Você está na página 1de 48

A SPORTSÉRÜLÉSEK TÍPUSAI, GYAKORISÁGA

ÉS HAJLAMOSÍTÓ TÉNYEZŐI

A sportsérülés fogalmának általánosan alkalmazható, egyértelmű meghatározása nem egységes, pedig


nagy szükség lenne rá.
Jogi értelemben sportsérülésnek tekinthető minden, valamely sporttevékenység során keletkező kóros
mozgásszervi elváltozás, amely
- a sportolást legalább 1 napig lehetetlenné teszi,
- egészségügyi ellátást igényel,
- szociális- vagy gazdasági hátrányokkal jár.

A gyakorlatban ezt a meghatározást a sportban gyakran előforduló sérülésekre használják.

A sportsérüléseknek két csoportja van, az akut és a túlterheléses sérülések.


Az akut sérülések vagy ún. sportbalesetek időben pontosan meghatározható, hirtelen, külső vagy belső
nagy erőhatás, ún. makrotrauma hatására jönnek létre. A sérülést kiváltó külső (pl. ütés) vagy belső (pl.
izom-túlfeszülés) erőhatás az érintett szövet folytonosságának megszakadását, ezzel az erek sérülését
okozza. A véredények sérülése különböző mértékű vérzéssel jár, ami törvényszerűen elindítja a
szervezet akut sérülésre adott automatikus öngyógyító válaszreakcióját. E folyamatnak három, jól
meghatározható szakasza van, mégpedig az akut gyulladás, a reparáció és a remodelláció (1. táblázat).
Az akut sérülések közé a zúzódások, rándulások, szakadások, ficamok, törések, horzsolások és sebek
tartoznak.
A sportbalesetekre jellemző, hogy következményeik (seb, duzzanat, deformitás, stb.) azonnal
nyilvánvalóak, kórlefolyásuk jól ismert, diagnosztikájuk, konzervatív és műtéti kezelésük, valamint
rehabilitációjuk letisztult, jól kidolgozott. Megfelelő kezelés esetén többnyire tökéletesen gyógyulnak.
Mivel a sérülés által okozott elváltozás általában tökéletesen gyógyul, vagyis a sérült terület eredeti
szerkezete és működése helyreáll (azaz strukturálisan és funkcionálisan reverzibilis), ezért a sportolók
kevésbé tartanak ezektől a sérülésektől.

A túlterheléses sérülések a szövetek adaptációs vagy regenerációs képességét meghaladó ismétlődő és


halmozódó mikrotraumák, túlterhelés vagy helytelen terhelés hatására alakulnak ki, s tulajdonképpen a
sejtek és a sejtközötti állomány gyulladása, majd a szövetek degenerációja, végül részeleges, esetenként
teljes szakadás képében nyilvánulnak meg. A túlterheléses sérülések kialakulásában belső-
(izomgyengeség, végtagi tengelyeltérések) és külső hajlamosító tényezők (edzéshibák, nem megfelelő
környezeti feltételek) egyaránt nagy szerepet játszhatnak. Az egyik leggyakoribb kiváltó ok az edzés
módjában, intenzitásában és időtartamában bekövetkező változás. Ezekre a sérülésekre jellemző, hogy
kezdetben csak kisebb panaszok jelentkeznek, amelyek hosszabb időn át halmozódnak, és csak hosszabb
idő elteltével jelentkeznek az egyértelmű tünetek. Általában sportágspecifikusak, azaz jellemzőek az
adott sportágra vagy sportmozgásra, s ennek megfelelő elnevezést is kapnak, mint például teniszkönyök,
golfkönyök, úszóváll, ugrótérd, futótérd, labdarúgóboka, lovaglóizom-húzódás. Ide sorolhatók az izom-

1
ín csontos tapadásának gyulladásai (enthesiopathiák vagy insertiopathiák), az íngyulladások, az
ínhüvelygyulladások, a csonthártyagyulladások, az izomgyulladások, a tömlőgyulladások, a fáradásos
törések, a porcfelszín-károsodások és az ízületi kopások.
Etiológiájukban döntő szerepet játszik a többéves, rendszeres sporttevékenység során történő fokozott
igénybevétel. A túlterheléses sérülésekre jellemző, hogy általában nehezen diagnosztizálhatók és
kezelhetők, továbbá megfelelő kezelés hiányában a sérült terület felépítésében és működésében
visszafordíthatatlan elváltozások jönnek létre, azaz strukturálisan és funkcionálisan irreverzibilisek.
Éppen ezért ettől a sérülésfajtától a sportolók sokkal jobban tartanak, mint a sportbalesetektől. Gondot
jelent, hogy a túlterheléses sérülések diagnosztikája és terápiája - még napjainkban is - főként gyakorlati
és klinikai tapasztalatokon alapul.

Krónikus sérülések az akut-, illetve a túlterheléses sérülések fel nem ismerése, elbagatellizálása vagy
helytelen kezelése következtében jönnek létre. Ilyenkor a gyógyulás helyett hosszantartó gyulladás
alakul ki, és a sérült területen fájdalmas hegszövet képződik. Feltétlenül ki kell hangsúlyozni, hogy a
túlterheléses- és a krónikus sérülés kifejezések nem szinonimák.

Újrasérülésről beszélünk, ha egy sportsérülés után a sportolás újrakezdését követő egy hónapon belül
ugyanazon a helyen azonos sérülés jön létre. Ilyen típusú sérülések főleg izomszakadások és ficamok
után gyakoriak. A lehetséges okok között a primer sérülések súlyosságának téves megítélése, helytelen
rehabilitációja, vagy a sporttevékenység idő előtti megkezdése említhető.

A sportsérülések veszélyességét gyakoriságuk és súlyosságuk határozza meg.

A sportsérülések gyakoriságát adott sportágban, egy meghatározott időszakban, ismert terhelés hatására
megsérült sportolók számaránya adja.

A sportsérülések súlyossága a következők alapján minősíthető:

- Sérülés típusa (törés, ficam, szakadás, stb.);


- Kezelés ideje és módja;
- Sportképtelenség időtartama;
- Munkaképtelenség hossza;
- Károsodás mértéke (maradandó, átmeneti);
- Kezelési költségek.

A sportsérülések osztályozására a gyakorlatban jól használható következő beosztás:

- Enyhe: 1–7 nap kihagyás,


- Közepesen súlyos: 8–21 nap kihagyás,
- Súlyos: több mint 21 nap kihagyás, vagy maradandó károsodás.

A sportsérülések gyakoriságának valós meghatározását alaposan megnehezíti a hiteles statisztikák


hiánya. Gondot okoz az ún. „jéghegy csúcsa-fenomén” is. Ez azt jelenti, hogy a sportolás közben
bekövetkező sérülések közül csak a kórházi kezeléssel és / vagy biztosítási kártérítéssel járókat
regisztrálják, vagyis az egészségügyi és adminisztrációs csatornákon keresztül csak a súlyos vagy akut
sérülésekre derül fény, a kevésbé súlyos és / vagy a túlterheléses sérülések azonban többnyire rejtve
maradnak. További probléma, hogy a sérültek legtöbbször nem fordulnak szakemberhez, hanem otthon
kezel/get/ik magukat.
Mindezek következtében a sportsérülések valódi számát még megbecsülni is nehéz. Pedig a tényleges
adatok megismerése nagyon fontos lenne a megelőzés érdekében.

2
A sportsérülések gyakorisága növekvő tendenciát mutat. Legnagyobb részük (60%) az alsó végtagot
érinti. Legtöbbször a boka és a térd sérül, s ezeket követ csökkenő sorrendben a kéz, a csukló, a könyök,
a lábszár, a váll, a fej, a nyak, az ágyék és a has. A szövetek szerinti megoszlást tekintve leggyakrabban
az izmok és a szalagok sérüléseivel találkozunk. Az akut és a túlterheléses sérülések aránya 40 : 60 %.
A sportbalesetek között a zúzódások és a húzódások, a túlterheléses sérülések között pedig az ín- és
izomkárosodások (insertiopathiák és a tendinopathiák) fordulnak elő a leggyakrabban. A sérülések
gyakoriságát a 2. ábra szemlélteti

Az egyes országokban a nemzeti tradícióktól függően természetesen más-más sportágak vezetik az ún.
sportsérülési toplistát. Míg hazánkban a labdarúgás és általában a labdajátékok állnak az élen, addig
Ausztriában a síelés, az Egyesült Államokban pedig az amerikai futball található a vezető helyen.
A sérülések gyakorisága és típusa folyamatosan változik, amiben sok tényező, például a sporteszközök
és a sportruházat fejlődése, a sportági szabályok változása, valamint a prevenció fejlődése is szerepet
játszik.

3. Fejezet A SPORTSÉRÜLÉSEK MEGELŐZÉSE


A sportsérülések teljesen nem kiküszöbölhetők, nagy részük azonban megelőzhető. A hatékony
prevencióhoz szükséges ismeretek elsajátítása a sportszakemberek legfontosabb feladatai közé tartozik.
A sérülések nem csak a sportolók teljesítményét, egzisztenciáját befolyásolják, hanem jelentős szociális
és gazdasági problémát is jelentenek. A kezelési költségek jelentősek, amihez a munka- és a
versenykiesésből származó károk is hozzáadódnak.
Irodalmi adatok szerint a sérülésszám jelentősen csökkenthető a prevenció eszközeivel. A sokféle
sérülés és rizikótényező miatt komplex, minden szinten alkalmazható módszerek szükségesek. Sajnos,
a tudományos bizonyítékok ellenére a megelőzés korszerű módszerei még napjainkban sem képezik az
edzésmunka integráns részét. Nagy különbségek vannak az amatőr csapatok és a nagy profi klubok
körülményei és anyagi lehetőségei, valamint az egyes országok gyakorlata között. Nagyon fontos lenne,
hogy a prevenciós módszerek egyre inkább a sport részét képezzék, és legalább szemlélet legyen
mindenütt azonos.

Van Mechelen és munkatársai szerint a sportsérülések hatékony megelőzése az ún. 4-lépéses módszerrel
lehetséges. Az általuk javasolt módszer a következő részekből áll:

1. A sportsérülések gyakoriságának meghatározása (kockázatbecslés)


2. A lehetséges hajlamosító tényezők és sérülési mechanizmusok meghatározása (rizikóbecslés)
3. A sérülések kockázatát és súlyosságát valószínűsíthetően csökkentő megelőző intézkedések
alkalmazása (kockázatcsökkentés)
4. A preventív intézkedések hatékonyságának vizsgálata a sérülések gyakoriságának
figyelembevételével (újraértékelés)

Első lépés: A sportsérülések gyakoriságának meghatározása - kockázatbecslés

A sérülések incidenciájának megállapítása standardizált definíciók használatát igényli. Ez a mérőszám


adott expozíciós idő alatt bekövetkező sérülések számát mutatja. Rendszerint 1000 játékórára vetítik a
sérülések gyakoriságát. A standardizált változók, és kellően részletezett epidemiológiai adatok hiánya
megakadályozza, hogy valós eredményeket kapjunk. Ez a különböző vizsgálatok

3
összehasonlíthatóságának legfőbb akadályát képezi. Figyelembe kell venni, hogy bármely alkalmazott
módszer mindig a tanulmányban szereplő mintán a leghatékonyabb. Ezért hasonló eredmények csak az
intervenciós csoporthoz hasonló körülmények mellett várhatók. Fontos tehát számításba venni, hogy az
adott prevenciós módszert milyen csoportoknál, csapatoknál vezetjük be.

Második lépés: A lehetséges hajlamosító tényezők és etiopathomechanizmusok meghatározása -


rizikóbecslés

A legtöbb sérülés általában multifaktoriális, azaz több hatás eredőjeként következik be. A hajlamosító
tényezők nagyon sokfélék és nem csak egy-egy sérüléstípushoz társíthatók.
A prevenció szempontjából elengedhetetlen a különböző belső (intrinsic) és külső (extrinsic)
rizikótényezők és kölcsönhatásaik meghatározása.
A sportsérülésekre hajlamosító tényezők két csoportra, azaz belső és külső rizikótényezőkre oszthatók.
A belső rizikófaktorok közé a személyi tényezők, vagyis az adott egyén testi (anatómiai, élettani), lelki
és pszichoszociális tulajdonságai tartoznak.
A külső rizikófaktorokhoz pedig az adott sportág sajátosságai, szabályai, az edzésterhelés, a versenyzés
körülményei), a környezet (színhely, talaj, időjárás, nap-, évszak), a sporteszközök, továbbá a
védőeszközök, valamint a szociális körülmények (táplálkozás-folyadékforgalom, szülő, edző, orvos,
élvezeti szerek, kóros gyógyszerhasználat) sorolhatók.
(3. ábra)

Belső rizikótényezők

Nem, életkor, foglalkozás


A nemi hovatartozás (férfi vagy nő), az életkor (öreg vagy fiatal) és a foglalkozás (aktív vagy ülő)
különböző sérülésekre hajlamosítanak. A női kosárlabdázók például 6-8-szor gyakrabban szenvednek
térdízületi elülső keresztszalag-sérülést, mint a férfiak. Ennek anatómia, hormonális, genetikai, stb. okai
vannak. Az öregedési folyamatok általában a krónikus sérülések veszélyét növelik.

Testalkat
Egy sérülés létrejöttében szerepet játszhat a sportoló alkata, vagyis „az egyén öröklött és szerzett
alapvető tulajdonságainak összessége„. A testi felépítés jellege az egyént bizonyos sportok űzésére
predesztinálja, vagy éppen alkalmatlanná teszi. Az alkat fogalmához a pszichés tulajdonságok is
hozzátartoznak.
Az egyes testalkati összetevők (testmagasság, testsúly, testzsír-százalék) és az akut sérülések között nem
bizonyítható egyértelmű statisztikai összefüggés. Az elhízás azonban minden bizonnyal hajlamosít
sportbalesetre.

Állóképesség, izomerő
A nem megfelelő állóképesség (főleg nők esetében) hajlamosít sérülésre. A sportban elterjedt nézet

4
szerint az erős sportolók jobb versenyzők és kevesebbszer sérülnek meg. A tapasztalat azonban azt
mutatja, hogy az erősebb és gyorsabb sportolók gyakrabban szenvednek akut sérülést. Ennek az lehet a
magyarázata, hogy a sporttevékenység során a nagyobb dinamikus erővel rendelkező egyének nagyobb
kinetikus csúcsterhelést érnek el, ami fokozza az akut sérülések veszélyét.
A sportbalesetek szempontjából lényeges a gyors és a lassú izomerő megkülönböztetése. Míg a gyors-,
vagyis dinamikus erő hajlamosít sérülésre, a lassú-, vagyis statikus erő a mozgató szervrendszerre
stabilizáló hatással bír, így protektív tényezőnek tekinthető.

Ügyesség, mozgáskoordináció
Az ügyesség hiánya és a rossz technika fokozza a sérülésveszélyt. A kezdő sportolók, illetve versenyzők,
akik nyilvánvalóan kevésbé felkészültek és ügyetlenebbek, többször sérülnek, mint tapasztaltabb
társaik. A sportspecifikus ügyesség alacsonyabb szintjén állók a koordinációs képesség hiánya, míg a
sportspecifikus ügyesség magasabb szintjén lévők a szükséges koncentrációs képesség hiányában vagy
a nagy rizikóvállalás miatt többször sérülnek.
A mozgáskoordináció főleg az egyensúlyérzéket igénylő sportágakban (pl. torna) játszik fontos szerepet.

Szalaglazaság, ízületi instabilitás


A laza szalagrendszer és az ízületi hipermobilitás rándulásokra, ficamokra hajlamosít. Az ízületi
instabilitás egyértelműen prediszponál ficamokra.
A fokozott hajlékonyság és bizonyos típusú sérülések kapcsolata - egyértelmű definíciók, valamint
egységes kiértékelő módszerek hiányában - csak feltételezhető.

Kötött izomzat
A feszes izomzat és az izomszakadások összefüggését ez idáig egyértelműen nem bizonyították. A
tapasztalatok szerint azonban állítható, hogy a feszes izomzat hajlamosít szakadásokra. A
lábszárizomzat felelős a supinált helyzetű láb talajjal való érintkezésért. Túlzott feszessége fokozza a
bokaficam veszélyét. Ez a magyarázata, hogy a lábszárizomzat stretching-je és erősítése, valamint a láb
veszélyes helyzetét a talajra érkezéskor korrigáló preventív „taping” segíti a bokaficamok megelőzését.
Az izomzat fiziológiás tartományon belül levő flexibilitása nem minősül rizikótényezőnek.

Az alsó végtagok tengelyeltérései


A mozgató szervrendszer különböző anomáliái vagy tengelyeltérései, amelyek a mindennapi
életben nem okoznak panaszokat, a fizikai aktivitással járó fokozott terhelés során kóros
elváltozásokhoz vezethetnek. Az alsó végtag anatómiai eltérései (pl. femoralis anteversio, genu
varum, genu valgum, tibialis torsio, tibia vara, végtaghossz-különbség) gyakran okoznak
túlterheléses ártalmakat. A fiatal sportolók térdkalács körül levő anatómiai eltérései (fokozott
Q-szög, túlzott patella-mobilitás, lateralis hyperpressio) az ízületi porcfelszín elváltozásaihoz
(patella chondromalacia) és instabilitásos panaszokhoz (patella luxatio) vezethetnek. A láb
különböző eltérései (fokozott pronatio) a tibia túlterheléses sérüléseit válthatják ki. A pes cavus
Achilles-ín problémákhoz vagy plantaris fasciitishez vezethet.

Korábbi sérülések
Nagyban hozzájárulnak újabb sérülésekhez. A ficamok után gyakori újrasérüléseket a perzisztáló
instabilitáson túl a propriocepció zavara és az izomgyengeség magyarázhatja.

5
Lelki és pszichoszociális tulajdonságok
A sérülési hajlam a személyiségi tulajdonságokkal is kapcsolatos. A fokozott sérülésveszéllyel járó
tulajdonságok közé sorolható például az óvatosság hiánya, vagy az aggodalom alacsony szintje. Ezek
fokozott rizikóvállaló viselkedésmódot eredményeznek. Bizonyos pszichés tulajdonságok, mint például
az extroverzió, vagy az acting-out viselkedési mód is vezethetnek balesetekhez. A nagyfokú szorongás
is megzavarhatja a sportolók koncentrációját és növelheti a sérülések valószínűségét. Más tényezők,
mint például az emocionális és pszichoszomatikus labilitás szerepe vitatott. Az akut sérülések gyakran
társulnak a sportolóktól bizonyos adaptációs vagyis ún. megbirkózó-viselkedésmódot igénylő szociális
események számának növekedésével. Összefüggés tapasztalható a sportoló életében előforduló negatív
történések (edzővel való nézeteltérés, stb.), tragikus családi esemény/ek (pl. szülő elvesztése vagy
hiánya) és a sérülések gyakorisága között. A különféle magánéleti stressz-szituációkat átélő sportolók
is többször szenvednek sérülést. A stresszel teli életesemények intenzívebb alkalmazkodást tesznek
szükségessé, adott esetben kisebb fokú pszichológiai teherviselő képességgel és kevesebb szociális
támogatással. Az életmódbeli-változásokat okozó stressz bizonyos sporthelyzetekben az adaptív
válaszok blokkolja, ezáltal sérülésekhez vezethet. A sportsérülések előfordulásában szerepet játszó
pszichés és viselkedési aspektusokról kevés adattal rendelkezünk, ezért további, mélyreható kutatások
szükségesek a sportsérülések gyakoriságát befolyásoló pszichoszociális tényezők tényleges hatását
illetően.

A belső rizikótényezők egy része akut-, míg a többi inkább túlterhelés sérülésekre hajlamosít.

A sportbalesetekre való hajlam elsősorban a pszichológiai és a pszichoszociális faktorokkal függ össze


és kevésbé a fizikai tulajdonságokkal. A balesetre való hajlam nem állandó tulajdonsága az egyes
személyeknek, hanem idővel változik, illetve az egyéni életeseményektől függően ingadozik.

A túlterheléses sérülésre való hajlam főleg a testi tulajdonságokon alapul. A nagy testmagasság, a túlzott
testsúly és a nagy explozív erő megzavarhatja a terhelés és a terhelhetőség közötti finom egyensúlyt. Az
izmosabb egyének nagyobb teherviselő kapacitással rendelkeznek, ezáltal kevésbé hajlamosak
túlterheléses sérülésekre. A statikus erő hiánya, az izomfeszességgel kombinált szalaglazaság, valamint
az alsó végtagi tengelyeltérések is túlterheléses sérüléseket idézhetnek elő. A pszichológiai
tulajdonságok és a túlterheléses sérülések viszonylatában két különböző dimenzió különböztethető meg.
Egyes pszichológiai faktorok predisponálnak túlterheléses ártalmakra (például az óvatosság alacsony
foka, fokozott vitalitás és szociabilitás). Ezekkel szemben a psychosomatikus labilitás és hypochondria
nem felelősek a túlterheléses sérülések előfordulásáért, hanem abból a szempontból fontosak, ahogyan
a sportolók a túlterheléses sérülésre és a sportból való kiesésre reagálnak (súlyosság - hypochondria
viszony).

Külső rizikótényezők

Sportág

6
Az egyes sportágak - jellegükből adódóan - különböző mértékben sérülésveszélyesek. A
küzdősportokban (ökölvívás, birkózás, karate) az ütések, a labdajátékokban az ütközések okozzák a
legtöbb problémát. A technikai sportokban a sporteszközök hibája vagy helytelen használata okozhat
balesetet.

Technika
A rossz technikával végzett sportmozgások nagyon balesetveszélyesek. A biomechnika
törvényszerűségeinek figyelembevételével végrehajtott mozgássorozatok sérülési veszélye kisebb.

Szabályok
A sportágak szabályai a sportsérülések megelőzését is szolgálják. Betartásuk és betartatásuk jelentősen
csökkenti sérülést okozó ütközések, szerelések, például a szabálytalan becsúszó szerelést követő
bokaszalag-sérülés, könyöklés miatt kialakuló fejsérülés számát.

Edzésterhelés
Ismert tény, hogy a fáradt, kimerült szervezet sérülékenyebb. A sérülések aránya jóval magasabb a
verseny-, mint az előszezonban, valamint a hosszú versenyek végén, mint az elején. Fáradtság,
túledzettség csökkenti a koncentráló képességet. Ilyenkor a sportoló nem képes a mozgások megfelelően
koordinált kivitelezésére, s könnyebben megsérül. A jó fizikai és pszichikai állapotú sportoló megfelelő
kompenzáló mozgással képes kivédeni a mozgáskoordinációt megzavaró, komoly sérüléssel fenyegető
váratlan eseményeket. A mozgatórendszer megfelelő felkészítése nélkül az egyébként jól elsajátított
mozdulatsorozatok kivitelezése is sérüléssel járhat. A bemelegítés elmulasztása nagyon gyakran okoz
sérülést.
Ha a sportolók nem végeznek az edzéseken rendszeresen megfelelő erő- és gyorsaságfejlesztő
gyakorlatokat, formahanyatlás következik be, ami fokozza a sérülés veszélyét.
Ha valamilyen oknál fogva felborul a fiziológiás egyensúly az izomrendszer és a szalagapparátus vagy
az izmokat lehorgonyzó inak teherbírása között, sérülés következhet be (Pl. hosszútávfutó évek óta
fennálló Achilles-ín gyulladása oly mértékben meggyengítheti az ín állományát, hogy elszakad).
A sportsérülések egyik leggyakoribb oka az elégtelen felkészülés. A sikerek eléréséhez nem elegendő
az alkatból adódó tehetség. Az életkor és a nem figyelembevételével helyesen kiválasztott sportágban,
szakszerű irányítással és szorgalmas, sokoldalú felkészüléssel kell a versenyzőnek a szükséges szakmai
tudást és a megfelelő kondíciót megszereznie. Az edzés egyebek között akkor megfelelő, ha a
sportterhelés fokozása és a szervezet alkalmazkodóképessége állandóan összhangban van.
A túledzettség károsan befolyásolja a versenyző teljesítőképességét. A tapasztalat szerint a
versenyidőszak második felében emelkedik a sérülések száma. A túledzettség egyik kísérő tünete a
fáradtság. A kellő időben fel nem ismert túlzott igénybevétel letörést okoz, aminek jellemzője, hogy a
sportoló a tőle megszokott, vagy várható teljesítményt a legnagyobb igyekezettel sem képes nyújtani.
Ilyenkor a versenyző mozgása nem kellően egybehangolt, nem csak azért, mert egyes izomcsoportok
hamar kifáradnak, hanem az idegrendszer szabályozó szerepe is akadozik.

Sportkörnyezet
A fedett és a szabadtéri sportlétesítmények minősége fontos tényező nem csak a színvonalas sportolás,
hanem az egészségvédelem szempontjából is. Elhanyagolt gondozatlan pályákon, rossz levegőjű,
esetleg dohányfüstös sportcsarnokokban, tornatermekben a sérülés veszélye jóval nagyobb. Tiszta és jó
levegőjű sportcsarnok biztosítása alapvető követelmény. Nem megfelelően előkészített, túl kemény
talajon, csúszós padlón-parkettán kézi- vagy röplabdázni, vívni, asztaliteniszezni nem csak lábfájást
okozhat, hanem kifejezetten balesetveszélyes is. A szabadtéri sportpályák rossz talaja rengeteg veszélyt
rejt magában.

7
A pályák talajának állapota, a megvilágítás, a hőmérséklet, valamint a páratartalom jelentősen
befolyásolja a sportsérülések kialakulásának esélyeit. A kemény sportpályák a mikrotraumák miatt
túlterheléses sérülésekre hajlamosíthatnak. A csúszós pályák (pl. izzadságcsepptől nedves kézilabda
pálya) is nagymértékben növelik a sportbalesetek (megcsúszás) veszélyét
A rossz helyre, vagy rosszul elhelyezett tárgyak (padok, palánkok), sporteszközök (labda, ütő, síbot,
teniszütő), illetve segédeszközök (kapufa, fal, palánk, játéktér felszíne) is súlyos sérüléseket okozhatnak
esetleges ütközés/ek során.
A hőmérséklet és a páratartalom a szervezet homeosztázisában játszik fontos szerepet. A légnyomás
változása (pl. magaslati körülmények között fellépő oxigénhiány miatt) megzavarhatja az idegrendszer
működését. Ilyenkor a kritikai készség csökken, a kedélyállapot változik, a koordinációs készség romlik.
A melegfront a szimpatikus, a hidegfront a paraszimpatikus hatást fokozza. A bioritmus megváltozása
nem csak teljesítményt befolyásoló tényező, hanem a sérülésveszélyt is fokozza. A bioritmust
megzavarhatja az időeltolódás is. Ez leginkább a repülővel nagy távolságra való utazáskor jelentkezik.
A sérülések megelőzése érdekében figyelembe kell venni a versenyek helyszínének földrajzi
körülményeit (tengerszint feletti magasság és klimatikus viszonyok) is.

Sporteszközök, felszerelés
A sportolók testi épségét nagymértékben veszélyezteti a nem megfelelő minőségű és állagú sporteszköz,
sportfelszerelés és sportruházat. Rúdugrásban például a rúd eltörése, síelésben a nem megfelelő
anyagból készült jelző rudak, motorsportban a műszaki ellenőrzés elmulasztása, ejtőernyőzésnél az
ejtőernyő gondatlan előkészítése, a dobósportokban a pálya megfelelő biztosításának elmulasztása, stb.
okozhat súlyos sérülés/eke/t. Nagyon veszélyesek lehetnek a különböző tárgyakkal való ütközések is.
Az elhasználódott, meghibásodott sporteszköz, és sportfelszerelés tragédiát is okozhat (pl. törött
vívópenge okozott már halálos sérülést).

Szociális körülmények

Táplálkozás
A különböző vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek hiánya fokozza a különböző sérülések és a
túlterheléses ártalmak (pl. fáradásos törések) kialakulásának veszélyét.

Helytelen orvosi kezelés


A sportolók akut- illetve túlterheléses sérüléseinek szakszerűtlen kezelése hosszabb sportképtelenséggel
járó újrasérülésekhez vezethet (pl. az Achilles-ín krónikus gyulladása esetén a helytelenül beadott
kortikoszteroid injekció az ín állományát tönkreteszi, ami elszakad).
.
Anabolikus szteroidok
Az anabolikus szteroidok - főleg a folyadéktartalom növelésével - növelik az izmok tömegét, miközben
a rögzítő inaik változatlan marad. Használatuk fokozza az izomsérülések veszélyét, mivel sokkal
nagyobb az izom leszakadásának, illetve az izom állományában bekövetkező szakadás valószínűsége.

Alkohol
A túlzott alkoholfogyasztás rontja a mozgáskoordinációs-készséget, s emiatt komoly sérüléseket
okozhat.

8
Nikotin
Az akut abusus növeli a szérum kortizon-szintet. Ezáltal katabolikus folyamatok kerülnek előtérbe,
aminek következtében az izomzat leépül, így sérülékenyebbé válik.

Drogfogyasztás
Sajnálatos tény, de a drogfogyasztás megjelent a sport világában is. A segítségükkel felfokozott
teljesítmény mögött mindig egy megváltozott fiziológiájú szervezet áll, melynek sérülése sokkal
gyakrabban bekövetkezhet. Az élettani paraméterek (vérnyomás, pulzus) megváltozása miatt néha a
szervezet kiszámíthatatlan reakciójával kell számolni. A különböző stimulánsok és a fájdalomcsillapítók
elfedik, illetve maszkírozhatják a fáradtság- és a fájdalomérzetet. Ilyenkor a természetes védekező
reakciók nem lépnek fel, s ez súlyos sérülésekhez vezethet.

Mivel a sportolók állandó kölcsönhatásban vannak a környezetükkel, és viselkedésük döntő szerepet


játszik a sportsérülések kialakulásában, a rizikótényezőket ebből a szempontból is ajánlatos
megvizsgálni.

A sportoló viselkedését három tényező befolyásolja:

- magatartás,
- szociális hatás, szocializáció
- önismeret.

Magatartás
Egy bizonyos viselkedési formát jelent. Az adott személy specifikus következményekkel járó tudása és
hite is megnyilvánul benne. A magatartás a viselkedés következményeinek felmérési és mérlegelési
képességét is jelenti. A magatartásban megnyilvánuló egészség-motiváció egy lehetőség az ún. sérülési
rizikó felfogására és a megelőzést szolgáló megfelelő viselkedésre.

Szociális hatás
Mások által a sportolóra gyakorolt hatást (elvárások, ténykedések) jelenti. Gyakran alábecsüljük, mint
viselkedést meghatározó tényezőt, ami viselkedési konfliktusokhoz vezethet. A legtöbb sporthelyzet
egyben szociális szituáció is.

Önismeret
Azt jelenti, hogy a sportoló képes-e megfelelni az elvárt viselkedésnek. Magába foglalja a külső- (mások
részéről megnyilvánuló ellenállás, idő- és pénzhiány, stb.) és belső akadályok (hiányos technikai tudás,
nem megfelelő kitartás, stb.) felmérésének képességét. Az önismeret az emberek reális értékelése a
viselkedéshez szükséges saját képességekről. Az akadályok azok a valódi problémák, amelyekkel
szembe kell nézni a viselkedés során.
Hogy a sérülés a sportoló viselkedésből származik-e vagy nem, attól függ, hogy a megelőzés milyen
mértékben hatott a viselkedést befolyásoló tényezőkre (bemelegítés, tudat, stb.).

A sportsérülések patomechanizmusa
A sportsérülések megelőzése érdekében nem csak a sportsérülések okainak, azaz a külső és belső
hajlamosító tényezőknek a feltárása, hanem a sérülések mechanizmusának meghatározása is nagyon
fontos.

9
Az edzések és versenyek során az átlagosnál jóval nagyobb erőhatások érik a sportolókat. Ez a fokozott
megterhelés bizonyos körülmények között sérülést okozhat. A sérülések patomechanizmusának
elemzése a sportoló testére különböző szögben, felületen és ideig ható erők és az ezekre különböző
módon reagáló szövetek viselkedésének tanulmányozását jelenti. A sportsérülések jellege minden
esetben az erőhatás nagyságától, irányától, lokalizációjától, továbbá az érintett szövet/ek reakciójától
függ

Akut sérülések patomechanizmusa


A sportbalesetek kétféle mechanizmussal jöhetnek létre.

A sportmozgások során kifejtett maximális izomerő a sportoló testtömegének vagy a sporteszközöknek


a gyorsulását hozza létre. A sportbalesetek létrejöttének egyik módja, amikor hirtelen, lökésszerű
terhelés lép fel a kötőszövetekben, ami csúcsfeszültséget követő lassulás következménye a test saját
tömegének hirtelen lefékeződésekor. A nagy gyorsulások után rendkívül rövid idő alatt nullára történő
lefékeződés több ezer kilopond nagyságrendű lökésterhelést generál. (Ugyanez történik, amikor a karate
versenyzők a kezük élével követ összetörnek). Izom-, ínszakadás és csonttörés esetében ez a
mechanizmus játszódik le.

A sportbalesetek másik mechanizmusa, amikor valamilyen mozdulatlan tárgy (talaj, sporteszköz,


ellenfél) a sportoló valamelyik testrészével ütközik, vagy koordinálatlan, reflexszerű menekülő mozgás
(megcsúszás, kitérés) okozza a sérülést.

Ezek a belső és külső mechanikai erők minden esetben az érintett szövet folytonosságának
megszakadását okozzák. Ez szabad szemmel sokszor nem is látható.

Túlterheléses sérülések patomechanizmusa


Ismétlődő mikrotraumák, illetve helytelen terhelés hatására - a szövetek terhelésének és
terhelhetőségének aránytalansága következtében - a szövetekben helyi gyulladás (akut/krónikus), vagy
degeneratív elváltozás alakulhat ki, ami további elváltozásokhoz (tendinitis, szakadás, stb.) vezethet. Ha
az ismétlődő mikrotraumák ugyanazt a területet érik, akkor az egyébként törvényszerűen azonnal
meginduló regeneráció, időhiány miatt, nem lesz képes elősegíteni az érintett szövetek regenerálódását,
gyógyulását, emiatt újabb és újabb mikrosérülések alakulnak ki. Így az érintett terület tűrőképessége
előbb-utóbb kimerül, végül a szövet elfajul, majd elszakad. A szövetek eltérő biológiai reakciója miatt
a kialakuló kép nem egyforma, abban azonban hasonló, hogy a károsodott szövet ellenálló képessége
mindinkább csökken, és végül nem képes feladatának eleget tenni.

A sportsérülések jelentős része (60-70 %) megelőzhető.

A sportbalesetek leginkább a külső kockázati tényezők kiküszöbölésével előzhetők meg. Ez jó


minőségű, kellően előkészített pályák, tornacsarnokok és küzdőterek, biztonságos sporteszközök,
megfelelő védőfelszerelések (arcvédő, sípcsontvédő, fogvédő, bukósisak, stb.) segítségével valósítható
meg.

A túlterheléses sérülések megelőzése főleg a belső hajlamosító tényezők felismerésével és


korrigálásával lehetséges. Fontos lenne, ha mind a verseny-, mind a szabadidős sportolók fizikai és
pszichikai kondícióját – még a sporttevékenység megkezdése előtt – sportorvos ellenőrizné.

10
Harmadik lépés: A sérülést megelőző intézkedések bevezetése – rizikócsökkentés

Ezen a területen, amely a feltárt etiológiai tényezők és mechanizmusok figyelembe vételén alapul,
minden résztvevőnek jól azonosítható felelőssége és szerepe van.

Az edző feladata:
Az edző felel leginkább a rábízott sportoló „egészségéért”.
Mindenekelőtt a „biztonságos technika” elemeit kell megtanítania sportolóinak. El kell sajátíttatnia
velük a megfelelő technikai alapokat, fel kell hívnia figyelmüket a „biztonságos versengés” szem előtt
tartására, és jó kondicionális állapotba kell hoznia őket.
Az edzőnek tisztában kell lennie a sportbalesetek elsősegélyével, alapfokú ellátásával is.
Irodalmi adatok szerint a legtöbb sérülés az előszezonban és a versenyidőszak utolsó harmadában
következik be. Ezen időszakok alatt minden sporttevékenységet fokozott figyelemmel kell kísérni, és
különös hangsúlyt kell fektetni a prevenciós módszerek alkalmazására. Nagyon fontos elegendő
pihenőidő biztosítása is. A sportoló szervezetének ugyanis pihenésre van szüksége, hogy a következő
edzésre megfelelő állapotba hozza magát. Szokták mondani, hogy a játékos nem is az edzésen edz,
hanem a két edzés között, amikor is „újraépíti” a szervezetét.
További fontos feladat a szezon megkezdése előtti megfelelő alapozás, ami a megfelelő cardio-
respiratorikus állóképesség és az izomerő megszerzésére összpontosít. (statikus és dinamikus
erőfejlesztés, állóképesség, izomlazaság és propriocepció). A sportspecifikus edzések megkezdéséig
tartó alapozás ajánlott időtartama 6 hét. A kondicionáló edzésbe célszerű sportág-specifikus
mozdulatokat is beépíteni. Elengedhetetlen az ún. core-izmok, azaz az alsó hát- és hasizmok, valamint
az alsóvégtag izmainak erősítését és nyújtását szolgáló gyakorlatok végzése. Az erőnléti és technikai
edzések intenzitását, időtartamát és gyakoriságát fokozatosan kell növelni.
A versenyidőszak edzésmunkájának is hasonlóan komplexnek kell lennie. Az izomegyensúly
fejlesztését célzó erőnléti edzések ellenkező hatást is kifejthetnek, ha nem megfelelően felügyelik és
végzik azokat. Ahol lehetőség van rá, indokolt erőnléti edző és gyógytornász foglalkoztatása, akik
munkájukkal folyamatosan támogatják a csapatorvost is. Előnyös, ha az erőnlétfejlesztő munkát jól
felkészült erőnléti edző személyesen felügyeli.
A sérülések megelőzése szempontjából nagyon fontos az edzések kezdetén végzett 5-10 perces
bemelegítés, azaz nyújtás, alacsony intenzitású aerobic gyakorlatok végzése. A tapasztalatok szerint a
bemelegítést sokan gyakran elhanyagolják, pedig szerves része a prevenciós programnak. A bemelegítés
során érik az izmok „üzemi” hőmérsékletüket, fokozódik vérkeringésük, oxigén ellátásuk, nő az
idegimpulzusok sebessége és az ízületek mozgásterjedelme. Fontos tudni, hogy a bemelegítés jótékony
hatása 30 perces inaktivitás után teljesen elvész, ezért minden hosszabb szünet után egy rövid újra-
bemelegítés szükséges.
A különböző izomcsoportokat hetente legfeljebb 2-3 alkalommal célszerű megterhelni, így elegendő
idejük lesz a regenerációra és adaptációra. A nyújtást és proprioceptív tréninget heti rendszerességgel
kell végeztetni, ha lehetséges, gyógytornász felügyelete mellett. Minden sportoló esetében egyénre
szabottan kell az edzésmunkát megtervezni. Nem szerencsés, ha a csapattársak között a testi erőt
demonstráló eredmények alapján versengés alakul ki.
A bemelegítéshez hasonlóan a levezetést sem elhanyagolható. A sporttevékenység befejezésekor az
izmok vérkeringése erőteljes csökken, ami megakadályozza a terhelés során felszaporodott különféle
ártalmas metabolitok (hiperoxidok, tejsav, stb.) eltávolítását az izmokból. Levezetésre könnyű kocogás
és nyújtás ajánlott.

Az orvos feladata:

Elsődleges felelőssége a megfelelő sérülésmegelőző program összeállítása és irányítása, a védőeszközök


használatának ellenőrzése, valamint a prevenciót szolgáló intézkedések hatékonyságának nyomon
követése. Ezeken túlmenően az edzői stáb és a sportolók továbbképzésével elősegíti a prevenciós elvek
és módszerek megismerését és elfogadását, a sérülést kerülő magatartásminta tudatosítását. Különösen
fontos tennivalója a cardio-respiratorikus funkciók szezon előtti monitorozása, továbbá az izmok
izokinetikus dynamometriás tesztelése.
Az edzésterv összeállításánál mindig figyelembe kell venni a korábbi sérüléseket is.

11
Az egyénre szabott prevenció leghatékonyabb eszköze a sportolást, versenyzést megelőző alkalmassági
vizsgálat, melynek fő célja az általános fizikai állapot felmérése, valamint a sérülésre hajlamosító
tényezők feltárása. Ez a vizsgálat fontos az erőnléti állapot meghatározása és az egyénre szabott
edzésprogram kialakítása szempontjából is.
Alkalmassági vizsgálatokat kell végezni akkor is, amikor a klub új játékost igazol. Ezek igény szerint
kiegészülhetnek biomechanikai mérésekkel (pl. visszatérő sportártalmak esetén), amelyek segíthetik a
lehetséges hajlamosító tényezők felderítését, szükség esetén a megfelelő ortézis kiválasztását.
Az újrasérülések számának csökkentése, és az új sérülések megelőzése adekvát rehabilitációval
biztosítható. Egy sérülés után a sportoló mindaddig nem versenyezhet, amíg a sérülése teljesen meg nem
gyógyult, mozgásterjedelme teljessé nem vált, és izomereje nem állt helyre teljes mértékben. A
rehabilitáció képes megszakítani a sérülés/újrasérülés kört, de csak akkor, ha a cél a fájdalommentes,
teljes mozgásterjedelem visszanyerése és nem csak a panaszok enyhítése.
A csapatorvos feladata az előírt rehabilitációs program elvégzésének felügyelete.
Hozzá tartozik a megfelelő táplálkozás és a folyadékbevitel kidolgozása és ellenőrzése is. A
folyadékbevitel alapvetően befolyásolhatja a sportteljesítményt. Ha a sportoló dehidratálódik, kevesebb
vér jut az izmokba, ami fokozza a sérülésveszélyt. A folyadékszükséglet kielégítésére izotóniás italok
fogyasztása javasolt. Nagyon fontos a megfelelő táplálkozás is. A kiegyensúlyozott étrend
összeállításánál a következő szempontok szem előtt tartása szükséges: a szénhidrát bevitellel az izmok
energiaraktárait töltjük fel, a fehérje fogyasztással az izom fejlődését segítjük, a vitaminok és ásványi
anyagok a regeneráció céljából nélkülözhetetlenek.
Nem csak az orvosnak, hanem minden sportolónak szigorúan tartózkodnia kell a tiltott
teljesítményfokozó szerek használatától. A különféle szteroidok használata sem ajánlott.

A sportoló feladata:

Az egyik legfontosabb tennivaló a helyes sport-specifikus mozgássorozat elsajátítása. Ennek érdekében


messzemenően együtt kell működni a szakmai stábbal. Minden sportolónak szüksége van jó minőségű
és jó állapotban levő sportfelszerelésre. A felszerelés legfontosabb kelléke a sportcipő, ami az alsó
végtagi túlterhelések megelőzése szempontjából nem elhanyagolható. Az ideális cipő sarka jól tart, felső
része puha, alsó része rugalmas, talpa széles, könnyű és rugalmas, és megfelelően tapad a talajhoz. A
labdarúgócipők esetében fontos a pálya minőségének (természetes- vagy műfű) és az időjárási
viszonyoknak megfelelő cipő és stopli viselése. Harántboltozat-süllyedés esetén egyéni méretvétel
alapján, szakember által készített betét viselése szükséges. Az egyes sportágakra szabott cipőket csak a
sportspecifikus edzésekre szabad használni, mivel nem alkalmasak például kondicionáló
futótréningekre.
A megfelelő védőfelszerelés használata és az adott sportág szabályainak betartása az egymás közötti
játékban és edzéseken is fontos.
A legkisebb sérülést is jelenteni kell az orvosnak, és szorosan együtt kell vele működni a kezelés és a
rehabilitáció alatt.
Az alkohol- és drogfogyasztástól való tartózkodás elengedhetetlen.

A sportegyesület feladata:

Az egyesület köteles biztosítani a sérülések megelőzéséhez szükséges anyagi és személyi feltételeket.


A játékosok biztonsága és egészsége érdekében minden erőfeszítést meg kell tenni. Fontos, hogy a
prevenciós program integrálódjon az edzéstervbe. Minden egyesületnek célszerű kialakítania a
sportsérülések megelőzésért felelős szakmai stábot. E stáb egyik tagjának jelen kell lenni minden
edzésen és versenyen. A klub felelőssége az egészségügyi team hatékony és eredményes munkáját
biztosító tárgyi feltételek megteremtése.
Nagyon fontos az egészségügyi team szakmai tekintélyének erősítése.
Az egyesület feladata jó minőségű pálya biztosítása és rendszeres karbantartása. A hagyományos füves
pályák a sérülések szempontjából előnyösebbek, mint a műfűvel borítottak mivel kevésbé
sérülésveszélyesek.

12
A szakmai szervezetek feladata:

A sport minden szereplőjének kötelessége a sportolók egészségének és biztonságának szem előtt tartása.
Ennek érdekében az adott sportág szabályait folyamatosan figyelni kell, és ahol indokolt, a sérülések
gyakoriságának csökkentése érdekében változtatni kell rajtuk. Rendszeresen felül kell vizsgálni a
különböző korcsoportokban és osztályokban bevezetett módosításokat, hogy alkalmasak voltak-e a
sérülések számának csökkentésére.
A FIFA például saját vizsgálatai alapján elrendelte, hogy a játékvezetők sokkal szigorúbban lépjenek
fel a szabálytalan könyöklésekkel és a hátulról történő veszélyes szerelésekkel szemben. Azóta a
sérülések száma jelentősen csökkent.

Negyedik lépés: Az alkalmazott intézkedések hatékonyságának ellenőrzése –


újraértékelés

A megelőzést szolgáló intézkedések hatékonyságának vizsgálata a sportsérülések incidenciájának újabb


meghatározásával lehetséges. Ennek érdekében az első lépés megismétlése szükséges. Ez sokszor
elmarad, annak ellenére, hogy csak így bizonyítható a preventív intézkedések eredményessége. E lépés
kihagyásával nem igazolható hitelt érdemlően a prevenció sérülésekre gyakorolt hatása.

A SPORTSÉRÜLÉSEK DIAGNOSZTIKÁJA,
KEZELÉSE ÉS REHABILITÁCIÓJA

A sportsérülések diagnosztikája

A sportsérülések ellátásának kulcskérdése a korai felismerés és pontos diagnózis. Ez teszi lehetővé a


szükséges kezelés azonnali megkezdését, és a legmegfelelőbb rehabilitációs program kialakítását. A
késlekedés maradandó deformitást, esetleg rokkantságot okozhat.
A sportsérülések nagy ívű diagnosztikájának lényege a vizsgálati sorrend betartása. A sérült sportoló
vizsgálatához nyugodt körülményekre van szükség. A tapasztalatokról és a vizsgálati leletekről – a
szükséges jogi előírások figyelembe vételével – valamennyi érdekeltet mindig őszintén kell tájékoztatni.

Fizikális vizsgálat
Célja a pontos kórisme felállításához szükséges objektív adatok összegyűjtése és azok összevetése a
sérült panaszaival. Ez alapján mondható vélemény a sérült alaki és funkcionális állapotáról. A sérült
állapotának pontos megismerése teljes és részletes vizsgálatot igényel. A diagnózis felállítása a sérült
szisztematikus és reprodukálható vizsgálatát biztosító lépések követésével lehetséges, amelyek az ún.
KITS-mozaikszóval foglalhatók össze.

K = Kórelőzmény;

13
I = Inspekció;
T = Tapintás;
S = Speciális tesztek..

Kórelőzmény
A sérült aktuális panaszait, a sérülés okait és mechanizmusát, a fájdalom vagy panaszok jelentkezésének
időpontját, jellegét, intenzitását, az érintett terület korábbi sérüléseit, valamint a családi, környezeti,
szociális és sport-anamnézist tartalmazza. Ezekből az információkból még az objektív fizikális
vizsgálatok megkezdése előtt nagy valószínűséggel következtetni lehet a fájdalom vagy egyéb panaszok
okaira, valamint a sérült képletekre. A kórelőzmény felvétele nagy türelmet és megfelelő gyakorlatot
igényel. Nem szabad elfelejteni, hogy a sérült által előadott információk többnyire szubjektívek. A
vizsgálónak minden körülmények között objektív értékelésre kell törekedni.

Aktuális panaszok
Az adott sérülés kapcsán észlelt, érzékelt tünetek összessége. Főleg a túlterheléses sérülések esetén nagy
segítséget jelent, ha a sérült meg tudja határozni panaszai kezdetének időpontját, természetét és
lokalizációját. Nagyon fontos a sérülés körülményeinek, a tünetek kezdetének és sorrendjének pontos
meghatározása. Gyakori jogi vonatkozásaik miatt (biztosítás, kártérítés) lényeges a leletek pontos
dokumentálása. Hasznos lehet annak tisztázása is, hogy a sérültnek korábban voltak-e a jelenlegihez
hasonló panaszai.

A sérülés mechanizmusa
Meghatározása kulcskérdés a kórisme szempontjából. Az aktuális panaszok rögzítése után ennek
tisztázására kell törekedni. Ez az egyik legfontosabb információ, ami a kórelőzményből megtudható.
Nagymértékben megkönnyíti a végleges diagnózis felállítását.

A tünetek jellege
A tünetek természetének, lokalizációjának, súlyosságának, a fájdalom vagy mozgáskorlátozottság
időtartamának részletes feltárása lehetővé teszi a panaszok helyes értékelését.

A sérülés okozta funkciókárosodások


Nagyon fontos meghatározni, hogy mit képes és mit nem elvégezni a sérült a fájdalom, gyengeség, vagy
egyéb, a sérülésből származó károsodások miatt.

A sérüléshez kapcsolódó egyéb előzmények


Lényeges tájékozódni a sérülés létrejöttében szerepet játszó állapotokról és problémákról. Különös
figyelmet érdemelnek a veleszületett rendellenességek, gyermekkori betegségek, mozgásszervi és
neurológiai problémák, valamint a korábbi sérülések. Fontos a sérülés előtti és a jelenlegi
sporttevékenység szintjének megismerése, valamint a sporttal kapcsolatos jövőbeni igények
meghatározása.

Megtekintés
A vizsgálat nagyon fontos eleme. Kellő gyakorlattal a sérülés jellegére irányuló megfigyelés nagy

14
segítséget nyújt a diagnózis felállításához. Elsősorban a sérülés területén észlelhető elváltozásokra
(duzzanat, véraláfutás, gyulladás, horzsolás/ok, seb/ek) kell koncentrálni, majd gondosan meg kell
vizsgálni a bőr színét, különös tekintettel a korábbi sérülésekre, műtétek hegeire, maradványtüneteire.
A sérült terület megtekintése során a különféle deformitások, duzzanatok (ödéma vagy ízületi duzzanat),
elszíneződés, bőrpír, véraláfutás felismerhetők.

Tapintás
Tapintással a sérült terület hőmérséklete, duzzanata, nyomásérzékenysége, krepitációja vizsgálható.
Tájékozódni kell az esetleges deformitásokról, az izmok állapotáról, a bőrérzékelésről, a pulzusról,
valamint az esetleges érzészavarról.
A végtagok sérülésekor mindig összehasonlító vizsgálatot kell végezni. A sérült terület
felületének vizsgálata után erőteljes, mély tapintással, a végtag kompressziójával, óvatos
mozgatásával az esetleges törések kizárására kell törekedni. Az ízületek mozgásvizsgálata előtt
mindig ki kell zárni a csonttörés lehetőségét. Alaposan meg kell vizsgálni az ízület környékét,
alaki eltérés, deformitás, duzzanat, ízületi folyadékgyülem után kutatva (.ábra).

Speciális tesztek

A törés és/vagy ficam kizárása után a következő lépés a lágyrészek (izmok, inak, szalagok, ízületi tok,
tömlők) vizsgálata. Ez a különféle speciális tesztekkel lehetséges, amelyek közé az aktív és passzív
mozgás vizsgálata, a különféle izom-tesztek, neurológiai vizsgálatok, a szalagok állapotát vizsgáló
stressz-tesztek és funkcionális tesztek tartoznak.

Az ízületek mozgásának vizsgálata


Az ízület mozgása az ízületekre jellemző fő síkokban kivihető mozgás terjedelmével jellemezhető, és a
létrehozott elmozdulás szögével határozható meg. A mozgáspálya terjedelmének mérésére a neutrális,
0° rendszer használatos. A vizsgálat mindig a panaszmentes ép oldal vizsgálatával kezdődik. A
mérésekhez szögmérő használandó. A gerinc és az ujjak mozgásának mérése centiméterre lehetséges.

Aktív mozgás
Az ízületek aktív mozgásának vizsgálatával meghatározható, hogy a sérült saját izomerejével milyen
terjedelmű mozgás elvégzésére képes. Az aktív mozgás hiánya vagy beszűkülése a mozgatást végző
izom (izmok) működésének hiányát vagy gyengülését jelzi. E vizsgálat során meg kell állapítani, mely
izom, izmok működése csökkent, illetve hiányzik.

Passzív mozgás
Az ízület passzív mozgatása során azt kell megfigyelni, hogy a vizsgált ízület milyen irányú mozgásakor
és a mozgáspályájának mely szakaszán jelentkezik a fájdalom. Leggyakrabban a mozgáspálya
végpontján jelentkezik a fájdalom, de a teljes mozgáspályán is fennállhat. Az ízületek passzív
mozgásának vizsgálatakor a normáltól eltérő mozgásterjedelem kétféle lehet:
- Átlagosnál nagyobb terjedelmű mozgás (ízületi lazaság, kóros mozgathatóság,
instabilitás);
- Ízületi mozgásbeszűkülés (kontraktúra).

15
Izomerő vizsgálata
Az izomerő vizsgálata során a szinergista izmok együttes, illetve az egyes izmok ereje fizikális
vizsgálattal meghatározható. Az izomerő 5-től 0-ig osztályozható az alábbiak szerint:
5 – Normál izomerő (zavartalan működés nagy ellenállással szemben is);
4 – Izomműködés kis ellenállással szemben;
3 – Izomműködés a gravitációval szemben;
2 – Izomműködés csak a gravitáció kikapcsolásával;
1 – Csak izomrángás, fibrilláció észlelhető;
0 – Teljesen bénult izom.

Az izomműködés elektromyográffal is vizsgálható.


Az izomtónus vizsgálata során az izom passzív nyújtással szembeni ellenállása normál, csökkent
(hipotónia) vagy fokozott (hipertónia) lehet.
Az aktív mozgások zavarai a kontraktilis szövetek esetleges károsodásaira utalnak, és jól mutatják az
izomerő, valamint a mozgáskoordináció állapotát.

A manuális izomtesztekkel az izomerő vizsgálatható sérülések és műtétek után, valamint az


idegrendszer sérülése is meghatározható.

Neurológiai tesztek

Mozgásszervi sérülés esetén el kell végezni az alapvető neurológiai vizsgálatokat (reflexek,


érzészavarok, kóros reflexek). A zsibbadás kiterjedése alapján az érintett dermatomák határai
meghatározhatók. Ha ezeknél a vizsgálatoknál ellentmondó tünetek, a szokottnál nagyobb méretű vagy
eloszlású perifériás, illetve centrális eloszlású paresis észlelhető, ideggyógyászati konzílium kérése
indokolt. Sokszor differenciáldiagnosztikai célból kell neurológiai vizsgálatot végezni. Szükség lehet
neurológus bevonásával részletesebb vagy speciális vizsgálatok végzésére is.
Az ideggyökök szenzoros megoszlását dermatomának hívjuk, amelyek relatíve állandók, de különféle
variációk is előfordulhatnak. A myotom azon izmok csoportja, amelyeket egyetlen ideggyök innervál.
A dermatomák vizsgálatával az érzőidegek, a myotomák vizsgálatával az ideggyök károsodása
határozható meg.

Reflexek
A centrális idegrendszer károsodása a különféle reflexvizsgálatokkal mutatható ki.
Perifériás idegek motoros funkciója ellenállással szemben végzett manuális izomtesztekkel vizsgálható.

Stressz -tesztek
Minden testrésznek külön stressz tesztjei vannak, melyekkel az ízületek funkciója és az ízületi képletek
integritása vizsgálható. Ezekkel a tesztekkel a szalagok, az ízületen belüli képletek állapota, az ízületi
tok stabilitása vizsgálható, továbbá az impingement-jelek, az izmok egyensúlyát érintő és a vascularis
eltérések jelezhetők. A stabilitás-vizsgálatok kézi erővel és mûszerrel (KT-1000 arthrométer) is
végezhetők.

Kiegészítő vizsgálatok

Képalkotó eljárások

16
Röntgen
A hagyományos röntgenvizsgálatok a sportsérülések ellátásában továbbra is alapvető fontosságúak. A
röntgenfelvételek elkészítése előtt azonban mindig el kell végezni a fizikális vizsgálatokat. Általában
kétirányú, azaz antero-posterior és oldalirányú röntgenfelvételt készítünk, melyet szükség esetén
kiegészítünk ferde, axiális irányú, illetve kivetített vagy funkcionális felvételekkel is. Végtagi
lokalizáció, és gyermekkori sérülések esetén, mindig kötelező az összehasonlító kétoldali vizsgálat.
Csontfolyamatoknál a megfelelő időben elvégzett kontroll vizsgálat számos esetben jelentős
információtöbbletet nyújthat az egyszeri statikus képhez viszonyítva.

A röntgenfelvételek értékelésekor a következőkre kell figyelemmel lenni:


-A csontok alaki és szerkezeti eltérései (subchondralis sclerosis, cystaszerû elváltozások);
-Az ízületi rés elváltozásai (beszûkülés);
-Az ízületek rendellenességei (subluxatio);
-Az ízületeket környező lágyrészek elváltozásai (Stieda–Pellegrini-meszesedés).

Lágyrészelváltozások (lágyrészmeszesedés vagy myositis ossificans) kimutatására az ún.


lágyrészfelvételek alkalmasak.

Kiegészítő radiológiai módszerek


Bizonyos sportsérüléseknél a következő kiegészítő radiológiai vizsgálatokra van szükség:
Rétegvizsgálat: kisebb elváltozások korai kórismézésében, a csigolyatestekben lévő gyulladásos vagy
daganatos elváltozás kimutatásában lehet jelentős szerepe.
Funkcionális felvételek: az ízületi betegségek korai és pontosabb kimutatását, mûtéti indikációk
eldöntését segítik. Ilyenek például az álló helyzetû, terheléses térd-felvétel, az ún. „tengelyfelvétel”,
abdukcióban és addukcióban készült csípõfelvétel, álló helyzetben készült gerincfelvételek (scoliosis
diagnosztikája).
Tartott felvételek a diagnózist pontosíthatják, objektivizálják. Leginkább a dokumentációt szolgálják, a
mûtéti indikáció felállítására egyedül nem alkalmasak.
A nagyított felvételek: elsősorban a kéz és láb rövid csöves csontjainak vizsgálatára, korai finom eróziók
kimutatására alkalmasak.

Modern képalkotó eljárások


A technika fejlődése során kialakult új leképező rendszerek a sportsérülések diagnosztikájában is
jelentős

Ultrahangvizsgálat (UH)
Az ultrahangvizsgálat a szövetek mûködés közbeni megítélését teszi lehetővé. Mindig kötelező az ép
oldallal való összehasonlítás és dokumentálás. Nagyon hasznos módszer a lágyrészek akut és krónikus
sérüléseinek (rotátorköpeny-, izom- és ínsérülések, szövetszaporulatok, folyadékgyülemek)
kimutatásában. A térdízület esetében elsősorban poplitealis- és meniscus cysták vizsgálatára
alkalmazható.
Hangsúlyozandó azonban, hogy az ultrahangvizsgálat nagymértékben mûszer és vizsgáló függő.

Számítógépes rétegvizsgálat (CT)


Az ultrahanggal szemben kvalitatív, szövetspecifikus eljárás. Mivel nagyobb sugárterheléssel járó

17
vizsgálat, ezért elvégzése csak nagyon indokolt esetben javasolt. A diagnosztikában a harántmetszeti
kép előnyei elsősorban a gerinccsatorna ábrázolásában használhatók, annak szûkületei jól vizsgálhatók.
Hasznos segítséget nyújt a vizsgálat az aszeptikus necrosisok, csontvelőinfarktusok kiterjedésének
megállapítására. Az újabb készülékek a tér bármely síkjában rekonstruálni tudják a felvett adatokat. A
háromdimenziós számítógépes rétegvizsgálat (3D CT) kóros folyamatok (pl. aszeptikus femurfej-
necrosis) pontos térbeli elhelyezkedésének meg-határozására.

Mágnesrezonancia vizsgálat (MRI)


Rövid idő alatt elismert módszerré vált a sportsebészetben, és mivel sokkal pontosabban mutatja az
egyes anatómiai képleteket, mint az egyéb eljárások. Hátránya azonban, hogy nem tesz lehetővé
funkcionális interpretációt. Számos területen kiszorította vagy legalábbis alternatívája az
artroszkópiának. Alkalmazása mind a lágyrész, mind a csontfolyamatok megítélésében eredményes.

A képalkotó vizsgálatokkal kapcsolatosan azonban feltétlenül kihangsúlyozandó, hogy a végleges


diagnózis csak a kapott kép és a betegvizsgálat összevetése alapján állítható fel.

Invazív vizsgálati eljárások


Kontrasztanyagos vizsgálómódszerek

Artrográfia
Pozitív, illetve negatív, vagy mindkét kontrasztanyagnak az ízület üregébe juttatása után készült
röntgenfelvételen láthatókká válnak az ízületi szalag-, illetve porcsérülések formái, kiterjedésük.
Alkalmazható a térdízület, a vállízület, a felső ugróízület vizsgálatakor. Jelentősége azonban
napjainkban jelentősen csökkent.

Angiográfia
Segítségével ábrázolhatóak a csontokhoz futó artériák, illetve ízületeket körülvevő lágyrészek erei.

Mielográfia
A gerinc liquorterének vizsgálatára használatos kontrasztanyagos vizsgálat. Előnye a gyöktasakok
pontos ábrázolása. A modern képalkotók részben kiszorítják a diagnosztikából.

Csontszcintigráfia
Izotópoknak a keringésbe juttatásával, és azoknak a csontrendszerhez való kötődésével az egyes kóros
folyamatok leképezhetőek. Általában elmondható, hogy a szcintigráfia nagy érzékenységû, de kevéssé
specifikus vizsgálómódszer. A leleteket mindig a hagyományos röntgenfelvételekkel, a klinikai és
laboratóriumi adatokkal együtt kell értékelni. Nagyon jól használható a fáradásos törések korai
kimutatására,valamint csontok gyulladásos és daganatos betegségeinek diagnosztikájában. Újabban
csontanyagcsere-vizsgálatok céljára használják.

Artroszkópia

18
Az artroszkópia az ízületek endoszkópiája. Olyan sebészi eljárás, amelynek során az ízület széles
megnyitása nélkül, minimális bőrmetszésen bevezetett optikai eszközzel az ízületek belseje
megtekinthető, elváltozásaik diagnosztizálhatók és speciális célmûszerek segítségével kezelhetők. Bár
az MRI megjelenésével veszített jelentőségéből, még mindig a legjobb módszer az ízületi sérülések
funkcionális diagnosztikájában. Nagy előnye, hogy a diagnózis felállítása és a szükséges mûtéti
beavatkozás egyidejûleg is elvégezhető. Leginkább a térd, váll és boka alkalmas endoszkópos
beavatkozásra. A mai technikai lehetőségek birtokában azonban szinte valamennyi ízület, így a könyök,
csukló, csípő, bizonyos esetekben a gerinc csőtükrözése is lehetséges. Napjaink klinikai gyakorlatában
megjelentek az ún. lágyrész-endoszkópos beavatkozások (bursectomia, carpal tunnel release,
tendoscopia, plantaris fasciotomia) is. A különböző ízületek általános artroszkópos javallatai azonosak.
Diagnosztikus artroszkópia javasolt azokban az esetekben, amelyekben a hagyományos diagnosztikai
eszközök (klinikai, laboratóriumi, radiológiai) és a modern non-invazív képalkotók (UH, CT, MRI) nem
adtak pontos diagnózist, vagy az alkalmazott terápia eredménytelennek bizonyult. Csőtükrözés
javasolható továbbá a mûtéti terv pontosítására, konzervatív vagy mûtéti terápia eredményének
ellenőrzésére is. Hangsúlyozandó azonban, hogy az artroszkópia a diagnosztikai sor utolsó láncszeme.
Fedett mûtét akkor javasolt, ha hagyományos vagy artroszkópos úton nyert diagnózis lehetőséget ad rá
(pl. ízületi szabad test), és a szükséges tárgyi és személyi feltételek adottak, valamint legalább
ugyanolyan gyógyeredmény várható, mint a hasonló, nyitott úton végzett beavatkozástól. A
rendelkezésre álló közép- és hosszú távú eredmények alapján már arra a kérdésre is adható válasz, mely
esetben előnyösebbek a fedett mûtétek, mint a hasonló nyitott beavatkozások.
Az artroszkópos beavatkozások számának növekedése várhatóan az azonos ízületben megismételt
artroszkópiák szaporodását eredményezi. Szövődmény vagy újabb ízületi trauma után korai vagy késői
reartroszkópia, mûtétek utáni állapot megítélésére kontroll-artroszkópia végezhető. Már a primer
csőtükrözésnél javasolható a programozott-artroszkópia. Azonos ízületben, azonos indikáció vagy
fokozódó panaszok miatt second-look-artroszkópia válhat szükségessé. Akut artroszkópia a sérülés után
az akut szakban diagnosztikai vagy terápiás célból végzett artroszkópos beavatkozás, melynek két fő
javallata a poszttraumás haemarthros, instabilitás és ízületbe hatoló törés nélkül, valamint az akut ízületi
blokk. Valódi akut artroszkópia, vagyis a sérülést követő első 6 órában elvégzett beavatkozás a
gyakorlatban legtöbbször megoldhatatlan. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően azonban a 2 héten
belül elvégzett csőtükrözés is akut artroszkópiának minősül.
Az artroszkópia abszolút ellenjavallatát képezi a mûtéti beavatkozást kizáró egészségi állapot, általános
és lokális bőrinfekció, friss, kiterjedt toksérülés (compartment-syndroma fokozott veszélye miatt!),
valamint a jelentős mozgáskorlátozottsággal járó, előrehaladott arthrosis és a dystrophiás elváltozás.
Relatív kontraindikációt jelent, ha az artroszkópiától nem várható számottevő, újabb következtetés.
Etikailag pedig súlyosan kifogásolható az ún. luxus vagyis indokolatlanul végzett artroszkópia.

Elektromiográfia és idegvezetési sebesség vizsgálata


A neuromuscularis sérülések (denervatio, myopathia) diagnosztikájában használjuk az EMG
(vizsgálatot.
A perifériás ideg vezetési sebességének mérésére (a motoros idegnek a vezetési sebessége) alagút-
szindrómák vizsgálatakor kerül sor.

Laboratóriumi vizsgálatok
A vér komponenseinek mennyiségi és minőségi változása segítséget nyújthat számos sportsérülés
kórismézésében és a differenciál diagnosztikában. Vizsgáljuk az ízületi punctatumot is. Ha a synovialis
folyadék véres és megalvad, a vérzés arteficialis. Haemarthros esetén a vér folyékony marad. A
synovialis folyadék konzisztenciája diagnosztikus értékû lehet. A nem gyulladásos synovia nyúlósan
csepeg, a gyulladásos vízszerûen folyik. Gennyes synovialis folyadék gyanúja esetén a váladékból
mikrobiológiai vizsgálatot végzünk! Aerob és anaerob tenyésztéssel, valamint szelektív táptalajok

19
használatával szinte minden baktérium- és gombafertőzés diagnosztizálható. A synovialis folyadék
tenyésztése mindig kiegészítendő a fertőző góc keresésével.

Szövettani vizsgálat–Biopszia
Bizonyos kórképek korszerû vizsgálatára, elsősorban a mozgásszervi betegségek jó- és rosszindulatú
daganatainak diagnosztikájában szükség lehet a különböző szövetekből biopszia (tûbiopszia, punkció,
artroszkópia) során nyert anyag kórszövettani vizsgálatára.

Funkcionális tesztek
Mielőtt a sérült sportolóknak megengedjük a sportba való visszatérést, nagyon fontos, hogy alaposan
kiértékeljük az elért állapotot az újrasérülések kockázatának a minimumra csökkentése érdekében. A
funkcionális tesztekkel az izomerő, az ízületi stabilitás, az állóképesség, a mozgáskoordináció, a
propriocepció és a sportspecifikus ügyesség minősíthető. A propriocepció vizsgálatánál a proprioceptív
receptorok mûködését ellenőrizzük. A sportspecifikus tesztek kivitelezése során olyan aktív mozgásokat
végeztetünk, amelyeket a sportoló sportági körülmények között hajt végre. A funkcionális teszteknek
mindig sportspecifikusnak kell lenniük. A rehabilitáció befejezése után mindig javasolt ezeknek a
funkcionális teszteknek az elvégzése.

Funkcionális vizsgálatok
A járásanalízis, a stabilitás-vizsgálatok, az izomfunckiós vizsgálatok, a mobilizálás biomechanikai
kiértékelése nagyon hasznos módszerek a sportsérülések diagnosztizálásában és a gyógyeredmények
értékelésében. Erre a célra jól használhatók a nemzetközileg elfogadott komplex, értékelő pontskálák is
(Lysholm, OAK, Tegner, IKDC, stb.).

Biomechanika
A biomechanika ismeretek nagymértékben segítik a különböző sportsérülések patomechanizmusának
megértéséhez.

Mûszeres vizsgálatok
A különböző mûszerekkel (KT-100, Kintrex, stb.) történő vizsgálatokkal kiküszöbölhető a klinikai
vizsgálatok szubjektivitása.

Dokumentáció
Nagyon lényeges a vizsgálatok megfelelő dokumentációja, aminek a következőket kell tartalmaznia:
-Szubjektív adatok;
-Objektív adatok;
-Értékelés;
-Kezelési terv.

A szubjektív adatok a sérülttől származnak, egyúttal a viselkedését, mentális állapotát és fizikális


státuszát tükrözik.
Az objektív adatok az ismételt vizsgálatokból származó, mérhető és dokumentálható elemeket
tartalmaznak. Nagy segítséget nyújtanak a pontos diagnózis felállításában és a kezelési terv

20
kialakításában.
A szubjektív és objektív adatok alapján a sportorvos analizálja és értékeli az egyén állapotát és
prognózisát. Ha a végleges diagnózis még nem ismert, az érintett terület sérülése és a károsodott
képletek sérülésének a súlyossága már akkor is dokumentálható. A hosszú távú cél a teljes felgyógyulás,
a rövid távú célok azonban rögtön a sérülés után felállíthatók. Ezek magukba foglalhatják a sérült terület
azonnali védelmét, a vérzés és fájdalom megszüntetését, valamint a gyulladás kontrollját. A pontos
diagnózis felállítása a vizsgálat végső lépése, amit általában szakorvosi feladat.
A diagnózis felállítása után kezelési tervet készítünk, mely tartalmazza a terápiás módszereket, a
kontrollok időpontját, a rövid távú célok elérése érdekében a funkcionális ténykedéseket javasolt,
valamint a gyógyulás kritériumait. Mindezekről a sérültet folyamatosan tájékoztatjuk. (táblázat)

A sportsérülések kezelése

Sportsérülés bekövetkeztekor mi a teendő?


Mindegy, hogy a sérülés akut vagy túlterheléses, soha sem szabad próbálkozni a fájdalom leküzdésével
azáltal, hogy a sportoló „rádolgozik” a sérülésre. Ha fájdalma jelentkezik egy bizonyos mozdulat vagy
aktivitás során, azonnal „megálljt” kell parancsolni, vagyis abba kell hagyni a terhelést, mert annak
folytatása csak további károsodást okozhat. Számos sérülés azonnali orvosi ellátást igényel (lásd „Kinek
kell látni az én sérülésemet?”), míg bizonyos esetekben lehetőség nyílik az „ön-kezelésre”.

Egészségügyi szakemberhez kell fordulni, ha:

- A sérülés komoly fájdalmat, duzzanatot vagy zsibbadást okoz,

- Az érintett terület nem terhelhető,

- Egy régebbi sérülés miatti fájdalomhoz fokozódó duzzanat vagy ízületi instabilitás társul.

Ki és hogyan kezelhető az otthonában?


Ha a fenti tünetek közül egyik sem jelentkezik, akkor a sérülés biztonsággal kezelhető otthon is.
Akkor viszont, ha a fájdalom súlyosbodik vagy egyéb tünetek lépnek fel, feltétlenül orvos segítségét
kell kérni. A fájdalom és a gyulladás csökkentésére, illetve a gyógyulás meggyorsítására a RICE-
terápia használata javallott.

RICE-terápia
R=Rest=Pihenés
I=Ice=Jegelés

21
C=Compression=Kompresszió
E=Elevation=Felpolcolás

A sérülés után a következő négy lépés azonnali megtétele szükséges, amit legkevesebb 48 óráig
folytatni kell.

Kihez forduljon a sérült?


A súlyosabb sérüléseket még annak helyszínén kell szakembernek megvizsgálni, főleg akkor, ha az
hétvégén, vagy munkaidő után történik.
A sportsérültek többségét a háziorvos is vizsgálhatja és kezelheti, aki eldönti, hogy maga kezeli, vagy
szakorvoshoz irányítja a sérültet.

Szakorvosi ellátást nyújthat:


-Traumatológus vagy ortopéd szakorvos: A mozgató-szervrendszer sérüléseinek diagnosztizálására és
kezelésére specializálódott szakember, aki a csontok, ízületek, szalagok, inak, izmok, és idegek
betegségeinek ellátására szakosodott.

A rehabilitációt irányíthatja:
- Fizioterápeuta: Rehabilitációs program levezénylésére alkalmas egészségügyi szakember.

A háziorvos javasolhat betegének fizioterápeutát, aki segíti az izmok és ízületek megerősítését, ami a
további sérülések megelőzésének alapja.

Hogyan kezelhetők a sportsérülések?


A fentebb leírt RICE-terápia a sportsérülések nagy részénél hatékony, a terápiás láncnak azonban csupán
a kezdőpontja.

A következőkben számos kezelési módszert sorolunk fel, amelyeket orvos vagy más egészségügyi
szakember javasolhat a gyors és tökéletes gyógyulás érdekében.

Konzervatív gyógyító eljárások

Pihenés, tehermentesítés
A sérült testrész nyugalomba helyezése a kezelés alapvető eleme. Többnyire ágynyugalmat is igényel,
mégsem jelent teljes inaktivitást. A sérült végtag felpolcolásával javul a vénás keringés, csökken a
bevérzés és duzzanat, gyorsabb a vérömleny (haematoma) felszívódása.
A nyugalomba helyezést szolgálják a különböző rögzítések is. A nem sérült régiók gyógytornája,
izomzatának erősítése azonban minél korábban kezdődjön el. Ha a sérülés típusa megengedi, az akut
szak lezajlása után korai funkcionális kezelés végeztethető.
Noha a test egészsége szempontjából nagyon fontos, hogy a sérült minél hamarább újra kezdje

22
sporttevékenységét, nem hanyagolható el a kellő pihenőidő betartása sem. Annál is inkább, mert minden
sérülésnek időre van szüksége a gyógyuláshoz, az elegendő ideig tartó pihenés segíti annak folyamatát.

Krioterápia
A hűtőkezelés csökkenti a bevérzést és a fájdalmat, valamint a következményes izomspazmust és
másodlagos ödémát. Gyors hatása és egyszerű alkalmazása tette hagyományosan népszerűvé a
sportorvosi gyakorlatban.

Fagyasztás
A fagyasztás (különböző aerosolok alkalmazásával) nem tartozik a korszerű eljárások közé. Pillanatnyi
hatása, a tünetek elfedése, és a bőr károsodásának veszélye jelentik alkalmazásának hátrányait.

Szakaszos jegelés
A lokális hűtés megfelelő módszere a szakaszos jegelés jégtömlő, kriogél, stb. alkalmazásával. Nem
közvetlenül a bőrfelületen, hanem nedves vékony rétegen át (pl. kendő, rugalmas pólya), naponta 4–8-
szor 15–20 perces periódusokban végezzük. Hatékonysága függ a sérült rész feletti lágyrész-köpeny
vastagságától. A modern, elektromos krioterápiás készülékek (cryo cuff) jóval hatékonyabbak,
hordozható változataik a pályaellátásban is használhatók.

Jégmasszázs
A jégmasszázs indokolatlanul ritkán alkalmazott módszer, pedig hatékony, kevéssé veszélyes, könnyen
betanítható a sérült számára. Naponta 3x10perc a kezelés tartama. A hűtőkezelés egyéb fizikoterápiás
eljárásokkal is kombinálható (krio-elektroterápia, krio-termoterápia)

Rögzítés, immobilizáció
Az immobilizáció gyakori kezelés a sportsérülések esetében, ami elvégezhető azonnal egy edző vagy
egészségügyi szakember segítségével. A módszer csökkenti, vagy megakadályozza a sérült terület
mozgását, és ezzel megelőzi a további károsodást. Nagyon fontos, hogy ne szorítsa el a véráramlást,
mert ellenkező esetben súlyos szövődmények léphetnek fel. Az immobilizáció csökkenti a fájdalmat, a
duzzanatot és az izomfeszülést, így segíti a gyógyulási folyamat megkezdését. A következőkben néhány
eszközt ismertetünk, amelyek az immobilizációra használatosak:

Rugalmas pólya
Alkalmas akut lágyrészsérülés esetén átmeneti rögzítésre, a vénás keringés támogatására, fedőkötések
védelmére, és jégtömlő vagy kriogél rögzítésére a végtagon. A friss sérülés területén kompresszió
hozható létre, ez csökkenti a bevérzést, így a későbbi gyógyulás idejét is. Használatakor a végtag
keringésére ügyelni kell. Stabilizáló-védő hatása az ízületek szempontjából elhanyagolható.

Öntapadós rugalmas pólya


Stabilizáló-védő hatása jó felhelyezés esetén a ragasztáshoz (taping) hasonló, szalagsérülések
kezelésében hasznos. Hátránya a stranguláció veszélye.

Ragasztás (taping)

23
A nemzetközi sportorvosi gyakorlatban elterjedt módszer, hazai viszonylatban csak egyes sportágakban
használatos. Alapelve: csökkenti azon mozgásokat, amelyek a sérült szalagot terhelik. Mechanikai
tartása mellett javítja a helyzetérzést és így a koordinációt. Friss sérülés kezelésére csak kivételesen
indokolt. Hatékonysága függ az anyagtól, és a felhelyezés technikájától. Az eltelt idő arányában
védőhatása csökken.
A ragasztás alapvető célja, hogy megerősítse a test gyenge pontjait anélkül, hogy annak funkcióját
csökkentené, megelőzvén ezzel a gyenge terület megerőltető mozgatását. Ez az ideális cél elérése nehéz
még akkor is, ha helyesen helyezzük fel a ragasztást.

A ragasztás indikációs területei


Akut sérülés
A ragasztás kockázatos lehet akut sérüléseknél; a túlságosan szorosan befáslizott terület beduzzadhat,
bevérezhet, komoly keringési problémát okozhat. Akut sérülésnél csak megfelelően tapasztalt orvos
helyezheti fel a javasolt elasztikus fáslit. Akut sérülésnél a fásli felhelyezése előtt egy részletes
vizsgálatot ajánlatos elvégezni, ami egy stabilitás tesztet is magában foglal. Amennyiben a vizsgálatok
során teljes szakadásra utaló jelek észlelhetők, kerüljük a fásli alkalmazását. Egy akut sérülés fáslizása
- szerencsétlenül - téves biztonságérzetbe ringathatja a sportolót, ez pedig felbátorítja a sportolás
folytatására, ami a sérülést jelentős mértékben tovább ronthatja.

Megelőző ragasztás
Több esetben megelőzésként is fáslizzák az egészséges bokát. Korábbi vélekedések szerint ez növelheti
a térdsérülések előfordulását, a mechanikai állapot megváltoztatása miatt. A kutatások azonban
kimutatták, hogy ez nem így van, és megerősítették, hogy a megelőző fáslizás csökkenti a bokaszalag
sérülések előfordulását. Gyakorlati tapasztalatok szerint vannak olyan sportágak, ahol kifejezetten
gyakori a boka sérülése, ilyenek például a labdarúgás, a kézilabda, a röplabda.
A szalagok (mint pl. a bokaszalagok), ismétlődő sérüléseknek vannak kitéve, ennek eredménye, hogy a
szalag végül gyenge és túlnyújtott lesz. Ilyen esetekben a fáslizás fontos szerepet játszik az ízület
stabilitásában. Mindezek ellenére, ha kiterjedt ízületi instabilitás látható, nem elkerülhető a sebészeti
beavatkozás.

Rehabilitáció alatti ragasztás


Az öntapadós fáslizás leginkább a rehabilitációban használható, akár sebészeti beavatkozás után, akár
spontán gyógyult sérülésnél. Az atléták körében nagyon népszerű a fáslizás, amikor sérülés után
visszatérnek az aktív sporthoz, ámbár ennek gyakorlati haszna még nem bizonyított. Tanulmányok
kimutatták, hogy a térdízület fáslizása nem nyújt megfelelő mértékű stabilitást. A térd lateralis
instabilitása esetén a fásli öt perc kemény fizikai aktivitás után már nem nyújt kellő támogatást.
Helyes használatnál a fásli nagymértékben segít a sérülések rehabilitációjában, de ne tekintsük minden
esetet gyógyító csodaszernek.

Különböző típusú fáslik


Az általánosan használt fáslik többsége nem elasztikus, és a következő szélességekben kapható: 38 és
50 mm. Ezek perforáltak, így könnyen letéphetők. Amennyiben a fáslit használat előtt kinyújtjuk,
nagyobb szorító képességet érhetünk el.
- Bizonyos esetekben - például akut sérüléseknél - a ragasztás elszoríthatja a keringést.
- Néhány orvos hisz abban, hogy a taping több mint egy héten át képes megtartani teljes hatását, de
valójában a hosszú távú hatás erősen limitált. Soha nem adhat tartós megoldást, és csak kevés bizonyíték
van az egy hétnél tartósabb használat előnyeiről.

24
- Bőr irritáció léphet fel, ha a ragasztás hosszú ideig érintkezik a bőrfelülettel. Ez a probléma sajnos már
egy hétnél rövidebb idejű használatnál is előfordul, de a ragasztást közvetlenül a bőrre helyezve
általában nem alkalmazzák néhány óránál tovább. Ha ezt az időtartamot túl kell lépni, érdemes védő
anyagot használni a ragasztó alatt. A ragasztás kémiai, mechanikai irritációt vagy bőr allergiát okozhat,
ez a hatás lehet túlzott verejtékezés, viszketés vagy bakteriális fertőzés. E hatások csökkentésére sok
ragasztót cinkoxid réteggel vonnak be.

Gipszrögzítés
A törés kezelésében közismert, hagyományos módszer. A lágyrész-sérülések ellátásában a szerepe
csökkent. Tartamát a csont illetve lágyrész-gyógyulás alapján határozzuk meg. A gipszsínnel történő
rögzítés során közbeiktatott gyógytornakezelés is végezhető, mert a sín levehető és a kezelés után
visszahelyezhető. Hasonló előnnyel bírnak a termoplasztikus műanyagból készült sínek is. Körkörös
gipszkötéssel minden testrész rögzítése biztosítható. A rögzítés érdekében a gipszkötésnek magában kell
foglalnia a szomszédos ízületeket is, úgy, hogy lehetőség szerint egyidejűleg az ízület funkcionális
helyzetét is biztosítsa. A műanyag „gipsz” előnyei (könnyű, kényelmes, higiénikus stb.) sportolóknál is
egyértelműek, egyes (nem kontakt) sportágakban a versenyzést is lehetővé teszik.

- Sínek és gipszek: a sérült csont és lágyrészek támogatására és védelmére.

A gipsztok elkészíthető műanyagból vagy üvegszálból. A sín lehet méretre készülő vagy előre
elkészített. A standard sínek különböző formájúak - méretűek lehetnek, tapadós zár könnyíti a
felhelyezésüket. A sínek általában kisebb támogatást és védelmet nyújtanak, mint a tokok, ezért nem
mindig megfelelőek a sérülés kezelésére.

Külső rögzítők (brace, ortézis)


A szalagsérülések ellátásában egyre nagyobb szerepet kapnak. Szinte valamennyi nagyízületre
alkalmazhatók. Leggyakrabban a csukló-, térd- és bokasérüléseknél kerülnek felhasználásra.
Segítségükkel az ízületek hasznos mozgása megtartható, ami az izomhipotrófia mérséklése, a későbbi
mozgáskorlátozottság veszélyének elkerülése, a gyógyulás és a sportba való visszatérés meggyorsítása
szempontjából fontos.

Külső térdrögzítők
Feladatuk a térd védelme sérülés vagy műtét után. Általában műanyag habból készülnek, amit
szintetikus felülettel vonnak be, és bogáncszárral látnak el. Három fő típusuk van.

Rehabilitatív külső térdrögzítők


Használatuk sérülés vagy műtét után javasolt. A térdízület védett, kontrollált, behatárolt mozgását teszik
lehetővé. Mozgásterjedelmük beállítható, nagy felszínen támaszkodnak, erős fémsínezetük van. Sikeres
alkalmazásuk feltétele a páciens jó kooperációja.

Funkcionális külső térdrögzítők


Közepes hosszúságúak, változatos érintkező felületük van. Alkalmazásuk instabilitás esetén, kellően
megerősített izomzatnál lehetséges. (Ha az instabilitást ép szalagrendszer mellett izomhipotrófia okozza,
nem brace-re, hanem gyógytornára van szükség). Kisfokú instabilitás esetén teljes aktivitást, nagyfokú

25
instabilitás esetén a mindennapi életben panaszmentességet tesznek lehetővé. A teljes ízületi stabilitást
azonban nem adják vissza.

Profilaktikus külső térdrögzítők


Feladatuk a sérülés megelőzése, súlyosságának csökkentése. Rövidek, kis kontaktfelszínűek, a mozgást
lényegesen nem akadályozzák. Veszélyük a hibás felhelyezés, a „sérthetetlenségi”- szindróma.
Használatuk a rehabilitáció késői szakaszában javasolt. Alkalmazásuk az élsport körülményei között
már kétséges. Nem létezik ugyanis olyan brace, amely teljes védelmet nyújt a nagy rotációs-, illetőleg
nyíróerőkkel szemben. Így a szabadidősport és az élsport edzéskörülményei között a profilaktikus brace
használata javasolt, az élsport versenykörülményei között azonban nem.

Gyógyszerek
A sportsérülések konzervatív kezelése során csaknem mindig alkalmazunk gyógyszereket is, általános
vagy helyi kezelés formájában.

Fájdalomcsillapítók
Adására a sérülések akut stádiumában kerülhet sor. Versenyzés közben –a tüneteket elfedő hatásuk
miatt– használatuk nem javasolt.

Helyi érzéstelenítők
A gyakorlatban sokszor (talán túl sokszor) kerülnek használatba. Az akut sérüléseknél az érzéstelenítés
szintén elfedi a tüneteket, fokozza a rásérülés, súlyosabb sérülés veszélyét.
Lágyrész-sérülések tartós kezelésére célszerűbb injekciók helyett iontoforézist alkalmazni, nem-szteroid
gyulladáscsökkentőkkel kombinálva.
Mint már korábban említettük, a test öngyógyítási folyamata a sérülés pillanatában elindul. Ennek első
fázisa a gyulladás, amely ha ellenőrzés nélkül működik, lelassíthatja a gyógyulást.
A gyulladás és a fájdalom csökkentésére az orvosok és más egészségügyi szakemberek gyakran nem-
szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszert javasolnak: mint például aszpirint, vagy ibuprofen, ketoprofen,
naproxen sodium hatóanyagú készítményeket. Komoly fájdalom és gyulladás esetén az orvos választhat
számos nem-szteroid gyulladáscsökkentő közül.
Mint minden gyógyszernek, a nem-szteroid gyulladáscsökkentőknek is lehetnek mellékhatásai. Ezek
listája hosszú, de szerencsére ritkák a nagyobb problémák. A gyomor-bélrendszer nem kívánt,
kellemetlen tünetei vezetik a mellékhatások listáját. Ilyenek a hányiger, a hányás, a hasi fájdalom, és a
hasmenés. Azoknál a gyerekeknél fordulhat elő a májfunkció elváltozás (felnőtteknél nem), akik
aszpirint szednek. Bár nem nem-szteroid gyulladáscsökkentő, ugyancsak gyakran használtak az
acetaminophen hatóanyagú gyógyszerek, melyek csökkenthetik a fájdalmat, a gyulladásra azonban
nincsenek hatással.
A nem-szteroid gyulladáscsökkentők a másodlagos ödémát, ízületi vagy lágyrész duzzanatot
csökkentik, ezért kiegészítő kezelésként használhatók. Az adagolás módja sokféle lehet (p. os., ungv.,
inj., iontoforézis stb.), mellékhatásai miatt a felesleges p. os alkalmazása kerülendő.

26
Általánosságban a nem-szteroid gyulladáscsökkentők használatát nem szabad sem elvetni, sem
hangsúlyozottan javasolni. Mikor ezeket a készítményeket felírjuk, a kezdeti adagolást maximum 14
napban ajánlatos limitálni.

Kortikoszteroid gyulladáscsökkentők
Akut sérülések kezelésére nem alkalmasak. Tilos vérömlenybe, valamint direkt az inak, szalagok
állományába adni, a szövetkárosodás, infekció fokozott veszélye miatt. Alkalmazásuk krónikus esetben
is alapos megfontolást igényel (életkor, mellékhatások, kontraindikációk), dozírozásuk pedig csak a
készítmény ismerete alapján történjen (pl. depo-injekciók). Orális adagolásnak nincs helye a sérülések
kezelésében.

Enzim és anticoaguláns hatású szerek


A vérömlenyek felszívódását segítő enzimhatású szerek (pl. Chymoral tabl.) és anticoaguláns tartalmú
kenőcsök (pl. Thrombophob, Lasonil) hatása előnyös az akut lágyrész sérülések esetén. Jelenleg
azonban csak szűk körben hozzáférhetők a sportorvosok számára.

Valamennyi sportsérülés gyógyszeres kezelése esetén tekintettel kell lennünk a dopping-szabályzat


előírásaira!

Műtéti beavatkozások

A szakadt kötőszövet helyreállítása vagy a csont helyretétele végett indokolt esetben mûtétre is sor kerül.
Szerencsére, a sportsérülések nagy része nem igényel ilyen komoly beavatkozást.
A sportsebészetben elvileg ugyanazokat a műtéteket (izom-ín, fascia, csont, ízületek, idegek,
rekonstrukciós, helyreállító, osteosynthesis) végezzük, mint az ortopédia és a traumatológia. E helyütt
csak a legfontosabb alapelveink rögzítésére szorítkozunk.
A műtét célja legtöbbször a sportképesség helyreállítása. Operáció azonban csak az összes konzervatív
kezelés eredménytelensége esetén jön szóba. Műtét javasolt azokban az esetekben, amikor az anatómiai
struktúrák nem működnek megfelelően és nem kompenzálhatók, vagy a beavatkozás a sérült jobb
állapotát biztosítja (szalag-rekonstrukció). Ritkán a rehabilitáció meggyorsítása érdekében történik a
műtét.
A műtét során általában minimálisan invazív beavatkozások elvégzésére törekszünk. Előszeretettel
alkalmazzuk az artroszkópos vagy artroszkóposan asszisztált intervenciókat. A nyitott műtéteknél is
alapelv a csökkentett invazivitás.
A műtét a sérült szövet gyógyulását teszi biztosabbá, csak ritkán gyorsabbá, ugyanakkor lehetővé teszi
a korai rehabilitációt és a funkció fenntartását.

Mozgásgyakorlatok
A rehabilitációban korai funkcionális kezelésre törekszünk, melynek segítségével a fontos anatómiai
képletek károsodása megelőzhető (a részleteket a Sportrehabilitáció alapelvei és módszerei című fejezet
tartalmazza).
A sportsérülések utáni rehabilitáció kulcsfontosságú része az egyénre szabott, fokozatosan végrehajtott
mozgásgyakorlat-program, mely segít a sérült testrész eredeti funkciójának visszaállításában. A legtöbb
sérülésnél a korai mobilizáció (mozgatás) felgyorsítja a gyógyulási folyamatot. A program kezdeti
stádiumában általában finom mozgásgyakorlatok ajánlottak, majd következik a stretching és az erősítő
gyakorlatok. Ezek akkor alkalmazhatók, ha végrehajtásuk közben, nem jelentkezik erősödő fájdalom a
sérült területen. Például, egy bokarándulásnál már a sérülést követő első, második napon elkezdhető a
lábujjak tornáztatása. Ha a nagylábujj mozgása már elfogadható, akkor kezdődhet az óvatos stretching,
majd az erősítő gyakorlatok, majd a fokozatos terhelés. Fontos, hogy ezek végzésénél mindenkor

27
kerülendők a fájdalmat okozó gyakorlatok.
A károsodott szövet gyógyulásakor, hegszövet képződik, ez zsugorodik és összehúzza a szakadt vagy
elkülönült szöveteket. A folyamat eredményeképpen a sérült oldal kemény és feszes lesz, a sérült
szövetre az újrasérülés veszélye leselkedik. Éppen ezért van fontos szerepe a stretchingnek és az erősítő
gyakorlatoknak. Az izmok nyújtása naponta, rendszeresen végzendő, és tulajdonképpen a gyakorlatok
előtti bemelegítésnek is mindenkor ez az első része.
Mindazoknak, akik sérülés után sporttevékenységbe, testedzésbe kezdenek, a test aktivitásának
fokozása, a végrehajtandó edzésprogram összeállítása előtt ajánlott egészségügyi szakemberrel
konzultálni. A rehabilitációs program összeállításánál egyik legfontosabb szempont a fokozatosság. A
kezdeti néhány gyakorlat mennyisége és intenzitása csak fokozatosan növelhető. Egy teljes
rehabilitációs program magában foglalja a hajlékonyságot, erőnlétet, és erősítést szolgáló gyakorlatokat,
továbbá az aktuális sportággal speciális egyensúlyozó és biomechanikai mozgásait, amelyek elősegítik
a sportba való zavarmentes visszatérést.
A rehabilitáció teljes ideje alatt kerülendő a fájdalmat okozó aktivitás, ám koncentrálni kell azokra a
gyakorlatokra, melyek elősegítik a sérült rész eredeti funkciójának visszaállítását. Addig nem kezdhető
újra a sporttevékenység, ameddig fájdalommal jár a sérült szövet nyújtása, vagy a mozgás hatására
duzzanat keletkezik. Sérülés után a sportba való visszatérésnél is betartandó a fokozatosság elve.

Stretching gyakorlatok
A sportolás közben történő sérülések mintegy 80 százaléka elkerülhető volna, ha edzés és verseny előtt
a sportolók megfelelő bemelegítést és stretching gyakorlatokat végeznének. A hajlékonyság - az erővel
és az állóképességgel együtt - az edzettség rendkívül fontos tényezője, amely lehetővé teszi a
sérülésmentes testedzést.
A rendszeres stretching gyakorlatoknak tartós és jó a hatása, mind a kezdő, mind az élvonalbeli
sportolók számára. Rendkívül nagy jelentősége van például közép- és hosszútávfutóknál a lazaságnak,
mert ízületeiket szűk tartományban mozgatják. A jól kiválasztott gyakorlatok, az ízületen belül
megfelelő mozgástartományt biztosítanak, így csökkentik a környező izmok meghúzódásának, a szalag-
és lágyrész-sérüléseknek a kockázatát. Ez különösen azokra az izmokra igaz, melyek két ízületre hatnak,
pl. a combhajlító izmok, amelyek hajlítják a térdet és kiegyenesítik a csípőt.
A stretching gyakorlatok csökkentik az izommunka utáni merevséget. Kimerítõ munkavégzéskor
folyadék szaporodik fel az izomban, mely az izomszövet duzzanatával jár, megrövidíti és megvastagítja
az izomrostokat, így megnöveli az izom nyomását. A könnyed, lassú stretching meggyorsítja a folyadék
felgyülemlésnek vérbe való visszaszivárgását, így csökkenti az izom feszülését és a fájdalomérzetet.
A jól elvégzett nyújtó gyakorlatok után az alábbi kedvező változások várhatók:
-A futótechnika és a sebesség javul
-Sima, könnyed stílus fejlődik ki
-Nő a lépéshosszúság
-A lazaság elérésére időt kell szánni. A stretching gyakorlatokkal fokozatosan kell előrehaladni.
-A gyakorlatok végzése előtt az izmok bemelegítésre szorulnak, mégpedig öt perces futással, vagy
helyben futással. Ha lehetséges a gyakorlatokat, melegítőben vagy harisnyában kell végezni így az
izmok melegen tarthatók.
-A nyújtásnak statikusnak kell lennie, mely lassan végzendő, nem szökdelve, vagy hirtelen
mozdulatokkal. A gyorsan végzett mozgássor hatástalan és izomrostszakadást okozhat.
-A stretching helyzetet lassan kell elérni, s addig kell folytatni, ameddig nem érezzük, hogy izmaink jól
felkészültek, de soha sem szabad fájdalomérzetig fokozni. A lassú, tartós nyújtás az izom számára
lehetővé teszi, a könnyed alkalmazkodást az új nyújtott helyzethez.
-A jól kivitelezett nyújtás kezdetben 10-15 másodpercig tartható fenn, később, néhány hét
múlva ez az idő 45-60 másodpercre hosszabbítható.
-Ne feledkezzünk meg arról, hogy a test mindkét oldala nyújtandó!
-A nyújtás befejezése után a testhelyzetet lassan kell feloldani.

28
-A túl erős nyújtás, sérüléshez vezethet.
-A gyakorlatokat kb. 10 – 20 percig végezzük.
-A stretching gyakorlatokat mind edzés előtt, mind edzés után el kell végezni. Edzés előtt, ha
lehet még fontosabb a nyújtás, mint utána. Erős futás után a levezetés és a stretching csökkenti
a munkavégzés utáni izommerevséget.
-A jól végzett stretching gyakorlatok egész éven át végezhetők, a kihagyott napok az elért lazaságot
csökkentik. Feltétlenül kerülendő a túlnyújtás, mert az gyengíti az ízületeket, így hajlamosít a sérülésre
és ficamra.

Az egyéni stretching gyakorlatok kialakítása


A bemelegítés stretching gyakorlatainak összeállításánál figyelembe kell venni, hogy némelyek inkább
teremben, mások szabadban végezve hatékonyabbak. A gyakorlatokat mindig a környezetnek
megfelelően kell kiválasztani. Közülük minden izomcsoporthoz ajánlatos néhányat kiválasztani és a
gyakorlatsorba illeszteni. Ezeket automatikusan el kell végezni minden edzés és verseny előtt, és a
levezetésnek is részét kell képezniük. Ha az edzésből kimaradna néhány nap, a stretchinget akkor is el
kell végezni, hogy a hajlékonyság megmaradjon.

Egyéb terápiák

Elektrostimuláció
Enyhe elektromos inger, mely csillapítja a fájdalmat, mégpedig azáltal, hogy megelőzi az idegsejtek
fájdalmat közvetítő impulzusainak agyba juttatását. Az eljárás alkalmazható duzzanatok csökkentésére
is, továbbá aktivizálja a sérült terület izomzatát, így erősíti azt és megelőzi a sorvadást.

Hideg/cryoterápia
A sérült területre helyezett jégcsomagok csökkentik a gyulladást, összehúzzák az ereket, ezzel a sérült
szövetekben tartják a vért. Alkalmazása általában csak a sérülést követő 48 órában ajánlott, mert ekkor
hatásos.

Meleg/termoterápia
Melegvizes palack, vagy melegítő lámpa tágítja az ereket, ezzel növeli a vér áramlásának sebességét,
így több vér jut a sérült területre. Az oxigénben, tápanyagokban gazdag vér segíti a szervezet öngyógyító
folyamatainak elindulását. A meleg csillapítja a fájdalmat is. Alkalmazása a sérülés utáni első 48 órában
nem javasolt.
A magas-frekvenciájú hanghullámok a mélyen, a szövetekben termelnek hőt, serkentik a véráramlást,
ezzel támogatják a gyógyulást. Egyenesen a sérült területen alkalmazható.

Masszázs
A kézzel történő gyúrás, nyomás, dörzsölés ellazítja az izmokat és növeli a sérült terület vérellátását.

A fentebb felsorolt kezelések kizárólag engedéllyel rendelkező szakemberek által végezhetők.

A sportképesség helyreállása
A kezelést követően kulcskérdés a sportképesség helyreállásának megítélése.

29
A sportképesség szempontjából minimális követelmény a gyulladásos tünetek megszűnte, a
fájdalommentesség, valamint az érintett testrész zavartalan mozgása.
További kritérium, hogy objektív mérés alapján a sérült végtag izomerejének el kell érni a nem sérült
oldal erejének 80-90 %-át.
Ezeken felül még két kérdés megválaszolása szükséges: Megfelelőek-e a sportoló sportspecifikus
funkciói és lelkileg is felkészült-e a visszatérésre?
A sportsérülések ellátásának eredményei szubjektív és objektív módszerekkel értékelhetők.

6. FEJEZET
A SPORTSÉRÜLÉSEK REHABILITÁCIÓJA

Amikor a csapatorvos a rehabilitációt tervezi, talán nem is veszi figyelembe automatikusan annak a
sérülés kezdeti kezelésével való relevanciáját. A rehabilitáció a sérülés pillanatában kezdődik és még
azon túl is tart, hogy a sportoló visszatér a versenyzéshez. Az, ami a sérülés helyszínén történik,
fontosabb lehet a sportoló teljes felgyógyulásához a mozgásszervi sérülésből, mint bármi más, későbbi
beavatkozás.
Ebben a fejezetben a rehabilitáció alapvető elveit, fázisait és technikáit mutatjuk be egyenként, de nem
szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a rehabilitáció folyamán sok az átfedés. Pl. nincs éles
választóvonal az akut és a szubakut kezelési technikák között. A csapat orvosának rendszeresen felül
kell vizsgálnia a sportoló állapotát, s ennek megfelelően kell eljárnia. Az átfogó, mindenre kiterjedő
kezelés sokféle módszert használ. A sportoló reagálásától függően kiegészítő kezeléseket lehet
alkalmazni vagy éppen elhagyni.
Különféle módozatok, gyógykezelések és terápiás technikák alkalmazhatók a rehabilitációra, s a
csapatorvosnak e lehetőségek közül kell választania a sérülés sajátossága és az alkalmazhatóság alapján.
A sportolóknak olyan rehabilitációra van szükségük, amely fiziológiai elveken alapszik, egyéni
reagálásukat figyelembe veszi, s az akut sérülés kezelésén túlmenően megakadályozza a sérülés
megismétlődését. Fontos megjegyezni, hogy a tudományos eredmények minősége, amely a különböző
rehabilitációs technikák, és módszerek használatát támogatja, szintén változó.

A sport rehabilitáció irányelvei az alábbiak:


 minimalizálni a sérülést, gyulladást és/vagy fájdalmat a sérülés helyszínén;
 elősegítni a gyógyulást;
 fenntartani vagy növelni a mozgásképességet;
 megakadályozni az atropiát vagy növelni az erőt;
 fenntartani vagy növelni az állóképességet;
 elősegíteni a funkcionális felgyógyulást, és
 elkerülni a nem megfelelő, kompenzáló mozgásmintákat.

A SÉRÜLÉS KÓRÉLETTANA ÉS GYÓGYULÁSA

A szöveti sérülés kórélettanának és a gyógyulás folyamatának ismerete fontos a kezelés


megtervezésekor. A gyógyulási folyamatnak 3 szakasza van: 1.) a gyulladásos állapot, 2.) a kötőszöveti
sejt helyreállításának szakasza és 3.) a kifejlődés-újjáalakítás (remodelláció - maturáció). A biokémiai
30
és fiziológiai folyamatok megértése segítheti azoknak a rehabilitációs beavatkozásoknak a kiválasztását,
amelyek maximalizálják a gyógyító és helyreállító folyamatokat.
A legelső feladat a sérült szövetek és a sérülés mértékének a megállapítása. A megfelelő besorolás
meghatározza meg a rehabilitációs tennivalókat. Az orsócsont törése nyilvánvalóan más kezelést
igényel, mint az alkar lágyszöveteinek sérülése, mint például a csukló feszítőizom íngyulladása.

A sérülés szakaszai

Gyulladásos szakasz

A gyulladásos reakció 2-4 napig tart. A gyulladás a típusos tünetek formájában nyilvánul meg, azaz
bőrpír, meleg, duzzanat, fájdalom és funkciókárosodás. A szöveteket érő kezdeti traumát (elsődleges
sérülés) egy másodlagos sérülés követi, ami a hypoxia (csökkent oxigéntartalom) és különféle enzimek
megjelenésének a következménye. A sérülés pillanatától törvényszerű biológiai folyamatok sorozata
indul meg. A kezdeti 5-10 perces érszűkületi periódus után sejtáramlás történik a sérülés helyén. Kémiai
közvetítő anyagok, mint pl. hisztamin (a hízósejtekből (fehérvérsejtekből) szabadul fel) megnövelik a
membrán áteresztő képességét és fokozzák az értágulatot. Fagocitáló sejtek és fehérvérsejtek hatolnak
be a területre. Elhalt szövetdarabok (waste products) szakadnak le és távolítódnak el lokális és vascularis
hatások révén. Az erek sérülése helyén vérlemezkék tapadnak a sérült kollagénrostokból álló
szövetekhez, megindítva a véralvadék képződését. E folyamat végén fibrinrög (alvadék) képződik, amit
a thrombokinase stimulál. Végül is ez a lefalazó (walling off) hatás segíti elő a gyógyulási folyamatot.
Az alvadékképződés a sérülést követő kb. 12 óra múlva kezdődik és 48 órán belül válik teljessé.

A kezdeti rehabilitációs technikák feladata a gyulladásos reakció minimalizálása, ami megakadályozza


a további funkcióvesztést és csökkenti a fájdalmat. A gyulladást kiváltó mediátorok beáramlása
szükséges a metabolikus igények kielégítéséhez és a törmelékanyagok eltávolításához, ami előkészíti a
gyógyulás kötőszövet-helyreállítási folyamatát.

A következményként jelentkező gyulladás és nyomásérzékenység azonban gyengíti az erőnlétet,


károsítja az ízület mozgásképességét, az állóképességet és a szövet mobilitását. Ha nem kontrollálják
ezeket a károsodásokat, komoly problémákat okozhat a sportolónak. Az erőteljes gyulladásos reakció
össze is nyomhatja a sérüléssel határos szöveteket, ami tovább növeli a sérülés mértékét.

Vegyünk példának egy futballistát, akinek megduzzadt a térde. A duzzadás a tibiofemoralis és


patellofemoralis ízületi résznél mechanikusan korlátozhatja a mozgásképességet. A quadriceps
megrövidülésének megakadályozása a térd vérömlenyének megszilárdulásakor központi mechanizmus
útján történik. Ha a vérömleny kezeletlenül marad, akkor az a térd erejének jelentős csökkenését
eredményezheti. A fájdalom izomgörcshöz vezethet, majd a sportoló nem hajlítja a térdét. Ezek a
károsodások akadályozottságot okozhatnak a járásmódban és a sport-specifikus mozgásmintákban. Az
a rehabilitációs gyógyítás a leghatékonyabb, amelyik korlátozza a térd vérömlenyét, növeli a
tibiofemoralis és patellofemoralis mozgásképességet és növeli a quadriceps erejét.

A kötőszöveti sejt helyreállításának szakasza


A kötőszöveti sejt helyreállításának szakasza a gyulladásos reagálás alatt kezdődik és folytatódik az azt
követő 4-6 hétben. A sérülési helyen hegesedés kezd képződni. A fibrint felváltja a sarjadzó szövet, ami
kollagénből és kötőszöveti sejtekből áll. Rendkívül fontos tápanyagokat szállítanak az új kapillárisok.
A kollagén rostok véletlenszerűen rakódnak le a proteinek sejten kívüli mátrixában és a kötőszöveti
sejtek által előállított alapanyagban. A heg nyújtóereje a kollagén lerakódáson alapszik.
A teljesen elszakadt Achilles-ín nem sebészeti úton történt kezelése illusztrálhatja egy
teniszjátékos esetében a kötőszöveti sejtek helyreállításának folyamatát. A gipszkötés alkalmazása
kontrollálja a gyulladást és fokozza a hegképződést. Kb. 3 hét múlva egy szilárd, erős, véredénnyel nem
ellátott heg képződik. A 3 heti teljes rögzítés után az ínnak késznek kellene lennie egy ellenőrzött
újramozgatási folyamatra. Ez idő alatt azonban csökken a lágyszövet mobilitása, a láb és a boka
mozgásterjedelme, a láb és a boka izomzatának ereje. Nehézségekkel kell számolni a helyváltoztatásban,

31
járásmódban és a sport-specifikus mozgásmintákban. A rehabilitációs programnak ki kell terjednie
mindezen problémák kezelésére.

Kifejlődés (Maturáció) - újjáalakítás szakasza


A kifejlődés-újjáalakítás szakasza akkor kezdődik, amikor a heg nyújtóereje erősödik, a kötőszöveti
sejttevékenység pedig csökken. Ebben a szakaszban a kollagén rostokra kifejtett nyomás hatására
átrendeződnek, a Wolff-törvénynek megfelelően. Hónapokig vagy akár évekig is eltarthat, hogy
normalizálódjon a szövetek ereje. Az ellenőrzött mozgás ebben az időszakban maximalizálja a gyógyuló
rostok újraorientálódását, s végül a nyújtóerő és funkció javulását eredményezi. A fájdalom szabja meg,
hogy mekkora nyomást lehet gyakorolni a helyreállító szövetekre. A fájdalom rendszerint jelentős a
gyulladásos reagálás ideje alatt, de jellemzően lecsillapodik a helyreállítás szakaszában. A fájdalom
bármilyen súlyosbodása ebben a szakaszban arra utal, hogy túl nagy a rehabilitációs terhelés.
Vegyünk alapul egy dobóatlétát, akinek részleges supraspinatus ínszakadása van. A kifejlődés-
újjáalakítás szakaszban a rehabilitáció olyan tevékenységre vált át, ami megfeszíti az inat a húzóerő
vonalak mentén, azokkal a mozdulatokkal párhuzamosan, amelyeket a sportoló dobás közben használ.
Ez kezdetben olyan tevékenységgel érhető el, mint a gyakorló labda fej feletti dobása két kézzel, ami
korlátozza a glenohumeralis ízület mozgásfokát és a terhelést. A fejlődés fokozható, ha medicinlabdával
végzik ugyanezt a tevékenységet, vagy pedig egy kézzel dobják. Foglalkozni kell a károsodott lágy
szöveti mobilitással, glenohumeralis és scapulothoracicus mozgásképességi tartománnyal, a lapocka és
a felső végtagok izomerejével, valamint a váll izomérzésével / helyzetérzésével (proprioceptio). Sport-
specifikus tréning szükséges a szövetek helyreállításán kívül az ideg-izom újbóli kifejlesztéséhez is.

A SÉRÜLÉS SZAKASZAI

 Gyulladásos szakasz (2-4 nap)


 Kötőszöveti sejt helyreállításának szakasza (4-6 hét)
 Kifejlődés-újjáalakítás szakasz (hónapok-évek)

GYÓGYSZERES KEZELÉS

A sportgyógyászatban használatos gyógyszeres kezelés átfogó megvitatása túlhaladja ennek a


fejezetnek a kereteit. Farmakológiai anyagokat használnak a gyulladás minimalizálására és a fájdalom
csillapítására, ami lehetővé teszi, hogy a sportoló el tudja végezni a rehabilitációs programot. A
megfelelő gyógyszerek használata korlátozza a gyulladást, csökkenti a fájdalmat és az izomgörcsöket.
Sokféle szer van, amit rutinszerűen használnak a sérült sportolóknál, ezek a szerek a következő
kategóriákba sorolhatók: fájdalomcsillapítók, nem-szteroid gyulladáscsökkentő szerek és
izomgörcsoldók. A kortikoszteroidok (mellékvesekéreg-hormont tartalmazó szerek) használata a
sportsérülésekben vitatható, s ezeket ebben a fejezetben nem taglaljuk.

Fájdalomcsillapítók
Tiszta fájdalomcsillapítókat használnak, hogy csökkentsék a fájdalmat, s hogy a sportoló olyan korán
részt vehessen az aktív rehabilitációs programban, amilyen korán csak lehet. Központilag ható,
morfiumhoz hasonló hatású szereket használnak rövid ideig súlyos fájdalom esetén. A narkotikumok
azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által tiltott szerek. Az acetaminophen egy periférikus
fájdalomcsillapító, gyulladásgátló hatás nélkül. Mivel az acetaminophen nem interferál a prostaglandin
szintézissel, nem fordul elő prostglandin-vonatkozású toxicitás, mint pl. gyomorfekély. Azoknál a
betegeknél, akiknél kontraindikált a nem-szteroid gyulladásgátló szer, acetaminophen használható
helyette.

32
Kis adagolásban az Aspirinnek fájdalomcsillapító és lázcsillapító hatása van. Magasabb
dózisban az Aspirinnek jelentős a mellékhatása a gyomorra és a belekre. Az Aspirin javítja a trombocita
aggregációt és növelheti a kezdeti sérüléssel összefüggő vérzést.

Nem-szteroid gyulladáscsökkentő szerek


A nem-szteroid gyulladásgátló szerek a leggyakrabban felírt gyógyszerek a sportgyógyászatban. Azáltal
hogy gátolják a cyclooxygenase (COX) működését, a nem-szteroid gyulladásgátló szerek blokkolják az
arachidonic-sav átalakulását prostagladinná, s ezáltal befolyásolják a gyulladásos folyamatot. A nem-
szteroid gyulladásgátló szerek fő mellékhatása a gyomorfekély, ami morbiditást és halálozást okoz. Van
néhány elméleti aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a nem-szteroid gyulladásgátló szerek lassíthatják,
vagy késleltethetik a gyógyulást azáltal, hogy beavatkoznak a gyulladásos folyamatra való reagálásba.
Az embereken végzett klinikai vizsgálatok azonban nem bizonyították be ezt a mellékhatást. Az újabb
nem-szteroid gyulladásgátló szerek és a bélben oldódó Aspirin kevesebb gyomorfekély mellékhatást
okoz. Kifejlesztették a nem-szteroid gyulladásgátlók egy még szelektívebb csoportját – a COX 2
inhibitorokat, ami a cyclooxgenase (COX) enzimek egy részét blokkolja csak, sokkal korlátozottabb
mellékhatás profillal. A különböző nem-szteroid gyulladásgátlók hatásossága a felhasználótól függ, és
sok tényezőt foglal magába.

Izomgörcsoldók
Az orvosok gyakran írnak fel izomgörcsoldókat a fájdalomcsillapítók vagy a nem-szteroid
gyulladásgátlók mellett. Rövidtávon az izomgörcsök csökkentése összhangban van az akut
rehabilitációs periódus céljaival. A megnyugvás a fő mellékhatás, ami korlátozhatja a páciens
tűrőképességét, de intenzív segítséget is jelenthet, mert elősegíti az elalvást.

GYÓGYSZEREK a REHABILITÁCIÓS FOLYAMAT RÉSZEKÉNT


 Fájdalomcsillapítók
 Nem-szteroid gyulladásgátlók
 Izomgörcsoldók

MÓDSZEREK

A 8. 1 Táblázat ismerteti a sportolók kezelésére alkalmas fizikai modalitásokat. Ezek használatának fő


célja a sérülés következményeinek és a sporttól való távollét minimalizálása.
Ezek a módszerek hasznosak a fájdalom és az ödéma kezelésében és a gyógyulás elősegítésében.
Az indikációk és kontraindikációk, valamint a várható fiziológiai reakciók alapos megértése biztosítja
megfelelő használatukat.
Ezek a módszerek a gondozásban segítenek, és nem gyógymódot biztosítanak; nem helyettesítik az aktív
gyakorlatot, de használják őket, hogy elősegítsék a tevékenységet. Ezt a filozófiát tudatosítani kell az
edzőben és a kezelt sportolóban is.
Az edzőket és a sportolókat tájékoztatni kell a modalitások helyes használatáról.
Néhány modalitás közvetlen beállítást igényel, amit a fizioterápeutának vagy az edzőnek monitoroznia
/ figyelemmel kell kísérnie. (8. 1. ábra)
A modalitások különböző szempontok szerint kategorizálhatók, mint például hideg, hő, elektromosság
és nyújtás.
Az aquaterápia mind a hideg (cryotherapia), mind a meleg közvetítésére használható. Az aquaterápia
egy hibrid módszer; a sportoló gyakorlatokat végezhet a vízben, miközben profitál a modalitásból. Az
aquaterápia részletesen kerül bemutatásra a fejezet „A rehabilitáció és a kezelési elvek fázisai” című
részében.

Hideg modalitások

33
Felületi hideg (borogatás)
A hideg gyógyászati alkalmazása, más néven krioterápia, egy nagyon hasznos modalitás a
sportgyógyászat gyakorlatában. A hideget sokféleképpen lehet alkalmazni. A hidegmasszázs jégkocka
vagy porhanyós jég használatát jelenti, amikor a jeget közvetlenül a gyulladt szövetre teszik, s 5-10
percig gyengéden simogatják. Ez a hűtés és a masszázs kombinálása. Az összetört jeget bele lehet tenni
egy műanyag zacskóba. A kereskedelemben kapható, gélt, vagy szilikont tartalmazó zsákocskákat is
lehet alkalmazni, ha lehűtjük –12 oC-on a mélyhűtőben. Ezeket a zsákokat 10-30 percig lehet alkalmazni,
majd ismételni. A nyomókötés még tovább fokozhatja a jégzsákok hatását. A hideg vízbe való
belemártás a végtag felületi hűtését biztosítja hőleadás révén, 4 –10 oC-os vízben. A krioterápia és a
szorítókötések kombinálják a hideg terápiát és a pneumatikus nyomást. Egy mandzsettán keresztül, amit
10-30 percig alkalmaznak, hideg víz kering, miközben statikus és pneumatikus nyomást alkalmaznak.

Meleg modalitások

Felületi hő
A felületi szerek 2 cm mélyen hatolnak be a bőrbe; a bőrben és a bőr alatti zsírrétegben maximális
szöveti hőmérséklet van. A hidrokollátor párnák a felületi hővezetés példái. Szilikon-oxidból készülnek,
vászonnal vonják be őket, s 77 oC-os vízbe mártják be. A hidrokollátor párnácskák törölközőbe burkolva
kb. 30 percig tartják a meleget. Az elektromos hőpárnák és a paraffin 2 további példa a felületi
hővezetésre.
A whirpool fürdőben való alámerülés is a felületi hőmodalitás példája, ami energiát közvetít a hővezetés
révén. A víz hőmérsékletét a belemerülő test kiterjedéséhez igazítják. Egy disztális végtag
belemerítésénél 45 oC-ig tolerálható a víz. Derékig való belemerülésnél 41 oC-ig lehet elviselni a vizet.
38 oC alatti vízhőmérséklet fenntartása a megfelelő, ha test nagy részének kell belemerülni, vagy akkor,
ha a páciens szíve miatt indokolt az elővigyázatosság. Sebtisztító szert vagy jódot lehet beletenni a
whirpoolba a seb kezeléséhez. A folyadékterápia egy másik felületi hőközlő módszer. A whirpoolhoz
hasolóan a folyadékterápia is elősegíti az aktív mozgást, de egyben védelmet is nyújt a bőr fertőződése
ellen. Kukoricacsuhét keringetnek meleg levegővel egy zárt edényben, aminek a vége egy izolált burok.

A felület alatti hő (Deep heat)


A felület alatti mélyebb részén hőt kifejtő anyagok 2 cm-nél mélyebbre hatolnak és a maximális
hőmérséklet a bőr alatti szövetek alatt van, ahol a csont-izom találkozásánál hővé alakulnak. Van egy
kis sáv a terápiai hőmérséklettartomány és a potenciális termálsérülés hőmérséklete között. A termál
fájdalomküszöb 45 oC, míg a terápiás célhőmérséklet 40 oC.
Az ultrahang a felület mélyebb részén hőt kifejtő módszerek egyik példája. A molekulák
vibrálása hővé alakul, ami 6-8 cm mélyre hatol. A dózist intenzitásként fejezik ki. A szokásos terápiás
intenzitási tartomány 0,5 -3 W/cm2. Az ultrahangot folyamatos vagy pulzáló kimenet szállítja és
jellegzetes simogató technikát alkalmaz. Figyelembe kell venni a nem - termál hatásokat, mint pl.
üregképződés, media motion, és álló hullámok. Ultrahang hullámokat lehet használni az aktív molekulák
biológiai úton történő továbbítására a szövetekbe, fonoforézis révén. A rövidhullámú diatermiás
gyógykezelés egy másik ilyen jellegű modalitás, amelyben elektromágneses energia alakul át
hőenergiává. A rövidhullámú diatermia használata korlátozott, mert jelentős mellékhatása van, pl. a
szívritmus szabályozóval való interferencia és a fém gyújtóponti melegedése. (focal heating).

Elektromos modalitások
Az elektroterápiát már évszázadok óta használják. Az izom és az ideg eltérően reagál az elektromos
stimulálásra. A csapat orvosa kihasználhatja, hogy eltérő a reagálás, és különböző terápiás elektromos
technikákat alkalmazhat. A megfelelőt a terápia céljától függően választja ki. Sok típus közül választhat,
vagy váltóárammal, vagy egyenárammal működőt. A paramétereket, mint pl. hullámforma, amplitúdó
és időtartam, irányítani lehet. Bőrön áthatoló elektromos idegstimulálást használnak a fájdalmas
állapotok kezelésére, az elektród lokális vagy szegmenses elhelyezésével, az adott helyzettől függően.
A magasfeszültségű galvánstimulálás magasabb feszültséget közvetít magasabb csúcsokkal, mint a
hagyományos, bőrön át ható elektromos idegstimulálás, s mélyebb behatolást tesz lehetővé a szövetbe.

34
Elektromos idegizom stimulátorokat használnak, hogy fenntartsák az erőt, korlátozzák az elsorvadást, s
„újratanítsák” az izmokat. Interferenciás áramot alkalmaznak a véráramlás növelésére az egymást
keresztező hullámformák találkozásánál?, s alkalmazható az elektromos izomstimulálással együtt
masszázshatás kifejtésre is. Az idegi próba? érzéstelenítést vált ki a hiperstimulálás révén, s használható
motor, trigger és akupunktúrás pontok felett. Bőr alatti elektromos idegstimulálást akupunktúrás tűkkel
alkalmaznak. Az iontoforézis hatására a bőrön keresztül aktív anyagok kerülnek be a szervezetbe
biológiai úton, hogy kezeljék a lágy szövetek állapotát. A lézer-terápiának 2 típusa van: a nagy energiájú
a kis energiájúval szemben?, ill. a hideg. A hideglézer két típusa a gallium arzenid (GaAs) és a hélium
neon (HeNe), amit a lokalizált sérülést kezelésére használnak a felületi szövetben.

Nyújtás
A kézi nyújtás a gerincfájdalom állapotát kezeli. A fájdalom legvalószínűbben azért csökken, mert a
gerincet borító lágy szövetek megpihennek. A csigolyák vagy facetta ízületek disztorziójának eléréséhez
szükség van egy mechanikus készülékre és súlyokra. Mechanikus disztorzió fordulhat elő a
nyakcsigolyában, ha a súly nehezebb a fej súlyánál. A mechanikus nyújtás alkalmazása korlátozott a
sportgyógyászatban. A mechanikai nyújtás alkalmazása kontraindikált olyan esetekben, mint instabil
gerinc, fertőzés, tumor.

FIZIKAI MODALITÁSOK

 Hideg modalitások: felületi hideg kezelés


 Meleg modalitások: felületi meleg kezelés,
felület alatti meleg kezelés
 Elektromos modalitások
 Nyújtás

35
A REHABILITÁCIÓ FÁZISAI ÉS A KEZELÉSI ELVEK

A rehabilitáció általában egy logikai sorrendet követ. Legelőször a fájdalmat és az ödémát kell kezelni.
Modalitások, gyógyszerezés és a rögzítés néhány formája válhat szükségessé. A masszázs, manuális
terápia és akupunktúra hasznos a fájdalom csökkentésére és a tevékenység elősegítésére. A flexibilitás
és a mozgásképesség problémájával akkor lehet foglalkozni, ha a fájdalom már csökkent. Ha a mobilitás
már helyreállt, az erősítést a megfelelő tartományban nyitott vagy zárt láncú kinetikával (mozgással)
lehet elérni. Az erősítő gyakorlatokat kiegészíti az állóképességi tréning. Végezetül funkciós és sport-
specifikus tevékenységek integrálódnak. Ehhez szükséges az idegizom újraképzési, az egyensúlyi és
agilitási tréning.

Akut fázis (első 48-72 óra)

Pihenés, jég, leszorítás és megemelés


A rehabilitáció az akut fázisban a gyulladásos reakció korlátozására összpontosít. Az angol R.I. C. E.
betűk foglalják össze a gyulladás és fájdalom ellenőrzésére használt eljárásokat (8.2 ábra):

R Rest, azaz pihenés


I Ice, azaz jég
C Compression, azaz leszorítás
E Elevation, azaz megemelés.

Pihenés
A sérült terület további korlátlan mozgatása erősebb vérzést és duzzanatot okoz. A sérülés mértékétől
függően részleges vagy a relatívtól a komplettig terjedő, mozgás nélküli pihenés válhat szükségessé. A
csapat orvosa ilyenkor szembekerül azzal a dilemmával, hogyan teremtsen egyensúlyi helyzetet a
mozdulatlanság védő hatásai és annak negatív fiziológiai eredményei között.

Jég
A gyulladásos reakciót értágulás és szöveti váladék képződése idézi elő, ami fehérvérsejteket, a sérült
sejtekből leváló anyagokat és különböző kémiai közvetítőanyagokat tartalmaz. A jég csökkenti a lokális
anyagcserét és az oxigénigényt. Egy legújabb vizsgálat azt mutatta meg, hogy a jég csökkenti a
másodlagos sérüléseket, ami a mozgásszervi trauma után fordul elő, késleltetve a hypoxiát és az enzimek
folyamatát.? A jég kontrollálja a fájdalmat és a lokális izom védelmét A leghatékonyabban akkor lehet
minimalizálni a gyulladásos hatásokat, ha leszorítással együtt használják.

Kompresszió / leszorítás
Valamilyen szilárd anyaggal történő leszorítás csökkentheti a vérzést és a duzzanatot a sérülés helyén.
A bekötözéssel nem szabad növelni a fájdalmat; ha a leszorító kötés fájdalmat okoz, akkor az túl szoros.
A leszorításnak nagy nyomásúnak kellene lennie a disztális helyen, és kisebb nyomásúnak a proximális
helyen.

Megemelés
A megemelés csökkenti a véráramlást és növeli a vénás és nyirok-visszaáramlást a sérült testrészből.
Alsó végtag sérülésénél a sérült részt a medence magassága felé kell felemelni. Felső végtag sérülése
esetében a sérült részt a szív magassága felé kellene emelni.

A gyógyszeres kezelések és modalitások, különösen a krioterápia és az elektroterápia fontos eszközök


az akut fázis időszakában. Fenn kell tartani az általános flexibilitást, az erőt és a kondicionálást. Például
egy futó, akinek sípcsonttörése volt, futás helyett úszással edzhet. A kereszt-tréning a kereszteződő
crossover hatás miatt is előnyös. Az idegi alkalmazkodás miatt, az ellentétes oldali ép végtaggal végzett
flexibilitási és erőnléti tréning a sérült végtag előnyére vált. A sérülés gyógyításának akut terápiája olyan
más elemeket is tartalmaz, mint a rögzítés, manuális terápia, masszázs és az akupunktúra (ld. 8. 2.
táblázat).

36
8. 2. táblázat: Akut rehabilitációs fázis
__________________________________________________________________________________
___________

Beavatozás Példa Indikáció


__________________________________________________________________________________
___________

Modalitás Hideg borogatás A fájdalom és a duzzanat csökkentése


Interferenciás áram Az aktív rehabilitációs programban való
részvétel lehetővé tétele

Gyógyszerezés Fájdalomcsillapító A fájdalom és a duzzanat csökkentése


Nem-szteroid fájdalomcsillapító Az izomgörcs csökkentése
Izomgörcsoldó Az aktív gyakorlatok elvégzésének lehetővé
tétele

Rögzítés Air cast, gipsz A sérült ízület / végtag relatív nyugalmának


biztosítása
Járócsizma Védelem a további sérülések ellen
Üveggyapot gipsz A duzzanat csökkentése
A teljes mozgathatóság lehetővé tétele

Masszázs Effleurage A duzzanat csökkentése


A fájdalom csökkentése

Kézi terápia Ízület mozgatása A fiziológiai mozgás helyreállítása

Akupunktúra Ín-izom meridián akupuntúra Fájdalomcsökkentés

Gyakorlatok Statikus erősítés Elsorvadás és gyengeség csökkentése


(izometrika) Mozgásképesség elvesztésének korlátozása
Gyenge statikus stretching

Aquaterápia Sétálás a medencében Az általános kardiovaszkuláris terhelhetőség


fenntartása
Az érintett alsó végtagok teherviselésének
korlátozása
__________________________________________________________________________________
___________

Rehabilitációs technikák

Rögzítés
A sérülés gyógyításának akut fázisában gyakran szükséges a rögzítés, hogy megakadályozzák a
gyulladásos folyamatok továbbfolytatódását, lehetővé tegyék a gyógyulást, vagy megakadályozzanak
bizonyos mozdulatokat, míg másokat éppen lehetővé tesznek. Teljes rögzítés szükséges csontsérülés
esetében, különösen, ha ez akut törés. Szubakutabb fázisban is indokolt lehet a teljes rögzítés, mint pl.
a stressz-törések. Teljes rögzítésként leginkább gipszkötést alkalmaznak. Az üveggyapotos rögzítés
könnyebb súlyú és vízhatlan. Alternatív anyagok, mint pl. a merev pántok, rögzítő kötések,
termoplasztikus orthotics és szalagok kevésbé szilárd stabilitást biztosítanak, de könnyebb a viseletük,
könnyebben lehet megnézni a sérült helyet, higiénikusabbak és megfelelőek a megengedett mozgások

37
elvégzésére. A csapatorvos figyelemmel kíséri a gyógyulást, és ha az megfelelő, akkor a sportolónak
engedélyezheti a részleges mozgás helyett már a teljes mozgást. A túl hosszú ideig tartó rögzítés olyan
mellékhatásokat okozhat, mint pl. az izom elsorvadása és meggyengülése, a mozgásterjedelem (ROM)
fokának csökkenése valamint degeneratív változások az ízületi porcokban.

Manuális technikák

Manuálterápia
A manuális terápiai technikák alkalmazása rendkívül fontos a normál ízületek, lágy szövetek és az idegi
mobilitás visszaállítására, hogy normalizálják az izomzati rendszer biomechanikáját az izomfunkció
újbóli helyreállításával együtt. Az ízület mozgatását használják az ízület accesory / járulékos vagy
fiziológiai mozgásában lévő defektusok kezelésére. A manuális terápiát intenzitás szerint osztályozzák,
és csak az elérhető mozgásképességi tartományban biztosít passzív mozgást. Az ízületi kezelés az
elérhető mozgásképességi tartomány korlátain túlmenő mozgásokat foglalja magába, s úgy működik,
hogy az ízület egyik komponensét nagy sebességgel mozgatják vagy thrust, miközben a másik
komponens fixen marad. Az ízület mozgatásának és kezelésének kontraindikációi pl. ha káros a kezelés
azon a helyen (local malignancy), lokális csont infekció vagy törés, gerincvelő vagy farok / cauda equina
nyomás, C1-C2 rheumaszerű ízületi gyulladás, a csigolya artériás elégtelensége, csigolyacsúszás,
prepubertás gyerekek nyitott növekedési fugával, valamint ízületi instabilitás.

Masszázs
A masszázs közvetlen fizikai művelet a sérült vagy fájdalmas területen. A masszírozás csökkentheti a
fájdalmat és elősegítheti a gyógyulást azáltal, hogy csökkenti az izomgörcsöt, segít a kémiai anyagok
eltávolításában, elősegítvén a hatékony hegképződést, vagy az abnormális hegszövet leválását.
Alkalmazni kell, amikor csak lehetséges, hogy lehetővé váljon az aktív gyakorlatok végzése. Különböző
technikákat használnak a masszírozásban, mint pl. a simogatás vagy effleurage, gyúrás vagy petrisszázs,
ütögetés vagy ütögető masszázs, mélynyomás vagy keresztirányú dörzsölés. A keresztirányú dörzsölés
kontraindikált az akut szakaszban a megnövekedett lokális vérbőség és a reaktivitás miatt.

Akupunktúra
Az akupunktúrát már évszázadok óta használják a fájdalom leküzdésére, s továbbra is szerepe lesz a
sportsérülések akut kezelésében. Bár működésmechanizmusa nem teljesen ismert, az akupunktúra
hatásai összefüggnek az endorphinok stimulálásával, a vegetatív idegrendszerrel vagy a
fájdalomcsillapító mechanizmusokkal lokális, meridián vagy szegmentális szinten. Az akupunktúra
változatosan használható, hozzáértő személy kezében biztonságos és kevés kontraindikációja van.

Szubakut vagy felgyógyulási szakasz (3 naptól hetekig tart)


A rehabilitáció szubakut vagy felgyógyulási szakaszába a fókusz az ízület és a lágy szövetek
flxeibilitásának, az erőnlétnek és az izomérzésnek a helyreállításán van. Ezek ugyanis a normális
mozgás és a sport-specifius tevékenységek építőkövei. A gyulladás leküzdése után, ami a kezdeti fókusz
volt, elkezdődik a védett mozgatás. A hangsúly a klinikai tünetek kezelését követően a funkció
helyreállítására tevődik át. Ellenőrizni kell, hogy hogyan reagál a sportoló a kezelésre, nincs-e
valamilyen újabb gyulladásos reakciója, mert abban az esetben csökkenteni kell a rehabilitációs
tevékenységeket Fokozatos előrehaladás szükséges az erőkifejtésben és a mozgáskorlátozottság
javulásában, s bármilyen visszaesés csökkentheti a rehabilitáció e fázisát. Általában a szubakut fázis a
leghosszabb. Állandóan újraértékelik és minimalizálják a folyamatos gyógykezeléseket, modalitásokat
és terápiás technikákat. Ennek a rehabilitációs fázisnak a fő jellegzetessége a gyakorlatok előírása. A 8.
3 táblázat foglalja össze azokat a beavatkozásokat, amiket a rehabilitáció felgyógyulási szakaszában
használnak.

8. 3. Táblázat: A rehabilitáció felgyógyulási fázisa


________________________________________________________________________________
Beavatkozás Példa Indikáció
________________________________________________________________________________

38
Gyakorlat Összehúzó – relaxáló stretching A flexibilitás javítása
CKC gyakorlat A végtag erejének javítása
OKC gyakorlat kokontrakció
Medicinlabda Erő fokozása
Gyakorlólabda Felkészítés a sport-specifikus
tevékenységre
A törzs erejének javítása

Aquaterápia Kallózás lábtempója kick-boarddal Az erő és kondíció javítása

Modalitás Felületi és mélyen ható meleg Stretching megkönnyítése


Hideg borogatás Csökkenteni a gyakorlatok után
jelentkező duzzanatot

Gyógyszerezés Fájdalomcsillapítók A gyakorlattal összefüggő


fájdalom és
Nem-szteroid fájdalomcsillapítók duzzanat csökkentése

Rögzítés Szalagok A mozgásérzet javítása


Neoprén sleeve

Maszázs Keresztirányú dörzsölés A hatékony hegképződés elősegítése

Manuális terápia Ízület mozgatása és/vagy kezelése A fiziológiás mozgás


helyreállítása

CKC = Closed Kinetic Chain exercise, azaz zárt kinetikai láncú gyakrolat
OKC = Open Kinetic Chain excercise, azaz nyitott kinetikai láncú gyakorlat
__________________________________________________________________________________
_______________________

Gyakorlat előírása
A csapatorvosnak fel kell ismernie, ha a sérült sportoló flexibilitásában, erőnlétében és állóképességében
hiányosság mutatkozik. A gyakorlatok előírása ezeket a hiányosságokat célozza meg. Az előírások
elemei a gyakorlatok típusa, az elvégzés gyakorisága, időtartama és intenzitása
(8. 4. táblázat).

8. 4. Táblázat: Gyakorlatok előírása


________________________________________________________________________________

Elemek Meghatározások
________________________________________________________________________________

A gyakorlat típusa Specifikus tevékenység, amit a sportoló el fog végezni

Gyakoriság Heti alkalmak száma

Időtartam Erősítő tréning


Ismétlések száma gyakorlatonként, OR
Gyakorlatok száma alkalmanként
Erőnléti / állóképességi tréning

39
Összes perc

Intenzitás Erőnléti tréning


VO2, OR %
Maximális szívfrekvencia %
________________________________________________________________________________

Stretching
A sportolók a stretching technikákat a mozgásképesség fokának javítására és a sérülések elkerülésére
alkalmazzák. Csökkenti a fájdalmat, valamint a mozgásképességi fok és a flexibilitás romlását.
Kontraindikált lehet az erőteljes stretching akut izom- és izomín-sérülés esetén. Passzív stretchingnek
nevezzük azt, amikor egy másik személy nyújtja pihent végtagot; gyengéden és lassan kell végezni a
mozdulatokat, nehogy megerőltessék a nyújtó reflexet. A nyújtó reflex egy védő reflex, ami meggátolja
az izom- vagy ízületi sérülést hirtelen nyújtást követően. A stretching előtt alkalmazott melegítő
modalitások növelik a kollagének viszkozitás-elasztikus jellegét, s így javítják a stretching eredményét.
Az elnyújtott statikus stretching egy gyakran használt technika a sportolók körében. Manuális
segítséggel vagy instrukciók után 30-60 másodpercig kell tartani a nyújtást a mozgásképesség legfelső
határán a helyes pozícióban. A fiziológiás reagálások felismerésével és hasznosításával maximalizálni
lehet az eredményeket. Pl. visszaható gátlás működik, amikor a statikus stretchingnél az ellentétes
izomcsoport összehúzódik. A sportoló mozgatja az ízületet a mozgásképesség maximális határáig, s
akkor húzza (statikus tevékenység) az ellentétes izomcsoportot 30 másodpercig. Ez csökkenti azt a
hajlamot, hogy a nyújtott izomban előjöjjön a nyújtás reflex. A mozgásérző idegizom könnyítés
technikájának egyik típusa magába foglalja a statikus strechinget a primér izomcsoport
összehúzódásával. A sportoló a mozgásképesség végső határáig mozgat egy ízületet, és aztán húzza
(statikus tevékenység) a nyújtott izomcsoportot. Az izometrikus összehúzódás növelheti a flexibilitást
azáltal, hogy pihenteti az izmot a golgi receptorral vagy az ízületet körülvevő kötőszövet nyújtásával. A
sportolókkal végzett vizsgálatok az mutatják, hogy hatékony az ilyen fajta stretching. A sebészeti
beavatkozáson átesett betegeknél a flexibilitást egy folyamatos passzív mozgatás (CPM) alkalmazásával
lehet elérni, amikor az aktív, mozgásképesség fokozási módszerek kontraindikáltak vagy túl
fájdalmasak. A folyamatos passzív mozgató sín használata minimalizálja az ízületi merevségeket és
serkenti az ízületi porc táplálását; a Wolff-féle törvény alapján serkenti a gyógyító rostok
„felsorakozását”.

Erősítés
Az erő az a maximális force, amit bizonyos sebességen az izom fejleszt. A sportolónak folytatnia kell a
szokásos tréning programot, a sérült végtag vagy testrész kivételével.
A sérült végtagban, statikus erősítést lehet végezni izometrikus izomösszehúzódással az akut fázisban
és azt követően – néhány esetben korlátozott mértékű ízületi nyomás, de folyamatos erősítés lehet a
megfelelő. Pl. térdszalag sérülése esetében nyújtott lábemelési gyakorlatokat lehet végezni. A dinamikus
erősítést akkor lehet elkezdeni, ha a sportoló már el tudja viselni a statikus erősítést. Először zárt
kinetikai láncú gyakorlatokkal lehet indítani (8. 3. ábra). A végtag disztális eleme fixen rögzített,
behatárolt a végtag és az ízület mozgásszabadsága. Ha már túl van a védett mozgási fázison, akkor a
nyílt kinetikai láncú gyakorlatokat lehet előírni a sportoló számára (8. 4. ábra). Ilyenkor a végtag
disztális eleme szabad, ezáltal nő a mozgásszabadsági fok és az ízületi erő. Az átmenet a zárt és nyitott
kinetikai láncú gyakorlatok között rendkívül fontos a felső végtagok esetében, amikor főleg a nyitott
gyakorlatokat végzik. A igényekhez való specifikus alkalmazkodás elve megkívánja, hogy az izmot
magasabb szinten dolgoztassák meg, mint amekkora erőt általában kifejt. A terhelést változtatni lehet
aszerint, hogy milyen célt akarnak elérni. Pl. a kis ellenállással, de sokszor megismételt gyakorlatok az
állóképességet fejlesztik, míg a kevésszer ismételt, de nagy ellenállást kiváltó gyakorlatok az erőt
növelik. A törzset stabilizáló erősítő gyakorlatok a rehabilitációs folyamat fontos részei. Ha arról van
szó, hogy a kinetikai láncot és az erőt a törzstől távoli végtagról a közeli végtagra kell átvinni, akkor
nagyon fontos fenntartani vagy növelni a proximális stabilitást.

Ellenálló gyakorlatok a stretch-rövidítési ciklus felhasználásával (plylometrics)

40
Az excentrikus gyakorlat az izom viszkozitás-elasztikus sajátosságát használja fel az erőkifejtés
növelésére. Az izommal excentrikus tevékenységet végeznek a körkörös mozgásokat megelőzően (8. 5.
ábra). Ez terheli a sarcomeres-t és a kötőszövetet. Ezt a fajta összehúzódási sorrendet a sport-specifikus
tevékenységeknél használják. Pl. a kosárlabdázók a lábikrájukat edzik így a lepattanó labdáért történő
ugrás fejlesztésére. Ezt a fajta tréninget fejleszteni lehet azáltal, hogy az ugró felületeket magasabbra
helyezik, vagy növelik a tevékenység gyorsaságát..

Állóképesség
Még egy rövid sérülés is jelentős kondícióvesztést okoz. A sérülés helyén, valamint az érintett helyhez
közeli vagy attól távoli izmok is érintettek ezáltal. Kereszt-tréninget vagy folyamatos állóképességi
tréninget kell azonnal elkezdeni különböző típusú gyakorlatokkal. Aquaterápia, beleértve a vízi
joggingot vagy az úszást, a felsőtestet igénybevevő gyakorlatok vagy egy-lábbal végzett
szobakerékpáros gyakorlatok alkalmazhatók alsó végtagi sérülés esetében. Felső végtagi sérüléseknél a
séta, a futás vagy a szobakerékpár alkamazható, ha a sportoló tolerálja ezt.
Ahogy előrehalad a felgyógyulás, magas ismétlésszámú, kis ellenállást kiváltó erősítő tréning
programmal lehet megcélozni az érintett izmokat. A taping vagy a bracing lehetővé teszik a védett
mozgást. Foglalkozni kell a kondícióbeli hiányosságokkal, mielőtt a sportoló biztonságosan visszatér a
sporthoz. Meg kell határozni, és be kell tartani a tréning idejét és a tevékenységi szintet. Ennek egy
struktúrált, lépésenkénti fejlődést kell biztosítania.

Aquaterápia
Az aquaterápia a rehabilitációban használt hibrid technika. Ahogy azt ebben a fejezetben már korábban
bemutattuk, a whirlpoolt melegítési és hűtési modalitásra is lehet használni. Még fontosabb, hogy a
sérült sportoló ki tudja használni a víz sajátosságaiból adódó előnyöket a gyakorlatok végzésekor (8. 6.
ábra). A vízben végzett gyakorlatok megkönnyítik a mozgást, meggátolják az izom elsorvadását és
korlátozzák a mozgásszabadság elvesztését. A vízi környezetet általában használni lehet a kereszt-
tréningre, valamint a sportsérülések korábbi és sokkal agresszívabb rehabilitációjára. A felhajtóerő tartja
a test súlyát, s lehetővé teszi az aktív gyakorlatok végzését még akkor is, ha a sérült végtag csak kisebb
súlyt bír el. A hidrosztatikus nyomás csökkentheti az ödémát és segít a sejt hulladék anyagainak
eltávolításában. A víz viszkozitása növeli mozgásérzékelést. Az aquaterápia fejleszti az ellenállást a
kifejtett erővel, az alkalmazott úszó eszközökkel és a mozgás irányával arányosan. A víz
hőmérsékletének szabályozása hasznos lehet a fájdalom gyógyítása szempontjából. A vízbe merülésnek
azonban jelentős hatása van a szívre és a tüdőre, s erre figyelemmel kell lenni.

Funkcionális fázis (hetektől akár hónapokig tart)


A rehabilitáció funkcionális fázisában a hangsúly a jobb idegizom működésen, sport-specifikus és
sokirányú aktivitáson és a rosszul beidegződött mozdulatok megszüntetésén van, hiszen ez utóbbi egy
jövőbeni újabb sérüléshez vezethetne. A sportoló akkor fejezi be a rehabilitációnak ezt a fázisát, amikor
teljesülnek azok az ismérvek, amik alapján újra sportolhat. A terápiás modalitás és a gyógyszerezés csak
időszakosan szükséges, az exacerbációtól függően. Jól megalapozott egy olyan gyakorlati program, ami
tartalmaz flexibilitási, erősítési és mozgásérzést javító gyakorlatokat. A sport-specifikus tevékenység
fejlesztése fontos ahhoz, hogy a sportoló sikeresen visszatérhessen a sporthoz. Ha a helyes technikára
koncentrálnak, elkerülhetők a későbbi sérülések. A 8. 5. táblázat tartalmazza a funkcionális fázis
beavatkozásai.

41
8. 5. Táblázat: Funkcionális rehabilitációs fázis
________________________________________________________________________________

Beavatkozás Példa Indikáció


__________________________________________________________________________________
___________

Gyakorlat Egyensúlyozó rúd Egyensúly javítása

Minitrampolin Mozgásérzés növelése

Gyakorlatok Agilitás és a láb helyezésének javítása

Ugró tréning Az inak és a szalagok feszítőerejének javítása


Erőkifejtés növelése

Fej feletti dobás A sport-specifikus ideg-izom kontroll


visszanyerése

Gyakorlólabdával végzett
program A proximális stabilitás fenntartása
A későbbi sérülés elkerülése
__________________________________________________________________________________
___________

További funkcionális tréning


A sportolónak nemcsak javulást kell felmutatnia a flexibilitás, erőnlét és kondíció terén, hanem sport-
specifikus tevékenységet is gyakorolnia kell, mielőtt újra visszatér a pályára. A funkcionális és sport-
specifikus tréning tartalmaz kinetikai láncgyakorlatokat, egyensúlyi és mozgásérző, valamint gyorsasági
gyakorlatokat. A sportolót ellenőrizni kell, hogy megfelelően fejlődik-e ebben a kritikus időszakban.

Kinetikai lánc
A csapatorvosnak értékelnie kell a mozgás teljes kinetikai láncát. A sérült végtag ízületeiben lévő
biomechanikai problémák, amik valójában a jelen sérüléshez vezethettek, újabb sérülést okozhatnak.
Például egy baseball játékos erőt továbbít az alsó végtagból a törzsön keresztül a felső végtagba további
erőkifejtésre. Ennek a játékosnak a számára tehát a rehabilitáció fontos része, hogy felismerjék és
kezeljék az alsó végtagok és a törzs flexibilitásának és erejének hiányosságait. A mozdulatok elemzése
videofelvételek használatával szintén hasznos lehet a helyes mozgásminták begyakorlásában, ha már
biomechanikai hiányosságok kezelését célozták meg.

Egyensúly és helyzetérzés
Az egyensúly a sportolás dinamikus eleme. A korai dinamikus egyensúlyi tevékenységeket, mint pl. az
ingó deszkán wobble board végzett tréning, különböző gyorsaságú és intenzitású gyakorlatok követnek
(8. 7. ábra). A sport-specifikus mozgásminták utánzása /szimulálása segíthet azonosítani a funkcióbeli
egyensúlyi hiányosságokat. A sérülésből származó helyérzékelési hiányosságok a sérült szövetektől és
a rögzített állapot időtartamától függnek.
Az elülső szárkapocscsonti szalagok vagy az elülső keresztszalagok sérülése károsíthatja az érzékelési
visszajelzést a bokából vagy a térdből. A féloldali helyzet vagy a fel- és lelépések hatására az alsó
végtagok ízületei összehúzódnak, s így növelik az ízület helyzetérzését. A felső végtagok helyzetérzése
és összehúzódása fokozható zártláncú súlyterheléses tevékenységekkel, gyakorlólabda segítségével.

Gyorsasági gyakorlatok
Gyorsasági gyakorlatokat kell beépíteni a programba az aktív viszatérést megelőzően. Olyan
feladatoknál, mint például a csillag-gyakorlatok, iránytváltoztatni és forogni kell, ami forgást és

42
transzlációt okoz az ízület sok rétegében. Kéz-szem koordináció és megfelelő lábelhelyezés szükséges.
Ezek a feladatok javítják a sportoló ideg-izom kontrollját. A sportolónak sport-specifikus gyorsasági
tréninget kell végeznie a pályán a megfelelő sporteszközzel, mielőtt visszatér a versenyzéshez.
A rehabilitáció végső célja az, hogy a sportoló egészségesen és a sportra alkalmasan térjen vissza a
sportpályára. A csapaorvosnak olyan kezelésre kell koncentrálnia, ami limitálja a gyulladásos reagálást
és elősegíti a gyógyulást, hogy funkcionális felgyógyulást biztosítson, amilyen gyorsan csak lehet. A
biomechanikai hiányosságok megállapításával és kezelésével a csapatorvos a sportoló későbbi
sérüléseinek elkerülésére is törekedhet. A rehabilitáció valójában a sérülés időpontjában kezdődik és
azon túl is tart, hogy a sportoló visszatér a sportpályára.

A rehabilitáció fázisai és a kezelés elvei


.

Akut fázis (első 48-72 óra)

 A gyulladás ellenőrzése
 R.I.C.E. (pihenés, jegelés, leszorítás, megemelés)
 Gyógyszerezés
 Modalitások
 A flexibilitás, a mozgásterjedelem fenntartása
 Kereszt-tréning

Szubakut / felgyógyulási fázis (3 nap – 3 hét)

 Az ízület és a lágy szöveti flexibilitás helyreállítása


 Gyakorlatok előírása
 Stretching
 Erősítés
 Ellenálló gyakorlatok
 Nyújtás-rövidítés ciklus (plyometrics)
 Állóképesség

Fukcionális fázis (hetektől hónapokig)

 Ideg-izom kontroll javítása


 A rosszul beidegződött mozdulatok helyesbítése
 Sport-specifikus és sokrétű tevékenység
 Funkcionális tréning
 Kinetikai lánc
 Egyensúly és helyzetérzés
 Gyorsasági gyakorlatok

43
Ábrák:

8.1 ábra Interferenciás áram: elektroterápiás modalitás, ami közvetlen beállítást és


felügyeletet kíván

8.2 ábra R.I.C.E. kezelés (Pihenés, Jegelés, Leszorítás, Megemelés)

8.3 ábra Zárt kinetikai láncú gyakorlat: a disztális alsó végtag rögzített

8.4 ábra Nyitott kinetikai láncú gyakorlat: a disztális felső végtag szabad

8.5 ábra Plyometrikus gyakorlat: ikraizom - talpemelő izom gyakorlat az összehúzó


tevékenység előtt

8.6 ábra Aquaterápia: a víz sajátosságainak kihasználása a gyakorlatok elvégzésének


megkönnyítésére

8.7 ábra Ingó lemez: az egyensúly és a helyzetérzés tréningje

A sportsérülések kezelésének speciális szempontjai

Akut sérülések
A legtöbb speciális ellátást igénylő problémát a lágyrészsérülések, azaz az izom és ínkárosodások
(haematoma és / vagy szakadás), az ízületi és szalagkárosodások (ficamok és / vagy szakadások),
valamint a törésekhez társuló lágyrészsérülések jelentik. Ilyen esetekben a sérülés helyszínén a sérült
vizsgálata után azonnal meg kell kezdeni az ún. RICE–terápiát (Rest = pihenés, Ice = jegelés,
Compression = kompresszió, Elevation = felemelés). A sérült alsó végtag tehermentesítésére mankó
használata javasolt, gyógyszeres fájdalomcsillapítás is indokolt lehet.
Az első ellátást végző szakember feladata annak eldöntése, hogy a sérülés szakellátást igényel-e. Kétes
esetben vagy az ellátáshoz szükséges feltételek hiányában legjobb szakellátásra irányítani a sérültet. Az
akut sérülések kezelésének megkezdése előtt minél előbb pontos diagnózishoz kell jutni fizikális,
röntgen, ultrahang vagy mágneses rezonancia vizsgálattal. Ezek segítségével eldönthető, hogy
konzervatív vagy mûtéti kezelésre van-e szükség. A sérült panaszainak értékelése, a sérülés
mechanizmusának és tüneteinek dokumentálása (pl. milyen gyorsan alakult ki a duzzanat) fontos.
Olykor nem is a betegség, hanem a beteg természete állítja a sportoló kezelőorvosát sajátos feladat elé.
Főleg az élsportolók kezelésében a sportorvoslás mellett a sportlélektannak is döntő szerepe van.
A konzervatív kezelés az akut gyulladásos fázisban (0-7 nap) aktivitáscsökkentést, a sérült végtag
rögzítését (gipsz, ortézis, ragasztás, öntapadó és rugalmas pólya), szakaszos hûtést és egyéb felületi
kezeléseket (kenõcs, iontoforézis) jelent. A sérült végtag pihentetése szükségszerû, ezért csak bizonyos
gyógytorna gyakorlatok végezhetők (izometriás torna). A regenerációs fázisban (7 nap -6 hét) a terápia
célja a sérült szövetek revascularisatiojának serkentése, az ízületi funkció és az aktív izomtevékenység
javítása. A gyógytorna elemei: stretching, kontrollált izomgyakorlatok, zárt kinetikus láncú funkcionális
tréning és az egyéb ízületek integrációja. A fájdalomhatárt a mozgásterápia közben nem lehet átlépni.
Szerepe lehet a manuálterápiának is. A neurális funkciókat az aktív torna mellett ingerterápiával
javíthatjuk. Az edzés állóképességi gyakorlatokat, erőfejlesztést, szenzoros-motoros edzést és
sportspecifikus technikákat tartalmaz a sérülés lokalizációjától függő korlátozásokkal. A remodellációs
fázisban (3 hét -6 hónap) különböző stretching technikák, sportágspecifikus tréningek (gyorsaság,
állóképesség) szükségesek. A sportágspecifikus edzés az állóképesség és az erő fejlesztésén kívül főleg
a koordináció, a gyorsaság és a technika javítására irányul.
Lokális szteroid injekciókat tilos az akut sérülések kezelésére alkalmazni, mivel vérömlenybe és szalag-
Túlterheléses sérülések

44
A túlterheléses sérülések gyógyulását is a gyulladás (vagy degeneráció?) és a reparáció határozza meg.
A túlterheléses sérülések diagnosztikája és terápiája még napjainkban is főleg gyakorlati és klinikai
tapasztalatokon alapulnak. Nagy segítséget jelent, hogy az ultrahang, a komputertomográfia és a
mágneses rezonancia vizsgálatok lehetővé teszik az elváltozás helyének és kiterjedésének, valamint a
károsodás mértékének pontos meghatározását.
A túlterheléses sérülések kezelésekor nemcsak a tüneteket, hanem az okokat is tekintetbe kell venni. Az
esetek többségében a konzervatív kezelés elegendő, főleg ha idejében megkezdődik. Az időben fel nem
ismert vagy helytelenül kezelt sérülések krónikussá válhatnak, amelyek eredményes kezelése nagyon
nehéz. Hangsúlyozandó azonban, hogy a krónikus és a túlterheléses sérülések nem szinonimák.
A kezelés stádiumfüggő, vagyis annak a stádiumnak megfelelően kell végezni, amelyben a sérült éppen
van. Általában az aktivitás módosításából, korán megkezdett hûtőkezelésből, gyulladásellenes
gyógyszerelésből, majd erősítésből és az aktivitásba való fokozatos visszatérésből áll.
Mûtéti beavatkozás ritkán indokolt. Krónikus esetekben a mûtéti beavatkozással mindaddig várni kell,
amíg a konzervatív kezelés eredménnyel kecsegtet. A degenerált szövet kimetszése gyakran, de nem
mindig, jó eredménnyel jár.
Mindkét típusú sérülésre érvényes megállapítás, hogy a primer sérülés súlyosságának téves megítélése,
helytelen rehabilitáció vagy a sporttevékenység idő előtti megkezdése újrasérüléshez vezethet.

Izom és ínsérülések
Izombevérzés (haematoma) direkt trauma hatására jön létre. Jellemző tünete a helyi
nyomásérzékenység, duzzanat és az izom nyújtására jelentkező fájdalom. Kezelésére pihentetés, jegelés,
kompresszió és a végtag felpolcolása (RICE-terápia) javasolt, amit stretchingből és erősítésből álló
rehabilitációs program követ. Az intermuscularis vérömleny leszívása (punkciója) enyhítheti a
tüneteket. A sportba való visszatéréskor combgumi viselése ajánlott. Nagy figyelmet kell fordítani az
újrasérülés és az izomszakadás megelőzésére. A myositis ossificans prevenciója érdekében a
rehabilitáció alatt kerülni kell mindenfajta meleghatású kezelést, mivel fokozza kialakulásának
veszélyét
Izomszakadások főleg középkorú sportolóknál gyakoriak. Többnyire az edzés-versenyzés megkezdése
előtti megfelelő bemelegítés vagy stretching elmulasztása miatt alakulnak ki. Általában hosszabb
időtartamú, relatív nagy intenzitású, ballisztikus aktivitást és eccentrikus koncentrációkat tartalmazó
erőkifejtés közben jönnek létre. A sérüléseket megelőzően gyakori figyelmeztető jel az izom-ín átmenet
területének terhelés után jelentkező fájdalmassága és érzékenysége. A szakadás mindig hirtelen
következik be, s azonnal szúró fájdalom, valamint az érintett végtag - főleg ellenállással szemben
megnyilvánuló - funkciókorlátozottsága alakul ki. Az izomhasban rendszerint egy behúzódás is
tapintható. A kezelés jegelésből, pihentetésből, enyhe-közepes szakadások esetén az izom nyugalmi
helyzetét biztosító, rövid időtartamú rögzítés (gipsz, brace) felhelyezéséből áll. Súlyosabb esetben -az
izom folytonosságának teljes megszakadása esetén -mûtéti megoldás mérlegelendő. A fájdalom
megszünte után, az enyhe-közepes szakadások rehabilitációja céljából stretching és speciális erősítés
kezdhető, de a sportba való visszatérés csak teljes fájdalommentesség esetén engedélyezhető. A későn
kezdett vagy nem elegendő ideig folytatott kezelés nemcsak a sportba való visszatérést késlelteti, hanem
hosszantartó, esetleg végleges sportképtelenséget is okozhat.
Az izomszakadások leggyakrabban teniszezők gastrocnemius izmának medialis fejében, sprinterek
quadriceps izmában, valamint súlyemelők combhajlító és biceps izmaiban fordulnak elő.
Az izom inas része is károsodhat.
Ínszakadás általában egy hirtelen izomkontrakció hatására jön létre. Nem lehet elégszer hangsúlyozni,
hogy a lokálisan adott szteroid injekciók későbbi károsodásokra hajlamosítanak. Az ilyen sérülések
leggyakoribb példája az Achilles-ín-szakadás, amit általában a gastrocnemius-soleus izomcsoport
hirtelen kontrakciója okoz. Az Achilles-ín rendszerint az alsó-középső harmad határán szakad el, de
bekövetkezhet a ruptura a csontos tapadásánál vagy az izom-ín határon is. Fontos gyanújel, hogy a
szakadást megelőzően az ín többnyire már érzékeny-fájdalmas. A szakadás pillanatában hangos
durranás-pattanás hallható, majd hirtelen éles saroktáji fájdalom alakul ki, amit duzzanat, a végtag

45
kifejezett elgyengülése, az aktív ízületi mozgás és a pantarflexió kiesése követ. Az elsősegély jegelésből
és plantarflexiós helyzetû gipsz felhelyezéséből áll, majd a kezelés rendszerint mûtéttel folytatódik.
Versenysportolóknál és aktív embereknél mindenképp a legjobb megoldás a mûtéti rekonstrukció. A
rehabilitáció során a láb dorsalflexióját fokozatosan, a cipőbe egyre kisebb sarokemelő behelyezésével
állítjuk helyre, s ezután stretching-program következik. A sportképesség teljes helyreállítása céljából
nagyon hasznos az izokinetikus tréning.
Az Achilles-ínon kívül gyakran következik be szakadás a biceps izom hosszú fejének a proximalis és a
distalis tapadásánál, valamint az ujjhajlító inak tapadásánál, továbbá a quadriceps ínnak a tibián vagy a
patellán lévő tapadásánál is.

Szalagsérülések
A szalagok elszakadhatnak a csonton levő tapadásuknál vagy az állományukban. A sérülés típusa attól
függ, hogy a szalagot milyen mértékû terhelés érte. Nagy sebességû traumánál a szalag állománya
károsodik, kis sebességnél csontos kiszakadás jön létre. A szalagsérülés függ az erőhatás irányától és az
ízületnek a sérülés időpontjában elfoglalt helyzetétől. A szalagszakadások a sérülés súlyossága szerint
osztályozhatók és kezelhetők.

Törések
A csonttörések direkt ütésre vagy indirekt erőbehatásra jönnek létre, de szalagsérülésekkel együtt is
kialakulhatnak ún. csontos kiszakadások formájában. Nagyon fontos figyelni a trauma helyétől távolabb
jelentkező fájdalomra, ugyanis sokszor az erőhatás a sérülés helyétől távolabb hoz létre csontsérülést.
Például nyújtott kézre eséskor claviculatörés következhet be. A törés jellemző tünetei a hirtelen
fájdalom, a nyomásérzékenység és a duzzanat. Deformitás vagy instabilitás azonban nem alakul ki
mindig. Minden esetben alaposan meg kell vizsgálni a sérülés felett levő bőr állapotát, mivel egy
esetleges nyílt törés kezelése debridement-et, irrigációt és parenteralis antibiotikum adását teszi
szükségessé az osteomyelitis megelőzése érdekében. A konzervatív kezelés általában 6-8 hétig tartó
rögzítésből áll, a mûtéti beavatkozás során fedett vagy nyitott repozícióra és lehetőség szerint stabil
rögzítésre kerül sor. Az ízületi mozgás és az atrófia megelőzése céljából mindig korai mobilizáció
javasolt. A rehabilitáció feladata a zavartalan mozgásképesség és az eredeti izomerő helyreállítása, s
csak ezután engedélyezhető a sportba való visszatérés.

Fáradásos törések
A fáradásos törések abban különböznek a traumás törésektől, hogy esetükben a fractura ismétlődő, a
csont erősségét és fiziológiás remodellációs képességét meghaladó terhelés hatására jön létre.
Ép csontozatú egyénekben ezek a törések a korábbitól eltérő vagy minden átmenet nélküli, nagyon
megerőltető terhelés következtében alakulnak ki. Gyakran fordulnak elő fáradásos törések Paget-kór,
hyperparathyreodismus, osteoporosis, rheumatoid arthritis és röntgenbesugárzás esetében. Ilyenkor a
kórosan elváltozott csontokra ható relatív normál stressz is elegendő lehet a fractura létrehozására.

Nem ritkák fáradásos törések olyan mûtéti beavatkozások után, amelyeket követően biomechanikai
változások jönnek létre, és ennek következtében fokozott erőbehatás éri az ép vagy esetleg pathológiás
csontot.
A kórelőzmény felvételekor különös figyelmet kell fordítani a terhelés módjában, intenzitásában és
gyakoriságában bekövetkezett változásokra, továbbá a sporteszközök (pl. a futócipők) állapotára. A
kikérdezéskor a betegek gyakran panaszkodnak terhelés hatására jelentkező, de pihentetésre megszûnő
fájdalomról. Gyakori tünet az érintett terület lokális nyomásérzékenysége. Rendszerint egy kisebb

46
csomó is tapintható a fáradásos törés helye felett. A fájdalom lokalizációja általában jellemző a terhelés
típusára. A korai röntgenfelvételek általában negatívak, s csak 2-17 héttel a fájdalom megjelenését
követően mutatják a fáradásos törés jeleit. A szcintigráfia azonban már a korai stádiumban is pozitív,
amikor is egy ovális, jól elhatárolt halmozódás látható a cortexben.
Differenciáldiagnosztikai szempontból compartment-szindróma, osteomyelitis, eosinophil granuloma,
osteoid osteoma és malignus csonttumor jöhet szóba. Ezek az elváltozások rétegfelvételekkel,
komputertomográfiával és mágneses rezonancia vizsgálattal különböztethetők meg a jóval gyakoribb
fáradásos törésektől. A megismételt röntgenfelvételek segítségével rendszerint a törésgyógyulást jelző
callus mutatható ki.
A kezelés az érintett terület pihentetéséből és az aktivitás módosításával kezdődik. A fáradásos törés
kiújulásának megelőzése érdekében alapvető fontosságú a kiváltó okként valószínûsíthető sportmozgás
elemzése és az edzéseknek a fájdalom megszünte után való fokozatos megkezdése. A terhelésre
visszatérő fájdalom egy esetleges refractura valószínûségére figyelmezteti a sportolót és orvosát.
Bizonyos esetekben mûtétre is sor kerülhet, például a csípő fáradásos törése esetén az elmozdulás és az
avascularis necrosis megelőzése céljából.

47
48