Você está na página 1de 6

Editet egy szexpartyn ismertem meg.

Mosolygós, kis növésű, enyhén molett, amolyan segges-


melles, harmincegynehány éves lány volt. Azt hiszem, a férfiak az ilyen típusra mondják azt:
édes kis töltöttgalamb. Hamar összebarátkoztunk, közös volt az érdeklődési terünk (szex), és
az ízlésünk, jól megértettük egymást minden téren, s gyakorta előfordult, hogy nálam töltötte
az éjszakát, persze nem mindig alvási céllal.

Mikor a lakásom felújításra szorult, felajánlotta, hogy néhány napra költözzek hozzá, (kb. 60
km-re innen, egy kis falu) amíg a munkák befejeződnek. Először szabadkoztam, nem akartam
kényelmetlenséget okozni neki, de olyan kedvesen invitált, hogy a végén rábólintottam a
dologra.

Szépen felújított, régi típusú, tornácos parasztházban lakott, amelyhez hatalmas udvar és
gyümölcsöskert tartozott. Hamar otthon éreztem magam, és nagyon jót tett a vidéki
frisslevegő, szinte újjászülettem már az első nap után. Tulajdonképpen semmit nem
csináltunk, csak élveztük a nyarat, ökörködtünk, sétáltunk a kutyájával, Agával, lejártunk a
közeli bányatóra nudizni, és élveztük, hogy a fiatal srácok megbámulnak minket.

Egy este aztán, néhány pohár jófajta vörösbor után azt mondta nekem.

- Van egy kis füvem. Kérsz?

- Miért is ne? - mosolyogtam rá. - Dobjuk fel még jobban a hangulatot.

Gyakorlott mozdulatokkal sodorta meg a jointot, rágyújtott, majd átadta nekem. Hamarosan
az egész szobát betöltötte a cannabis jellegzetes illata.

Fecsegtünk összevissza, röhécseltünk, egyszerűen remekül éreztük magunkat. Rövidesen


(mint általában mindig) a szexnél kötöttünk ki.

- Próbáltad már az animalt? - kérdezte Edit mosolyogva.

- Nem. És te?

- Én már igen. - válaszolta.

- Na ne hülyíts. Át akarsz baszni. - nevettem fel hangosan.

- De komolyan. Hidd el! - bizonygatta.

- Ugyan már! Csak szórakozol velem.

- De tényleg! Hidd már el! Igazat beszélek.

- Na persze, persze. És mivel?

- Agával.

Aga, a jól megtermett dog ott feküdt Edit lábainál, és a neve hallatán felkapta a fejét.

- Ez most komoly? - kérdeztem hitetlenkedve, de a kétely már ott csengett a hangomban.


- Becsszóra mondom. Nem akarod kipróbálni? Agának már van gyakorlata.

- Nem, nem, köszönöm. De. Még most sem tudom elhinni.

- Miért? - kérdezte. - Azt hittem, te nem vagy prűd.

- Persze, hogy nem. Nem is azért mondom. Csak meglepett a dolog.

- Értem.

- Na és milyen volt?

- Szuper. Próbáld már ki!

- Nem, tényleg nem. De ha egyszer. Szóval megnéznélek benneteket. Ha tényleg igaz ez az


egész.

- Most megfelel?

- Most???

- Persze.

- Had lássam. -vigyorogtam, s arra vártam, hogy azt mondja, csak tréfa volt az egész.

Ehelyett viszont gyorsan ledobta pólóját, lerántotta bugyiját, és magához hívta a kutyát. Azt
hiszem Aga megsejthette, hogy mi fog következni, mert izgatott farkcsóválás kíséretében orrát
Edit ágyékához nyomta.

- Nézd csak a körmeit. - szólt a barátnőm. - Gondosan le vannak kerekítve, hogy nehogy
megkarmoljon az akció közben.

Töltöttem magamnak egy újabb pohár bort, és kényelembe helyezkedtem a fotelben.

Edit felült a kanapé karfájára, és széttette a lábait. Aga tudta a dolgát. Nagy, húsos, rózsaszín
nyelvével nyalni kezdte a puncit. Elég durvának tűnt a dolog, attól tartottam, hogy ez
fájdalmat okoz, ám Edit arcán egészen más érzelmek tükröződtek. Csak néztem, ahogy az a
hatalmas állat alaposan kinyalja gazdája punciját, és a látvány hatására fészkelődni voltam
kénytelen.

Edit rámnézett, és hamiskásan mosolygott.

- Na ezt figyeld - mondta.

- Fekszik! - parancsolt rá a dogra, mire az engedelmesen elterült a padlón.

A hátára fordította, a kutya fegyelmezetten, rezzenéstelenül tűrte, hogy a barátnőm azt tegyen
vele, amit akar. Először a heréit masszírozgatta, aminek hatására a kutya vöröses fasza
elkezdett kikandikálni a fitymából. (Jó szó ez ide? Más nem jut eszembe) Finom, kis kezét
ráfeszítette a hímtagra, és fel-alá kezdte mozgatni, aminek a hatására egyre nagyobb és
nagyobb rész bukkant ki az eres kutyafaszból. Én bámulva néztem, mert nem hittem a
szememnek: hatalmassá duzzadt, szinte lüktetett.

Edit átszellemült arccal hajolt az óriási, hajszálerekkel borított faszra. Először érzékien
körbenyalogatta a végétől a tövéig, majd szépen lassan bekapta, és szopni kezdte. Járt a feje
szorgalmasan, ajkai rátapadtak, és megpróbált minél nagyobb darabot bekapni belőle. Én
csodálkozni kezdtem magamon, mert rendkívül izgatónak tartottam a látványt. Néztem őket
mozdulatlanul, s éreztem, ahogy a vér a puncim felé áramlik, és rendesen beizgulok.

Abbahagyta a szopást, és ráhasalt a kanapéra. Aga rutinosan felpattant, mögé került, mellső
lábait ő is a kanapéra vetette, és párzó mozdulatokat kezdett végezni Edit fenekénél. A heves
mozdulatok miatt azonban nem sikerült behatolnia, csak toporgott ott, és a fasza himbálódzott
a levegőben.

- Segíts már! - hallottam meg Edit rekedt suttogását.

Hirtelen elhatározással felpattantam, odaléptem hozzájuk, megmarkoltam Aga hímtagját,


(bizsergető, izgató érzés volt, ahogy forrón lüktetett a kezemben) és beigazítottam Edit
puncijába. Hangosan felnyögött, ahogy a méretes pénisz tövig nyomult belé, és az eb heves,
vad mozdulatokkal kefélni kezdte. Elragadtatottan bámultam, ahogy a kutya lihegve, lógó
nyelvvel magáévá teszi a gazdáját, és nem bírtam tovább magammal, lerántottam trikómat,
bugyimat, és lágyan masszírozni kezdtem a csiklómat, és megkeményedett mellbimbóimat.
Nem gondoltam volna, hogy az állatias ösztönök eme megnyilvánulása ilyen hatással lesz
rám, hogy ez a szokatlan, soha nem látott helyzet ennyire fel fog izgatni.

Olyan volt az egész, mintha kívülről láttam volna magam. Talán a bor, talán a fű hatására
mámoros ködbe vész azon percek emléke. Fogalmam sincs róla, hogy mennyi idő telhetett el,
amíg lezajlott ez, a szó legszorosabb értelmében kutyapózban történő dugás, de egyszer csak
azt vettem észre, hogy Edit lehúzza magát Agáról, és kifészkelődi magát alóla. Elkapta a
nyakörvét, és odavezette hozzám. Sejtettem, hogy mire készül, de nem volt erőm tiltakozni.
Szétfeszítette a combjaimat, és az eb fejét a lábaim közé irányította.

Igazság szerint az első néhány nyelvcsapás eléggé kellemetlen volt, ugyanis nem állíthatom,
hogy gyengéden csinálta, recés nyelvével erősen és határozottan nyalta a puncimat, de az
enyhe fájdalom néhány pillanat alatt elmúlt, és átvette a helyét a zsigereim mélyén összegyűlő
gyönyörérzés, ami lassanként elárasztotta a testem. Persze lehet, hogy ebben nem kis szerepe
volt annak, hogy barátnőm közben elkezdte szívni, nyalni, szopogatni a melleimet.

Amikor épp érezni kezdtem, hogy rövid időn belül elindulok a csúcs felé, Edit ismét átvette az
irányítást. Elráncigálta tőlem a szorgalmasan nyalakodó kutyát, és megszólalt.

- Állj négykézlábra!

- Miért? - kérdeztem, holott nagyon is jól sejtettem, hogy mit tervez.

- Ne kérdezz semmit kedves, csak tedd, amit mondok!

Engedelmeskedtem, és térdre ereszkedtem. Ő farral felém mögémtuszkolta Agát, aztán


nyelvével jókora adag nyálat kent szét a puncimon, gondolom a könnyebb behatolás
érdekében, (bár szerintem nem lett volna szükség rá, elég nedves voltam "magamtól") majd az
eb péniszét hátrahajtva a lábai között, lassan elkezdte azt belémvezetni. Mit mondjak, elég
furcsa érzés volt, de egyben rettenetesen izgató. Feszített, betöltött. Forró volt, és hihetetlenül
kemény. Nagyon-nagyon élveztem.

Mivel Aga ebben a felállásban nem tudott mozogni, én kezdtem el oda-vissza hintáztatni az
altestemet, miközben Edit gondosan ügyelt a megfelelő ritmusra, intenzitásra, sőt még arra is
tudott figyelmet fordítani, hogy ujjaival a csiklómat izgassa.

Nem tudom, hogyan írhatnám le azt, amit akkor éreztem, de azt hiszem, ezt csak olyasvalaki
értheti meg, aki már átélt valami hasonlót.
Nem akarom túlszaporítani a szót, lényeg: hatalmas orgazmusom volt. Szinte elbőgtem
magam a megkönnyebbüléstől mikor a csúcsra értem, kezem-lábam reszketett, testem
verejtékben úszott. Alig volt erőm felmászni a kanapéra, és levegő után kapkodva, félig
lehunyt pilláim alól néztem, ahogy Edit a fotelbe ülve, az előbbiekhez hasonló módon
felnyársalja magát a kutyus faszára, és ő is a csúcsra járatja magát.

Itt valahogy filmszakadás van. Isten bizony nem tudom, mi a fene történt, meddig tartott a
bódulat, csak arra emlékszem már, hogy lecsillapodva, összeölelkezve hevertünk egymás
mellett, és szegény Aga még mindig merev hímtaggal toporog mellettünk, halk nyüszítéseket
hallatva. Önkéntelenül csúszott ki a számon:

- Szegény kutyus.

- Elégítsd ki!

- Ugyan már!

- Ő megtette a magáét. Tartozunk neki ennyivel, nem gondolod? - kérdezte Edit kis
nehezteléssel a hangjában.

- Végül is... Lehet, hogy igazad van.

- Na gyerünk! Szopd le! Hidd el, különleges élmény, élvezni fogod. És ne félj, segítek.

- Rendben.

Lemásztunk a padlóra, és két oldalról Aga hasa alá tornásztuk magunkat. Csupán néhány
centire himbálódzott az orrom előtt a hatalmas, vörhenyes kutyafasz. Nem tudtam mit tegyek.

- Látom az arcodon az undort. De ne így gondolkozz. Engedd el magad, és tedd azt, amit a
vágyaid diktálnak.

Lehunytam a szemem, vettem egy mély lélegzetet, és óvatosan a számba vettem Aga
hímtagját. Azt vártam, hogy kellemetlen íze lesz, és felkészültem, hogy esetleg hányinger fog
elkapni, de meglepetésemre semmi ilyesmi nem történt. Tény, hogy furcsa érzés volt, furcsa
illat, olyan... Nem is tudom, hogyan jellemezhetném.

- Gyerünk! Szopjad! - biztatott barátnőm.


Mélyebben a számba vettem, nyelvem ráfeszítettem, és elkezdtem dolgozni a fejemmel. Csak
szoptam, szoptam, és egyre jobban élveztem a dolgot. Bekaptam amennyire csak bírtam,
teljesen betöltötte a számat, az orromon át is alig kaptam levegőt. Hegyes vége a mandulámat,
torkomat csiklandozta.

Egy idő után elfáradtam, és kivettem a számból.

- Remek, nagyon jól csinálod Mesikém. - mondta Edit, s míg én kifújtam magam, ő nem
tétlenkedett, szorgalmasan körbenyalogatta, bekapta kutyája péniszét, miközben erősen
megmarkolta a tövénél, és verni kezdte. Amikor aztán úgy találta, hogy újra akcióra kész
vagyok, rámparancsolt:

- Gyerünk! Tedd ide a kezed! Úgy. Jó. Csináld, ahogy én! Gyorsabban! Gyerünk, szopjad!
Nagyszerű, remekül csinálod! Még! Mélyebben! Gyorsabban! Szopjad!

Éreztem, ahogy Aga izmai megfeszülnek. Párzó mozdulatokat tett, nekem már csak arra
kellett figyelni, hogy ne engedjem ki a számból, mozgott ő, szabályszerűen szájbabaszott.

Minden átmenet nélkül jött a magömlése, meglepődtem. Egyszer, kétszer, háromszor,


négyszer, ötször, csak spriccelt a számba, folyamatosan próbáltam lenyelni azt a fura ízű
valamit, de nem bírtam vele, egy része kifolyt a szám sarkainál, s rácsöpögött a melleimre.
Azt hittem, már sosem hagyja abba, megállíthatatlan az a spermazuhatag, mert csak pumpálta
belém az ondóját, hullámokban, újra és újra, és közben úgy éreztem, hogy hímtagja még
óriásibbra duzzad a számban.

Aztán egyszer mégiscsak vége lett. Ahogy kivettem a kutyafaszt a számból, még spriccelt
egyet az arcomra, én pedig fáradtan hátrahanyatlottam. (Elég macerás úgy kifacsart pózban
egy kutya alatt "feküdni".) Ízlelgettem még egy ideig a számban maradt spermát, azon
tűnődve, vajon kiköpjem-e, vagy lenyeljem, s bár már mindegy lett volna, azért mégis a
kiköpés mellett döntöttem.

Miután a zuhany alatt alaposan ledörgöltük egymást, töltöttünk egy-egy pohár bort, és a
hálószobában az ágyra heveredtünk.

- Milyen volt? - kérdezte Edit huncut vidámsággal.

- Érdekes.

- ???

- Jó.

- Eljössz máskor is?

- Igen. Azt hiszem.

- Ezekszerint nem bántad meg?


- Nem, dehogy. - mondtam, és őszintén így is gondoltam.
- Tudod, én már elég régóta... És nem csak Agával. A szomszédomnak van egy gyönyörű
csődöre. És néha kölcsönkérem egy kis sétalovaglásra.

- Komoly?

- Bizony ám! Ha akarod, egyszer azt is kipróbálhatod. Végül is egy lófasz, az azért nem
semmi.

De az a nap még nem érkezett el...

Você também pode gostar