Az emberi kommunikáció (információ átvitel)

fejlődése

„Az információ az ismeret, de az ismeret nem információ.” (Fülöp Géza)

Egy ismeret akkor válik információvá, ha birtokosa közlésre alkalmas formába

öltözteti, és eljuttatja a befogadóhoz, aki – ha valóban befogadta, magáévá tette
– cselekvéssel, magatartásának megváltoztatásával vagy új információval
válaszol. Az információnak ez az áramlása, cseréje a kommunikáció.
A kommunikáció szó a latin communicare szóból származik. A latin szó
jelentése: valamit közössé tenni, közösen csinálni. Mai értelmezésben ez
információ átvitelt jelent.

Kommunikáció nélkül nincs társadalom. A kommunikáció képessége nem a

„teremtés koronája” az ember kiváltsága; élőlények tartós közössége sem
képzelhető el információcsere nélkül.
Az emberi társadalom fejlődése szorosan összefügg az információs
összeköttetések, a kommunikáció fejlődésével. Éppen ezért információs
szemléletünk teljesen jogosnak tartja azt a felfogást, amely a történelmet a
kommunikációs eszközök fejlődése alapján korszakolja. E szerint a felfogás
szerint az emberiség eddigi történetében a következő korszakokat különböztetjük
meg.

Két elfogadott felosztás

Marshall akusztikus kor Tipográfiai kor

Elektronikus kor
McLuhan Guttenberg galaxis Neumann galaxis
(USA)

Fülöp beszéd írás nyomtatás távközlés

számítástechnika
Géza forradalma forradalma forradalma forradalma forradalma
(Románia)

Kommunikációs modell:
- adó (vagy közlő) – a kommunikáció kezdeményezője, a közlés
elindítója,
- vevő (vagy befogadó) – a közlés címzettje, akinek az üzenet szól,
- kommunikációs csatorna (vagy közeg) – egy fizikailag észlelhető
jelenség, tárgy (pl.: telefon vezeték, levegő) amely a közleményt
továbbítja az adótól a vevőhöz,
- közlemény (vagy információ) – melyet az adó a csatornán keresztül
eljuttat a vevőhöz,
- kódolás, melynek során az adó az üzenetet közleménnyé alakítja át
(pl.:gondolatait hangjelekké, vagy írássá kódolja),
- kód – azoknak a szabályoknak a rendszere, amelyek a kódolás
műveletét vezérlik,
- dekódolás – a kódolt üzenet feloldása, visszaalakítása.
Az információk közlését különböző közvetítők segítik (nyelv, írott szöveg, rádió,
tv, stb.)

Az élet keletkezéséről, az ember Földön való megjelenéséről különböző,

gyakran egymásnak ellentmondó elméletek születtek. Abban azonban
mindannyian egyetértenek, hogy az embert elsősorban a gondolat, és a
beszéd emeli a többi élőlény fölé.
Az a képessége tehát, hogy a jelenségek közötti összefüggéseket képes
felismerni, ezek alapján tudatos következtetéseket levonni, s mindezt mások
számára érthetően ki is fejezni.
Mondhatnánk azonban erre azt: hiszen az állatok is képesek erre?!
Az állati információcsere azonban minőségben messze elmarad az emberétől: az
állat hangjelzései, mozdulatai stb. nem annak jelei, hogy közölni akar valamit,
hanem azoknak a hatásoknak a jelzései, amelyeket egy genetikailag kötelező
belső parancs alapján közölnie kell. Az állat ugyanis képtelen az „én” és a
„nem-én” élményének átélésére, vagyis a személyiség és a külvilág
megkülönböztetésére. Ez sajátos emberi tulajdonság. Ez tette lehetővé, hogy az
ember egyfajta viszonyt alakítson ki a környezetével, s jelkészletét – az állatokkal
ellentétben – folyamatosan fejleszteni tudja. Ezáltal közlendőjét egyre
árnyaltabbá tudta tenni, egyre több információt tudott eljuttatni társaihoz.
Részletes információk eljuttatásához, kicseréléséhez, a minőségi
kommunikációhoz természetesen egyre több jelre (hang, mozdulat stb.) volt
szükség. E jelkészlet gazdagodása, finomodása törvényszerűen együtt járt az
ember fiziológiai fejlődésével. Az agykéreg és a hangképző szervek fejlődésével.
Őseink hangjelei feltehetően mind árnyaltabbak, mind bonyolultabbak, mind
hosszabb időtartamúak, egyre differenciáltabb jelentést hordozóak lettek, s ezt a
jelenséget, kommunikációs formát egy ponton túl már nyugodtan nevezhetjük
beszédnek.

„Az emberi közlés első nagy forradalma”

A beszéd az emberiség történetének egyik legfontosabb mérföldköve. Az

ember ugyanis azáltal, hogy gondolatait, elképzeléseit tapasztalatait közölni
tudta társaival, jelentősen gazdagította a kollektív tudáskincset, s ezzel hatalmas
lendületet adott a civilizáció fejlődésének.
A szóhasználat hogy „forradalom” meglepőnek tűnik, de mindenképpen helytálló,
hiszen gyökeres változást idézett elő a beszéd kialakulása az emberi együttélés
kezdeti formációiban.
Ez az eddigieknél lényegesen gazdagabb és differenciáltabb, ezáltal új
életminőséget kínáló és biztosító kommunikációs forma indította el a civilizáció
fejlődését. A tudományos, technikai és társadalmi fejlődés végső soron oda
vezethető vissza, hogy az emberek át tudják adni, ki tudják cserélni
gondolataikat, tapasztalataikat.
A beszéd már sokkal bonyolultabb eszköze a kommunikációnak, mint a
kialakulását megelőző egyéb közlésformák: gesztusok, arcmimika, és egyéb
mozdulatok, valamint primitív hangjelzések. De éppen bonyolultsága folytán
sokkal árnyaltabb közlést tesz lehetővé, lényegesen differenciáltabb
tudattartalmak eljuttatására képes.

Amikor beszélünk, tulajdonképpen hangjeleket adunk ki, amelyek azonban nem

ötletszerűen követik egymást, hanem az adott nyelv szabályai, törvényei szerint.
Ugyancsak e történetileg kialakult nyelvi szabályok alakítják ki szavainkat,
mondatainkat. Egy-egy nyelv általában több ezer szóból tevődik össze, ám az un.
alapszókincse rendszerint mindössze néhány száz szó. Ez a szókészlet a
társadalom fejlődésével együtt változik, alakul. Régi, már nem gyakorolt
tevékenységekhez, nem használt tárgyakhoz, nem létező jelenségekhez
kapcsolódó szavaink kihullanak a nyelvből, de új értelmezést is kaphatnak. A
változás hozta újdonságok viszont új elnevezést igényelnek, tehát a fejlődés
során fokozatosan új szavaink keletkeznek.
A fejlődésnek, a közös tudáskincs kialakításának és bővítésének hatalmas
lendületet adott tehát a beszéd kialakulása és használata. Nem csodálkozhatunk
rajta, hogy hosszú ideig ez volt az uralkodó közlésforma az emberi
kommunikációban.

Az ismeretek állandó gyarapodása azonban egy idő múlva újabb probléma elé
állította az embert. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált számára, hogy
emlékezetének korlátai (azaz feledékenysége) komoly akadályt jelentenek a
tudás felhalmozásában. Az emberi agy korlátozott befogadóképessége ugyanis
nem teszi lehetővé minden ismeret, így a kollektív ismeretanyag tartós
megőrzését sem. Agyunknak ez a rejtélyes tulajdonsága nemcsak azt
eredményezi, hogy bizonyos ismeretek kiesnek a tudatunkból, hanem azt is,
hogy amit képesek vagyunk észben tartani, az is torzulhat azáltal, hogy idővel
másképp emlékezünk rá.

További gondot jelentett, hogy a beszéd hatósugara időben és térben is rendkívül

korlátozott: csak a közlés pillanatában, ill. hallótávolságon belül továbbítható
segítségével az információ.

A fejlődőben lévő embernek tehát a közlés módját, eszköztárát tekintve

is tovább kellett lépnie. A feladat, amely előtte állt, nem volt csekély.
Meg kellett oldania az ismeretek:
- hatósugarának térbeli kibővítését,
- torzításmentes, teljes és tartós megőrzését,
- átörökítését a következő generáció(k)ra.
Mindezek a feladatok egy megoldás felé mutattak: a cél nem lehetett más, mint a
gondolatok és a beszéd rögzítése.

Felhasznált irodalom:

Buda Béla: Kommunikációelméleti szöveggyűjtemény. 1., Általános

kommunikációelmélet (vál.ford. Buda Béla – Bp.: Tankvk., 1992.)

Csákvári József:
Média-galaxis: A tömegkommunikáció nyelve és társadalmi kérdései ( Csákvári
József, Malinák Judit – Bp.:Szimbiózis Kult. Antropológiai Alapítvány, 1998.)

Fülöp Géza:
Ember és információ. (Bukarest: Kriterion, 1973.)

Fülöp Géza:
Az információ. –Bp.: ELTE, 1996

Szecskó Tamás:
Kommunikációs rendszer. ( köznapi kommunikáció. – Bp.: Akad. K.: 1971.)

Papné Angyal Ágnes, Tóvári Judit, V. Kokovay Zsuzsanna:

Az információ és rörzítése. ( Nyíregyháza: Dial. Inf. Isk.1999.

Az írás forradalma

Az eddig tárgyalt közlésmódok kivétel nélkül az un. Természetes közlésmódok

csoportjába tartoznak. A mozdulatban, mimikában, hangjelben ugyanis közös
vonás, hogy anélkül továbbít információt, hogy bármilyen idegen eszközt
használna ehhez. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a természetes közlésmód csakis
az emberi szervezet kifejezési lehetőségeit veszi igénybe.

A közlésmódok másik csoportjába az un. Technikai közlésmódokat soroljuk,

amelyek úgy jönnek létre, hogy az ember a közlendője továbbításához
valamilyen eszközt használ (pl.:tam-tam dobot, fába vési üzenetét stb.)
A gondolatok rögzítése tehát mindig valamilyen eszköz
igénybevételével történik.

Az írás kialakulásának legendája:

Az ember ráébredvén emlékezete rövidségére, valószínűleg különböző jeleket,
jelzéseket talált ki a fontos tudnivalók rögzítésére.
Egy i.e. 3300 körül keletkezett legenda szerint Enmerkar, Uruk város királya meg
kívánta adóztatni Irán gazdag városát Arattát. Szándékát követ vitte Aratta
urához, aki azonban arany és ezüst helyett csak viszont üzenetet küldött. Mivel a
két uralkodó sehogyan sem tudott megegyezni, a követ állandóan utazgatott a
két város között, melyeket hatalmas hegyek választottak el egymástól. A
hírvivőnek a fárasztó utazástól egyre fogyott az ereje, s végül annyira kimerült,
hogy már képtelen volt elismételni a rábízott üzenetet. Enmerkar király ekkor
fogott egy agyagtáblát, s arra az esetre ha a követét ismét cserbenhagyná az
emlékezete, felírta az üzenetet. Így született meg az írás.

Az írást még nem, de a magántulajdon fogalmát már ismerő emberek adósságaik

rendezésére igen sok országban alkalmazták a rovásfát, vagy rovásbotot.
Ez egy keskeny, hosszú fadarab volt, amelyet kiválóan lehetett használni a
kölcsönadott értékek, vagy a legelőre kihajtott állatok számontartására.
A magántulajdon jelzésére nomád népek alkalmazták a billogot vagy
tulajdonjegyet.
Ezek elsősorban mennyiségek feljegyzésére szolgáltak (rováspálca, az inkák
quipunak nevezett csomójelei stb.) de fontos üzeneteket is rögzítettek ilyen
módon. (pl.:ausztrál őslakók hírvivő botjai követbotjai, nyugat afrikai négerek
kagylófűzérei).
Hírnökbot: Norvégiában törvény írta elő hogy háború kitörésekor hírnökvivő
botot kell az országban végighordani. (magyarok: véres kard)
Csomójelek: A kínaiak nádból font zsinegre csomókat kötve tartották számon
értékeiket.
Inkák, államháztartás- és igazgatás adatait rögzítették a quipura. Ez fonalból
készült, és a színek jelezték a hozzá tartozó tárgyat:
Zöld gabona
Sárga arany
Bíbor hadsereg
A tulajdonképpeni írás fejlődése a képírással kezdődött. (i.e. 9000-5000)Az
altamírai, és lascaux-i barlangrajzok tanúsága szerint az ősember már a
paleolitikumban tehetséges rajzoló volt.

A neolitikum évezredei során az állat-, és emberábrázolások egyre

stilizáltabbakká váltak, s ezek az egyre egyszerűbb, jelképesebb rajzok vezettek
el a képírás kialakulásához.

A képírás, vagy piktográfia a konkrét tárgyaknak bár erősen stilizált, de mégis

valósághű rajzát alkalmazza a feljegyzésre méltó események rögzítésére.
Jellemzője, hogy egy-egy rajz hol egy szót, hol egy mondatot jelent. (szűk kör)
Ilyen volt a maják írása is.
Egyiptomi hieroglif írás:
Bonyolult keveréke a kép, szó, esetenként hangírásnak.
i.e. III. évezred
- élőlényeket tárgyakat abrázoló képi formák (piktogrammák)
- hangokat ábrázoló rajzok (fonogrammák)
- képszerű fogalomjelek (determinatívumok)
a mindennapi életben a hieroglif írás leegyszerűsített változatát a hieratikus
(papi) írást használták. Ennek leegyszerűsítéséből jött létre a démotikus (népi)
írás.

A képírásból fejlődött ki a fogalomírás, az ideográfia. A jelekhez elsődleges

jelentésük mellé más jelentések is tapadnak. ( a nap jelentéséhez pl. a meleg
fogalma) a jelek között egyre gyakrabban fordulnak elő szimbólikus értelmű
ábrák.
Mezopotámia Sumér írás kb..i.e.4000-ben alakult ki – Ninivei könyvtár
kevert szó, és szótagírás volt. (Gilgames eposz, Hamurapi törvénykönyve)
Megközelítőleg 2000 jelet használtak, s ezzel a jelkészlettel az összetett dolgokat
is ki tudták fejezni.
Elterjedési terület: i.e.II.évezred Elő-Ázsia
(Aztékok, mayák ugyanekkor saját ideografikus írás)

Szó, ill. szótagírás – ideogramma

A fogalomírásból alakult ki azáltal, hogy a fogalmak jelei lassan elvesztették
eredeti jelentésüket, s csak a hozzájuk kapcsolódó hangokat őrizték meg.
Így az ideogrammák lassacskán nem csak szavak értelméhez, hanem azok
hangjához is kapcsolódtak, egy-egy hangsor jelévé váltak. Egytagú szavak
egymásmellé írásával fejezték ki a hosszabb szavakat. – ez lett a szótagírás
alapja. ( nap+ló = napló)

Ma élő népek közül kettő a kínai és a japán az amely ma is szójeles, ill.

szótagírást használ.
Ennek oka nem a hagyománytisztelet, hanem a nyelv sajátosságai, és az igen
eltérő nyelvjárások

Akrofónia: Olyan szójeleket írtak egymás mellé, amelyeknek kezdőhangjait

összeolvasva megkapták az új szót.

A szójelek egyre jobban leegyszerűsödtek, s végül betűkké váltak.

A betűírás kialakulásával az utolsó szál is elszakadt, amely az írást a beszéd
tárgyához kötötte. A tartalom közömbössé vált, a beszéd hangalakja az egyetlen
ami számít.

A betűírást a föníciaiaknak köszönhetjük. Lényege, hogy az írásjelek itt már

teljesen elvesztik jelentéshordozó szerepüket, s csupán egy-egy hangot jelölnek.

Első betűírás az úgynevezett protosinai írás a Sínai félszigeten i.e.1800-

1500 körül alakult ki. Az ósemiták alakították ki az egyiptomi hieroglif írásból.
A föníciaiak az i.e1300-ban szintén az egyiptomi írásból, valószínűleg a
protosinai írás hatására alakították ki 22 betűből álló ábécéjüket. Csak
mássalhangzókat jelöltek, s a sorokat jobbról balra írták.
A föníciai ábécé nem csak az írástörténetnek, hanem az emberi
civilizáció történetének is egyik legnagyobb jelentőségű találmánya.

A föníciaiktól az arámiaiak vették át a betűírást, amit aztán művészi hatású

kurzív írássá alakítottak. A héberek, arabok irániak is átvették az arameus írást,
s tovább fejlesztették, bővítették, mindegyik nyelv a sajátosságainak
megfelelően.
A görögök a föníciaiaktól vették át a betűírást. Több változata létezett. A két
legfontosabb a nyugati dór, és a keleti ion írás volt.
Eőször jobbról balra írták, majd az i.e. 700 körül feltünt az oda – vissza írás
(busztrofed)
i.e. 500 általánossá válik a balról jobbra írás
Betűtípusok:
Kapitális monumentális feliratok
Kurzív írásból: nagybetű
Unciálisból kisbetű i.sz. 3000 kerekded

A latin írás a görögöktől, méghozzá a dór változatból származik, de nem

közvetlenül, hanem etruszk közvetítéssel.
A latin ábécé végső sorrendje i.e.312-ben alakult ki.

Az írás történetének még egy fejezetéről kell megemlékeznünk, a cirill betűk

kialakulásáról. Helytelenül Konstantin szerzetesi nevén: Cirill és Metod nevéhez
fűződik. 864-ben az un. Glagolita írást alkották meg, s ebből a IX. század végén
valószínűleg Kliment szerkesztette ezt az írást.

A magyarság írása

A székely-magyar rovásírás
Első emlékei kalandos úton kerültek a1930-ban az Országos Széchenyi
Könyvtárba. A székely magyar rovásírás 46 betűből állt, és jobbról balra írták.
Ez a rovásírás a türk írás családjába tartozik. A török törzsi szövetség területei az
5. Szd.ban Kelet-Ázsiától a Fekete-tengerig terjedtek. A közéjük tartozó szogdok
az Aral tóba ömkő Amu-Darja folyó környékén éltek. Írásukat az arámi betűírás
( perzsa, irán) átvételével alakították ki. Tehát a türk írás a szogd közvetítésével
az arámi írásból származik.
A magyarokat Urál-vidéki őshazájukban érte a türk hatás, amelynek a rovásírás
átvételét köszönhetjük.
Latin betűs írás kialakulása
A magyarság a kereszténység felvételével nemcsak vallást cserélt, hanem
egyben csatlakozott a latin műveltségű Európához, bekapcsolódott a szellemi
életbe, és természetesen átvette a latin ábécét is.
A betűk többsége simán alkalmazható volt a magyar nyelv hangjaira, csak kis
részük leírása közben jelentkeztek nehézségek. Először nem alakult ki a kérdéses
hangok jelölésére általános gyakorlat, hanem a jelölések sokféleségével
találkozunk. Ez a változatosság a következő hangok írásában mutatkozott:
s,sz,z,zs,c,cs,k,ö,ü,gy,ly,ny,ty
Századokba telt mire kialakult az egységes betűhasználat.
Kniezsa István Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig című
munkájában szépen megvilágítja azt a problémát, hogy a latin betűs magyar
ábécé és a magyar helyesírás hogyan függött össze a királyi kancellária
működésével.
A kancellária állította ki az okleveleket, s bár ezek latin nyelven készültek,
gyakran előfordultak benne magyar nevek is.
A latin betűs írás legelső magyar emlékei tehát a kancelláriai oklevelek, melyek
idegen nyelvű szövegében fel-fel csillannak egy-egy magyar helynév, vagy
családnév. Az oklevelek fogalmazói tették az első kísérleteket a magyar szavak
latin betűs leírására.
A Szent István király által szervezett kancelláriák a király halála után
megszűntek, s csak hosszabb idő múltán vált újból állandó jellegű hivatallá.
Időközben kialakultak az egyházi hiteles-helyek. A káptalanok, prépostságok
mellett működő hiteles-helyek arra szolgáltak, hogy a szerződésekről, perekről
vagy megegyezésekről jegyzőkönyvet vegyenek fel. Ezen szervek gyakorlatában
lassanként kezdett kialakulni a magyar helyesírás rendszere.

A múlt szd. Közepén tértek át Vietnámban a latin betűkre. Az elnyomásból

felszabadult afrikai népek saját írásuk nem lévén szintén elfogadták a latin
betűket.

A különböző írásmódok kialakulását, fejlődését döntően befolyásolták a

rendelkezésre álló anyagok.

Kezdetben minden nép kőre, fára, csontra vagy agyagtáblára írt.

A helyi adottságoktól függően – a fejlettségnek már magasabb fokán – tértek át a
növényi rostból készítet „papírra”
Az egyiptomiak a papíruszt, a mayák, aztékok a fügefaháncsot és az agave
rostjait használták erre a célra.
A kínaiak bambusz rudakra rótták írásjeleiket.
A fejlődés magasabb fokát jelentette a megfelelően kikészített állatbőr a
pergamen alkalmazása.
A pergament eleinte szintén tekercsként használták, de hátrányai (nagyobb
súlya) és előnyei (mindkét oldalára lehet írni) a kódex forma elterjedéséhez
vezetettek.
Ezeket az anyagokat ma már kiszorította a legfontosabb, legelterjedtebb
információhordozónk a papír. A kínaiak már időszámításunk első évszázadaiban
ismerték. Európába azonban csak évezredünk elején jutott el arab közvetítéssel.
Európa első papírmalmát is ők létesítették 1150 körül.

Felhasznált irodalom:

Kéki Béla:
Az írás története ( Vince Kiadó Bp.:1976)
Fülöp Géza
Ember és információ (Bukarest: Kriterion, 1973.)

Givanni Giovannini: A kovakőtől a szilíciumig (Bp.:Püski 1990)

A nyomtatás forradalma

A nyomtatás útján történő sokszorosítás tudományát Kína nyújtotta elsőként

a világnak a XI. szd-ban a fatáblába vésett un. táblanyomat felfedezésével.
Később agyagból égetett, gyantával rögzített szójeleket használtak
nyomóformaként s erről sokszorosították a szöveget. (fennmaradtak porcelán,
bronz, réz jelek is)
Ezekről a találmányokról hírek érkeztek Európába, ennek hatására itt is
megkezdődtek a kísérletezések a nyomtatással.

A táblanyomat készítése során a sokszorosítani kívánt képek és szövegek

tükörképét vésték ki úgy, hogy a nyomtatandó vonalak a fatáblából
kiemelkedjenek. A kiemelkedő részt festékezték, és nyomták a papírhoz. Azért
hogy jól a papírra ragadjon a fatábláról, lószőrrel tömött bőrlabdával dörzsölték,
innen ered a dörzsnyomat elnevezés. Ezzel a technikával a papír másik oldalára
is átütött a festék, ezért csak az egyik oldalára lehetett nyomtatni.

A XV. Század végétől játékkártyákat és szentképeket nyomtattak ezzel a

technikával, majd később egész történeteket faragtak ki több táblára. A
nyomtatott lapokat hátoldalukkal összeragasztották, majd könyvvé fűzték össze
őket. Ezek az úgynevezett dúckönyvek.
(a dúc a kimetszett fatáblát jelenti.)
Így készültek a donátusok latin nyelvtankönyvek.

A XV. századi Európában az ipar és a kereskedelem gyorsuló fejlődése kedvezően

hatott az írás olvasás tudományának fejlődésére.
Ebben az időben szerte Európában jól felszerelt másoló műhelyek működtek. A
kialakuló polgárság a műveltség területén is egyre több jogot követelt magának.
A jelentősen megnőtt igények kielégítésére azonban már egyre kevésbé tudtak
vállalkozni a másoló műhelyek.
A kor tudósai egyébként is többször tettek panaszt a másolatok minőségére:
sokallták az elírásokat, az értelemzavaró hibákat. Kevesellték a példányszámot
csakúgy, mint az akkoriban kialakult egyetemek hallgatói, akik emellett olcsóbb
árakat is követeltek.

Hosszas kísérletezés után az első európai nyomtatott könyv, a Biblia Mainzban,

Johannes Gutenberg műhelyében látott napvilágot 1455-ben.
Neki köszönhető hogy Európában rendkívül gyorsan elterjedt ez a technika, ezért
mi őt tiszteljük a könyvnyomtatás feltalálójaként.
(Hollandiában egy Janson Coster nevű mester már Gutenberg előtt készített
szedésnyomásos technikával donatust)
Igen hamar elterjedt Európa nagyvárosaiban Strasbourgban, Kölnben, rövid időn
belül Rómában, Baselben, Párizsban.
Magyarországon Hess András műhelyéből került ki az első nyomtetott könyv
1473.ban, az un. Budai Krónika ( latin címe: Chronica Hungarorum) mely a
magyarok történetét mondja el a honfoglalástól Mátyás király koráig.

A XVIII. és XIX. Század fordulójára tehető a síknyomás kialakulása. 1976-ban

kezdik alkalmazni. Lényege, hogy a nyomóformán a nyomó- és nem-nyomó
elemek azonos síkban vannak, és eltérő kémiai tulajdonságúak. A nyomóelemek
csak a festéket veszik fel, a nem-nyomó elemek viszont nedvesíthetők és nem
veszik fel a zsíros festéket.
Sztereotípia (1804)
Kőnig féle hengeres gyorssajtó (gőzsajtó 1814, 1000 levonatot készít)
Szedőgép (1822)
Rotációs gép (1860)
Az új technika segítségével a könyv szerepe kiszélesedik, bizonyos mértékig
tömegcikké válik, ugyanis az írástudás kezd általánossá válni.

Felhasznált irodalom

Papné Angyal Ágnes, Tóvári Judit, V. Kokovay Zsuzsanna: Az információ és

rögzítése ( Nyíregyháza Dial. Inf. Iskola: 1999)

Kéki Béla: Az írás története Gondolat, Bp.: 1975)

A távközlés forradalma

A hang és kép rögzítése

Phonograph
A hangrezgésekkel folytatott kísérletek után a hang rögzítésének és
reprodukálásának első elméleti leírása Charles Cros francia költő és
természetkutatótól származik. Cros 1877-ben írta le elméletét, aminek gyakorlati
megvalósítására – anyagi nehézségei miatt – nem került sor.

Ugyanebben az évben, a világ másik végén Thomas Alva Edison a

nyilvánosságnak is bemutatta készülékét, amit „phonograph”-nak nevezett.

Edison találmányának tökéletesítése Bell és Tainer nevéhez fűződik.

(viaszhenger)
Hangfelvételgyártás jó üzletnek bizonyult 1888-ban Washingtonban létrejött az
első fonográf -, és viaszhenger – gyártó cég, a Columbia Phonograph Company.

Gramofon – korong alakú hanghordozóra történő felvétel eljárását Emil Berliner

dolgozta ki és szabadalmaztatta.
A hangrögzítés felhasználásának lehetősége nemcsak a szórakoztatóiparban volt
jelentős, hanem bevonult a tudományos kutatómunkába. Vikár Béla használta
először népzenei gyűjtései során 1896-ban.

A magnetofon, és a „hosszan játszó” hanglemez

Az eddig tárgyalt felvételi leírással legfeljebb négy percnyi anyag fért el

egy lemezoldalon.
A lemez anyaga a sellak sustorgó hangot adott, a sellak pótlására
alkalmazott műanyag pedig kevésbé volt ellenálló a lejátszás mechanikai
igénybevételének.
Az első világháborút követően az új eljárás a mágneses hangrögzítés lett,
aminek gondolata nem volt új, hiszen az elméletről már 1888-ban lehetett
olvasni egy amerikai folyóiratban. Alkalmazásának kérdéseivel, a technikai
megoldások korszerűsítésével viszont csak az 1930-as évektől foglalkoztak
intenzíven.

A német Elektrizitäts Gesellschaft acetilcellulóz alapanyagú hanghordozó

anyaggal működő, Magnetophon néven szabadalmaztatott készülékét 1935-
ben hozta forgalomba.

A hosszan lejátszó hanglemezzel több társaság kísérletezett, az első

használható produktumot az amerikai Columbia Compani mutatta be 1948-
ban. Kidolgozása Peter Goldmark és munkatársai nevéhez fűződik.

Az 1940-es évektől hangfelvételeket szinte kizárólag magnóval készítenek. A

hanglemezgyártás kiindulópontja is a magnószalagra készült felvétel. A
legjobban sikerült részletekből vágják és ragasztják össze a teljes felvételt,
amiről a hanglemezt készítik.

Sztereofónia, quadrofónia, digitális diszkek

A minél tökéletesebb hangzáshűség elérése azóta cél, mióta felfedezték a

hangrögzítést. A felvételi, és hangvisszaadási technika különböző történeti
állomásain a „High Fidelity”, a Hi-fi más-más tartalommal telítődött.

A sztereofónia a térbeli hallás egymástól bizonyos távolságra lévő két

hallószerv eltérő hangérzékelésének a fizikai törvényszerűségeire épül.
Magnószalag esetében a megoldás egyszerű volt, hiszen két egymás mellett futó
párhuzamos csíkkal elérhető volt.
Hanglemez esetén egyesítették az Edison-féle függőleges, és a Berliner-féle
oldalirányú hangírást.

A sztereofónia 1958-ban jelenik meg a tömeggyártásban.

Tíz évvel később quadrofónia
1980-as években lézertechnika terjed el.

A compact disc (CD), más néven digitális hanglemez a Philips, és a Sony terméke.
Az eljárás lényege, hogy a hang digitalizálásával nagyon magas
információsűrűség érhető el.
Az információ rögzítése és visszaalakítása lézersugárral történik.
Rögzítéskor a lézersugár felmelegítő hatására mágneses tér jön létre. A digitális
jelek spirális vonalban követik egymást. A letapogatás a lemez belső részéről
indul.

A számítástechnika forradalma

A számítógép: kommunikáció ember és gép között.

A gép már hosszú idő óta szolgálja az embert, kíméli energiáit, megtakarít
számára nehéz munkafolyamatokat.
Századunkban azonban tanúi lehetünk olyan gépek megjelenésének, amelyek a
szellemi energia megtakarításában segítenek.

Eddigi közlési forradalmak áttekintésekor tapasztalhattuk, hogy egy-egy új

közlésforma megjelenéséhez nem elegendő csupán a társadalmi igény.
Megvalósulásához megfelelő technikai fejlettség is szükséges.
Tehát nem elegendő az igény, szükséges a feltétel is!

A szellemi munka gép általi könnyítésének igényét az egyre növekvő

információáradat keltette fel.
Korunk embere szinte elvész abban az információtömegben, amely
naponta körülveszi.
Igény a számára fontos információk kiszűrése.
A megfelelő szempontok szerinti válogatás mechanikus volta hívta létre az
első számítógépeket. Mivel ez a feladat rendkívül időigényes.

Lehetőség: Számítógép
Az első elektronikus számítógépet, az ENIAC-ot az Egyesült Államokban, a
pennsylvániai egyetemen fejlesztették ki.
Ennek, és az ehhez hasonló első generációs számítógépeknek még nem
volt memóriája.
(A programokat itt huzalozással oldották meg – ez magyarázza a gépek
igen nagy súlyát 30 tonna)
Neumann János, és munkatársai
Második generációs gépek: programos vezérlés
Tranzisztor alkalmazása
memória
Harmadik generációs számítógép: operációs rendszer általi vezérlés
online keresési lehetőség
Negyedik generációs gépek chipek alkalmazása
Ötödik generációs gépek: az ember akkor is képes vele
kommunikálni, ha nem
ismeri a működési elveket

Számítógép Magyarországon
A kezdet a hetvenes évek közepére tehető.
Rohamos terjedés azonban csak a nyolcvanas években történt meg.

A számítógép tömeges elterjedése gyökeres változást idéz elő

információszerzési lehetőségeinkben és szokásainkban. Az információkhoz
való gyors hozzáférés legalább olyan vonzó a használók számára, mint az
a tény, hogy egyidőben nem csupán egy, hanem többféle szempont
szerint kereshetnek.
Megindultunk az un. „Információs szupersztrádán”. (Fülöp Géza)
Lényegében ma már sem technológiai, sem szemléletbeli akadálya nincs
annak, hogy megszülessen a globális információs struktúra.

Hipertext, és multimédia
Az emberi észlelés-gondolkodási folyamatok kutatásának egyik jelentős
eredménye egy új ismeretszervezési mód, a hipertext kidolgozása. Ennek
elveire épül az alfanumerikus adatok mellett a szöveget, grafikát,
mozgóképet, hangot együtt szolgáló hipermédia=multimédia
(multimédiát használják inkább, mert a hangsúly a különböző típusú
médiumok együttes előfordulásán van)
A hipertext nem szekvenciális olvasást és írást tesz lehetővé azáltal, hogy
az emberi elméhez hasonlóan a gondolatokat és az információkat nem
csak egy vagy két, hanem több szempont szerint kapcsolja össze.
A nem lineáris információláncolás következtében nem egyetlen olvasási
sorrend van, az olvasási útvonalról a felhasználónak kell döntenie.
A hipertext struktúrája egy gráf, amelynek csomópontjaiban találhatók az
információk, a csomópontokat összekötő élek pedig az egyes információk
közötti kapcsolatokat jelentik.
Ezen élek, kapcsolatok mentén az utak bejárhatók, ennek következtében
viszont az információkeresés navigálássá válik.

A hipertext-alkalmazások sokrétű fogalmi kapcsolatrendszert építenek ki

az egyes elemek között. Az összekapcsolt információk lehetnek tisztán
szövegesek, de akár képek, hangok vagy más objektumok. Egy
számítógépes hipertext-rendszer leginkább egy jegyzetekkel,
hivatkozásokkal gazdagon ellátott enciklopédiához hasonlítható, amelyben
több irányban lehet közlekedni, navigálni, a benne foglalt tudásanyag
valamennyi kapcsolata végigjárható, megpedig nem előre meghatározott
útvonalon, hanem a felhasználó pillanatnyi szükségletei, érdeklődése,
hangulata alapján.
Ennek a látszólag szabad barangolásnak előfeltétele, hogy az egyes
szövegrészek, képek, parancsok stb. között előzetesen szoftveres úton
meg kell teremteni a kapcsolatokat. A speciális módon (más színnel,
aláhúzással stb.) jelölt ugrópontok aktivizálásával (legtöbbször
egérkattintásra) az előre definiált pntra lép át a program, és „behívja” a
képernyőre az ugróponhoz rendelt szöveget, képet, parancsot vagy egy
másik állományt, programot. Az újonnan behívott állományban is lehetnek
újabb és újabb ugrópontok, amelyek egy hálózaton felépített
multimédiaműben más számítógépeket, távoli országokban, más
földrészen lévő gépre mutatnak rá; illetve az ugrópont aktivizálásával ezen
a távoli gépen lévő állományokat programokat indítják el a felhasználó
gépén.

Multimédia

A multimédiát gyakran úgy definiálják, mint „képek, hangok, szövegek

együttesét”. Ha ez igaz, akkor a tévéadás is multimédia lenne, hiszen abban
mind a három összekötő szerepel. Ugyanekkor láttunk már olyan CD-ROM-ot is,
amelyet multimédia CD-ként reklámoztak, a szöveg mellet azonban csak
állóképek voltak rajta. Kérdés a következő: Ez is multimédia??
A fenti megfogalmazásból egy nagyon fontos elem: a számítógép hiányzik –
nemcsak azért, mert e nélkül az eszköz nélkül le sem lehet játszani a programot,
hanem azért is, mert a számítógép biztosítja az interaktivitást, amely a
multimédiának legalább olyan fontos összetevője, mint a kép-, és hanganyag.
Az interaktivitás lényege: A multimédiaműben a továbblépés irányát az olvasó
választja meg; a lekérdezés menetét az olvasó irányítja, aki a program fejlesztői
által előre kiépített kapcsolatok mentén szabadon barangolhat. A felhasználó
számára a multimédia az információt mozgóképek, szöveg és hang formájában,
interaktív kezelőfelületek segítségével jeleníti meg.

A multimédiához szükséges feltételek eszközoldala a számítógép és az interaktív

felületek, amelyeken a felhasználó a géppel kommunikálni tud. A tartalmi oldal
pedig a számítógéppel olvasható állományok, amelyekből a multimédia-
alkalmazás felépül.
Térjünk vissza a szó etimológiai jelentéséhez: több – de minimum kettő – médium
együttese kell a multimédiához. Egy CD-ROM-ra rögzített videofilm azonban –
hiába van rajta két médium: mozgókép, hang, és hiába van számítógépes
hordozón – nem multimédia. A multimédia-alkalmazásban ugyanis legalább két,
egymástól független médiumnak: egy időfüggőnek, és egy időfüggetlennek kell
lennie.
Minden médiumnak van egy tér-, és egy időbeli dimenziója. A papír vagy a
képernyő síkban helyezkedik el, tehát két dimenziót foglal el a térben, de pl a
holográfia háromdimenziós. Ehhez a térbeli helyzethez járul még az időhöz való
viszony, amelynek a kommunikációs műfajokban – köztük a multimédiában –
kitüntetett szerepe van. Az idővel kapcsolatban két alapvető aspektus áll fenn:
egy jelenség tehát: időfüggő, vagy
Időfüggetlen.

Az időtől függő – tehát az időben végbemenő vagyis folyamatos – médiumok

sajátossága, hogy az idő múlásával változnak. Percről percre más és más képsort
látunk egy mozgófilmen, illetve újabb és újabb hangsort hallunk egy
hangfelvételen; ezek a médiumok tehát időfüggőek. Egy ábra vagy egy szöveg
viszont nem változik attól, hogy néhány másodperccel vagy akár több száz évvel
később néssük meg; vagyis a szöveg és az állókép időfüggetlen. (Steinmetz
1995)
Az interaktív multimédiával szemben további fontos követelmény, hogy az egyes
elemek bizonyos jelentésbeli összefüggéseik, relációik mentén össze legyenek
kapcsolva úgy, hogy a felhasználó e relációk mentén tudjon a műben lépegetni,
„navigálni”. Ezt a relációkat összekötő, nemlineáris összefüggésrendszert
nevezzük hipertextnek, illetve bizonyos esetekben hipermédiának – ahogy ezt
már kifejtettük.
A fentiek alapján tehát a multimédia összetevői:
- számítógép,
- interaktív kezelőfelületek,
- két egymástól független médium, amely közül az egyik időfüggetlen
(szöveg, vagy ábra), a másik folyamatos, időfüggő (mozgókép, hang)
- a fogalmak közötti nem-lineáris kapcsolatok (hipertext) rendszere.
Mindezek figyelembevételével kijelenthetjük hogy a multimédia elsősorban
minőségi, s nem pedig mennyiségi tényező.
A multimédia egyetlen számítógépen is megvalósítható, de a multimédia-
alkalmazások egyre gyakrabban hálózatba kapcsolt gépeken futnak.

Felhasznált irodalom:
Buda Béla: Kommunikációelméleti szöveggyűjtemény. 1., Általános
kommunikációelmélet (vál.ford. Buda Béla – Bp.: Tankvk., 1992.)

Csákvári József:
Média-galaxis: A tömegkommunikáció nyelve és társadalmi kérdései ( Csákvári
József, Malinák Judit – Bp.:Szimbiózis Kult. Antropológiai Alapítvány, 1998.)

Fülöp Géza:
Ember és információ. (Bukarest: Kriterion, 1973.)

Fülöp Géza:
Az információ. –Bp.: ELTE, 1996

Szecskó Tamás:
Kommunikációs rendszer. ( köznapi kommunikáció. – Bp.: Akad. K.: 1971.)

Papné Angyal Ágnes, Tóvári Judit, V. Kokovay Zsuzsanna:

Az információ és rörzítése. ( Nyíregyháza: Dial. Inf. Isk.1999.

Kéki Béla:
Az írás története ( Vince Kiadó Bp.:1976)

Givanni Giovannini: A kovakőtől a szilíciumig (Bp.:Püski 1990)

Magay András:
Hírközlés földrészek között (Táncsics Kiadó 1965

Jean-Michel Cedro:
Multimédia (Alexandria Kiadó: 1995)

Bakonyi Géza, Drótos László, Kokas Károly:

Korongba zárt gondolatok (Scriptum Kft, Computerbooks Kft. 1994)

Kiss Árpád:
A tanulás programozása (Budapest Kankönyvkiadó: 1973)

Dr. Kovácsné Cohner Judit, Benkő László:

Mindenkinek! A PD-ről (Bp. Computerbooks 1996)

Dr. Füstös János:

World Wide Web. Bevezetés a hálózati információs rendszer tervezésébe, és
használatába
( Bicske, Szak Kiadó Kft. 1996)

Gregus Ferenc:
Élhetetlen feltalálók, hallhatatlan találmányok (Bp. Móra Könyvkiadó: 1985)