A tánc radikális cselekedet

A tánc radikális cselekedet. A táncról való gondolkodás, a tánc tanulmányozása, vagy akár a tánc
művelése ebben a 21-dik századunkban radikális cselekedet.
Miért?
Mert ha a tánc számít, ha a tánc befolyásolja, hogy hogyan érzünk, gondolkodunk és cselekszünk,
akkor a táncolás megkérdőjelezi a modern kultúránk alapjait.
Melyeket?

1. Az elme előbbre való a testnél.

Első és alapvető érték nyugati kultúránkban az, hogy elsődlegessé tesszük az elménk képességeit,
különösen azt, hogy képesek vagyunk az érzéseink, az érzékelésünk, a testi mivoltunk ellenében is
gondolkodni, érvelni. Gondolkodom, tehát vagyok. Hisszük, hogy “mi”, mint gondolkodó elmék,
képesek vagyunk ellenőrzést gyakorolni testi cselekedeteink felett, és hogy ez így helyénvaló. Úgy
véljük, hogy az elme test feletti uralmának megvalósítása jó , és egyértelmű út a sikerhez minden
területen.
Az ötletet, hogy a gondolkodás a legvégsőbb emberi sajátosság nagy reménnyel fogadták a korai
modern filozófusok, közgazdászok, politikusok és költők. Azt gondolták, hogy ha mindenki
megtanulja használni a gondolkodást, akkor mindenki ugyanahhoz a válaszhoz fog eljutni – az igaz
és biztos tudáshoz, a közös jóhoz, a világbékéhez.
Viszont mi emberek nem racionális elmék vagyunk, amit testi tartótégelybe helyeztek. Testek
vagyunk. Testi énünk van, melynek mozgásai azok, amik egyáltalán lehetővé teszik, hogy
gondolkodjunk, érezzünk és cselekedjünk. És ha egy igazságos és fenntartható világot szeretnénk
elérni, akkor biztosítanunk kell, hogy az odavezető út során tiszteletben tartjuk a testi énünk
mozgásában rejlő bölcsességet és működést.
A tánc radikális aktus, mert emlékeztet minket arra, hogy a testi mozgásaink, amiket végzünk, azok
tesznek minket azzá, amik vagyunk.

2. Az egyén áll az első helyen.

Az elme előbbrevalóságába vetett elképzelés után mindjárt a második helyen van az, hogy
önmagunkra elsősorban mind egyedülálló egyénre gondolunk. Arra törekszünk, hogy függetlenek és
önfenntartók legyünk, megteremtsük a saját erőforrásainkat és kiszolgáljuk a saját szükségleteinket.
Azzal lépünk be kapcsolatokba, hogy készen állunk maradni vagy kilépni, annak függvényében,
hogy az a kapcsolat mennyi előnnyel jár számunkra.
Ugyanakkor, mi emberek elsődlegesen nem egyének vagyunk. Mielőtt akár csak gondolhatnánk,
vagy kimondhatnánk, hogy “én”, már mások voltak azok, akik létrehoztak, lehetővé tettek minket.
Azok, amik vagyunk, azt annak köszönhetjük, hogy milyen kapcsolatunk van azokkal, akik az
életünket támogatják, a születésünktől a halálunkig. És ha egészséges és életet tápláló kapcsolatokat
akarunk kialakítani másokkal, akkor tisztelnünk kell azt, hogy a testi létünk az, ami független.
A tánc radikális aktus, mert emlékeztet arra, hogy a mi testi létünk csupán az önmagunkhoz, a
másokhoz és a minket körülvevő természeti világhoz fűződő kapcsolataink hálózatának részeként
létezik.

3. Az írásbeliség elsőbbsége.

A harmadik érték, amit nagyra tartunk, az az írás, mint a tudás közvetítője. A szavakat tartjuk a
legalkalmasabbnak arra, hogy lejegyezzenek, megőrizzenek és továbbadjanak bármiféle igazságot.
A leírt szónak ez a szerepe virágba szökkent a könyvnyomtatás feltalálásával és annak első
felhasználási módjával, a biblianyomtatással. Bármely osztályba, népcsoportba vagy nembe tartozó
egyén hozzáfért saját maga számára Isten legnagyobb misztériumaihoz. Ehhez csupán olvasni
kellett megtanulni.
Viszont, ahogy azt ma már tudjuk, nem minden fontos, ami le van írva, és nem minden fontos
dolgot lehet leírni. Vannak a tudásunknak olyan részei, melyek nem szavakban vannak kódolva.
Még maga az írás és olvasás is fizikai cselekvés, mely pontos izommozgásokat igényel. A szavak
nem tudnak önmagunknak érvényességet adni. Ez az érvényesség azokból a megélt tapasztalatokból
származik, amit kifejeznek, és azokból, amik megélését lehetővé teszik.
A tánc radikális aktus, mert ennek a tevékenységnek az űzése azt jelenti, hogy van olyan tudás,
melyet nem lehet szavakkal átadni. Olyan tudás, mely maguknak a szavaknak az értelmét is adja.

4. Amikor csak lehet, ülj!

A negyedik érték a másik három következménye. Előnyben részesítjük az olyan munkákat, amit
ülve lehet végezni, gondolkodva, olvasva, írva. Éveket töltünk azzal, hogy megtanuljunk nyugodtan
ülni, hogy utána ezekkel a feladatokkal foglalkozhassunk. És ha jól csináljuk, akkor a jutalmunk az,
hogy olyan munkát végezhetünk, ahol tovább ülhetünk. Aztán a nap végén, mikor kifáradtunk akkor
leülünk, hogy szórakozzunk, hogy együnk, hogy foglalkozzanak velünk. Azt akarjuk, hogy a fizikai
munkát más végezze el. Mi keményen dolgozunk, hogy ülhessünk.
Ugyanakkor, a testi lényünk arra született, hogy mozogjon. Arra született, hogy a mozgáson
keresztül tanuljon, alakuljon, újítson és táplálja azokat a kapcsolatokat, melyek támogatnak, hogy
kihozzuk magunkból mindazt, aminek a lehetősége megvan bennünk. A testi lényünk ilyen módon
való mozgatása örömet okoz, akár a lehető legnagyobb örömet is.
A tánc radikális aktus, mert amikor ezt csináljuk, felidézzük azt az ősi örömet, amit testünk
mozgatása jelent.

Összegezve, ha táncolunk, és azt állítjuk, hogy a tánc számít, akkor azt is alátámasztjuk, hogy mi
nem csupán gondolkodó egyének vagyunk, akiknek a legjobbat az tesz, ha ülünk és írunk. Testi
létünk van, mely érzékel, érez, és nyújtózkodik a tudásért, igazságosságért és békéért, amire
vágyunk.

Úgyhogy, akkor mit tegyünk?

Meg kell mindannyiunknak találnunk a táncost magunkban, és a táncot abban, amit csinálunk.
Szükségünk van a lélegzésre ahhoz, hogy mozogjunk, és a mozgásra ahhoz, hogy lélegezzünk, és
érzékeinkkel éreznünk kell a testünket mozogni. Ha ezt tesszük, akkor képesek leszünk
gondolkodni és érezni olyan módon, mely nem távolodik el a földhöz kapcsolódó, földből származó
testünktől.

1. Táncolj az univerzum benned megvalósuló részéért.

Mi emberek, mindannyian test és tudatosság vagyunk. Mindannyian egy kicsi darabjai vagyunk az
univerzumnak, és az az energia, ami az univerzumot alkotja bennünk élővé válik, mi vagyunk az
élete, rajtunk keresztül él. Ez az élet kifejezi magát minden mozdulatunkban. Minden mozgás, amit
megteszünk, az alakítja ezt az energiát, formát ad neki és útjára indítja.
A tánc játék azzal a mozgással, ami minket alkot. A táncon keresztül gyakoroljuk az érzékszerveink
használatát, hogy észleljük azt, ahogy ez a mozgás létrehoz minket, és ahogy a mi mozgásunk az
energiának való formát adás közben szintén létrehoz minket. A tánc játék ezzel a mozgással és
energiával, mely lehetővé teszi, hogy felfedezzük és eddzük azt a képességünket, hogy
létrehozhassuk saját mozgásunkat – azt a mozgást, mely összhangban van a mi egészségünkkel és
jól-létünkkel. A táncolás során megalkotjuk magunkat. Azzá válunk, akik valójában vagyunk. Azok
vagyunk, amit gondolunk, amit érzünk és amit csinálunk.
 Amikor táncolunk, azt nem az “énünkért” tesszük, és nem is azért, hogy dicséretet kapjunk
másoktól. Azért táncolunk, hogy tudatosan részt vegyünk annak a megalkotásában, ami van, úgy,
ahogy az épp megtörténik bennünk. Azért csináljuk, hogy lehetővé tegyük az univerzumnak, ami mi
vagyunk, hogy éljen rajtunk keresztül.
Amikor táncolunk, akkor a testi valónkban megtaláljuk azokat a gondolatokat és motivációkat,
melyre szükségünk van ahhoz, hogy a minket érintő társadalmi, pszichológiai és környezeti ügyekre
kreatívan és építően tudjunk reagálni. Megtehetjük ezt a reakciót, mert figyelmesen jártunk el.
Figyelmesen jártunk el, mert érezzük, hogy milyen az, testi lénynek lenni. És ezzel a tudással
megkapjuk a legbiztosabb morális iránytűt.

2. Gyakorold a táncot szűken, de értsd tágan.

Általában, amikor táncot kezdünk tanulni, akkor egy technikával kezdünk, vagy egy tanárral. Egy
adott technika gyakorlatai segítenek abban, hogy a figyelmünket egy bizonyos mozgástartományra
fókuszáljuk, ezzel gyorsítva a lehetőségeink tudatosulását, és segítenek abban, hogy az energiánkat
ide irányítsuk.
A tánc ugyanakkor végtelen. Végtelen mintázatai vannak az érzékelésnek és reagálásnak még egy
testen belül is. A tánc során gyakoroljuk azt a képességünket és hajlandóságunkat, hogy játsszunk
azokkal a mozgásokkal, amik vagyunk, és felfedezzük, hogy mire vagyunk képesek. Ez a játék
jelentheti azt is, hogy új mozgásokat kreálunk, vagy megtestesítjük egy adott technika mozgásait
olyan teljesen, hogy azok sajátunkká válnak. Bárhogy is legyen, a forma nem mértéke a táncnak,
csupán egy eszköz, mely segít nekünk megtalálni azt a táncost, aki mi vagyunk, és a táncot
mindabban, amit csinálunk.

3. A mozgás minden akadályát fogadd örömmel, mint egy lehetőséget, mely jobb táncossá tehet.

Amikor táncról beszélek, az egyik leggyakoribb kérdés azokhoz szokott kapcsolódni, akik
korlátozva vannak a mozgásban, betegség, bénultság vagy egyéb ok miatt. Ők hogyan
táncolhatnak?
Azt szoktam válaszolni, hogy a tánc kreatív mozgás. Minden emberi lény, aki akár csak egy kicsit
is tud mozogni, aki tud lélegezni, pislogni, vagy a kisujjával integetni, és megvan benne a vágy,
hogy mozogjon, az tud játszani azokkal a lehetőségekkel, amit a mozgás megnyit. Létre tudja hozni,
meg tudnak benne valósulni az érzékelésnek és az arra való reakciónak új mintázatai. Meg tudja
hívni az idegrendszeri hálózatát arra, hogy új kapcsolatokat létesítsen. Amikor ilyen módon
mozgunk, akkor megnyitjuk az utat a testünk kreativitása felé, egyben a gyógyulása felé. És ez
maga a tánc.
Ugyanez vonatkozik azokra, akik valami sérülés miatt kerültek a partvonalra. Sok esetben azért
sérülünk meg, mert valamelyik testrészünk – egy erős testrész – több terhet cipel, mint kellene neki.
A sérülés így egy lehetőség arra, hogy lelassítsunk, és figyeljünk jobban az érzékelésünkre,
találjunk több szabadságot a mozgásunkban, több játékosságot, és így képesek legyünk mozgásba
hozni nagyobb és dinamikusabb mintázatait az erőnknek és mozgásunknak.
Amikor szélesen értelmezzük a táncot, akkor tudjuk, hogy bármi ami velünk történik – kellemes
vagy sem – lehetőséget ad nekünk a tánc élményének elmélyítésére és a képességeink fejlesztésére.

4. Tartsd életben a szenvedélyt.

Ahogy eltöltesz időt azzal, hogy egy új módszert vagy stílust megtanulj, egy idő után az újdonság
ereje eltűnik, a lelkesedés elhalványul. Egyszer csak a mozgások, melyek valaha élettelik voltak
rutinná válnak. Már nem produkálják ugyanazt az élményt. Fokozatosan és elkerülhetetlenül
megjelennek a cikk elején felsorolt értékek, egyre erősebben kezdjük az elménk erejét a testünk
irányítására használni vagy egyszerűen elfog a vágy, hogy leüljünk.
 Mi emberek nagyon jók vagyunk szokások kialakításában. Nagyon jók vagyunk abban, hogy
beleragadjunk a szokásainkba, azokba is, amit mi magunk hoztunk létre – még akkor is, amikor
táncolunk. És mégis, a tánc a leghatásosabb erőforrásunk a testi érzékelésünk tudatosságának életre
keltéséhez, mely előhozza a kreativitásunkat. Ahogy a mozgás lehetőségeivel játszunk, kinyílunk az
életet lehetővé tevő áramlatok számára, melyek bennünk áramolnak, és amelyek folyamatosan
keresik a lehetőséget, hogy új formákban mutatkozzanak meg.
Úgyhogy, amikor táncolunk, csak rajtunk múlik, hogy életben tartjuk-e a szenvedélyünket, hogy
visszatérünk-e a légzésünk üteméhez, hogy összekapcsolódunk-e azokkal a mozgásokkal, amik
minket alkotnak, hogy kinyitjuk-e magunkat az univerzum rajtunk keresztüláradó energiáinak.

Ott van a táncos mindannyiunkban és mindaz, amit csinálunk, tánc. Amikor megtaláljuk ezt a
táncoló energiát, akkor megtaláltuk a létező legerősebb erőforrást, amivel felmérhetjük a hatását
mindannak a mozgásnak, amit életünk bármely területén végzünk, amivel megérthetjük és együtt
érezhetünk azzal a fájdalommal, amit magunkban és másokban keltünk, és amivel megérezhetjük,
hogy hogyan mozoghatunk olyan módokon, mely gazdagítja az életünket, az emberi közösségünket,
ezen a bolygón.
Ha mi emberek túl akarjuk élni a 21-dik századot, akkor ez kötelességünk.

Szerző: Kimerer LaMothe PhD, a cikk a Psychology Today-ben jelent meg

http://5ritmus.wordpress.com/a-tanc/
Fordította: Fejér Péter