Escolar Documentos
Profissional Documentos
Cultura Documentos
(1.rész)
A teremtés alaptörvénye, hogy minden teremtmény vissza akar térni a forrásához,
teremtőjéhez. Ez tartja össze a Világegyetemet (gravitáció), ezért tér vissza hozzánk minden
gondolatunk és cselekedetünk (karma), ezért keresi mindenki ösztönösen az Istent…
Teljesség
Az esőcseppek a tengerből emelkednek fel, és útjuk végén oda térnek vissza. A földre hulló
esőcseppnek önmagában nincs esélye arra, hogy a sok ezer kilométeres utat megtegye, ezért
összefolyik a többi cseppel. Az esőcseppek erekké szerveződnek, az erek patakokká
duzzadnak, a patakok folyóvá terebélyesednek, így együtt végül elérik a tengert.
Minden, ami élő, ezt az önszerveződési formát, a fa mintázatot használja. Így működnek az
ereink, a tüdőnk, a fák, a folyók, minden, ami él. Az egymásba ágyazódó alakzatok minden
szinten önhasonlók, felépítésüket, működésüket ugyanaz a minta irányítja.
A konfliktus, amit régen egy atyai pofon helyi szinten megoldott, az most Brüsszelig fut egy
lélektelen gépezetben. Eltüntették a járásokat, a helyi önkormányzatokat segélykifizető
fiókokká aljasították, a „választópolgár” lassan már csak a kocsija színét választhatja meg
szabadon. A globalizáció mérge rövidesen szétmarja az utolsó védvonalat, az országhatárokat,
és létrejön a totális terror: a fogyasztói társadalom.
A folyamat gyanúsan emlékeztet a betegségre. A közösségek sérülése nyomon követhető az őt
éltető táj sérülésein. A rákos gócként működő városok vas és beton csápjai, a vasútvonalak és
az autópályák egyre mélyebbre hatolnak a még egészséges tájba. Mindent elszívnak, ami élő,
ami táplál, legyen az élelmiszer, energia, ember, és csak a mérget juttatják vissza. A szemetet,
a manipulált élelmiszert, a Heti Hetest…
A betegség gócai Európában. A nagyvárosok úgy működnek, mint a rák: elszívják az életet, és
csak a mérgeket juttatják vissza a tájba…
Minden belül van, a betegséget sem külső okok hívják létre. Az egész-ség belül bomlik meg,
a szellem és a lélek görcsei miatt elvékonyodó életerő következtében. A régi közösségek
szétesését sem szabad külső okokra fogni. A valódi ok az volt, hogy közösségeinkbe
beférkőzött a hazugság és a közöny.
Valahogy úgy történt, mint a „Császár új ruhája” mesében, ahol az idegenből jött hazug
takácsok ellopták az összes aranyfonalat. És mi asszisztáltunk hozzá! Mindenki dicsérte a
császár új ruháját, magasztalta a mindenkori EU szakértők nem létező munkáját… Ki
érdekből hazudott, ki közönyből hallgatott, de mindenki részese volt a Nagy Csalásnak.
Hazatalálás
Csak az ártatlan gyermek, aki még képtelen hazudni, merte kimondani: meztelen a császár!
Csak a szabad akarattal rendelkező emberek képesek újraépíteni világunkat, akiknek az agyát
még nem mosta szét a kötelező „életfogytig tartó oktatás”. Akiknek a fekete még fekete, a
fehér fehér, akik még józan paraszti ésszel gondolkodnak, nemüket a Teremtőtől kapják, nem
maguk választják… Csak a szabad és nemes emberekre lehet számítani akik NEMet mernek
mondani a hazugságra, a közönyre, a mai beteg világra!
Az esőcseppeket egyetlen közös cél mozgatja: vissza akarnak térni a forráshoz,
a többi körülményt az esőcsepp szabad akarattal maga dönti el. A jövő közösségeiben is újra
fel kell, lobbanjon az őszinte, közös vágy: vissza a Forráshoz. Fontos, hogy a közösségek
minél teljesebb önállóságra és önellátásra törekedjenek, hogy a gondviselés rendje helyett ne
mesterségesen kialakított politikai, gazdasági, és társadalmi kényszerek befolyásolják létüket
és működésüket!
Az ember az Eget a Földdel összekötő kozmikus lény – csak néha elfelejtjük, miért is
jöttünk…
2. Mindenki a másikért él
Ma mindenki a másikból él, annak rovására gazdagszik, ezt nevezzük „fejlődésnek”.
Ezt a torz versenyszellemet már gyermekeinkbe belekódoljuk. A természetben nincs
verseny, együttműködő rendszerek vannak. A rókák és a nyulak együtt állítják be az
egyensúlyt, ha bármelyik „győz”, a másik is elpusztul. A szkíta kultúrákban a
legfontosabb minta a Hunor-Magyar, az egymást segítő, támogató, egymás hátát védő
testvérpár. Egy ilyen alapon működő közösség, vagy nemzet legyőzhetetlen!
(2.rész)
Világegyetemünk él. Itt minden az életből fakad, mindent az élet működtet, és mindennek
az élet a célja. Ami nem ebből fakad, amit nem ez működtet, aminek nem ez a célja, az
életképtelen, legyen az egyén vagy közösség, legyen az tudomány, művészet vagy vallás!
Hogyan távolodott el civilizációnk ennyire az élettől? Miért akarjuk leigázni a folyókat, miért
vágjuk ki az erdőket, miért pusztítunk el mindent, ami él? Miért érezzük rosszul magunkat a
természetben, miért vágunk el minden köteléket Földanyánkkal? Miért viselkedünk úgy, mint
elefánt a porcelánboltban? Mi változott meg bennünk?
A legkisebb királyfi
Mire tanítanak meséink? Elindul Otthonról a három királyfi. A legidősebb az aranyszőrű
paripát választja útitársként, ami gyors és komfortos. Neki űrsiklói lesznek, és gyarmatai. A
középső az ezüstszőrűt, így neki is jut egy-két nemzeti multi. A legkisebb a Táltos csikót
választja, aki a szemétdombon hever. De eljön a próbatétel, és ez a próba nem fizikai! Nem a
hegyeket kell odébb vinni, nem a Holdra kell szállni: meg kell etetni az egeret.
Az egeret, amely a legszürkébb, a legvédtelenebb, a legkisebb. Népmeséink tanulsága szerint
az idősebb királyfiak vesztét az okozza, hogy nem hallgatnak a lelkükre. Büntetésből és
tanulságként a gonosz boszorkány kővé változtatja őket. Kővé válik minden körülöttük, kőben
laknak, kőolajat esznek, még fejfáik is sírkővé válnak. Eltávolodnak az élettől, falakkal veszik
körbe magukat, már nem teremtői, csak fogyasztói bezárult világuknak.
Közben a legkisebb királyfi egyre csak vacillál: megéri nekem nyakamba venni a csikót? Nem
lenne jobb csokit zabálva a plazmatévét bámulni? Nem ciki a változás? Nem fognak
kiröhögni a többiek? Vajon nem sérti szomszédim érzékenységét? De a csikó egyre csak
könyörög: „Édes gazdám, vigyél ki a városból! A végtelen mezőkön akarok száguldani,
érezni, szeretni, élni! Mert én Te vagyok, a hallhatatlan lélek! Ne hagyj a szemétdombon!”
És az már a Jövő: a királyfi vállára veszi (vállalja) a Táltos csikót, elhagyja a várost (vírust),
és a lelkében parázsló tüzet felszítva újra éleszti a Táltost. Megeteti az egeret, ezért elnyeri a
méltó jutalmát: a király felajánlja neki a fele királyságot. De itt megszólal benne az új
parancs, nemzete vállalása (vallása) és dönt: „Köszönöm uram, királyom, de amíg a kővé
vált testvéreimet ki nem szabadítom, nem mehetek haza…”
Ez a parancs hozott bennünket a Földre, ez létezésünk végső oka hagyatékunk szerint. Ezért
ne dőljünk be az önmegvalósítás bódító maszlagának, a „nekem ez már az utolsó
reinkarnációm” típusú csacska szövegeknek. Higgyünk az Istenbe, bízzunk magunkban,
magyarságunkban (magerőnkben) és ne felejtsük el időnként megetetni a Táltos csikót
(3.rész)
Irányok
A forráshoz (az élethez) közeledve egyre több a fény, minden egyszerűvé válik. Nő a forrás
ereje, egyre több teremtő erőhöz jutok, nem szorulok másokra. A teremtés törvényeit
megértve és felhasználva egyre nő a szabadságom, ezzel részem a Teremtésben. A forrás felé
nem kell a hogyanokkal bajlódnom, a felgyorsuló változások egyre újabb, előre nem
kiszámítható lehetőségeket nyitnak, körém simul a világ.
Arányok
Iránytűként egyetlen jelzést kaptunk Teremtőnktől, ez a boldogság. Az ember három világban
él egyszerre (test, lélek, szellem), ha e három síkban egyszerre, azonos irányban haladunk, ezt
éljük meg harmóniaként. Ha a gondolataim, érzelmeim, tetteim nem ugyanazt szolgálják,
megjelenik a félelem és a hazugság: boldogtalanná válok. Akkor tudok csak haladni, ha a
három ló egy irányba húzza a szekeret.
Az arányok megtalálásában a hagyományok sok segítséget nyújtanak. Nemcsak abban, hogy
mit tegyek, abban is, hogy mit ne tegyek! Az emberiség történelme a közös tapasztalásunk
gyűjteménye. Lehetetlen nem tanulni abból, hogy a szeretet vallás nevében emberek millióit
irtjuk ki, hogy a „múltat végképp eltörölni” jegyében eltűnik életünkből az Isten. Valódi
történelmünk segít, hogy ne kövessük el újra ugyanazokat a hibákat.
A nemesedés az a folyamat, mikor megtanulok NEM-et mondani. Látom, hogy mi lett
bizonyos rossz helyen, rosszkor kimondott igenek következménye, és tanulok belőle. Az igazi
hit és erő a „nem” kimondásához kell. Nem hazudok többé, sem másoknak, sem magamnak.
Nem színlelem tovább a boldogságot, nem megyek tovább a falkával, nem vagyok hajlandó
félelemben élni. Nem, mert nemes ember vagyok!
Minden rendszernek a legfontosabb része, a lelke, középpontja. Életünk középpontjába
lelkünknek kell kerülni. Ha tetteinket, gondolatainkat nem a szív vezérli, elvétjük az irányt.
Ha nem figyelünk a döntéseinket kísérő érzelmekre (boldogság vagy lelkiismeret-furdalás),
nem engedjük át a vezérlést a valódi központnak, szétesik az életünk, a farok fogja a kutyát
csóválni. Addig tudunk a forrás felé közeledni, amíg a szívünk vezet.
Az emberiség legősibb jelképe a körbe rajzolt kereszt, a Körkereszt. A kör a teljesség jelképe,
a fent az égi, a lent a földi világ jelzője. A jobb oldal a sugárzó, teremtő férfi, a baloldal a
teremtést befogadó női minőség. A kör középpontjában, a végletektől egyformán távol, a fent-
lent, jobbra-balra arányokat kiegyensúlyozva az Isten áll. A szív a két kamrával és a két
pitvarral is körkereszt. A többit az Olvasó fantáziájára bízom…
Erények
Az elkövetkezendő zavaros időszakban az elméletek, tanok, vallások útvesztőjében egyetlen
mércét érdemes használni: ez a hitelesség. Élő a tudás? Tiszta forrásból származik?
Visszaigazolja a Teremtés? Kiállja az élet próbáját? Aki a boldogsághoz vezető útról beszél,
boldog-e? Aki annak az Embernek nevében beszél, aki gyógyított, tanított, mintát mutatott
nekünk, képes-e ezeket megcselekedni? Visszatükrözi, hitelesíti-e a saját élete?
A legnagyobb gond a kimondott szó romlása. A magyar nyelvet Isten, tanításra, gyógyításra
és imára teremtette. Ha nem erre használjuk, az istenkáromlás. Ha lényegtelen dolgokról
órákat fecsegünk, miközben lényeges dolgokat nem merünk kimondani, elfolyik
teremtőerőnk. Szánkat csak őszinte, tiszta szónak szabad elhagynia. Aki erre képtelen,
hallgasson. „Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok.” (Mt 17,5)
Hiteltelenségünk másik oka, hogy elvesztettük az ősbizalmunkat a Teremtőnkben. Nem
merünk rátámaszkodni, helyette mindenféle összefércelt, emberi tákolmányokra bízunk
magunkat (munkahely, nyugdíj, kórház…). Tiszta, gyermeki bizalom híján nem lehet félelem
nélküli, szabadon élni. „Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen
nem megy be abba.” (Lk 18,17)
Babaúszás. Ők még tudnak úszni?
Géczy Gábor
MAG közösség