Tudomány és vallás

„Mindkettőnek, vallás és természettudomány munkájához szükség van az Istenben való hitre.

Csak a vallás számára az Isten a gondolkodás kezdeténél, a tudomány számára a végénél. Az egyiknél
az alapot jelenti, a másiknál a betetőzését minden világnézeti elmélkedés felépítésének… Akárhová és
bármily messzire is tekintünk, vallás és természettudomány között sehol sem találunk ellentmondást,
sőt teljes egyetértést éppen a döntő pontokban. Vallás és természettudomány nem zárja ki egymást,
mint némelyek manapság hiszik vagy félnek tőle, hanem feltételezik és kiegészítik egymást.” Max
Planck így fogalmazza meg annak a paradigmaváltásnak a lényegét, amely a 20 században a vallás és
tudomány közötti kapcsolatban végbement.

Kétségtelen, hogy mindkét terület igen fontos része emberi életünknek, és meg kell találnunk a
módját a kettő közötti egészséges együttműködésnek.

Nem véletlen, hogy a kettő viszonya a nyugat világában, mondhatni a kereszténység világában
kezdett problematikussá válni. A mai értelemben vett tudományok kialakulásának hosszú az útja.
Kezdetben egyfajta naiv, mitikus világképpel találkozunk, mely az kr.u. vett 600 századtól (Kis-Ázsia)
kezd átalakulni. Püthagorász számmisztikája, Démokritosz atommal kapcsolatos elképzelése, Platon
dualizmusa, Arisztotelész munkássága egyfajta bölcsőt képez a tudományok számára. Ám ebben a
korban még a szellem világa a legfontosabb, a zsidó-keresztény kultúra lesz az alapja az újkori
természettudományos világkép kialakulásának. A monoteizmus igazi hajtóerővé válik, a világ Isten
alkotása, az ember feladata a világ vizsgálata. A 13 sz.-tól alakuló egyetemek igazi műhelyekké
válnak. Vallás és „természetfilozófia” megférnek egymás mellett, míg Kopernikusz, Kepler, Galilei
tanai szembekerülnek a hagyományos, geocentrikus egyházi világképpel (nagyjából a 16 sz.).

Ettől számítjuk az újkori természettudomány kialakulását. Míg kezdetben az egyház jól

tartotta pozícióit, ettől kezdve rohamosan veszít azokból. Newton (1642-1727) törvényei,
világszemlélete egy mechanisztikus világszemlélet alapjává vált, mely szerint a világegyetem egy
önfenntartó mechanizmus, mely nem igényli Isten működését. Laplace hitte, hogy amennyiben
megadjuk egy jelenség kezdeti állapotát, matematikával mindent el lehet mondani. Mellékesen
megjegyzem, hogy Newton unitáriussága nyilvánvaló volt, természetesen nem a későbbi
mechanisztikus értelemben, és ezt bizonyára ki is nyilvánította volna, amennyiben nem kockáztatta
volna akadémiai pozícióját. Egyébként tudomásom szerint kapcsolatban állt az erdélyi unitarizmussal.

Ez a sokszor önhittséggel telt világkép három évszázadig tartotta magát, míg elérkezünk az
újkori fizika kialakulásáig (hogy csak a fizikánál maradjunk). Einstein neve fémjelzi az újkori
szemlélet kialakulását. A speciális és általános relativitáselmélet megalkotója ugyanakkor még mindig
hisz a matematika abszolútságában, abban, hogy a világegyetem egy világképletben megmagyarázható
(hosszú évtizedekig dolgozott ezen), és nem fogadja el az akkor már kifejlődőben lévő
kvantummechanika tételeit. Sokan hivatkoznak Einstein vallásosságára, ő maga önéletrajzi írásában
(„Hogyan látom a világot?”) kozmikus vallásosságról beszél. Érdemes itt leírni egyik beszélgetését,
melyet egy katolikus kardinálissal (Alhaber) folytatott: „Becsülöm a vallást, de a matematikában
hiszek, ez eminenciádnál bizonyára fordítva van.-Téved, a matematika és a vallás számomra csak
különböző kifejezésformája ugyanannak az isteni lényegnek…De ha egy nap a matematikai kutatás
arra az eredményre jutna, hogy a tudomány bizonyos ismeretei ellentmondanak a vallás bizonyos
ismereteinek, én a matematikát olyan nagyra értékelem, hogy ön, tisztelt professzor úr, nem nyugodna
addig, míg a számítási hibára rá nem jönne.”

Az újkori fizika, a relativitáselmélet, az atomfizika fejlődése, a kvantummechanika kialakulása

stb. egy jelenkori szemléletet alakított ki. Míg a fizikát a 19. sz. végére lezártnak tekintették, kiderült,
hogy az atomok világában a klasszikus törvények nem érvényesek (vagy csak részben). A fény kettős
természete (részecske és hullám) azt mutatja, hogy a körülöttünk lévő világ magán viseli a nem
objektíválhatóság vonását. A tér-idő-anyag elveszítette abszolút jellegét. Az atom folyamatosan
oszthatónak látszik, ugyanakkor az anyag megmaradása helyett, az energia megmaradásáról
beszélhetünk. A természeti törvényszerűség is elveszítette abszolút jellegét (statisztikus
valószínűségről beszélhetünk, így a kvantumfizikában, a termodinamikában). A körülöttünk lévő
valóság elveszítette a történelemnélküliség látszatát. A világegyetem időben keletkezett, időben érhet
véget. E kapcsán, a lét alapvető kérdéseit vizsgálva nagyszerű munkák születtek Stephen
Hawking(„Az idő rövid története”) és Paul Davies („Isten gondolatai”) tollaiból. A matematika sem
tekinthető már teljes értékű megfogalmazási eszköznek. A tudományos kutatások sem objektívek,
hiszen csak közvetve szerzünk tapasztalatokat, az emberi tényezők is közrejátszanak, egyfajta
hermeneutikát kellene alkalmazni. A nyelv sem a legmegfelelőbb eszköz a valóság megragadására.
Főleg a nyugati nyelv nem, ellentétben a keletivel, ahol évezredes kijelentések megdöbbentő
hasonlóságot mutatnak a modern fizika világával. Fritjof Capra nagysikerű könyve, a „Fizika taója”
erről szól, párhuzamokat von a keleti vallási nézetek és a fizika között. Természetesen egyfajta
panteisztikus összemosással találkozunk a két világ között, és a keleti vallásfilozófiák eltérnek a
nyugati személyes istenképtől, de mindenképpen figyelemreméltó ez az alkotás.

Egyszóval a 20 sz. embere lassan alázatosabb lett, és fölfedezte, megélte a tudományok

mögötti metafizikai hátteret, a világ több lett, mint az anyagi világ, a létezés végső kérdéseire is
figyelt. Az esetlegességek ellenére az összhang és rend szépségét szemlélte, és sok tudós, ha nem is
hagyományos egyházi értelemben, de mindenképpen vallásos élményről, a hit megéléséről beszél.
Természetesen nem lehet egységességről beszélni, hiszen nem is olyan régen a marxizmus,
materializmus ellentéteket, sajátos értékrendet tartott fenn, nem véve figyelembe azt, hogy a hit
ellentéte nem a tudomány, hanem a hitetlenség. Ha nem is lehetünk teljes mértékben optimisták e
kérdésben, mindenképpen figyelemreméltó az ebbéli érdeklődés.

Az előbb leírtak tükrében láthatjuk, hogy a tudomány és vallás viszonya változóan alakult, hol
egyik, hol másik relatív „győzelmére”. Alapvetően három modellt tudunk felállítani: a) Konfliktus
modell-mindkettő önmagát tekinti az „igazság” birtokosának, behatolnak egymás területeire. b.) A
különbözőség hirdetése-mindkettő külön világ, nincs párbeszéd c.) Párbeszéd modell.

Számomra a harmadik modell a fontos. A valóság sokkal gazdagabb minthogy csak az egyik,
vagy csak a másik oldal mellett törjünk pálcát. Mindig is úgy gondolkodtam, hogy két alapvető és
egyenrangú megismerés létezik: a vallásos (művészi stb.), valamint a tudományos. A kettőt soha nem
lehet teljes mértékben szétválasztani. A tudomány nélküli vallás megkérdőjelezi a vallási ismeretek
értékét, a hit nélküli tudomány egyfajta lélek nélküli szcientizmust nyújt. Ugyanakkor azt is éreznünk
kell, hogy a két terület bár közös talajon áll, alapvetően más módszerekkel dolgozik, ezt pedig mindkét
félnek tiszteletben kell tartania. A cél a kölcsönös szembesítés, segítés a világ, az igazság
megismerésében és megélésében.

A 20. században a természettudomány az univerzumot akarta meghódítani. De rá kellett jönni,

hogy a természettudománynak léteznek határai. Képtelen megragadni a valóság bonyolult szövetét,
összetettségét, végső kérdésekre, az élet miértjeire nem adhat választ. Nagy szükségünk van az alázat
és hit megélésére.

Felgyorsult, sokszor kaotikusnak tűnő világunkban szükségünk van arra, hogy a tudomány
gyümölcsét a magunk javára fordítsuk, de legalább annyira fontos hogy kilássunk mindennapi
dolgainkból, hittel teli és bölcsen tudjunk döntéseket hozni és élni.

E rövidke kis írás a teljesség igénye nélkül készült, legyen inkább érdeklődéskeltő jellegű, az
említett könyvek mellett a következő irodalmat ajánlanám: Alister E. McGrath-Tudomány és vallás,
Török Tibor-Istenhit és természettudomány, Hit és tudomány (teológusok és fizikusok párbeszéde),
Végh László- Természettudomány és vallás, Hans Rohrbach-Természettudomány, világkép, hit.

Máté Ernő Pécs, 2002.03.18.