható foszfor (P2O5) tartalma 100 mg P2O5/kg talaj?

1 ha terület 25 cm mélyen 10 000 m2 × 0,25 m = 2 500 m3 talajt tartalmaz, amely 2 500 m3× 1,3 t/m3 =
3250 t talajnak felel meg.

1 kg talaj 100 mg P2O5 –ot tartalmaz

1 t talaj 100 g P2O5 –ot tartalmaz
3250 t talaj X g P2O5 –ot tartalmaz
----------------------------------------------------
X = 325 000 g = 325 kg P2O5, amely P –ba átszámolva:

142 g (1 mol) P2O5 62 g (2 mol) P –t tartalmaz

142 kg P2O5 62 kg P-t tartalmaz
325 kg P2O5 Y kg P-t tartalmaz
-----------------------------------------------------
Y = 141,9 kg P

Tehát, 1 ha terület 25 cm mélységig 141,9 kg P-t tartalmaz .

3. Hány tonna N viszünk el a 20 ha-os táblából, ha az ıszibúza szemtermése 5 t/ha, a szem N tartalma
2,0%, a szalma N tartalma 0,4%, a szem/szalma arány 1/1,3 és a termés nedvességtartalma 15% ?

20 ha Nedves tömeg Száraz tömeg N tartalom

Szem 100t 85 t 1,7 t
Szalma 130 t 110,5 t 0,442 t

A kérdés, hogy mennyi N-t viszünk el a területrıl, attól függ hogy a szalmát beszántjuk vagy pedig a
növény minden részét elvisszük-e a területrıl.

Elsı esetben a válasz: 1,7 t N-t viszünk el (ami csak a szemtermés N tartalmát jelenti).

Második esetben N-t mind a szemmel mind a szalmával elvisszük, vagyis 1,7 + 0,442 =2,142 t N-el
csökken aratás után a 20 ha talaj N tartalma.

88
4. Hány tonna P2O5 –ot viszünk el a 100ha-os tábláról, ha a kukorica szemtermése 6t/ha, a száraz
szem P tartalma 0.4%, a száraz szalma P tartalma 0.1% volt, a szem/szalma arány 1/1.5, a ternmés és a
szár nedvességtartalma 12%?

A feladatot táblázat segítségével oldhatjuk meg legkönnyebben:

Nedves tömeg Száraz P tartalom P2O5 tartalom

tömeg
Szem 6t x 100 ha = 600 t
Szalma

A szalma nedves tömegét a szem/szalma aránya alapján számítjuk 1 : 1,3

Nedves tömeg Száraz P tartalom P2O5 tartalom

tömeg
Szem 600 t
Szalma 600 t x 1,3 = 780 t

A tápelemtartalmat mindig száraz tömegre vonatkoztatjuk, így a nedvességtartalom alapján száraz

tömeget kell számolni. A nedvességtartalom 12%, így a szárazanyagtartalom 88%.

Nedves Száraz tömeg P tartalom P2O5 tartalom

tömeg
Szem 600 t 600 / 100 x 88 = 528 t
Szalma 780 t 780 / 100 x 88 = 686,4 t

A száraz tömegre vonatkoztatott P tartalom alapján:

Nedves Száraz P tartalom P2O5 tartalom

tömeg tömeg
Szem 600 t 528 t 528 / 100 x 0,4 = 2,112 t
Szalma 780 t 686,4 t 686,4 / 100 x 0,1 = 0,6864 t

A P átszámítása P2O5-é a következı elven alapul:

142 g azaz 1mol P2O5 tartalmaz 62 g (2 mol P)

89
Xg tartalmaz 2,112 g
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
X = 4,83 g → 4,83 t a szem esetében

142 g azaz 1mol P2O5 tartalmaz 62 g (2 mol P)

Yg tartalmaz 0,6864 g
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Y = 1,57 g → 1,57 t a szalma estében

Nedves Száraz P tartalom P2O5 tartalom

tömeg tömeg
Szem 600 t 528 t 2,112 t 4,83 t
Szalma 780 t 686,4 t 0,6864 t 1,57 t

Tehát a kukorica terméssel (szem+szalma) összesen 4,83t + 1,57t = 6,4t P2O5-t viszünk el.

5. Hány kilogramm karbamidot, 50%-os kálisót és 40%-os triplefoszfátot kell összekeverni 300 kg
14:20:10 (N:P2O5:K2O) hatóanyag tartalmú mőtrágyakeverékhez.

A 14:20:10 (N:P2O5:K2O) azt jelenti hogy 100 kg mőtrágyakeverékben legyen:

14 kg N
20 kg P2O5
10 kg K2O.
Ezek alapján a 300 kg keverékhez:
14 x 3 = 42 kg N
20 x 3 = 60 kg P2O5
10 x 3 = 30 kg K2O hatóanyag szükséges.

Az ehhez szükséges monomőtrágyák:

Karbamid: 100 kg karbamidban van 46,6 kg N
X kg karbamidban van 42 kg N
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
X = 90,13 kg karbamid szükséges

Triplefoszfát: 100 kg triplefoszfátban van 40 kg P2O5

Y kg triplefoszfátban van 60 kg P2O5

90
 –––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Y = 150 kg triplefoszfát szükséges

Kálisó (50%) 100 kg kálisóban van 50 kg K2O

Z kg kálisóban van 30 kg K2O
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Z = 60 kg 50%-os kálisó szükséges

6. Milyen összetételő lesz (N:P2O5:K2O %-ban) a 10 kg karbamidból, 20kg 40%-os kálisóból és 30kg
szuprfoszfátból álló mőtrágyakeverék?

Elsıként kiszámítandó az egyes monomőtrágya mennyiségekben lévı hatóanyag!

10 kg karbamid:
100 kg karbamidban van 46,6 kg N
10 kg karbamidban van X kg N
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
X = 4,66 kg N

30 kg szuperfoszfát:
100 kg szuperfoszfátban van 18 kg P2O5
30 kg szuperfoszfátban van Y kg P2O5
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Y = 5,4 kg P2O5

20 kg 40%-os kálisó:
100 kg kálisóban van 40 kg K2O
20 kg kálisóban van Z kg K2O
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Z = 8 kg K2O

Az így elkészített mőtrágyakeverék tömege:

10 + 30 + 20 = 60 kg mőtrágyakeverék, amely tartalmaz: 4,66 kg N

5,4 kg P2O5
8 kg K2O hatóanyagot.

91
100 kg mőtrágyakeverék 4,66 kg x 100/60 = 7,8 kg N
5,4 kg x 100/60 = 9 kg P2O5
8 kg x 100/60 = 13,3 kg K2O

Tehát a mőtrágyakeverék összetétele (7,8 : 9 : 13,3) (N : P2O5 : K2O)

7. Tervezzen egy szántóföldi kísérletet ıszi búzával annak modellezésére, hogy hány kg

nitrogénmőtrágyát érdemes kiszórni gazdaságosan és környezetkímélıen!

Az ıszibúza terméssel és a hozzátartozó melléktermékkel 27 kg N-t tartalmaz.

Ha pl. 5 t ıszibúza termést várunk hektáronként, akkor ehhez 5 × 27 = 135 kg N-re van
szükség. A kísérlet mőtrágya hatóanyag adagjainak tehát e körül a mennyiség körül kell
lennie.

Kell egy un. kontroll terület, ahol nem adunk N mőtrágyát, hogy lássuk, milyen a talaj
természetes N szolgáltató képessége.
Ez alapján a következı adagokat tervezzük kijuttatni legalább 3 ismétlésben:

1. Kezelés 0 kg N/ha
2. Kezelés 135 × 0,25 = 34 kg N/ha
3. Kezelés 135 × 0,5 = 68 kg N/ha
4. Kezelés 135 × 0,75 = 102 kg N/ha
5. Kezelés 135 × 1 = 135 kg N/ha
6. Kezelés 135 × 1,25 = 169 kg N/ha
7. Kezelés 135 × 1,5 = 203 kg N/ha

8. Hány tonna P2O5 –ot viszünk el a 100ha-os tábláról, ha a kukorica szemtermése 6t/ha, a
száraz szem P tartalma 0.4%, a száraz szalma P tartalma 0.1% volt, a szem/szalma arány
1/1.5, a ternmés és a szár nedvességtartalma 12%?

A feladatot táblázat segítségével oldhatjuk meg legkönnyebben:

Nedves tömeg Száraz P tartalom P2O5 tartalom

92
 tömeg
Szem 6t x 100 ha = 600 t
Szalma

A szalma nedves tömegét a szem/szalma aránya alapján számítjuk 1 : 1,3

Nedves tömeg Száraz P tartalom P2O5 tartalom

tömeg
Szem 600 t
Szalma 600 t x 1,3 = 780 t

A tápelemtartalmat mindig száraz tömegre vonatkoztatjuk, így a nedvességtartalom

alapján száraz tömeget kell számolni. A nedvességtartalom 12%, így a
szárazanyagtartalom 88%.

Nedves Száraz tömeg P tartalom P2O5 tartalom

tömeg
Szem 600 t 600 / 100 x 88 = 528 t
Szalma 780 t 780 / 100 x 88 = 686,4 t

A száraz tömegre vonatkoztatott P tartalom alapján:

Nedves Száraz P tartalom P2O5 tartalom

tömeg tömeg
Szem 600 t 528 t 528 / 100 x 0,4 = 2,112 t
Szalma 780 t 686,4 t 686,4 / 100 x 0,1 = 0,6864 t

A P átszámítása P2O5-é a következı elven alapul:

142 g azaz 1mol P2O5 tartalmaz 62 g (2 mol P)

Xg tartalmaz 2,112 g
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
X = 4,83 g → 4,83 t a szem esetében

93
142 g azaz 1mol P2O5 tartalmaz 62 g (2 mol P)
Yg tartalmaz 0,6864 g
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Y = 1,57 g → 1,57 t a szalma estében

Nedves Száraz P tartalom P2O5 tartalom

tömeg tömeg
Szem 600 t 528 t 2,112 t 4,83 t
Szalma 780 t 686,4 t 0,6864 t 1,57 t

Tehát a kukorica terméssel (szem+szalma) összesen 4,83t + 1,57t = 6,4t P2O5-t viszünk el.

9. Hány tonna N viszünk el a 20 ha-os táblából, ha az ıszibúza szemtermése 5 t/ha, a szem N

tartalma 2,0%, a szalma N tartalma 0,4%, a szem/szalma arány 1/1,3 és a termés
nedvességtartalma 15% ?

20 ha Nedves tömeg Száraz tömeg N tartalom

Szem 100t 85 t 1,7 t
Szalma 130 t 110,5 t 0,442 t

A kérdés, hogy mennyi N-t viszünk el a területrıl, attól függ hogy a szalmát beszántjuk vagy
pedig a növény minden részét elvisszük-e a területrıl.

Elsı esetben a válasz: 1,7 t N-t viszünk el (ami csak a szemtermés N tartalmát jelenti).

Második esetben N-t mind a szemmel mind a szalmával elvisszük, vagyis 1,7 + 0,442 =2,142
t N-el csökken aratás után a 20 ha talaj N tartalma.

10. A búzanövény K tartalma április 5.-én átlagosan 2.1%, tömege 35g. Április 30.-án

tömege 45g és K tartalma 2.0%. A két idıpont között felvett vagy leadott a növény káliumot,
mennyit és milyen sebességgel?

94
 Április 5. Április 30
Tömeg Tömeg
K tartalom K tartalom
(száraz) (száraz)
35 g 35 / 100 x 2,1 = 0,735 g 45 g 45 / 100 x 2 = 0,9 g

A növény szárazanyagra vonatkoztatott K tartalma nıtt 0,165 g –al. A vizsgált növekedés

idıtartama 25 nap.

A K felvétel sebessége : 0,165g / 25 nap = 6,6 10-3 g/nap

11. A búzaszem K tartalma 0.8% a szalmáé 0.4%, nedvességtartalmuk 8%, a szem/szár arány
1:1.5. Mennyi káliumot (K2O) vontunk ki a talajból, ha a termés 4 t/ha volt?

12. A búzaszalma K tartalma 1.5% (szárazanyagra számítva). Hány kg K hatóanyag

fordítódik 20t búza szemterméshez tartozó szalma megtermeléséhez? (szem/szalma arány

1/1.3, mindkettı nedvességtartalma 12%).

13. A búzaszem K tartalma 0.9% a szalmáé 0.5%, nedvességtartalmuk 12%, a szem/szár

arány 1:1.4. Nıtt vagy csökkent a talaj K tartalma betakarítás után, ha a termés 4 t/ha volt és a
búza alá 80 kg/ha 50%-os kálisót szórtunk ki?

14. Hány tonna K2O-ot tartalmaz az 50 ha-os kukoricatáblán termett növényállomány

aratáskor, ha a kukoricaszem termés 7 t/ha volt, a termés K2O tartalma 1.2%, a szár K2O
tartalma 1.4%,
a szem/szár arány 1/1.5 volt. A termés nedvességtartalma 15%.

Bordói lé készítés
A bordói lé rézszulfát oldatból készül, úgy, hogy a rézszulfát hidrolízisébıl eredı
savanyú kémhatást mésztejjel semlegesítjük.
CuSO4 + Ca(OH)2 = CaSO4 +Cu(OH)2

95
A CuSO4 oldat készítése:
0,5 g CuSO4 kristályos rézszulfátot ( CuSO4. 5H2O ) gyorsmérlegen bemérünk egy 100
cm3-es Erlenmeyer lombikba, kb. 50 cm3 desztillált vízben feloldjuk.

A mésztej készítése:
A 300cm3 -es fızıpohárba kiskanál oltott meszet teszünk. Desztillált vízzel a pohár oldalán
levı jel szerint 200 cm3-re feltöltjük.

A mésztej Ca(OH)2 tartalmának meghatározása:

20 cm3 mésztejet mérıhengerrel kimérve egy 100 cm3-es Erlenmeyer lombikba helyezünk. 3
csepp fenolftalein indikátort hozzáadva halvány rózsaszínig titráljuk 1 mól/ dm3 -es HCl
oldattal. A fogyásból kiszámítható a mésztej-tartalom.

A CuSO4 oldat semlegesítése:

A számított mennyiségő mésztejet a CuSO4 oldathoz öntve összekeverjük. Az elkészült
bordói lé pH-ját univerzál indikátor papírral ellenırizzük

Számítás menete:
adatok:
bemért kristályos rézszulfát ( CuSO4. 5H2O ): 0,5 g
HCl fogyás 1M-os oldatból : 3 cm3
bemért mésztejoldat : 20 cm3

moláris tömeg: CuSO4. 5H2O M= 249,5

a szükséges Ca(OH)2 kiszámítása:

CuSO4 + Ca(OH)2 = CaSO4 +Cu(OH)2
A reakció egyenletbıl alapján:
1 mól CuSO4 semlegesítéséhez 1 mól Ca(OH)2 szükséges
(1mól CuSO4 1 mól kristályos rézszulfátban van )
A bemért 0,5 g kristályos rézszulfát : 0,5 / 249,5 = 2.10-3 mól

2.10-3 mól kristályos CuSO4-hoz 2.10-3 mól Ca(OH)2 szükséges

96
b. Az elkészített mésztejoldatban levı Ca(OH)2 tartalom kiszámítása:
Ca(OH)2 + 2 HCl = Ca2+ + 2Cl- + H2O

1000cm3 HCl oldatban 1 mól HCl van

3
3 cm X= 3.10-3 mól

2 mól HCl semlegesít 1 mól Ca(OH)2 -ot

3.10-3 mól 3.10-3 /2 = 1,5. 10-3 mól Ca(OH)2 -ot

Az oldatnak 1,5. 10-3 mól a Ca(OH)2 tartalma

c. Semlegesítéshez szükséges mésztejmennyiség meghatározása:

20 cm3 mésztejben 1,5. 10-3 mól a Ca(OH)2

Y= 2.10-3 .20 /1,5. 10-3 = 26,66cm3 mésztejben 2 .10-3 mól Ca(OH)2

0,5 g kristályos rézszulfáthoz 26,66 cm3 mésztej szükséges az általunk készített oldatból.

97