Tóth Zsófia

Tanító-Nappali

Én,a Sári László: Su-la-ce-Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában című könyvéből a
34. fejezetet választottam. Számomra ez volt az egyik legmegkapóbb és elgondolkodtató
fejezet a könyvben. Egy olyan témát tár elénk a fejezet,amely a mai világban egy fő gondolat
és egyben probléma,hiszen a lelkünk nyugalmának való megtalálásának rögös útját elemzi. Ez
az emberek egy alapvető szükséglete életük során. A mai világban és szerintem a múlt és a
jövő generációi is átestek vagy átesnek majd ezen a gondolatmeneten,hiszen a létünk során a
lelki békénk,harmóniánk,önmagunk keresése, az egyik legfontosabb szerepet játssza. A lelki
béke nélkül az embernek az értelmezése dől meg,tehát minden más az életben diszfunkcionál.
A lelki béke megteremtése életünk legnagyobb értéke. A földi létben az emberek nagy része
törekszik arra ösztönszerűen,hogy kiegyensúlyozott,boldog életet éljen,ismerje meg önmagát
és megtalálja a lelki békéjét az élete során. Azonban az emberek túlnyomó többsége mindezt
negatív hozzáállásal, görcsösen teszi,ráfeszülve,nem megélve az adott életének pillanatait és
elvárja,hogy talán kemény munka által és azzal,hogy ő ténylegesen keresi , majd egyszer
megtalálja őt a lelki nyugalom,de ha mégsem akkor pedig a körülette lévő
dolgokat,tényezőket,történéseket okolja, nem pedig önmagában keresi az okokat,a választ.
Már pár egyszerű elhatározás és apró változtatás segítségével boldogabbá és harmonikusabbá
tehetjük életünket. A belső békéhez szükséges legfontosabb dolog lehet például az
optimizmus. Sokszor hallani a lassan már közhellyé váló mondást, miszerint az optimizmus a
legfontosabb, hisz a pozitív szemlélet befolyásolja sorsunk. Az optimista emberek
gondolkodásmódjuknak köszönhetően bevonzzák a jó dolgokat, s a negatív eseményekre sem
sorscsapásként, hanem figyelmeztetésként,tanításként tekintenek. Érdemes tehát változtatni a
szemléletmódunkon, hisz ha más szemmel nézzük a dolgokat számos meglepő felfedezést
tehetünk. A boldogtalanságnak is az az oka, hogy arra figyelünk, ami nincs, ahelyett, hogy
arra összpontosítanánk, amink éppen most van. Ami boldoggá vagy boldogtalanná tesz
minket, az nem a világ és a körülöttünk lévő emberek, hanem a saját gondolataink. Az a
nézet, hogy majd boldogok leszünk, ha minden vágyunk teljesül sajnos tévedés. Valójában
éppen ezek a vágyak és ragaszkodások tesznek minket feszültté, csalódottá, idegessé,
bizonytalanná, és ezek telítenek el félelemmel is. A vágyak teljesülése a legjobb esetben is
csak a gyönyör és izgatottság pillanatait kínálja. Ne tévesszük ezt össze a boldogsággal. Nap
mint nap átsiklunk számunkra érdektelen dolgok felett, melyek valójában a világ egy-egy apró
csodái. Próbáljunk meg arra törekedni, hogy meglássuk az élet apró örömeit és szépségeit,
legyen az egy virág, egy csésze meleg tea, vagy egy elgondolkodtató művészeti alkotás.
Minél inkább keressük a szépet, annál többet találhatunk a minket körülvevő környezetben is.
„Adni jobb, mint kapni”.: Lelki békénk érdekében érdemes egy jó ügy mellé kiállnunk, hisz
Tóth Zsófia
Tanító-Nappali

nemcsak új tartalmat ad életünknek, de mi magunk is értékesebbnek érezhetjük ezáltal

magunkat. Emberi lényekként szükségünk van a szeretetre, érzelmeink kimutatására. Az
ölelés vagy egy kedves szó sokkal erősebbre fűzheti emberi kapcsolatainkat. Ha valakit
szeretünk vagy kedvelünk, ne féljünk kimutatni érzéseinket. A megbocsátás is
kulcsfontosságú szerepet játszik. Emberként mindannyian hibázunk néha, hisz nem lehetünk
tökéletesek, ám nagyon fontos, hogy ezeket a botlásokat elfogadjuk és megbocsássuk.
Összességében tehát a harmónia és a lelki békénk eléréséért nekünk is tennünk kell. A
környezetünk irányában tanúsított felelősségvállalás, szolidaritás és jóra való törekvés a
kellemes miliő létrejöttének alapja. A legfontosabb az önmagunk irányában tanúsított tisztelet
és az önmegismerés vágya. Ha magunkkal jóban vagyunk és tisztán látjuk énünket, akkor a
környezetünket is új szemszögből közelíthetjük meg. Ha tudatában vagyunk annak, hogy
gondolataink teremetik meg a világot, megtudjuk változtatni azt. Átalakíthatjuk tehát a belső
világunkat úgy, hogy módosítjuk az azzal kapcsolatos gondolatainkat. Gondolatainkat
megváltoztatva valójában az okot változtatjuk meg. Így az általunk érzett világ, vagyis az
okozat már magától módosul. A történetben a szerzetes arra hivatkozik a mesternek,hogy ő
mindent megtett,sok erőfeszítéssel járt ez neki,keményen dolgozott vele,és mégis csalódott és
nem találja a lelki nyugalmát. Szerinte ez egy nem teljesített ígéret a mester részéről, pedig ő
mindent megtett. Rossz mesterének tartja Lin-csi apátot és haragszik rá és okolja,vádolja
mindezért őt és a körülötte lévő dolgokat. Nekem van egy kedvenc zeneszámom, amelyben a
szöveg résznél van egy nagyon találó gondolat, amely így szól: „Kereshetsz akármit messzi
földeken ,magadtól úgysem szabadulsz meg.” A mester ugyanezt fogalmazza meg abban a
gondolatában,hogy: „Mindegy neked,hogy merre mész,Jen-Csao!Lelked békéjét úgysem
leled.” Az emberek többsége úgy gondolja ezt,hogy ha Ő elutazik messze onnan ahol éppen él
és problémás az élete ahol éppen van, nem ott próbálja abban a helyzetben megoldani hanem
úgy gondolja,hogy máshol biztos jobb lesz,szebb lesz és otthagyja a problémáit az adott
helyen és a súlyt nem cipeli magával,de sajnos ez nem így van,mert a problémák, a lelkünket
nyomó terhek és az önmagunk keresése máshol is ugyanúgy utolérnek és ezeket magunkban
kell letisztázni és nem egy új hely reményében elfelejteni. Tehát ez egyfajta „menekülés” a
valódi élettől és annak problémáitól, nehézségeitől való elvágyódás valami szebb, jobb, de
legalábbis szebbnek és jobbnak tűnő dimenzióba. Sok oka lehet annak, hogy valaki ezt az
elhárító mechanizmust alkalmazza. Leggyakrabban azért használjuk, mert sokkal
könnyebbnek tűnik, mint szembenézni az adott problémával. Olyasmi ez, mint, amikor egy
óriási szekrénybe bedobáljuk azokat a kacatokat, amiket már nem szívesen használunk. Igaz,
hogy nincsenek már szem előtt, de a szekrényben tovább gyülekeznek, és egyre jobban
Tóth Zsófia
Tanító-Nappali

feszítik az ajtót, ami egyszer csak nem bírja tovább és kiborul belőle minden. A szerzetes egy
év leforgása alatt sem tanulta meg a „leckét”. Ha ugyanilyen példabeszédeket mondott neki a
mester, akkor most miért értené meg, és egy év alatt miért nem? Ez attól is függ,hogy a
tanítvány hogyan értelmezi a példabeszédeket és milyen személyes következtetéseket von le
belőle. A tanítvány az egész év alatt ameddig küzdött,el sem jutott a gondolatáig az,hogy
miért van ott és mit is keres igazából. Személyiségét akaratosság,makacsság,türelmetlenség
jellemzik amik mindd negatív tulajdonságok, míg a mester bölcs,higgadt,és pozitív
tulajdonságok jegyeit hordozza magában. Az ifjú tanítvány teljesen kétségbeesett,hogy Ő már
sehol sem fogja megtalálni a lelki békéjét és minden erőfeszítése hiába való volt. Talán ő így
értelmezi ezt az egészet, de mint kivülílló szemlélőként úgy gondolom,hogy a támadás, amit
kívülről jövőnek érez, valójában saját tudatának szüleménye. Ha ezt fölismerné, ráébredne,
hogy a támadással kapcsolatos gondolatai igazából saját magát sebezik meg. Ekkor dönthet
úgy, hogy a támadásra vonatkozó gondolatait szeretettel helyettesíti, így nem árt tovább
magának . A lelki nyugalom belső ügy és csak akkor láthatjuk békésnek a környezetünket, ha
belsőnkben is béke honol. A tanítvány a foglalkozásokban,a munkában,a meditációkban
kereste a választ és azt hiszi a lelki békét meg lehet találni valahol,mintha most nem lenne
belőle,de valahol máshol pedig igen. Ha így lenne a lelki béke egy adott helyen,időben lenne
fellelhető,akkor úgy működne,mint az időjárás és előre lehetne jelezni,hogy hol és mikor lehet
megtalálni, azon a helyen és időben,egészen biztos,hogy a közlekedés elakadna,óriási
forgalmi dugók alakulnának ki és annyira túlterhelt lenne a föld azon pontja,hogy
megbillenne a világ. Abba kell hagyni a lelki béke kutatását,és fell kell ismerni,hogy máris a
tiéd,csak élned kell a lehetőségével. Nem lehet előrejelezni,nem lehet halasztgatni a
megjelenését,csak is megfigyelni,átélni lehet,pont abban a környezetben,helyzetben,amiben
most is vagy. Nem környezetfüggő,nem kell hozzá megfelelő körülmény,nem kell hozzá
megfelelő időpont sem. Ha továbbra is célodnak,feladatodnak tekinted a lelki béke
megtalálását,soha nem fogod megtalálni és helyette,a szomorúságot tartogatod magadban. Az,
aki keresi,kutatja az szinte foggal,körömmel kapaszkodik a szomorúságban.

A mester egy példázattal áll elő a tanítványának. A hegynek mindkét oldalán élnek
családtagok. A sors úgy alakította az életüket,hogy külön élnek egymástól,feltehetően
boldogabbak lennének,hogy ha együtt élhetnének. De a sors úgy alakította,hogy egymáshoz át
kell járniuk és egy küzdelmes utat kell végigjárni,ahhoz,hogy eljuthassanak egymáshoz.
Viszont az a tudat,hogy előbb vagy utóbb el fog fogyni a hegy, ez őket reménnyel tölti el. A
remény a hitet és boldogságot adja nekik,hogy egyszer meg fog oldódni ez a helyzet és a jelen
pillanatban ez a hit és ez a remény teszi őket boldoggá és teremti meg a lelki békéjüket.
Tóth Zsófia
Tanító-Nappali

Tudják,hogy jelen pillanatban nem tudnak mit tenni mert a hegy áll és hosszú időnek kell
eltelnie ahhoz,hogy a hegyet elhordják és könnyebben meg tudják tenni az egymáshoz vezető
utat. Viszont tudják azt,hogy ha nem nem görcsölnek rá úgy mint a tanítvány ahogyan az egy
évet végig kinlódta és görcsösen akarta,hogy a lelki békéjét megtalálja,pont ezért nem talált rá
mert ennyire akarta. Bíznak benne,hogy egyszer elérik egymást a jövőbeni nemzedékek,
ezáltal a jelenben ez nekik egyfajta hitet és megnyugvást tud adni és megtalálják a lelki
békéjüket. A hit és a jószívűség mellett a remény egy háromlábú sámli egyik lába. E három
stabilizálja az életünket, függetlenül attól, hogy épp milyen egyenetlen felületen állunk. A
reménynek megvan a hatalma ahhoz, hogy életünket boldogsággal töltse el. Hiánya pedig –
amikor e vágyunk beteljesedése késlekedik – „beteggé teheti a szívet.” Vannak pillanatok az
életünkben, mikor megfáradunk, mikor azt érezzük, nem megy tovább. Legyen szó bármilyen
emberi kapcsolatról, munkáról, vagy kitartást igénylő dologról. Nem látjuk tulajdonképpen mi
is az értelme az egésznek? Vajon mi a cél, mi az, amit végül kapni fogunk. Ha egyáltalán
kapunk valamit, merül fel rögtön a kérdés. Magunk mögött tudhatjuk amit szeretnénk, de az
nem segít minden esetben. Ott lesz, akár az árnyékunk. De nekünk abból elég egy, nem kell
még egy, ráadásul olyan, ami mondhatni ellenünk játszik. Egy valami van, ami éltethet
minket. Egy valami, amit nem szabad elfelejteni. A reményt! Ha minden rosszat kizárva
tudunk reményteljesen előre tekinteni, akkor egy idő után nem fog minket semmi eltántorítani
utunk során. Bizalom abban, a dolgok képesek jóra fordulni, vele együtt mi is változni. Mert
rájöhetünk arra, a reménytelenség érzete nélkül könnyebben haladunk előre, nem számoljuk a
lépéseket mennyi van még hátra. Csak megyünk bátran, pozitívan. Emellett ott van bennünk
egy érzés a reménnyel kapcsolatban, amit megfogalmazni, elmondani nem lehet. Amit talán
nyugodtsággal, mosollyal az arcon lehet leírni. Nekem ezt jelenti a remény.

„Ne legyen a munkádban erőfeszítés. Ne siess! Ne kapkodj! S meglásd,elhordjuk a

hegyet,észre sem veszed...” Ha régóta vágyunk a sikerre, a csodára, vagy szeretnénk elérni
valamit és hitünk szerint mindent megtettünk érte és eddig mégsem jött össze, akkor valami
nyilvánvalót nem veszünk észre. Mert a vágyunk ott vár ránk, valahol ott van, ahová még nem
néztünk be, ahol még nem kerestük, mert ott úgysincs. Vagy valamit még nem tettünk meg,
mert azt hisszük, nem azt kell tennünk. Lehet, hogy meglepődénk. Ha van egy elképzelésünk
és ragaszkodunk hozzá, az megakadályozhatja, hogy észrevegyük a nyilvánvalót, a
megoldást, a kiutat, a támogatókat, a módszert, az alkalmat stb. Ha valamit nem látunk, vagy
nem jól látunk, mert a fókuszunk valahol máshol van,hiába van a szemünk előtt, nem vesszük
észre. De ahhoz, hogy észrevegyük, lehet, hogy be kéne ismerni,hogy tévedtünk. Nos, néha ez
is nehezen megy. Ha megnézzük, hogy az életünkben mi az a helyzet, amiben egy ideje
Tóth Zsófia
Tanító-Nappali

görcsösen ragaszkodunk valamihez, egy elképzeléshez, vagy valakihez, esetleg nem találunk
valamit, valakit, lehet, hogy jó ötlet, ha lazítunk az akaráson, hátha más szemmel tudunk
ránézni, és egyszer csak megoldódik a helyzet, megérkezik a megoldás. Amikor szívedből -
szíved valódi vágyával és szeretetével teremtesz, ezt tiszta szándéknak hívjuk. Vágyni tiszta
szándékkal azt jelenti, hogy elkötelezted magad egy vágy, cél mellett, és szeretettel indulsz is
afelé. A tisztaság azt jelenti, hogy nincs a szereteten kétely, nem árnyékolja be azt félelem.
Nem merül fel benned, hogy ne tudnád azt elérni, amire vágysz. A teremtés másik útja az
elme elhatározásaiból ered. Eldöntöd, hogy mi legyen az út és mi a cél. Ezt megfogalmazod
ugyan, de miután az elme feladata az, hogy téged biztonságos úton tartson, így azonnal fel is
vonultatja az összes veszélyforrást, felébreszti benned a kételyt, figyelmeztet, kizökkent az
akadályokkal, és elindítja benned a félelmet a megvalósíthatóságra vonatkozóan. Alapvetően
„hivatalból” készít fel a kudarcra. Ilyenkor a száz felvillanó akadály, és a félelem a
kudarctól be is kapcsolja benned a küzdést, a harcot a célért. Nagyon nagyon akarod azt a célt,
és nagyon nagyon félsz is attól, hogy nem sikerülhet. A gondolataidat egyre inkább uralni
fogja az, hogy a veszélyeket elhárítsd, mint a vágyad maga. Egy-egy legyőzött akadály után
újabb és újabb jön, az elme fáradhatatlan, te pedig egyre kétségbeesettebben küzdesz.
Legszívesebben feladnád, mert a vágy egyre távolabbi, te egyre fáradtabb vagy, a küzdés
felőröl. A küzdésben harc van. A harcban ellenállás van. Vagyis minél inkább nekiugrasz,
annál inkább bele is feszülsz az akadályba.Ne küzdj! Lásd meg, hogy amikor akarod a dolgot,
akkor a félelmeid egy küzdőtérré változtatják előtted az utat, ami egyre csökkenti a reményt a
boldogság felé! Ez az, amikor a félelemeiddel teremtesz. Amitől tartasz, azon a figyelmed,
ott az energiád, és a félelem teljes valójában megjelenik előtted, és végül „tédre kényszerít”.
Engedd el az akarást, engedd el az elme biztonságra törekvő - félelem felsorakoztató
programját! Engedd el a görcsös irányítást, és érj célt szeretettel!

Ebből a fejezetből nagy nyereséget merítettem úgy érzem,mert rávilágított engem örök
érvényű igazságokra az életben,amelyek meghatározzák a mindennapi életünket és talán
kulcsot jelenthetnek a boldogság és a harmónikus élet kapujához. Sajnos életem során már
én is kerültem ebbe a hibába,mint amiben a tanítvány van és hasonlóképpen gondolkodtam és
vélekedtem. Nem tudtam mi a válasz,miért nem sikerült az,amit annyira szeretnék szinte
már-már megfeszülve és kerestem megszállottan az egyensúlyt az életemben. Most sem
tudom még pontosan a választ és néha elveszettnek érzem magam a világban és önmagamat
sem értem sokszor,de talán ezek az apró bölcseletek egy napon majd rávilágítanak a helyes út
megtalálására.
Tóth Zsófia
Tanító-Nappali