A felvilágosodás eszmerendszere és főbb képviselői

A felvilágosodás a XVII.-XVIII. század filozófiai, eszmetörténeti mozgalma. Kialakulásához hozzájárult a

fizika XVII. századi fejlődése, elsősorban Newton munkássága. A vélekedés helyett a racionalizmus és
a tapasztalat (empirizmus) került előtérbe, és a matematika hatása érvényesül abban, hogy a világot
leírhatónak, kiszámíthatónak, megismerhetőnek tekintették. A természettudományok mintájára a
társadalmat is vizsgálhatónak tartották, a felismert szabályszerűség alapján pedig átalakíthatónak.
Ennek legfontosabb eszköze a nevelés (felvilágosítás), mellyel elérhetők a legfontosabb felvilágosult
erények: a hit fejlődésében (a jólét emelésével a világ boldogabb lesz); a tolerancia terén (ekkor még
elsősorban vallási türelem, hiszen ekkorra zárult le a vallásháborúk kora, és lehetővé vált több vallás
együttélését egy államon belül); a szabadság terén (ez a szólás- és vallásszabadság mellett a rendi
korlátok lebontását is jelentette). Angliából indult ki a XVII. század második felében, majd a XVIII.
századi Franciaországban teljesedett ki.

A felvilágosodás eszmerendszerének általános jellemzése:

A felvilágosodás korszellemé vált. Főnemesi, majd polgárdi szalonokban terjedt el. Kísérletet tettek a
felvilágosult tudás összegzésére, ez a Diderot és d' Alembert szerkesztésében készült francia
enciklopédia. A felvilágosodásnak köszönhetően előtérbe került a gondolkodás, a ráció minden
hatóság abba vetett hit (a fény százada). A felvilágosodás arra biztat, hogy ne fogadjuk el a szolgaian,
amit mások mondanak, a kritikai gondolkodást, az értelem mindenféle hagyomány és technikai
elhelyezését tekinti követendőnek. Képviselői hittek abban, hogy a felvilágosodás által minden
probléma kezelhető, az ember és a társadalom növelhető, felemelhető. A tekintélye, a zsarnokságon
alapuló állam helyett a gazdasági, kulturális reformokat megvalósító, szabadságon alapuló államban
hittek. Felléptek a fanatizmus, a vallási dogmák ellen, és helyette tolerancia és ezen a téren is a
józanész jelszavát hirdették. A felvilágosodás képviselői között voltak sokan destiák, azaz nem
tagadták Isten létét, ugyanakkor a vallást személyes ügynek tekintették, amibe sem a társadalomnak
be sem az államnak nincs beleszólása. Fontos szerepet játszott az új eszmék terjedésében a
megnövekedett könyvkiadás. Mivel a könyvkiadás üzleti vállalkozás, ezért a kiadók nyilván olyan
témájú köteteket jelentetnek, meg amire a piaci kereslet megfelelő. Másik oldalról viszont ilyen
volumenű változáshoz egyre több szerzőre volt szükség, akik a nyilvánosság elé akarták tenni
gondolataikat (tudományok), érzéseiket (költészet). A felvilágosodás időszakában alakult ki a titkos
testvéri szövetségen alapuló szabadkőműves mozgalom is, aminek jelszava: „egyenlőség, testvériség,
szabadság” kis módosulással a francia forradalom idején is nagy szerepet kap majd. Céljuk az az egész
emberiség erkölcsi és szellemi felemelése, a rászorulók támogatása, de nézeteikbe misztikus elemek
is kerültek, emiatt számos tévhit kapcsolódik a mozgalomhoz azóta is.

A felvilágosodás kori közgazdasági elméletek:

A felvilágosodás a közgazdaságtanban is újat hozott. Szembe fordultak az államilag ellenőrzött
merkantilizmussal, a természetes fejlődés hívei voltak. A francia oktatás szerint az államnak csak a
piac normális működését kell szabályoznia, mert a szabad verseny eredményesebb a központi
irányításnál. Ugyanakkor ők csak a mezőgazdaságot tekintették új érték teremtőjének, ezért szerintük
ezt az ágazatot kell támogatni az ipar és kereskedelem helyett. A szabad versenyes kapitalizmus hívei
(Adam Smith) szerint az egyéni önérdek által mozgatott munka a gazdaság fő hajtóereje, az áru
értéke pedig az előadásokra fordított, társadalmilag szükséges munka mennyisége határozza meg. Az
ellenük a lehető legnagyobb mértékben ki kell vonulni a gazdaság irányításából.

Felvilágosult államelméletek:
Felvilágosodás államelméletei a XVII. században kialakult természetjogi szemléletből fejlődtek ki. Úgy
tartották, hogy minden embernek elidegeníthetetlen természetes jogai (emberi jogok) vannak: az
élethez (annak biztonsághoz és méltósággal), a szabadsághoz és a tulajdonhoz. A hatalom és az
egyének közötti társadalmi szerződés jött létre, ami megbízta az államot az emberi jogok védelmével,
cserébe az egyén lemondott jogainak egyéni érvényesítéséről (önbíráskodásról) és részt vállalt az
állam fenntartásában (adófizetés). Ezt az elméletet Locke dolgoztak ki az angol alkotmányos
monarchia működése alapján. Hasonló módon érvelt Spinoza, aki azt is hangsúlyozta, hogy a
természeti állapothoz, azaz ahhoz hogy az ember természetes jogai birtokában van, a minél
színesebb kör politikai részvételére épülő államhatalom hasonlít a legjobban, ezért ez is kívánatos.

A felvilágosodás legfőbb képviselőinek hatása a politikai gondolkodásra:

Locke:
A felvilágosodás egyik alapvető politikai kérdése a szerződéselmélet. Alapeleme a társadalmat és az
államot megelőzően létező természeti állapot feltételezése, ahol azonban a természeti erőknek és az
egymásnak való kiszolgáltatottság arra indította a szabad, egyenlő és független embereket, hogy
biztonságuk, békéjük és tulajdonuk védelme érdekében összefogjanak, közösséggé egyesüljenek.
Azaz önként létrehozták a szervezet társadalmat (az államot), ezzel lemondva természetes jogairól
vagy azok egy részéről (természetjog). Locke szerint ennek során társadalmi szerződést kötnek:
szabad elhatározásukból, kényszer nélkül létrehozták a politikai közösséget, és átruházzák a hatalmat
a kormányzatra. A szerződésekkel az emberek természetes, vele született jogaikról mondtak le: azaz
elfogadják, hogy saját maguk, illetve a közösség megóvása érdekében a társadalom által hozott
törvények szabályozzák tetteiket. Teljes egészében feladják viszont azt a jogot, hogy a jogsértőt saját
kezűleg megbüntessék. Az állam azonban nem avatkozhat be a gazdasági életbe, az emberek, a
vagyonukról nem mondanak le.

Montesquieu:
Montesquieu – Locke nyomán – megfogalmazta a hatalmi ágak megosztásának elméletét: a három
hatalmi ág (törvényhozás, végrehajtás és igazságszolgáltatás) egymástól függetlenül működik,
egymást kölcsönösen ellenőrzik, hogy egyik se tudjon visszaélni hatalmával. Locke és Montesquieu
szerint a társadalmi szerződés értelmében a népnek joga van az államra átruházott jogokért cserébe
a hatalom ellenőrzésére, vagyis a jogok forrása a polgárok csoportja, s ezt a választások útján, a
képviseleti elv érvényesülésével tudja gyakorolni. A választást választókerületekben, nem pedig
országos listákon kell megszervezni. De a korszakban általános volt az a felfogás, hogy az ellenőrzés
csak a polgárok szűkebb csoportjának tartható fenn, mivel a szegény és iskolázatlan embereknek
nincs önálló véleménye (vagyoni cenzus alapuló választójog). Montesquieu az angol társadalmat
tekintette mintának (alkotmányosság), annak polgári értékrendjét, ahol nem a kiváltságok hamis
értékrendje a meghatározó, hanem az a személyes kvalitások tesznek valakit a közösség, saját állama
vagy az egész világ számára érdekessé. Montesquieu más műveiben kifejtette a földrajzi
determinizmus gondolatát is: egy-egy ország társadalmi és politikai rendszerét meghatározzák
földrajzi körülményei (mérete, fekvésre, éghajlata stb.).

Rousseau:
Rousseau a felvilágosodás általános szemléletétől sok szempontból eltérő rendszer dolgozott ki, a
népszuverenitást vallotta. Minden hatalom forrása a nép, ez a korlátlanság népfelség (vagy
népszuverenitás) elve. Rousseau elfogadja a társadalmi szerződést, de nem úgy értelmezi, beszél,
mint Locke és Montesquieu, hanem szerinte a szerződés lényege: a társulás minden tagja feltétel
nélkül lemond összes jogáról a közösség javára (vagy és voltaképpen magával köt szerződést). Azaz
Rousseau tagadja a képviseleti elvet, olyan lapot képzelt el, ahol mindenkinek az akarata közvetlenül
érvényesül. Ezzel a megállapítással bírálta az angol képviseleti rendszert, mert szerinte az angol nép
csak addig szabad, amíg megválasztja képviselőit, utána nem, mert nem tudják befolyásolni a
döntéshozatalt. Rousseau a közvetlen demokráciában hitt, vagyis szerinte a közösség összes tagjának
aktívan részt kell vennie a döntéshozatalban. Rousseau tagadta a művelődés és civilizáció pozitív
hatását a társadalomra, helyette a vadember boldogságát hirdette. A magántulajdont lopásnak
tekintette ugyanakkor tisztában volt megszüntethetetlenségével, ezért kompromisszumként
elutasította a vagyoni különbségeket, a tulajdon korlátozásában látta a megoldást. Az az üdvös, „ha
mindenkinek van valamije, és senkinek sincs túl sokja”. Rousseau más műveiben azt is kifejtette, hogy
az emberi egyenlőtlenség alapja a magántulajdon léte, ez minden baj okozója.

A felvilágosodás és a vallás:
A legtöbb felvilágosult gondolkodó Istent tartotta a világ teremtőjének (az „első mozgatónak”), de a
teremtés óta a világ a természeti törvények alapján működik. Ezt a szemléletet nevezzük deizmusnak.
Voltaire az egyházzal kapcsolatban azonban súlyos kritikát fogalmazott meg: a katolikus egyház a
fennálló társadalmi egyenlőtlenségek és tulajdonság egyik támogatója. Kiváltságait meg kell
szüntetni, vagyonát hasznos célokra kell fordítani. Ugyanakkor a vallás maga nagyon hasznos, hiszen
erkölcsi mércét és korlátokat állít az egyszerű nép elé. Egyes szerzők eljutottak Isten lelkének
tagadásáig, az ateizmusig. Legjelentősebb képviselő képviselőjük Diderot.

A Locke és Montesquieu által megfogalmazott, később liberálisnak minősített szabadságforma

érvényesült az angol alkotmányos monarchiában, de ennek hatása megfigyelhető az amerikai
Függetlenségi nyilatkozatban és alkotmányban is. Rousseau óriási hatást gyakorolt a francia
forradalomra, elsősorban a jakobinusok nézeteire. A felvilágosodás jelentett a közép-közép-európai
felvilágosult abszolutista uralkodók számára is inspirációt (pl. II. József, II. Nagy Frigyes) a
modernizációhoz.