Escolar Documentos
Profissional Documentos
Cultura Documentos
1
De talán ne süllyedjek bele túlságosan ebbe a félig filozófiai kérdésbe. Inkább bevallom, hogy a doktori
disszertációm - Polányi Mihály felügyelete alatt - csak látszólag volt kémia területén. Kémiai reakciók
gyorsasága volt a címe, de a tartalma nagyon fizikai volt. A dolgozatom a statisztikus mechanika alapján
képleteket adott az asszociációs és disszociációs reakciók sebességére, és a képletek az idők folyamán
helyesnek bizonyultak, noha sok vad hipotézist kellett bevezetni, mint például a forgási momentum
állandóságának megsértését. De ha őszinte vagyok, néha büszkének érzem magam, hogy a helyes megoldást
megtaláltam, noha az nyílván nem következett a fizika akkori elméletéből - valóban Born és Franck, két
Nobel-díjas, azt állította, hogy az asszociációs reakció lehetetlen. Persze, ez a dolgozatom nincs a
literatúrában, mert nagyrészt találgatáson alapszik, de ilyen találgatás karakterisztikus volt az akkori
atomfizikában.
Talán túl sokat beszéltem máris az akkori fizikáról. De érdekes annak a története és természete abból az
időből is, amikor beleszerettem. De miután megkaptam a vegyészmérnöki doktorátusi címet 1925-ben,
visszatértem Magyarországra és egy állást kaptam a bőrgyárban, ahol az apám is dolgozott, azt mondhatom,
hogy igazgató. Az állás jó volt és aránylag érdekes, de a fizika továbbra is jobban érdekelt. Félig-meddig
titokban előfizettem a Zeitschrift für Physikre és érdeklődéssel olvastam esténként. Valamint két évi
vegyészmérnöki alkalmazás után találtam benne egy cikket, a ma híres cikkét Bornnak és Jordannak, ami
meggyőzött arról, hogy az ember meg fogja érteni az atomok szerkezetét, hogy az atomfizika nem marad
örök rejtély az emberiség számára. A cikk Heisenberg egy előbbi cikkén alapult, amit azonban nyílván
elmulasztottam elolvasni, - a fizikai cikkek már akkor is igen számosak voltak. De Heisenberg ötlete igazán
nagyszerű volt, azt mondotta, hogy mivel az elektronok helyzetét az atomokban, valamint mozgási
sebességüket, nem lehet megfigyelni és kísérletileg megállapítani, az elmélet ne tartalmazza ezeket az
adatokat, hanem csak azokat, amelyek kísérletileg megállapíthatók. Ez pozitivista filozófia jele. És már
Heisenberg eredeti dolgozata provokált egyenleteket, amelyek az energianívókat és az átmeneti
valószínűségeket meghatározzák. A Born-Jordan cikk ezeket az egyenleteket még konkrétabbá tette és azt is
valószínűvé tette, hogy az egyenletek által adott nagyságok, az energiahívók és az átmeneti valószínűségek,
helyesen következnek az egyenleteikből. És az ő dolgozatuk engem is meggyőzött - meg is lepett - és
meggyőzött, hogy az ember elég okos és ügyes ahhoz, hogy a kísérletileg megállapítható nagyságokat - mint
mondom, energianívókat és átmeneti valószínűségeket - egyszerű matematikai képletek alapján leírja. Ez
nagyszerű meglepetés volt számomra és meggyőzött, hogy az ember okosabb és ügyesebb, mint amilyen
képességek birtokossága világos volt előttem.
Még egy csoda. Valami két héttel, miután olvastam a Born-Jordan cikket, és az elragadtatottság után amit ez
okozott, egy újabb elragadtatás és meglepetés ért el. Egy levelet kaptam Berlinből, ami egy fizikai állást
ajánlott fel, az ottani műegyetem új elméleti fizikai tanárának asszisztensi állását. Nincs erre semmi
bizonyítékom, de meg vagyok győződve, hogy Polányi tanácsolta, az új elméleti fizikai tanárnak, Becker
Richardnak, hogy engem válasszon asszisztenséül. Nem vagyok biztos, hogy elfogadtam volna-e az állást, ha
nem olvastam volna a Born-Jordan cikket, de olvastam, és az megvilágította számomra azt, hogy az elméleti
fizika egy új nagyszerű fejlődés előtt áll és hogy nagyon érdekes lesz abban részt venni. Az egyenes fizetés,
amit ajánlottak, rémmód alacsony volt - havi 100 dollárnál sokkal, sokkal kevesebb - de gondoltam legalább
egy ideig szerényen fogok élni és talán az édesapám is támogatni fog. Az édesapám persze nem nagyon
helyeselte, hogy elhagyom a gyárat, ahol ő is dolgozott, de nem nagyon hibáztatott, hogy elfogadtam a berlini
állást - talán látta, hogy a vegyészmérnöki állás nem elégíti ki érdeklődésemet annyira, mint ahogy azt egy
fizikai állástól reméltem. És ez be is következett.
Berlinben először egy pár hónapig Weissenberg asszisztense voltam - ő proponált egy problémát, amit meg is
oldottam. De a megoldás túl könnyű volt, úgy hogy azt nem publikálták. De a probléma - a
kristályszerkezetre vonatkozott - felélesztette érdeklődésemet a szimmetria elvek iránt és ennek sok jó hatása
volt.
Amikor az igazi asszisztensi állást elfoglaltam, sok nagyszerű dolgozat jelent meg a kvantumelmélet
népszerűsítése és csodálatos további fejlesztése irányában. A fizikusok tudják, miről beszélek - Schrödinger
úgynevezett második egyenlete csodálatosan kiterjesztette a Born-Jordan megfigyelés alkalmazhatóságát - az
úgynevezett első egyenlete helyettesítette azt. Nemcsak helyettesítette, érdekesebben és élelmesebben
formulázta. Az új egyenletek megtanulása és a sok új alkalmazása persze sok időt vett igénybe, de segített
engem is új alkalmazásokat találni és a szimmetria iránti érdeklődésemet is táplálta.
2
Nemcsak az eleven érdeklődésem, Neumann János tanácsa is sokat segített. Megoldottam egy problémát,
amire Heisenberg mutatott rá és amire ő egy részben helytelen választ adott. Neumann, amikor mutattam
neki a helyes megoldást, két-három és talán négy részecskére is, rámutatott egy dolgozatra (Frobenius és
Schur) ami az általános megoldást nagyszerűen elősegítette és az érdeklődésemet jó pár évre uralta. Több
fontos eredmény megszerzésére képesített. Talán elárulom, hogy hálából később három dolgozatot, amit én
alkottam, de amit ő is képes lett volna alkotni, együtt publikáltunk.
Ez az alkalmazása a Frobenius-Schnur dolgozatnak, a csoportelmélet egy nagyszerű eredményének, sokat
lelepett. Schrödinger nem szerette - azt mondotta, hogy jó volna a csoportelmélet pestisét kiküszöbölni. De
Sommerfeld, Heisenberg eredeti tanárja, helyeselte a csoportelmélet alkalmazását a kvantummechanika
továbbfejlesztésére és egyenletek következményeinek levezetésére ő javasolta a göttingeni egyetemnek, hogy
ajánlják fel nekem, Hilbert asszisztensének állását egy évre és ezt a meghívást örömmel elfogadtam.
Göttingenben megismertem Hilbertet - a jelen század talán legnagyobb matematikusát - Bornt, Jordant és sok
mást. Nagyszerű év volt.
Amikor visszatértem Berlinbe, kineveztek magántanárnak és ez befejezi annak történetét, hogyan lettem
fizikus. De talán elmondom, hogy Berlinben Max von Laue rábeszélte a Vieweg kiadót, hogy publikáljon egy
könyvet a csoportelmélet szerepéről a kvantummechanikában - én írtam a könyvet. Amikor beküldöttem az
úgynevezett kéziratot, küldöttek 2100 márkát, azaz 500 dollárt. Ez persze nagy meglepetés volt. De még
nagyobb meglepetés volt a sürgöny, amit pár nappal később kaptam Princetonból. Meghívtak egy fél évre
látogató tanárnak olyan magas fizetéssel, hogy meg voltam győződve, a sürgöny téves. De Neumann János
ugyanazt az ajánlatot kapta sürgönyben és így ez meggyőzött minket, hogy az ajánlat valóban meglepően
kedvező volt és idejöttünk.
Még egy megjegyzés: Talán azt az impressziót keltettem, hogy hiba volt vegyészmérnökséget tanulnom.
Nem volt. Mint maguk között többen tudják, a világháború alatt részt vettem az atomenergia vállalatban -
féltünk, hogy Hitler emberei hozzák létre az atombombát. Mi - valami hatan voltunk - a Hanfordi reaktort
terveztük, amit a mi terveink alapján a duPont társaság épített. Így annak a vállalatnak az embereivel -
többnyire szintén vegyészmérnökökkel - szoros összeköttetésbe léptünk. Ez számomra különösen érdekes
volt, mert így megtudtam, hogy az itteni vegyészmérnökképzés egészen más, mint az Németországban volt,
ahol én tanultam. A duPont mérnökök tudták hogy lehet ezt meg azt beszerezni, melyik vállalat gyártja a
különböző árukat, de absztrakt kémiát sokkal kevesebbet ismerték mint én. És ez jóvá tette az én kémiai
mérnöki tanulásomat - több súlyos hibát követtek volna el, ha én nem óvtam volna őket. Többek között
nátrium-bikarbonátot akartak a hűtővízhez adni, hogy ne marja meg az alumíniumcsöveket, amikor a hűtővíz
folyik. De a sugárzás által létrehozott hidrogénperoxid redukálná a bikarbonátot és az csapadékot hozna létre,
ami az uránoszlopokra rakódna és nagyon csökkentené a meleg folyását belőlük, pedig ez az, ami a víznek a
feladata. Így lebeszéltem őket, mert mint vegyészmérnök ezt a bajt előreláthattam, ha beteszik a bikarbonátot
és ez jó volt. Így és más hasonló módokon a vegyészmérnöki tudásom hasznos volt - jó volt
végeredményképpen ezen, és más alkalmakkal, hogy tudtam kémiát - az apám tanácsa, hogy
vegyészmérnökséget tanuljak végeredményképpen hasznos volt - ezen és több más alkalommal is. Ezekből is
hálás lehetek iránta, és voltam is és őrzöm emlékét.
Talán még megjegyzem, hogy nagyon általánosan úgy hiszem, hogy jó és hasznos, ha nem specializálódunk
teljesen, még csak fizikára sem, hanem ismerünk legalább két, legalább két, tárgyat. Ez sok bajt eliminálhat
egy nagyobb vállalkozásban. Remélem, maguk is követnek hasonló példákat és hasznosaknak találják a nem
totális specializálódást. Remélem?