Você está na página 1de 12

Amikor megcsörren a telefon

Amikor egy beadott pályázatod után felhívnak a cégtől,


könnyen tehetsz szert előnyre néhány ügyes
technikával. De ugyanilyen könnyen hozhatod magad
hátrányos helyzetbe, ha ezekkel nem vagy tisztában.
Az álláskeresés során az első, reményre okot adó esemény az, amikor megcsörren a telefonod.
A megpályázott állás miatt hívnak, tetszett nekik a pályázatod.

Sok álláskereső azonban nem kapcsol elég gyorsan, hogy ez a telefonhívás tulajdonképpen az
első interjú is egyben. Ezt a fejvadászok és HR-esek arra használják, hogy tovább szűrjék a
jelölteket.

Készülj fel rá!

Bizony akit egy ilyen telefon felkészületlenül ér, az könnyen szórja ki magát a rostából.
Gyakran előfordul ugyanis, hogy az álláskereső nem is emlékszik rögtön, hogy melyik cégről
és pozícióról van szó.

“Hogy ki? Honnan?”

El tudod képzelni, hogy egy HR-es kollégára ez milyen benyomást tesz…

Ez nem annyira irreális feltételezés ám! Nap mint nap előfordul. Hiszen már öt-hat
jelentkezésnél is nehéz észben tartani, hogy melyik hol is áll, főleg ha az állásra már néhány
hete elküldted a pályázatodat.

Pénzről még ne!

A másik gyakori buktató a fizetés témája, tehát amikor megkérdezik a telefonos beszélgetés
során, hogy milyen fizetési elvárásod van. A toborzó munkatársak így igyekeznek
kiküszöbölni, hogy olyan jelöltekkel vesztegessék idejüket akinek az elvárása nem esik egybe
a munkakörre megszabott fizetési sávval.
Ezzel a megközelítéssel csak az a baj, hogy hogyan is tudnál fizetésről beszélni anélkül, hogy
láttad volna a munka, a feladat részleteit.

Persze ezt sok álláskereső nem tartja szem előtt, és minden további nélkül magára akaszt egy
árcédulát. Könnyen előfordulhat, hogy ezzel kizárod magad a lehetséges jelöltek köréből,
mert túl magas összeget mondasz.

Vagy éppen bekorlátozod az alkupozíciódat, és nagy valószínűséggel kevesebbet kapsz majd,


mint amennyit kérhetnél.

Ne legyenek illúzióid! Ezt a számot a kérdező feljegyzi a jelentkezésed margójára, és


szembesíteni fog vele, amikor az igazi béralkura kerül a sor.

Hogyan érdemes akkor az első interjún viselkedned?

Néhány tipp – nemcsak a fizetés témában:

Vezess egy listát a folyamatban lévő kereséseidről, és azok adatairól: cég, pozíció, jelentkezés
dátuma, kapcsolattartó, telefon, következő lépések, stb. Ez abban is segítségedre lesz, hogy az
egyes pályázatokat fel tudd követni, amennyiben nem kapnál visszajelzést.

Már a telefonos interjú során számíthatsz arra, hogy megkérdezik, hogy miért pályáztad meg
az állást – a fenti lista ennek frappáns megválaszolásában is fog segíteni.

Ne érjen váratlanul a “Meséljen néhány mondatot magáról” kérés!

Ugye van már egy jól begyakorolt és átgondolt, rövid bemutatkozásod?

Ami a fizetést illeti, ennek megbeszélése elől célszerű kitérned egészen addig, amíg a pontos
feladatokat nem ismered. Ugyanúgy kell eljárni, mint egy autószerelő szakinak: Ha az
autódnak kopog a futóműve, és elviszed szervízbe, nem fogsz addig árat kapni, amíg be nem
azonosították a problémát és a pontos teendőket.
A fizetési igényt firtató kérdést elháríthatod azzal, hogy: “A fizetési elvárásom alkuképes. De
szeretnék először a feladatokkal tisztában lenni, és amikor már látom azok nehézségi fokát,
akkor fogok tudni fizetésről beszélni”.

Azt se felejtsd el, hogy a bruttó fizetés nem minden, hiszen cégenként változnak az ezen felül
adott béren kívüli juttatások. Amíg nem ismered a teljes juttatási csomagot, nagyon veszélyes
csak fizetésről beszélni.

Ne félj kérdezni!

Minden interjú, így a telefonos interjú során is fontos, hogy kérdezz is, ne csak válaszolj. Itt
az alkalom, hogy begyűjts néhány információt, amivel a személyes találkozásra alaposan fel
tudsz készülni.

Ne felejtsd el megkérdezni (és feljegyezni), hogy:

• Melyik cégről, munkáltatóról van szó (ha a hirdetésből nem derült ki)?
• Kivel fogsz találkozni az interjún: toborzó cég munkatársával vagy a munkáltató
képviselőjével? Tudd meg a nevét, a beosztását, és hogy mi lesz a szerepe a találkozón
illetve a kiválasztásában!
• Miért keresnek embert (bővülnek, minőségi csere, belső mozgás, stb.)?
• Hány lépcsőből áll és meddig tart kiválasztás?
• A pozícióról is gyűjtsd be minél több infót!

Ha a fenti tanácsokat megfogadod, akkor biztosan nem kerülsz hátrányba a telefonos interjún.
Sőt, az információk birtokában már egy nagy előnnyel készülhetsz a személyes találkozóra.

Baráti üdvözlettel:

András
Önéletrajz kérdések és válaszok
Az elmúlt két hétben sok kérdést kaptam tőletek a gerilla
önéletrajz módszerekkel kapcsolatban. Sajnos nincs
mindig módom ezeket egyenként megválaszolni. De egy
külön írásban most összegyűjtöttem a válaszaimat, melyek
talán a Te kérdéseidre is választ adnak.
Kérdés: “Folyamatosan olvasom tanácsaidat a megfelelő önéletrajz
elkészítésével kapcsolatban. Nagyon tetszik és rendkívül hasznos
számomra. De úgy érzem, főleg Budapesten ill. nagy városban élő és
elsősorban felsőfokú végzettségű, jó paraméterekkel rendelkező
embereknek szól.”

Válasz: Ezeket a módszereket mindenki eredményesen tudja használni. Végzettségtől és


lakóhelytől függetlenül. Az ügyfeleim között sokféle álláskereső megtalálható: gyári
karbantartó, masszőr, friss diplomás, cégvezető, marketing vezető, értékesítő, informatikus és
irodai adminisztrátor. Van köztük budapesti, és van köztük sok vidéki.

Az alábbi visszajelzést egy Szegeden élő, középfokú végzettséggel rendelkező hölgy


ügyfelemtől kaptam:

Július 16-án kézhez kaptam a Gerilla Önéletrajz anyagot. Nagyon jónak és használhatónak
találtam. Augusztus 6-án aláírtam a szerződésemet az új munkáltatómmal! Nem vagyok
diplomás szakember, mégis sikerrel tudtam használni. A pozitív visszajelzések alapján
meggyőződhettem róla, hogy tényleg működik az Gerilla Önéletrajz.
Köszönöm! - Madarász Éva, Szeged

Ezeket a módszereket tehát a középfokú végzettséggel rendelkezők is jól tudják használni.

Talán érdekes lehet számodra, hogy édesapám gépkocsivezető, édesanyám pedig


egészségügyi szakasszisztensként osztályvezető egy rendelőintézetben. Mindketten vidékiek,
középfokú végzettséggel, egy-két évvel nyugdíj előtt. Bár engem sok áldozat árán
‘kitaníttattak’, az ő szempontjaikat is nagyon jól ismerem, és figyelembe is vettem az
anyagban.

Kérdés: “Eddig a HR szakemberek elégedettek voltak az önéletrajzommal. A


legutóbbi állásbörzén is megmutattam több személyzetis kollégának, és
azt mondták, hogy rendben van. Bár hónapok óta nem találok állást,
mégiscsak érdekelne a gerilla önéletrajz. De nem vagyok biztos benne,
hogy valóban szükségem van-e rá.”

Válasz: Szíved joga attól kérni tanácsot, akitől szeretnél. De ha a HR-esek szerint jó az
önéletrajzod, akkor miért olvasod ezeket a sorokat? Gondolom azért, mert nem hozza azokat
az eredményeket, amiket elvárnál. Ez pedig nem más, mint hogy behívjanak interjúra, vagy
legalább visszajelzést kapjál a jelentkezésedről.

Felhívnám a figyelmedet egy tanulságos amerikai tanulmányra. Viselkedéskutatók azt


vizsgálták, hogy az autósok milyen vezetőnek gondolják saját magukat. A felmérés meglepő
eredményre jutott: a megkérdezettek 70%-a mondta azt, hogy jobban vezet, mint az átlag. De
ez már csak statisztikailag is képtelenség, nem?

Nagyon sokan így vannak az önéletrajzukkal is…

Kérdés: “Gyanús nekem ez a pénzvisszafizetési garancia. Ha annyira biztos


vagy abban, hogy működik ez a módszer, akkor küldd el nekem az
anyagot ingyen, és majd átutalom a pénzt, amikor valóban találtam
állást.”

Válasz: Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy az ember a kisujját nyújtja, de már az egész
karja kell…. Valójában nagyon kevés helyen találkozhatsz ilyen erős biztosítékkal arra
vonatkozón, hogy a megvásárolt termék a legmagasabb minőségű.

Itt van például az oly’ sokat dicsért iPhone, amit a T-Mobile kétéves hűségnyilatkozattal
árusít, míg a telefonra csak 1éves garancia van. Na nem pénzvisszafizetési garancia, hanem
“megjavítjuk, ha elromlik” garancia.

Úgy gondolom, hogy egy álláskeresőnek van éppen elég nehézsége. Nem elég a
bizonytalanság, ami abból ered, hogy nincs állása. Ott van még az a sok megaláztatás is, amit
a felvételi eljárások folyamán el kell szenvednie.

Ugyanakkor tudom, hogy álláskeresőként Neked is szükséged van segítségre, szükséged van a
gerilla önéletrajz módszerekre. Éppen ezért le szeretném venni a válladról a kockázatot: ha
nem működik, visszaadom a pénzed.

És mi arra a garancia, hogy be is tartom, amit megígérek?

Nézd, nekem a hírnevem az egyik legfontosabb tőkém. Nem engedhetem meg magamnak,
hogy valaki a rossz híremet keltse, mert nem adtam vissza a pénzét. És egy versenyhivatali
feljelentés sem hiányzik tisztességtelen piaci magatartásért… Én a tisztességes üzletben
hiszek. (Ha további kételyeid vannak, csörögj rám a lap alján található telefonszámon.)

Bevallom, egyébként nem sok ilyen eset van, hogy valaki visszakéri a pénzét. Mindössze
ügyfeleim 5% él ezzel. Máshonnan nézve ez 95% elégedettséget jelent.

A cégemnek egy garanciális visszafizetés kb. háromezer forint veszteséget okoz (futár,
utánvét, nyomtatás, csomagolás). Csak azért merem, és tudom ezt a kockázatot felvállalni,
mert a módszer működik, és csak elvétve fordul ez elő.
Kérdés: “Nem túl agresszív ez a gerilla önéletrajz módszer? Én visszafogottabb
ember vagyok, nem szeretek nyomulni.”

Válasz: Tisztázzunk valamit: a gerilla önéletrajz módszer nem azt jelenti, hogy egy pisztolyt
fogunk a HR-es fejéhez, hogy márpedig most adjon nekünk munkát!

Pontosan az ellenkezőjéről van szó. Megmutatom Neked, hogyan kell nem álláskeresőként
pozícionálnod magad. Hanem úgy, mint egy értékes erőforrás, aki több bevételt hoz a jövőbeli
munkáltatónak, mint amennyibe ő maga kerül.

Mert ha ezt el tudod érni, akkor érdekes és értékes leszel a cég szemében. Akkor nem arról
lesz szó, hogy adnak-e munkát, hanem arról, hogy mikor tudnál kezdeni?

Valóban vannak szokatlan elemek a stratégiámban, de saját stílusodnak megfelelően


válogathatsz az eszköztárból. Megjegyzem, több ügyfelem is rájött a tanulmány elolvasása
után, hogy igenis be kell egy kicsit keményíteni.

Hiszen biztosan maradtál már korábban alul olyan kollégával szemben, aki fele annyit nem
tudott mint Te, fele annyit nem dolgozott, de nagy volt a szája. Emlékezz vissza, hogy hány
esetben léptettek ilyen valakit elő Veled szemben! Vagy lehet, hogy a leépítéseknél inkább őt
tartották meg.

Én magam is visszahúzódóbb ember vagyok. Én is inkább csendes vagyok, semmint


nagyszájú. Éppen ezért meg kellett tanulnom azokat a stílusomnak megfelelő meggyőzési
technikákat, amelyekkel vissza tudom szerezni a megérdemelt előnyömet.

Fontos volt számomra az Általad javasolt szemléletváltás, a rámenősség és feltűnés. Nem


teljesen vettem át mindent, amit leírtál, valahol egy középutat alakítottam ki az én ódon és a
Te forradalmian új módszered ötvözésével.

A korábbi munkaviszonyom megszűnését követő 5. napon már újra volt állásom. Haszonnal
forgattam a tanulmányodat, s jó szívvel merem másoknak is ajánlani. – Szauter Ákos,
energetikai gépészmérnök
Kér
dés: “Jól hangzik a gerilla módszered, de ha egyre többen használják ezt a módszert, akkor
egy idő után már ez is ismert lesz a HR-s kollégáknak, és akkor már nem lehet kitűnni vele.
Erről mi a véleményed?”

Válasz: Valóban sok álláskereső fordul hozzám segítségért, és azt a visszajelzést kapom,
hogy rengeteg hasznos tartalom van már az ingyenes leckékben is. Azonban a legjobb,
leghatékonyabb gerilla technikákat csak a fizetős ügyfeleimnek, a Gerilla Önéletrajz
Módszerek vásárlóinak tartogatom.

Az ügyfeleim száma ugyan több száz, de összességében ez a szám még mindig kevesebb mint
egy ezreléke az aktív álláskeresőkének. Egyszóval nagyon-nagyon kicsi az esélye, hogy egy
állásra két gerilla pályázat is befusson.

Van még kérdés?

Remélem, hogy a Te kérdéseidre is tudtam választ adni. Ha esetleg nem, akkor nyugodtan írd
meg kérlek e-mailben. Nem ígérem, hogy minden egyes megkeresésre válaszolok. Arra
azonban számíthatsz, hogy egy következő hasonló anyagban összeírom a válaszokat,
melyeket Neked is el fogok küldeni.

Üdvözlettel:
András
Tudd meg, miért nincs annyi álláshirdetés a
piacon!
Meglepő új trend, amit álláskeresőként az első hullámban
lovagolhatsz meg, és amivel sokkal előbb találhatsz
állást.
A minap együtt ebédeltem az ország egyik vezető fejvadászával. Arról beszélgettem vele,
hogy Ők milyen módszerekkel keresnek jelölteket. Bár Ő klasszikus, vezetők felkutatására
szakosodott fejvadász, az elmondottakból mindenki, így Te is sokat tanulhatsz.

Megtudtam, hogy három fő módszerrel keresnek jelölteket:

• 10%-ban a saját kapcsolataikat mozgósítva.


• 20%-ban önéletrajz adatbázisokban, mint például a Monster vagy Profession
önéletrajz adatbázisa.
• 70%-ban üzleti közösségi oldalakon, például a LinkedIn közösségeiben.

Mostantól itt találod meg az állásokat

A számodra fontos üzenet az, hogy jelentősen megnőtt az üzleti közösségi oldalak, és
általában a Web2-es internetes eszközök használata a munkaközvetítők körében. (Ezeket úgy
kell elképzelned, mint egy ‘üzleti iwiw’.)
Az ismerősöm vezető-kiválasztással foglalkozó tanácsadó, tehát ők klasszikus
álláshirdetéseket nem használnak. De a közösségi oldalak irányába történő elmozdulás
egyértelműen jelen van a toborzó irodáknál is, akik egyébként gyakrabban használnak
hirdetéseket.

Hogy mi ennek az előretörésnek az oka?

Részben az, hogy a válság nagyon komolyan sújtotta a személyzeti tanácsadókat is. Mindenki
igyekszik költséget csökkenteni. Egy álláshirdetés több tízezer forintba kerül, míg a közösségi
oldalak ingyenesek.

Így már teljesen érthető, hogy egyre többet használják az ingyenes Web2-es eszközöket. De
van még egy ok.

Az üzleti közösségi oldalakon sokkal hatékonyabb és gyorsabb a keresés fejvadászok


számára. A közösségi oldalon fent lévő adatlapokat percek alatt át tudják böngészni, és az
érdekesnek tűnő jelöltekkel ott fel is tudják venni a kapcsolatot.

Ez egy új trend az állások terén, amiből Te is profitálhatsz

A jelenség teljesen új, mert ha jobban belegondolsz, ez a technológia három-négy éve még
nem is létezett. Gondold csak el, hogy nem kell annyi álláshirdetésre pályáznod, mert a
fejvadászok közvetlenül is felhívnak. Hidd el, egész más alkupozícióban vagy, ha Téged
keresnek meg! Már csak amiatt is, mert így nem kell több száz jelentkezővel versenyezned.

És van még egy nagy előnye a közösségi oldalaknak, ami akkor különösen érdekes Neked, ha
elmúltál már 45-50 éves.

Ez az új technológia ‘megfiatalít’.

Úgy értem, ha tudatosan jelen vagy a közösségi oldalakon, akkor azt bizonyítod, hogy nem
okoz gondot az új dolgok megtanulása, hogy nyitott vagy az újra. Így rácáfolhatsz azokra az
előítéletekre, amik a középkorúakkal szemben élnek.

Neked milyen az üzleti adatlapod?

A magyar álláskeresők többségénél azt tapasztalom, hogy a közösségi oldalon fent lévő
adatlapjuk nem segíti, hanem hátráltatja a jelentkezésüket.

Példa erre, amikor vicces és nem odavaló fényképeket tölt fel valaki fel az iwiw-re vagy
Facebook-ra. Ez csak azért baj, mert minden fejvadász és HR-es megnézi ezeket az
adatlapokat valamikor a kiválasztás során.

A másik probléma pedig az, hogy sokan egyszerűen nincsenek jelen azokon az üzleti
közösségi oldalakon, amiken a fejvadászok jelölteket keresnek. Ha Téged eddig nem hívtak
fejvadászok vagy toborzó cégek, akkor ez lehet az egyik legvalószínűbb oka.

Az egyik kedves barátom egyszer kifakadt, hogy ő a pénzügyi versenyszférában dolgozik,


piacképes tudással és jó tapasztalattal, de soha nem hívják fejvadászok. Aztán megmutattam
neki a Web2-es módszereimet. Azóta rendszeresen hívják állásokkal kapcsolatban. A múlt
hónapban lelkesen újságolta, hogy ugyanazzal az állással két fejvadász is megkereste.

Te is szeretnél hasonló eredményeket?

Az első lépés az, hogy légy jelen ezeken az oldalakon! De ez sokszor még nem elég. Mint
minden új technológia használatakor, az üzleti közösségi oldalaknál is fel kell fedezned
azokat az apró módszereket, amikkel ügyesen előtérbe helyezheted Magad.

Van például egy olyan dolog, amin elcsúszhat az egész stratégiád, hiába töltöd fel részletesen
az adatlapodat. Ha ezt a lépést nem teszed meg, nem fog felhívni fejvadász.

Mivel egy új, de az álláskeresésed szempontjából elengedhetetlenül fontos területről van szó,
írtam erről egy hiánypótló tanulmányt “Álláskeresés Web2 eszközökkel” címmel.

Ez a tanulmány ajándék

Ezt a 6 000 Ft értékű tanulmányt ajándékba kapod, ha most megrendeled a Gerilla Önéletrajz
Módszerek dobozos tréninget.

Ez az önéletrajz tanulmány ajándék

Az “Álláskeresés Web2 eszközökkel” c. tanulmányból megtudhatod, hogy

• Mit kell ahhoz tenned, hogy megtaláljanak a fejvadászok a közösségi oldalakon (tipp:
a kulcsszó optimalizálás még nem elég);
• Milyen bújtatott álláshirdetéseket használnak a fejvadászok a közösségi oldalakon,
melyekkel így a rejtett állásokra is pályázhatsz (erről még én sem tudtam egészen
tegnapig);
• Melyik üzleti közösségi oldalakon kell jelen lenned attól függően, hogy milyen
tulajdonosi hátterű céghez, és milyen iparágba pályázol;
• Mi az az információ, amit ha kiteszel az adatlapodra, sokkal-sokkal meggyőzőbb
szakmai képet mutathatsz majd magadról.

“Igen, fel kell zárkóznom a legújabb álláskereső módszerekben, máris megrendelem” >>

Persze a közösségi oldalak nemcsak a fejvadászokkal való együttműködésben segítenek.

Kiegészítik a gerilla álláskereső eszköztárat

A közösségi oldalak sokban segítenek Neked abban, hogy hirdetés nélkül is eredményesen
pályázhass munkáltatókhoz.

A tanulmányban részletesen foglalkozok azzal, hogy:

• Hogyan végezhetsz részletes kutatást egy kiszemelt cégről a közösségi oldalon,


melyből megtudhatod, hogy van-e nyitott pozíció egy cégnél, milyen a cégkultúra,
stb.);
• Honnan tudhatsz meg olyan információkat, amikre a kísérőlevélben hivatkozva sokkal
eredményesebb leszel;
• Hogyan tudhatod meg a szakmai vezető nevét, akinek akkor is érdemes elküldened a
pályázatodat, ha nem hirdetnek állást;
• Mi az a legális módszer, amivel bennfentes és pontos fizetési információkat
szerezhetsz arról az iparágról és pozícióról, amire pályázol.

“Meg szeretném tanulni ezeket a módszereket, kérem az ajándék tanulmányt minél előbb” >>

A garancia továbbra is áll

Ha megvásárolod a Gerilla Önéletrajz Módszerek dobozos tréninget, és három hónapon belül


nem találsz állást (vagy bármikor a három hónap alatt úgy találnád, hogy nem kínálok
elegendő hasznos és új információt), szó nélkül visszafizetem a pénzed.

Hogy mi ebben az üzlet nekem?

Egyrészt biztos vagyok benne, hogy imádni fogod azokat a szinte forradalmi módszereket,
amiket mutatok. Legalábbis eddig minden ügyfelemtől ezt hallottam vissza.
Másrészt tudom, hogy amikor valaki állást keres, akkor sokszor szűkösek a forrásai. Többször
is meg kell gondolnod, hogy mire költesz, mert minden forintnak megvan a helye. Én ezt
tudom. De azt is tudom, hogy a Web2-es álláskeresési és a gerilla önéletrajz technikákra égető
szükséged van.

Részlet egy ügyfelem levéléből, melyet egy vásárlás felől érdeklődő olvasómnak írt

“Kedves Kata!

Nekem valóban segített András tanulmánya több szempontból is.

Egyrészt végiggondoltam egy más megvilágításból az addigi álláskereséseimet. Mit mondjak,


nagyon érdekes következtetésre jutottam.

Tényleg egy voltam a sok álláskereső közül, akik elküldenek heti 10 pályázatot, főként
fejvadász cégeknek – mint kiderült – feleslegesen. Többet ugyanazon séma alapján, tehát nem
személyre, azaz munkahelyre szabottan. Nem volt sem az önéletrajzomban sem a
kísérőlevelemben semmi figyelemfelkeltő, semmi “más”.

Elolvasva András Gerilla Önéletrajz tanulmányát mindent másként, az instrukcióknak


megfelelően csináltam és szinte azonnal változott minden. De nem szeretném elvenni az
élményt, amit a tanulmány olvasása és az azt követő tapasztalatok fognak jelenteni Önnek.

Azt egyértelműen elmondhatom, hogy ha korábban lett volna lehetőségem ezen tudás
birtokában lenni, sok időt megspóroltam volna felesleges megkeresésekkel.

Hozzáteszem, én már a 3. hírlevél, ill. lecke után megrendeltem Baráth András tanulmányát, s
úgy érzem, az első olyan dolog volt álláskeresésem során, amely többet adott, mint amit ígért
és amely maximálisan megéri a befektetést.

A tanulásba fektetni a legjövedelmezőbb a fejlődésed szempontjából. Azután fogadj meg


mindent, amit elérhetőnek tartasz, és cselekedj, mert csak Veled valósul meg minden!
Nélküled nem működik semmi, még a legjobb tanítás sem.

Andrásnak még szeretném megköszönni azt, hogy nemcsak “elad” valamit, hanem utána is
maximálisan segíti azt az elvet, amit képvisel.

-Tóthné Frankó Erzsébet, Vác

Você também pode gostar